Tékozló Homár

Nőverés a Westendben

2012.09.26. 15:35 | jackyll | komment

Kicsit darabos levelet kaptunk N.G. G.-től, aki egy súlyos verés helyi kezelésének lehetett tanúja Westendben:

Westendben esett meg, hogy egy elkövető ismerőse volt a westend őreivel és súlyos testi sértést követett el egy hölgy sérelmére. A westend biztonsági szolgálata persze jegyzőkönyvet vett fel az esetről, ahol a hölgyet tüntették fel rossz színben. A hölgy feje ököllel szét lett ütve, valamint lábát többször kirúgták. Szájából ömlött a vér, arca feldagadt, karja eltört.

A westend őrei az ismerettségre való tekintettel meg sem kérdezték a hölgyet, a sérüléseit a jegyzőkönyvben részltetesen nem kérdezték meg, hanem csak az elkövető és tanúja nézőpontját írták le, amit a elkövető bőszen mutogatott, hogy lám még a westend is mellettem áll.

A hölgy diagnózisa: könyöktörés, felső ajkon 1x 1 cm -es repedés, homlokán/halántékán több sérülés, Radius fejecsének törése. Az elkövetőt persze szépen kiengedték wc-re, aki a hitelesség kedvéért megkarmolta magát és azt is jegyzőkönyvbe vették, legyen neki jó a bíróságon.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2012.09.27. 06:57:22

:D húúú mennyi impotens pöcs! :))

bekbórd! 2012.09.27. 08:30:00

Azt leírhatta volna a posztoló, hogy melyik fél anyázott először, és ez a mivanmivanozás előtt, vagy után történt. Abból megtudnánk, mi vezetett pontosan a tettlegességig. És ezek után mikor szólt közbe az őr, hogy Imre, hagyjad?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.27. 08:42:51

Megvan a bántalmazott hölgy: ő Lilya a 4 everből, frissen lett eladva és még nehezen fogalmaz magyarul. ha felszabadítjuk, be is iskoláztathatjuk.

Vicc nélkül: Hát, tényleg nem a fókanyakúakkal kell hepciáskodni: elő a mobilt, szar minőségű, amatőr felvételt a verésről és bebaktatni a zsarukhoz (felcsörgetni őket).
Miért nincs itt a poszter felvétele? Miért nem őrjöng a Westend felvételeiért? Ha időben veri a tantamot, talán nem tűnnek el.
Megannyi kérdés.

A Lena meg akkor is jó, no meg a Raszputyin is.

Manyecska 2012.09.27. 08:43:07

@vénszivar: te, ápold már le a igi barinődet, hogy a mandulája a száján át jöjjön ki,...hátha megnyugszotok mindketten!:) :P Én már öreg vagyok hozzá,..az én koromban már a minőségre megy az ember inkább..

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.27. 08:44:54

No, és a Westend aluljáró, meg az a "pláza" is egy mocskos (szó szerint) bűntanya.
Ám ingyen lehet vécézni és van 500-ért könyv is.

Manyecska 2012.09.27. 08:48:23

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: 500-ér könyv a vécére, olvasni?:O :) hát a nyugati környéke brutál. Múltkor vér is volt a járdán nem kevés:((

helianthus 2012.09.27. 09:11:38

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nem baj kedves, nem is kell semmit sem kezdened. Hagyd rám magad, majd én csinálok mindent. :´}

@atpijkamo: nekem a hormonjaimmal pont nincsenek problémáim, fiszont kapcsolatfóbiám van, szóval nem sok esély van erre. De arra azért vevő lennék, hogy megnézzem, hogy olvadsz el, Mackópapa. :}

Manyecska 2012.09.27. 09:23:31

@agresszív kismalac: ingyen attam volna:(( nem hiszem hogy elmegyek. Sajnos! múltkor is ez volt sajna, az iwiwen monnyuk az ismik megoldották:)
Szoktunk elég sok VIP jegyet kapni mer azért.. /FIGYELEM: ÖNFÉNYEZÉS/

Anomalocaris (törölt) 2012.09.27. 09:27:36

@helianthus: :´} <-- na ennek most mi baja? Félrecsúszott az orra?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.27. 09:28:07

@helianthus: "kapcsolatfóbiám van"

:)) Mondom, hogy összeilletek.

RedWing 2012.09.27. 09:35:22

Arról nem szól a fáma, hogy a drága áldozat miért is lett ennyire elverve?
Mert ez nem egy hirtelen felindulásból, nevelő célzattal kiosztott pofon!
Az pedig nem hiszem el, hogy a Westendben ne lett volna 5-10 önérzetes plázacica, aki a nő mellett tanúskodott volna...

helianthus 2012.09.27. 09:48:57

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nem az egy könnycsepp a meghatottságtól, amit az váltott ki belőle, hogy gondoskodhat Rólad.

@atpijkamo: neki hormonfóbiája van. Nem illünk össze.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.27. 09:51:21

@Manyecska: Háború és béke, székrekedésre. ;-)

@RedWing: Ha nagy a baj, menekül a nép, hidd el.
De a posztoló, hamár úgyis belevau, villanthatott volna vakut.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.27. 10:03:31

@helianthus: Ergaziofóbia vagy nekrofóbia, nem mindegy?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.27. 10:05:45

* Akrofóbia, Altofóbia — magaslatfélelem.
* Aerofóbia - beteges légiszony, repüléstől való félelem
* Agorafóbia — nagyobb tértől, utcáktól való félelem
* Algofóbia — fájdalomtól való irtózás.
* Antropofóbia - emberi társaságtól való rettegés a szociális fóbia egy fajtája
* Aquafóbia, Hidrofóbia — víztől való rettegés
* Asztrafóbia, Asztrapofóbia, Brontofóbia, Keraunofóbia — mennydörgés, villámlás és vihartól való félelem (kis gyerekekre jellemző).
* Autofóbia — Magánytól való félelem.
* Aviofóbia, Aviatofóbia — irtózás repüléstől.
* Bacillofóbia, Bakteriofóbia, Mikrobiofóbia — mikróbáktól való rettegés.
* Cathisofóbia, a leüléstől való félelem
* Cibofóbia, Sitofóbia — az ételtől való elrettenés az anorexia nervosa szinonimája.
* Demofóbia, — tömegiszony.
* Dentofóbia, Dontofóbia, Odontofóbia — a fogorvostól és a fogászattól való félelem.
* Dizmorfofóbia, más néven testi dismorfológiai rendellenesség — egy meglevő, vagy beképzelt testi defektustól való obszesszív elszörnyülés.
* Ebrius-vomitusfóbia - Attól való rettegés, hogy részegen hányni fogok.
* Emetofóbia — hányástól való félelem.
* Ergaziofóbia, Ergofóbia — munkától, vagy inkább egy bizonyos aktivitástól, vagy funkció betöltésétől való félelem (például egy sebész félelme operáció végrehajtásától).
* Erotofóbia — a szerelem fizikai részétől, vagy az arról való társalgástól való félelem.
* Eritrofóbia — pirulástól (és annak szociális hatásától) való félelem, ami többnyire krónikus pirulásban szenvedők esetén léphet fel.[1]
* Fazmofóbia -szellemektől való félelem
* Fobofóbia - Attól való rettegés, hogy valami fóbiád van.
* Fonofóbia — zajtól való félelem.
* Gefirofóbia — hidaktól való félelem
* Genofóbia, Koitofóbia — szexuális interkurzustól való félelem.
* Glosszofóbia — rettegés attól, ha nyilvánosan beszélni kell.
* Gimnofóbia — meztelenségtől való félelem
* Ginofóbia — nőktől való félelem.
* Haptefóbia – megérintéstől való félelem.
* Heliofóbia — a napsugártól való félelem.
* Hemofóbia, Haemofóbia — a vértől való félelem, és látására való elrettenés.
* Hexakosioihexekontahexafóbia — a 666-os számtól való félelem.
* Hoplofóbia – fegyverektől, különösen lőfegyverektől való félelem (mind politikai, mind pszichológiai szempontból).
* Klausztrofóbia — bezártságtól való rettegés.
* Koradmohiperopuszfóbia - Attól való félelem, hogy Korad-dal kell együtt dolgozni.
* Komros-onomofóbía - Attól való félelem, hogy Koradmohiperopuszfóbia-ban szenvedünk.
* Kozmikofóbia - a csillagos ég látványa miatt felmerülő gondolatoktól és érzésektől (magány, végtelenség, üresség) való rettegés
* Kuloulrofóbia — bohócoktól való félelem (nem csak gonosz bohócoktól való)
* Ligirofóbia – hangos zajtól való elrettenés.
* Mizofóbia — piszoktól és szennyeződésektől való félelem.
* Nekrofóbia — haláltól és halottól való félelem.
* Neofóbia, Kainofóbia, Kainotofóia, Szenofóbia vagy Cenofóbia, Szentofóbia vagy cenotofóbia, Kainololofóbia — félelem mindentől, ami új.
* Nomofóbia — félelem hordozható telefonnal való elérhetőség hiányától.
* Nozofóbia — félelem fertőzhetőségtől
* Niktofóbia, Achluofóbia, Ligofóbia, Skotofóbia — félelem a sötéttől.
* Oktofóbia - félelem a nyolcas számtól
* Ozmofóbia, Olfaktofóbia — szagoktól való rettegés.
* Paraszkavedekatriafóbia, Paraszkevidekatriafóbia, Friggatriszkaidekafóbia — félelem a 13-ikától amikor az péntek
* Panfóbia — állandó oktalan rettegés valamitől
* Peladofóbia - félelem a kopasz emberektől
* Pirofóbia — félelem a tűztől.
* Rádiófóbia — félelem a radioaktivitástól és a röntgensugárzástól.
* Szociofóbia — (újabb megnevezése APD, elkerülő személyiségzavar) az emberektől illetve a társadalomtól való félelem, vagy ellenszenv.
* Tafofóbia — a sírtól és élve eltemetéstől való rettegés.
* Technofóbia — a technológiától való félelem (lásd még: ludditák)
* Tetrafóbia — a 4-es számtól való félelem.
* Tokofóbia — szüléstől való félelem
* Triskaidekafóbia, Terdekafóbia — a 13-as számtól való félelem.
* Tripanofóbia, Aichmofóbia, Belonefóbia, Enetofóbia — a tűktől illetve injekciós tűktől és az injekcióktól való félelem
* Xenofóbia — idegenektől való félelem, idegengyűlölet
* Ailurofóbia — macskafélelem
* Apifóbia, Melisszofóbia — félelem méhektől
* Araknofóbia — pókoktól való félelem
* Kiroptofóbia — denevértől való félelem
* Kinofóbia — kutyáktól való félelem
* Entomofóbia — rovaroktól való félelem
* Equinofóbia, Hippofóbia — lovaktól való félelem
* Herpetofóbia — hüllőktől való félelem
* Ichthiofóbia — halaktól való félelem
* Musofóbia — egértől és patkánytól való félelem
* Ofidiofóbia — kígyóktól való félelem
* Ornitofóbia — madaraktól való félelem
* Ranidafóbia — békáktól való félelem
* Zoofóbia — gyűjtőnév az állati fóbiákra
* Vermifóbia - férgektől való félelem
...

Manyecska 2012.09.27. 10:20:14

@atpijkamo: olyan nincs hogy félelem a fóbiáktól??? mer szerintem annyi hülye közt csak akad egy..:D:D ?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.27. 10:32:04

@Manyecska: * Fobofóbia - Attól való rettegés, hogy valami fóbiád van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.27. 10:35:39

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A kommenteléstőlfélővel itt úccse találkozhacc.

helianthus 2012.09.27. 10:42:29

@atpijkamo: Furaszem fóbiáját megtaláltam több néven is. Az enyémet nem.
Ezt viszont muszáj bővebben megmagyaráznod:
* Koradmohiperopuszfóbia - Attól való félelem, hogy Korad-dal kell együtt dolgozni.
* Komros-onomofóbía - Attól való félelem, hogy Koradmohiperopuszfóbia-ban szenvedünk.
Ezek létező fóbiák és ha igen, akkor ki az a Korad?

Manyecska 2012.09.27. 10:44:19

@helianthus: nem ismered??? hogy a rákba, ott áll most is MÖGÖTTED lyajjj. Menekülj!! :D

Én vénszivarral álmodtam. Láncfűrésszel üldözött minket:( :D:D kommentofóbiám lesz..

vénszivar 2012.09.27. 11:17:03

@Manyecska: Az álmok beteljesülnek ! vagy igen v. nem de az biztos !

NEKED kommentofóbiád ??? A tiedet SZÓFOSÁSNAK HÍVJÁK !! :)Most újra megyek. Igen mammma, jövök mááár.....!!!

Manyecska 2012.09.27. 11:20:19

Hogy van a makkod?:) Állítólag a nyál hamar gyógyítja!!?:) Kívánok gyors gyógyulást, mielőbbi regenegeneregenegeneregenneegeneregenerálódást, szívemből szorítok, csók: M. :)

megamenn 2012.09.27. 11:33:44

@atpijkamo: Lóbafóbia, ez kimaradt: lovakkal való szexuálástól való félelem :)

McZozo 2012.09.27. 11:43:38

@atpijkamo:
Araknofobia kimaradt az "a" nal :)" Pokiszony"

Manyecska 2012.09.27. 11:43:46

@megamen: :)))))!? talán az kellemes élmény az orvostudomány álláspontja szerint, mondjuk lófaszt nyújtanak időnként pont.

Szarazkoro 2012.09.27. 11:44:51

Miert lett a noi holgy agyonverve? Ezt most hogy? Az elso mondatnak miert nincs ertelme? Miert nem kerek a sztori?

Uborkaszezon van, Homar??

Megannyi kerdes.

Manyecska 2012.09.27. 11:50:53

@Dr. Szarazkoro: :) lehet elírták, tölgy volt az....érthető így a repedés, törés,..számomra legalábbis..
Még ilyen szar posztot, köszEmese:)

Szarazkoro 2012.09.27. 12:00:40

@Manyecska: Mar kezdem orulni 1 szaftos posztnak, erre ilyen se fule se farka posztot hajintanak a nepnek...
Fel vagyok haborodva!

Lehet, vagy a tulkepzett biztik ratamadtak a DM karton embernagysagu not abrazolo reklamara, mondva hogy: "dicsak ma' ott a kezebe a cucc, biztos lopta!"

Kampanyoljunk uj posztert na.

Manyecska 2012.09.27. 12:07:56

@Dr. Szarazkoro: esetleg a női tölgy nekiszalatt egy hüttőnek..

Manyecska 2012.09.27. 12:13:56

@atpijkamo: Teljesen el fogok olvadni, ha meglesz az első homár által létrejött párkapcsolat.

Pl. két lány..hmm. :D:D

"Cathisofóbia, a leüléstől való félelem"
/kiv: BKV/ ??? :) vagy fekszik vagy áll??:(

helianthus 2012.09.27. 12:18:40

@Manyecska: mármint hogyhogy minket üldözött? Téged és engem?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.27. 12:22:03

@helianthus: Guglizd ki, és írd be a wikipédiába, ahonnan a listát is szereztem. Engem is érdekelne.

@Manyecska: Nem vagyok leszbifóbiás, úgyhogy tőlem mehet. Ha elég aranyosak, akkor el is olvadok.

helianthus 2012.09.27. 12:59:46

@atpijkamo: gugliztam, de ilyen nincs, ez marhaság, valaki meghekkelte a wikit. Fiszont találtam egy internetes pszichológust többek között, aki egy az egyben átvette ezt a marhaságot a tök komoly honlapjára. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.09.27. 13:28:02

@helianthus: "Furaszem fóbiáját" Mi ez az egyes szám?

VT Man 2012.09.27. 14:22:09

Jó nagy kamu ez így, részletek nélkül.

vénszivar 2012.09.27. 14:26:06

@Manyecska: Ezt vegyem a segítséged felajánlásának ? Aranyos vagy, akkor gyere nyáladzani meg ! :))) Szívemből kívánom. De cuki vagy.

helianthus 2012.09.27. 14:32:47

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: bocsáss meg kérlek. Javítok.
Furaszemek fóbiáit.
;)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.27. 14:40:00

@McZozo: Ezt csekkold le mégeccer! Az állatos fóbiák a végén vannak.

Manyecska 2012.09.27. 14:45:33

@vénszivar: küldd a címet!!!
MELLesleg nem én küldök neked fotókat..

McZozo 2012.09.27. 14:45:53

@atpijkamo:

O bocsanat en azt hittem ABC sorrendbe masoltad be:) az osszes hulyeseget nem olvastam vegig, de igaz megkovetem.

vénszivar 2012.09.27. 14:50:43

@Manyecska: Nem, de küldhetsz s akkor döntök. (úgy, hogy ne hallja senki, kérdezem, TE lebabáztál ? S mi a neve?)

Manyecska 2012.09.27. 15:00:22

@vénszivar: nemtom még nem néztük meg fiú vagy lány??:D olyan gyorsan pelenkázok:D

Manyecska 2012.09.27. 15:04:32

VI.HoséArmando-Zoé! Ja, az a másik, folyton mozognak nehéz így:(

Anomalocaris (törölt) 2012.09.27. 15:09:58

@atpijkamo: Zsiráfnak bemásolhatnád a -fíliás listát is.

Manyecska 2012.09.27. 15:15:25

@vénszivar: namégeccer: van egy Karolina...mindenki Karcsinak hívja!!:D:D:))) :D

vénszivar 2012.09.27. 15:19:23

Akkor Szécsi Pali után szabadon ?

Karolina, Karolina.....úgy várlak.

helianthus 2012.09.27. 15:34:11

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: jajjistenem, olyan nyűginek tűnsz ma. Egy csomó ideig a Fura szmájlimat kifogásoltad. Most nem azt kaptál, erre arra vágysz. Tudod Te egyáltalán mit akarsz?
Na tessék: ;} , de most már játsszál szépen egyedül.

Anomalocaris (törölt) 2012.09.27. 16:10:39

@helianthus: Szmákli az, nem szmájli. Akko ramiko rszéresik.

Manyecska 2012.09.27. 17:36:56

@vénszivar: nem, nem,..az a barátnőmé!:) Hímállat:P jó éjt. én szétesek a fáraccságtól..

vénszivar 2012.09.27. 17:42:51

@Manyecska: Mi van veled? Bettteg vagy ?

Anomalocaris (törölt) 2012.09.27. 17:58:04

@atpijkamo: Hátha fény derül a zsiráfközpontúságára.

toláát sáni 2012.09.27. 18:08:53

@atpijkamo: Ez a fobofóbia mekkora már!
Vesd össze: Nem vagyok babonás ...mert az balszerencsét hoz.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.27. 19:57:42

Homárra is kellett egy nőverős poszt (ezért került bele a Westend) De muszáj volt a Velvet -ó, bocs- Dívány stábból rábökéssel kijelölni a szerzőt???

Tudjátok, mi ütne igazán, mint aktuálpolitikai poszt? Ha a Homár hozná le azoknak a srácoknak a beszámolóit, akiket a Hajógyáriról a Dunába hajigáltak. Pont ideillene, kb. ilyen a "Dokkban dokkolják az embereket avagy Naiv Ügyfél kalandja a luxusdisco személyzetével" stílusban.

Francnak kell ilyen kattintáspörgető posztokat betolni. Aktuálpolitikáért meg máshova megyek. Régen olyan jó kis terméktesztek voltak, meg mittomén. Most meg helyettetek nekem kell tesztelni a hajbalzsamtól kezdve a dezodorig mindent! Poczak meg csak vérnyog, hogy a 20. fajta tea után kapja a 15. elcseszett zabos müzlit. Hát hogy vigyázzak én így arra a kesztyűbábra a hasi üregemben, ajóégáldjamegazegész homárbanditafészket!

@atpijkamo: A 8-as szám mit tud, hogy rettegni kell tőle? Ez marha jó!
Mert hogy miért nem csípem a bohócokat azt meg tudom magyarázni. Ahogy a kerti törpék is, hogy miért tartanak tőlem (ha tudnának beszélni)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.27. 20:05:29

@neccharisnyás útonálló: Az neked furi? Nesze furi:

* Acidofóbia — savas közeg közelségének elkerülése.
* Heliofóbia — a napfény elkerülése.
* Hidrofóbia — a víz elkerülése, vagy víz által való pozitív taszítás.
* Lipofóbicitás — zsíros/olajos közeg elkerülése, vagy pozitív taszítása/elvetése
* Fotofóbia (biológia) — a negatív fototaxis vagy fototropizmus reakció.
* Capsicumisfóbia – paprikától való félelem
* Szuperhidrofóbia — azon anyagok tulajdonsága, amiket igen nehezen lehet nedvesíteni.
* Termofóbia — meleg közeg, hő elkerülése.
* Xerophobia — szárazság elkerülése, száraz körülmények között disztressziós jelek mutatása.
* Bifóbia — a biszexuálisoktól, biszexualitástól való irtózás.
* Kemofóbia — előítélet a gyártott anyagok ellen a természetesen előálló anyagok előnyére.
* Efebifóbia — a fiataloktól való félelem, vagy gyanakvó tekintet a fiatalokra.
* Gerontofóbia — az öregekkel szembeni antipátia vagy az öregedéstől való félelem.
* Heterofóbia — félelem a heteroszexuálisoktól, a heteroszexuálisok elkerülése.
* Homofóbia — a homoszexuálisok elleni averzió, ellenérzés, lenézés, még gyalázás is.
* Hoplofóbia — a lőfegyverektől és lőfegyvertulajdonosoktól való félelem, azok betiltására, kontrollálására való törekvés disfemizmus
* Hungarofóbia – félelem a magyaroktól, avagy ellenérzés, magyargyűlölet.
* Pedofóbia — gyerekekre való gyanakvás, ellenérzés, előítélet.
* Pszichofóbia — előítélet vagy diszkrimináció az agybetegek ellen, vagy félelem az agybetegségtől.
* Transzfóbia — a transzszexuális egyének elleni averzió, ellenérzés.
* Xenofóbia — félelem az idegenektől, külföldiektől, azokra való gyanakvás, azok elkerülése.
* Falloszofóbia – A férfi nemi szervtől való félelem
* Kromofóbia – színgyűlölet vagy félelem és gyanakvás. Ez egy film címe: Chromophobia.
* Koreofóbia (angol Choreophobia) – táncgyűlölet Anthony Shay könyvének a címe egy iráni táncról és annak betiltásáról az Iráni forradalom után.
* Entomophobia (magyarítva entomofóbia) – ez egy orchida nemzetségének adott név, ami a rovaroktól való félelmet jelenti (vagy talán csak az azoktól való averziót).
* Robophobia (magyarítva Robofóbia) – a neve egy Richard Evans által írt novellának.
* Nanofóbia – félelem a nanotechnológiától
* Megalofóbia – félelem az olyan nagy térbeli kiterjedésű dolgoktól, amik fajtájuk szerint nem kellene, hogy olyan nagyok legyenek

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.27. 20:06:58

@toláát sáni: És a fobofobofóbia? Meg a fobofobofobofóbia? Meg a fobo...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.27. 20:11:16

A csajnak meg ha tényleg ez így, akkor részvétem. Én magam nemrég koptattam le egy bikanyakú biztiőrt -vehehe!- mert bár elsőre, másodjára egy beszari alaknak tűnt, kiderült, hogy full szociopata. Én nemtom, ezeknél alapfeltétel a munkavállaláshoz az elmebaj*? Máshol meg erkölcsi bizonyítványt kérnek, piha!

*Ettől függetlenül, mélységesen becsülöm a mind munkájukban, mind jellemükben tisztességesen helytálló vagyonőröket. Bezony én vagyok az, akit nyugodtan lehet követni a DMben, mert nem aljaskodik, örjöng vagy mutatja magát tolvajnak, sőt ha jó napom van, még hangosan köszönök is, a szemébe nézve.

Ja, és ne állj össze gengszterrel, mert azoknak mind van verőlegény ismerősük, és amazoknak még több verőlegény ismerősük van. Jobban össze vannak drótozva, mint Moszkva és Washington. Aztán ha gond van, akkor bizony NAGY gond van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.27. 20:11:29

Megalofóbia – félelem az olyan nagy térbeli kiterjedésű dolgoktól, amik fajtájuk szerint nem kellene, hogy olyan nagyok legyenek

Nekem megalofóbiám van a saját farkamtól.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.27. 20:20:03

@atpijkamo:
Az agybetegektől való fóbiát elismerem, hogy létezik. De amíg nem láttál egy kómásra gyógyszerezett fazont, aki 16 órán keresztül áll mozdulatlanul 1 helyben üveges szemekkel, némán, mint a tök, és elmenve mellette nem futott végig a gerinceden a zsigeri rettegés -igazából az az életösztön, ami meg akar óvni ettől a ki tudja a következő pillanatban mit csináló alaktól- na addig nem hiszed el, hogy ilyen van. Ritka szar dolog. OPNIban dolgozók 99%-a ettől szenved. Nem kicsit durván.

De lesz egy napfény és vízfóbiában senyvedő nünükém. Hátul fogom tartani a zólban, hogy ne zavarjon sok vizet -érted!:)) A desznyóknak úgyis mindegy ki költözik melléjük a való villába. A kiszavazósó a necces.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.27. 20:23:38

Aztán összeköltöztetek egy bekamerázott kutyaól méretű lakba egy fiatalfóbiás öreget egy nyuggertől rettegő fiatallal. Retekklub főműsoridőben fogja adni, az hótziher! Hisz az eltitkolt Delhusa-videó is előkerült...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.27. 20:27:04

@neccharisnyás útonálló: Idősek klubjában, érted, nem otthon vagy elfekvő, vagy inti jártam a héten.
Még azt a gyógyszerezett magányt! Iszonyat.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.27. 20:42:21

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Pecsétes okiratban rögzíttetem, hogy amikor odáig jutok, hogy már minden mindegy, fogjanak egy sörétes puskát, és lőjenek le. Nekem mindegy lesz, de legalább a méltóságom megmarad.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.27. 20:59:28

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Ódehogyis. Mikor már enni adok a fikusznak és megöntözöm a macskát, nomeg fagyizó szűzmáriákról csevegek a plébánossal... jaj, várj, beszélő szobanövénnyel már találkoztam. Járni is tudott, meg minden. Ki is volt csinosítva. Apa, kezdődik!!!! :S

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.27. 21:27:56

@neccharisnyás útonálló: Oh, Anyámmal nyilván kommunikálnak a növények, én még nem tartok ott.
Aki meg nem hord ki lábon egy depit, meg sem érdemli a sok drága drogot.

Xezs 2012.09.27. 22:46:25

@neccharisnyás útonálló: monnyuk szerintem ha annyi vízbebaszás volt, ott kiborult volna a bili

nem hiszem el hogy ezekre csak most derül fény

engem belebasznak tuti írok ide is meg megyek rendőrségre

még lehet fel is bérelek egy 4 fős különítményt :)

Manyecska 2012.09.27. 23:00:03

@Xezs: kurvaaaanyjukat mindenesetre, én csak annyit mondanék...:(

Xezs 2012.09.27. 23:16:37

@Manyecska: meg azoknak is, akik oda járnak

bogyós bunkók :)

Manyecska 2012.09.28. 08:07:26

@Xezs: ezen én is gondolkodtam, hogy kerülnek olyan helyzetbe egyáltalán...de még így is részrehajló vagyok!!:)

szamaritánus 2012.09.28. 10:26:52

valaki fordítsa le, hogy mi a fasz történt, én nem értem.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.28. 23:20:17

@Xezs: A zsaruk is vastagon benne voltak.... mármint az úr zsebében. Az is most derült ki.
De érted, te vagy az áldozat. Tudod, hogy micsoda don a fazon. Valamiért nem tetszik neki a képed, gorillákkal megdolgoztat, közben esetleg elhangzik egy "családoddal is ez lesz, ha köpsz". Zsarukhoz nem mehetsz, mert az ő oldalán állnak. És onnantól, hogy feljelentést tettél, frankón valósággá válhat az ígéret. Onnantól meg.... tanúvédelem? Full beteg az egész.

Viszont tény, ha nem mászkálsz ilyen helyekre, nehezebben esik bajod.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.28. 23:26:22

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Pfejj! Eccer a zseni doki felírt a migrénemre egy bika szert. Mer hogy ha idegesség okozza, arra nyugtató kell. (DÍJAT NEKI!!) Mint kiderült, epilepsziásokat azzal tartják kordában. Olyan jól lőtte be az adagot, a felétől hajszál híján feldobtam a bakancsot. Azóta enyhe hisztériás rohammal reagálok a nyugibogyók ötletére is.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.30. 09:55:45

@neccharisnyás útonálló: Az enyém tapasznyalt, vén szaki. Aszondta, hiába írná fel, úgysem szedem be, úgyhogy örüljek a kis Cataflamnak, ha ismét több napig nem használ, gondoljak arra, hogy a szuritól meg szédülnék. S úgy lett.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.30. 09:58:12

@Manyecska: Jópár életerős, fiatal sportoló tűnt el arrafelé. Esetleg az edzettségükre való tekintettel (is) nagy volt a pofájuk, amikor hunyászkodni kellett volna a fókanyakúak előtt?
Csak egy tipp.
Ám egy időben tényleg tünedeztek a 16-20 közötti sportos ifjak. vajh hova?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.30. 18:41:24

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Még mindig tünedeznek. Bár szerintem inkább a külföldi prostibiznity bugyraiban kellene őket keresni.

Cataflam..... mivan újabban ezzel a Cataflammal??? Én még leragadtam ott, hogy középiskolában voltak az algopyrines csajok, meg a cataflamos csajok. Mindenki ezen kettő egyikét tolta nyüszítés ellen. Most meg.... megyek le a körzetihez, valami jóvágású fiatal harmincas letelepült htm EMBER (ejjdebíromazilyet -új fétis született, drágáim, szóljatok Csernusnak!!!) meg áll sorban a Cataflamjáért. Aztán kiderült, hogy nem csak ő. Ez az új csodaszer vagy mi. Persze, mert algo-t betiltották, a paracetamolokat röhögve túladagolhatod, a saridon és társai egyhülyeség, mert nem hatnak.... hát hová tart ez a világ?!!! Végén vissza fogunk térni a jó öreg gumikalapácshoz.

De előtte még kezeim közé kerítem azt a rusnya, zöld, óbégató kesztyűbábot, és belétolok egy 6 tasak porított plusz 1 levél tablettás coldrex-szel teletömött terhes kanárit. Azt ha még mindig óbégat döglődés helyett, jön az ibuprofén kúra. Előbb utóbb feladja azanyja úristenit!

Xezs 2012.09.30. 18:59:19

@neccharisnyás útonálló: volt valami felmérés és kiderítették, hogy a magyar egy gyógyszerzabáló nemzet. Eszik az emberek ezeket a szarokat ha kell, ha nem.

Nem tudom miért csinálják, nagy részének semmi szüksége sincs ezekre a szarokra.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.01. 10:01:25

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Jah, vagy Kiss Béla úr után szabadon:cinkhordóba?
@neccharisnyás útonálló: A többiekről nem tudok. Nekem attól múlik el a migrénem, ha elmúlik egyáltalán. nagy meglepire 1x csak vényköteles lett. Na, azóta zarándoklat érte a dokihoz. A többi szar nem használt rá.
A kesztyűbábnak meg pálinkáskenyér- "bukós"tápszer kombó jár. Korai fejlesztő vakcinákkal.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.01. 10:06:47

@neccharisnyás útonálló: Prostbiz, bizony lehet.
Egyébként megfigyeltétek már micsoda fejük van a "magyar" nevű tej dobozára applikált keresett "gyermekeknek". Az 16 év körüli csecsemők, a legszebbek közül. Khm. És akiket "megtaláltak", az hogy is volt? Hát visszamentek az intézetbe!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.01. 13:58:24

@Xezs: Sok mindenre nincs szükségük, amivel túltömik magukat. Instant jutalmazási ingert vizionálok a háttérben. És igen, nincsenek szentek, olykor magam is bűnözök. Jól esik egy kis szelet kézműves sütivel/pohár minőségi kávéval levezetni a néhány futóbolond által generált feszkót, főleg ha nem látszik meg az ember vonalain.

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Ciki, ha van a családban gyógyszerallergiás, aki csak algo-t szedhet, a hatóanyag okán. Mármint a gyógyszerlobbinak. A család érzékenyebbik fele meg tölti a perselyt a templomban, hogy továbbra is ilyen jó kedve legyen az úristennek.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.01. 14:08:00

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Én értem, hogy Amerikában ez bevett, és működik. De engem le lehet vele szoktatni a tejivásról. (dohányosoknál is működne vajon?) Sajnálom a kölköket, na. Pedig még nincs is saját. Dehát akkor se ők tehetnek arról, hogy ilyen világba szülték őket. A hiszékenységről leszokni időbe telik -van, akinek 5 évtized sem elég. Ömlik rájuk a fogyasztói kultúra, ettől leszel menő, miegyéb, gyorsan sok pénzt, whatever. Azt meg megnézem, melyik szülő oktatja már 6-8 éves korától a gyereket arra, hogy ne higgyen a barátként, segítőként fellépő felnőtteknek. Meg hogy nem mindig a csövesen kinéző alak a rossz ember. Mert ezek a tetvek így operálnak. Komolyan, én még burkát is viselnék, ha cserébe bevezetnék a szaúdi gyakorlatot, hogy havonta élő adásban országosan kivégeznek két tucatot ezekből a mocskokból. Egy szavam nem lenne, hogy fele annyi jogom sincs, mint a világ túlsó felén lévőknek, ha biztosan tudnám, hogy ezekből a genetikai selejtekből egyre kevesebb van.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.01. 17:17:14

@neccharisnyás útonálló: Hát, a tejen a fejek, több mint ijesztőek.
Mondjuk lehet, tényleg ráférne a jogszolgáltatási gaykorlatra néhány nyilvános botozás. esetleg, tényleg csak legvégső esetben, kivégzés. De a fizikai fenyítést simán közkinccsé tenném a szappanoperák helyett/ reklámblokkban.

Xezs 2012.10.01. 20:48:20

@neccharisnyás útonálló: Én nem a sütiről beszéltem, hanem a gyógyszerekről.

A sütit nyugodtan lehet zabálni, kivéve persze ha az ember már amúgyis egy mázsás disznó.

Xezs 2012.10.01. 20:50:44

@neccharisnyás útonálló: Normális szülő nélkül nehezebb az élet, ez tény, de azért az egyén hülyesége is vastagon segít abban, hogy valakit átverjenek és prostiként árulják.

Olyan fele-felére tenném a szülő és az egyén felelősségét.

2012.10.09. 13:06:37

@Manyecska:
én egyedül vagyok pocakbazmeg

wowerman 2012.10.15. 16:07:52

Van nő aki direkt kihasználja hogy őt nem lehet megütni, ő viszont üt-ver ahogy tud, közben pedig anyázik és szájal. Hát néha visszanyal a fagyi.
süti beállítások módosítása