Tékozló Homár

Körbesétáltatta a biztonsági őr a 8 hónapos terhes kismamával a Kikát

2012.10.02. 15:44 | jackyll | komment

Most hogy a nyerőgépezést terrorveszélyre hivatkozva betiltották, talán ideje lenne a tahóságot is belefogalmazni az új Btk.-ba. A Kika biztonsági őre egyelőre nem kap első fokon háromnapos facebookos alázást az empátia teljes hiánya miatt bekövetkezett 8 napon belül gyógyuló lelki sérülés miatt, de ami késik, nem múlik.

A tegnapi napon ismét megtapasztalhattam, hogy a mi európai országunkban az emberek hozzáállása, empátiája, viselkedése, tisztelete vagy akár csak a kötelessége - hogy a munkahelye versenypozícióját javítsa - sehol sincs bármely más tőlünk nyugatabbra lévő országhoz képest. Az eset az Önök Lehel úti áruházuk személyzetével esett meg először és utoljára, tekintve hogy többé a lábunkat sem tesszük be KIKA feliratú objektumba. Zárás előtt fél órával érkeztünk az áruházba 8 hónapos terhes feleségemmel karöltve, hogy kiságyat és bababútort nézzünk. Voltaképpen már megvehettük volna máshol is, hiszen elég nagy a választék a bútor- és bababoltok kínálatában, de szeretünk jól körbenézni és amúgy is jó érzés az ilyesmit tervezgetni, nézelődni. Mivel a hátsó parkolóban álltunk meg, az épület Lehel út felé eső bejáratánál mentünk be, majd záráskor arra is akartunk kimenni, hiszen így nem kell körbemenni az épület körül. Tehát becéloztuk hassal előre a kijáratot, majd mikor odaértünk, a biztonsági őr kicsivel érkezésünk előtt kulcsra zárta az ajtót, majd közölte, hogy menjünk át a másik oldalra, mert itt már zárva az ajtó.

Erre megkérdeztem tőle udvariasan, hogy tekintettel feleségem szépen gömbölyödő pocakjára kinyitná-e nekünk egy pillanatra, hiszen az ajtó másik oldalán lévő parkolóba igyekszünk. Erre ő a hangját felemelve közölte velem, hogy ismétli, az ajtó már zárva itt senki nem megy ki. Bár béketűrő ember vagyok én is hangfelemeléssel jeleztem neki, hogy azt elsőre is értettem, hogy már be van zárva, a kérdésem az volt, hogy kinyitná-e nekünk egy pillanatra. Erre még jobban felemelve elmondta az előző mondatát újra.

Kedvem lett volna szó nélkül a fejével áttörni az üvegajtót (egy öreg másfél méter magas fickó volt, nem nagyon voltam megrémülve), de az előzetes helyett inkább a szülőszobán tartózkodnék kislányom születésének időpontjában. Egyébként a szóban forgó kijáratnál lévő kasszánál két eladó hölgy ült, és egyik sem tett volna semmit, hogy mégis kijussunk az áruházból.

Ezek után átsétáltunk a másik oldalra, és az ottani kasszáknál egy hölgynek kissé feldúltan, de udvariasan jeleztem, hogy szégyellhetné magát az egész áruház, hogy megjáratnak egy 8 hónapos kismamát, csak hogy ne kelljen egy kulcsot elfordítani a zárban. Erre a biztonsági őrhöz hasonló stílusban rám förmedt, hogy „Én tehetek róla?! Ne nekem mondja, mi közöm ehhez nekem!”. Erre csak annyit mondtam neki, hogy most már ő is szégyellje magát nyugodtan.

Nem várok Önöktől bocsánatkérést, sem semmit, csak gondoltam jó, ha tudják, hogyan viselkednek az alkalmazottjaik. Egyébként a KIKA márkát szerettük eddig, és lehet, hogy még a bécsi áruházukban vásárolni is fogunk, de bútort venni már biztosan nem, onnan úgysem érné meg hazahozni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.03. 15:23:28

@ColT: Messze van a másik ajtó! Mindjárt be is indul a szülés a sok erőlködéstől. Na akkor lesz aztán itt disznóól.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.03. 15:28:19

@Bigben01: Hormonrab embinek lenni bizony roppant szánalmas és nyomorúságos.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.03. 15:36:12

Most már legalább tudom, mi az a kapuzárási pánik.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.03. 15:39:27

@hagyma: Abba nem mennék bele, hogy miért nem legalizálják a csillió feketemunkást.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.03. 15:52:27

@agresszív kismalac: leginkabb elvi okai vannak
en annak idejen vegighallgattam a szenatusi vitat errol...
akkor meg erintett voltam
kepben vagyok hidd el, bar mar regen nem erint, de amugy most is elokerul a kerdes a kampanyban

elwood 2012.10.03. 15:55:01

@Bigben01: jól képzett biztonsági őrnek a tarsolyában van néhány földreviteli technika támadó kismamák ellen

helianthus 2012.10.03. 15:56:26

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: szia édes, kérdeztem valamit válaszoltál? Eh, mind1, majd megnézem, megyek, ma az összes ork előbújt a barlangból egy csővel a fején és mind engem vett észre és annyira elegem van a csőlátású embikből, akik csak ugyanazt darálják vég nélkül és nekik azért is és csak azért is igazuk van, hogy az csuda. Bár tudom, a csőlátás alanyi jogon jár és a hallgatassék meg a másik fél is meg egy jó nagy marhaság.
Most úgy tűnhet, hogy felzaklattam magam, de szvsz tök nyugodt vagyok, csak fáraszt a meddő és parttalan vita.

helianthus 2012.10.03. 15:58:09

@helianthus: ja, nem orkot akartam írni, na EZÉRT mit kapok még? :)))

Anomalocaris (törölt) 2012.10.03. 16:01:05

@helianthus: Nem látok itten Hozzám intézett kérdést. De annak örülök, ha kinyílik szemed az embikkel kapcsolatban.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.03. 16:12:05

@hagyma: naés ponn neked van ottan helyed, ugye?
jajj.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.03. 16:16:30

Ha nem tud játszani a szenvedélyes függő, akkor mentális tünetek jelenhetnek meg nála, ami lehet apátia, de akár őrjöngés, ámokfutás és pánik is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.03. 16:18:20

@Dr. Körömlakk ®: naturlich, itt a helyem
Te amugyse akarsz jonni
Te mondtad
en nyugtaztam

Dr. Körömlakk ® 2012.10.03. 16:19:35

@hagyma: nem hát. ottan nagyranől a nőstények valaga.

Bigben01 2012.10.03. 16:21:33

@elwood: Az alapfok csak a 6 hónapos kismamáig terjed. A felsőfok már akár a 9 hónapossal is elbír.

Atörökk 2012.10.03. 16:23:31

Hol késik a maji szellemi táplálék?

lordjim 2012.10.03. 16:25:28

...csókolom!,itt mindenki hüle?,vagy rossz osztályba nyitottam?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.03. 16:27:17

@lordjim: Jó helyen vagy, itt mindenki hülye. Gyere be nyugodtan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.03. 16:27:40

@Dr. Körömlakk ®: fejlettebb orszag fejletteb valag
@atörökk: mar van, jo kis repulos

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2012.10.03. 16:28:28

@Dr. Körömlakk ®: Hát meg a szférák zenéje, minumum Balázspuli érzelmes hozzáállásával, ha már ez az idióta négyoktávos állat fejen lőtte magát :) @Dr Jozef Vengloš: már nem vitéz, kilépett, mert rájött, hogy cigányként nem olyan jó jobbosnak lenni :D

ÚJ POSZT NEM LESZ? Vagy ennyire szép és jó kis hazánkban, hogy ma még egyetlen kismamát sem vertek agyon?

Manyecska 2012.10.03. 16:31:06

@atörökk: ottvan a másik oldalon csak itt jobboztok..

vendriner aladár 2012.10.03. 16:41:23

Ezért posztot. Legközelebb a benzinkutasok fognak írni, hogy a köcsög vásárló nem adott jattot az ablamosásért.

lordjim 2012.10.03. 16:56:33

@hagyma: ja,annyian vagytok mint az oroszok,csak sokkal hülyébbek

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.03. 17:02:55

@lordjim: Te egy fasz vagy, a többiről nem nyilatkozom.

lordjim 2012.10.03. 17:04:37

@agresszív kismalac: Kösz! Most már benn vagyok.Hüle vagyok-e,vagy még sokat kell tanulni?(olyan hülye akarok lenni mint a hagymagyerek,olyan nemzetközi)

Dr. Körömlakk ® 2012.10.03. 17:04:41

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: nagyon remélem, hogy már most tolod a magzatnak mócártot meg a sopent, mer ha nem, egy felelőtlen kismama vagy! nem csak magadra gondolni kisanyám, mer a gyerek mivel menőzzön majd az újszülött osztályon? én azon is elfilóznék, nem-e kéne bekűdeni Néki egy rubikernőkockát e.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.03. 17:05:37

@atörökk: Tessék végigolvasni a mai kommenteket, ne csak az utolsó százat! Ha kibírod röhögés nélkül, kapsz új posztot.

Atörökk 2012.10.03. 17:07:01

@atpijkamo:
Nekem bőven elég az utolsó 20. Mivel dyslexiás vagyok, minden alkalommal újakat olvasok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.03. 17:07:38

@Dr. Körömlakk ®: Kismama ment koncertre. Most ne kérdezd mekkora gond volt felöltöztetni bársonyba azt a nagy pocakot. Szóval ül ott nagy elégedetten. Minden üstdobra rúgott egy nagyot a pocaklakó.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.03. 17:11:35

@atörökk: Diszlexiás, cö-cö-cö... Még egy faszt se tudsz mondani, lebuktál kultúrember.

Majd ha alzheimeres leszek, jövök minden nap új emberekkel ismerkedni. De most még egyensúlyi problémáim sincsenek.

Atörökk 2012.10.03. 17:12:34

@atpijkamo:
Igyál többet, te fasz. :D

lordjim 2012.10.03. 17:13:47

@hagyma: van neked egy nagy lófasz(eszt sárga irígységből mondom,mer úgyis tudom hogy mindened van neked,meg még pluszba is,meg kedillekis...)

Dr. Körömlakk ® 2012.10.03. 17:13:56

@atpijkamo: mér, Te vagy a Zapa Szöszinél??? :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.03. 17:16:30

@atörökk: :)) Elég gyenge, de kezdetnek megteszi. Sokat kell még gyakorolnod, ha nem akarsz kilógni a társadalomból.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.03. 17:17:46

@Dr. Körömlakk ®: Szöszi ki?

Szerintem ismerem az összes gyerekemet. Mindig vigyáztam.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.03. 17:20:48

@lordjim: Akkora szám nincsen, nem vagyok én óriáskígyó.

Szarazkoro 2012.10.03. 17:23:51

@atpijkamo: En kibirtam! Targyalas alatt nem szabad rohognom... :DDD

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2012.10.03. 17:25:52

@lordjim: ahhoz költözzés a zusába, vedd el Mérit és éljél ott :)

@atpijkamo: a Szöszi az Szöszi, őshomáros, subbás és belterjes láplakó, amúgy meg közöd? Minnyá leverek egy sallert, faszt kíváncsicskodol :D

@Dr. Körömlakk ®: bazzeg Anya, ha Alvint tolok a gyereknek meg Offspringet, akkor genyó vagyok-e? Meg kap Greendayt, meg most találtam valami finn hörgős metált is. Alvint szereti, két hét múlva megyünk koncertre.

És igen csunya lenne, ha a zatpi lenne a zapja :D úgy emlékszem, nem volt akkora buli, hogy homártrollokat is híttam volna :) (amúgy bírom a stíljét, de el ne mongyad neki :))

Dr. Körömlakk ® 2012.10.03. 17:29:43

@atpijkamo: szanaszét szolizott a szöszi, aszittem Te vagy a gyerek apja :D jóvanna, mittomén itt mán akármi is lehet ugye.

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: bennem megbízhatik :D ezek jó nótakörök, tarcsad meg a szokásod :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.03. 17:29:46

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: "@lordjim: ahhoz költözzés a zusába, vedd el Mérit és éljél ott :)"

Te szadista ne bántsd, mégse akkora fasz, hogy oda kelljen benősülnie.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2012.10.03. 17:31:24

@Dr. Szarazkoro: akkor ezt bírd ki röhögés nélkül:

LÓFASZBINGÓ:

csinálsz egy 4x4-es mátrixot, beleírod mindegyik rubrikába azt a szót, ami egy adott meetingen a legjellemzőbb. (Pl. növekedés, stratégia, innováció, leadership, stb. Lényeg, hogy legyen meg a 16 legjellemzőbb szó. Majd figyelj a megbeszélésen és szépen x-elgesd ki, ha elhangzik egy olyan szó, ami a mátrixodon rajta van. Ha egy sorban, oszlopban vagy átlósan megvan négy, akkor hangosan ordíts fel, hogy LÓFASZT! Na ehhez kívánok én fapofát és jó szórakozást :D

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2012.10.03. 17:33:00

@atpijkamo: 21 múltam :D (by Alvin és a mókusok) Ha meghallgattad, akkor majd tárgyalhatunk :) (34)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.10.03. 17:36:13

Lényeg:

Ha nem szól be, hanem felismeri, hogy az őr tényleg felsőbb utasításra cselekszik és a Dalai Láma sem mehet át az ajtón, akkor hülye puhapöcs, minek az ilyennek gyerek.
Ha meg ez történik, akkor meg túltenyésztett városi zsivány.
Van sapka, nincs sapka.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.03. 17:43:23

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: Alvin & the Chipmunks?
Azt haggyad abba, mer' még buzi lesz. Inkább egy kis ZZ Topot.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.03. 17:55:38

@agresszív kismalac: ugye mondanomsekello, nekem szép pici formás. ez a hagymájé.

hazank fia 2012.10.03. 17:58:16

@vitaygeorgina: Termeszetesen, neked van igazad. Nem is kellett volna ennyire off modon hozzaszolnom.

A kovetkezoket meg megjegyeznem:
1. A testmozgas nem art. Nagyreszt megelozi a +30kg sulygyarapodast, es ezaltal majdnem minden kellemetlen velejarot (fulladas, labdagadas, hasfal kitagulasa...).
2. A magyar terhesseg szo remek kifejezoje a hozzaallasnak. A nok nagy resze ezt "teher"-kent eli meg es tesz is erte, hogy a kornyezete ezt erezze. A mi orszagunkban ez szerencsre nincs igy. Ami egyebkent nem feltetlen arrol szol, hogy a kismamak nem elveznek figyelmet es tiszteletet, hanem arrol, hogy boldogsagban, kiegyensulyozottan toltik el a 9 honapot.
3. Aki 8 es fel honaposan tud gyermekbutort nezni az aruhazban, az tud +300m-t gyalogolni, ha mar ugy alakult, hogy zaras utan szeretne elhagyni az epuletet.
4. Fuggetlenul ezektol, a biztonsagi or stilusa, termeszetesen, nem elfogadhato. De ebbol a szempontbol lenyegtelen, hogy kismama, idos no vagy egy egyetemista lany az illeto.

Hat ennyi.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.03. 18:22:19

@agresszív kismalac: az nyilván ki van csukva! nem vagyok én Igi aki a testrészeivel kereskedik kérkedik. nem vitás, hogy gyönyörű vagyok, ezt el kell hinni, azt csókolom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.03. 18:31:06

@agresszív kismalac: @Dr. Körömlakk ®: asztatat én tanúsíthatom, hogy szíp vagy mint a rossebb, ződülök is az irigységtül mindég, mondhatom! :D

baby bee (törölt) 2012.10.03. 18:36:04

sztem hatalmas prosztóság volt, amit a biztőr csinált, én leköptem volna, azért nem hívhat rendőrt. a nőcire ráüvölteni talán tényleg kicsit bunkóság volt, de érthető. persze, biztos nem ártott szegény kismamának, ha már elment oda egyáltalán (én nem mentem a 8. hónapban, oda ezután se fogok). de akkor is szar ügy, a 4 általánosával játszotta az eszét a kis szarjancsi.

Xezs 2012.10.03. 18:45:46

@baby bee: Tedd már ezt a kettőt így egymás mellé

"hatalmas prosztóság"
"leköptem volna"

Ugye-ugye?

Dr. Körömlakk ® 2012.10.03. 18:48:53

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: jajjegyemmegazuzádot, hát ne essünk túlzásba :)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.03. 18:55:23

@Manyecska: Ha megtudnák, mibe kerüle gy IFA, nyilván többen választanák, mint a pronyó "Zen alapú" szülőszobát. Csobogóval B+!

panka 2012.10.03. 19:03:48

Helyes, jól le kell hurrogni az ilyen postolót, mert még a végén megszületik a gyerek, oszt' jönnek az olyan postjai, hogy gyerekkel volt, és nem adták át neki a helyet, vagy nem hívták be előre az orvoshoz. Bár ha megszületik a gyerek, úgyis rájön majd, hogy attól még nem fogja őket senki se szentté avatni, mert csináltak egy gyereket, ugyanis mindenkinek van gyereke. Vagy lesz. Valamint fog még az ő kis felesége kilenc hónapos terhesen babakocsit is cipelni fölfelé az aluljárón, feltéve, hogy addig felkúszik az ingerküszöbük, és bevállalnak egy másik gyereket. És akkor kit szidnak?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.03. 20:09:46

@Dr. Körömlakk ®: Igazságos kollegina bájaira valahogy egyre kevésbé vagyok kíváncsi.
Te viszont feljövőbe' vagy.;-)

Manyecska 2012.10.03. 20:20:48

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: vazze:D a szomszédok a jakuzziban ülnek, belátok:D:D még a szőrszálakat is láttam most, nem értem mért két pasi:P??:))

Manyecska 2012.10.03. 20:22:45

@agresszív kismalac: na ne viccejjé te nézed a gépemet??:P reggel ZZToppot hallgattttam..:)

Manyecska 2012.10.03. 20:24:31

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: hát ezt a parlamentben is csinálják, néha,.... :D:D szerintem! :D nem tudtam hogy ezért, nahát mindig tanul a barna nő is itten:P!:)

baby bee (törölt) 2012.10.03. 20:28:31

@Xezs: egymás mellé tettem. tahó volt, a férj helyében ezt tettem volna.

Xezs 2012.10.03. 22:15:04

@baby bee: Itt az igazi tahó te vagy, mert a köpködés utolsó tahó cigány szokás.

A biztiőrnek nem volt kötelessége kinyitni az ajtót. Lehet itt moralizálni, de neki azt mondták hogy zárás van, ő meg bezárt. Rendességből kinyithatta volna, de nem kötelességből.

Továbbá azt sem tudjuk hogy a prosztoló hogyan szólt oda. Mert vannak azok az emberek akiknek már az első szavuk is a bazmeg, na azoknak lófaszt sem nyitunk, nemhogy ajtót.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.03. 22:55:04

@Manyecska: Lehet, hogy ríaliti só megy, csak nem szóltak?

England win The Ashes! 2012.10.04. 00:48:26

@Dr. Körömlakk ®: @agresszív kismalac: @Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: Akkor mégegyszer: tényleg nem tudtam, hogy visszaadta? De hát mi történt? Szóltak neki, hogy így nem lehet Grand Wizard a Ku-Klux-Klanban?

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nálam akkor annyi volt. :)

@hagyma: "fejlettebb orszagokban nem veszunk hasznalt kisagyat meg babakocsit"

Azokért leugrotok Mehíkóba?

j311 2012.10.04. 00:55:56

Szerintem a terhesség nem betegség. Ha nem megy a séta nem kell KIKA-ba sem menni.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.04. 05:26:57

@agresszív kismalac: nyehhe :) hát őrizzük meg a titkot :)

@Dr Jozef Vengloš: nembaja ha nem tuttad, így is többet tudsz mint más. helyettem: hetivalasz.hu/kronika/ugy-gondoltak-szemelye-osszekoto-kapocs-lehet-55260

helianthus 2012.10.04. 08:31:32

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: tisztázzuk még egyszer.
1. NEKEM szabad embizni.
2. A szemem tágra van nyitva régesrég. Tudom milyenek (vagyunk). Alapvetően, a körülöttem élő embitársakat szemlélve meg főleg, tök jól viselem is ezt a dolgot, elvagyok az embikkel, nem utálom a többséget alapból zsigerből... és így tovább.
3. De néha vannak rosszabb napjaim. Olyankor sokkal jobban zavar egy-egy embitulajdonság (tegnap ez a csőlátás volt) és ezt szóvá is teszem.
Ennyi.
Mára kialudtam magam (egy 10-es skálán kb 6-os szintig) jól vagyok és újra tolerálni tudom a csőlátású embiket (is).

Anomalocaris (törölt) 2012.10.04. 09:41:31

@helianthus: Pedig már kezdtem örülni. Na mindegy, akkor falapocska leeresztve.

helianthus 2012.10.04. 10:40:07

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: mégis minek kezdtél örülni? ???

@dr. phil. Sün‼ ツ: már láttam régen, és :DD

Szarazkoro 2012.10.04. 11:25:01

@atpijkamo: meg perverz is vagyok :DDD
@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: es mit nyerek? :D De majd ma lesz alkalmam, kiprobalom :D
@agresszív kismalac: Pandur!

Szarazkoro 2012.10.04. 11:26:07

@helianthus: de jo neked! en mar legyilkoltam 1 fel falut... :DD

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.04. 11:26:41

@Dr. Szarazkoro: "meg perverz is vagyok"

:)) Üdvözlünk a klubban!

Szarazkoro 2012.10.04. 11:30:40

@atpijkamo: jajjdejooo jajjdejooo, most mar csak partnereket keresek :D Talalok :DDD Sot! Meg futyulni is tudok! Na? :DDD

helianthus 2012.10.04. 12:11:57

@Dr. Szarazkoro: ezt tök jó és büszke is vagyok rád ezért, de csendben megjegyzem, hogy Furaszemnél* ezzel sokkal nagyobb sikered lesz, mert ebben a témában (falugyilkolás) Ő sokkal relevánsabb, mint én. :))

*@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:

Anomalocaris (törölt) 2012.10.04. 13:05:43

@helianthus: Hogy esetleg metamorfózis folyamatába kerültél. Heli-anthus fu-ma-ye, Heli-anthus fu-ma-ye. Mostantól ezzel Fogom jelölni, ha ismét ilyet érzékelek.

helianthus 2012.10.04. 13:30:37

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: de édes vagy? Tényleg szeretnéd, ha elembietlenednék és akkor ketten lennénk nem embik és végre kiteljesedhetne a szerelmünk? :}
Sajnálom, de szeretek embi lenni és ha nem ez lennék, akkor macska lennék, vagy kutya vagy béka akár, nem alien. Bár akkor kipreparálhatnál és beköltöztethetnél Odri mellé a szekrénybe és örökkön-örökké a Tiéd lennék.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.04. 13:48:27

@helianthus: Ha nem lennél embi többé, akkor ez a szerelemizé se lenne. Esetleg malac lehetnél, azokat kedvelem. Mondjuk egy olyan mint Funtik, a pszichodisznó.

Jimbo75 2012.10.04. 14:10:26

Még jó, hogy leugatta a pénztáros csaj, a helyében Én is leugattam volna, mi köze neki egy biztonsági őr viselkedéséhez?

Trackback 2012.10.04. 15:59:49

A vegetáriánus leszbikus állatvédőknél csak a terhes kismamák vagy a nemrég szült öntudatos anyukák tudnak eszelősebbek és irritálóbbak lenni. 25 éve dolgozom a kereskedelemben, midig jópofát vágtam hozzájuk, mivel a "vevőnek" mindig jópofát vágunk, de akkor is így van. 500 oldalas könyvet tudnék írni, annyi sztorim van. A csúcs az volt, amikor egy barkácsáruházban valaki két polcsor közt a bevásárlókocsiba fektetve a gyerekét pelenkázta azt újra, a sz*ros darabot pedig akkurátusan elhelyezte a polcon a csaptelepek közé, de az is esettanulmány volt, amikor egy bombariadó alatti evakuálás alatt a rendőrök előtt kapott hisztirohamot a babakocsit toló anyuci, hogy ő márpedig igenis MOST fogja megvenni a szőnyegét.

Xezs 2012.10.04. 20:04:11

@Trackback: csatlakozok atpi elvtárshoz

Szarazkoro 2012.10.05. 13:27:36

@Trackback: ne kimelj, meeeeg sztorit!!!

vénszivar 2012.10.05. 13:40:52

@atpijkamo: @Xezs: @Dr. Szarazkoro: Majd megírja könyvbe. Ti meg 3795 Ft-ért megvehetitek.:)

Xezs 2012.10.05. 18:21:00

@vénszivar: ulpiusház bazmeg :) a leggagyibb könyveket ők forgalmazzák

Ákos81 2012.10.07. 11:54:51

Záróra az záróra, ha zárás utánig maradsz, viseld a következményeket, én még be is zártalak volna a reggeli nyitásig. Felfuvalkodott hólyag. Gondolom a 8 hónapos hölgyet nem viselte meg az a + pár méter, ha előtte több mint félórát tudott járkálni az üzletben.

Stupido_Girl 2012.10.10. 12:30:20

Csak én érzek némi ellentmondást abban, hogy a fél órát gond nélkül végig tudta sétálni a kismama, de a 2 per séta már nem fért bele a keretbe?

Stupido_Girl 2012.10.10. 12:32:32

Ó, megelőztek, csak most látom.

wowerman 2012.10.15. 15:54:31

Ez a poszt is jellemzi a blogot, idióta barmok akik nem értenek a szóból, szeretnek hűbörögni, belehalnak egy kis sétába, de nyafogni azt tudnak. És még a pénztárost is lebaszta, az pedig az igazat válaszolta (mi a picsa köze lenne hozzá?)

ezüstszem 2012.11.04. 17:37:45

jó szórakozást, nem megy a beilleszkedés..
süti beállítások módosítása