Tékozló Homár

Csak a buszpályaudvaron nem lehet jegyet venni

2012.10.11. 16:41 | jackyll | 209 komment

Tamásnak egy megállót kellett volna utaznia a Volánnal, hogy vehessen jegyet a sofőrtől, mert a végállomáson nem adhat, de jegy nélkül azt meg nehéz:

A Stadion-autóbuszpályaudvaron szerettem volna felszállni a buszra, ám a sofőr közölte, hogy nála nem lehet jegyet venni, hanem csak az automatából. Mint kiderült, egyik automata sem működött, tehát visszamentem a buszhoz és elmondta a buszvezetőnek, hogy képtelenség jegyet venni (a pénztárak már zárva voltak), ekkor minősíthetetlen hangnemben kiabálni kezdett, hogy ő akkor sem ad jegyet és oldjam meg. Mondtam neki, hogy nincs aprópénzem, 3 perc van a busz indulásáig és tényleg nem fogadja el egyik automata sem a papírpénzt.

Végül elmondta, hogy a következő megállónál már lehet jegyet venni a buszon, csak a pályaudvaron nem. Megkérdeztem tőle (a türelmem végén), hogy ki az az állat, aki ezt a rendszer kitalálta, de nem tudott mit mondani, csak azt, hogy ez a szabály és ennek így kell lennie, ez így van jól.

Valóban így van jól, hogy az automata nem veszi be a pénzt, a sofőr pedig nem hajlandó jegyet adni?

Eddig semmi bajom nem volt a Volánnal, de ha már bunkó vezetőket alkalmaznak, akkor azt a rohadt kasszát használhassa az a szerencsétlen, mert a nálam agresszívabb emberek egy ilyen esetnél kirántják a vezetőülésből és a nem működő automatán verik szét a fejét, még akkor is, ha ő nem tehet róla, hogy ilyen idióta rendszert vezettek be.

Üdv: Tamás

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.11. 21:46:46

@vénszivar: tudok jobbat. vidd el albániába, oszt átdobod a görögökhöz, azok lassan úgyis embert fognak enni ha így megy tovább. na.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.11. 21:48:25

Találtam albán legénybúcsúztatót.
Csak erős idegzetűeknek: a háttérben szörnyű gyilkosság.
www.youtube.com/watch?v=AUxCU2e0xFM

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.11. 21:52:15

@Jani haverja: Ja, elfelejtettem írni, Budapestről Saranda (Albánia legdélebbi városa) kb. 1.200 km. Durres kb. 900, attól függ, merre jössz.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.11. 21:53:19

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Sarandától dére van egy olyan tengerparti szakasz, ahol Korfu szigete kevesebb, mint 5 km :)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.11. 21:54:09

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: aha, kösz. Megnyugodottam, akkor mégis csak el lettem küldve a picsába. De dulván ám!

vénszivar 2012.10.11. 21:56:18

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Jó ! De ez 2008-as ! Azóta az ilyenekről leszoktak. Valszeg vegetáriánusok lettek. :):D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.11. 21:56:41

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: DDD

Az itteni falusi lakodalmak már csak ilyenek :) Viszont friss a kaja :)

vénszivar 2012.10.11. 21:58:59

@Jani haverja: Ha nekem szántad, kösz ! miért magadnak írtad, habár jó ha te is tudod, amit már tudsz.:) Mégegyszer kösz !

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.11. 22:01:39

@vénszivar: Neked szántam, csak azért utaltam magamra, mert előtte kifelejtettem a távolságot, és annak a folytatása.

vénszivar 2012.10.11. 22:03:35

@Jani haverja: Világos. Kösz türelmedet, holnap nézelődök....tervezek, aztán majd lesz valahogy.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.11. 22:07:45

Ja, hogy röhögjetek egy jót:
www.mppt.gov.al/?crd=0,9,0,0,0,106&ln=1

Ez Albánia komplett vasúti menetrendje :)

Nem a nyomdaköltségbe fog tönkremenni a helyi MÁV, hogy kinyomtattassa a menetrendet :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.11. 22:08:57

@vénszivar: Nyugodtan keress meg privátban, ha bármi kérdésed van, vagy segítség kell. Természetesen ez minden homárosra vonatkozik.

vénszivar 2012.10.11. 22:12:42

@Jani haverja: Jó ! De az ááámerikai menekült meg ne lássa, mert még belinkeli az USA összes vonat, repülő s hajó menetrendjét, csak, hogy ő "győzőn" ! Attól meg kiégne a Comodore 63-asom. :)))

Blogger Géza 2012.10.11. 22:26:00

@Jani haverja: Ez tényleg vicces, jobb, mint a poszt.

(Amúgy az albánokon kívül senki nem hiszi, hogy nekik bármi közük lenne az illírekhez.)

janbor 2012.10.11. 22:26:24

Mindent az utasokért (vagy nem)!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.11. 22:31:06

@Blogger Géza: Hát a fene se tuggya. Itt egész Európában úgy keveredtek a népek, hogy nincs ember, aki kibogozza. Mindenesetre ők arra büszkék, hogy amikor bármikor megszállták őket (nagyon sokszor, a történelem során szinte mindig megszállás alatt voltak), akkor ők felmentek a hegyekbe, a megszálló hatalom meg lent maradt a völgyekben, meg a tengerparton. Ezért is nevezik magukat Shqiptar-oknak, azaz Sasfiókáknak, Sasnépnek, vagy hogyan fordítsam. (Shqip az sast jelent).

CID 2012.10.11. 22:31:18

@vénszivar:
Jézusom, te furaszemmel élsz ? )O

Gáborom 2012.10.11. 22:31:30

meeting
flipchart
postit

desk sharing

hüjék

2012.10.11. 22:35:07

A tömegközlekedés közelít a totális mélypont felé. Kurva drága és kurva szar. Az autó még sosem volt ennyire fontos, mégha fajlagosan drágább is (bár már nem sokkal, főleg ha az ár érték arányt nézzük)

szociológus 2012.10.11. 22:54:47

Még nem tűnt fel hogy a legtöbb buszsofőr bunkó? Teljesen el vannak szállva a nyóccosztáj (<- direkt nyócc és pontos j) mellé megszerzett szutykos D kat. jogsijuktól.
A komonista rendszer elkényeztetett kölykei ezek. Ha látsz egyet, szó nélkül üsd meg, csak jót teszel vele.

Blogger Géza 2012.10.11. 22:57:01

@Jani haverja: Sok népnél fontos a harcias madár (magyar turul, lengyel-német-osztrák sas, gall kakas stb.) De ettől még nem lesznek illírek.

Tengerrel, hajózással kapcsolatos szavaik jövevényszavak, átvételek. Ezen bukik meg az illír elmélet. Dák, szkíta, trák vagy géta származékok lesznek. Bővebben:

toriblog.blog.hu/2008/02/27/kik_az_albanok

(Az utolsó komment a legjobb. :) )

Xezs 2012.10.11. 23:19:54

@Jani haverja: Oszt' az ellenség nem tudja, hogy kő hegyet mászni?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.11. 23:23:34

@Blogger Géza: Válaszoltam is rá a blogon, talán én is hozzátettem valamit, bár nem biztos, hogy igaz, de itt ezt tanítják az iskolában.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.11. 23:27:08

@Xezs: Hát akik a tenger felől jöttek, azok biztosan nem tudták :)

Nem egyszerű hegyek vannak itt. És tényleg a 80 éves bácsik meg nénik olyan meredek emelkedőkön mennek fel, mint a zerge, hogy néha szégyellem magam :(

CommentAllOk · http://commentallok.blog.hu/ 2012.10.11. 23:30:04

@szociológus: ennél jobb tanácsot szociológus nem is adhatott volna!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.11. 23:32:34

@Xezs: Ja, és még mindig a legtöbb ház hegyre épül, itt Tirana külvárosában is. Ha az albán meglát egy hegyet, egyből elkezd építkezni rá, függetlenül attól, hogy út még nincs is oda fel :)

Amit mi bérelünk házat, annál nekem szempont volt, hogy ne 20%-os emelkedőn, murvás úton kelljen felmenni oda. Így aztán a falu széle jutott, de ránk azt mondják a környéken, hogy "a magyarok, akik a gödörben laknak" :)

Mondjuk két oka is van a hegyen építkezésnek, egyrészt kevés a sík vidék, az kell a mezőgazdaságnak, mint termőföld, másrészt régen tényleg jobban védhető volt a ház a hegyen, mintha lenn lett volna a völgyben.

CommentAllOk · http://commentallok.blog.hu/ 2012.10.11. 23:34:55

A sofőrnek lehet, hogy rossz napja volt. Ha meg kivételt tesz a Tomival és kap egy ellenőrzést, akkor úgy rúgják picsán, hogy a lába nem éri a földet. A leendő munkahelyén meg kérdezik, hogy is volt ez? - oszt nuku munka.
Ilyen járatokon a sofőrök sokszor ismerik a törzsutasokat. Lehet, hogy volt ott valaki, aki tuttira befújta volna, de ha az a személy nem lett volna éppen ott, akkor elvitte volna és a következő megállóban adott volna jegyet.

Amúgy meg felszállhatott volna a metróra és elment volna az Örsig, aztán onnan már jeggyel elevickélhetett volna.

Na mindegy is, így járt. Tényleg, végül hogyan ment haza? Gondolom nem várta meg a másnap reggelt.

MP 2012.10.11. 23:48:15

A sofőr pedig jól tudja hogy azért van ez a rendszer mert ők bizony lopnak. Meg azért mert mi ezt eltűrjük. Az más kérdés hogy én szó nélkül felszálltam volna s utána a következő megállóban megvettem volna a jegyet.

szociológus 2012.10.12. 00:06:56

@CommentAllOk: egy dolog hogy mit kell megeteni az állampolgárokkal, és egy másik hogy mit gondol az ember a szakmájának álarca mögött.

England win The Ashes! 2012.10.12. 00:28:53

@Jani haverja: Megnéztem. A pervitin ott is azt jelenti, amit itt? Mert akkor nem értem. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.12. 00:42:41

@Dr Jozef Vengloš: A "vit" az évet jelent.

"Për vitin 2012", az a "2012-es évre".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.12. 03:18:24

@CID: hat errol beszelek
nem megyunk ele, mert lelohet, eluthet stb.@megamen: oh milyen szellemes ujszeru szofordulat
csak amulok az intelligenciadone shumorodon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.12. 03:31:43

es remelem, hogy ha tul is eli megkapja a tenyeleges eletfogytot
meg azt is remelem, hogy nem hurcoljak meg a rendort aki lott egy parat, mer en mar semmin nem lepodnek meg

bean 2012.10.12. 03:40:08

hagyma, sok zoldseget ;) olvastam toled de "fejlettebb orszagokban sosem akarnak ugy igazoltatni, hogy eled allnak", szerinted New York hol van, Bantufoldon? Stop and frisk,ugye. Pont e heten mar bizonyitek van ra: www.nydailynews.com/new-york/uptown/cops-stop-and-frisk-harlem-teen-threaten-break-arm-audio-recording-article-1.1178891

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.12. 04:06:05

@bean: lehet, hogy sok zoldseget olvastal, de ezt nem igazaqn ertem, hogy jon ide, amellett, hogy NY valoban specialis
en kozlekedesi helyzetrol beszeltem
megyek kocsival
jon a rendor mogottem, kocsival
es valami miatt ellenorzoni akar
nem vag elem, szirena
es akkor ket lehetoseg van, megallok,es OK vagy ha nem
akkor jon az erosites, mindenfelol es valahogy megallitanak
legritkabbb esetben elem bevagva
de lesodorhatnak az utrol lohetik a kerekeimet stb.
engem mar eleg sokszor igazoltatattak kocsival de a rendorkocsi mindig mogottem allt meg
mondjuk nem tudom, ha menekulok, akkor hamarabb lonek valoszinu, minthogy elem mennyenek
ez nem okoskodas, teny
sajnalom a sracot es mint mondtam remelem eletfogy
fejlettebb orszagok bizonyos allamaiban kinezne a kivegzes is

cool 2012.10.12. 05:47:26

Érdekes dolog és tény, hogy itt egyes szolgáltató vállalatoknál az addig csak pitiáner senki alkalmazottak másokkal szemben teljesen kiskirálynak képzelik és képzelhetik magukat.
Ha meg kirángatod a soförülésből és kiversz belőle egy buszjegyet, akkor utólag téged basztatnak majd bíróság előtt, hogy mennyire garázda voltál ... és lesz még egy priuszod is a mindenek mellé.
Csak mert az igazadért szólni mertél vagy cselekedtél.
Inkább annak a horváthcsaba féle hülye komcsinak az ötlete kell ide!
Minden tömegközlekedés legyen ingyenes, hisz egy demokráciában az embereknek jogukban van gyakorolniuk a szabad helyváltoztatást.
A költségekkel meg utólag ellehet az állam-bácsi .... legfeljebb majd kevesebbet költenek az ingyenélő cigókra.

cool 2012.10.12. 05:53:33

@hagyma:
Ha a rendőr már jóelőre azt mondotta volna magának (és távüzenetben a Hammerosoknak) a fontoskodása helyett - "menjetek békével" - akkor ma nem kellene neki azt mondani - "nyugodjék békével".

Mert a rendőr Magyarországon minek is van?
Hogy folyton kötözködjön a Magyar Gárdával és az úton levő autósokkal.

különvélemény 2012.10.12. 06:17:44

Szerdától tilos nyerőgépeket üzemeltetni, ezért nem működtek az automaták...

2012.10.12. 07:12:34

Mifelenk az a szokas hogy kevesebb penzert nem adnak jegxet.(nekem mad igen mert izslom ezt a csalast) nos egy 300 fts jegyert a zsebbe 200. 1fordulon 1 ezres es akkor szerenyen szamoltam. Meg an naponta egy tizes li lehet szamolni mennyi.
Az undorito csupan az hogy miutan a mi falunkban bekaszalta a sapot a szomszed falunan szivatja az etnikai kisebbseget.

vénszivar 2012.10.12. 07:23:19

@Frengi: Mint ha te külhonban élnél, úgy rémlik, mert régebben váltottunk pár szót.

Most nagyon zavarodottan írsz ! Amitől nagyon zavarodott lettem. "nekem mad igen mert izslom ezt a csalást", tehát neked már igen mert te ismered ezt a csalást !?:)

Terézágyú 2012.10.12. 07:28:34

"Mint kiderült, egyik automata sem működött ... hogy nincs aprópénzem, 3 perc van a busz indulásáig és tényleg nem fogadja el egyik automata sem a papírpénzt."

Most akkor az összes automata rossz volt (= nem működött), vagy eleve nem fogadják el a papírpénzt, vagy éppen csak azt a bankót nem akarták elfogadni ami ennél a lúzernél volt?????

megamenn 2012.10.12. 08:06:06

@hagyma: Fingod sincs róla , mit és hogyan kell -vagy lehet- csinálnia egy rendőrnek akár amerikában, vagy a világon bárhol, de olyan menő dolog mindenbe beleugatni és bemondani a frankót.
Így megy ez fejlettebb ország retardált bevándorlóinál, ugye ?

Netuddki. 2012.10.12. 08:43:25

@Terézágyú: Nem tökmindegy? Ha nincs pénztár akkor lehessen a buszon is jegyet venni. Vagy gondoskodjanak róla, hogy 24 órában legyen pénztár a buszállomáson. Ennyi. Addig meg utas szépen felszáll és ingyen utazik amíg a buszon is lehet jegyet venni. Lóphasz a volánosok hátsójába! Ők élnek az utasokból (és adófizetőkből) és nem fordítva. nekik kell az utazási feltételekről gondoskodni, amibe szerintem a jegyvásárlási lehetőség is beletartozik. Ha az ótómata csak fémpénzt fogad el az nem lehetőség.
Mellesleg a XXI. században már régen chipkártyás megoldásnak kéne lenni, csak azt a pénzt amiből meg lehetett volna csinálni kilopták...

Dr. Dzsásztisz 2012.10.12. 08:48:00

A válasz egyszerű: Magyarország

trux77 2012.10.12. 08:50:55

Az a baj, hogy ha valaki meglátja hogy a sofőr jegyet ad az állomáson, akkor azt a sofőrt megbüntetik. :(

trux77 2012.10.12. 08:53:23

@trux77: A valaki alatt nem a szomszéd MAriska nénit értem, hanem a diszpécserirodát.

trux77 2012.10.12. 08:54:29

@trux77: A valaki alatt nem a szomszéd Mariska nénit értem, hanem a diszpécserirodában lévőket.

kaosz 2012.10.12. 09:00:37

Nektek arra áll fel ha itt csetelhettek?

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2012.10.12. 09:03:28

tökéletesen megértem a posztolót, már én is kerültem ugyanott, hasonló helyzetben, és 2 tippem van:
1.: a kormány annyira szeretné felhergelni népét, hogy biztosan ne nyerjék meg a köv választást, mert már ráuntak, hogy ennek az ostoba népnek semmi se jó!
2.: a vasút felé akarják terelni a népeket (nálam már bejött) ki tudja miért, hisz épp most újítják a volán buszparkokat...

vénszivar 2012.10.12. 09:03:55

@kaosz: Mi a fasz közöd van hozzá ?! Ha zűr a zavar, akkor húzz bőrt a fogadra.... CSÁ !

Terézágyú 2012.10.12. 09:05:15

@kovi1970:
"Nem tökmindegy?"

Nem.
Fentebb már írták az érveket.

@Dr. Dzsásztisz:
"A válasz egyszerű: Magyarország "

Az melyik ország, ahol a buszokon ki kell számolni az aprót, és csak akkor utazhatsz?

Terézágyú 2012.10.12. 09:07:00

@kovi1970:
"Mellesleg a XXI. században már régen chipkártyás megoldásnak kéne lenni, csak azt a pénzt amiből meg lehetett volna csinálni kilopták... "

Akkor meg azon pampogna sok utas, hogy itt van nála a húszezres - de mi az, hogy csak kártyával tud fizetni???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.12. 09:18:12

@kaosz: bezony. naponta többször is! veled mi a helyzet?

Exploiter 2012.10.12. 09:23:04

@kovi1970:

Igen, ez ENNYIRE egyszerű.
Csak a szabály-az-szabály droidokkal, tetszik tudni, azokkal van baj.

Terézágyú 2012.10.12. 09:29:06

@Exploiter:
De azokkal se könnyű, akik azt hangoztatják, hogy a szabályok azok mindig csak másokra vonatkoznak (és vonatkozzanak is, ugyebár), csak éppen őrá nem...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.12. 10:38:18

@Jani haverja: Itt is, bár inkább szárnyas és sertés az áldozat.

Netuddki. 2012.10.12. 10:55:19

@Terézágyú: Na ez az! Mondjuk nem is kellene külön kártyás rendszerbe beruházni a volánnak csak egy mobil bankkártya-leolvasót rakni a buszokba. Bankkártyája meg már mindenkinek van. Oszt' nem kellene pénzzel meg apróval vacakolni...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.12. 11:16:34

@vénszivar: @Rosszindulatú Vászka:
Hogy ez a Csaba is akkor jött (vissza) kioktatni, mint Nyisziati!

vénszivar 2012.10.12. 11:26:50

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Láttam, hogy a másikon még most is nyomjátok. Nem gondolnám, hogy egy s ugyan az. Létezik két fura alak, rajtunk kívül is. :))):D

Iza Béla (törölt) 2012.10.12. 11:42:40

@É2I: Jól érted. Ez azért van, hogy ne a buszt tartsd fel azzal, hogy nem vettél jegyet, de fel akarsz szállni. A pályaudvar ugyanis drága, ha nem indul időben, a következő is megkésik. Ha jól emlékszem, akkor egész (nem kedvezményes) jegyet SMS-ben is lehet venni. 3 perc alatt. Az sem baj, ha erről pl. a sofőrnél van egy szamárvezető, amit oda tud adni. Darabja megfelelő mennyiség esetén elérheti a 10 forintot... Ezzel a Volán ki tudja húzni a dolog méregfogát.

@mrbloodbunny: Nagyon régóta, szerintem közel 10 éve már így van.

@Kelpo: Jegyet is kapsz? ;)

madandcrazybird (törölt) 2012.10.12. 11:47:34

kedves posztiro. Vered te a kurva anyad fejet a falba. Egy. Gondolom a sofor csak nezne amig utik? Ketto. Nem lehet hogy esetleg a rendorok egy kicsi bevinnenek? Hulye hangember. Kushadj. Talan kellet volna apropenz vagy ugyesebben kellett volna beadagolni a papirpenzt. Ja, fejletebb orszagokban bankartyaval is lehet jegyet venni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.12. 12:01:17

@megamen: azt, hogy a retardaldaknal hogy megy, neked sokkal jobban kell tudnod

Terézágyú 2012.10.12. 12:14:54

@kovi1970:
"Na ez az! Mondjuk nem is kellene külön kártyás rendszerbe beruházni a volánnak csak egy mobil bankkártya-leolvasót rakni a buszokba. Bankkártyája meg már mindenkinek van."

Nincs mindenkinek. Bocsi.

Másrészt, nálunk a bankkártyás vásárlás azt jelenti, hogy nem két perc, mint a készpénzes, hanem öt perc.
Vagyis ha harminc ember a buszon akar bankkártyával fizetni, akkor 30x5 perc várakozási idő.
Na kérem, ezért mondták ki a volánnál, hogy akkor ott, a végállomáson ne a buszvezetőt tartsák fel ezzel - ezt valaki már beírta.

vénszivar 2012.10.12. 12:17:24

Már megint elküldött valaki a picsába ?
Én is mondtam már jó párszor, hogy ott ugass a niggereknek, kínaiaknak, araboknak, azokkal vagy egy szinten, vagy még azok alatt, azért nem állnak szóba veled !!!

Mc Master 2012.10.12. 12:27:34

@mrbloodbunny: nem akarnak ezek se nyerni, se veszíteni. Azt akarják, hogy elhúzzunk a fenébe. Minden nap reklámozzák, hogy el lehet menni, meg hogy élhetetlen az ország: commentallok.blog.hu/2012/10/12/menekulnek-e_a_magyarok

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.12. 12:40:24

@vénszivar: Hogy is lehetne egy a kettő, hiszen az egyik Csaba, a másik Ati!

jah, még párezer évig elbibliázunk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.12. 12:47:30

@vénszivar: egy cigotol ez a niggerezes igen vicces
csaxolok nagyon nepszeru vagyok a varosunkban:)
kedvelnek
es csipik az akcentusomat:)

madandcrazybird (törölt) 2012.10.12. 12:55:00

@Terézágyú:
Csak szolok.
Bankkartyas fizetes 3 masodperc.
Vagy nalatok postgalambal kuldik a tranzakcios adatokat???
5 perc, hol elsz te?
Gyorsabb kartyaval fizetni mint keszpenzel.
Ha valakinek nincs bankkartyaja azzal nagyon nem stimmel valami.
Gondolom te meg hasznalsz sarga csekket is?
Kulonben sem a buszba kell rakni , hanem a megalloba az automatat ahol bankartyaval tudsz fizetni.

2012.10.12. 12:56:09

@vénszivar: igen es bocs mert a laptopom otthon maradt es a telon nehezen megy az iras.

Terézágyú 2012.10.12. 13:05:09

@madandcrazybird:
"Bankkartyas fizetes 3 masodperc.
Vagy nalatok postgalambal kuldik a tranzakcios adatokat???
5 perc, hol elsz te?"

Én Budapesten. Ahogy látom, hogy kilopták az ékezeteket a windózodból, te meg biztosan külföldön.

"Ha valakinek nincs bankkartyaja azzal nagyon nem stimmel valami."

Ja, az nem is ember. Az ne akarjon busszal utazni.

"Kulonben sem a buszba kell rakni , hanem a megalloba az automatat ahol bankartyaval tudsz fizetni."

Igen, Magyarországon már annyi helyen van ilyen...

madandcrazybird (törölt) 2012.10.12. 13:21:46

@Terézágyú:
Igy van.
Akinek nincs bankkartyaja az ne akarjon azni.
Akinek nincs vezetoi engedelye az meg ne akarjon autot vezetni.
Hol tartja az a penzet? Szalmazsakban?
Fizetese hova megy?

Csak a billentyuzetrol loptak le. A kis okos windows 7 tudja oket. Bar arra meg nem jottem ra hogy a hosszu i, u, o betuket hogyan lehet elocsalni.
Ha valaki tudja az elmondhatja.

De akkor sem fogok azzal tokolni.

Terézágyú 2012.10.12. 13:34:35

@madandcrazybird:
Neked fogalmad sincs a világról vazze, csak lököd itt a hülye szöveget külföldről, lenézve azt, aki nem úgy él mint te...

madandcrazybird (törölt) 2012.10.12. 13:42:25

@Terézágyú:
Ja, nekem aztán nincs.
Le is nézlek hülye-gyerek.
Csak a selejt marad otthon.
Aki szerint nem természetes dolog,hogy van valakinek bankkártyája.

"Nem úgy el mint te."
Nem, valóban nem úgy élek.Többet dolgozok több pénzért.
Neked sem tiltotta meg senki hogy elhagyd azt a porfészket ahol 10 millió magyar állampolgár bizonygatja hogy o mennyivel okosabb mint a világ többi része.

Egyébként ez a ti, bennszülöttek, fóbiája hogy leneznek benneteket.
Ti nem tartjátok saját magatokat semmire.

England win The Ashes! 2012.10.12. 13:42:33

@hagyma: Beszélj egyszer ilyen akcentussal, aztán figyeld a reakciókat.

www.youtube.com/watch?v=PogZWsdnKg8&feature=relmfu

:)

Terézágyú 2012.10.12. 13:49:13

@madandcrazybird:
"Le is nézlek hülye-gyerek.
Csak a selejt marad otthon."

Na, kibújt a szög a zsákból.

England win The Ashes! 2012.10.12. 13:51:57

@madandcrazybird: Elmondom.

Bal shift ha rövid, akkor a mellette levő gomb az í. Ha a shift hosszú (ami azt jelenti, hogy fosadék a billentyűzet-kiosztásod), akkor alt gr + j = í, alt gr + i = Í.

A többit könnyen megtalálod.

madandcrazybird (törölt) 2012.10.12. 13:51:58

@Terézágyú:
Ki, az kibujt.
Szeretem ha onigazolast talalsz.
Kar hogy funkcionalis analfabetanak tetszik lenni, mert hogy szoveget ertelmezni nem megy, az mar egyszer biztos.

De ne keseredj el.
Ugyis mindenki csak mosogat Londonban. (-:

Terézágyú 2012.10.12. 13:56:37

@madandcrazybird:
"Szeretem ha onigazolast talalsz."

Nem találtam, mert nem is kerestem. Nekem nem kell önigazolnom magam, azt pláne nem, hogy Magyarországon élek.

England win The Ashes! 2012.10.12. 14:12:37

@madandcrazybird: Szívesen.

Amúgy ha brit a billentyűzeted, akkor a 9 után: ö ü ó (a 0 az 1 elé kerül).
az l után: é á ű

vénszivar 2012.10.12. 14:22:10

@Dr Jozef Vengloš: Ez a patkány maga a Háry tivadar !? :):D

madandcrazybird (törölt) 2012.10.12. 17:49:02

@Terézágyú:
Legyelnvele boldog, hon szeretett Magyarorszagoddal. Barcsak megtartottak volna az osztrakok annak idejen. A sok hulye meg meg harcolt ellenuk. Nekem ott a hazam ahol megelek. Ha Magyarorszagon jarok majd adok baksist orvosnak, pincernek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.12. 20:07:53

@Dr Jozef Vengloš: ah, orosz, egyeb szlav, francia , nemet akcentust ezer merfoldrol megismerem
de a magyar is megismerheto, azt is tapasztaltam:)

England win The Ashes! 2012.10.13. 01:15:07

@vénszivar: Nem patkány, szurikáta. :)

(Amúgy kurva jó reklám.)

vénszivar 2012.10.13. 06:17:59

@Dr Jozef Vengloš: "Egy" állat !:) A reklám kúrva jó, de az az állat, kurva szar ! :)

vénszivar 2012.10.13. 06:21:53

@Dr Jozef Vengloš: Ez csak az a patkány hagyma !!! Mivel a szurikáták mindig csapatostul járnak, mert egymásra vigyáznak !!!:)

Iza Béla (törölt) 2012.10.15. 10:47:55

@Terézágyú: Fogalmazzunk úgy, hogy itthon ritkán van gondom a kártyás fizetéssel a tömegközlekedést kivéve. A világon sok, fejlettebbnek mondott helyen nem fogadják el a bankkártyát vagy a hitelkártyát.

wowerman 2012.10.15. 15:46:46

Elég idiótának kell lenni ahhoz hogy a tökéletesen működő automatákon az ember ne tudjon jegyet venni és rossznak nyilvánítsa őket...

gt_ 2012.10.17. 18:12:32

Sokat utaztam Volánbusszal. Azért van ez a szabály, mert a sofőrök lopnak. Kifizeted a jegy árát, de jegyet nem kapsz. Azzal, hogy a végállomáson nem adhatnak jegyet, valamelyest csökkentik a lopást. Ezt persze a vezető is tudja, csak nem vallja be. Mivel megállónként változik az ár, és szerintem a jegynyomtató tudja, hogy a végállomáson van, egyszerűen ott nem ad jegyet. Ezért kellett megvárni mire az első megállót.

gt_ 2012.10.17. 18:13:55

@gt_: ja, és ott az a vicces, hogy a jegyellenőrök nem az utasokat, hanem a sofőrt ellenőrzik.

Hola (törölt) 2012.11.12. 13:51:03

@Turbó_Rudi: Azért ne ez legyen már a normális dolog!

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2012.12.18. 14:48:14

A Volán vezetősége csak nagyon fontosnak tartja a közegészségügyet: gyalogolj vagy fuss egy megállót! Természetesen teljes menetfelszerelésben XD
süti beállítások módosítása