Tékozló Homár

Samsung kontra Samsung

2012.10.25. 14:11 | jackyll | komment

A Samsungnak több hónapos nemzetközi nyomozásba telt, hogy megállapítsa, USB-hubos monitorját nem lehet sorban összekötni az 5 évvel ezelőtti USB-hubos monitorjaival. Sőt, az is kiderült, hogy igazából a régieknek sem szabadna együttműködniük, mint ahogy csinálják. Igazi számtech-ezotéria, csak kemény idegzetűeknek:

Munkámhoz sokmonitoros rendszert használok, és a hatékonyság érdekében szerettem volna a meglévők mellé még egyet. Sajnálatos módon a rendszer a Samsung USB monitorjaira épül, ezért két lehetőségem volt: vagy a gépben végzek jelentős átalakításokat plusz veszek egy bármilyen monitort, vagy nem piszkálom a gépet és veszek még egy túlárazott USB monitort. Az USB monitor egy egyszerű USB kábelen keresztül csatlakoztatható, az előnye, hogy nem kell hozzá sokmonitoros videokártya. Egyedül a Samsung gyártja, és már a kezdet kezdetén is úgy hirdették ezt a technológiát, hogy segítségével a bekötés módjától függően 4-6 USB monitort rá lehet dugni egy PC-re. És ez így is van, kipróbáltam. Az utóbbi sokkal egyszerűbb és valamivel olcsóbb volt, úgyhogy megvásároltam a Samsung éppen kapható USB monitorját. A monitort egyetlen okból választottam, azért, hogy USB kábelen keresztül csatlakoztatva használhassam, a többi beépített űrtechnológia számomra irreleváns. Normál esetben egy monitort az ember rádug a gépre, és használja, de többórás próbálkozás után rájöttem, hogy kevés vagyok én egy Samsung monitor beüzemeléséhez. A monitor nem volt hibás, tehát visszavinni nem lehetett, működött, csak a többi USB monitorral együtt nem, pedig kellett volna neki.

Másnap jött az IT, és hosszas próbálkozás, tesztelés után kiderült, hogy a Samsung régebbi USB monitorjai valószínűleg nem kompatibilisek a legújabb típussal. Ez az információ óránként 6000 forintomba került. Bizonyosságért a Samsunghoz fordultam. Akinek volt már Samsung termékkel problémája, tapasztalhatta, hogy a telefonos ügyfélszolgálaton kizárólag szőke lánykák, esetleg szőke fiúcskák veszik fel a telefont. És nemcsak az a baj, hogy a problémát sem értik meg, de lehetetlen rajtuk átvergődni, hogy vonalba kerülhess bárkivel, akinek az IQ-ja nagyobb, mint a cipőmérete. Szóval a szokásos színvonalú „ellenőrizte a kábeleket?” kérdések után inkább az írásos érdeklődést választottam, ami nagyon viszont lassú.

Ezzel elkezdődött féléves levelezésem az agyhalottak társaságával. A leveleket gondosan eltettem, mert mindegyik egy kis gyöngyszem.

„Köszönettel vettük érdeklődését. Az Ön kérésének adtunk egy nyilvántartási számot. Kérjük, a továbbiakban erre hivatkozzon. Levelét továbbítottam az illetékes kollégámnak további tesztelésre. „

A levelemet általában hetekig tesztelték, aztán másfél hónap múlva jött a konklúzió:

„Kérdésére válaszolva … a Samsung 940 UX és LD220 típusú monitorok (a 2 régi monitorom) nem kompatibilisek a C27A550U (új monitor) típusú készülékkel. Hardware szempontjából nincs lehetőség C27A550U típusú monitort egyidőben használni a fent említett monitorokkal.”

Miután kimondták és leírták a nyilvánvalót, rákérdeztem, hogy ha ez így van, akkor miért nem jelezték a honlapjukon. Hát ezért:
„Nem kimondottan a monitorról mondhatjuk azt, hogy nem kompatibilis … hanem az USB csatlakozók kialakításának köszönhetően beszélünk összeférhetetlenségről. Ezért megkérjük, hogy a különböző USB verziók kompatibilitásáról és technológiájáról részletesebben a www.usb.org/home weboldalon érdeklődjön. A samsung.hu weboldalon csak és kizárólag Samsung készülékekről találhat információt ….”

Tehát ha a kábellel van gondom, akkor a kábelbeszállítóhoz kell fordulnom, ha műanyag darabjaira hullik a képernyő körül, akkor a műanyag gyártójához, így logikus. A vásárlástól számítva már 2 hónap telt el, mire eddig eljutottunk.

„A Samsungtól vettem egy darab terméket, mely egységet alkot az összes benne foglalt résszel, és ezt az egységet hívják monitornak, az önök kifejezésével élve “Samsung készüléknek”. Ez az a termék, amelyért az összes beleépített és felhasznált alkatrészt beleértve a Samsung felelős, és amellyel kapcsolatban … kielégítő tájékoztatást várunk. Tehát vásárlás előtt nem tanulmányozom sem az USB technológiát, sem azt, hogy a kijelzőben felhasznált folyadékkristályok feszültség hatására hogyan polarizálódnak … A végeredményként létrehozott monitor tulajdonságait tanulmányozom … a „Samsung készüléket” gyártó cég honlapján.” És számszerűsítettem a kártérítési igényemet: 20 000 Ft volt az informatikus segítsége, és 125 euro szállítással együtt az a régebbi típusú Samsung USB monitor, amit Németországból vadásztam le, hogy dolgozni tudjak (itthon csak az új, nem kompatibilis kapható).

Levelemnek megint adtak egy nyilvántartási számot.
„… nem derül ki, hogy a melyik csatlakoztatott monitort pontosan mely csatlakozóval próbálta sikertelenül összekötni és hogy jelenleg hogyan használja … így arra kérjük vázolja fel ezeket, akár egy egyszerű rajz segítségével, hogy részletesebb vizsgálat során felülbírálhassuk döntésünket. Tekintettel a fentiekre, a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nem látjuk megalapozottnak a kérését.”

„Nem teljesen mindegy, hogyan próbáltam csatlakoztatni a 3 USB monitort? Adjanak javaslatot, hogyan csatlakoztassam, és úgy fogom. Nekem teljesen mindegy, melyik dugót dugom a másikba.”

De javaslat helyett újabb kérdések jöttek a segítés legyőzhetetlen vágyától vezérelve.

„Értesítjük, hogy szeretnénk segítséget nyújtani Önnek, ehhez kérjük bocsásson a rendelkezésünkre bekötési leírást/rajzot illetve informáljon bennünket az alábbiakról…”

„Természetesen nagyon szívesen együttműködöm, ha a tényleges segítség lehetőségéről van, mert például újinformációik vannak az adott termékről. … De kérem, világosítsanak fel, hogy féléves terméktelen levelezgetés után, honnan és milyen megoldási javaslat merülhet fel?”

„Kérdésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy mi nem az ügyfélszolgálaton dolgozó kollégákkal konzultálunk az Ön ügyével kapcsolatban, hanem külföldi technikai szakértőkkel, akiktől készek vagyunk segítséget kérni abban az esetben amennyiben Ön rendelkezésünkre bocsájtja a szükséges adatokat/információkat.”

Ó, hát az egészen más. Ha nemzetközi szakértőgárda fog dolgozni az ügyemen, hát legyen. Már szeptembert írtunk.

És végül megjött az internacionális szaktudást magába foglaló válasz. „Jelenlegi ismereteink szerint a képátvitelre az operációs rendszer egyszerre csak egy USB portot támogat. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy ez nem Samsung monitorok hibája, hanem az operációs rendszer egyik sajátossága.”

Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy az a 3 db USB monitor, ami most működik együtt, egy gépen az íróasztalomnál (2 régi és a német) nem működhet együtt. Mint ahogy a régebbi monitorjaimhoz adott használati utasítások a 4-6 USB monitor csatlakoztatásának rajzaival is a lehetetlent vázolták fel. Az átküldött bekötési rajzban jeleztem, hogy nálam némely USB monitor ilyen csodákra képes – legalább meglepődhettek volna egy kicsit.

A következő lépés a fogyasztóvédelmi hatóság. De most már nem is pénzt kérnék a Samsungtól, csak azt, hogy hadd fotózhassam le azokat a lényeket, akikkel eddig leveleztem.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

parkolok.com 2012.10.25. 14:16:32

nem olvastam el.. túl hosszú

helianthus 2012.10.25. 14:20:16

A következő lépés a fogyasztóvédelmi hatóság. De most már nem is pénzt kérnék a Samsungtól, csak azt, hogy hadd fotózhassam le azokat a lényeket, akikkel eddig leveleztem.

Ez azért már igazán cinikus, de kérem szépen, hát még ilyen kérést!! És aztán a fotókat a három usb-s összekötött monitorján akarja nézegetni vagy mi lesz?

PITTA 2012.10.25. 14:20:27

Normális helyen shoppingolva akár 14 nap múlva is visszaviheted hogy "nem tetszik".

Atörökk 2012.10.25. 14:21:05

Ez mind szép és jó. Tán ki kellett volna próbálni vásárlás előtt. Ha meg nem lehet, máshol kell monitort venni. Persze ha valakinek arra van igénye, hogy tátott szájjal szaladjon a faszért, hát tegye.

helianthus 2012.10.25. 14:21:45

Egyébként én értettem a problémát és tényleg vicces, hogy mindig kitalálnak valami olyan elhárító szöveget, amiből az jön le, hogy a termék jó, minden jó, és azért nem működik most, ami két éve még igen, mert már két éve sem működött.
cöcöcö

Dr. Kix 2012.10.25. 14:23:37

Rossz ómen. Pont most ment tönkre a Samsung lókereső szerszámom. Akkor engem is évekig szívatni fognak? Lehet, hogy románok...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.25. 14:23:41

@PITTA: fejlettebb orszagookban ez 2 honap...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.25. 14:23:54

Hát ez nekem túúúúúúúúúúúúl hosszúúúúúúúú.
Szóval nem jó a monitor.
Vagy mi.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 14:27:11

Szal nem csekkolta, hogy az új kütyü műxik-e a régiekkel, de a gártó a hibás, hogy ne. Aha.

2012.10.25. 14:31:04

mi a problema? bekotesi rajzot kernek? barki a vilagon elhajtott volna a f*szba, mar reg.

egyebkent meg anyadnak sporolsz a rendes videokartyan, aztan ugatsz az internetbe, hogy hu ha nem megy a ciganyboeingen az ms flight simulator.

az ilyen patkanyokat tarkon kene loni =D

Zirowe 2012.10.25. 14:31:59

3 db jó drága monitorral nem tudom sajnálni.

Alap vga-kat is már többmonitorosra tervezik, és nem kerülnek sokba, cserébe még egy kisgyerek is be tudja állítani és drága monitor se kell hozzá.

Manyecska 2012.10.25. 14:33:02

@Rick Astley: te nem akarsz inkább mégis énekelni???

Sokorai_Atala 2012.10.25. 14:34:02

@Rosszindulatú Vászka: azt írja,bár nem értek hozzá, hogy 4-6 izével lehet csatlakoztatni a leírásban, mármint az eredetileg kapottban.
Amúgy nem tudom mik ezek az eszközök:)

2012.10.25. 14:35:13

:)

"Felhívjuk szíves figyelmét, hogy ez nem Samsung monitorok hibája, hanem az operációs rendszer egyik sajátossága."

Magyarra fordítva: ez nem bug, hanem fícsör :D

Amúgy érdekes hozzáállás mindkét fél részéről: a júzer az akadékoskodásával lassította az ügymenetet, míg a gyártó az infók hiányának tényével visszaélve tovább fékezett.

Én nem szoktam ennyit várni: elsőre pszáf, meg fogyvédelem...

Manyecska 2012.10.25. 14:40:03

Te posztoló: az ámítógépek is innen-onnan szerzett alkatrészekből állnak, más-más gyártótól..asszem! Világi.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 14:40:53

@Sokorai_Atala: értem én, de életszerűen, ha netről rendelsz valamit, azért megbizonyosodsz róla, hogy biztos az kell-e neked. Pár év alatt sok minden változik egy gép körül.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.25. 14:46:44

@Rick Astley: @Zirowe: Nem akarta videokártya-oldalról megoldani a problémát, mert számára az USB-monitor egyszerűbb volt.
Csak a fejlesztés során leszarták a problémáját.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 14:48:48

szerintem blutoothal kéne összekötni, az madzagmentes.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.25. 14:49:14

Bisztos elektrónika van benne, azé nem műxik.
Bimetállos monitort kell, használni, oszt kész!!44

Atörökk 2012.10.25. 14:50:51

Nem vót denevér akasztva a monitorra. Azér nem működött.

Zirowe 2012.10.25. 14:53:40

@agresszív kismalac: pedig ez eléggé alap, hogy egyik széria sem kompatibilis a másikkal, hiszen így nem venné senki.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 14:55:37

meg az is lehet, hogy cukorspárgával is működik, csak még senki sem próbálta.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.25. 14:57:00

Gatyamadzaggal köll összekötni a monitorokat, akkor műxenek!!4!

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 14:58:34

@atörökk: már ha megmarad a levesből ugye.

Manyecska 2012.10.25. 15:00:29

@dr. phil. Sün‼ ツ: és szexelni lehet vajon...rajta?:(

megamenn 2012.10.25. 15:02:20

Micsoda bagázs !!! Hogy azonnal bele kell rondítani a friss posztba, tisztára mint a gyerekek !!

Atörökk 2012.10.25. 15:02:39

@Manyecska /Lúd Milla/:
A szarvasbogáron? Hát kicsit nyilván nyom, vagy recseg mikor széjjelkenődik, de mijérne? :D

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2012.10.25. 15:05:40

bocs, de előbb magadat, aztán az informatikust rúgd seggbe. rákeresel az első találat az h ez usb3-as. ennyi. meg gondolom a használati útmutatót derogált volna elolvasni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 15:08:30

@Zirowe: micsoda faszság. drága a monitorja, lehet fel is kéne akasztani érte.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 15:14:53

Tuti iPodja is van. Ezek mind ijenek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.25. 15:17:01

amerikaban a szarvasbogar is nagyobb

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 15:20:09

De a miénk erősebb. És sokkal büdösebb is.

Manyecska 2012.10.25. 15:21:39

@hagyma: ne értsd félre de nem vagyok meggyőződve hogy amerikában minden nagyobb:P !! :)
Nem mentek az újba? játszani való!

szekertabor · provo.blog.hu 2012.10.25. 15:28:46

Nekem hasonló élményem volt az egyik vonalkód-olvasókat gyártó céggel. Osztott monitoros beolvasáshoz kellett két olyan USB-s kézi vonalkód-olvasó, ami virtuális COM porton is működik. Azért nem soros portosat használtunk, mert a netbook-on cak USB portok vannak. Megvettük, összeraktuk. Hol az egyik szkenner működött, hol a másik, de egyszerre a kettő soha. Kértünk segítséget a forgalmazótól, mondtak ezt is azt is, hiába. Végül a gyártótól kértek szakvéleményt, akik azt írták: a termékük csak egy virtuális COM portot támogat. Ez pedig azért nem szerepel a termék specifikációjában, mert ESZÜKBE SEM JUTOTT, hogy valaki egynél többet akarhat használni.

Atörökk 2012.10.25. 15:33:16

@hagyma:
Magyar monitorra magyar szarvasbogarat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.25. 15:37:54

@Manyecska /Lúd Milla/: hat igaz ami igaz igi cicijenel nincs nagyobb itt sem
@atörökk: a samsung az magyar?

mirtilll 2012.10.25. 15:47:41

Virtuálisan használok több monitort . Ugyanazon a nagy monitoron több képernyő van , és a beépített belsőmemóriám segítségével emlékezem az éppen nem látható másik képernyőre . Macerásabb , mint egyszerre látni ,,, de nincsenek kompatibilitási problémákk .

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.25. 15:53:01

@hagyma:
Má hogyne lenne!!!
A Manyecskájé!
110D

Agyalap 2012.10.25. 15:59:07

@Zirowe: "Alap vga-kat is már többmonitorosra tervezik, és nem kerülnek sokba"
Hát most nagy igazságot mondtál. Próbáltál már 3 monitort dugni egy számítógépre? Visszavárlak az eredménnyel...

Agyalap 2012.10.25. 16:02:47

@szekertabor: Barkács megoldás - USB->soros kábel maga kap egy virtuális COM címet attól függően, melyik USB portba dugtuk. Ilyenekre dugva soros kütyüket, szerintem mennie kellene.

yxcvbnma 2012.10.25. 18:38:09

Nekem van egy ajánlatom a posztolónak!

Van egy S3 trio Vga-m, ami PCI-os, vagyis vélhetőleg beszerelhető a gépébe!
125 euróért el is viszem Magyarországon belül bárhova, 6k/órás díjjal hajlandó is vagyok 4~5 óra alatt beszerelni, illetve összelőni a monitorral.
S3 Virge is van, felárért!

Az ügyfélkezelésem is példásnak mondható, emailben, 30 napos válaszidővel, a létező leghülyébb válaszokkal!

Vagyis világszerte ismert cégekéhez hasonló!

Várom az ügyfél hívását ( na persze ne túl korán, de ne is későn, meg az ebédidőm az szent. Ezt kérem vegye figyelembe:DD )

Zirowe 2012.10.25. 19:23:44

@Agyalap: gondolom nem sokat jársz a világban.
Jelenlegi kártyámat már próbáltam 3 monitorral, kutya baja volt, de a 4 se okozna neki gondot.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.25. 21:25:33

"De most már nem is pénzt kérnék a Samsungtól, csak azt, hogy hadd fotózhassam le azokat a lényeket, akikkel eddig leveleztem."

Biztos, hogy el tud nyelni annyi fényt a géped?

Miért nem küldtél nekik fotót az együtt működő monitoraidról, és a nem kompatíbilis kistesóról?

Talán a nem magyar supportot érdekelni fogja az eset: ha már ennyi időt és pénzt beleöltél, egy angol levél képekkel, a magyar ügyfélszolga, szervizes válaszaival nem volna túl nagy ár egy esetleges ejnye-bejnyéért.

Agicer 2012.10.25. 21:33:04

OFF
Idiótákat lehet?

A "túl hosszú"-akra célzok:
ha hosszú a szöveg, akkor nézegess képeket, ott kevés a szöveg és még értelmezni is egyszerűbb.

Van amit le lehet két mondatban írni, mert olyan, van amihez egy oldal is kevés. Ha fáraszt az olvasás, akkor ne olvasd el.

Tapasztalatom szerint manapság még a "hallgatás" és az értelmezés is nehezére esik egyes embereknek. Aztán meg okoskodnak... pedig világosan le volt írva és el lett magyarázva.
Kezdem azt hinni, hogy nem az emberiség az evolúció jelenlegi csúcsa, mert még a kutya, macska is néha többet és gyorsabban megérti, mint egyes emberek :D

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.25. 21:34:26

@atörökk: Vinni a gépet, a három eredeti mjonitort, rámosolyogni a "Segíthetek?"-re és imígyen szólani: Bedugnám a gépet, meg a moncsikat valahová, hogy teszteljem ezt itt.

Megdobbent 2012.10.26. 00:34:34

Mindenkepp szomoru dolog azt olvasni, hogy valaki usb-rol akar monitort meghajtani. De hogy valaki sorba kotve tobb monitort is karacsonyfa-izzosan usb-re fuzve jatszatna... Na az mar pszichiateri eset, ezert elhatarolodom es ugyanakkor kozlom, hogy NABAZDMEG!

Xezs 2012.10.26. 00:44:56

Már nem azért, de ha egy adott megoldást csak egy cég gyárt, az mindig gyanús. Posztoló írja: "Egyedül a Samsung gyártja"

Ezt lehet úgy is érteni, hogy a Samsung annyira penge, hogy megoldja azt, amit mások nem, de szerintem sokkal inkább úgy kell érteni, hogy a többi cég már rég rájött arra, hogy ilyesmivel kár vesződni, mert csak a baj van belőle.

Részemről a normális videókártya vétele mellett állok, látatlanban szerintem 100 ezer Ft alatt megvan egy ilyen.

Xezs 2012.10.26. 00:49:51

Vagy veszel egy dual x16 PCI-E alaplapot és belebaszol 2 videókártyát, így már kapásból 4 monitort lehet rákötni. Ez alaplappal, 2 videókártyával együtt ki kell hogy jöjjön 100 ezerből, de talán még 60 ezerből is.

_netuddki 2012.10.26. 08:51:43

@fghjk: Gondolom az USB3 szabványt derogált volna elolvasni, aminek az első sora az lehet, hogy visszafelé kompatibilis. Segítek: A kisebb számú USB eszközökkel együtt tud működni.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.26. 09:04:14

Az elmúlt években 5 LCD monitorhoz volt közöm:

Acer AL1916 - 6 évig nyúztam, aztán eladtam Vaterán kb. fél éve, azóta az új gazdáját boldogítja

Közben vettem egy Samsung 19"-os monitort Anyumnak, pusztán 3 pixelhiba volt rajta, 70-ért megérte....

Meanwhile vettem magamnak egy 24"-os Acer monitort (Samsungot már nem mertem), az 2 évig muzsikált, aztán eladtam, mert le akartam cserélni egy nagyobbra. Természetesen ez az Acer is jól muzsikál az új tulajnál továbbra is.

Itt basztam el, mert vettem egy 27"-os 3D-s Samsung monitort, persze high-end-et, 150.000 forintért. Tükröződő kép, világos szobában olyan volt, mint egy tükör és a közepén ott egy subpixel hiba, szép kéken világítva. 150-ért. Visszavittem Edigitalba, ahol nem tudták rákötni egy gépre, mert egyik gépükön sem volt HDMI! :D Mondták, hogy ez jó monitor, nincs pixelhiba, mondtam, hogy teszteljétek már le normálisan, de erre azt mondták, hogy azt nem tudják. Rövidre zártam azzal, hogy mivel 8 napon belül vagyok kell a francnak a monitor, adják vissza az árát. Visszaadták.

Vettem hát egy 27"-os Asus-t fele árban (75e), érdekes módon nincs rajta pixelhiba, a képminősége ugyan az (oké, alul felül a betekintési szög káosz, de nem fogom úgysem állva nézni és a Samunál is legalább ennyire szar volt.)

Szóval igaz az a mondás, hogy aki az OTP-nél van, az sikeres ember nem lehet, de aki Samu monitort vesz, az sem normális. Persze lehetséges, hogy kurva jó kijelzőket gyárt, de azzal, hogy mindent GlareType-ra csinál és én hogy-hogynem mindig pixelhibásakat fogok ki, nálam leírta magát egy életre. Ha nyernék is egyet megpróbálnék még aznap túladni rajta, amíg él rá a subpixel garancia...

Agyalap 2012.10.26. 15:09:17

@Zirowe: Olcsó alap vga 4 monitorral?
Ezt nem mondod komolyan. Pláne egy kártyán? Még körülnézek a világban ha egyszer kimegyek.
A poszt azzal indult, hogy nem akart hw változásokat...

2012.10.26. 15:34:41

Ezek itt minket segghülyének néznek és le is szarnak. A zsiráfok intézték el ezt is, a magyaroknak.

2012.10.26. 15:49:52

A szép csinos lányok azért vannak, hogy a főnök le tudja őket szopatni, vagy ledugni amikor kedve van, ezért vannak tartva.

2012.10.26. 16:54:05

Lehet kapni videókártyá amin 4 displayport van 50eft alatt, adnak hozzá 1 vagy 2 Displayport-DVI átalakítót, de lehet venni külön is pár ezerért, még HDMi-set is.

Zirowe 2012.10.27. 00:53:35

@Agyalap: 3 monitorról volt szó, amire már egy hd 5770, 6770 vagy egy 7770 is képes.

Kevesebb, mint 20k a legolcsóbb a fentiek közül.

Ha ezzel kezdi eleve nem kellett volna usb-s monitorokkal baszakodni, és árban még jobban kijött volna egy működőképes rendszerrel.

Ennyi.

EvilHedgehog 2012.10.27. 10:43:24

USB monitor? ...ezt én úgy hívom, hogy "Házhoz ment a lóf*szért!"

Agyalap 2012.10.27. 15:35:13

@Zirowe: Hajaj!! DVI és display port is? Ez már sok lesz egyszerre :) Ki tudja, van-e egyáltalán PCIe a gépében, ha már nem fejleszti a hw-t

Xezs 2012.10.27. 17:28:41

@Agyalap: A vicc az, hogy még PCI-E sem kell, mert van egy olyan kütyü, hogy USB display port.

Szóval a poszter a számtalan jó megoldás helyett kiválasztotta a legrosszabb és legköltségesebb megoldást.

Xezs 2012.10.27. 17:30:14

Ehunni, ezek állítólag 6 monitort tudnak kezelni:

www.displaylink.com/shop/adapters

Akinek ez nem elég, az buzi.

Anti Anyag (törölt) 2012.10.30. 10:23:13

Micsoda hülye hozzászólók vannak, azért ilyen a Samsung is.

A poszton viszont jót röhögtem.

A hülyéknek: Ha veszel egy olyan monitort, amit más monitorokkal összeköthetsz, nyilván ezért vetted meg.

Ha a Samsung új USB technológiája nem kompatibilis a régivel, akkor ezt nyilvánvalóan az új monitor leírásánál jelezni kell, hiszen akkor nem veszed meg, vagy rögtön hármat veszel.

Na ez volt a gond, ezt nem nagyon akarta bevallani a Samsung és annyi esze sem volt, hogy a csókát valaki felhívja, elmondja neki ezt és odabasszon neki egy régebbi modellt.

Hola (törölt) 2012.11.20. 12:42:42

csekkol, shoppingol...
Magyarul nem megy?
süti beállítások módosítása