Tékozló Homár

Aerosvit: ha sok a csomag, valakit kidobnak

2012.11.07. 08:45 | jackyll | 149 komment

Tamás már most visszasírja a Wizzair poggyászdíjait, az Aerosvitnél ugyanis jóval szigorúbban megy az ügyintézés. Túl sok volt a csomag, ezért először 100, később 300 dollárt ajánlottak fel annak az utasnak, aki leszállna a gépről. Minthogy senki nem jelentkezett önként, a gép egyáltalán nem szállt fel. Amikor mégis felszállt, kiderült, hogy úgy sikerült áthidalniuk a problémát, hogy az összes csomagot Kijevben hagyták.

Viszonylag sokszor, sokfelé jártam, ezért azt gondoltam, már nem érhetnek nagy meglepetések, azonban az Aerosvit ukrán légitársaságnál tapasztaltak minden elképzelésemet felül-, pontosabban alulmúlták. Mintegy 50 sorstársammal Kijevből utaztam Budapestre. A dolgok már a repülőre felszállás előtt furcsa fordulatot vettek: a buszban álltunk, ami a géphez jött volna, mikor kinyitották az ajtókat, és egy hölgy közölte, hogy sok a becsekkolt csomag, ezért valakinek ki kellene szállnia. Bár kemény 100 dollárt és ingyen szállást is felajánlott, senkinek sem fűlt hozzá a foga, hogy egy napot Kijevben rostokoljon (a következő gép másnap délután repült), így aztán senki nem mozdult. Az ajánlat oroszul hangzott csak el, így csak a többiektől értesültem, hogy mi a szitu - később állítólag az összeget megemelték 300 dollárra, de továbbra sem mozdult senki, így aztán kb 20 percig ott álltunk/ültünk a zsúfolt buszon. Ami végül visszakanyarodott velünk a Terminálra, mondván akkor ki lehet szállni, nem lesz repülés.

Természetesen a megfelelően sorsedzett utazóközönség nem volt hajlandó kiszállni, így újabb hosszas várakozás következett. Ez alatt volt idő meghallgatni a vonalon gyakran utazók remek történeteit -ezeket akkor még kicsit hitetlenkedve fogadtam, de így utólag már elég reálisnak tűnnek. Megtudtam például, hogy az Aerosvit annyira pénzszűkében van, hogy már csak készpénzért adnak nekik kerozint Budapesten - amihez persze nem fűlik a foguk, ezért a kb 1000 km-es Budapest-Kijev járatot megszakítják Lvovban (Lembergben), hogy ott tankoljanak. Máskor meg egyszerűen törlik a járatot és másnap küldenek egy nagy gépet, ami kibírja egy tankkal az egész utat.

Végül, mindenki meglepetésére elindult a busz és mégis felszállhattunk a gépre - a traktornak(!) ami közben egy csomagokkal teli kocsit mellénk vontatott, majd ott hagyott, senki nem tulajdonított túl nagy jelentőséget. Aztán, ahogy fél órát vártunk a csomagokra Budapesten, leesett a 20 hrivnyás: hogy tudniillik az összes csomag Kijevben maradt. Ezeket aztán a reptér munkatársai egyesével iktatták elveszett csomagként (űrlap kitöltés, milyen színű volt, milyen típusú - mintha tényleg elvesztek volna), ami 1-2 órás várakozást is jelenthetett a sor végén állóknak.

A munkatásaktól újabb arcpirító dolgokat tudtunk meg az Aerosvitről: például hogy ugyanezt az elmúlt 2 hétben már harmadszor játsszák el, és hogy a Ryanair mellett egyetlenként nincs semmilyen szerződésük csomag-kiszállító céggel, így ha valaki nem akar újra kijönni a megkerült csomagjáért, annak magának kell 5700 Ft-ot fizetni a házhozszállításért (ez minden más légitársaságnál ingyenes, hiszen mégiscsak a cég hibázott).

Elmondták azt is, hogy az Aerosvit azzal is spórol, hogy más légitársaságokkal hordatja ki a csomagokat - így nagyon meg sem lepődtem másnap, mikor elmondták, hogy bár érkezett egy járat Kiejvből, arra egyetlen csomag sem került fel, egyetlenegyet Lufthansával küldtek át Budapestre. A csomagok azóta sincsenek meg (ezt vasárnap este írom), mint közben a ferihegyi Eltűnt Poggyász telefonos munkatársától megtudtam, úgy általában 5-6 nap a szintidejük, végülis minek elsietni?!

Figyelembe véve, hogy itt láthatóan rutinszerűen szopatják az utasokat, örülnék, ha mihamarabb kikerülhetne egy poszt az Aerosvitről. És persze jó lenne tudni, hogy ez így mind tényleg belefér-e, utasként ennyire ki vagyunk-e szolgátatva egy légitársaság gátlástalanságának?

Üdv

Tamás

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.07. 10:28:41

@batgirl: Majd az evolúció elintézi. Akinek szüksége van szárnyra, kifejleszti.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.07. 10:29:21

@Manci néni, a szomszéd: Zavarta, csak senki nem mert szólni, mert ugyebár a munkásmozgalom és a maffia (=szakszervezet) a cigarettaszünetekből kifolyólag jött létre, ezért minden vezetőnek szinte kötelező volt dohányoznia, pontosabban cigarettáznia, mert a szivarozás vadkapitalista-, a pipázás meg feudalisztikus értelmiségi allűr volt. Egyébként bagót rágni repülőn is, ma is szabad, csak ne sercingessen szanaszét a kedves utas, használja a (do)hányózacskót. Egy pofa dohány Londonig, sőt Moszkváig garantáltan fedezi a nikotin-szükségletet.
Egyébiránt a fejlettebb országok sorra tiltják be a mozgó gépjárművekben a dohányzást, merthogy a szénmonoxid-mérgezés nagyban növeli a balesetveszélyt. Mehetsz biciklivel!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.07. 10:34:16

@dr. phil. Sün‼ ツ: Az a felirat nem felel meg a magyar helyesírás szabályainak. Mondjuk nem is magyarok írták. A magyar nyelv ugyanis sokkal több hang kiejtését teszi rögzíthetővé, mint pl. az angol. Lásd fokabel!
@charlottecorday: Magyarból és földrajzból is fel voltál mentve, részképesség-zavarok miatt?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.07. 10:35:51

@batgirl: Különben is, miért nem jó mindenkinek ott ahol van, vagy ahova el bír menni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.07. 10:37:29

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hat de most komolyan
nem jobb volt 4 okros szekeren?
szerintem de

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.07. 10:41:50

@lexi: Tőlünk 1981-ben az aknavetőket (82 mm-es) vitték arra tájra, csak az őslakosoknak (PFSz). Ez úgy derült ki, hogy hangosan nem értettük, minek még kívülről is bezsírozni leszerelés előtt, amikor két hónap múlva a homokban fogják húzgálni. Akkor súgták meg, hogy a sós tengeri levegő ellen van rá szükség...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.07. 10:43:08

@hagyma: Nem tudom, olyanon nem ültem, csak 2 tehenesen. A lovas szekér jobb volt, mert gyorsabban ment, és nem volt annyi légy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.07. 10:45:02

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: en egyszer ultem szamarason, az siman gyorsult 10 mp alatt 40-50-re

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.07. 10:45:57

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

-Juci néni, hol a férje, beszédem van vele.
-Ahol megyen átal, az ökrösszekérrel!
-De az lovasszekér, nem ökrös.
-Hát, ló van befogva elé, de ökör hajcsa.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.07. 10:46:13

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Jaj, azon nagyon röhögtem. Keresik a fókabelet, de csak főkábelt találnak. Miben is volt?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.07. 10:49:20

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Mehet biciklivel a pöfögő busz után, mi?
A reprprikávé is ott volt ám a "szünetokok" között. Ott is maradt, pogácsa, kávé, ásványvíz= legalább 30 perc (10-nek hazudott) szünet bármiyen rendezvényen. A kétórás konferencián is. Mert az jár. Bagózni már nem mernek, mert nem menő, azért a kávén még lehet húzni a (munka)időt.

Itt a Felszabadító Szovjet Csapatok értelmesebb tagjai keresték a tengert. Kis földgömbözéssel megoldódott az ügy (mondom: értelmesebbek).

medvetoka 2012.11.07. 11:10:10

Namost lehet szarozni az Aerosvitet, valószínűleg szar is, viszont nekünk Magyarországon még ilyenünk sincsen :D

lazarjozsef75 2012.11.07. 11:12:53

@atpijkamo: Kőhalmi Zoltán egyik előadásában, assz'em édesapjának segített a MÁV-leltárban.

Egyéves Önkéntes 2012.11.07. 11:15:12

And we are declaring emergency now Aerosvit one eleven.

na igen 2012.11.07. 11:16:32

A posztoló örüljön, hogy nem az Aeroflot 593-as járatán ült. Ott a pilóta két kölke beült kicsit vezetni. De csak amíg le nem estek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.07. 11:16:38

@hagyma: Jófajta hasított bogyiszlóit nyomtál az ánuszrózsájába?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.07. 11:17:41

@Spontán szimmetriasertés: És? Mátészalkán meg pár éve a bírónő joghallgató lánya ült az anyja helyére...

linike 2012.11.07. 11:26:52

Februárban Kijevben hagytak bennünket, nem indult a járat, Malévra fogták.
Ott kellett aludni, saját költségen.Utólag sem térítettek semmit. Másnap hazajöhettünk, de akkor meg a csomagjainkat hagyták Kijevben. Természetesen a böröndön a zárt letörték, a csomagokat nem szállították házhoz. Másnap jött és nekem kellett 450 km-t autózni érte, térdig érő hóban:( Ha tehetitek ne utazzatok velük:(

kovácspéterke 2012.11.07. 11:31:52

nem értem a dolgot, egy ember meg a csomagja olyan súlyú, mint az összes csomag? vagy mi a köze a kettőnek egymáshoz? én maradtam volna még 75 ropiért egy napot kijevben.

johevi 2012.11.07. 11:32:30

Egyszer a kijevi gép leszállt Varsóban, mondván hogy aznap összevonták a két járatot a kevés utas miatt. Persze a kijevbe utazó utasok ez a varsói reptéren vették észre, hogy csináltak egy pici kitérőt...

England win The Ashes! 2012.11.07. 11:33:32

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: És nem Lvov, hanem Lviv. Illetve Lvov is, csak az oroszosan.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.07. 11:36:11

@lazarjozsef75: Ah, igen. Megérdemelte a Karinthy gyűrűt. Önálló estet azért nem kellett volna kapnia a tévében.

Baluci 2012.11.07. 11:37:43

@megamen: Ja, persze! Sikerült ezt a buszmegállós baromságot elérni. És még meg is magyarázzák, hogy nyilt, szabad levegőn zavarja a cigifüst! Nálunk a teraszról valami barom elvitte a 20 éve ott álló csikktartót a cégnél. Most minden csikk szanaszét van dobálva... Igy most jó??? Idióták!

2012.11.07. 11:42:09

@linike: Másnap jött és nekem kellett 450 km-t autózni érte, térdig érő hóban:( Ha tehetitek ne utazzatok velük:(

Most kabriód van, vagy ennyire jó a légkondi a kocsidban hogy ilyen mostoha körülmények között autózol? :)

2012.11.07. 11:45:15

Az az érdekes eset miért nem fordul elő, hogy mindenki egy bőrönddel és egy kézitáskával utazik? Azt még el is tudná vinni a gép! Rábasztatok batyus cigányok! :)

Trunkel 2012.11.07. 11:46:51

Én Münchenen keresztül utaztam a nyáron. Átszállásnál felajánlottak 250€-t, szállást all inclusive és átfoglalást egy másnapi gépre (még választhattam is melyikre), ha maradok. Úgy elfogadtam mint a sicc. A hotelben kérni akartam egy sört a bárban, de a fickó mondta, hogy szerinte inkább várjak még 5 percet, mert a befizetett vacsorához az is jár. K..va elégedett voltam magammal :)

johevi 2012.11.07. 11:53:36

@Trunkel:
Te aztán tudsz élni :-)

Joe69 2012.11.07. 11:53:37

1. Az eljárás maga nem ismeretlen, túlkönyvelésnek hívják jobb helyeken is előfordul (USA-belföld, stb.)

2. Kijevben van olcsó (kb. 1000 HUF-nak megfelelő és megbízható, menetrend szerinti nagybuszos reptéri transzfer a Vokzal (főpályaudvar-metró) között. Nézz utána interneten. Taxishiénából a legundorítóbbakat Charleroi-ban láttam egyébként. (Brüsszel 2, aki nem tudná)

3. Én maradtam volna ilyen feltételek mellett. Kijev infrastrukturája, fejlettsége, a kiemelt részek rendje, tisztasága toronymagasan a szétrohadó Budapest felett van. Beleértve egyébként az internetes szolgáltatásokat is. Bármelyik bankautomatából vehetsz fel pénzt a mezei otp-maestróddal, nem úgy, mint a ruszkiknál.És tele van olcsó szállással - ezek lakásokban működő hostelek, tiszták.

4. Az elmúlt 15 évben sokat repültem Aeroswit-el (ill. Malév közös járat)arrafelé, semmi gondom nem volt. Életem legnagyobb repülős szívása a British Airways-hez fűződik Londonban, a kurva angolokat azóta is megemlegetem.

5. Ja, az nem árt , ha tudsz kicsit oroszul, sőt még jobb , ha azt is tudod, hogy pár alapkifejezés ukránul máshogy van. A fiatalok pedig jobbak angolul, mint a megfelelő hazai társaik.

Én ezt tapasztaltam.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.07. 11:55:05

De gáz. De jó, hogy nem repülök.

xenia 2012.11.07. 11:55:29

Én az Egyptairrel utaztam nyáron, minden ülőhelyre akadt utas, és mivel a gép kicsi volt, a csomagoknak már nem maradt hely. Ők nem ajánlottak fel semmit, szó nélkül Budapesten hagyták a csomagjainkat, csak a transzfer utasokét pakolták be, annyi hely volt. Aztán 3 nap múlva kaptuk meg a csomagjainkat, kárpótlás sehol.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.07. 11:56:35

@Joe69: "túlkönyvelésnek hívják"

Csak akkor, ha túl sok könyvelő utazik a járaton.

Parasztosan csak "túlfoglalás".

Szűcslaci 2012.11.07. 12:11:57

Nem a Homáron kell panaszkodni - elsősorban - hanem az IATA-nál.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.07. 12:15:42

Olcsó=szar

Legalábbis az esetek többségében, mert pld. nálam olcsón is jó minőséget kapsz:)

lazarjozsef75 2012.11.07. 12:29:32

@atpijkamo: nem hát... az igazi egy jó Bödőcs+Kőhalmi kombó, mittudoménmilyen konferálással... Anett, esetleg? :)Bár Ő meg folyton a melleit emlegeti...

Démonmac1 2012.11.07. 12:34:04

Izé, fapados légitársaság, mégis mit vársz?:) Legközelebb legyen mondjuk Air France.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.11.07. 12:40:57

Én ezt nem értem. Ha az utasok nem voltak túl sokan, és mindenki csak a megengedett mennyiségű csomagot csekkolta be, akkor hogy lehet túl sok csomag?

vg123 2012.11.07. 12:42:19

Ha törvényileg megtehetik, hogy később viszik a csomagokat, csodálkozom, hogy nem eleve így csinálják mindig. Ha így nem törvénytelen és így még olcsóbb is... ez az elv nálunk is mindig "bejön" és nagyon népszerű. Az az 5-6 nap nem is olyan sok, mert gondolom az 1-2 hónap is ugyanúgy törvényes, így nekik mindegy. Ha Kijevbe akar valaki menni, ez az ára - gondolom. Ők is a piacról élnek és a törvények és egyéb szabályozások kötik csak őket. Megtehetik, nekik mindegy.
Nálunk akkor is így csinálnák sokan, ha ne lennének anyagi problémáik - így több a nyereség. (Addig amíg tényleg olcsóbb és kiskapukkal is "törvényes".)
Ha e miatt kevesebben mennének Kijevbe, gondolom változna a helyzet. De ez biztosan nincs így. A pénz beszél ott is. És ez nálunk sincs másként. Amíg nem törvénytelen, addig törvényes és mindenki le van sajnálva. Ez nem ukrán és nem is magyar találmány. Ez így keletiesen kapitalista.
Nekem se tetszik, de ezen nem könnyű változtatni.

Kolompár Slomó 2012.11.07. 12:45:33

Nekem egyszer Prágában a check-in-nél ajánlott fel az ügyintéző 200 EUR-t, ha nem megyek el az adott géppel (még éppen a check-in lezárása előtt csekkeltem utolsó utasként). Két kérdés: Is it in cash? Yes. When is the next flight? Two hours later.
Maradtam :-) Jó órabér volt.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.11.07. 12:46:21

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem mindegy hogy van írva? Akinek 70-nél nagyobb az IQ-ja, az rájön, hogy melyik városra gondol az utas.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.07. 12:51:38

@Joe69: @Trunkel: akkor mégse volt all inclusive.

"... a kurva angolokat azóta is megemlegetem."

Merhogy miért? Azóta is szivatnak, meg zaklatnak? Nem értem.

Mad Mind 2012.11.07. 12:52:02

@hagyma:
Az oké, de Kijevről beszélünk nem Honoluluról. Más a szint kissé. :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.07. 13:00:30

@Kellemes Zérókomponista: A raktérajtó szakadt ki, elvitt egy jó részt a gépből, vele ment néhány sor ülés utasostul. Mindig erősen szíjjazd be magad!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.07. 13:00:31

@megamen: Csatlakozom. Mennél többen fogunk össze, azaz kartellezünk, annál magasabb lesz a fejenkénti lóvé a NEM utazásra :)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.07. 13:01:54

@atpijkamo: jó ötlet, az megkönnyíti az azonosítást.

VT Man 2012.11.07. 13:02:18

Ez is a különadók miatt van!
Orbán a hibás!

ÖÖöööö.. vagy most nem?

na igen 2012.11.07. 13:17:44

@Joe69: túlkönyvelésnek csak azok hívják, akik nem beszélnek jól magyarul...

Szenthomárság 2012.11.07. 13:22:24

Nekem a ciprusi könyvelőm túlkönyvelte az egyik repülőgépemet és azóta mindketten előzetesben ülünk. Hiába ajánlottam fel 200€-t az ügyészségnek, a fogdán a check-inside pultnál csak felvette az őr a gumikesztyűt!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.07. 13:23:10

@Peti817172M: Akinek meg eléri a 85-öt, az már le tudja írni helyesen.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.07. 13:29:51

@atpijkamo: Miért jobb beszíjazni ilyenkor magad, amikor az ülés is repül? :)

lexi 2012.11.07. 13:34:37

@Joe69: 1. Nem túlfoglalás volt, annyian voltunk a buszon ahány hely volt a gépen.
2. Kijevben még életemben nem láttam nagybuszt. Kisbuszok vannak, nem menetrendszerintiek. Igen, a Vakzalnára elvisz ez a kisbusz a reptérről. De ki mondta hogy ott lett volna az a bizonyos hotel?
3. “Kijev infrastrukturája, fejlettsége, a kiemelt részek rendje, tisztasága toronymagasan a szétrohadó Budapest felett van”. Na EEEZ abszolút nem így van. Félre ne érts, én sem vagyok Budapest rajongó. De akkor kezdtem el Pestet értékelni mikor először Kijevben jártam… Utaztál már metrón Kijevben? Amikor jó ha a harmadik járatra felférsz? De a tömeg miatt biztos nem ott fogsz tudni leszállni ahol tervezted. Vagy jártál már úgy hogy taxit hívtak neked a bennszülöttek (mert angolul nem beszélnek a taxisok, diszpécserek sem), reptéri transzfert kértek neked, majd amikor kijön a taxi és meglátja a nagybőröndöt, oroszul káromkodva elhúz?
4. A lakások és hotelek elképesztően drágák kint, messze pesti árak felett.
5. Orosztudás nagyjából kötelező. Ukránul kevesen beszélnek. Angolul meg alig valaki. A fiatalok se. És a kijevi nemzetközi reptéren a személyzet még egyszer nem szólt hozzám angolul, azért ez Pesten nem így van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.07. 13:39:35

@Jani haverja: Azt mondom.

Persze előre nem lehet tudni. 1:100000000 az esélye annak, hogy nyersz azon, ha nem szíjazod be magad.

kisvirag78 2012.11.07. 13:42:20

@Manci néni, a szomszéd: Engem 20-30 éve is zavart a füst, szóltam is érte, csak hogy még terhesen is hiába. Dohányosnál nincs önzőbb faj.
A buszmegállós történet viszont csak a büntetésről szól, szabad ég alatt akit zavar, lép kettőt hátra.

lexi 2012.11.07. 13:45:28

@Peti817172M: mert valószínűleg mást is szállítottak, ami fontosabb volt...

madandcrazybird (törölt) 2012.11.07. 13:47:42

@Baluci: Dogoljon meg az osszes cigis.
Szokj le barom.
A mostani autom is egy cigis allat vaezete.Budos mint a rohadas. Mindenhol nikotin.
Kibaszott szenvedely beteg kocsog.

mojoking77 2012.11.07. 13:54:13

Hehehehe... En mg 2007-ben utaztam veluk, akkor meg jol mehetett, az egadta vilagon semmilyen problemank sem akadt. Ja bocs, gy megis. Azt a barmot, aki nyers halas szendvicset csinaltatott mindenkinek reggelire (nem volt alternativ lehetoseg), foleg egy reggeli jaraton,(Szombat reggel 9-kor indult, 5-kor meg a Caribian Club nevu zenes tancos helyen toltottuk magunkba a Horitsea vodkat) azota is imainkban emlegetjuk. Nekem sikerut kihuzni Ferihegy 2 mosdojaig, de volt kollegam aki nem volt ilyen szerencses...

Atörökk 2012.11.07. 13:55:43

Malévval köll menni. Ott ilyen nem történhetik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.07. 13:59:25

@Jani haverja: Mert az ülés száma alapján könnyebben azonosítják a maradványaidat.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.11.07. 14:16:39

@Manci néni, a szomszéd: Azért, mert 30 éve az anyám és az egyik kolléganője volt a két nem dohányzó egy 15 fős szobában, és hiába zavarta őket, a többiek leszarták. Ma meg szinte fordított az arány, illetve nálunk a legjobb idszakban 11:0 volt, csak azóta páran nyugdíjba mentek, meg leépítés is volt, így most 5:0. Szóval nem szeretjük, ha a bagósok pont a mi ablakunk alatt állnak meg cseverészni.

élhetetlen 2012.11.07. 14:26:08

@kisvirag78: Off a téma, a repüléshez képest. A dohányzás. A nemdohányosok között legalább annyi az önző ember, mint a dohányosok között. Dohányos vagyok, de anno, mikor senki sem tiltotta, de a munkahelyen ketten cigiztünk a szobában, egy nem, akkor is rávettem a kollégámat, hogy menjünk ki rágyújtani, ne zavarjuk azt az egyet. Ami most fehábotít, az az, hogy ahol meg lehetne oldani a problémát, ott sem oldják meg, csak betiltják a dohányzást. Ki az önző? Operaház, 40 éven keresztül a harmadik emelet volt a második otthonom. Lift nincs, engem tíz éve elgázoltak, gondom van a lépcsőkkel (a zsöllye sem sokkal jobb lépcsőszámilag, ha le kell kell menni), de annyit nem tudnak/akarnak megoldani, hogy minden szinten egy sarokba berakjanak egy "füstevőt" (légtisztító), a saját lakásomban is ez van, 120 eft, nem lenne tétel, sem az Operában, sem egy szállodában. A nyáron buktam egy egy hetes ingyen nyaralást emiatt, mert ott is második emelet, dohányzás az utcán. Mig, ismétlem, emeletenként 120 eft. Élhetnénk egymás mellett békésen is. Ki az önző, a másikat símán lenyomó?

FPéter 2012.11.07. 14:31:36

@charlottecorday: haha, ezt a poént már a hetvenes években eljátszották az oroszok, a Mimino c. filmben az arc a grúziai Telavi-t akarta hívni de a telefonos kisasszony Izraelt kapcsolta neki :)
Egyébként jó film, érdemes megnézni, lehet hozzá angol feliratot is halászni. www.imdb.com/title/tt0076391/

Joe69 2012.11.07. 15:14:35

@lexi:
1. A nagybuszos céget korábban Atass-nak, mostanában úgy olvastam Sky Bus-nak hívják,kijárattól jobbra, 15 percenként megy. Korábban szürke Mercedesek voltak, most állítólag fehér-magenta kocsik. Ez a legolcsóbb, és még soha nem láttam zsúfoltan. Pesten nem láttam ilyesmit ennyiért:)), igaz 200E-t használom. Csak oda kell figyelni..

2. Igen mindkét metrót ismerem. Ugyanaz a szovjet technika. Kijevben felújítva, tisztán, LCD-képernyők a mennyezeten, stb.. Pesten ugyanez koszosan, átlyukadva, lepusztulva, stb...Az igaz, hogy a kijevin nagyobb a zsúfoltság, de ott még megfizethető, azonkívül nem áll 5 BKV-s terrorlegény minden lejárónál, csak 1 ellenőrt láttam mindenhol a bérletes átjárónál, hagyományos tikett-bedobós rendszer, legutóbb kb. 50 HUF/tikett korlátlanul, amíg a föld alatt vagy.

3. Nem lakásokról meg hotelekről, hanem kis hostelekről beszéltem. Azok nem drágábbak, mint máshol, én 1 éve 15 EUR/éj kaptam szobát, amivel semmi gond nem volt, ugrásra a Majdantól.

4. Ukrajnában - akármilyen meglepő- általában ukránul beszélnek. Ami tulajdonképpen eredetileg "paraszti" orosz nyelvjárás. Majdnem ugyanaz, mint az orosz, de pár fontos alapkifejezés különbözik, és sokszor nem szeretik, ha az ember oroszul mondja. Az lehet, hogy az orosz többségű keleten (Harkov, stb, ott nem jártam) ez pont fordítva van.

5.Függetlenül a "booking" félrefordításából, bár a szótő adja, sokkal jobban beszélek angolul, mint ti szlávul (ti nyilván semennyire), és nyilván a cirill betűket sem tudjátok kiolvasni, akkor nyilván szívás, bocs. De azt fenntartom, hogy angoltudásilag semmiben sem rosszabbak, mint mi. Az angoloknál pedig annyival jobbak, hogy a nyugodt , határozott fellépés némi nyelvtudással hat rájuk, akkor nem mernek átverni. Az angolok alapból mindenkit mereven debil óvodásnak néznek. Kivéve TITEKET, persze..:))

VinszentVega 2012.11.07. 15:19:25

Egy repülőgépnek adott a maximális felszállási tömege. Ha a gép saját tömege megnövelve az utasokkal, csomagokkal, üzemanyaggal és a személyzettel ennél nagyobb, akkor nem képes a levegőbe emelkedni. A megfelelő súlyeloszlás által meghatározott tömegközéppontról nem is beszélve.
De vajon jobb lett volna, ha inkább lezuhan a gép?
F@szk@l@p!!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.11.07. 15:26:08

@VinszentVega: Ez ugyan igaz, de elég technokrata megközelítés. Mert ugyebár maradatott volna ott a cargo is a csomag helyett, csak hát az egy pöttyet drágább...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.07. 15:35:45

@Csokis: Hiába van, a Kárpátokon túl arra egykor - a moldvai csángókhoz hasonlóan - a honfoglalás óta élt magyar zárványokat a Holodomor és a két világháború, no meg a kommunizmus napi gyakorlata felszámolta.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.11.07. 15:39:18

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Szerintem komoly magyar lakosság (két borkereskedőnél, és három száműzött nemes családjánál több) nem volt, csak a név. Ha egy név faxnis, a népetimológia csavar rajta egyet...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.07. 15:44:47

@élhetetlen: Az az önző, aki elvárja, hogy a saját magának, úgymond élvezetből okozott betegségek és szövődmények gyógyítását/kezelését azok fizessék, akik egészségük, gyermekeik védelmében megtartóztatják magukat? A légtisztítóknak egyébként NINCS lényeges hatása, nem szűrik ki sem a szénmonoxidot, sem a legtöbb rákkeltő anyagot.

lexi 2012.11.07. 15:51:16

@Joe69: Ukrajnáról általában nem tudok nyilatkozni, csak Kijevről, ahol több olyan UKRÁNNAL találkoztam aki OROSZUL beszélt és UKRÁNUL nem tudott, bármilyen meglepő.
Attól hogy a metró olcsó, még elég szarul fedi le a várost. Kijev bazi nagy, minimum kétszer ilyen hosszú metróvonal kéne. Arról nem is beszélve hogy néhány szomszédos metrómegálló közel 40 percnyi sétára van egymástól, és ha épp a kettő közt laksz akkor szívás.
Azt meg elképzelni nem tudom hogy hol találkoztál te kint annyi angolul beszélő emberrel (biztosan ukránok voltak?). Mert ha a reptéren, focimeccsen, étteremben nem beszélnek angolul, akkor nemtom hol várja el ezt az ember.
Képzeld, el tudom olvasni a cirill betűket, még ha oroszul nem is tudok. Véleményem meg nyelvtudás nélkül is lehet egy városról.

Baluci 2012.11.07. 16:39:41

@madandcrazybird: Nagyon művelt, határozott személyiség vagy! :D... A gond csak az, hogy felfogni se tudod a probléma lényegét! Ha valaki cigizik a szabad levegőn, mert - elismerem - szenvedélybeteg, az téged miért zavar? És az is tetszik, hogy a képmutatásból eltüntetett csikktartók helyett szarrá van dobálva minden?... Gratulálok!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.07. 17:45:11

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Amíg állami nyugdíjrendszer van, addig ez az érvelés hazug!

Ugyanis, ha elfogadjuk, hogy a dohányzás káros az egészségre, akkor a dohányosok rövidebb ideig élnek, ergo kevesebb ideig kell nyugdíjat fizetni és ezzel hatalmasat spórol a költségvetés!
Ezzel az érveléssel a dohányosok direkt hasznot termelnek az államnak, ugyanis a legtöbb ember élete vége felé mindig költséges egészségügyi ellátásra szorul, a dohányos is, meg a nemdohányos is. A különbség csak annyi, hogy a dohányos előbb, tehát netto haszon az államnak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.07. 17:55:37

@Jani haverja: Sajnos nem. Egyetlen kemoterápia többe kerül, mint egy kis nyugdíj - egy évre. A legtöbb rokkant dohányzik. Ez amúgy nem olyan vicces téma, Józan Péterék elég alapos számításokat végeztek.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.11.07. 18:01:19

Közel 67 ezer forintért és ingyen szállásért senki nem vállalta?

Érdekes...

Ha semmi dolgom nem lett volna én szerintem bevállalom.

Egyszer tesómék Párizsban voltak. Kimentek a reptérre hazafelé és mondták, h sorry, de nincs hely a gépen (túlfoglalták).

Cserébe kaptak egy éjszakát egy olyan hotelben,amiről csak álmodtak előtte és annyi pénzt, amennyibe az 5 napos "nyaralásuk" benne volt.

Azóta a kedvenc légitársaságuk az Airfrance. :-)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.07. 18:53:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Még mindig nem érted: Az emberek legtöbbje élete vége felé nagyon költséges orvosi kezelésre szorul. Az is aki vesedialízisre, az is aki kemoterápiára (nem csak tüdőrák van, hanem milliófajta), az is aki szívbeteg.

Az meg, hogy a legtöbb rokkant dohányzik, csak Magyarországon lehet, ahol a rokkantság megállapítása nem függ össze a tényleges fogyatékossággal, vagy legalábbis nem nagyon, a dohányzó rokkantaknál a rokkantság elérése egy életcél még mindig. Mint amikor a borsodi (vagy nyírségi) falu focicsapata kivétel nélkül rokkantakból állt néhány éve. Szóval ebből messzemenő következtetéseket azért nem vonnék le.

Xezs 2012.11.07. 19:47:02

Szopóroller lett volna elfogadni a 300 USD-t szerintetek? Nekem így elsőre jó ajánlatnak tűnik, ha az ingyenszállás is igaz.

Xezs 2012.11.07. 19:48:46

@Manci néni, a szomszéd: Ájjámeg! Engem mindig is kurvára zavart.

Xezs 2012.11.07. 19:52:02

@Trunkel: Király vagy, jól nyomod :) Gondolom megütött "a világ az enyém" életérzés aznap :)

Xezs 2012.11.07. 19:55:55

@élhetetlen: Azért nehogy már az Operában akarj dohányozni. A sarki kocsmában még oké lenne, de baze az Operában?

Xezs 2012.11.07. 19:59:42

@Jani haverja: Ezt csak azért mondod, mert nem vagy tisztában a betegápolás költségeivel. Az lófasz tétel, amikor elmész a gyógyszertárba és veszel mondjuk 3 ezerért gyógyszert, de már akkor is nyivákolsz hogy milyen drága. A gyógyítás költségei ennek sok-sok-sok szorosa, olyan összegek, amiket a legtöbb ember el sem hinne mert szerinte csalás meg hazugság.

Személy szerint az amerikai modellt tartom követendőnek. Fizess a biztosítónak, aztán ha egészségesen élsz akkor kevesebbet, ha meg hülyén akkor többet.

Ja és ha xy műtétre nincs biztosításod akkor sajnálják, de így jártál.

Senki sem olyan fontos hogy meg kelljen menteni, de a magyarok elhiszik magukról hogy őket aztán mindenáron. Faszt, haljon meg mindenki.

Xezs 2012.11.07. 20:03:29

@Spontán szimmetriasertés: Hát ez mekkora LOL már, most olvasom. Hatalmas sztori :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.07. 20:28:57

@Xezs: Én nagyon is tisztában vagyok a gyógyítás költségeivel. Én csak azt mondom, hogy élete vége felé SZINTE MINDENKINEK A GYÓGYKEZELÉSE KÖLTSÉGES, akár dohányzott, akár nem. A cigaretta magyarországi horror jövedéki adóbevételéről meg ne is beszéljünk inkább.

Ez csak a politikusoknak egy biztos adóbevétel, nyugodtan emelhetik a jövedéki adót, mert a dohányos úgyis megveszi a cigit, és akkor jönnek az ilyen tökéletlen magyarázatokkal.

Az amerikai modellel egyébként én is egyetértek, de ez már sajnos megszűnőfélben van, köszönhetik Obamának, aztán meg majd csodálkoznak, hogy tönkre megy a gazdaság, és ugyanolyan problémákkal találják szembe magukat, mint a komplett EU.

Xezs 2012.11.07. 22:40:54

@Jani haverja: "mert a dohányos úgyis megveszi a cigit"

Ez így van, de ezért csak és kizárólag önmagukat okolhatják.

na igen 2012.11.08. 07:24:38

@Xezs: a project teneriffe sokkal izgalmasabb, elég alaposan kivizsgálták a Panam kontra KLM incidenst.
és milyen kevésen múlott a legnagyobb légikatasztrófa

Xezs 2012.11.08. 19:39:47

@Spontán szimmetriasertés: jól elbaszták azt is, most olvastam el

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.09. 10:38:35

@Jani haverja: Az nem borsodban volt, hanem a Nyíregyházával szomszédos Bujon, vagy 15 éve. Mellesleg - bár én nem értek a focihoz - szerintem akár az első osztályban játszó focistáink is elég nyomorékok.
Nem akartam szociális térre átcsúsztatni a polémiát, de a világon mindenütt általános tapasztalat, hogy a leszakadt és leszakadásban lévő, reménytelenül, szocioparazita módon élő népcsoportok tagjainak többsége dohányzik. Ez nem rasszista, pláne nem cigányozó kifejezés, mert a társadalmi kirekesztettségben, illetőleg beilleszkedésre, integrációra képtelenül élők attól függetlenül mániákusan dohányoznak, hogy őslakosok-e (Ausztrália, Új-Zéland), évszázadok óta ott élő (cigányság), vagy az utóbbi évtizedekben (törökök, arabok, kínaiak Európában) bevándoroltak.Természetesen a kevert származású nyomornegyed-lakókra is általánosan jellemző. Közép- és Kelet-Európában, a volt szovjet gyarmati országokban mindehhez hozzájárul egyfajta értelmiségi dohányzás is, ami különösen az egészségügyben dolgozóktól megdöbbentő.
Magyarországon egyébként a dohánylobbinak a szegényeket-, különösen cigányokat károsító hatása már nyilvánvaló (persze Kínában is ugyanilyen társadalmi agymosással hajtják önpusztító szenvedélybe a szegény kínaiakat, de méginkább az ujgurokat), azzal ugyanis, hogy a várandós cigány anyák 90-95%-a dohányzik, hosszú távon biztosítják körükben egyrészt a pár százalékkal csökkenő reprodukciós rátát, másrészt a dohányzás következtében átlagosan 500 grammal kisebb születéskori tömegű magzatok genetikai potenciáljukat sem fizikailag, sem szellemileg nem érhetik el, azaz pusztán az édesanyjuk dohányzása következtében eleve butábbak és betegesebbek lesznek, mint amit örökletesen hordoznának (és most ne beszéljünk az etnikailag specifikus és általánosan a szegénységhez kapcsolódó egészségkárosító életmód következményeiről).

@Xezs: Nem mindenki. Nekem pl. az a fallikus szimbólum kinézetű Békesi László, volt pénzügyminiszter segített a legtöbbet a leszokásban, aki még a Bokros-csomag előtt megvonta a nagycsaládosok akkori, gyerekenként 1000 Ft-os adókedvezményét. Mivel a közszolgálati bérek nem emelkedtek, nekem az akkor 4000 Ft mínuszt jelentett egy hónapban. Mivel a napi 1 doboz cigi kb. annyiba került (akkor) havonta, választanom kellett, hogy vagy a gyerekek nem esznek annyit, vagy abbahagyom. Abbahagytam.

Xezs 2012.11.09. 20:48:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Már megbocsáss, de miféle társadalmi agymosásról beszélsz te a kínaiak kapcsán? Mindenki a maga sorsának a kovácsa és felnőtt emberektől (elvileg) elvárható, hogy saját érdekeiknek megfelelően döntsenek. Az, hogy valaki erre képtelen, még nem más (állam, dohánylobbi, stb) hibája.

Európában pl. egyáltalán nem lehet agymosásról beszélni: be vannak tiltva a reklámok, az összes cigisdobozon haldokló magzat meg rohadó tüdő van, és úgy ánblokk az egész dohányzás dolog mára már átfordult a menő kategóriából az igénytelen prosztó kategóriába. Szóval aki itt dohányzik az igazán csak magának köszönheti.

És nehogy azt mondd hogy de van akit az ismerősei visznek rá, mert nekem az ismerőseimnek a 90%-a dohányzott tizenéves koromban, mégsem szoktam rá. Az más kérdés hogy ezek az emberek 30 évesen vért izzadtak a leszokással és állandóan azon nyivákoltak hogy le kéne szokni.

Azzal pedig, hogy leszoktál, életed legjobb döntését hoztad. A cigaretta egy ocsmány mocsadék, nem kell az neked.
süti beállítások módosítása