4 éves fantomtartozás az Editions Atlastól
2012.06.29. 10:43 | jackyll

A kéretlen csomagküldés második reneszánszát éli. Vélhetőleg most évülnek el végleg azok a fantomtartozások, amik akkor keletkeztek, amikor először szórták meg próbatermékekkel a mit sem sejtő lakosságot. Így aztán az Alektum Kft. végigszemetelte a régi címlistájukat, hátha valaki majd most fizet:

Kaptam Önöktől egy emlékeztetőt, egy Önök által kitalált tartozásról. Mivel az EA cégtől 2008-ban egy ingyenes próbacsomagot kaptam, ami után jeleztem e-mailben és telefonon is, nem tartok igényt a termékeikre. Ezt az ügyintézőjük meg is erősítette, hogy nincs rendelésem Önöktől amikor egy második csomagról kaptam értesítőt és ismételten felvettem telefonon a kapcsolatot Önökkel, mivel az e-mailekre nem reagáltak (a megadott elérhetőségeken...) A csomagot nem kaptam meg, nem vettem át. Az egyetlen csomag, ami Önöktől érkezett, és amit megkaptam az a próbacsomag volt, ami kötelezettség nélküli. Mellesleg, akkor is kérdeztem: honnan szerezték meg azokat az adataimat, amik alapján felhívtak telefonon? Hiszen egy titkosított szám, ami nem szerepel a telefonkönyvekben, Önök mégis felhívtak rajta. Én nem rendeltem Önöktől semmit, nem küldtem semmilyen megrendelést. Ennek ellenére, most, közel négy év múlva fenyegető leveleket küldözgetnek egy olyan dologgal kapcsolatban, amit nem rendeltem meg, nem kaptam meg és nem vettem át? Milyen "lejárt tartozás"? Nemhogy lejárt nincs, de semmilyen tartozásom sincs Önök felé. Soha nem is volt.

Szűrt kommentelők
Általában nem kell 10 percet várni a rendőrségi segélyhívóra
2012.06.28. 14:52 | jackyll

A rendőrség kivizsgálta a BKV-jegyautomatás történet segélyhívós részét, de kevés volt az elérhető információ. Mindenesetre szerintük áltagosan 55 másodperc alatt jut el egy naiv ügyfél az operátorig:

A blogjukon 2012. 06. 12-én megjelent „Lopják a visszajárót a BKV jegyautomatáiból” blogbejegyzés észlelése után a BRFK vezetője vizsgálatot rendelt el. A blogbejegyzés objektív vizsgálatához szükséges az esemény időpontjára vonatkozó információ, amely alapján a hívás egyértelműen beazonosítható. Tekintettel arra, hogy a blogon a fenti címen megjelent bejegyzés nem tartalmazza a rendőrségi segélyhívó szám hívásának pontos időpontját, a rendelkezésre álló adatok alapján nem tisztázható, hogy az említett esemény a megjelenés napján, vagy akár napokkal korábban történt-e.

Szűrt kommentelők
Horvátországban sincs mobilnetből a kerítés
2012.06.28. 13:38 | jackyll

Naiv ügyfél úgy gondolta, kitrükközi a romaingdíjakat egy bennszülött horvátországi mobilnettel. Nem sikerült:

Ha nyár, akkor Horvátország, ahol persze internetezni is szeretne az ember. Kapható náluk egy remek(nek kinéző) csomag: a Vipme Internet: adnak 199 kunáért egy USB sticket SIM kártyával, aminek az ára az elárusítóhely (és a többnyelvű szórólap) szerint teljes egészében lenetezhető,  10 kuna/nap, napi 1GB limittel. Ez ugye 19 nap digitális paradicsom, meg 9 kuna ajándék a szolgáltatónak. Ehhez képest: két napig ment is a net, kétszer küldött horvátul üzenetet, miszerint levonta a 10-10 kunát, aztán utána már csak a szolgáltató oldala jött be (az többé-kevésbé angolul is), ahol tájékoztattak, hogy 0.32 kuna az egyenlegem (hogy jött ez ki nekik?).

Szűrt kommentelők
Csődben lévő cég szedi a pénzt?
2012.06.25. 16:29 | jackyll

A Globetrade Hungary Kft. állítólagos csődjéről szerzett tudomást naiv ügyfél, amikor már 2 hónapja várta meghibásodott SSD-je cseréjét. Azt javasolták neki, várjon türelemmel, amíg újra működőképes lesz a cég, akkor majd visszafizetik a pénzét. Annyira mégsem naiv ügyfél ezek után végrehajtott egy próbavásárlást a cég oldalán, amit rendesen visszaigazoltak. Aztán eltűnt az oldal.

2012. március 29.-én rendeltem egy SSD meghajtót az argep.hu honlapon keresztül a Globelectro webáruházból. A webáruház üzemeltetőjének feltüntetve GTC Hungary Kft volt, a termékről kapott számlán viszont Globetrade Hungary Kft szerepel. A 3-5 napos rendelési idővel ellentétben április 12.-én küldték ki a terméket, ami sajnos hibás volt. Már telepítéskor lefagyott a gép, de akkor még  egyéb hibára gyanakodtam, végül kb 10 nap után teljesen elromlott a meghajtó, olvashatatlanná vált. Garanciális egyeztetést követően április 26.-án visszajuttattam a meghajtót a webáruházhoz javításra.

Szűrt kommentelők
Whirpool vs. Ikea garancia
2012.06.25. 08:21 | jackyll

Tímea egy Ikea konyhabútorba épített Whirlpool gáztűzhelyet szeretett volna működésre bírni, de a két cég között nem elég olajozott a kommunikáció:

2009-ben vásároltunk egy komplett konyhát háztartási gépekkel az Ikeában, amelyekre 5 év garancia van. Már a beszerelés után felfedeztük, hogy a gáztűzhely legnagyobb rózsáját gyakorlatilag lehetetlen a beépített piezzoval begyújtani. Ez jeleztem az Ikea felé, majd kiderült, hogy a garancialevelemet sem rendesen adták ki, ez miatt pár hétig húzódott a dolog. Végül az egyik vezető megunta a Whirpool szervizzel a huzavonát, mert ugye ők a szakszerviz, és saját hatáskörben kicserélte a tűzhelyet, szállítással, beszereléssel együtt.

Szűrt kommentelők
T-Homeless lettem
2012.06.22. 16:08 | jackyll

Pál már örült, hogy a T-Home milyen gyorsan bekötötte új lakásába az összes szolgáltatását, aztán pár nappal később kiderült, hogy bár ő használja, a telefonszáma nem létezik a rendszerben, ezért aztán ki is kapcsolták. Hiába mondta le azonban az új előfizetéssel egyidőben a régit, természetesen a régi címre próbálták aktiválni. Egy hónappal később, még mindig nem látszik a vége a komplex műveletnek:

Május közepén családommal új címre költöztünk, ezért a legközelebb eső T-Pontban tévé-telefon-Internet előfizetést kötöttem. Rendkívül kedves, szakszerű kiszolgálás, pillanatok alatt, flottul rögzítettük igényeimet, aláírtam a papírokat és boldogan konstatáltam, milyen remekül működik ma már ez a rendszer. Nehezményeztem ugyan, hogy harminc napot kell várnom a régi számomra ha meg akarom tartani, de a vonal sürgős volt, így új számot igényeltem, a régit pedig lemondtam. Ha már így volt, kértem, hogy a szám legyen titkos az egyre szívósabb telefonos értékesítők miatt. Pár napon belül hívott az ügyfélszolgálat, időpontot egyeztetett velem, melyről abban a pillanatban, hogy letettem a telefont, már érkezett is a visszaigazoló SMS. A műszaki csapat is megérkezett a megbeszélt időben, csont nélkül bekötötték a tévét és a netet, majd újabb időpont egyeztetés és SMS után újabb műszakiak a telefonvonalat is felélesztették. (Öt percen belül meg is szólalt a készülék és máris egy ingyenes vesekővizsgálatra invitált egy ismeretlen asszony.) Mivel amúgy is aktiváltatni akartam a „Kedvenc ország” szolgáltatást, gondoltam egy füst alatt megnézetem az új telefonszámomra vonatkozó tikossági beállításokat. Újból T-Pont, újból rendkívül figyelmes fogadtatás, majd meghökkenés: Az általam bediktált (és többször használt) szám nem látható a számítógépes rendszerben. Nem baj, biztos nem érkezett még be a központba a munkalap. Próbáljuk meg pár nap múlva!

Szűrt kommentelők
Egy hét alatt széteső babakocsi a Brendonból
2012.06.22. 15:06 | jackyll

A széteső tricikli után most egy széteső babakocsiról kaptunk hírt a Brendonból. Az egy hétig kitartott járműről a bolt vizsgálata megállapította, hogy az külső behatásra pusztult el, azaz nem cserélik.

Nemtudom milyen gyakran fordul elő nálatok babakocsis sztori, mindenesetre én sajnos épp szenvedő alanya vagyok a Brendon garanciavállalással kapcsolatos bizarr hozzáállásának... Az alábbi levelet küldtem el nekik, értelemszerűen az azonosító számokat pontokkal helyettesítettem most. A legszomorúbb az egészben az, hogy ilyenkor derül ki, a vásárló mennyire kiszolgáltatottja a kereskedő kényének-kedvének, egész biztos vagyok abban, hogy csupán elvesztegettem az életemből 10 percet a Fogyasztóvédelemnek írt panasszal...

Szűrt kommentelők
5 éve halott fiát is KHR-re tette az Erste
2012.06.22. 12:32 | jackyll

Ennél hirtelen nem tudna a Homár lelkileg fájdalmasabb zaklatást kitalálni, mint amit az Erste huncut számítógépei és kezelőik kieszeltek. Naiv ügyfet 5 éve halott fia banknak leadott autója miatt zaklatja fantomtartozásokkal, ami odáig fajult, hogy KHR-listára tették.

Segítségüket kérem, mivel tehetetlen vagyok az Erste bank zaklatásai ellen. Fiam 2008-ban 31 évesen meghalt. Hitelszerződése volt egy 7 éves gépkocsira, melyet halála után a bank által kijelölt telepre, kitűnő állapotban leadtunk, mivel megtartani nem tudtuk. 2008 óta a bank folyamatosan küldözget halott fiam nevére különféle befizetendő számlákat, KHR nyilvántartásba vételi értesítőket. Hiába kerestük őket személyesen, telefonon, e-mailban, levélben, nem történik semmi. Minden levél érkezése felszakítja sebeimet, és rombolja halott fiam emlékét a KHR listára kerüléssel. Tehetetlen vagyok ellenük!
 
Tisztelettel: S. Lászlóné

Szűrt kommentelők
És most valami egészen más: folytatódik az átvehetetlen NAV-levél jelenet
2012.06.21. 18:07 | jackyll

Groteszkbe fordult a laza abszurd 22-es csapdájának induló NAV-Posta szubrutin, amelyben egy elírt cím miatt Jozef K Attila képtelen átvenni egy levelet, és nem tudnak segíteni neki, amíg nem tudja, miről szól. Na, közben mégis tudtak segíteni, de annak az lett az eredménye, hogy kapott még egy hibás címzésű levelet, amit ugyanúgy nem tudott átvenni.

Mint az előzményből kiderült, levelet kaptam volna a NAV-tól, de egy szám elírása (a címzésben) kézbesíthetetlennél tette a küldeményt a posta részéről. Amint a korábban idézett abszurd telefonbeszélgetést lefolytatta az adóhatósági akárkivel, rögtön e-mailt is írtam panaszommal a hivatalnak, majd a fentieket szépen a Homárnak. Egy óra nem telt bele (!), és felhívtak a mobilomon az Apehtől! Nagyon kedves hölgy érdeklődött, mi is a gondom pontosan. Elmondtam neki, amit leírtam. igen, érti, utánanéznek, intézkednek. Nofene, gondoltam magamban, ez már tényleg egy új, polgári világ. És még vannak, akik kételkednek, nem szégyellik magukat. Már másnap újabb fejlemény! Megint felhívtak az Apehtől, egy másik hölgy, szintén nagyon segítőkész, bár nem tudott az előző napi beszélgetésről. Ő is ígérte, utánanéznek, intézkednek.

Szűrt kommentelők
A forgalmazó szerint nem hibás a Maliban vett bicikli
2012.06.21. 15:27 | jackyll

A Mali Bicycle Technology üzletvezetője Bence panaszára reagálva némileg árnyalja a nemrég megismert történetet:

Nevezett "Bence" vásárlónk 2012. Május 17.-én rendelt kereskedelmi egységünkben egy Cannondale kerékpárt. A kerékpár nem volt raktáron, így a hollandiai központi raktárból kellett megrendelnünk. A szállítást három hetes határidővel vállaltuk. Tehát a határidő a kerékpár átadására 2012.06.07! Bence ezalatt a három hét alatt több telefonhívást intézett felénk, hogy merre jár a kerékpárja. Ekkor minden esetben megnyugtattuk, hogy határidőre meg fog érkezni. Természetesen a szállítás különböző fázisairól nem adtunk tájékoztatást, de véleményünk szerint ez nem is elvárható. A kerékpár 2012.06.06.- 17-án órakor tehát a határidő lejárta előtt egy nappal érkezett boltunkba. Erről Bencét is tájékoztattuk. Mivel a kerékpáros szezon közepét tapossuk, sajnálatos módon nem tudtuk azonnal összeszerelni a kerékpárt (a kerékpárok 80%-os összeszereltséggel dobozban érkeznek). Ezért jelen fórumon ezuttal szeretnénk elnézést kérni!

Szűrt kommentelők
Középkori ügyintézés a SZÉP-kártyánál
2012.06.21. 09:01 | jackyll

Nem vitatja a Homár, hogy mekkora logisztikai problémát jelenthetett a SZÉP-kártyás rendszer felhúzása, de azért az elég szottyos, hogy 2012-ben 2 hétig tart cégen belül egyik virtuális számláról a másikra vezetni pénzt. És közben be is fagyasztják a számlát. Ennél tutibiztos, azis gyorsabb lenne, ha papírfecniken tárolnák az adatokat:

Múlt héten gondoltam, hogy az OTP Szép Kártyámmal vásárolok jegyet a Volt fesztiválra. Mivel év elején úgy döntöttem, hogy a teljes kaffetéria keretemet a meleg étkezés alszámlára kérem, utánna kérdeztem az OTP Szép vonalon, miként lehet 30 ezer forintot átcsoportosítani a rekreáció alszámlára. (Csak erről lehet Szigetes jegyeket venni.) Az ügyintéző hölgy közölte, hogy erre természetesen van lehetőség: a munkaadónak kell ezt jeleznie a kibocsátó, vagyis az OTP felé. DE. Mint mondta az átcsoportosítás röpke két hetet (!!!!!) vesz igénybe, ráadásul erre az időre teljesen befagyasztják a számlát. Vagyis addig kajálni se tudok a kártyával.

Szűrt kommentelők
Humanitárius segély a Ryanair utasainak
2012.06.21. 00:00 | jackyll

 ryanair_fireresistant.jpg

Jó hír a smucig Ryanair utasainak, hogy a Budapest Airport megkegyelmezett nekik, és nem kell aluminizált kohászruhát szerezniük, ha repülni akarnak. A cég napok alatt felismerte a Pulitzer-várományos fotótémát, ahogy a hagyományosan 30-45 perces szabad ég alatt várakozás ropogósra pirított túlélői reménytelenül beleragadnak a fortyogó aszfaltba, úgyhogy erről lecsúsztunk. Az érkező utasokat azért lehet, hogy slaggal locsolni kellene, hiszen nekik már nem jár busz. Instant vízespólóverseny!

A hatóságokkal történt egyeztetésnek megfelelően délelőtt 10.00 és délután 18.00 óra között ideiglenesen felfüggesztették 2A terminál forgalmi előterén a kigyaloglásos gépmegközelítési módszert. Az utasokat a nappali órákban, amíg a hőségriasztás érvényben van, ismét autóbuszok szállítják az induló gépekhez, az érkező utasok azonban továbbra is gyalogosan hagyják el a repülőgépet.

Szűrt kommentelők
Aki megállította a gyorsvonatot Gárdonyban
2012.06.20. 12:47 | jackyll

trainstopping.jpg

Ilyet se hallott még a Homár, hogy a MÁV valós időben korrigáljon egy tájékoztatási problémát. Kelenföldön többször bemondták egy gyorsvonatról, hogy Gárdonyban is meg fog állni, miközben nem szokott. Dani ezért felszállt, aztán a kallerrel próbált egyezkedni, hogy milegyen, mert persze tényleg nem volt oda megálló tervezve. A kalauz mesébe illő módon betelefonált a központba, hogy kivételesen állítsák meg a vonatot, de félreértették és Martonvásárban állították meg:

Sokat utazó emberként többször tréfált már meg a MÁV, de ez a friss eset minden korábbin túltesz. Ma este Kelenföld állomásról szerettem volna Gárdonyba utazni. Az utastájékoztatás alapján a 6. vágányon várakoztam a vonatra, olvasgattam, amikor is megérkezett egy vonat, melyről - többször is, teljesen egyértelműen - azt mondta be az utastájékoztatás, hogy bár gyorsvonat, de Gárdonyban meg fog állni. Bár a szokásos vonatom néhány perccel később érkezett volna csak, kissé gyanús lett a dolog, de mivel többször is elismételték ezt az információt, és más utasok is azt mondták, hogy a vonat meg fog állni Gárdonyban, bátran felszálltam, azt gondolván, hogy csak a most életbe lépett nyári menetrendet nem vezették még át az Elvira rendszerén, és van egy ilyen gyorsvonat is.

Szűrt kommentelők
Befizethetetlen díj az Aegonnál
2012.06.20. 11:44 | jackyll

Naiv ügyfél kipróbálta, meddig lehet halogatni az Aegonnál a lakásbiztosítás befizetést. Bár telefonon azt mondták neki, még rendezheti több hónapos tartozását, az utalást már visszadobta a bank:

Az Aegon Csoport régi kedvencem. Lakásbiztosításom volt az Aegon Biztosítónál. Néhány hónappal elmaradtam, felszólítottak és közölték, hogy meg fog szűnni a szerződés. A banki átutalás előtt gondoltam, rákérdezek telefonon, hogy érdemes-e még befizetnem, vagy megszűnt a szerződésem. Bíztattak, hogy nyugodtan befizethetem, még benne vagyok a határidőben. Pár nap múlva visszajön az összeg "megszűnt számla" üzenettel.

Szűrt kommentelők
Speciálisan füstölt pármai sonka a Pizza Forténál
2012.06.19. 18:47 | jackyll

Naiv pizzarendelő és párja szaglószervein sebet ejtett a Pizza Forte speciális érlelésű pármai sonkája, úgyhogy visszaküldték. A második pizzát egy másik címükre vitték, a harmadiknál pedig kiderült, hogy volt már ennél büdösebb is:

Ma délután úgy döntöttünk a párommal, hogy mivel mind a ketten keveset ettünk nap közben, estebédnek rendelünk egy pizzát. A választás a Pizza Forte nevű vendéglátóipari egységre esett, mivel ez viszonylag közel van hozzánk, másrészt már máskor is rendeltünk, és soha nem volt semmi probléma. Eddig... A történet 2.3 órával ezelőtt kezdődött, amikor is felhívtuk őket, hogy mit szeretnénk rendelni. A diszpécser hölgy nagyon készséges volt, felvette a rendelést és mi leültünk várni a kaját, ami úgy 50 perc alatt ki is jött. Ekkor kezdődtek a bajok. Amikor kibontottuk a dobozt, valami furcsa szag csapott meg; a nyomok el is vezettek a feltétként szereplő pármai sonkához. Már máskor is ettünk ilyen sonkát, ezért ismerős, hogy milyennek kell lennie az illatának meg az ízének, de amit kaptunk, az egy büdös és kesernyés ízű hús volt. Visszahívtuk a Fortét, ahol a hölgy közölte, hogy márpedig az nem lehet, hogy a sonka büdös legyen, merthogy a pármainak van egy érdekes illata, illetve hogy mindjárt megy és ő is megnézi és majd visszahív. Természetesen azóta is hív.

Szűrt kommentelők
Hiába szerezte vissza ellopott telefonját, a T-Mobile szerint az már nem létezik
2012.06.19. 17:30 | jackyll

Igazi hétköznapi nagyvállalati mélysuttyósággal találkozott Balázs a T-mobile-nál, amikor ellopott telefonja után eredt. Első körben a számok letiltásán kívül nem segítettek, de az igazi horror akkor jött, amikor csodával határos módon megtalálta a telefonját a józsefvárosi piacon. Miután a rendőrök visszaszerezték kiderült, hogy az eredeti IMEI azonosítót kiütötték, ami a T-Mobile szerint garanciavesztést jelent. Természetesen a 2 éves hűségszerződés nem szűnt meg az alig 4 hónapos, de teljesen használhatatlan telefon esetében.

Május 14-én ellopták a Sony Ericsson Arc-S típusú telefonomat. Ezt másnap jelentettem is a T-mobile szolgáltatónál az Árkádban. Akik persze nem tudtak abban segíteni, hogy keressék a telefonom (pedig ez azt hiszem megoldható) csak letiltották a készülék imei számát, és persze  felajánlottak egy másik telefont, de drágábban mintha feltöltő kártyával megvettem volna (az ellopott készülékre 2 éves hűségnyilatkozat van). Kb. 3 hét múlva a józsefvárosi piacon megtaláltam a készüléket, az eladó úgy árulta, hogy az smseimet és a telefonszámokat sem törölte ki belőle, és a kicsit buborékos fóliát sem vette le róla, de az imei számot kicserélte. Azonnal besétáltam a VIII. kerületi rendőrségre, hogy szeretnék feljelentést tenni.

Szűrt kommentelők
Szürkeimport plazmatévé az ittveddmeg.hu-tól
2012.06.18. 22:08 | jackyll

Ember legyen a talpán, aki egy magyar nyelvű garanciafüzetről meg tudja állapítani, hogy azt a hivatalos forgalmazó vagy valaki más adta ki. Esetleg a pecsét segít? Naiv ügyfélen nem, az ő LG plazmatévéje ugyanis szürkeimport, azon belül is a március óta elérhetetlen ittveddmeg.hu a forgalmazója, úgyhogy a garancia ugrott:

Az árösszehasonlító oldalak temérdek internetes kereskedőt hoznak fel, a megbízhatóságot javítja a fizikai üzlet léte, illetve a dokumentálhatóan hosszabb ideig tartó működés, a vásárláskor adott, nem fénymásolt, formailag rendben lévő garanciafüzet, áfás számla, ám ez még csak szükséges, de nem elégséges feltétel. Tavaly februárban vásároltam egy LG plazmatévét az ittveddmeg.hu oldalról, nem ez volt az első termék, amit tőlük vettem, mindig minden szabályosan történt, a honlapjukon pedig ott volt a (mint kiderült, írott malasztként értelmezhető) megnyugtatás, hogy minden termék új, s gyártói és magyar forgalmazói garanciával érkezik.  Minden alkalommal úgy tűnt, komolyabb forgalmat bonyolítanak, nem különböztek más, honlappal és fizikai árusító hellyel egyaránt rendelkező üzlettől.

Szűrt kommentelők
Hibás biciklit kapott a Malinál? (frissítve)
2012.06.18. 14:46 | jackyll

Bence úgy érzékelte, hogy biciklijét túl gyorsan rakhatták össze, mert már a Malinál rossz volt a fék és a váltó, de azt mondták neki, hogy járassa be. Nem sikerült, úgyhogy visszavitte. Egy hétig bírta a várakozást, de miután egyszer sem hívták fel, hogy mivan, bement és visszakérte a pénzt:

UPDATE 06/21: A Mail üzletvezetője az alkatrészek forgalmazójától azt az infót kapta, hogy azok hibátlanul működnek.

Május 17-én rendeltem egy Cannondale Bad Boy bringát a Malitól. Három hét szállítási időt ígértek, illetve egy telefonhívást, ha megérkezik. Június 1-én felhívtam őket, hogy tudják-e már pontosan mikor érkezik, az ígérték, hogy 4-én utánajárnak és felhívnak. Június 4-én nem hívtak fel, ezért rájuk csörögtem, de mivel még nem tudtak semmit, azt ígérték, hogy legkésőbb 5-én visszahívnak. Június 5-én nem hívtak vissza, ezért újfent én csörögtem őket és azt az információt kaptam, hogy 6-án 18 óra után átvehetem a bringát. Öröm és boldogság! :)

Szűrt kommentelők
BKK: Javítás után 15 perccel szétszedik a jegyautomatákat
2012.06.15. 13:59 | jackyll

Rosszabb a helyzet, mint azt olvasóink gondolhatták. Az egy dolog, hogy a forgalmasabb csomópontokon lopják az aprót, de a BKK szerint a megjavított gépeket negyedórán belül azonnal újra széthekkelik. Ugye, ha lenne mágneskártyás rendszer, nem is kellene aprót visszaadni. Illetve a Homár azt is kíváncsian várja, hova telepítenek az újfajta automatákból, mert múltkor néhány hétig tesztelte a tömegközlekedés állapotát, és a metrón kívül sehol nem tudott jegyet venni, se villamos, se busz, se troli vonal környékén nem volt.

A Tékozló Homár blogon 2012. június 12-én megjelent Lopják a visszajárót a BKV jegyautomatáiból című bejegyzés alapján Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azonnali vizsgálatot rendelt el. Tájékoztatjuk, hogy a jegykiadó automatákat üzemeltető cég naponta ellenőrzi a körúti automatákat, emellett a BKK munkatársai is rendszeresen tesztelik az automaták üzemképességét, és amennyiben meghibásodást észlelnek, azonnal bejelentik az ingyenesen hívható hibabejelentő számon.

Szűrt kommentelők
Gyulladásig melegedő vasaló
2012.06.15. 08:35 | jackyll

 HoldenZL42.jpg

Pusztító termék kategóriában rég nem volt mozgás, úgyhogy tiszta mázli, hogy Pál ismét szerzett egy emberiségellenes háztartási gépet. A Holden ZL-42 vasaló a végtelenségig és tovább hevíti magát, ami hosszútávon egyet jelent a biztos halállal:

Volt már nekem gondom a régi jól bevált mechanikus dolgok elektronikusra cserélése miatt. Homárpost is lett belőle mikor a kenyérpirítóm robbant fel. Nade most kaptam egy hibás vasalót aminél megnéztem milehet a baj...  Holden ZL-42 márkájú, aminek a különlegessége az hogyha állítva felejted akkor automatikusan kikapcsol. Asszem ez is teszkós.  Hát a gondja pont az hogy akkor sem kapcsol ki mikor már elérte a kívánt hőmérsékletet.

Szűrt kommentelők