Tékozló Homár

A legújabb Asus notebookhoz sincs alkatrész

2012.01.12. 14:17 | jackyll | 309 komment

Azt hinné az ember, hogy az Asus jól felépítette magát noname hardvergyártóból, de akadnak még kisebb gikszerek a szervizzel. Pundit októberben vásárolt egy nyáron megjelent notebookot, aminek november végén megdöglött a billentyűzete. Miután karácsonyig nem sikerült ezt az elemet kicserélni, nagy kegyesen felajánlották, hogy beraknak egy angol billentyűzetet, amit majd valamikor önköltségi áron kicserélhet magyarra, vagy addig nem kapja vissza a gépet, míg meg nem jön.

Tavaly októberben úgy döntöttem, hogy véget vetek hónapok óta húzódó spártai magányomnak és összehozom magam egy laptoppal. Az új partnerrel rendszeres beszélgetéseket, közös munkát, tartalmas programokat és közös zenéléseket terveztem volna, de ha tudom mi lesz belőle inkább zárva tartom a szívemet és tovább tartogatom magam egy későbbinek. A hosszas társkeresés végére, azaz november elejére 2 versenyzőnek maradt hely a szívemben. Tulajdonképp akár ikerpárnak is mondhatnám őket, hisz mindketten az Asus N55 nevet kapták a keresztségben. Kis töprengés után a fehér mellett döntöttem. Nem mondhatnám, hogy szerelem lett volna első látásra, de az igényeimnek megfelelt és éreztem, hogy akár rövidtávon össze is tudnánk hangolódni. Egy budapesti üzlet volt a kerítő és szűk egy hét alatt össze is hozta a randit. Már az első estét együtt töltöttük és utána rögtön hozzám költözött. Az első két hét csodálatos volt és minden nagyszerű harmóniában működött. Néha elkísért a munkahelyemre, de a legtöbbször csak otthon várt mire hazaértem. Éjszakánként hosszan fent maradtunk és a közös jövőt tervezgettük. De a boldogságunk olyan gyorsan szakadt meg, mint az IMF tárgyalások.

Olvasson tovább!

Hiánycikk alkatrész Opel Astrához?

2012.01.12. 13:23 | jackyll | 93 komment

Nehéz elhinni, hogy az Opelnél pont Astrából készítettek alig 3 éve olyan speciális modellt, amihez ma már nem kapni szélvédőt. Lászlónak pedig ezt mondták 4 hónap keresgélés után, illetvehogy ki kéne fizetni 100 ezer forint szállítási költséget még a 235 ezres szélvédőre, csak akkor lesz.

Szeretném napvilágra hozni az Opellel történt esetemet. 2011. szeptemberében megtetszett egy német weboldalon egy kicsit sérült Opel Astra H Gtc típusú személygépkocsi. Az autó még a fiatal éveit tapossa, 2009-ben gyártották. Ami felkeltette benne a figyelmem és tulajdonképpen ami miatt ezt vettem meg az az, hogy egy extra első szélvédő volt benne. Ami azt takarja, hogy panoráma kilátást biztosít vezetés közben. Mellesleg mindenhol ezzel a típusú és kivitelű autóval reklámozza magát az Opel! A kicsit sérült azt takarja, hogy az oldala volt sérült és a hőn áhított első panoráma szélvédő be volt törve. Mint jóhiszemű vásárló az autó hazaérkezése után rögtön bementem egy Opel márkaszervizbe és megrendeltem eme üveget. Az összeg hallatán is felállt a szőr a hátamon, ami 235 000 jó kis magyar forintnak mondható. De úgy voltam vele, hogy így lesz szép és élvezhető a vezetés. Ez 2011. szeptember elején történt.

Olvasson tovább!

Törölte a jegyét a KLM

2012.01.12. 12:42 | jackyll | 338 komment

Naiv ügyfél úgy gondolta, hogy retúrjegye jó lesz visszafelé, ha odafele nem használta. Tévedett. A törölt jegy árát nem térítették vissza, sőt egy újat vetettek vele 500 fontért.

Szeretném megosztani az óvatlan és becsületes, leendő utazóval az alábbi kis történetet. Igen tanulságos és nagyon sok pénzbe kerülhet annak aki nem olvas el minden apró betűs részt: Lányom és barátja decemberi ide és január elei vissza útra retúr jegyet vett a KLM menetrend szerinti járatra Glasgow - Amsterdam - Budapest útvonalra és vissza. A jegyeket  jó előre megvették és ki is fizették a megadott árakat. Lányom meg is érkezett a megvásárolt jegy szerinti időpontban, azonban barátja, sürgős és nem várt orvosi problémák miatt csak később és egy más városból érkezett meg Budapestre. Az eredeti jegyét nem váltotta vissza, hisz együtt és az eredeti járattal utaztak (volna) vissza. A hatalmas pofára esés akkor következett be, amikor január elején kimentünk Liszt Ferihegyre és a becsekkoláskor közölték a fiúval, hogy nincs érvényes jegye!

Olvasson tovább!

Csődbe ment Bács-Kiskun megye?

2012.01.11. 13:28 | jackyll | 317 komment

Az esztergomi szórványos közvilágítás és a BKV fenyegető csődjének híre után újabb szívderítő önkormányzatról kaptunk hírt. Bács-Kiskun megye önkormányzata  fedezethiány miatt nem fizeti a hátrányos helyzetű hallgatók ösztöndíját immár 5 hónapja. Ezt szokták jobb helyeken csődnek nevezni. Pánikra azért semmi ok, amíg áram és ivóvíz van, addig minden van.

A Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjak önkormányzati részét a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat egész egyszerűen nem hajlandó elutalni a hátrányos helyzetű hallgatóknak szeptember óta. Öt havi pénzzel tartoznak nekünk és sem egy levelet, emailt, sem telefonhívást, semmilyen értesítést nem kaptunk azzal kapcsolatban, hogy hol az ösztöndíjunk? Írtam a Wekerle Sándor Alapkezelő Osztálynak, hogy mégis miért nem utalnak, a következő választ kaptam tőlük:

Olvasson tovább!

Re: Fantomvincseszter az Aldiban

2012.01.10. 14:10 | jackyll | 97 komment

A legsikeresebb posztkarácsonyi akció címét elhappoló Aldi a jelek szerint vásárlási utalvánnyal igyekszik kárpótolni a teljesen hiába sorban állt külsőmerevlemez-rajongókat:

Most hívott az aldi, hogy mivel sajnos nem jött meg a megrendelt winchester, ezért egy 1000 forintos vásárlási utalvánnyal kárpótolnak a kellemetlenségért, amit az üzletben tudok átvenni. A posztnál már más is írta, hogy ezzel keresték meg, szóval nem egyedi eset.

Üdv:
Zirowe

Bréking: mégsem bírja 27 napig a Samsung Galaxy Ace

2012.01.10. 13:20 | jackyll | 223 komment

Elek forradalmat hirdetett a technikai specifikációkban notóriusan csúsztató cégek ellen. Dehát van, amelyik tényleg addig bírja, mint ahogy írják? Készült az elmúlt években olyan okostelefon, amelyik akár egy hétig nem merül le? A helyes megfejtéseket a kommentekben várjuk!

Samsung. Pedig eleddig odáig voltam a névért. Galaxy Ace. A specifikációban 640 (!!!) óra készenléti idő van megadva. Az a mostani időszámítás szerint bizony majdnem 27 (!!!) nap. Ehhez képest ha esténként nem teszi töltőre az ember akkor cseszheti. Ráadásul ezt az 1-1.5 napot minimális használat mellett tudja. Mi lenne ha használnám is az egyébként aktív használatra tervezett OKOS, MOBIL ESZKÖZT?

Olvasson tovább!

Gyilkos túróstáska Veresegyházán

2012.01.10. 12:19 | jackyll | 82 komment

A Homár nem tud róla, hogy megcsinálták volna már a Nagy Felütési Szakácskönyvet, azazhogy milyen olcsó kötőanyagokkal bővíthetjük tetszés szerinti tömegűre adott termékünket, anélkül, hogy a vásárló ezt észrevenné. Ennek hiányában érthető, hogy elszaporodhattak a vadhajtások. Ehhez a túróstáska-prototípushoz például túlságosan unortodox megoldást választottak. A műanyagszilánk nem annyira nehéz, mint amennyire hosszában szétvágja a fogyasztók torkát, csökkentve ezzel a potenciálisan visszatérő vendégek számát.

Elnézését kérem, de nem tudok más fórumot a Tékozló Homáron kívül (még a Fogyasztóvédelmi Hatóság jutott eszembe), ahol hangot adhatnék felháborodásomnak és ahol jelezhetnék azoknak, akik hozzám hasonlóan a Varga pékségbe járnak Veresegyházon. Ebben az intézményben nekem ma reggel volt szerencsém olyan péksütit vásárolni, amelyben egy szép (kb 1,5 cm hosszú) hegyes plexi vagy valamilyen más műanyag darabot találtam. Szerencsére nem akadt a torkomon, de okozott némi meglepetést a kemény és hegyes darabka a fogaim között. De vajon a gyerekem, vagy más gyereke is ilyen szerencsés lett volna?
 
Üdv,
Róbert
 

Elsikkasztotta a szalagavató felvételét

2012.01.10. 09:33 | jackyll | 138 komment

Szomorú magáncsődről számol be egy csalódott szülő, aki 2 évvel ezelőtt fizetett be egy szalagavató-ballagás kombó videofelvételre, amiből aztán a második felét is csak könyörületből kapták meg a ki nem fizetett operatőrtől.

„Bojler” Mikit sokan ismerhetik a képernyőről, a néhai Superbike Magazinból. Mivel tudtuk, hogy műsorgyártással foglalkozik, de vállal külső melókat is, ezért pontosan 2 évvel ezelőtt megbíztuk azzal, hogy vegye fel egy aszódi végzős osztály szalagavatóját és ballagását, majd készítsen el belőlük kész videókat. Jóhiszeműen álltunk a dologhoz, igazából meg sem fordult a fejünkben, hogy egy olyan ember, aki műsorgyártással foglalkozik, ilyen gusztustalanul fogja intézni az egész megbízást. Összegyűjtöttük az általa előre kért összeget, amit az első felvétel alkalmával, tehát a szalagavatón ki is fizettünk neki. Számlát nem kaptunk cserébe, pedig az elszámolásnál fontos lett volna. Hiába kértük, ezt később sem adta oda. Az eseményt akkor végig rögzítette a kamerájával (bár már azt is el tudjuk képzelni, hogy csak egy kikapcsolt kamerával masírozott ott fel-alá), de nem gondoltuk volna, hogy ezután sem őt, sem az elkészült felvételt nem látjuk többé. Ugyanis pár hónappal később, amikor a ballagásra került sor, nem jelent meg az eseményen. Maga helyett egy hölgyet küldött oda kamerázni, később kiderült, neki sem fizette ki ezért az előre beígért munkadíjat.

Olvasson tovább!

Lakásonként kérhet más árat a T-Home

2012.01.09. 14:36 | jackyll | 367 komment

Aki kicsit ideges amiatt, hogy miért fizet egy szaros 5 Mbites ADSL-ért a főváros közepén annyit, aminél olcsóbban ad a kerületben nem elérhető másik szolgáltató 25 Mbitet, az most még sokkal idegesebb lesz. Kiderült, hogy szolgáltatón belül is változhatnak az árak, tehát előfordulhat, hogy a szomszéd feleannyit fizet ugyanazért. RK-ék környékén az utca egyik oldalán megjelent a Digi, így ott a prémium internetcsomagokat diszkont áron tolja a T-Home. A GHV szerint ez így oké.

Panaszt tennem a t-homera: a GVH -hoz kuldtem egy levelet melyben panaszoltam hogy az utca ket oldalan mas-mas arat hirdet a t-home (a paratlan oldalban ott a digi) a parosban (kertes lakasok) ott meg nincs verseny es ezert dragabb ugyazaz a szolgaltatas.(lasd a mailt) Nem is tudom melyik a felhaboritobb a t-home vagy a gvh valasza: "A gazdasagi szereplok arazasat – tobb tenyezo kozott – a verseny intenzitasa is befolyasolja, az erre tekintettel nyujtott kedvezmeny alkalmazasa versenyjogi aggalyokat nem vet fel."

Olvasson tovább!

Sosemfizet-poggyászbiztosítás az AXÁ-nál

2012.01.09. 13:10 | jackyll | 57 komment

Az AXA Biztosító szerint András horvátországi nyaralásán ellopott táskáját nem zárt helyről tulajdonították el, és a rendőr is az "eltűnés" szót használta a jegyzőkönyvben rablás helyett, így hiába küzd értéktárgyaikárpótlásáért.

Augusztusban Horvátországban jártunk és – ahogyan azt az óvatos utazók teszik – baleset- és poggyászbiztosítást kötöttünk az AXA Biztosítónál. Évek óta náluk kötjük meg az utasbiztosításunkat, ráadásul nem is a legolcsóbb kategóriájút, de most sajnos megtudhattuk, hogy a „másképp, mint mások” szlogen jelentése nem az, amire először gondolnánk.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása