Tékozló Homár

A T-Home szerint nem létezünk

2013.01.15. 10:32 | jackyll | 38 komment

Aki már egyszer is költözött, az ismerheti az aranyszabályt: működő internetet addig nem kötünk ki, amíg a másikat be nem kötötték. Daily Shark laza ráhagyással év végére jósolta, hogy a T-Home beköti a tévéinternetet, de ez túl optimistának bizonyult. Hónapok alatt a címüket sem sikerült rögzíteni:

A tavalyi év utolsó negyedében több ízben próbálkoztunk T-Home tévé és internet szolgáltatás megrendelésével a telefonos ügyfélszolgálatnál. Az ügyintéző nem tudta felvenni a megrendelést, mivel szerinte ez a cím nem létezik, holott a cím már 7 éve létező és folyamatosan volt ott mindenféle telekommunikációs és közüzemi szolgáltatás (a budai agglomeráció egyik közismert településéről van szó). Második esetben az ügyintéző állítása szerint utánanézett és megnyugtatott minket, hogy nem lesz gond ezzel, a megrendelést sikeresen felvette és megígérte, hogy hamarosan visszahívást kapunk a szerelőktől, hogy mikor számíthatunk a beüzemelésre. Erre az ígéretre hagyatkozva december 31-ével felmondtuk a más szolgáltatónál fennálló tévé és internet szerződésünket, bízva a T-home ígéretében.

Miután hetekig hiába vártunk, december 30-án a Westendben T-Home üzletben próbáltunk ismét megrendelni tévé és internet szolgáltatást személyesen. Itt az ügyintéző azt mondta, látja a megrendelést a rendszerben, de valamiért nem vették fel mégse. Arra, hogy ez hogy lehetséges, azt felelte, nekik semmi közük a telefonos ügyfélszolgálat által mondott vagy végrehajtott dolgokhoz. Ezek szerint a T-home üzlet és a T-home telefonos ügyfélszolgálat két külön cégnek dolgozik, vagyis több T-home is van?

A boltban az ügyintéző ismét azt állította, a címet nem fogadja el a rendszerük azzal, hogy ilyen cím nem létezik, pedig még a Google maps is méterre pontosan helyesen mutatja. Az ügyintéző megígérte, hogy személyesen felveszi a kapcsolatot az illetékes csoporttal, hogy regisztrálják a helyes címet és visszahívást fogunk kapni az ügyben pár napon belül. Természetesen ez ismét csak üres ígéret volt.

Mivel januártól kezdődően már felmondtuk az előző szolgáltatást, otthonunk internet és televízió nélkül maradt, amiből főleg az internet hiányzott, mivel párom munkájához (webdesign/online marketing) elengedhetetlen. Vészhelyzeti intézkedésként nagyobb adatforgalmat lehetővé tevő mobilnetet aktiváltunk egyik okostelefonra, ennek során ismételten érdeklődtünk a megrendelt szolgáltatással kapcsolatban is, a telefonos ügyintéző szerint még mindig függőben volt. Szokás szerint visszahívást ígértek, amit márl el se hittünk - és igazunk volt.

Január 8-án ismételten felhívtam azt az ügyintézőt a Westend T-Home boltban, aki közölte, hogy sajnos még mindig nem történt semmi, mert a háttércsoportok egymás közt tologatják az ügyet, mint nagymama a befőttet a spájzban, kinek is kéne felvenni a címet a rendszerbe. Ismételten megígérte, hogy intézkedik, másfél órával később visszahívtam. Elmondta, hogy megint próbálkozott valamelyik informatika részleggel, hogy vegyék fel a rendszerbe a címet, de ígérni semmit nem tudott.

Január 14-én ez hajszálra ugyanígy megismétlődött. Többórányi személyes és telefonos próbálkozás után még mindig nem tudjuk, hajlandóak lennének-e szolgáltatni nálunk, kaptunk számtalan teljesítetlen ígéretet ezzel kapcsolatban és az otthonunkban továbbra sincs szolgáltatás, teljes bizonytalanságban vagyunk, mi várható.

A fenti történet totális hozzá nem értésre és nemtörődömségre utal a T-Home rendszerében és teljesen kaotikus képet mutat. Úgy látszik, számukra megoldhatatlan feladat egy régóta létező cím felvétele a rendszerükbe, képtelenek legalább egy visszahívási ígéretüket betartani, a telefonos és a boltbeli ügyfélszolgálat közt semmiféle összhang nincs. ezek után a szolgáltatásuk minőségével kapcsolatban se lehet semmi jóra számítani.

Üdvözlettel:
Daily Shark

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.01.15. 10:41:49

Déli Shark. Oda én se kötném be...

j311 2013.01.15. 10:47:49

A poszt tolot lehet mar?

Ki az a hulye, aki egy bekotesi igeretert cserebe kikotteti a meglevo stabil szolgaltatasat?

Llama.

2013.01.15. 10:48:24

(a budai agglomeráció egyik közismert településéről van szó)

De diszkrét! Nem akarja megsérteni Solymár személyiségi jogait?

Manyecska 2013.01.15. 10:53:13

@cirróka: mér pont Alaszka? A sör viszont hét forinttal olcsóbb mint Óbudán vazze!! :D:D:D

Manyecska 2013.01.15. 10:54:24

Békásmegyer mióta agg lómeráció?? inkább numeráció ahogy olvasom itt:D:D

kéjenc 2013.01.15. 11:10:21

Ez mind sememi.Ha begőzöl az ember és elmegy más szolgáltatóhoz egyszercsak megjelennet a t-hom-os számlák.Lemondani valamit náluk nehezebb mind megrendelni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.15. 11:29:03

Szerintetk meg majd a csekkek nem fognak létezni :D

Havernál 2 hét alatt sikerült netet csiholniuk (előtte fél évet ment), 2 napra.
3 bejelentéskor kérték el a számát, mire egyszer sikerült rögzíteni.

"Szolgáltatás". Csak nem ez...

joska61 2013.01.15. 11:46:58

Amelyik szolgáltató ennyire nem akar, azt hagyni kell a vérbe :-) Egyik haveromnál hasonló volt, csak invitellel. Mondták neki, hogy nála technikailag nem tudják megoldani. Mondta, hogy oké, ő akart nekik adni havonta egy 10-est, de ha ennyire nem akarják, nagyon szívesen átköti a netet a szomszédjától, akinek ők a szolgáltatója... 3 napon belül ott volt a zsinór :-)

Fantomász 2013.01.15. 11:49:46

@cirróka: Nekem is ez jutott eszembe. Kiköltöztek Solymárra az erdőszélre mer az olyan trendi meg újgazdagék mind ott laknak, aztán kiderült hogy nem is létezik ez az ingatlan. Hja, a lakótelep már snassz :D

Peetee 2013.01.15. 11:50:03

Akkor mondok le előző szolgáltatást, ha az új már működik.

Új autógumit is akkor veszek, amikor a régi még fent van. Nem járok acélfelnin 3hétig, mert " hááá a Béla mondta, hogy majd hozza".

Az egyszeri hülyeember' gondolta, hogy ha mán' 2013 van és az amerikai filmeken folytatott szocializálódás okán a józan paraszti eszét nem használja, csak cselekszik kedve szerint, aztán mindenki hülye, csak ő nem. Gratulálok!

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.01.15. 12:01:56

Miért jobb a nemlétező T mint a létező régi??

Manyecska 2013.01.15. 12:02:54

@Fantomász: ki az a hülye aki januárban költözik??:D oda még nyáron is hólánc kell vazze:D

Fantomász 2013.01.15. 13:11:15

@Manyecska: meg a vaddisznók is feltúrják a kertet. szörnyű. De a szomszédban lakik Bifidus Andi, meg Jobbik Mátyás. Ezek nagyon fontos dolgok, ha az ember ingatlant vesz :D

ShaggIT 2013.01.15. 13:35:25

Szia.
Én is jártam már így, de másnapra már megoldódott, a probléma. A T, egy jó szolgáltató, profi szakemberekkel, korszerű rendszerekkel. A lényeg, hogy pontosan meg kell adni a problémás címet.
Esetleg ide is beírhatnád a várost, utcát, ennyi elég, előfordulhat, hogy a Telekom is olvassa ezt a blog-ot. :)
Légyszí írd már le a címet utcával bezárólag....

Manyecska 2013.01.15. 13:41:34

@Fantomász: lehet, tévedni tetszik!:)

Tron65 2013.01.15. 14:10:18

"Ezek szerint a T-home üzlet és a T-home telefonos ügyfélszolgálat két külön cégnek dolgozik, vagyis több T-home is van?"
Igen! Itt van az eb elhantolva.

Jokkura 2013.01.15. 15:11:13

@cirróka: szerintem Remeteszőllős az omniózus hely (Nagykovácsi és Adyliget között valahol félúton kreáltak egy települést)

Aureliano Buendía 2013.01.15. 16:39:53

@Jokkura: én is pont erre gondoltam, szerintem sanszosabb
kinn a halál faszán, kövesút is alig vezet oda, nem akarják a szép fehér furgont a nagy latyakban összekoszolni

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2013.01.15. 18:56:13

Már 7 éve létezik az ingatlannál minden szolgáltatás (víz, gáz, villany, internet, kábeltévé), tehát nem arról van szó, hogy elhagyatott hely.
Amúgy Telki.

Az előző szolgáltató (Net TV) csak hűségszerződéssel lett volna hajlandó megújítani a lejárt hűségszerződés után a szolgáltatást ugyanazon az áron, hűségszerződés nélkül viszont szemtelenül magas árat kértek, de a szolgáltatásuk annyira pocsék, hogy se ez, se az nem tűnt elfogadhatónak.

A T-home igérete a bekötésre még november végén történt.

Aureliano Buendía 2013.01.15. 19:00:59

@Daily Shark: vannak ilyen impotens rendszerek
a mienk se űberfasza, de legalább lehet benne új czímet lértehozni, ha nem adja ki a frankót
vásárlók könyvét kérted-e már?

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2013.01.15. 19:05:14

@uraaam: Panaszt küldtem az ügyfélszolgálati emailjükre.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2013.01.15. 19:07:22

@Tron65: Pontosabban? Hogyhogy több T-home is van?

Aureliano Buendía 2013.01.15. 19:09:11

@Daily Shark: mármint mélben küldted?
mert az úgy nem olyan sokat ér
vásárlók könyve, vezető követelés, addig el nem menéssel fenyegetőzés
kell rá egy nap, de talán többet elérsz mint egy méllel

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2013.01.15. 19:10:27

Egyébként nem tudom, honnan vették a költözést, szó se volt költözésről egyszerűen szolgáltatót akartunk váltani, mert az előző (Net TV, azelőtt PR Telekom, azelőtt Nagy Kanyar Kft.)pocsék volt, és a környéken a T-home több helyen szolgáltat, róluk jobb tapasztalatokat mondtak...

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2013.01.15. 19:13:52

@uraaam: A T-Home-os boltban próbálkoztunk a Vásárlók Könyvével, de azt mondták, ott ezt hiába írjuk le, ezt az ügyfélszolgálatra kell küldeni, mert ez nem a bolttal kapcsolatos panasz - és igazuk van, ők próbálkoztak felvenni, meg próbálták a háttércsoportot noszogatni, de hiába...

Aureliano Buendía 2013.01.15. 19:17:21

@Daily Shark: vazeg, mi az a fos rendszer, ami nem képes új cím rögzítésére? Sikeres vállalat ezzel nem azonosulhat.
És hány napot ígértek válaszadásra?
Amúgy a vásárlók könyve nem feltétlenül a bolttal kapcsolatos, hanem az ügyintézést méltató bejegyzésekre is használható.
Csak ugye macera, meg lecseszik őket, meg vizsgálódni kell.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2013.01.15. 19:20:36

@uraaam: Én se értem, hogy nem tudnak egy címet felvenni.
A Google maps méterre pontosan mutatja, minden más szolgáltató ismeri, nem egy elhagyatott helyen áll, még ha nem is a főutca.

Aureliano Buendía 2013.01.15. 19:24:36

@Daily Shark: szerintem foskazán a rendszerük
ha nincs ilyen cím, kell lennie új bekötés opciónak

hacsak nem a hegytetőn laksz egy barlangban

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2013.01.15. 19:28:56

@uraaam: Nem hegytető, nem barlang... és más már be tudta kötni...

zbzbzb 2013.01.16. 09:23:58

@ShaggIT: nice try :)
ennyire hülyének nézed az embereket?!
té egy kaka, te meg nem fogsz ezért pénzt kapni tőlük.

15 éve vágtam el a vezetékes téfón bejövő kábelét, 10 éve nincs rózsaszín mobilom se. meg semmi se tőlük.
nem is lesz a büdös életbe az biztos.

zbzbzb 2013.01.16. 09:28:10

@Daily Shark: semmiben nincs igazuk, egy cég, egy néven végez szolgáltatást, ha több alvállalata van, akkor is ő felel mint fővállalkozó.

szarjanak sünt, köss mással szerződést.

Tron65 2013.01.16. 19:42:52

@Daily Shark: Pontosan.
Van egy T-home, amelyik internetet ad. Vagy egy T-home, amelyik TV-t. Van olyan T-home, akik kábelen és van olyan, akik telefondróton szolgáltatják a fentieket.
Aztán van még egy mobilos meg egy vezetékes telefonos banda.
Most hirtelen ennyi jut az eszembe.
Na ezek egyike sem hajlandó kommunikálni a másikkal.
Próbáld ki, mondjuk síma telefonról telefon + IPTV-re váltani. Anyukáméknak csak számváltoztatással tudták összehozni.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.01.17. 16:23:34

erre már nem lehet mást mondani, csak hogy: LÚZER!
fasznak kötötte ki a másik internetet?
és fasznak költözött olyan helyre, ami a thome szerint nem létezik? odaköltözés előtt nem tájékozódott megfelelően? :D

imi60 2013.01.17. 23:20:17

...Az előző szolgáltató (Net TV) csak hűségszerződéssel lett volna hajlandó megújítani a lejárt hűségszerződés után a szolgáltatást ugyanazon az áron, hűségszerződés nélkül viszont szemtelenül magas árat kértek....és mi a bajod a hűségszerződéssel? 1 hónapra mentél lakni az új rózsadombra ? más cégnél nem hűséget írsz alá? nem értlek
süti beállítások módosítása