Tékozló Homár

Nem ért rá a Mikulás, a pénzt visszafizetni se

2013.01.25. 08:47 | jackyll | 244 komment

Képzelhetik mennyire pörög még mindig a Mikulásbiznisz így január végén. Naiv ügyfél ezért nem érti, hogyan nem sikerült időt szakítani a tavaly meghiúsult látogatást sztornózni:

Tavaly történt, hogy elhatároztuk, gyermekünk élete első Mikulás élményét Mikulás rendelés útján szeretnénk felejthetetlenné tenni. Ez sikerült is, csak nem úgy, ahogyan szerettük volna. Az interneten rákeresve találtuk az alábbi szolgáltatót. Önmagát "Egy felejthetetlen élmény gyermekének" szlogennel reklámozza. Telefonon meg is kerestük, a megbeszélt módon egyeztettük is a szolgáltatás időpontját. A Mikulás Bácsi jelezte, hogy utaljuk át vagy fizessük be előre a szolgáltatást, így még némi kedvezményt is biztosít, hiszen jóval idő előtt jelentkeztünk. Boldogan fizettük be a megbeszélt összeget, hiszen úgy éreztük a kisfiunknak örömet szerzünk majd. Bő egy hónap múlva eljött a Mikulás vizitjének időpontja. Reggel fel is hívtam a Mikulás Bácsit, hogy minden rendben van-e, mondta, hogy igen, várjuk nyugodtan, a megbeszélt időpontban jönni fog.

Eljött a délután, Mikulás Bácsitól telefon, hogy aznap már nem, csak másnap tudna jönni. Mondtam, hogy az nem jó, mivel másnap elutazunk, nem véletlenül egyeztettük az időpontot már több héttel azelőtt. Kértem, hogy fizesse vissza a befizetett összeget, amivel egyetértett. Mikulás Bácsi azt mondta, hogy másnap már vissza is fizeti a szolgáltatásért befizetett összeget. Mint azt ki lehet találni, visszafizetés azóta sem történt, csak ígéretek folyamatosan. Így sikerült a kisfiunknak "felejthetetlenné" tenni a Mikulás látogatását.

Vajon eredetileg is az volt a Mikulás Bácsi terve, hogy nem jön el, a pénzt meg megtartja, vagy csak az alkalom szülte a tolvajt? Vajon milyen vállalkozás lehet az, amelynek számlájára befizetve, se szolgáltatást, se számlát nem kapsz? Milyen ember lehet az aki gyerekeket ver át hazudozással?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.25. 11:40:13

@batgirl: ugye, hogy ugye? Tudom, hogy első hallásra furcsának tűnik, de hidd el, az eccerű embiknek is vannak érzéseik. Ha nem is túl bonyolultak ugye.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.25. 11:40:24

@batgirl: arrú nem is beszélve, hogy nem a posztoló helyesírását fikásztad, ghanem a tartalmát, dehát mindegy,. most végre elélvezhetett szegénykém.

Atörökk 2013.01.25. 11:40:32

@todie2d:
Nekem speciális, húsvét nyúl kell, ami kindertojást tojik és énekli a stillenachtot, érted. :)

Alfonz Senki 2013.01.25. 11:43:04

Homár felhasználók! Ne legyetek ilyen hülyék!

Ez a blog (legalábbis az én olvasatomban) azt a célt hivatott szolgálni, hogy ha az embert valahol átverik és lehúzzák, akkor felrakja a kis sztoriát és más is tudja, hogy ha ott fog vásárálni, vagy szolgáltatást megrendelni mire számítson. Talán még tanácsot is kap, hogyan tudja a pénzét visszakövetelni.

A kommenteket végigolvasva két dolog jön le.

1. A Homár kezd átmenni abba, hogy röhögjünk, ki milyen ostoba volt és mire adott pénzt.

2. Ezenkívül lassan összeáll egy kézikönyv, hogy hogyan lehet átverni embereket és elvenni a pénzüket.

Szerintem ez nem jó irány. A Homár közösségnek össze kell tartania. Olyat kommentelni, hogy "HEHE milyen hülye voltál hogy erre pénzt adtál és nem kértél róla semmilyen bizonylatot" mindenki tud mondani, szóval gondoljátok meg mit írtok.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.01.25. 11:43:41

@todie2d: Azt hiszem, megvolt ott a veregetés, nemcsak hátba. Mármint Zs. Dildo pincéjében. Az elásás, nos, az pont megy a pincéhez.
VIP= Very Important Pince

@ColT: :)

todie2d 2013.01.25. 11:44:04

@atörökk: a tojast feltoljuk neki siman, nem gond, ki van probalva, csepmpesztunk igy drogot mar, stillenacht meg husvetig megoldhato. ugy szoktuk, hogy az egesz familiat magunkhoz vesszuk es betanulasi fazis oly modon van osztonozve, hogy minden heten megesszuk az egyik kolkot mig nem megy tokeletesen a dal.

igy visszagondolva eleg erdekes eletem volt, nem is tudom, hogy miert vesztegetem kommentelessel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.25. 11:46:01

@Alfonz Senki: en teljesen egyetertek
igy van
nem szabadna ebbe az iranyba elmenni, hasznos tanacsok kellenenek es aterezni a posztolo problemajat

de, aki mikulasra rendel penzert egy ismeretlen barmot es elore fizet, mikor tudhatna, hogy a mikulas nem penzert dolgozik, az egy luzer

dzsózassza 2013.01.25. 11:46:08

Nem bírtam ki és írtam az ifo@-ukra. Érdeklődvén, hogy a fotósuk milyen felszerelést használ? Ha már "saját fotóssal" dolgoznak. Mert akkor annak a gyártónak a közelébe sem fogok menni. Mármint a termékeinek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.25. 11:48:57

@Rosszindulatú Vászka: Ez tudod fel sem merült, hogy mekkora fájdalmat tudok okozni, azzal hogy nem csorgatoma nyálam, hoyg ő mekkora emberke, mert kiszúrta a nyelvtani hibáimat. Megjegyzem, hogy szerintem egészen könnyű dolga volt, nem olyan bonyolult dolog. De az is lehet, hogy csak engemet szeretne megtanítani arra, hoygha nem írok helyesen, akkor inkább ne is koptassam a billentyűzetet. Még nem tudom, hoyg igazat fogok e adni nekije, vagy úgy veszem, hoyg hogy ő egy ősellenségem, és a helyesírásommal akar beégetni mindenki előtt, mennyire ostoba és tanulatlan nőszemély vagyok. Sajna tökéletesen igaza van, csak az égetést elszoktam ám saját magam végezni, úgy hogy kevés öröme maradhatott szegénynek. Ezen még elgondolkom, hogyan szerezzek több örömöt nekije.

2013.01.25. 11:49:08

@Alfonz Senki: Olyat kommentelni, hogy "HEHE milyen hülye voltál

Hehe! Most milyen hülye voltál! :)
Tudsz még ilyet? Én szívesen olvasom! :)

Atörökk 2013.01.25. 11:53:55

@Alfonz Senki:
Én most megyek, megszaggatom a ruhámat, és hamut szórok a fejemre, aztán jövök, jó lesz így?

@todie2d:
Ez szuper. Úgy látom, a legjobb helyre fordultam kérdésemmel. Érzem, meglesz a megoldás.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.25. 11:55:09

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: én meg fenyegettem őket, hogy rögvest mikulást hívok.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.25. 11:56:01

@dzsózassza: felesleges volt. Ha képszerkesztő programra, illetve retusőrre sincs igény és vagy pénz ebbe a biznicbe, akkor fotósra se. Vagy az egyik krampuszlány kattintgat, vagy valaki haver-partner.

@batgirl: vagy még az is lehet, hogy csak az első fejezetig jutott a "hogyan csajozzunk gyorsan és hatékonyan" kézikönyvbe és még nem tart a nagycsoportos tananyagnál.

Atörökk 2013.01.25. 11:57:05

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Nem, nem jó. Ragaszkodom az eredeti elképzelésemhez.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.01.25. 11:57:15

@batgirl: De mivel a pénz átutalása után sem érkezett meg a Mikulás, ez üres fenyegetés, később családi szólásmondás lett.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.25. 11:57:24

@Alfonz Senki: Köszönöm építő jellegű hozzászólásod. Én megfogadom. Összetartó közösséget akarok építeni több helyes homáros kollegával.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.01.25. 12:00:57

@atörökk: Meg tudjuk neki taníani németül is. Majd bérlünk egy tanárt a buliservice-től.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.25. 12:01:47

@Rosszindulatú Vászka: VAlamit tudhat, mert máris imádom őt!@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: ez így van, ezután, már csak azzal fenyegettem őket, hogy előszedem az üresfenyegetést. Ez nagyon rémísztően hangzik szegíny hathónapos kölyöknek, a védőnő el is tiltott ettől a szóhasználattól, mert lelkibántalmazásnak minősítette az eu.

Atörökk 2013.01.25. 12:04:18

@batgirl:
Akkor mostantól mindig dicsérni kell a posztolót, és kerülni a csúnya szavak használatát?

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Olaszul? Úgy talán érdekelne a dolog.

dzsózassza 2013.01.25. 12:07:21

@Rosszindulatú Vászka: Az Általad elmondottakkal jómagam is tisztában vagyok. Valójában nem a felszerelésre és vagy a fotós személyére vagyok kíváncsi, hiszen az leszűrhető a képzajból, minőségből, vágásból, utómunkából(?), stb. Inkább a dumára. Meg genyó is vagyok.:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.25. 12:07:25

@atörökk: igen és meg kell oldanunk a problémáját. Ez alap.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.25. 12:08:25

@dzsózassza: inkább vegyél egy mosómedvét. Sztem.

dzsózassza 2013.01.25. 12:08:34

Egyébként nyugodalmas jó étvágyat mindenkinek!

dzsózassza 2013.01.25. 12:10:40

@Rosszindulatú Vászka: mosomedverendeles.com

egyébként miért is?

Atörökk 2013.01.25. 12:11:58

@batgirl:
Én nem segítek. Akkor fel leszek jelentve engedély nélküli kommentelésért?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.01.25. 12:14:05

@batgirl: Ezért lett belőlük szürke "normális" ember! Vigyázni kell ám a lelki terrorral!

@atörökk: Tudsz olaszul? Ha nem, akkor ő igen.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.25. 12:14:36

@atörökk: természetesen, és leleszel lökve a földle, de dúlván ám!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.25. 12:14:46

@cirróka: "a tegnap távol levők igazolásait"

Jelentem homárt ebédeltem, és nem volt pofám ráhomározni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.25. 12:16:35

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: hát, már későbánat, majd a legközelebbi életemben, másképp nevelem őket. Addig is maradjon tanulságul.

Sokorai_Atala 2013.01.25. 12:17:45

Alfonz, ok, de mit kezdjünk azokkal, akik csak beugranak ide a másik helyesírását bírálgatni. A "Hehe, de lúzer vagy" legalább a témát valamelyest érintő beírás.
Egyébként mindig van érdemi hozzászólás főleg a műszaki eseteknél, de a fenti történettel mit lehet kezdeni, azon kívül hogy néhányan megosztották a weboldalát az ominózus mikulásnak, és nyilvánvaló, hogy nem fog senki rendelni innen az ő szolgaltatásából.

Atörökk 2013.01.25. 12:19:52

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Rengeteg nyelven tudok. ;-)

@batgirl:
A csivavám is bántva lesz?

Jokkura 2013.01.25. 12:27:04

@Dr Jozef Vengloš: "Sznyegurocska"
köszi, nemugrott be (tudtam,hogy valami hópihécske). Az amaúgy sem tud jönni egyedül, mindig sokmilliomod magával érkezik, és ombudsman-i vizsgálat követi ,ha ideérnek Budapestre

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.25. 12:31:36

ja es Valentinesre szeretnek rendelni egy 18 es feleves 90D-s voroset
traktorvezetoi jogositvany elony

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.01.25. 12:37:49

@atörökk: A nyelvpiercing? A szemöldökben, egy ajaknedvesítést követő baleset folytán.

2013.01.25. 12:43:17

@batgirl: Te anya! Kik ezek az okostojások mostanában? Megnézem az adatlapjukat és két éve van fent 15 hozzászólással! És mostanában egyre többet találok! Tudom hogy trollkodni nyitották, nem mondd, de mégis!

helianthus 2013.01.25. 12:43:34

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem személyes talira gondoltam hanem virtuálisra ehhez hasonló felületen. Talizni meg kéne bizony, de hát nem akar. :(
Akkora kosarakat kapok, hogy már egy fél tescót hazahordhatnék bennük.

helianthus 2013.01.25. 12:47:01

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: most nem vagyok benne biztos, hogy azt tudod-e, hogy @Dzsaipál, aki a Rástrakúta Gopalával lehet azonos egyenlő Furaszemmel? :)

helianthus 2013.01.25. 12:52:17

@dzsózassza: a témája nem tetszik vagy az zavar, hogy cseppet homályos? Szerintem nagyon művészi a szétcsúszott mosdókagyló háttérben az emberekkel.

Bálintka. 2013.01.25. 12:53:04

Banktól függően van olyan 1-2ezer forintért téves átutalás visszahívás opció. Vagy az nem jó erre? Mikulást meg be lehet perelni.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.01.25. 12:54:17

@helianthus: Én úgy tudtam, hogy a 2 egy és ugyanaz. Reméltem, hogy a @Dzsaipál, aki a Rástrakúta Gopalával lehet azonos szót pirossal hozza ki, és feltűnik Furaszemnek, hogy megszólítottam helytelenírásilag.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.25. 12:55:13

@cirróka: a kommentszám, mint hivatkozási alap gázabb, mint a grammárnáculás. Sztem.

2013.01.25. 12:55:46

@feketeöves chemtrail-figyelő: Ilyen helyesírással fikázod a posztoló megfogalmazását?

Igen kedves feketeöves barátom! Ide csupa Fülig Jimmy lyár! :)))

Rosszindulatú Vászka 2013.01.25. 12:57:49

@cirróka: meg Hakker Bandi.
Továbbá Marcello D'Orta nebulói.

2013.01.25. 12:59:21

@Rosszindulatú Vászka: Kommentszám és regisztrálási időpont kedves Vászka! Már megint részdolgokkal próbálod az igazad bizonygatni, fittyet hányva a nagy globális mondanivalómnak! :)

Bálintka. 2013.01.25. 13:04:47

@Alfonz Senki: Szerintem majdnem igazad van, de egy átlag ember tudja, hogy itt már csak humbuk fórumozás van, így ha komoly panasza van, azt nem ide írja.
Ha meg másokat is szórakoztatni akar, vagy csak simán nő, akkor elküldi a homárnak. Én a vicc oldalakról tértem át ide, mert itt többet tudok röhögni, mind a posztolókon, mind a kommentelőkön.

helianthus 2013.01.25. 13:05:20

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: én is azt írtam, hogy a kettő egy és ugyanaz. Vagy nem? áhhhh!

Rosszindulatú Vászka 2013.01.25. 13:06:29

@cirróka: fals. Nem azért, mert nincs igasság, de köztudott, hogy nekem amúgy sincs rá igényem.

No meg hát egyrészt nem releváns infó az a számszakolás, a trollozás is sújtalan, meg nincs is jelentősége. Feltételezva a jóhiszeműséget, megleeht, hogy csak így próbál meg barátkozni néhány bátortalan rídanli. Nekik is jár egy eséj. Meg hát nem is embikről beszélünk, hanem álcákról.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.01.25. 13:12:30

@atörökk: Csak hosszú nyelvű. Tudod, a sok hajtás a jobb jegyekért, jobb állásért, jobb szobaszervizért. Megnyúlt.

@helianthus: Aha. Akkor ugyanúgy tudjuk. Nagyon péntek van nekem.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.01.25. 13:14:25

@hehehehe: Feltételezem, hogy tömegeket vonz ez a refimunka. :)
Tudatlan tömegeket. No meg a dudva&muhar, meg ilyesmik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.25. 13:14:44

@Alfonz Senki: "2. Ezenkívül lassan összeáll egy kézikönyv, hogy hogyan lehet átverni embereket és elvenni a pénzüket."
Meg egy olyan is, ezzel párhuzamosan, hogy hogyan próbálhatnak átverni.
(Tudod, a késsel is lehet szeletelni husit, meg ölni is.)

Azért abba gondolj bele, hogy ha valaki üzletben vesz egy paprikát 4000-ért, és arról nem kér blokkot... Egyáltalán, üzletben nem kérni blokkot, amikor tudod, hogy érzékeny a cucc...

Szóval azért különböztessük már meg az önszopatást, meg az átverést!

helianthus 2013.01.25. 13:16:19

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: nekem már kedden péntek volt. :) Te sem tudsz aludni teliholdkor? Mert én nem pedig alapból egy mormota vagyok. De a héten a szokásos 5-6 óra helyett 4-5 órákat hunytam. Lehet, hogy vérfarkassá válok?

2013.01.25. 13:17:01

@Rosszindulatú Vászka: Nekem pedig akkor is nagy globális mondanivalóim vannak, csak Te megpróbálod kifilézni!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.01.25. 13:20:01

@helianthus: Mikor hogy. Tegnap éjjel nem aludtam, előtte megvolt a kb. 6 órácska.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.25. 13:22:08

@cirróka: egy jó kis konteóba benne vagyok.

England win The Ashes! 2013.01.25. 13:26:14

@dzsózassza: Ne röhögj! Látogasd meg egyik "partnerüket", a djgolyo.hu -t. NA OTT kedvedre röhöghetsz, mind a dizájnon, mind a helyesíráson, mind a fogalmazáson. És igen, a fotókon is!

:)))

2013.01.25. 13:28:49

@Rosszindulatú Vászka: egy jó kis konteóba benne vagyok.

Csak semmi buzulás! :)

helianthus 2013.01.25. 13:30:09

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: ha éjszakai műszak miatt nem alszol, az nem ér pontot ám!
@Rosszindulatú Vászka: egy jó kis konteóban én is benne lennék, főleg ha tudnám mi az. :)

Na istenhozzádok for everibádri, léptem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.25. 14:06:08

Borzongjatok
www.facebook.com/photo.php?fbid=533242226708780&set=a.252840271415645.69152.138994429466897&type=1&theater

@helianthus: Konteo : Konspirációs Teória, azaz összeesküvés-elmélet :)

@cirróka: Kérdés, mire gondolsz konteo alatt ;)

2013.01.25. 14:19:22

@ColT: Kérdés, mire gondolsz konteo alatt ;)

Például hogy van új poszt, de nem lehet kommentelni!

Nervus 2013.01.25. 14:35:48

Olyan weboldalról, amin animgif van, nem rendelünk.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.25. 14:39:50

@cirróka: fogalmam sincs kik ezek. Van több lehetőség. Úgy gondolom, hogy ezek második vagy harmadik regek, amit azért nyitottak, hoyg valakinek betudjanak szólni, de senki ne tudja meg hogy ő az.
Vegyük például azt a szegényembert, akit irritál a helyesírásom. Többször lehordott már ez miatt. HA végig nézem azokat a posztokat, amiben lecikizett, rá kell hogy jöjjek, hoyg az én helyesírási hibáim porszemek a nagy rengetegben. Mégis engem talál meg. Ez hogy lehet? Hát úgy, hogy az itt lévő társaság valamelyik tagjának nagyon csípem a szemét, és így vezeti le a dühét rajtam. De felvállalni az ismert nickjével nem akarja. Ő tudja hogy miért.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2013.01.25. 15:25:38

biztos csak abban egyeztek meg, hogy majd december hatodikán érkezik, és abban nem, hogy melyik évben.

old shatterhand fejét is átgúrálták így egyszer a komancsok.

egyszer!!

vénszivar 2013.01.25. 15:54:41

@batgirl: Még egyszer kösz a tegnapit.

Már én is elgondolkoztam azon, hogy mennyi új nicnév jelent meg, DE OLYAN BESZÓLÁSOKKAL, hogy már régen ismernek minket s beszóltak (ami nem baj!) csak fura, hogy hirtelen lett jó pár. Tegnap @cirróka:is tanúja volt az egyiknek. pl.:Buchere 2013.01.17. 6! szólás
todie 2010.10.10. 72!szólás
dzsózossza 2012.07.20. 25!szólás
fekete öves..2010.10.06.23!szólás

Félreértés NE essék bárki jöhet, hozzászólhat, mint mi. De az "érdekes", hogy ennyi sunyi szar alak bunkóz...
Ezek ALVÓ ÜGYNÖKÖK talán? S most tört fel a torkukon a szar?!:DDD Írjanak csak! Állok elébeeee:):D

dzsózassza 2013.01.25. 16:56:24

@Dr Jozef Vengloš:

Megnéztem...főleg a Galléria(sic) menüpont tetszik. Mármint maga a felirat. Vagy lehet, hogy rossz szemmel nézem a mappa tartalmát és a gallérokat kellene figyelnem?

Aureliano Buendía 2013.01.25. 17:42:47

Mikulást a Mikulásboltból. Ez csak holmi imposztor.

dzsózassza 2013.01.25. 18:31:22

@vénszivar: Amiatt, hogy ritkán kommentelek, nem hinném, hogy sunyi, szar alaknak kellene nevezni. Egyébként melyik hozzászólásom a bunkózás? Inkább ki is szállok (tudom leszarják sokan) mert úgy látom mégsem mindenki írhat úgy mint Ti.

vénszivar 2013.01.25. 18:58:12

@dzsózassza: Nyugi! Ha nem inged ne vedd magadra! Itt mindenki azt ír, amit akar...

seggbőlszájba 2013.01.25. 19:13:06

Elég későn szállok be ebbe fasza kis posztba, pedig nagyon zsír. Adott a telibekúrt gazgag anyu, apu. aki a kisgyereknek (soha nem bántottam gyereket, most sem fogok) kibebaszott kúrvanagy mikulás élményt akar. Te suttyó nincs egy barátod aki beöltözne? A gyerekek 5-6 éves koruktól emlékeznek a gyermekkorukra foszlányokban te fasz. Az hogy tapsolva egymásnak 30 ezerért fotózkodjatok a mikulással egy balfasz megoldja 1500-ért photosop-pal. Ezért vannak az ilyen szolgáltatások, hogy az ilyen balfaszokat, akiknek nics egy épkézláb barátjuk lehúzzák mint a szaros gatyát. Egy szó jut az eszembe: istenfaszahülyegyerek.

Megdobbent 2013.01.25. 19:41:28

Azert az a nem kispalya, hogy
- megadta a cimet
- elmondta, hog masnap kulfoldre utaznak
- elore fizetett

... csak nalam jon ez le ugy, hogy inkabb koszonje meg a joszerencsejenek, hogy nem nyomtak fel a kecojat masnap? :>

CID 2013.01.25. 20:00:31

@feketeöves chemtrail-figyelő: Kuss legyen bazdmeg, ő egy komoly cégnél, középvezető!

CID 2013.01.25. 20:20:19

@Megdobbent: hát, kinek mire jár az agya.

Megdobbent 2013.01.25. 21:07:24

@CID: avagy ki melyik orszagban lakik.

Aureliano Buendía 2013.01.25. 21:24:18

Mondjuk én is megkértem volna valami havert, hogy öltözzön már be, nem baszakodtam volna onlájn mikulással... a posztoló nem lehet túl sikeres ember.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.26. 08:06:50

@CID: ez mér fáj neked? nem közép, sajnálom, még feljebb, de csak azért, hoyg legyen min rágódnod.

CID 2013.01.26. 08:51:34

@batgirl: Rágón, meg a porcogós cupákon szoktam rágódni. Szóval, felső vezető vagy. Mi vagy te, légkábel?;)

vénszivar 2013.01.26. 09:07:05

@CID: Mi van? Sport újság K-1 oldalán aludtál?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.01.26. 09:17:21

@batgirl: "az erdő fáinak felsőbb ágain lógok,
innen vezetem cégemet, ettől vagyok boldog"

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.01.26. 09:21:05

A poszthoz: erről az Irígy Hónaljmirígy részeg mikuló (vagy télapás) figurája jut eszembe... :--)

petersin 2013.01.26. 11:01:34

"Milyen ember lehet az aki gyerekeket ver át hazudozással?"
Milyen ember az, aki számla nélkül, bemondásra/hasra ütésre fizet?
Jóhiszemű tanácsom: Ha előre is kell foglalózni, kérj róla számlát postán vagy -modern világ révén- elektronikus úton, ami alapján fizethetsz. Elmondásod alapján lett volna rá bőven idő...

vénszivar 2013.01.26. 11:11:56

@petersin: Milyen ember az, ki még hisz a mikulásnak, mikor, már régen csak Télapó létezik!

MosoMasa 2013.01.27. 10:16:58

"Milyen ember lehet az aki gyerekeket ver át hazudozással?"
Gondolom amúg y a gyereket lófaszt sem tudott az egészről, így aztán nem tudom honnan veszed, hogy őt verte át?
Te lettél átbaszva.

Mikulás márpedig nem létezik!

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.01.27. 19:25:20

Miklós püspök létezett, de már senki nem emlékszik, pontosan mit is csinált. Én sem, akkor még nagyon kicsi voltam. Egyesek szerint jó embör volt.

vénszivar 2013.01.27. 20:26:58

@l4c1: Tán pedó volt, mint Jacó? Én akkor már éltem, de ateisták voltunk. Most már nagyon hiszünk, de már semmit nem ér!

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.01.28. 12:32:21

Hát nem azé, de előre fizetni ilyenért? max előleget, de azt is csak foglaló formájában!
Lúzer, benyaltad a mézesmadzagot és előre fizettél!

magyarcsarda · http://magyarcsarda.blog.hu 2013.01.29. 14:28:07

Tudd: a Mikulás nem kér pénzt!
A húsvéti nyuszi sem!
Aki meg csalóknak fizet az meg is érdemli!
süti beállítások módosítása