Tékozló Homár

Eltűnt rendelés a Hervisnél (frissült)

2013.01.30. 13:38 | jackyll | 97 komment

Lehet, hogy már a banki átutalások sem a régiek? Naiv Hervis-törzsvásárló hiába keresi a szuperakciós síkabátjaikat, egyelőre nincs nyomuk:

2013.01.10-én kaptam egy email a Hervis ismert sport áruháztól, hiszen TÖRZSVÁSÁRLÓJA vagyok/voltam. Az mailban jelezték nekem, hogy van egy webshopos lehetőségük, MEGA Conuntdown néven. Lényege az, hogy meghatározott ideig egyes termékek igazán nagy akcióban kaphatóak. Végig is néztem az oldalt annak rendje és módja szerint. Találtam az akciók között 2 db síkabátot, egy nőit és egy férfit. 80000 párszáz forintról az egyik 25.999 a másik 37.999. Gyorsan megbeszéltük párommal, hogy szinte ez egy kihagyhatatlan ajánlat, így gyorsan meg is rendeltük, mivel már csak röpke 82 óra volt hátra az akcióból. Olvastam az oldalon, hogy 1200 forint a szállítási díj. Gondoltam ahhoz képest, hogy mennyit fizetek igazán elnézhetnék ez az összeget, de ez a szabályzat gondoltam mindegy, nem rágódtam rajta. Tehát összesen akkor ez így 65.198 forint. Szép pénz, de végül is, ha igaz a kiírás, akkor így is jó sok pénzt spóroltunk a síkabátokon. Még rögtön, hogy minél előbb legyen kabátunk elutaltam a pénzt azon nyomban. Persze kabátunk eddig is volt, de ez jó drága olcsón.... mondanom sem kell, hogy a spórolt pénzünk bánta.

Eszembe jutott, hogy bizony még szállítási idő is van, azt is megnézem gyorsan. 7-10 munkanap.Gondoltam, hogy ez nem kevés idő ez alatt egy országot is le lehet igázni, de legyen így. Szépen kivártuk a szállítási időt napról napra egyre türelmetlenebbül.

2013.01.23. Mire végre eljött a tizedik szállítási nap vége. Egész nap vártunk, de se futár se semmi. Azzal persze tisztában voltunk, hogy Németországból jön, és az nem itt van. Gondoltam én kis naív felhívom a Hervis ügyfélszolgálatot, hogy lehet e tudni valamit a szállításról, mert letelt az idő, és nagyon szeretnénk a cuccunkat. Na ebben a pillanatban jött a hidegzuhany.

Az ügyfélszolgálatos, aki természetesen nagyon kedves és megértő volt, de mind emellett közölte a következőket. A rendelésem látják a rendszerben, de biztos nem utaltam el a pénzt, hiszen csak egy visszaigazló mailt kaptam tőlük (miért hova van leírva, hogy többet is kell). Mondtam neki, hogy nem gond mindjárt megnézem.... A pénzt elutaltam a megrendelés után 2 perccel az önök kérésének megfelelően (megjegyzés...)

Akkor a probléma az lehet, hogy a magyar bank átutalja a Hervis csoport külföldi számlájára, és valahol elakadhatott a pénzem. Mondtam az ügyfélszolgálatosnak, hogy persze értem én csak leszarom ezt a problémát.
Hiszen én a terméket megrendeltem a pénzt kifizettem, de a panasz tétel napján 2013.01.23-án!!! nem kaptam semmit az ég világon.

Az ügyintéző szerint egyértelmű, hogy nem kaptam, hiszen valahol elakadt a rendelésem.Jeleztem, hogy ez még mindig nem az én gondom. Az ügyintéző elmondta nekem, hogy ebben a kérdésben ő nem hozhat döntést, tovább kell küldeni. Közöltem, hogy semmi akadálya rajta. Megkért illedelmesen, hogy írjak egy emailt a problémámmal nekik, itt kezdtem elborulni... Mivel az ügyintéző csak egy ügyintéző, így nem szívóztam vele mondja mit tegyek. Kérésének megfelelően elküldtem a gondomat bajomat.Meglepően még aznap jött a válasz, hogy a panaszom rögzítették, és kivizsgáljak.

2013.01.29 mai nap:Gondoltam ma ismét érdeklődöm mi a helyzet az ügyemmel. A mai nap telefonálás után is jött egy kis hidegzuhany. Az én aprócska kis kérésemet miszerint szeretném a rendelésem tárgyát megkapni, a küldött mailom után németre fordítva kiküldték németországba, és onnan várjuk a választ, hogy jogos e a reklamációm!? Szerintem jogos, de az is előfordulhat, hogy nem kapták meg a pénzt, és akkor a rendelésemet törölték. Ha akad még a termékből megkapom, ha nincs, akkor a pénzemet vissza, de nem tudjuk mikor, hiszen a kinti válaszra várunk.

Na meg természetesen nézzek körbe, az oldalukon, hiszen nagy akciók vannak most is. Na itt szakadtam el, és közöltem, ha nem kapom meg a kért termékemet, akkor lesz itt minden. Fogyasztó védelem bíróság, soha többet nem vásárlok náluk, és mindenkinek elmondom a finom történetem, hogy más se tegyemert a mai világban a kereskedőnek így kell viselkedni. Na már most, én mint TÖRVÁSÁRLÓ nem hiszem, hogy ezt érdemelném, hanem azt, hogy 1000 bocsánat máris küldjük sürgősen.(hiszen az évek folyamán sok-sok pénzt hagytam náluk) Nem hiszem azt, hogy nekem ismét heteket kell várnom a semmire, és persze kamatot sem fizetnek a pénzem használata után.

Egy nagyon dühős, és nagyon csalódott jelenleg a spórolt pénzétől is megszabadított EX HERVIS TÖRZSvásárló!

UPDATE 02/01: Állítólag elindult a termék.

Meg kell vallanom a te oldaladnak Ausztriát is megrengető ereje van. :) A tegnapi posztod után hirtelen ma reggelre begyorsultak a dolgok elindult a termékem a Hervistől. Azért még nem írom,hogy minden rendben,mert még nem érkezett meg,és nem láttam az árut,hogy valóban azt kapom amit rendeltem. Gondoltam tartozom ennyivel,hogy azért a sok kellemetlenség után leírom azt is,hogy furcsa mód hirtelen,de elindult a cucc.
Üdv: Még mindig nagyot csalódott,de egy kicsit megnyugodott talán nem Hervis EX törzsvásárló.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.30. 13:41:56

Gyanakodni kellett volna, hogy ez színtiszta átverés, ha gombokért adnak egy síkabátot. És nem előre, és nem a Western Unionnal kellett volna küldeni a pénzt.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.30. 13:43:45

"37.999. Gyorsan megbeszéltük párommal, hogy szinte ez egy kihagyhatatlan ajánlat"
38 ezerér egy kabát tényleg kihagyhatatlan. esetleg egymilliós gépet nem akarsz venni nigériából mindössze 178 ezerér?

Rosszindulatú Vászka 2013.01.30. 13:50:14

Az mi az a TÖRVÁSÁRLÓ?

Én is lehetek TÖRVÁSÁRLÓ?

vénszivar 2013.01.30. 13:59:07

A "neszeszeren" volt még 140 000-ért is. tőlem ott is maradt! ott málljon szét!

Rosszindulatú Vászka 2013.01.30. 13:59:42

Meg külömbe is, rossz a cím és megtévesztő, mer nem csak a rendelés tünt el, hanem a pénz is, ami nagyobb baj.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.30. 14:01:40

" Na már most, én mint TÖRVÁSÁRLÓ nem hiszem, hogy ezt érdemelném,"
De, mert már törzsvásárló vagy, szóval már a hálójukban éreztek :D

Különben ennyi, a szokásos 2013-as üzleti modell. Vásárló fizet, nem kap semmit :D

ergerberger 2013.01.30. 14:02:26

"Conuntdown néven"

Az, bazdmeg... Conuntdown...

Rosszindulatú Vászka 2013.01.30. 14:10:51

@atpijkamo: de most itt tört akar venni, az miaz? Vagy tőrt?

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.01.30. 14:13:02

Nekem egy része sántít: 60 ezer Ft körüli összegért vesz síkabátot akciósan, miközben már van neki, de aztán kiderül, hogy ez minden spórolt pénzecskéje... Szóval egy nincstelen, aki méregdrága síkabátot vesz és még majd őrizgeti a vitrinben (ha van), mert síelni se lesz miből. vagy mi?????
Bocs a kötekedésért, de nekem ez a rész eléggé sántít. Ha 60 ezer Ft-om lenne csak nagy nehezen összekuporgatva, akkor nem vennék belőle olyat, amire nincs szűkségem, mert már van egy másik.
vagy valamit nagyon félreértek.
Amúgy ha tényleg így elkavarták, hát hajrá! csak keményen!

molsza 2013.01.30. 14:16:32

És a kedves TÖRZSVÁSÁRLÓ(!!!)-nak eszébe jutott már ellenőrizni vajh, hogy esetleg nem az ő gépében van-e a hiba?

Lehet most valaki nagyon örül neki hogy termett a bankszámláján 65198Ft a semmiből, ő pedig a Hervistől várja a könnyes bocsánatkérést ;)

veddelné 2013.01.30. 14:17:27

Mi köze a törzsvásárlói státusznak ahhoz, hogy elsinkófálták a pénzt?

vénszivar 2013.01.30. 14:18:54

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: Abban megy főállásban, hótat lapátolni!
47.000-ért havonta!/ valós nap = kb. napi 2350 Ft. Januárban volt 3-4 nap, így max. keresett 10 000-et! NA! SIMÁN KIJÖN AZ... vagy nem!?

holdlányka 2013.01.30. 14:20:31

Van, aki aranyba fekteti a spórolt pénzét, és van, aki síkabátba. Mi ebben a furcsa?

vénszivar 2013.01.30. 14:21:33

@holdlányka: A lopottat mibe fektessem?!?

holdlányka 2013.01.30. 14:22:23

Mellesleg, ha valamelyik bank szerencsétlenkedett, arról tényleg nem tehet a Hervis.

holdlányka 2013.01.30. 14:23:33

@vénszivar: Most a síkabát a tuti üzlet.
80.000-eset kapsz 20.000ért.

vénszivar 2013.01.30. 14:26:25

@holdlányka: Egy sí kabát! mitől sí kabát? Máskor, máshová, más okán fel sem vehető? Megannyi kínzó fejtörő...

Zirowe 2013.01.30. 14:26:29

Az volt már, hogy ezért tart itt az ORSZÁG?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.30. 14:26:57

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: Ez a magyar virtus vaze! Spórolunk valami luxuscuccra, aztán sírunk, hogy nincs pénzünk!
Minden panelház elé BMW-t!

Rosszindulatú Vászka 2013.01.30. 14:27:21

@atpijkamo: hát de nem azt írta! És nem is vagyok bogaras.

"Na már most, én mint TÖRVÁSÁRLÓ nem hiszem, hogy ezt érdemelném..."

vénszivar 2013.01.30. 14:30:50

@ColT: Létezik 100 lakásos panel is! Csak egy bömöst? Irigy v.v. sóher vagy?
Az az egy is MI?lédié!, tudod, aki csodálatosan nyal..., mint írtad.

bounty112 2013.01.30. 14:34:41

Jómagam, mint aktív TÖRVÁSÁRLÓ szimpatizáns, felháborítónak tartom ezt az alantas eljárásmódot!

FDToth 2013.01.30. 14:38:08

Sztem az sehol sem sporolas ha vmiert kiadsz egy bizonyis osseget. Itt az lett volna az igazi sporolas ha nem veszed meg...

Manyecska 2013.01.30. 14:46:07

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: valószínűleg két teste van! Erre nem gondoltál??

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.30. 14:48:23

fogyassz, herdálj, szenvedj . ez olyan szép!!!!!! én meg minnyár a törömbe dölök.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.01.30. 14:52:01

@vénszivar: "Abban megy főállásban, hótat lapátolni!" Igen, ez nagyon életszerű! :D

Amúgy kb. leszarom, hogy miből és hogy mennyire spórolt pénze és mire akarta elbaszni a pénzt. Előbb utóbb valahogy majd visszakapja a pénzt. Csak nem értem, hogy valaki sír, hogy a spórolt pénze elúszott és közben luxuscikkeket próbált meg belőle venni. Még akkor se értem, ha a piaci ár harmadáért/negyedéért jutott volna hozzá. Kivéve, ha amúgy égető szűksége van a termékre. Szóval én csak ezt a mentalitást nem bírom felfogni.

Manyecska 2013.01.30. 14:52:03

Szerintem síelőbikinit kérjen kártérítésként 10 db-ot mert már az a szezon jön!

2013.01.30. 14:52:53

Síkabátot csak őstermelőtől !

Manyecska 2013.01.30. 14:53:54

@Kulics: egyik szeme sí, a másik meg..

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.01.30. 14:54:32

aki a spórolt pénzén 68000-ért két kabátot vesz annak ellenére, hogy "Persze kabátunk eddig is volt", és az egyetlen indok hogy elbassza az összes spórolt pénzét az hogy "de ez jó drága olcsón", azt nem tudom sajnálni.

ha 70000 Ft az össz spórolt pénzed akkor ne vegyél minőségi kabátot, mert nem telik rá. nem azt mondom hogy nem érdemelnéd meg, hanem azt hogy nem engedheted meg.

Meg egy VAJDASAGI 2013.01.30. 14:56:26

@molsza: Nos, ez teljesen lehetetlen. Ha elgépeled a számlaszámot, attól még nem fog máshol landolni a pénz.
1) Több dolog kell az azonosításhoz, mint a számlaszám
2) A számlaszám egy checksum algoritmus alapján generálódik. Ha rosszat adsz meg, autómatikusan visszakerül hozzád a pénz.
3) Max. valami nagy marhaságot kellett volna csinálnia a posztolónak, hogy rossz helyre menjen a pénz (pl. rossz sablont választ).

Feltételezem a posztoló próbálta felnagyítani, hogy neki is sokat számít a 60 rugó. Nem pedig, az utolsó falatot adta oda a kbátra, mint ahogy sok gyökérnek ez jött le.

Egyértelműen a Hervis a hibás. De legközelebb csak utánvételkor fizess, ne előre.

Manyecska 2013.01.30. 15:00:51

B....szátok meg nekem két évig nem is volt téli kabátom azt hittem szétfagyok:(( !! és ez nem is olyan régen volt. Hüpp.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.30. 15:01:46

Külömbe is, minek már az a kabát?

Január, február, itt a nyár!

vénszivar 2013.01.30. 15:02:06

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: Jogos! Nekem, anno 3 milláért el akartak adni egy 320-as bömöst..., rövid (2-3 hét) filózás után vettem egy 64 m2-es panelt (második! kéglinek)! A bömös már régen szétesett volna. A kégli most 10-est ér! Mindenki maga dönti el, hogy hülye v. nem normális - e - é!?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.30. 15:05:32

@Manyecska:
hát mire basztad el a lóvédat?
amúgymeg a szomszéd városban, a kínai bótban négyezeröccá-ért vettem fasza bélelt orkánkabátot. arról nem is szólván, hogy a piacon mijen fasza vadászkabátokat lehet venni óccsóér

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.30. 15:07:05

@vénszivar:
befektető-e vagy? mingyán rádbízom a spórótt pénzemet, amit az ágyneműtartóban pihentetek! mongyad csak hova kűggyem a rózsaszín csekket!

SzerződésSertés 2013.01.30. 15:07:18

Drága posztoló, ezen a blogon csak akkor kapsz együttérzést, ha valami proli sirámod van, párszáz forint értékben..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.30. 15:09:22

@Manyecska: Nekem most sincs. :D
De nem téiből van 2, az egyiket hordom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.30. 15:10:41

A poszthoz hozzászólva: mindenkinek szarul esne, ha 60 ezer forintot átutalna BÁRMIÉRT! És nem kapná meg érte a BÁRMIT! Tessék így gondolkodni.
SZerintem, előbb-utóbb kiderül, hogy kinek lett utalva,és visszalehet követelni a pénzt.

vénszivar 2013.01.30. 15:11:13

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Írd meg hova menjünk s mi 8-10-en elmegyünk érte... ,azután majd a rózsaszínű pappírra neked lesz szükséged:)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.30. 15:16:43

@batgirl:
de empatikus letté itten! még a végén igazat ne aggyál a poszttolónak!
@vénszivar: fenyegetőzöl?? ismerek én olyan embereket, akik ismernek ojant, aki ismer durva arcokat!én itt teljesen jóhiszeműen várnálak tiktetek, oszt itt emberkedel...

Manyecska 2013.01.30. 15:17:48

@ColT: :D na, hát próbál spórolni az ember, de nem lehet eléggé aláöltözni, én gyalogolok kora reggel ide a pusztába volt amikor mínusz tíz körül volt, hááát..@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): jó, köszi, lekközelebb ha válság lesz oda megyek:)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.30. 15:17:49

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): mer igaza van abba, hogy a poszternak igaza. Ez a igasság.

todie2d 2013.01.30. 15:19:55

uri huncutsag az ilyen kelme, a tudatos poszternak 3 kabatja van, nem igaza:

a kiskabatja
a nagykabatja
meg a joskabatja

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.30. 15:27:34

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): jóvanna, vannak ilyen napjaim, most amúgy is beteg vagyok, biztosan azért.

nátha

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.30. 15:28:05

@Manyecska:
hádemán a válságnak vége, nem kő félni a kokó is megaszonta
m.cdn.blog.hu/mo/morgasjoga/image/a%20v%C3%A1ls%C3%A1gnak%20v%C3%A9ge.jpg
@Rosszindulatú Vászka:
kedves Vászka, engeggyed meg, hogy megkérgyem, hogy a poszttolónak valaha vót-e igaza itt a Homáron?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.30. 15:30:54

@batgirl:
akkor gyógyulgassál! gargalizálj pálinkával!

helianthus 2013.01.30. 15:43:43

Kiderült már, hogy mi kerül a 40 ezer forintos síkabátban negyvenezerbe?
Mintahogy a klasszikus kabarétréfában van, de mi kerül ezen a fotelon 7200
forintba? :D

www.youtube.com/watch?v=iSnGtzYAQ2w

isti77 2013.01.30. 15:49:16

Most futottam át a Hervis weboldalát. Honnan tudtad, milyen bankszámlaszámra kell utalni, ha tényleg csak egy visszaigazoló e-mailt kaptál a rendelésről?
Ha azon szerepel is a bankszámlaszám, az IBAN és a SWIFT-kód biztosan nem, márpedig nemzetközi átutaláshoz azok is kellenek.
Illetve ha nem kaptál tőlük számlát, mit írtál be az átutalásnál a közleménybe, amelynek alapján ők azonosíthatták volna, hogy ki utalt, és milyen rendelésre? Kovács Gizike, 2 db akciós síkabát? Mi a ráknak kell ész nélkül, a rendelés leadása után 2 perc alatt utalgatni, mielőtt még bárkivel is egyeztetnél bármit? Ennyire nem tétel az a 65 rupesz?

vénszivar 2013.01.30. 16:35:21

@batgirl: Én hétfőn, kedden voltam "taknyos gyerek". Ma már fickós tini...:)

babo81 2013.01.30. 16:52:38

Én is beállnék a sorba és megkérdezném:van otthon valami minek oda még egy?! Biztos én vagyok egyszerű mint az egyszeregy,de minek?!?! Megalománia?

Aureliano Buendía 2013.01.30. 17:25:37

Western Unionon keresztül utalta a pénzt? Ha igen, akciósan választhat mellé Canon 5D-t is a posztoló.

Aureliano Buendía 2013.01.30. 17:27:30

@ColT: nulla önerős hitelre!

Azért tényleg vicc. Kilóg a segge a nadrágból, de kell a 60ezres síkabát. Gratula.

Aureliano Buendía 2013.01.30. 17:28:45

@Manyecska: nekem van, de két éve nem hordom, nincs olyan hideg:)

Aureliano Buendía 2013.01.30. 17:30:22

@batgirl: persze, megértjük, csaj irigyek vagyunk, mert nem fussa síkabátra, meg síelésre

Atörökk 2013.01.30. 18:16:09

Eza Hervis nem semmi. Törzset, meg tört is árulnak.

elwood 2013.01.30. 19:07:16

speciel a hervisben minden akciós.

a bicikliket teljes év folyamán 30%-os akcióban árulják, teljes áron sosem volt.

ilyen lehet ez a síkabát is.

hpapagaj 2013.01.30. 19:29:23

Annyira szánalmas a posztoló, no komment. Tipikus hőbörgős fasz.

Dooka88 2013.01.30. 20:29:12

Fúú ha nekem lenne 60.000 spórolt pénzem...:-) Ha már ennyiért vesz síkabátot,akkor legalább ne panaszkodna,hogy a spórolt pénze volt...Bár tényleg szívás a dolog,de mindenki arra költi a ''spórolt'' pénzét amire akarja...

Aureliano Buendía 2013.01.30. 20:49:03

@Dooka88: igen, nekem sem jött át teljesen, hogy a posztoló most dicsekszik, vagy panaszkodik:D

Dooka88 2013.01.30. 21:21:09

@uraaam: akkor nem vagyok egyedül:-)

Aureliano Buendía 2013.01.30. 21:25:09

@Dooka88: egyrészt jasszo, hogy az amúgy kurvára felesleges sokadik kabátot most okosba megveszi
tisztára, mint a gaben az üvegtigrisből

csak amúgy az a 60 pénz rohadtul félre van téve, és lehet, hogy holnap nagyon kéne a teszkóban:)

holdlányka 2013.01.30. 21:26:33

@batgirl: Nem ezzel van a baj.

"Persze kabátunk eddig is volt, de ez jó drága olcsón.... mondanom sem kell, hogy a spórolt pénzünk bánta."

Szerintem ezen akadtak ki a legtöbben, jogosan.
Akinek ennyi a spórolt pénze, az nem feltétlenül síkabátra költi, főleg, hogy saját bevallása szerint nincs is rá szüksége.

Szándékos provokáció? Lehet. Mindenesetre sok ember csőrét piszkálja, olyanokét, akik havonta ennyit (vagy ennyi sem) visznek haza.

A másik, hogy EGYÁLTALÁN nem biztos, hogy ebben a történetben a Hervis töketlenkedte el a dolgot. Ha utalt, előbb-utóbb úgyis lesz valami, vagy kabát, vagy pénz.

Aureliano Buendía 2013.01.30. 21:30:49

@holdlányka: azért még valami érdekelne
ha a spórolt pénze, akkor ezek után miből akar még síelni is elmenni?

holdlányka 2013.01.30. 21:35:27

Majd a végén dühős TÖRVÁSÁRLÓK hada zúdul itt a Hervisre.

Ha tőlem rendelnek valamit, a vételárát viszont nem kapom meg tökmindegy, kinek a hibájából, az ügyféléből vagy a bankéból, én miért adjak neki addig bármit is??? Bemondásra??

holdlányka 2013.01.30. 21:39:32

@uraaam: Eladja 80ezerér a régi síkabátját.

Aureliano Buendía 2013.01.30. 21:43:19

@holdlányka: akkor lehet, hogy azért ilyen mérges és csalódott, mert a vaterán még senki nem csapott le rá?:D

Nightrood 2013.01.30. 22:23:05

@Meg egy VAJDASAGI: Tünci miért lenne a Hervis a hibás egyértelműen? Neked ez honnan jön le vagy ilyen előítéletes vagy? :D
Na meg a számlaszám egy Checksum? mi van? ^^ Szeretném ha megnyugtathatnálak a számlaszám egy egyedi azonosító mint a személyiden a szám csak és kizárólag egy emberhez/céghez/entitáshoz köthető és igenis el lehet írni, semmilyen más adat nem kell az egyértelmű azonosításhoz.

Most nem azért de a legelső ügyfélszolgálatos megadta a választ a rendelés megjött de a pénz nem, hogy hol a pénz az persze jó kérdés.

egyetlen gondolatom az lehet hogy automatikus a rendszer és a megrendelés beérkezése előtt(vagy feldolgozása előtt)beérkezett a pénzutalás amit az automatikus rendszer nem tudott feldolgozni. Ebben az esetben a Hervis a ludas még ha nem is szándékosan. A posztoló nem írta, hogy esetleg a banknál rákérdezett-e jó helyre ment e a pénze a bankközi átutalás sikerességéről a bank adhat felvilágosítást még ha arról nem is, hogy pontosan hol akadt el a pénz. Az hogy levonták a pénzt a számláról nem igazolás arra hogy meg is érkezett a rendeltetési helyére.

Komolyan nem értem a poszt íróját, értem én hogy ő tudja hogy elutalta, de ha ember és esetleg tud is gondolkozni még megértette azt amit az ügyfélszolgálatos elmondott neki hogy nincs pénz. Akkor mégis hogyan várhat azonnali kártérítést. Most gondoljunk bele, ha csak úgy odaadna 2 síkabátot az első szóra a cég mennyi idő is kellene ahhoz hogy tönkremenjen?
Türelem a magyar törvények szerint 30 nap áll rendelkezésükre a válasz megadására ha jól értettem 23. írtad az e-mailt, szólj vissza 02.22-én jött e válasz addig türelem azért remélem a lekötött megtakarításod nélkül kibírod 1 hónapig ;)

England win The Ashes! 2013.01.30. 23:21:14

@elwood: Januárban otthon voltam. Tesóm kesztyűt akart venni. Benéztünk a Hervisbe is. Kiröhögtem magam az áraikon, aztán hazamentünk.

Megdobbent 2013.01.31. 06:14:24

@vénszivar: na ha te azt tudnad. Vettem nemreg a kabatot (sikertelnul, KP-ert, egybol a kezembe), de ez meg BOARD-os kabat. Faszkivan, minden szar log rajta, meg a derekanal van valami servkoto, ha felteszem a kapucnit, akkor csak a szemem latszik ki (szakallasan, cigizve vicces)... Szoval en sem vagyok fiatal: ez a vilag mar nem nekem muzsikal :I

Megdobbent 2013.01.31. 06:16:24

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Hat egy dürrögő heroikus alkat... Eh, nincs neked fantaziad :>

Megdobbent 2013.01.31. 06:18:25

@batgirl: En nemtom mivan, nemreg jott 60e Ft valami kabat nevu embertol, gyanus parhuzamot velek felfedezni. De vissza nem adom, elkoltottem sisapkara a hervisben!

CID 2013.01.31. 07:42:25

Szerencsétlenek, hogy hogy minek két síkabát? Ha leviszem a kutyát sétálni a piros kabátjában akkor, jó, hogy nem veszek fel ződ kapátot...

Meg egy VAJDASAGI 2013.01.31. 08:08:00

@Nightrood: A számlaszám nem egy sima szekvencia, hanem algoritmus alapján generálódik (akárcsak a kártyaszám). Ha egy karaktert melléböksz, tutira nem fog rossz helyre menni a pénzed.

A másik, nevet is szoktak kérni. Már számtalanszor előfordult, hogy visszahívtak a bankból, hogy a megadott név és a számlatulajdonos neve nem egyezik, s erősítsem meg.

holdlányka 2013.01.31. 09:55:15

@Meg egy VAJDASAGI: Attól még csúszhat hiba a rendszerbe. Senki nem állítja, hogy rossz helyre utalta nü a pénzt, de elakadhatott valahol útközben. És erről nem a Hervis tehet. Hiszen meg is mondták neki, hogy a rendelést látják, de pénz az biza sehol.

SarahConnor 2013.01.31. 10:02:06

Szerintem korai még az ex-törzsvásárló státusszal fenyegetőzni, ugyanis itt valószínűleg nem a Hervis a hibás. Vagy a posztoló küldte rossz számlaszámra a pénzt, vagy egyéb banki/utalási hiba lehet, egyik se az üzlet sara. Nem értem, miért a németektől várják a választ, a kérdés, hogy megvan-e a pénz? Ha megérkezett, csak későn, kerülőúton, akkor méltányosságból kaphat az addigra lejárt akcióból még kabátot, az már az ő döntésük, addig nem hinném.
Ha nem is érkezett meg, akkor máshol van a baj.

egyensúlyban · http://apaegyensulyban.blog.hu 2013.01.31. 10:38:15

"persze kabátunk eddig is volt, de ez jó drága olcsón.... "
gratulálok...

Alfonz Senki 2013.01.31. 12:03:00

Mit szóltok ha azt mondom, hogy az ilyen jellegű "kihagyhatatlan akciók" valójában adónemek a gazdag és hülye emberek részére?

esef 2013.01.31. 13:43:19

f.szért kell síelni menni és venni a drága cuccokat. tessék menni afrikába az oroszlánok elől szaladgálni, ahhoz elég egy ágyékkötő is... :D

Manyecska 2013.01.31. 14:06:13

Afrikában meg éheznek.

Aureliano Buendía 2013.01.31. 16:21:37

@Manyecska: kellett nekik olyan messzire menniük...

Aureliano Buendía 2013.02.01. 16:24:14

heppiend, a homár erő ismét megmutatta magát

Atörökk 2013.02.01. 16:47:23

Jogos.Innentől kezdve csak úgy rendelek bármit a Hervistől, hogy a megrendelés másolattyát egyből cc-zem a Homárnak is. :D
süti beállítások módosítása