Tékozló Homár

Éjszakai csatornatisztítás

2013.02.11. 13:34 | jackyll | 106 komment

Naiv lakos inkább a dugulásra szavaz, semminthogy minden éjjel hajnali 5-ig a csatornatisztítástól rezonáló ablakokat bűvölje:

Tisztelt Fővárosi Csatornázási művek! Talán meglepődnek, hogy ennyire későn írok önöknek (jelen sorok gépelésekor 23:37 van, szombat éjjel), de önök voltak olyan kedvesek, hogy gondoskodjanak arról, hogy legyen erre időm. A héten harmadszorra. Ugyanis minden jel arra mutat, hogy hobbijukká vált az éjszaka közepén kivonulni a Szilágyi Erzsébet Fasor legelejére, letáborozni az út közepén, és éjféltől hajnali 4-5-ig (!) olyan hangerővel csatornatisztítást végezni, hogy a négy sávos út melletti ház összes ablaka remeg, és még a mögötte lévő két házsoron is hajtépő búgás hallható. Nagyon örülök, hogy ilyen tisztességesen és szorgalmasan végzik a munkájukat, gondoskodva Budapest szennyvizének zavartalan átfolyásáról, a csatornaeltömődés meggátolásáról, de kérdem én: ezek a gépek ugye nem napelemmel mennek, és nem csak sötétségben lehet őket működtetni?

Tényleg úgy látták jobbnak, hogy az embereknek se hétfő, se kedd délelőtt, se vasárnap nem kell munkába menniük, utóbbi esetében esetleg pihenniük, ha már a hét kettő + egy másik napján önök ezt megakadályozták? Tényleg megéri több száz, több ezer ember nyugalmát, pihenését nem csak megzavarni, de egyenesen szabotálni, egy egész éjszakán át? Tényleg jobb ez, mint annak a párszáz autósnak 20 perces várakozást, neadjisten kerülőutra kényszeríteni (amire sacc per kábé két másik, igaz, nem négysávos úton is lehetőség van).

Tudom, logisztika, kevés ember, és ugye nappal pihenjen az ember (főleg ha egész éjszaka csatornázott), de hát sajnos én ezekbe nem tudok belegondolni. Ahhoz túl fáradt vagyok, tudniillik a héten harmadszorra nem tudok aludni, ahogy pár száz, pár ezer másik ember sem a környezetemben.

Igaz, a vécé legalább tényleg turbósebességgel űríti magát.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.02.11. 13:46:01

Azért az is furcsa, hogy vannak helyek ahol este 10 után egy nagyobbat még fingani sem lehet, de ezek a cégek bármit megtehetnek.

Ha kihívnám a rendőrséget csendháborításért vajon mit csinálnának? Gyanítom semmit.

Kukabúvár【ツ】 2013.02.11. 13:51:55

ha nappal csinálnának az lenne a baj, mert lezárják az utat és dugó lesz.
tessék hígabbat szarni.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.02.11. 13:52:34

de ha egyszer mondjuk neadjisten a dugulás szombat éjszaka volt, akkor várják meg a jóemberek a hétfő reggel 9 órát, hogy az ügyfél (és a fél lakótelep) nyugodtan pihenhessen otthon térdig gázolva a szarban?

szerintem is igaza van a beküldőnek. legközelebb tegyen így a szolgáltató.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.11. 13:55:51

Ha dugulás lenne, akkor meg azon picsogna.

England win The Ashes! 2013.02.11. 13:58:06

Már minden lényegeset elmondtatok, úgyhogy minden kommenthez +1

Virt02 2013.02.11. 14:00:37

"Szilágyi Erzsébet Fasor"

mármint: fasor.

Atörökk 2013.02.11. 14:03:46

Ezek fényérzékeny munkagépek. Nappal nem lehet őket használni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.11. 14:16:13

@atörökk: ..és az éjjeli munka külön besorolásban tartozik a bérnél.

Mylady 2013.02.11. 14:18:45

@Hurrá Torpedó: Azért ez nem feltétlenül jelez éjszakai dugulást.

Nálunk pl egyszer kijött a vízművek kb éjjel 1 órakor egy igen népes csapattal, betont vertek, gödröt ástak. Volt nagy kiabálás, tolató gépek sípolása, doglozó gépek zúgása, csattogása nyikorgása, csikorgása stb. Eltartott hajnal 5 óráig. Érdeklődésünkre közölte a vízművek, hogy érzékelték a központban a nyomáscsökkenést, csőtörést gyanítottak, hát jöttek rögtön. Mi nem tapasztaltunk nyomáscsökkenést, szivárgó vizet az utcán, de elhittük. Elfogadtuk. Végülis a csőtörés az csőtörés, nekünk is jobb, ha mielőbb megcsinálják.
Azt persze már kevesebb megértéssel szemléltük, amikor a gödröt betemetni és az utat újraaszfaltozni is az éjszaka közepén jöttek. Ráadásul olyan munkagépet sikerült hozniuk, ami a kevésbé karbantartott flottából származhatott, mert olyan nyikorgást, csörömpölést, csattogást én még életemben nem hallottam, mint azon az éjszakán.

A történetnek akkor kerekedik ki igazán a diszkrét bája, amikor megemlítem a néhány hónappal ezelőtt tapasztalat csőtörést: ezúttal eláztatta az utcát a víz, nagy esőzések idején sem hömpölyög ennyi víz az utcánkban. A vízműveket kb a fél utca felhívta, ennek köszönhetően 4(!) nap múlva meg is jelentek és nekiálltak betontfelverni, gödröt ásni stb. Mondjam mikor jöttek? Este 9 után.

Atörökk 2013.02.11. 14:20:44

@batgirl:
Papíron legalább is... Bár fogalmam sincs, hogy az új Mt. szerint is? Abból egy csomó mindent kivettek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.11. 14:24:16

@atörökk: én sem tudom, mi éjszak nem dolgozunk:)

Atörökk 2013.02.11. 14:26:09

@batgirl:
Émmeg még nem vettem rá magam, hogy átrágjam magam rajta. :)

2013.02.11. 14:29:54

@amsz: Azért az is furcsa, hogy vannak helyek ahol este 10 után egy nagyobbat még fingani sem lehet, de ezek a cégek bármit megtehetnek.

Már bocs hogy megtalállak, de ezek a cégek közérdekű munkát végeznek, ami ugyebár nem hasonlítható egy óbégatós házibulihoz.
Nagyon csodálkozom egyeseken hogy az egoizmusban már olyan szinten vannak, hogy ne végezzenek el egy fontos dolgot mert ő alszik. Gondolom a csatornatisztítást folyamatosan végzik éjjel nappal és oda most jutottak és egyébként is nappal meg beírna valami majom hogy azért ült dugóban mert a csatornaszippantók nem képesek éjszaka forgalommentes időben dolgozni! Ha mindkét baromnak teljesítenék a kívánságát akkor meg jönne valaki hogy a klotyójából akkora szarkupac lóg ki hogy már csak létráról tudnak kulázni! Szerintem ezt az egész demokráciát félreértelmezik itt egyesek és én egy nagy picsánrúgásban részesíteném a tisztelt posztolót!

Sokorai_Atala 2013.02.11. 14:32:17

@atörökk: 18 óra után 30 % a pótlék óránként az alap órabérre, az új MT szerint.

AlulírottFentemlített 2013.02.11. 14:35:23

Költözzön a csendes Palóc utcába, ott ugyanis nincs dugulás!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.02.11. 14:35:29

@Mylady: meg kellett várni, míg jóra fordul az időjárás :)

2013.02.11. 14:37:04

@Sokorai_Atala: 18 óra után 30 % a pótlék óránként az alap órabérre, az új MT szerint.

Akkor menjünk éjszakai szarszippantósnak!
Jó péz! :)

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.02.11. 14:44:36

@Sekaiii: Igazad is lenne, ha egy váratlan esemény elhárításán dolgoznának. (csőtőrés, dugulás stb) De mint olvasható 3 napig csinálták és csak éjszaka! Ha olyan sürgős munka lett volna azt folytatják nappal is.

2013.02.11. 14:45:03

Diszkrét szarszippantást vállalok Praga típusú célgépemmel éjjel nappal!

2013.02.11. 14:46:19

Régről emlékszem egy magyar filmre, amiben milliomosok lettek a szarszippantásból!

Rosszindulatú Vászka 2013.02.11. 14:56:15

ha meg rendes munkaidőbe készül a cucc, akkor meg azon megy az ajvékolás, hogy dugo van, meg útlezárés és nem tus menni dzsídípít termelni mi?

El lehet költöüzni tanyára, ott nincs ijen vircsadt :)

Sokorai_Atala 2013.02.11. 14:59:24

@Rosszindulatú Vászka: meg a nyugdíjasok nem tudnak szellőztetni, meg a kismamák gyereket tologatni, mert a dugóban ott pöfögnek az autók órákig egy helyben.
Biztos valaki problémázna.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.11. 15:02:44

@Sekaiii: milyen méregzsák lett ez a kisróka!
Megvesztél????

P.Boby 2013.02.11. 15:02:59

Ha éjféltől hajnali 4-5-ig csinálják, akkor 23:37-kor miért nem alszol? Még el se kezdték, nem?

asdf 2013.02.11. 15:03:18

"Szilágyi Erzsébet Fasor" "négy sávos út"

Vegulis tenyleg tok logikatlan este csinalni, reggel 8-kor kene, ugysincs epp eleg nagy dugo akkor arrafele enelkul is... OMG

Rosszindulatú Vászka 2013.02.11. 15:04:31

@Sokorai_Atala: jó meglátás.

Nem beszélve azokról, akik éccaka dolgkoztak, meg bulizak, azok meg hogy mennyenek haza akkor? Meg még ugye ott vannak az éjjeliőrök, meg a teszkós pénztárosok, azok pk hogy pihennének napapl, mikor megy ott a ricsajozás?

Ezeknek az elkényelmesedett városiaknak semmi senemem jó. Bezzeg az uccát fűtni, meg éccaka világítni van eszük. Nohiszen!

2013.02.11. 15:07:30

Csatornatisztítást csak őstermelőtől.

2013.02.11. 15:07:42

@batgirl: milyen méregzsák lett ez a kisróka!

Na hallod! Ez a nímand poszter azt hiszi ő Edward király a Walesi bárdokból és mindenki az ő álmát őrzi!
Szart szippantani márpedig szükséges! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.11. 15:22:21

@Sekaiii: vicces kedvű júzerek bátran vegyenek egy pár kiló élesztőt aztán zsupsz bele a csatornába!

falusiak előnyben, mer pottyantós budiban igazán vicces a mutatvány!

vénszivar 2013.02.11. 15:22:48

Éjjel a sokk pénzért, biztos csak a csókosok szippanthatnak.

Atörökk 2013.02.11. 15:23:38

@zebraság fél egésség:
Esetleg vízforgatós szökőkútba habfürdő, haladóknak ultra :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.11. 15:24:53

@atörökk: node az nem facsarja az orrot olyan kellemesen, mint a habosított végtermék!

El-kúrom 2013.02.11. 15:33:50

Azért tisztítják a csatornát hajnalban mert ilyenkor jóval kevesebbet használják a vécéket meg a mosogatót megasatöbbit. Mert ugyebár a csatornát nem lehet elzárni mint a vizet meg a gázt.
Persze, ha a zaj miatt senki nem alszik, akkor előfordulhat, hogy mégis sokan használják a budit,és szarik mindenki arra, hogy a melósok nyakába szarik.

helianthus 2013.02.11. 15:44:39

@Sekaiii: először mosolyogtam, aztán csendesen kacagtam itt pedig "már csak létráról tudnak kulázni" sírtam. :)
Te nagyon kész vagy.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.11. 16:19:42

A posztoló feltalálta a sötétben működő napelemet.
...vagy én vagyok helikopter.

igi1 2013.02.11. 17:28:28

@Hurrá Torpedó: de az nem kis baja lenne :)

a legnagyobb csúcsidőben nem lehet csatornatisztítàst vègezni

aki 4 sàvos út mellett lakik, annak màr úgyis tőkmindegy a zaj

igi1 2013.02.11. 17:30:29

KEVESEBBET KELLENE ZABÀLNI ÈS SZARNI

akkor nem lenne problèa

igi1 2013.02.11. 17:32:33

ja, van füldugó is

vénszivar 2013.02.11. 17:33:43

@igi1: Éppen te mondod, mikor a fánkoktól a klotyón órákig elmélkedtél? Na, meg van már a téma? Hol lesz látható?

igi1 2013.02.11. 17:41:50

@vénszivar: hètvègère ígèrtem

èn este gondollkodok az àgyban
amúgy megvan màr írva, de mèg finomítok rajta

a klotyón büdös van

plusz ott nem tanàcsos kajàra gondolni, mikor ürítenèl

vénszivar 2013.02.11. 17:49:40

@igi1: S hol láthatom majd?
Az ágyban vagy kamatyolni v. aludni szokás.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2013.02.11. 17:52:14

Nem kell beszarni, orokke ugyse jarnak ki minden nap. Majd megunjak es hazamennek...

Aureliano Buendía 2013.02.11. 18:11:39

Kedves Levélíró!

Kérésének megfelelően a karbantartási munkálatokat abbahagytuk, reméljük, tud majd aludni, és bokáig járni a szarban.

Üdvözlettel:

FCSM Zrt.

Aureliano Buendía 2013.02.11. 18:14:58

Mondjuk a posztoló sem lehet sikeres ember, ha szombat este nem bulizni ment:)
Szerintem nincsenek barátai:D

England win The Ashes! 2013.02.11. 19:16:34

@igi1: Miért, kajáról fog szólni? Mert ha igen, akkor így előre, látatlanban is lályk!

SarahConnor 2013.02.11. 20:12:18

@uraaam: aki ennyire szemellenzősen magából indul ki, sikeres ember nem lehet :)

igazságos 2013.02.11. 20:28:00

Na, gyerekek, elvileg megvan az új posztom.

Aki nem kíváncsi, hunyja be a szemét.

Aureliano Buendía 2013.02.11. 20:31:47

@Fenimore: óóó, aranyom, én önmagamon már rég túllendültem, és vannak barátaim is, mondta az orvosom is:)

Dooka88 2013.02.11. 20:45:56

Ismerősömék társasházban laknak,földszinten,és vannak oly gusztzstalan igénytelen emberek akik mindent a wcbe dobnak...2 hét alatt 3x volt dugulás és sajna nálluk és a szomszédos lakásba jött vissza a cucc...a szomszédjáék két ünnep között nem voltak otthol,mi ismerőséknél szilvesztereztünk mikor jöttek hogy mi fogadta őket a lakásba.5-6cm es fekália mindenhol!szegényeket sajnáltuk nagxon.közös képviselőt elérni nem tudták akik a társasházat kezelik megint nem voltak elérhetők,így dec. Utolsó napján hívtak egy pasast aki 25000!ftért szivattyúzta ki a klozetot:-( igaz behajtották a házkezelőn,de durva volt azt hallani és látni hogy mossák más ....át:-( pláne mikor bulizni jöttek volna haza...most ismerősömék odáig eljutottak hogy a falukat kibontották mert 1régi nem használt kémény volt ott ahova is befolyt a cucc.kitakarították,falat vissza azóta még mindig nincs kicserélve a cső amit kikéne nekik...szóval inkább éjjel zörögjenek ,minthogy bokáig ússzon a posztoló a sz@rban...tapasztalat...:-)

JohnHenry 2013.02.11. 20:53:04

forgalmas főútvonal mellett ne lakjon olyan, aki nem bírja a zajt.

JohnHenry 2013.02.11. 20:55:55

@Dooka88: oh, nekem ilyem sztorim a duna plázával átellenben levő danubius-házból van... kicsit szűkre tervezték a csöveket, úgyhogy egy nagyobb esőnél a földszinti klotyókból csak úgy jön ki minden.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.02.11. 21:05:27

Szerintem trollok dolgoznak. Nappal kővéválnának.

Amúgy, nagy tahóság. Nyilván azért csinálják, hogy ne legyen dugó... viszont, akkor minimum szállodát kéne adni a környéken lakóknak a munka idejére.
Vagy csinálják nappal, valamelyik a kettő közül.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.02.11. 21:09:08

@Dooka88: Azok nem csövet tisztítanak. Bármilyen motoros (autóra szerelt generátoros) görénnyel is 5-10 perc max. Valószínűleg cserélgetik az elrohadt részeket.

A 25E Ft meg elég jó ár, mostanában hétvégi kiszállással inkább 30-50 a tarifa, plusz 27% ÁFA. Vedd hozzá, hogy más szarában kell turkálni (más lakásában, védőcuccban, stb). Sokan pénzért se csinálnák (te igen?) ...

Dooka88 2013.02.11. 21:10:13

@JohnHenry: itt vagyis ott :-) is ez lehet a baj.meg az hogy nem ugy van mint panelban,hogy egyenes a cső hanem össze vissza kanyaridik a pincében,és ott reked meg a cucc.undorító mikor te halászod ki a wcdből a más popsitörlőét és intim dugaszát(nem akartam kiirni bocsi):-) :-)

Dooka88 2013.02.11. 21:14:39

@ErtelmetlenSzajkarate: persze én se csinálnám:-) tisztelem becsülöm azt aki ezt csinálja:-) és azért mmert szilveszter este 9-11-ig kb ott melózott.azért 2 órára jó. Kis díj:-) nem pesten volt erre nyugatabbbra ezek szerint. Olcsóbbak a tarifák:-)

2013.02.11. 21:19:21

@ErtelmetlenSzajkarate: Amúgy, nagy tahóság. Nyilván azért csinálják, hogy ne legyen dugó... viszont, akkor minimum szállodát kéne adni a környéken lakóknak a munka idejére.

Hogy te mekkora pitiáner szarrágó vagy! Ha szippantanak, mindenkit költöztessenek Bora-Borára és nyissanak egy folyószámlát a Kajmán-szigeteken! :))))

igi1 2013.02.11. 21:23:42

@Sekaiii: szàllodàt? spermafoltos àgyneműkkel?

ott csak dugnak

die nadel 2013.02.11. 21:29:51

Höhö, ez koncepció lehet, nem zűrzavar, nálunk is ez ment mára virradó éjjel, bár én zsákutcában lakom, úgyhogy itt közlekedés akadályozása nem jöhet szóba. Csatornázási művek bosszúja lesz ez a rezsicsökkentésért:))

hamisnero 2013.02.11. 21:33:57

@ErtelmetlenSzajkarate: nem változnak kővé, mert uruk hai orkok

2013.02.11. 21:44:55

@igi1: szàllodàt? spermafoltos àgyneműkkel?ott csak dugnak

Már akit! :)))))

sam poppat 2013.02.11. 21:48:52

nem értem.

nálunk fejletlenebb banánköztársaságokban(pl olaszország-velence)simán és gond nélkül megoldják az éjjeli szemétszállítást,árufeltöltést,takarítást,hogy napközben ne legyen dugó,a turista ne a kukáshajót nézze és a többi.
a halpiacot éjjel kettőkor töltik,a zöldségpiacot háromkor kezdik el,mindezt hajóról,vizen,beszélgetve,járó motorok mellett.
és egyik helybéli sem hisztizik,mert reggel közlekedni szeretne,haladni,élni.
nálunk akkor miért is gond,hogy nem egy hetes nappali hepajt-dugót-egyhelyben állást okoznak,hanem éjjel lezavarják a dolgot?
tényleg abszurdisztánban élünk.
:(

SarahConnor 2013.02.11. 21:55:11

@uraaam: jajaja, nekem is, most is beszélnek hozzám :D

igi1 2013.02.11. 22:04:37

@Sekaiii: magadat is dughatodm ha pasi vagy :)

Aureliano Buendía 2013.02.11. 22:14:31

@Fenimore: óránként hétezerplusszáfáért wnnyi igazán elvárható:)

2013.02.11. 22:43:02

@batgirl: milyen méregzsák lett ez a kisróka!

Menjek vissza cicába? :)

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.02.12. 01:07:14

@Sekaiii:
"Hogy te mekkora pitiáner szarrágó vagy! Ha szippantanak, mindenkit költöztessenek Bora-Borára és nyissanak egy folyószámlát a Kajmán-szigeteken! :))))"

Miért személyeskedsz, ennyire futja? Honnan jött Bora Bora, meg a K-szigetek, titkos álmod?
Alapvetően, birtokháborítást követnek el (zaj által, rendszeresen). Az a minimum, hogy a pihenéshez való jogot biztosítják az ott lakóknak.

Vagy tudod mit, majd nézzél szomorúan, amikor a 4-kor kezdő buszsofőr (aki 22-től 03-ig próbált aludni) rommá töri az autódat. Vagy ha nála ülsz, akkor nekimegy egy falnak te meg repülsz keresztül a szélvédőn egy pöcegödörbe.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.02.12. 01:31:12

@sam poppat:
A válasz valószínűleg egyszerű. Éltem nyolc évet FRA reptér mellett (Kelsterbach, ha pontosan érdekel, google maps megmutatja, hogy hol a reptér). Ennek nagy rész elég jó volt és a légifolyosótól 2 Km-re csukott ablaknál (három rétegű extra üveg, duplavastag tokok) nem hallottam semmit.
Aztán jött Desert Storm (2. Iraki Háború). USA Airbase -> Zeppelinheim. Reptérzár alatt (kb. hajnali 1-től 4:30-ig három hétig minden éjjel mozgott az ablakom mint az istenverése). 747-est meg se lehetett hallani de a buzi teherszállítók miatt nem lehetett aludni. Nekem könnyű volt, flex munkaidő, hát éjjel jártam be de az egész település szopott rendesen. Aztán peticiót írtunk, még én is elmentem tüntetni (Németországban!).
Valamit módosítottak az útvonalon, mert utána már csak néha lehetett pici zümmögést hallani...

Szóval, a válasz a kérdésedre: a beszéd meg az egyszerű motorhangot elég jól szigetelik az ablakok Velencében meg máshol is. Ha rázod a kétméteres csöveket a föld alatt másfél méterrel, no azt nem szigeteli le semmi. Almát az almával, körtét a körtével...

2013.02.12. 02:00:28

@ErtelmetlenSzajkarate: a 4-kor kezdő buszsofőr (aki 22-től 03-ig próbált aludni) rommá töri az autódat. Vagy ha nála ülsz, akkor nekimegy egy falnak te meg repülsz keresztül a szélvédőn egy pöcegödörbe.

Te mekkora lírai alkat vagy! Szinte elképzeltem a veszélyhelyzetet, hogy a szarszippantótól álmos buszsofőr kilő engem a szélvédőn! Kinyitottad a szemem! Ne szippantsanak szart éjszaka, mert alszanak a buszsofőrök akik a Szilágyi Erzsébet Fasoron élnek tömegével! Én is ellenzem ezentúl az éjszakai szarszippantást!

2013.02.12. 02:02:09

@ErtelmetlenSzajkarate: A spermafoltos ágyneműhöz még nem kommenteltél semmilyen blődséget, pedig azt is epedve várom! :)

Kepan 2013.02.12. 06:17:22

Tisztelt FCSM kollégák! Én is a Szilágyi Erzsébet fasoron lakom, és baromira nem zavar az utcazaj. Echte fővárosiként hozzászoktam, reggelente örömmel ébredek és kávézom, mert tudom, hogy a csatorna üzemszerűen fog működni.

Ezzel tehát 1-1 az állás. Egyezzünk ki döntetlenben?

vénszivar 2013.02.12. 06:34:51

@Kepan: Ha a kollégáid, akkor, még jó, hogy jó...

sam poppat 2013.02.12. 07:28:39

@ErtelmetlenSzajkarate: stimmt,almat az almalevel...
:)
itt sem volt szo betonveresrol,csocsererol,"csak" mezei takaritasrol...

Nick Reevers 2013.02.12. 08:54:27

...a rókaképűnek igaza volt az előbb,...javaslom költözz ki tanyára ott nincs éjszakai csatorna tisztítás...na persze csatorna sincs...muhahah...muhahah...

dr. Bértollnok 2013.02.12. 09:12:39

Kedves posztoló!
Gondolkozni szoktál? Javaslom azt a trükköt, hogy mielőtt valakit lehülyézek, leanyázok, végig gondolom az ő indokait, érveit is. Aztán mérlegre teszem. Könnyen lehet, hogy rájössz, mint itt is tetted volna, hogy valószínűleg nem hülye, hanem nyomós oka van rá. Ha megcsinálod ezt az átlag IQ-t feltételező műveletet, nem írsz ilyen hülyeségeket, nem hőbörögsz antiszociális módon és főleg nem beszélsz olyanokról, amihez tökre nem értesz. Egyszerűsítem: nem csinálsz hülyét magadból.
ad.1.
A csatművek nem hülye. Nem fizet feleslegesen éjszakai műszakot a melósoknak.
ad.2.
Másnap Te lennél felháborodva a legjobban és rajtad kívül még fél Budapest, hogy csúcsforgalom idején csinálják azt, amit éjjel is lehetne.
ad.3.
Nem tudhatod, hogy a környéken nem keletkezett-s dugulás a csatorna rendszerben? Valószínűleg szívesebben hallgatod a WOMA duruzsolását, mint a szart lapátolod a lakásodban. De ne legyünk ennyire végletekben, lehet, hogy az éves tisztítást végezték, azt is el kell. Ez egy nap az évben. Nálam a szomszédban évente 10-15 alkalommal van házibuli, aminek kisebb a társadalmi haszna, mint a csatorna tisztításának. Mégsem hőbörgök, a fejemre húzom a paplant, nem fülelek és spanolom magam. Illetve egyszer spanoltam, amikor az egyik belőtt gyerek az ablakon dobálta ki a göngyöleget. :-)

dr. Bértollnok 2013.02.12. 09:24:34

Azért kíváncsi lennék, hogy a posztoló mennyire lenne ellene az éjszakai munkának, ha nála lett volna egy termetes dugulás! :-) Aztán hívta volna a görényes bácsit, aki benyögte volna: sajnálom elvtárs, csak reggel megyek, mert nem akarom zavarni a szomszédait! :-D
Istenem, hogy lehet ennyire önző valaki! Sajnos a közüzemi szolgáltatások már csak ilyenek, az áldásait nem csak élvezni kell, el is kell viselni!

helianthus 2013.02.12. 09:48:47

@dr. Bértollnok: mi az a WOMA? Olyan misztikusan hangzik, ez valami disznóság?

dr. Bértollnok 2013.02.12. 10:33:49

@helianthus:
Semmi misztika! :-)
Ez a nagynyomású csatornatisztító berendezés. Valószínűleg ez duruzsolt a posztoló fülébe. Onnan ismered meg, hogy egy tartálykocsi a rá feltekert viszonylag vékony hosszú tömlővel. A tömlő végére egy rakétához hasonló fejet tesznek, amelyet bevezetnek a csatornába. Ott sok-sok bar nyomással fújja magából hátra a vizet, miközben rakétaként halad előre. Haladtában szinte leborotválja a csatorna falán lévő szennyeződést, de az esetleges dugulásokat is képes megbontani.

vénszivar 2013.02.12. 10:37:21

@helianthus: A szippantó fordítottja.:):D

helianthus 2013.02.12. 11:06:15

@dr. Bértollnok: ez részletes volt, köszi! Legközelebb biztos megismerem, majd köszönök neki. :DDD

@vénszivar: mi egyszer régen abból éltünk, apu szippantósnak dolgozott. Sajnos akkor éltünk a legjobban is. Aztán a főnök gondolt egyet, kirakta a melósokat és befogta az asszonyt maga mellé. Ez szó szerint így történt, Anyus pakolta utána a csöveket Apusnak. ŐK jártak a Kanári szigeteken nyaralni, mutogattak róla képeket, két teljesen faarcú fásult szomorú? ember egymás mellett a gyönyörű tájak előtt. Ők döbbentettek rá először arra, hogy a pénz nem boldogít.

dani27bpbp 2013.02.12. 11:15:32

Mi lenne, ha a 11. kerben a FAJANSZ utcában lakna a kedves posztoló? :)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.02.12. 15:36:59

Szerintem a cég költséghatékonysági szempontok miatt vámpírokkal végezteti a munkát. Ők meg közismert okok miatt csak éjszakai munkavégzésre alkalmasak.

Cserébe viszont kevesebb lesz a csöves a környéken. Valamit valamiért. :)

vénszivar 2013.02.12. 16:09:18

@Prof. William: De hiszen ők is csövesek! Tehát mégis csak több a csöves...:)

Kepan 2013.02.12. 19:17:53

@vénszivar: Dehogy azok. Csak ironikus akartam lenni... Nem sikerült. :)

vénszivar 2013.02.12. 19:28:10

@Kepan: Átvágtál? Sikerült!:) NA, ha a Szilágyi Erzsébet fasoron talkozunk, jössz egy sörrel!:)

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.02.13. 18:32:53

nem értem a posztolót: ki kell hívni a rendőrséget csendháborításért. Este 10 és reggel 6 között a rendőrség dolga eljárni ilyen ügyben.

svinjahond 2013.02.13. 20:34:24

A fospuNpa volt már?? :)
süti beállítások módosítása