Tékozló Homár

Szelektív áremelés a Mammut mozijában

2013.02.15. 15:02 | jackyll | 136 komment

Attila hátrányosan megkülönböztetve érzi magát, amiért a Cinema City összes mozija közül egyedül a Mammutban emelte meg a jegyárakat 15%-kal:

Érdekes, egyben felháborító dolgot fedeztem fel, s gondolom nem vagyok egyedül. A Cinema City, amely egyébként csaknem monopol helyzetben van Magyarországon, közel 20%-os jegyáremelést hajtott végre, de kizárólag a Mammutban lévő mozijában. Más egységeivel ellentétben itt 1590 forint helyett 1840 forint egy felnőtt jegy ára. A Cinema City egy vendég kérdésére Facebook oldalán adta meg a választ, hogy miért, lásd a mellékelt képet.

 

mozi.jpgÉn úgy gondolom, hogy át lettem verve. Mert sehol nem jelzik azt, hogy ez a filmszínház 20%-al drágább, mint bármelyik másik a hálózatban. Ráadásul semmivel nem nyújt többet ez a mozi, mint a többi, sőt, kényelmetlenebb, lehasználtabb, mint néhány másik Cinema City. Azt gondolom, hogy a Cinema Citynek jeleznie kellene, hogy ez a mozi drágább a többinél. Mint ahogy a VIP mozinál az Aréna Plázában is külön jelezve van, hogy az nem annyi, mint a normál.

Nagyon sajnálom, hogy ha a Mammut mozi veszteséges, és a bezárás fenyegeti, de nem ezt a tisztességtelen lépést kellene megtennie a Cinema Citynek. Mivel legalább is etikátlannak tartom a dolgot, mindenesetre tettem egy bejelentést a GVH-nál és az NFH-nál.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.15. 16:13:33

Azért fals a válasz, mert a Mammut mozi sokkal lepattantabb és toplákabb, mint pl. az Aréna mozi, de legalább kevesebb szolgáltatást is nyújt, viszont ugyannak a hálózatnak a tajgai.

Az viszont tényvalóság, hogy a Mammutba kevesebb proli jár, mint az Arénába.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.15. 16:14:44

@christophe: nini, még egy ájpados :)

@A.Snatch: én magam vagyok az artisjus. vagy az artista jussa, teccés szerint :)

Rosszindulatú Vászka 2013.02.15. 16:17:14

@zebraság fél cicaság: csaxólnák, hogy Agyarországba a médiafájlok magáncélú letöltése tejjesen és totálisan jogszerű és szabad, meg külömbe is aki itten errefele rendelkezik hivatalosan internet kapcsolttal, és vagy illetve Agyarországban vásárolt pendrijvval, sugárlemezzel, vagy bármiféle memóriakártyával, az még bónuszként pluszba fizetett is akaratán és önhibáján kívül a holomatricás atriszjuszos jeszenszhki-bródi maffiának, szal még ezeket a maygar szarokat se ingyér tölti le.

AtiSnatch 2013.02.15. 16:17:27

@zebraság fél cicaság: ez esetben akkor az egyik ismerősöm unokatestvérének a nagynénjének van meghívója! meg én is csak hallottam róla :)

csótányegér 2013.02.15. 16:30:30

Már látom magam előtt Attila következő Homár-posztját:

Naiv ügyfél esete a hamis ncore-meghívóval

AtiSnatch 2013.02.15. 16:31:45

@csótányegér: már miért lenne hamis? még a doboza is meg van! :P

Atörökk 2013.02.15. 16:33:39

Szóhoz se jutok. Én hol tudok bejelentést tenni, akitől vásárolom a pálinkát, egyoldalúan megemelte a demizsont és az árát 200 forinttal literenként, pedig az ő pálinkája se jobb semmivel a másétól, ugyanúgy baszok be mindtől. Mikor kérdőre vontam, miért emelt árat, azt mondta, azért, mert többet akar rajta keresni. Nem találok szavakat. Intézményesített szabadrablás.

Aureliano Buendía 2013.02.15. 16:35:09

@A.Snatch: ne haragudj meg, de te is tisztán látod, hogy a posztoló a sűrű fillér híve.
Jó lesz ez a ma este, szerintem a holnapi sulit elhalasztom:)

Colt, Vászka: ügyfélkapuval az ocsmányiroda dokkolástól távozásig bruttó 9 perc volt.

Aureliano Buendía 2013.02.15. 16:37:23

@A.Snatch: debizony, a böcsületes neve Bródi Kamelópárdálisz

@A tőntetők a Széchenyui téren gyülekeznek: ízlett az ebéd?

Aureliano Buendía 2013.02.15. 16:38:55

@A.Snatch: na, én ezért adom olcsóbban
nincs csomagolási költség, csak a pénzt kell vesztern junionon keresztül feladni Motoko Sese Neguse névre feladni.

Aureliano Buendía 2013.02.15. 16:40:00

@atörökk: mennyiért adja a cefrét?:) Nekem pont elfogyott itthon gyermekszületésből kifolyólag. Azaz lefolyólag. A torkomon.

AtiSnatch 2013.02.15. 16:43:05

@uraaam: múltkor ocsmányirodával megjártam,mentem jogsiért,sorszám,mondom egy milliójan vannak elöttem még egy cigi belefér egy félóra múlva lett gyanús ,h sokan megelöznek!há nem előre veszik a embert ien esetben?há de...na de igy jártam ,egyébként is melóból léptem le érte,uh szépen telt a munkaidőm :D

Aureliano Buendía 2013.02.15. 16:43:36

@Rosszindulatú Vászka: valamelyik másik szaktopikan volt szó az ügyfélkapuzásról
hogy mennyivel gyorsabb-e mint, ha odavergődik az ember.

de azért a mai élmány is megvolt a vezetőt kereső banyatankos nénivel
valami nem tetszett neki, de nem jöttem rá, hogy mi

Aureliano Buendía 2013.02.15. 16:45:07

@A.Snatch: 17 évesen már dolgozol? Ez igazzzzzán szép dolog. És ács, vagy kőműves vagy?:D

Én ügyfélkapuztam. Pláne, hogy a központiba mentem, ott meg ilyenkor is szarásig voltak a népek.

CheshireCat 2013.02.15. 16:47:02

Judittal se tortent meg etikatlan dolog azeleteben, innen latszik. Azokat o osztja.

Atörökk 2013.02.15. 16:48:02

@uraaam:
Nem átall tán 2000 forintot már elkérni a törköly literjéért, de most nálam is elpárolgott. Kénytelen vagyok vodkán tengődni. Óborzalom.

Aureliano Buendía 2013.02.15. 16:51:26

„Nagyon sajnálom, hogy ha a Mammut mozi veszteséges, és a bezárás fenyegeti, de nem ezt a tisztességtelen lépést kellene megtennie a Cinema Citynek. Mivel legalább is etikátlannak tartom a dolgot, mindenesetre tettem egy bejelentést a GVH-nál és az NFH-nál.”
Szereztél nekik így a hét végére pár vidám percet.

@atörökk: egész jó summát kér érte, és hova valósi e nedű?

Nálam most csak bolti cuccok vannak, de erős a gyanúm, hogy indulás előtt a jégeremet is le kell majd ellenőriznem.

A tejfakasztást nem lehet eléggé komolyan venni!:)

Anomalocaris (törölt) 2013.02.15. 16:53:12

@uraaam: Pénteken sose ebédelek. De hisz ezt tudod.

AtiSnatch 2013.02.15. 16:54:00

@uraaam: én is ügyfélkapuztam, és nem az első jogsiért mentem :P
@atörökk: a törköly a nem jó! csak a szilva! aztat meg tudok 1000é meg ingyen!

Anomalocaris (törölt) 2013.02.15. 16:54:23

Kicsit rapszódikus ma a blogmotor.

Atörökk 2013.02.15. 16:55:11

@uraaam:
Szexárdról. Eddig még nem csalódtunk benne.
Most olvasom, a tegnap született kiselefántnál is gondok vannak, arra is inni kell. Vajh miért veszek magamra ennyi terhet?

Aureliano Buendía 2013.02.15. 16:56:46

@A tőntetők a Széchenyui téren gyülekeznek: tudom, böjtölsz:)

@A.Snatch: namostakkó hazucc. Ügyfélkapuval időpontra mész, nem számít, hányan vannak előtted. Én is odamentem, így kb. 40-50 ember volt előttem. Hótnemszámít.
Vagy akkor te ne fizettél elő az Ügyfélkapu Gold szolgáltatásra, csak a Bronze-ra?:D

Atörökk 2013.02.15. 16:57:11

@A.Snatch:
Márhogynevolnajó, kérlekalássan, akurvaéletit.

Aureliano Buendía 2013.02.15. 16:58:34

@atörökk: te egy talpig szent vagy. Egy igazi heró. Egy két lábon járó önfeláldozás.
Nem akarsz pályát módosítani? Róma belvárosában vagy egy multi, ahol üresedés van, vezérigazgatót keresnek.

Aureliano Buendía 2013.02.15. 16:59:50

Beszéltem ma a kismamával, és kiokosított, hogy milyen technikai dolgokat kell majd este a tejfakasztón szem előtt tartanunk. Elvégre az ignyunkbazmeghogylegyenkurvasoktejbazmeg túl tág fogalom.

Atörökk 2013.02.15. 16:59:53

@uraaam:
Hehh.. kerülnék oda. Kicsit gatyába ráznám a kócerájt, utána csoda mókák lennének.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.15. 17:04:40

@uraaam: amúgy drakulálok. Mikó iszunk?

vénszivar 2013.02.15. 17:04:58

BUZIK! RIADÓ! Van új poszt!

AtiSnatch 2013.02.15. 17:05:07

@atörökk: na jó,ha nincs szilva...
@uraaam: elnézést kérek,igazad van! amikor csináltattam ,akkor mentem időponytra amikor érte mentem akkor már nem vót időpont,de a tokmány kiadást akkor is előre veszik,na aztat csúsztam le :D
am van új poszt de az se jobb :D

Atörökk 2013.02.15. 17:05:18

@uraaam:
Nem, az akkor lenne, ha valami jamaicai górét választanának. Én maradnék a misepálinkánál :D

Aureliano Buendía 2013.02.15. 17:10:23

@Rosszindulatú Vászka: nem az én gyermekem, hanem a legjobb barátomé, de köszönöm a postásuk nevében is:)
Én ma estve;)

@A.Snatch: bölcs ember nem hagyja ott a sorszámot, mert akkor így jár. Nekem is mondták már, hogy majd a felvétel gyorsan meg lesz. Na, abban nem hittem, inkább posta.

@atörökk: az lett volna a másik ötletem:)

AtiSnatch 2013.02.15. 17:12:54

@uraaam: jobb volt ott,mint 17éves ácsként fent dolgozni a tetőn :D

Aureliano Buendía 2013.02.15. 17:15:25

@A.Snatch: látod, ezt nem csodálom. Én a történelem hajnalán burkoló voltam még, amit már akkor elhibázott lépésnek éreztem. Pláne, mikor decemberben egy házat kívülről burkoltunk dísztéglával. Ellenben még nem omlott le, néha látom, ha arra járok.

Atörökk 2013.02.15. 17:15:43

@uraaam:
Változás kell, ezt a vak is lássa :)

@batgirl:
Nem is akármilyen ;-)

Rosszindulatú Vászka 2013.02.15. 17:16:15

@uraaam: te Decemberbe laksz? Nem is montad eddig.

AtiSnatch 2013.02.15. 17:21:08

@uraaam: valamiből meg kell élni :(

Aureliano Buendía 2013.02.15. 17:37:29

@atörökk: törökk for prezident
egy szavazatod van tőlem:)

@Rosszindulatú Vászka: majdnemhogy, de meg diszléziás vagy:)

@A.Snatch: inkább valakiből:D

Rosszindulatú Vászka 2013.02.15. 17:42:44

@A.Snatch: nem szégyen a munka, csak fárasztó. De leginkább mostanság öröm. Ez van.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.15. 17:45:27

@uraaam: arra meg pirint köll szedni, állítólag az mindenre jó, csak drága.

hekhekhekhekkinen 2013.02.15. 17:46:19

Gondolom nincs a Mammutban vendég.
Egy esetből nem akarok messzemenő következtetéseket levonni (vagy mégis?), de véletlen épp proliszerdán mentem moziba, persze mindenhol szinte soldout volt a Django Unchained Budán, kivéve a Mammutot.
Speciel nekem pont hogy szimpatikus a szelektív áremelés, már tele a tököm vele, hogy ebben az országban mindent átláthatatlanul keresztfinanszíroznak.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.15. 18:01:43

@hekhekhekhekkinen: sztem, ha nem megy a biznic egy hejen, nem pont az áremelés fogja fellendíteni a látogatottságot.

Aureliano Buendía 2013.02.15. 18:09:35

@Rosszindulatú Vászka: hát én nem tudom, a nyugdíjas igazolványodra van kedvezmény?

Rosszindulatú Vászka 2013.02.15. 18:35:48

@uraaam: új vicc nincs? Ez meddig ér még?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.15. 18:36:42

csak halkan mondjunk ilyeneket, mert fölemelik az árakat a többi helyen is, hogy egyenlő legyen. :S

igi1 2013.02.15. 19:01:35

akkor a mammut aleggyengëbb làncszem

nem èrtem, van elèg mozi màshovà enni

azè ez a logika kitüntetèst èrdemel

mintha èn se írtam volna szebben

Rosszindulatú Vászka 2013.02.15. 19:03:05

@uraaam: már miért is? Úgy érvelsz, mint Igi szokott. Belekombinálsz valamit a csetbe és ragaszkodsz hozzá a végsőkig.

igi1 2013.02.15. 19:03:11

@uraaam: sinoszra a palace moziba van

@Rosszindulatú Vászka: zseniâlis politika
pmintha tökön szúrnâk magukat

próbakèppen

Rosszindulatú Vászka 2013.02.15. 19:05:58

@igi1: ráadásul a legtoplákabb, legplepattantabb plázamozi. Szakadt, koszos fotelok meg minden. Az egyetlen előnye, hogy nem az a bandi-a-vállakozó+szőkepicsa kombó a közönség nagyobb része.

Jegkoko 2013.02.15. 19:44:53

Én fél éve totálisan mellőzöm a mozi várost, drága és ráadásúl a szép kártyát se hajlandóak elfogadni.Igy a corvinba meg a lurdyba járok szerintem klasszisokkal jobb mint a többi pláza mozik

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.15. 19:51:30

@Rosszindulatú Vászka: a szittya magyar ősugor ember nem csinál olyan butaságot, hogy otthon vegyen adathordozót. román, szlovák, ukrán cd-t vesz, ezzel is segítve a népek baráccságát.

lobster thermidor 2013.02.15. 20:20:17

A gazdag budai úrinépek csak fizessenek, ha moziba akarnak menni!

Ha nem tetszik a rendszer, ki kell venni egy DéVéDét a videótékából.

bekbórd! 2013.02.15. 20:29:10

Várjá', Attila! Én meg múltkor ugyanannyit fizettem egy ilyen mocskos-multi moziba egy 106 perces filmért, mint előtte 2 hónappal egy 118 percesért. Ráadásul másodjára melegebb volt az idő is, szóval fűteni se kellett annyira. Most a posztodon felbátorodva én is bejelentést teszek, de én az energetikai hivatalnál is!

England win The Ashes! 2013.02.15. 20:53:02

@lobster thermidor: Én múltkor kivettem a Ventilátor kettőt. Az az osztrák vécéépítő-bajnok játszik benne. :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.15. 21:02:02

@Dr Jozef Vengloš: Az nem osztrák, svejci. Úgy is hívják- Svejcinéger.

England win The Ashes! 2013.02.15. 21:04:16

@agresszív kismalac: Azaz! A végén egy Kodával kapják el. :D

England win The Ashes! 2013.02.15. 21:13:10

Meg aztán ott van a Rumbó Egy, az is nagy film. Mikor bemegy a ciába, "odament a ciába' a fő-főnökhöz, a nagy amerikaihoz, nagy csillagjai vótak, odamegy a főnökhöz a Rumbó, aszongya: Feri bácsi!"

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.15. 21:20:47

@Dr Jozef Vengloš: Hüje vagy, az nem Rumbó, hanem Mambó.
Még szegény Moped Laci is megénekelte a Hej, Mambó! c. számába'.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.15. 21:35:44

@zebraság fél cicaság: több tárgyi tévedés is van a kommentedbe. Merhogy itthon is lehet ám venni matricamenteas optikai és fleshordozót. Még boltba is, nem csak netes-találkozós ügynöktől. Ha meg ugye például telefont vesz, vagy vinyót, vagy fényképezőgépet, akkor bizony matricát is kap, ami sok júzer szerint is szélhámosság ugye.

BugyBugy 2013.02.15. 21:53:14

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):

Nem lájkolta magát, mert ezt írja: "A Cinema City egy vendég kérdésére Facebook oldalán adta meg a választ"

Közös anyanyelvünkon olvasni tudol-e?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.15. 22:01:21

@BugyBugy: tudod, mint a bravo újság szexirovatába vót: az egyik barátomnak a hímtagján nőtt egy nagy piros izé és viszket nagyon. mit csináljon vele??

@Rosszindulatú Vászka: jelszókérésben tudok segíteni! :)

Matteo79 2013.02.16. 08:10:16

Posztoló egy igazi idióta...

Kenderice 2013.02.16. 09:12:52

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):
Kapott is ezért a cba 30 millás büntit a gvh-tól januárban...

választóember 2013.02.16. 11:19:22

A megoldás az lesz, hogy végül mindenhol megemelik majd a jegy árát.

Aureliano Buendía 2013.02.16. 11:37:47

@Rosszindulatú Vászka: csak megfigyelek, és az eredményből levonom a megfelelő konzekvenciákat

@igi1: olyanja is van?

kurvamásnap

Aureliano Buendía 2013.02.16. 11:40:00

szerintem vagy 6 éve nem voltam moziban.

énpicipónim68 2013.02.16. 12:20:56

hát gratulálok jót fognak röhögni rajtad a GVH-nál és az NFH-nál... jelentsd már be a az arénás tesco-t is, hogy a családi lay's chips drágább ott, mint az egri tescoban.
ha viccnek szántad akkor jó próbálkozás volt, ha komolyan gondoltad, akkor ööö... bár hallgattál volna.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.16. 14:36:10

@uraaam: ráadásul azt is rosszul, de legalább konzekvensen.

Aureliano Buendía 2013.02.16. 18:27:54

@Rosszindulatú Vászka: az a baj, hogy nagyon tagadod, pedig egyértelmű, hogy az vagy, aki:)

@A tőntetők a Széchenyui téren gyülekeznek: ez igaz, de jó a megfidelőképességem:)

Aureliano Buendía 2013.02.16. 18:41:42

@A tőntetők a Széchenyui téren gyülekeznek: dehogyis! Ő már jól megérdemelt nyugdíjas éveit tölti. Szerintem valami okleveles könyvelő, vagy ilyesmi lehetett;)

Anomalocaris (törölt) 2013.02.16. 19:24:32

@uraaam: De batgirl a főnökünk, ez már tuti.

Anomalocaris (törölt) 2013.02.16. 20:40:50

@uraaam: A túlzott rumkokos-bevitel miatt.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.16. 20:46:56

@uraaam: tagadás? Nem állítottál semmit, nincs róla semmiféle relevéns információd. Pont annyira sújtalan a dolog, mintha azon pörögnél napok óta, hogy tetkó van az ánuszrózsámon, és vagy buzi hittantanár vagyok. De tudod, már mondtam párszor, de nem figyeltél, hogy nem szokunk egy viccet és vagy beszólást napokomn át töb poszton át visszaböfögni, mert uncsi és idegesíró, nem ér pontot, ellembe követhetetlen azokank, akik nem vettek benne fojamatosan részt. Ne szivarozz, mert az az igazi offolás, nem a csetelés.

Aureliano Buendía 2013.02.16. 22:06:03

@Rosszindulatú Vászka: itt a releváns információ, mint olyan eléggé nehezen értelmezhető:)
És mit tetováltattál oda?:D

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.02.17. 05:42:29

@zebraság fél cicaság: Igen, így van. Az igazság illúzió, valójában harc folyik (nem fegyverrel).

Rosszindulatú Vászka 2013.02.17. 09:34:12

@uraaam: na látod, pont erről beszéltem. Kezded már érteni?

Aureliano Buendía 2013.02.17. 11:25:34

@Rosszindulatú Vászka: nem is igazán foglalkoztat:)
Furaszemmel hosszabb ideje vagyunk kollégák több topicon keresztül. Releváns? Több témán át követhető?
Nem feltétlenül. És senkit nem zavar.
Szóval nem téma:)

De elég érzékenyen érint a haraszt zörgése, ahogy látom;)

Rosszindulatú Vászka 2013.02.17. 15:03:13

@uraaam: el vagy tévedve, vagy nem akarsz érteni, kár. Sebaj, a greasmonkey segít oldani ezt a konfliktust is :)

CID 2013.02.17. 18:03:26

@A tőntetők a Széchenyui téren gyülekeznek: Tudjuk, az vagy, de ezt a többes számot nem értjük a királyi, vagy a hatökör?

Beaver100 2013.02.17. 18:37:31

Nem is tudtam !!!! mar ilyen jol megy Magyarorszagon, hogy az emberek $9 -os mozijegyet is megtudnak venni ???? Viktornak igaza van mar le is hagytatok Amerikat mert itt csak $8 a mozijegy.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.17. 18:57:44

@Beaver100: bizonyám. És itt még nemhogy rendes, de egyáltalába semmiféle lövöldözés sincs a mozikban, pedig igény lenne rá. Elmaradott ország :(

Beaver100 2013.02.18. 23:10:49

Neha kell egy kis heje-huja ,ha inalmas a film--latod mar itt senki nem is emlekszik a dologra :(((
süti beállítások módosítása