Tékozló Homár

Magyarországon is volt lóhús, de már megették

2013.02.25. 13:04 | jackyll | komment

A hírek szerint csupán 10 kilogramm lóhúsos hamburgerpogácsa érkezett tavaly Magyarországra, de ezeket anélkül elfogyasztották, hogy bárki észrevette volna, így sosem derül ki pontosan, mennyi lovat ettünk. Eközben már a cseh Ikeánál tart a balhé:

Az Ikea húsgolyóiban lóhúst találtak a cseh hatóság munkatársai - közölte a Reuters a CTK hírét idézve. A rövid beszámolóból egyelőre annyi derült ki, hogy a cseh üzletek számára Svédországban készülhettek a feltehetően fertőzött húsgolyók.

Alig egy hónappal a botrány kirobbanása után valaki vette a fáradtságot és megkérdezett egy lóhentest, aki szerint a marhával szennyezett lóhús lenne az igazi para. Szerinte a lóhús sokkal egészségesebb a marhánál, csak az embereknek lelkiismereti problémáik vannak vele.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2013.02.25. 14:19:49

nincs lelkiismereti probléma. a lókolbász pl. tök jó. fehér kenyérrel, hegyes zöldpaprikával...

SomethingWild 2013.02.25. 14:39:30

Tisztázzuk:

"Svédországban készülhettek a feltehetően fertőzött húsgolyók"

Most fertőzött (azaz betegséget hordozó) vagy lóhússal kevert (finnyásabbaknak: szennyezett). Mert nemmindegy.

2013.02.25. 15:05:10

És mi van azzal aki allergiás a lóhúsra és megfullad vagy megbetegszik?

Vagy mi van ha pl a tonhalas konzervbe keverik bele?

A ló az közlekedési eszköz szerintem, nem pedig kaja.

2013.02.25. 15:09:26

A loparizsi, lokolbasz finom. Meg is kerdeztem a brit kollegakat, hogy mi a baj ezzel az egesz temaval, miert EKKORA a hiszti.

Leginkabb az, hogy nem tudod, mit veszel, nem azt a hust kapod, mint ami a dobozra van irva, es ebbol a szempontbol vegulis ertheto is a para.

fess86 2013.02.25. 15:16:45

Ha ennyi lóhús került ide-oda,valakinek nem tűnt fel,hogy ellopták a lovait? Vagy gondolta kár jelenteni,mert a románok már úgyis rég megették?

England win The Ashes! 2013.02.25. 15:22:04

@Whave: Dettó. Akikkel én dumáltam, ők is csak ennyit jegyeztek meg. Lásd még "a krumplileves legyen krumplileves".

TiZ 2013.02.25. 15:35:53

Az egészben az a legrosszabb, hogy a románok a mi lovainkat lopták el - ahogy már többször írták itt a homáron - és abból gazdagodtak meg.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.25. 16:00:33

Annyira fajsújos kérdés ez itten errefelé, mint hogy akadozik a Hermes táskák brízilai értékesítése, meg hogy körülményes a sebességhatárolók kiiktatása az AMG Mercikben, meg ijenek.

Leadfoot 2013.02.25. 16:01:51

Én azon csodálkozom (csodálkoznék), hogy csak lóhúst etetnek velünk. Mi minden fost megzabáltatnak velünk, amiről nem is tudunk. Jobb bele se gondolni.

Arról is kb. hetente van hír a híradókban, hogy felszámoltak valami illegális húsüzemet, és mutogatják, hogy milyen körülmények közt gyártották a cuccot. Aztán az ember elképzeli, hogy hány ilyen üzem lehet, ami sose bukik le, és szállítja a termékeit a boltokba...

Sokorai_Atala 2013.02.25. 16:13:41

Valami olyat olvastam hogy nem a lóhússal van a baj, hanem, hogy ezek a lovak ellenőrizetlen helyről kerültek a húsfeldolgozóba, azaz lehet betegek voltak, génkezelt cuccal etették meg ilyesmi. Márha ez az igazság.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.25. 16:34:09

@Sokorai_Atala: no és azt honnan tudták, mejik paripa van a fasírozottba?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.02.25. 17:47:20

Az is vicces, hogy évekig keringenek ezek a különböző husikák keresztül-kasul Európán (külön érdekes, hány országon megy át egy rohadt lódög), mire egy ún. "rutinellenőrzésen" fennakadnak...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.25. 18:24:43

Hogy a lófaszba lehet 10 kilót exportálni valamiből, he?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.25. 18:27:01

Ma özvegy Csepcsányi Béláné lóhúst talált a szilvalekvárban.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.25. 18:31:00

Kovács János ma sem talált lóhúst a vacsorájában. Kicsit el is szomorodott, mert már qrvára enne valami állat végre a főzelékhez.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.25. 18:41:13

@Transzoxánia: van. De a lófej delikát, az nem jut akárkinek, azt ki kell érdemelni.

Anomalocaris (törölt) 2013.02.25. 18:44:36

@Rosszindulatú Vászka: Nekem még osztálytársam is volt, akit lófejűnek neveztünk.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.25. 18:47:28

@Transzoxánia: gondolod, hogy ő került bele az ikeás lekváros fasírozottba?

Anomalocaris (törölt) 2013.02.25. 18:51:59

@Rosszindulatú Vászka: Nem, ő a szállodai vízkészletet ízesítette.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.25. 18:54:15

@Transzoxánia: az jó az, állítólag az arcbőrnek is jót tesz.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.25. 19:08:17

Ipszvics Tóni főiskolai hallgató ma karikára vágott lóhúst talált a csipszeszacskóban.

Anomalocaris (törölt) 2013.02.25. 19:21:57

@Rosszindulatú Vászka: VIASZOK, POZITÍV VIASZPÁCOK, BÚTOR ÉS BÚRÁPOLÓ SZEREK.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.25. 19:26:37

@Transzoxánia: na jóvanmár. és azt a viaszkot hogy rakod bele a vízvezetékbe?

Anomalocaris (törölt) 2013.02.25. 19:30:03

@Rosszindulatú Vászka: Hát gyömöszölöd. Mintha koitálnál. De remélem világos, hogy nem ezért lett ez idekopizva!

Rosszindulatú Vászka 2013.02.25. 19:32:47

@Transzoxánia: nemost arra a koitálás dologra vélekszek a tévéből, de a viaszügybe még mindég tanácstalan vagyok, hogy akkor azt úgy a csőbe hogy? Meg attól, hogy ivarkodok, hogy kerül bele? Megannyi talány.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.25. 19:45:21

@Transzoxánia: nem hát. Az miaz? Biztos valami beteg hullagyalázós film, ha te emlegeted.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.25. 20:01:25

@Transzoxánia: na akkor mostmá biiztos nem nézem meg.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.25. 20:25:17

@Transzoxánia: monnyuk a Periszhilton én is döfném.

Anomalocaris (törölt) 2013.02.25. 20:44:01

@Rosszindulatú Vászka: Szóval gyilkos hajlamaid vannak. Végh József tud erről?

Rosszindulatú Vászka 2013.02.25. 20:47:50

@Transzoxánia: nemnemsoha, nem kívánom én a halálát, hisz nem fogok tőle örökölni

Boston Cézárja (erőművész, egyéb kat.) 2013.02.25. 20:49:37

Kicsit le vagyok maradva ebben a témában, de a minap egy összeszerelhető könyvespolcot találtam a hamburgeremben. Szerintem ez is az Ikea műve.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2013.02.25. 21:14:18

Lohust csakis az ALDI-bol.

Amugy a lokolbasz nagyon finom.

Atörökk 2013.02.26. 10:03:16

Már megint ezen lovagolnak?
süti beállítások módosítása