Tékozló Homár

Ezért szüntette meg a MÁV a retúrjegyet

2013.02.27. 09:37 | jackyll | 175 komment

A MÁV-nak sikerült elérnie, hogy évtizedek stabilan posztszocialista minőségű szolgáltatása mellett újabb kellemetlenséggel tesztelje kitartó ügyfelei türelmét:

Megérkezett a válasz a MÁV-tól a kérdésemre, miszerint milyen megfontolásból szüntették meg a retúr jegy kiadását az automaták. A válasz annál is döbbenetesebb, mint vártam: nemcsak a jegykiadó automaták, a pénztárakban sem lehet 100 km-nél kisebb távra retúrt venni. Az érv: sok volt a visszaélés a 3 napos használhatóság miatt. Most komolyan, a MÁV szerint ez a megoldás?! Valahol a világon oldanak ég meg így problémát? Esetleg a jegyellenőrzés hatékonyságát nem lehetne növelni az utasok szívatása helyett?!


De hogy nehogy információt ferdítsek, itt a levél:
Tisztelt Shazagi!                                          
 
Az Ügyfélszolgálatunknak küldött elektronikus levelét köszönettel megkaptuk, azzal kapcsolatban az alábbiakról szeretnénk tájékoztatni.
 
2013. február 1-jétől a Nemzeti Közlekedési Hatóság, EH/VA/NS/A/14/6/2013-as nyilvántartási számon jóváhagyta Társaságunk Üzletszabályzatának módosítását.
 
A módosítás szerint ettől a naptól az egy útra szóló menetjegyek 100 km és az alatti távolság esetén csak a jegyen feltüntetett naptári napon érvényesek. Az érvénytartamon belül megkezdett utazás másnap hajnali 03:00 óráig befejezhető. A menetjegyek akár hatvan napos elővételben továbbra is megvásárolhatók. A hosszabb távolságra kiadott menetjegyek érvénytartama nem változik, marad a távolságtól függően két, három vagy négy nap. Továbbá a menettérti jegyet csak száz km feletti távolságra ad ki a vasúttársaság. Amennyiben az utas a 100 km és az alatti utazásához a visszaútra is meg kívánja vásárolni a jegyét, abban az esetben a pénztáros két darab egy útra szóló ellentétes irányú menetjegyet ad. Ebben az esetben az Utasnak meg kell jelölnie az oda, illetve a visszautazás pontos dátumát. Amennyiben az Utasunk nem tudja pontosan megjelölni a visszautazás napját, akkor érvényesség megjelölése nélkül kiadott menetjegy is kiszolgáltatható, azonban ezt a visszautazás előtt a személypénztárban érvényesíteni szükséges.
 
A változtatást a visszaélések magas száma indokolta, ugyanis rövidebb távolságú utazások esetén az utasforgalom nagysága miatt, vagy, mert egyes Utasaink tudatosan elkerülték a jegyvizsgálót az ilyen típusú menetjegyek kezelése nem történhetett meg, így gyakorlatilag visszaútban akár 3 napig használhatták azt, mely miatt jelentős gazdasági kára keletkezett Társaságunknak.
 
Amennyiben a 100 km-nél rövidebb távra az e-Ticket rendszerben vásárolja meg jegyét oda és visszaútra, úgy a visszaútra szóló menetjegy átvehető az odaút kiindulási állomásán az erre alkalmas internetes jegyátvételi kioszkokból.
 
Megkeresését és a fentiekkel kapcsolatos megértését köszönjük.
 
 
Üdvözlettel:

ügyfélkapcsolati szakelőadó

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

király vagyok 2013.02.27. 15:22:05

mitutazgatol sok csiraparaszt dolgozál legyen pézem dik

VT Man 2013.02.27. 15:41:26

Jogos a lépés, részben.

Tényleg sokszor nem jön a kalauz az elővárosi vonatokon.

Erre persze az is megoldást jelentene, ha több kalauzt fizetnének. Ehelyett most lesz 2 jegy, és ki lehet rúgi pár kalauzt.

Merylla 2013.02.27. 15:47:57

Nem kell izgulni a turisták miatt, mert rövidtávú retúr jegy tőlünk nyugatra is csak aznapi van - ha később utazol visszafelé, akkor 2 jegyet kell venned, egyet oda, egyet vissza.

Sajnos nem csak a kisebbség csal a vonatjegyekkel. Hétvégén Nyíegyháza-Nyugati között IC-n utaztam egy jólszituált anyukával és a lányával, mindkettőnek okostelefon a kezében, fülében. Debrecenben szálltak fel, de az új felszállók jegyeit kérő kalauznak csak Cegléd után adták oda a jegyüket, pedig minden megálló után jött a kaller. Bizony, bizony jegyük, helyjegyük csak Ceglédtől volt :)

vladimir964 2013.02.27. 15:55:26

Miért nem lehet egy angol mintára normális beléptető rendszert telepíteni, ahol az induló vonatok peronjára csakis érvényes menetjeggyel lehet belépni?
Viszont a másik oldalon az is igaz, hogy normális szolgáltatás is szükségeltetne ahhoz. Persze tudom, mitl, de azért felteszem a két költői kérdést: Mi a büdös franc tart Pécsről-Budapestre 3,5 óráig a vonatút, ráadásul úgy, hogy nem a rövidebb érkezési pályaudvarra (érts Déli) érkezik a vonat, hanem átmegy gyakorlatilag az egész városon, hogy a Keletiben landoljon. Aztán meg mi a franctól megy Pécsről Nagykanizsára (140 kilométer!!!!!) 2óra 50 percig a vonat????

vénszivar 2013.02.27. 16:24:27

@vladimir964: Jó a kérdés! Mehetne 3óra 30percig IS!

VilMarci 2013.02.27. 16:27:07

@Merylla: "rövidtávú retúr jegy tőlünk nyugatra is csak aznapi van"
Hollandia eléggé nyugatra van? Itt bármilyen távolságra vehetsz dátum nélküli jegyet. Akár egy irányba is.

@péesz: "Ki az az utasréteg, rájuk nézve miért hátrányos..."
Mindenki, aki nem szeretne a visszafelé úton a pénztárnál sorban állni.

polgarjenö 2013.02.27. 16:32:58

@péesz: Ki az az utasréteg?

Ahhoz a réteghez tartozom, amelyik naponta ingázik a munkahelyére 50 km-en belül, és NEM bérletes.
Képzeld: egy Start Klub kártyás a bérlet árának feléből kihozza a hónapot. Viszont minden napra retúr jegyet kell venni. A honi állomás jegypénztára gáz, messziről el kell kerülni. Sebaj, regisztrálsz az interneten: Online Belföldi Vasúti Jegyvásárlási rendszer. Vennél jegyet több napra előre, mondjuk egész hétre, Igen ám, de egy fizetési tranzakcióval csak 4 (négy!) utazásra vehetsz. Mivel retúrt már nem kapsz, csak oda meg visszát, tehát vehetsz 2 napra és kész. Mind eközben minden egyes utazásnál egyesével pötyögöd be a kiinduló és célállomás nevét, mert azt sem jegyzi meg.
Az utasbarát fejlesztésit neki!!!

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.02.27. 16:53:33

@VilMarci:
Finnországban ezt úgy oldották meg, hogy kétféle kocsi van: az egyikben tudsz jegyet is venni a másikban előreváltott jeggyel lehet csak utazni. Az elsőben jegyadós megy, általában nem is ellenőriz. Az ellenőrök meg vagy hárman vannak, végigmennek az egészen (jegyadós után) aztán birságolnak, elveszik a személyit. Azt láttam, hogy részeg fazon (ez finneknél vasárnap reggel nem ritka) nekiállt okoskodni, lefogtál, következő állomásnál már várta a rendőrautó, fölszálltak, egy perc se volt, levitték és elvitték, vonat meg ment tovább.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.02.27. 16:57:12

@vladimir964: Ez kb. London zone 3-ig, néhol 4-ig van így. Külső, egyéb pályaudvarokon nincs beléptető, viszont mindenhol legalább 1, inkább 2-3-4 "peronőr", kezében rádiós hangosbemondóval.

bari-kád 2013.02.27. 16:58:58

@ErtelmetlenSzajkarate: kétféle kocsi? Ekkora kötsög diszkriminátorokat, pfuj.

vladimir964 2013.02.27. 17:06:27

@ErtelmetlenSzajkarate: Teljesen mindegy hogyan, nálam a peronőrök is beletartoznak a "beléptető rendszerbe". Ugyan sosem éltem Angliában, de nem tudom elképzelni, hogy a bliccelés ott is a helyi néprajzi hagyományokhoz tartozna, mint nálunk (+adócsalás stb.)

asdf 2013.02.27. 17:22:20

@polgarjenö: az nem ugy volt, hogy a start kartyat tilos munkahely es lakhely kozotti ingazasra hasznalni?
(de megha lehet is, a mavot hadd ne erdekelje mar, hogy a munkaltatod torvenyserto modon baszik kifizetni a berleted aranak nyolcvanvalahany szazalekat es emiatt te kenytelen vagy naponta menetjegyet venni :P )

Te-ve 2013.02.27. 17:37:02

Azért olyan is volt már, hogy az ember retúr jegyet vett, de visszafelé se pénztár, se kalauz nem volt (kis forgalmú állomás vagy éjszaka). Ilyen esetekben most mi van? Az, hogy míg a retúr esetében megvette előre (ezeket általában nem érte meg visszaváltani sem), most gyakorlatilag nem kell jegyet venni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.27. 17:53:18

@Te-ve: "se pénztár, se kalauz nem volt"

Régóta mondom, a MÁVnak, BKVnak így kéne működnie. A jegyárbevétel alig fedezi a vele kapcsolatos kiadásokat.

Kékcsillag 2013.02.27. 17:55:26

Amúgy nem tudom, mi a gond. Érdről mentem a Délibe (kb. 25 km), retúr jegyet kértem, a nő kérdezte, hogy még aznap visszautazom-e. Mondtam, hogy igen, és így adott egy jegyet oda, és egy jegyet vissza, árban is ugyanaz, mint a retúr. Szóval nem kellett sorba állnom hazafelé a Déliben.

Dr. Sör Kálmán · http://www.itallexikon.hu 2013.02.27. 18:00:56

Nekem is adtak nemrég retúrjegyet. Nem értem. Csak nem szüntetik meg, retúrjegy mindenhol van a világon.

tarasp 2013.02.27. 18:10:08

"Az Ügyfélszolgálatunknak küldött elektronikus levelét köszönettel megkaptuk, azzal kapcsolatban az alábbiakról szeretnénk tájékoztatni.

2013. február 1-jétől a Nemzeti Közlekedési Hatóság, EH/VA/NS/A/14/6/2013-as nyilvántartási számon jóváhagyta Társaságunk Üzletszabályzatának módosítását.

A módosítás szerint ettől a naptól az egy útra szóló menetjegyek 100 km és az alatti távolság esetén csak a jegyen feltüntetett naptári napon érvényesek."

A jóváhagyásra felterjesztett javaslatba kellett volna bele venni, hogy nem csak az egy útra hanem a menettérti útra szóló jegyek is,csak a jegyen feltüntetett naptári napon érvényesek 100 km távolságig.

Most a pénztárnál két jegyet kell kérni, nyomtatni, ami egy jegyszelvényen is kiadható lenne. Idő és költségtöbblet, amit végül az adózók fizetnek meg.

kpityu2 2013.02.27. 18:16:17

Meg kell szüntetni a vasutat, és akkor nem lesz bliccelés.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.27. 18:22:25

@Dr. Sör Kálmán: "Csak nem szüntetik meg, retúrjegy mindenhol van a világon."

Csak a rövidebb, 300 km alatti utakra szüntetik meg.

R.G.I 2013.02.27. 18:30:40

@ColT: Kedves CoIT. Későn érkeztem és most olvastam csak a commented. Hogy a rendőr tartson rendet???:) Az index filmes részlegén is megmondták 2013 a sci-fi éve lesz.

Amúgy nem értem a visszaélést: 1. A retúrjegyet egyszer oda egyszer vissza használhatod ha egyszer odafele lekezelték akkor már csak visszafele jöhetsz ha jó az elméletem nem értem ezzel hogyan lehet visszaélni. 2. Elkerülik a kallert: azt hogy a makkomba?? Bebújik a wc-be? Ha én szolnokról jövök pestre egyszer tuti találkozok a kallerral. Vagy látja jön munkatudatos ellenőrünk akkor inkább leszáll és megvárja a kövi vonatot, hátha azon nem lesz ellenőr és nem kezelik a jegyét?

manigerzson 2013.02.27. 18:32:50

@Dr Jozef Vengloš: itt Írországban a buszon van az egyszeri, a napi retúr, meg a havi retúr. a vonatról csak annyit tudok nyilatkozni, hogy már láttam, hogy van, de még nem utaztam vele :-D

SarahConnor 2013.02.27. 18:34:20

Én azt nem értem, hogy itt is és a híradóban is anyagi kárról beszélnek, holott a ki nem fizetett utazás kárt nem, max elmaradt bevételt hoz. És a kettő nem ugyanaz, sem gazdasági, sem nyelvi értelemben.

CID 2013.02.27. 19:28:57

@Fenimore: esetleg, jogi értelemben, vagy józan paraszti ésszel ugye érted?

Zseer 2013.02.27. 19:41:25

1.5 eve vonattal jarok melozni.
bunko kallerrel meg nem talalkoztam.
a legtobbjuk kimondottan jofej.
persze ebben az is benne van,hogy mindig megveszem a jegyet.
a munkaltato fizeti a 86%ot,nincs ertelme szarragoskodnom (par kollega meg azt a 30 ruppot is sajnalja, es azt hazudjak,olyan megalloban szalltak fel,ahol nics jegyarusitas)

kesesek rendszeresek,de arrol nem tehet a kaller.

amugy azt hallottatok,h a konyhakeseket is be akarjak tiltani,mert sok volt a 8 napon tuli,halalos serules,amit konyhakessel okoztak ?

v2peti 2013.02.27. 20:06:56

Ausztriában sincs rövitávú retúrjegy, ott két lehetőséged van. Biankó jegy, amit felszállás előtt lepecsételsz a metróbejáratihoz hasonló pecsételő automatánál, vagy előre váltott jegy, adott napra (órára!!!), mint itt!

Mi minndent félig oldunk meg! :( Ezt is! Eltörlik a retúrjegyet, de nem vezetik be a pecsételőst. Persze van keletbélyegző nélküli, de azzal oda kell menni a péntárhoz, bár elvileg soron kívül pecsételnek, de azért előfordulhat, hogy csúnyán nézhetnek ilyenkor az utasok, főleg, ha többen akarnak pecsételtetni!

lüke 2013.02.27. 20:15:39

ha
- a MÁV-nál mülködne a netes vásárlás
-a pénztár
-a nyomtatható jegy stb
akkor megérteném

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2013.02.27. 20:27:43

A regisztrációs jegy azért szűnt meg,mert sokba került a jegy előállítása. Gondolom most jól megalapozott felméréseket végeztek arra, hogy a plusz jegy előállítása miatti többletköltség,hogyan viszonyul a bliccelési lehetőség csökkenésével járó nyereséggel. ;)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.02.27. 20:34:12

@lüke: nem járok gyakran vonattal, de nekem működik a netes vásárlás, biztos szerencsém van. a kioszk is fasza, sose áll ott senki, illetve egyszer egy gyereket kellett elhajtanom, mert szórakozott vele. a pénztár előtt meg kígyóznak a népek minden alkalommal.

aki nem érti, miért van a szigorítás, olvassa el a korábbi poszt kommentjeit, ott szépen leírják, hogyan csalnak a "leleményesek".

a szigorítás csak annyit jelent, hogy a felhasználás idejét előre el kell dönteni. nem kell kétszer sorba állni, nem drágább, semmi hátránya nincs a két jegynek.

aki nem tudja előre, mikor akar visszamenni, az meg vegyen akkor jegyet, amikor eldöntötte. ennyi talán elvárható egy felnőttől.

nem értem a sírást, szerintem aki háborog az a) csaló b) nem tudja miről van szó.

annyi kritika azért jogos, hogy elég lenne bemondani/beírni a visszaút dátumát és ráírhatnák a jegyre, akkor nem kellene kettőt nyomtatni. de ennek is csak azért lenne értelme, mert ha jól tudom, baromi drága maga a jegy is.

betyár53 2013.02.27. 20:35:54

@ColT: De így a Utazási igazolványos nyugdíjastól Pl 4 rubrikát tud elvenni, ha 90 % ost kér ! Nem fog tudni a kezelésekre utazni pl orvosig .. csak 6 x

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2013.02.27. 20:36:22

@batgirl: Egyszer tanúja voltam egy ilyen esetnek. A kalauz elég határozott emberke volt. Kétszer kérte tőlük a jegyet,ami nem volt. A büntetést nem akarták kifizetni. Normálisan és részletesen elmondta nekik, hogy neki ebben az esetben rendőrt kell hívni, majd elment. Az út alatt többször is jött még arra,de velük nem foglalkozott. Azt gondolhattad volna, hogy jobb a békesség alapon,hagyta az egészet. Mikor megérkeztünk a Keletibe pontosan a mi kocsink ajtajánál két rendőr várta az érkezésüket és megkezdte az intézkedést velük szemben.

polgarjenö 2013.02.27. 21:03:58

@asdf: az nem ugy volt, hogy a start kartyat tilos munkahely es lakhely kozotti ingazasra hasznalni?

A Start Klub kártyát korlátlan számú utazásra igénybe lehet venni, csak persze minden egyes útra jegyet is kell venni hozzá (50%-osat). De nem ez a lényeg, ez csupán magyarázat arra, hogy miért is nem vagyok bérletes.

Azzal én jól elvoltam, hogy naponta kellett jegyet venni, sőt inkább 4 naponta előre 4 retúrt. Egy hónapban kellett mondjuk 20 darab. Most mi van? Vehetek 40-et!

polgarjenö 2013.02.27. 21:21:03

@tarasp: internetes jegyvásárlás
"Az Ügyfélszolgálatunknak küldött elektronikus levelét köszönettel megkaptuk, azzal kapcsolatban az alábbiakról szeretnénk tájékoztatni.
Mivel 2013. február 1. óta, 100 km alatt megszűnt a menettérti jegyek választásának a lehetősége, így nem elegendő a <Visszaút> gomb, mivel a visszautazás paramétereit ugyanúgy meg kell adni, mint egy új utazás kiválasztásánál. Menetrendi keresést, vonatválasztást ugyanúgy el kell végezni, és ugyanúgy külön utazásnak számít, mintha eleve az <Újabb utazás> gombbal tervezte volna. (Mindössze annyi előny lehetne, hogy alapértelmezetten ki lenne töltve a keresőmező a viszonylattal, és az odaút dátuma lenne kiválasztva.)"

A lényeg: utazás kiválasztása után már nem kattinthatsz a <Menettérti> gombra, mert ugye olyan már nincs. És csak azért nem tettek oda a helyére <Visszaút> gombot, mert az az utasnak egyszerűbb. Mit képzelnek már ezek az utasok?!

Nyugalomra vágyó utas 2013.02.27. 21:54:23

Tőlem akár állomásonként is nyomtathatnak új jegyeket, ha végre tesznek valamit a rendszeres késések ellen. 2012-ben 224 munkanap alatt összesen több, mint 30 óra késést jegyeztem fel. Ez kicsit fájdalmasabb, mint két jegyet kapni a pénztárnál...
Egy pénztáros ismerős mesélte, hogy amikor olyan állomáson dolgozott, ahol még estefelé is nyitva van a pénztár, ott rendszeresen vitték vissza a kezeletlen jegyeket az utasok a nap végén. Vagyis nemcsak 3 napig használták a jegyet, ha szerencsések voltak, hanem még vissza is kapták az árát. Az persze már a máv hibája, hogy a kalauzok az utasok között üldögélhetnek a jegyek kezelése helyett. 50 km alatt jó esetben kétszer látni őket, bár nagyon ritkán előfordult már olyan is, aki folyamatosan fel-alá járőrözött a vonaton.
Maximálisan egyet tudok érteni azokkal, akik a vasúti rendőrség visszaállítását javasolják. Egyrészt hasznos lenne a rongálók és egyéb rossz arcok ellen, másrészt nem kellene órákra megállítani a vonatokat egy-egy bliccelő miatt. Ez utóbbit azért mondom, mert azt vettem észre, hogy az utóbbi hónapokban divat lett a mávosok körében rendőrt hívni. Ilyenkor az adott vonat szépen félreáll egy állomáson, és mindenki várhat. Az is, aki tisztességesen kifizette a jegyét.
És amikor ezt egy héten már másodjára teszik meg veled, és emiatt ismét elkésel a munkahelyedről, vagy nem érsz haza időben megetetni a papagájt, akkor...
...nem tehetsz semmit, mert neked csak kötelességeid vannak a mávval szemben, ha felülsz egy vonatra, jogod semmi!

SarahConnor 2013.02.27. 22:02:18

@CID: értem, de nem ismerem el. Ha felpattanok egy vonatra Debrecenig, ami amúgy is oda menne, bár jegy nélkül vagyok, megkárosítani nem károsítottam meg senkit, a kár ugyanis mínuszt jelent. Viszont a belőlem jövő bevétel elmarad.

A józan paraszti eszet meg hagyjuk a Homáron, meg a híradóban is...

ouroboros 2013.02.27. 22:59:34

@asdf: egész pontosan:

A START Klub kártya részletes bemutatása

A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. új, START Klub kártya néven megvásárolható, névre szóló, fényképes, biztonsági elemekkel ellátott plasztik kártyát vezet be, mely az érvényességén belül korlátlan számú kedvezményes menetjegy megvásárlására jogosítja a kártya tulajdonosát a MÁV-START Zrt. szolgáltatási területén és a GYSEV Zrt. magyarországi vonalhálózatán.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.02.27. 23:00:42

@Roltii: Láttam ilyet Angliában nem egyszer, magukat keménynek képzelő részeg suhancok nekiálltak balhézni a kallerral, aki nem vette fel a kesztűt, hanem szépen bezárkózott a motorkocsi fülkéjébe.

A meglepi a következő megállónál jött, ahol rendőrök várták a szerelvényt és lerángatták az akkorra már könyörgősre váltó nagyfiúkat.

ouroboros 2013.02.27. 23:17:53

Még egy kis szösszenet (saját tapasztalat):

Sok-sok évvel ezelőtt - van az már 15 is - úgy adódott, hogy pár naponta jártam ékes fővárosunkba retúr (de hülye szó) jeggyel.
Nem játszottam rá, de néha ha a visszaúton nem ért oda a kaller (általában lustaságból, ideje lett volna rá) akkor a következő alkalommal,
ha belefért az időbe (3 nap), isten látja lelkemet, én bizony fölhasználtam azt a jegyet még egyszer hazafele:
azaz csak odaútra vettem jegyet, s visszajöttem az előzőleg visszafele le nem kezelt retúrral.
Aztán úgy hozta a sors, hogy 7 év szünet állt be a mávval való kapcsolatomban.
Egy bő éve ismét használom majdnem napi szinten a szolgáltatásukat ugyanazon a szakaszon, s azt tapasztaltam, hogy lekezeletlen jegy nincs!
Így most két dolog miatt is értetlenül fogadom ezt az intézkedést:
- Ennyi időbe került erre rájönni?
- Javítottak a jegykezelők morálján (grat!), akkor meg mire volt ez jó tulajdonképpen?

bknn 2013.02.28. 00:27:19

A másik nagyszerű MÁV szabály, hogy 5 perccel a vonat érkezése előtt nem kötelesek jegyet kiadni (falu). Hétfő reggel késve érkeztem, kopogtam a lefüggönyözött pénztárablakon, a forgalmista nőci meg kiböfögte, hogy nem tudok olvasni? nem adnak jegyet. Kértem szépen, akkor sem... Megkértem, hogy "akkor kapjátok be" és egy kiadós anyázás kíséretében távoztam a váróból. Csak hogy legyen oka legközelebb bunkózni. Kalauz szerencsére nem jött a fél órás út alatt, így megúsztam a tizen-valahány ezres bírságot.

Winston Smith 2013.02.28. 06:43:31

Ha van egy termék, amivel sok a visszaélés és ezért ráfizetéses, akkor a szolgáltató azt a terméket kivezeti a terméklistáról.

Láttam én már elég ilyet más iparágban is, nem tudom min kell meglepődni, így működik az üzlet. Inkább azokra legyél mérges, akik visszaéltek a retúrjeggyel.

zek11 2013.02.28. 06:52:11

Amíg az állomások több, mint a felén nincs jegypénztár, addig a bliccelőket nem nagyon érdekli a retúr jegy, mert nem vesznek. A kalauzt kell csak elkerülniük, ha félútig sikerül akkor félárú a jegy, ha végig akkor ingyenes....

indapass90210 2013.02.28. 07:18:09

@ember bácsi: Megspórolta neked a pénztáros a jegy árát, te meg még bunkóztál vele?

Szégyelld magad!

indapass90210 2013.02.28. 07:20:29

Valaki viszont sötétítse fel társadalmunk azon szerencsés tagjait, akiknek nem kell vasúttal utazniuk, hogy hogyan is lehetett visszaélni a retúrjeggyel?

Egyéves Önkéntes 2013.02.28. 07:41:55

@elwood: Állami kézbe kéne venni szerintem is, mindjárt hatékonyabban működne!

Egyéves Önkéntes 2013.02.28. 07:44:14

Pénztártól való távozás után az utasnak helye nincs!

Egyéves Önkéntes 2013.02.28. 07:49:47

@turbocat: szerintem aki 29 évig ugyanazt a kocsit használja az ezerszer környezettudatosabb, mint aki három évente lecseréli.

@Fenimore: szerinted a vonat azon része, ahol jegy nélküli utasok utaznak, az nem fogyaszt olajat-villanyt-semmit? az nem is kopik? Azt nem fűtik? Ott nem világítanak?

Csak nem az NFM-ben dolgozol?

A Spanyol Inkvizíció 2013.02.28. 07:52:01

@Fenimore: mivel úgyis van egy lyuk rajtad ott alul, ugye nem baj, ha a haverjaimmal elmegyünk és bedugjuk oda a farkunkat?
nem ér veszteség, mert amúgy is ott van az a lyuk.

Ostoba tyúk.

tarasp 2013.02.28. 07:54:04

@polgarjenö: elég lett volna menettérti jegy érvényességi idejét egy napra korlátozni.
Most kap az utas két egy útra szóló jegyet aznapi érvényességgel, ami egy jegyen költséget és időt kímélve kiadható lenne.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.02.28. 08:01:49

öööö...

"elkerülték a jegyvizsgálót az ilyen típusú menetjegyek kezelése"

Ha elkerülték a jegyvizsgálót, akkor honnan tudják, milyen típusú menetjeggyel rendelkeztek? Ill. ha valaki rendelkezik menetjeggyel, miért kerülné el a jegyvizsgálót?

Úgy látszik nem megy sem a logika, sem a logisztika...

SarahConnor 2013.02.28. 09:04:41

@Egyéves Önkéntes: a kár mínuszt jelent, az elmaradt bevétel nullát. Matekórára jártál anno? Tudod a különbséget?

@A Spanyol Inkvizíció: ja, ha te azzal gondolkozol, akkor nem is csodálom, hogy nem érted.

polgarjenö 2013.02.28. 09:21:33

@tarasp: egynapos menettérti jegy.

Valamikor szeptemberben nagyszabású utasforgalmi adatgyűjtés folyt a vonatokon.
A Társaság statisztikája bizonyára azt támasztotta alá, hogy a <50km+3napos menettérti jegy minden bajok okozója (sic). A statisztikából vajon az már nem volt kiolvasható, hogy az egynapos menettérti utazás mennyire TIPIKUS ?!
Szerintem pedig az. Bizony az egynapos jegy lenne az ésszerű megoldás.
Azért majd figyeljünk ám a Vasút közelgő sikerpropagandájára, miszerint majdnem megduplázta a jegyeladásait!

dzsoni5 2013.02.28. 09:26:14

Diákkoromban teljesen megszokott volt, hogy egy retúrjeggyel három fordulót is letoltam, mert sem péntek délután sem vasárnap este nem jutott el a kalauz hozzám. Egyes esetekben nem tudott átfurakodni a tömegen, illetve, volt egy hallgatólagos egyezség az utazóközönség és a kallerek egy része között: ha a vasárnap esti vonat a szükséges nyolc helyett csak négy kocsival közlekedik, nincs ellenőrzés. (Vagyis heringként utazol, de olcsóbban, a kalauzt meg nem verik agyon a minősíthetetlen szolgáltatásért.) A gondok itt kezdődtek. Azóta kicsit normalizálódott a helyzet - jön is mindig a kaller, de valóban igaz, hogy a rövidebb távon utazókhoz nem mindig jut el. Egyébként Ausztriában is korlátozták a retúrjegyek kiadhatóságát, bár ha jól emlékszem ott az érvényességi időt vették le három napra, hogy legalább nagyobb távolságon ne lehessen trükközni.

Egyéves Önkéntes 2013.02.28. 09:34:26

@Fenimore: ha megtankolod a kocsid és engem elviszel valahová, akkor nullára jössz ki??? Nincs károd? És a betankolt benzin ára? És a kocsi egyéb költségei?
Nofene.
Ez valami unortodox költség-haszon számítás?

A Spanyol Inkvizíció 2013.02.28. 09:42:54

@Fenimore: Csak egy példa volt, hogy mennyire sötét vagy.

Ostoba nőbe amúgy sem mártom a farkam.

p.a.r.t.i.z.a.n 2013.02.28. 09:56:24

Elmondom mi volt a lényege. Ez az ingázóknak, akiknek nem térítették a jegyét volt egy jelentős megtakarítási forma. Odafele (mondjuk Budapestre) nem mindig jött a kalauz, ha jött is, nem keltett fel ha úgy csinált az illető mint aki alszik. Hazafele (Budapestről) viszont mindenkit felkeltettek, a retúrjegyek lekezelése miatt. Gondolom az volt nekik kiadva, hogy "hazafele" legyenek szigorúbbak. A trükk abban volt, és ezt egyre többen alkalmazták, hogy a retúrjegyet nem az eredeti kiinduló állomáson vette meg, hanem Budapesten. Így a "kalauzmentes" időszakban használta a retúrjegyet többször is.

polgarjenö 2013.02.28. 09:59:12

@A Spanyol Inkvizíció: Ez a vircsaft nem erre a fórumra való. Hagyd békén a nőt!

A Spanyol Inkvizíció 2013.02.28. 10:06:04

@polgarjenö: Ne szólj bele a nagyok dolgába.
Főleg ha ne mérted, hogy miről szól.
Példa volt, annak kifigurázására, hogy milyen hülyeséget beszél.

SarahConnor 2013.02.28. 10:10:19

@Egyéves Önkéntes: ha nekem amúgy is arra visz az utam, és te bepattansz, akkor károm nincs, mert azt a pénzt amúgy is kiadnám. Tehát nullára jövök ki. Ha nem szállsz be a költségekbe, akkor hasznom nincs. És én most pontosan erről beszélek. Károm akkor lenne, ha kiégetnéd az üléshuzatot, vagy összehánynád a kocsit, vagy meghúznád a fényezést :)

Tehát most olyan vonatról bszélünk, aminek nincs annyi utasa, hogy az üzemeletetési öltség kijöjjön belőle? Mert az ilyen járatokat pár éve meg akarták szüntetni, volt is nagy ellentüntetés, így megmaradtak. Akkor meg ne sírjon senki.

@A Spanyol Inkvizíció:
Ne is, képzelheted, két idióta mit tudna összehozni...

Egyéves Önkéntes 2013.02.28. 10:15:25

@Fenimore: nem, ha nem jön be a haszon, az már kár. Közgazdaságilag is és jogilag is. és erkölcsileg is. mindenhogy.
mert költséged felmerül mindenképp, de a bevétel nem realizálódik.
Hiába érvelsz azzal, hogy nem keletkezik károd. Keletkezik, csak nem az utazás pillanatában, hanem üzemagyag vásárláskor, számlafizetéskor, stb.

A te logikád alapján tök fölösleges a jegy, a jegypénztár és a kalauz, mert a vonat úgyis elmenne Budapestről Debrecenbe.

SarahConnor 2013.02.28. 10:19:21

@Egyéves Önkéntes: na ja, de vonatról beszélünk, aminek teszem azt van 300 fizető utasa, és mondjuk két bliccelő. Akiket ha a kaller elkap, jön a pótdíj, ami a jegy többszöröse. Én személy szerint még nem láttam olyat sehol az országban, hogy ne ért volna végig a kaller, de biztos van. Olyat láttam, hogy bizonyos kocsikba nem mert bemenni. :)

Ha olyan vonatokat indítunk, amire eleve nem száll fel annyi utas, hogy a kiadásokat visszahozzák az eladott jegyek, az nem az utasok hibája, az a vonat felesleges.

Egyéves Önkéntes 2013.02.28. 10:25:12

@Fenimore: nem vonatról beszélünk, hanem elvekről.
tökmindegy mennyien nem fizetnek, az kár.
ha a homáron lennénk azt mondanám hogy a ez az "úgyis arra megy minek fizessek felfogás" miatt tart most itt ez az ország.

SarahConnor 2013.02.28. 10:29:40

@Egyéves Önkéntes: nem akarom a bliccelést semmilyen irányból, semmilyen körülmények közt védeni, én csak a fogalomhasználatba kötöttem bele.

SarahConnor 2013.02.28. 10:39:53

@Egyéves Önkéntes: nem értünk egyet, de van ilyen.

Egyéves Önkéntes 2013.02.28. 10:46:53

@Fenimore: én csak jót akartam neked, hogy a többiek ne bántsanak un-ortodox közgazdasági nézeteid miatt :P

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 10:49:58

@fidesz = népirtó csőcselék:
"Azt meg az ember általában tudja, hogy adott helyről mikor készül visszautazni... "

Vagy nem tudja. Vagy tudja, de lekési az utolsó vonatot átszálláskor, a következő meg hajlanli 3 után megy. Nem csak az egyszerű eset létezik, mikor Budapest-agglomeráció között utazol, tudod vannak olyan esetek is, mikor 16-kor felszállsz egy vonatra, majd 3 átszállás után 23-kor megérkezel a 100 km-re lévő célállomáshoz, ha nem késted le az utolsó átszállásodat (lehet hogy túlzok, de vannak hasonlók, egy időben például hetente utaztam 2 átszállással és az utolsó vonattal az utolsó átszállásnál).

Inkább a te ostobaságodat mutatja, hogy nem tudsz elképzelni olyan helyzetet, amikor igenis gebasz van emiatt.

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 10:52:17

@fidesz = népirtó csőcselék:
"Pláne, hogy már automatából is tudsz jegyet venni (már amikor elfogadja a papírpénzt, ami tapasztalataim szerint ritkaság :-( ) "

A legtöbb pályaudvaron csak olyan automata, amivel a neten vásárolt jegyet tudod átvenni.

M_R 2013.02.28. 10:53:41

A MÁV a bliccelők kiszűrésére ezek után zárt kocsiajtókkal közlekedteti minden vonatát. Minden állomáson. Felszállni mindenhol tilos. A megváltott menetjegyeket mindenki felhasználhatja a saját autójában.

Vittore. 2013.02.28. 10:55:33

Igen, ha automatákból lehetne bármilyen jegyet venni, az is sokat segítene a helyzeten.

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 10:57:10

@vladimir964:
"Mi a büdös franc tart Pécsről-Budapestre 3,5 óráig a vonatút, ráadásul úgy, hogy nem a rövidebb érkezési pályaudvarra (érts Déli) érkezik a vonat, hanem átmegy gyakorlatilag az egész városon, hogy a Keletiben landoljon. Aztán meg mi a franctól megy Pécsről Nagykanizsára (140 kilométer!!!!!) 2óra 50 percig a vonat???? "

Ezek még relatív gyors járatnak számítanak, még a nagykanizsai is. Pl. Győr-Veszprém, kb. 80 km és 2 óra 55 perc, persze nem véletlenül akarták megszüntetni, mikor a busz 1:30 és 2 óra között mozog, attól függően hány helyen megállós járat.

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 11:03:14

@R.G.I:
Én megmondom hogyan. Egy időben rendszeresen utaztam egy bizonyos járaton, nem is kevés km-t, és általában úgy minden második alkalommal kezelték a jegyemet, nem azért mert tömegek lettek volna, hanem időnként a kalauz inkább nem kezelte senkinek sem a jegyét, hanem csak a lábát lógatta. A MÁV-nak meg egyszerűbb egy hülye rendszert bevezetnie, amivel a becsületes utasok (is) szívnak, mint hogy az ilyen kallerokat seggbe rúgja vagy lecserélje.

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 11:04:40

@droid_:
"aki nem tudja előre, mikor akar visszamenni, az meg vegyen akkor jegyet, amikor eldöntötte. ennyi talán elvárható egy felnőttől."

Már ha jós vagy, és előre tudod, hogy le fogod-e késni az átszállást, vagy nem.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.28. 11:14:20

@Zabaalint: mondd baromarc! Anyád és tanáraid nem tanítottak meg magyarul? Nem ismered az "általában" szó jelentését? Vagy csak trollkodni jöttél?

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.28. 11:15:51

@Zabaalint: és? Pénztár nincs? Ha meg nincs, eggyel jobb, mert akkor vehetsz a kalauztól, felár nélkül. Hol itt a probléma?

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 11:15:56

@Fenimore:
Nyilván azért ahol az első megálló 5 percre van, ott simán lehet, hogy nem ér végig a kaller. De hogy 50-100 km-en ne érjen végig az már elég necces. Nyilván nem a lebukást kockáztatják a retúr jeggyel bliccelők, tehát velük szemben nem ér semmit a rajtaütésszerű módszer (pl. hogy időnként közepén kezd ellenőrizni a kaller).

Amúgy nyilvánvalóan a megoldás valami féle beléptető rendszer lenne, más országban ez is lesz a jövője a vasútnak, de mi inkább a múlt felé tartunk, ez a menetidők folyamatos romlásán is meglátszik például, meg ezen a fogyatékosok alkotta szabályozáson is, aminek egyes ostobák még tapsolnak is.

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 11:20:20

@fidesz = népirtó csőcselék:
Nem, te jöttél trollkodni:

"Valahogy úgy érzem, aki emiatt reklamál az vagy nagyon ostoba vagy a potyázók csapatába tartozik"

Persze ki lehet ezt is magyarázni, hogy csak úgy érzed, de itt valahogy mégiscsak lecsalóztál vagy leostobáztál mindenkit, akinek nem tetszik a MÁV legújabb hülyesége.

"és? Pénztár nincs? Ha meg nincs, eggyel jobb, mert akkor vehetsz a kalauztól, felár nélkül. Hol itt a probléma? "

Te elolvastad, amit írtam, vagy csak a beszólás megy? Azt írtam, simán lekésheted az utolsó átszállást. Akkor hogy jön ide, hogy a pénztárnál tudsz venni egy másik jegyet, miután az előző érvénytelenné vált? Vagy úgy gondolod, hogy minden átszállásnál új jegyet venni helyből? Akkor meg emiatt késheted le, és így bezárult a kör.

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 11:24:11

@fidesz = népirtó csőcselék:
A másik pedig, hogy nem szeretnék a korábbiaknál többször jegyet venni, ha lehetséges. Az, hogy te birka vagy, és neked jó az, ha a csalókra hivatkozva a te életedet bonyolítják, akkor oké, de nem mindenki olyan birka, mint te vagy.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.28. 11:29:15

@Zabaalint: trollkodj csak, ettől még nem leszel értelmesebb egy félmajomnál. :D

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 11:38:11

@fidesz = népirtó csőcselék:
Szóval érdemben nem tudsz reagálni arra, amit írtam. A troll te vagy itt, mert én arról írtam, hogy mely esetben is necces a változás, ellenben te meg azt írtad, mindenki ostoba vagy csaló, akinek ez a szabályozás nem tetszik.

De ha már az én anyámat emlegetted, a tied meg Fidesz párttag.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.28. 11:42:28

@Zabaalint: az én anyám már nem él buzigyerek. A tied viszont jobban tette volna, ha kurválkodás helyett a nevelésedre fordít némi időt, akkor esetleg magyarul is tudnál és nem lennél ekkora barom troll. :D

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 11:49:54

@fidesz = népirtó csőcselék:
Érdemben még mindig nem tudsz reagálni, csak a trollkodás működik nálad?

feketeöves chemtrail-figyelő 2013.02.28. 16:00:25

Spanyolországban sincs retúrjegy. Nem tudom, mióta, de tavaly legalábbis nem volt. Barcelona Sants állomásán próbáltam megvenni oda-vissza a jegyet (automatából), kérdeztem a mögöttem állókat is, de szerintük sem lehetett, úgyhogy a célállomáson kellett megvennem a retúrjegyet (100 km alatt volt bőven).

R.G.I 2013.02.28. 18:00:15

@Zabaalint: Általában a felső vezetők pont szarnak arra hogy a kaller lógatja e a lábát vagy sem. tisztességes utasként magamra tekintve mindíg megveszem a jegyet, konfliktuskerülő vagyok, meg azért a hugyszagú vonat is elvisz ahova kell. Lehet valami abban amit mondasz, bár eddíg én (mostanában vonattal csak Kengyel versus Budapest távot járom meg) csak marcona kötelességtudónak tűnő ellenőrrel találkoztam. De ha csak basszák a rezet és lopják a napot, akkor nekik bizony a kurva anyjukat meg a MÁV-nak is. Nem mellesleg február 15-én vettünk retúrjegyet a párommal mindjárt egyből kettőt is és úgy odaadta a pénztáros kisasszony mint a kisangyal. Odafele is meg visszafele is lekezelték minden problémázás vag akadékoskodás nélkül.

R.G.I 2013.02.28. 18:08:59

No és most néztem meg Kengyel Budapesttől 123 kilóméterre van szóval most nem tudom mivan. Nekem adtak retúrt(Mondjuk nem is én vettem a jegyet hanem asszony:D) másnak meg nem?? Rasszizmus, kivételezés, antiszemitizmus:D

R.G.I 2013.02.28. 18:12:27

Sorry elnéztem. 100km-nél kisebb útra:)De akkor is ha Fehérvárra megyek 2 napra nem kapok retúrt mert visszaélek vele? Kapásból bűnözőnek, szabálysértőnek titulálnak anélkül hogy megbizonyosodnának róla hogy valóban rendeltetésszerűen használom a retúrt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.28. 18:40:08

@R.G.I: "anélkül hogy megbizonyosodnának róla"

Nem túdnak mínden útas mellé kalaúzt rendelní.

R.G.I 2013.02.28. 19:36:37

@atpijkamo: Nem is kell, de mondjuk ha 3 ellenőr járná a vonatokat és nem 1(és persze ha a mocskos cigány MÁV vezetősége nem arra gondolna hogy tömje a zsebét hanem hogy jobbak legyenek az utazási körülmények) akkor megvalósítható lenne, hogy mindenkinek ellenőrizzék. Ezt mondjuk minden panaszblogon belehetne írni hogy ok hogy /cry de senki nem fog tenni semmit.

R.G.I 2013.02.28. 19:38:52

Vagy nem is tudom az utazási körülmény javulása egyenes arányban növelné a tisztességes utazók számát? Már csak a rendszerváltás óta belénkkódolt Magyar mentalitás miatt sem hiszem. Csak remélem

R.G.I 2013.02.28. 19:40:25

@R.G.I: Amúgy jól látom hogy a retÚr miatt ekézel te szemét?:D:D:D

Stupido_Girl 2013.03.02. 16:45:31

@YZ:

Az a problémája a MÁV-nak, hogy megvette valaki a retúr jegyet, majd 3 napig csak egyirányú jegyet vett, és a retúrral ment 3 napig haza, vagy amíg nem kezelte neki a kalauz. Vagyis szerencsés esetben 2 napig a visszaút ingyen volt neki.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.03.03. 11:32:39

Nem tudom, miért mondja a sok hülye, hogy kétszer kell sorba állni. Semmi hátrányt nem szenvednek az utasok a változtatással, csak annyit, hogy tudni kell az oda és a visszaút pontos napját is. Ezen információk birtokában megvehető mindkét jegy egy vásárlás alatt.

Majmász Gedeon 2013.03.04. 11:12:46

@R.G.I: Szerintem a mindíg és a kilóméterre szúrt szemet atpijkamo-nak. Mindig, kilométerre <- így kell írni őket. Valamint nem "lógatja e a lábát", hanem lógatja-e a lábát.

epeficam 2013.03.06. 02:33:16

én jegy nélkül is tudatosan el tudom kerülni a jegyvizsgálót, nagy gazdasági kárt okozva

király vagyok 2013.03.09. 13:55:33

csaka csira magyarhoz megyen kaller nekem odase mer jöni a rákos még elis fordicsaja fejit dik

király vagyok 2013.03.09. 13:56:56

meg vonatal minek

nemazér vetem ku7 audit
süti beállítások módosítása