Tékozló Homár

Bármi miatt emelhetik a buszjegyek árát

2013.03.01. 12:45 | jackyll | 267 komment

Egészen elképesztő pszeudotevékenységet hajt végre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A Volán járatain sok helyen felemelték a jegyek árát, miután emelt szintű besorolást adtak a szolgáltatásnak. Az emelt szintű szolgáltatás szerintük olyasmit jelent, hogy légkondicionálóval és dönthető ülésekkel turbózták fel a gépparkot, de igazából elég az is, ha "üzletileg indokolt":

Pétervására és Ózd között a buszokon bevezették az "emelt színvonalú" szolgáltatást. Mármint ami az árakat illeti. Mert a buszok ugyanolyanok. Sőt a Minisztérium indoklása lefordítva azt jelenti, hogy azért lett drágább a közlekedés, mert zsúfoltak a buszok! Hát ez normáliiis?! Az alábbi levelet küldtem el decemberben a Volánnak és Minisztériumnak:

Tisztelt címzettek!

Sérelmesnek tartom, hogy Pétervására-Ózd között közlekedő buszok menetjegy árait jelentősen felemelték! Próbáltam erre vonatkozó jogszabályt keresni, de konkrétat nem találtam. Ezért kérdem, hogy ha nem ad hoc jelleggel emelték fel ezen árakat akkor mégis mi alapján? Milyen alapon? Esetleg sűrűbb lesz a közlekedés? (Amúgy sem túl sok busz jár, de szerencsére a pesti buszok erre közlekednek...) A volán keresője szerint mindegyik ugyanolyan járat, különbséget nem találni? Akkor mégis hogyan tudhatom meg hogy egyes járatokra milyen áron lehet jegyet venni? A sofőr mond valamit és elhiszem? Honnan tudom ezt ellenőrizni? Milyen jogszabályok vonatkoznak erre? Miért nehezítik meg a vidéken élők dolgát?

A mellékelt választ lásd a pdf-ben.

emeltszintuvolan.gif
Én erre a következőt küldtem nekik a mai nap:

Tisztelt Minisztérium!

A KSZFO/21964-3/2012-NFM számú levelükkel kapcsolatban a következő észrevételeim vannak:
1) A járaton nem közlekednek magasabb színvonalú járművek. Volt szerencsém a múlt hónapban Veszprémbe utazni és Budapest Veszprém között sokkal komfortosabb buszok közlekednek és mégsem kérnek emeltdíjat!!!

2) Pétervására és Ózd egymástól 33km-re van. És Pétervásáráról Ózdra nem igazán lehet vasúttal eljutni. Arról meg nem tehetek, hogy a két település között szinte csak budapesti buszok járnak. Volánbuszos ismerősőmtől hallottam, hogy a 332-es Szob Drégelypalánk járat és két járatnak van meghirdetve adminisztrációs okokból. Ha ezt meg lehet ott tenni akkor kérem hogy ezek a járatok is legyenek kettébontva mondjuk Bátonyterenyén.

3) Lefordítva mondatuk a következőképpen értelmezhető: mivel sokan utaznak a buszon és zsúfoltság van ezért a zsúfolt járatokra drágábban lehet jegyet venni! Ez enyhén szólva is ellentmond az emeltszíntű szolgáltatás meglétének!

4) Sajnos az utolsó pontjuk megtámadhatatlan - mert gyakorlatilag azt jelenti hogy "csak úgy" is feláras országos járatnak lehet minősíteni bármit. Ebben az esetben viszont miért nem feláras a Budapest-Veszprém járat!

Én ebben igen erős negatív diszkriminációt látok a Borsodban és Kelet-Magyarországon élők kárára!

Ha viszont Önök szerint Budapest és Ózd között van minőségi szolgáltatás akkor szintén nem jogszerű a csak Pétervására és Ózd között közlekedőkkel megfizettetni az "úgynevezett magas színvonalat".

Kérem vizsgálják meg a Pétervására és Ózd közötti közlekedést.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CID 2013.03.02. 18:04:01

@igi1: Legalább lehet tudni, hogy lehet veled befejezni a vitát. Lekapcsoljuk a világítást:-)

igi1 2013.03.02. 19:01:35

@CID: á, még azzal se kell fáradnod. :)

viszont mindennek a hátránya, hogy egész úton el kell engem viselni

úgy meg már lehet, nem is vonzó az ajánlat :)

Manyecska 2013.03.02. 19:41:41

@ColT: ez szép, tényleg, én a félsüket kamaszt infrázom mert nem hall a náthától szó szerint. Meg lázas. De! legalább:D látom amit eddig le akartam folyton vakarni: kosz.., az a bajsza..:D:D:D :))

2013.03.02. 21:18:50

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: ez szép, tényleg, én a félsüket kamaszt infrázom mert nem hall a náthától szó szerint. Meg lázas. De! legalább:D látom amit eddig le akartam folyton vakarni: kosz.., az a bajsza..:D:D:D :))

Ilyenkor el tudok lágyulni! Nincs szüksége rád! Közben meg de! NEM SEMMI!

England win The Ashes! 2013.03.02. 21:34:03

@Transzoxánia: Aszitte ma van a koncert. Pedig tegnap volt.

2013.03.02. 21:43:45

@Transzoxánia: Batgirl bulizik?

Relaxál! Most pihen ki bennünket!

2013.03.02. 21:45:57

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: mit eddig le akartam folyton vakarni: kosz.., az a bajsza..

Te is lehetsz HITLER! :)))))

Anomalocaris (törölt) 2013.03.02. 21:51:06

@Dr Jozef Vengloš: Ki játszott? Orchestre National de Barbés?

Anomalocaris (törölt) 2013.03.02. 21:52:09

@Sekaiii: Hát beteg szegény, kell a pihenés.

England win The Ashes! 2013.03.02. 22:15:13

@Transzoxánia: nem. Az éjjeli linkpárbajból az első.

England win The Ashes! 2013.03.02. 22:45:17

@Transzoxánia: Mármint az én lövéseimből az első.

Száján Ali... Nohiszen...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.02. 22:46:17

jóreggelt, uncsiztok?? na menjetek alunni, mer minnyár kukorékol a kokas :)

vénszivar 2013.03.02. 22:52:25

Győzött a Misi Mókus. :D

vénszivar 2013.03.03. 01:16:07

@Transzoxánia: De. Egy a sok közül! Borzalmasan nyenyerézik. Nyomorult.

vénszivar 2013.03.03. 01:28:15

@Transzoxánia: te, ez nem te vagy?!:
http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://m.blog.hu/ki/kigondoltam/image/Babzsák/takony2.jpg&imgrefurl=kigondoltam.blog.hu/2010/09/15/takony_9&h=194&w=259&sz=9&tbnid=s06y2kJ9qVTrvM:&tbnh=96&tbnw=128&zoom=1&usg=

2013.03.03. 07:31:45

@Transzoxánia: Megint mindenki döglik!

KRETÉNEK!

vénszivar 2013.03.03. 07:39:37

@Transzoxánia: India átdobhatna pár A bombát, paki meg vissza...!!!

Hol van ez a Dal győzteséhez!?!:)

2013.03.03. 07:47:22

@vénszivar: Borzalmasan nyenyerézik. Nyomorult.

Ja! Ez a cincogtatás meg kongatás a fejhangú rikoltozással kiborító!

vénszivar 2013.03.03. 07:54:23

@Sekaiii: a Transzsegxuálisnak írd! Az zaklat engem, áll. "magammal" !

2013.03.03. 08:05:34

@vénszivar: a Transzsegxuálisnak írd!

Csak meg akartam beszélni a borzalmakat!
Különben transzimpotens, bármit jelentsen is ez,a saját bevallása szerint!

Manyecska 2013.03.03. 08:58:05

Bíccs-boys..nyomorultak..

Manyecska 2013.03.03. 10:57:21

@ColT: ..egybitesek!:P:D Ma valami Vidám Vasárnap lehet itt:))

2013.03.03. 11:56:22

SZELLEMIRÖVIDNADRÁGOSOK!

Manyecska 2013.03.03. 12:28:04

Fürgerókalábak!:D:D

Manyecska 2013.03.03. 12:29:03

Ismeritek a Fürgerókalábak Buzis dalát?
www.youtube.com/watch?v=aX4oCAowqjw

Manyecska 2013.03.03. 12:30:30

..most nyeltem le a hajam a röhögéstől:O! Nem tudtam hogy ilyen ennyira, na elnézést!

2013.03.03. 12:30:51

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Ismeritek a Fürgerókalábak Buzis dalát?

Hogy a ménkűbe ne! Minden buzis dalt kívülről fújunk!

Manyecska 2013.03.03. 12:35:50

@Sekaiii: haggyad már, nekünk megvan az egyik cédéjük!:D ááá, már vonyítok itt!
:D:D remélem senki nem Balázs itt..

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.03.03. 12:47:17

Azért olyan nagyon nem emelgethetnek. Mind a menetjegy, mind a pótjegy központilag meghatározott árú. Tehát két díjszabás lehet: pótjegy nélkül, és pótjeggyel.

2013.03.03. 13:00:15

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: nekünk megvan az egyik cédéjük!:

Képes voltál megvenni? Nem mindennapi zenei ízlésre vall!

Manyecska 2013.03.03. 14:34:17

@hagyma: kicsit fejlődnünk kell hogy elérjük a fejlettebb országok szintjét, de igyekszünk!@Sekaiii: dehogy vettük, valami áLattól kaptuk..:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.03. 15:47:25

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: drukkolok
az elso es legfontosabb, el kell ernitek a szabad fegyvertartas jogat

igi1 2013.03.03. 19:15:10

sőt, a sinoszra kocsira is olcsóbb biztosítást kapok

@hagyma: ne vicceljé, így is kés van itt annál, akinél nem maradhat el

Manyecska 2013.03.03. 19:38:42

@Transzoxánia: továbbá: "rejtett kazelőpanel
Fényponz a padlón "

Manyecska 2013.03.03. 19:55:52

@Transzoxánia: nálunk is van fényponz a padlón néha ha a kutya túl sokat eszik.._:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.03. 19:56:53

@igi1: na ez a baj
itt nem lehet csak ugy kes nalad
meg csakugy fegyver sem
otthon tarthatsz siman
utcara kimegy kessel, vagy akar a kocsidban van, lecsuknak

igi1 2013.03.03. 20:03:01

@hagyma: kint élő rokonom fejéhez is tartottak már pisztolyt

itthon is, az egyik takarékban dolgozó rokonnak

nincs különbség

csak kint, amcsiban abban van különbség, hogy néha meg tudjátok előzni, lecsukni, mielőtt még baj történne

itt meg megvárják, míg valaki meghal

most is, meghalt egy ember, de ötszörös elfogatóparancs ellenére is vígan kint éldegélt a gyilkos

na ez az, hogy hagyják mászkálni a börtöntöltelékeket nyugodtan, amíg nem csinálnak zűrt

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.03. 20:37:49

@igi1: sőt, a szcienses törpebuzigyerekkel még film is volt az ötletrül.

Mylady 2013.03.03. 20:57:45

Jó estét!
Mindenki elment már aludni?

Mylady 2013.03.03. 21:07:42

@Transzoxánia: Jó, hogy itt vagy. Vasárnap este lehet grapefruitot enni? Olyan bizonytalan vagyok.

Anomalocaris (törölt) 2013.03.03. 21:11:12

@Mylady: Ha ez a rendszered, akkor igen. De akkor minden vasárnap este kell. És nyugodtan lehet grépfrútnak írni, az még viccesen is néz ki, vagy esetleg citrancsnak, de az már tényleg roppant idétlen.

vénszivar 2013.03.03. 21:20:42

@Mylady: Ne egyél már! Így sem férsz be a panelba....Akkora a valagad! :)

igi1 2013.03.03. 21:22:22

szóval, kit lőjek le?

Anomalocaris (törölt) 2013.03.03. 21:27:33

@Mylady: Pedig a vasárnap esti grépfrút nem tűnik rossz ötletnek. Annyira nem jó, mint a hétfő 20:45-ös szardinella, de azért nem rossz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.03. 21:28:13

@Mylady: popcorn
letucce
esetleg kis rantottcsirke
sor
vasarnap delutan ez jatszik
estere?
azt nem tudom
gyumolcs nem arthat

igi1 2013.03.03. 21:35:45

@Transzoxánia: azzal a tettel még hasznot is hajtanék a világnak

benne vagyok!

Mylady 2013.03.03. 21:37:12

@Transzoxánia: @hagyma: Megettem, lesz ami lesz. Most kicsit izgulok, remélem, nem gázoltam bele senkinek a lelkivilágába ezzel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.03. 21:47:51

Win8 saga 3. felvonás.
Kaptam egy tökéletesen működő játszós winyót, azaz annak valót. Arra sem megy föl a windóznyóc. Normál telepítéskor "We couldn't create a partition or locate an existing one" , upgrade meg közli, hogy nem tud másolni valamit. (Persze nem írja ki, hogy mit.)
A winnyóz hét meg csont nélkül felmegy. A Debian is- A Win8 RP is. De az nem frissülhető a RTM-re. Se semmire.
Májkroszoft, én így szeretlek!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.03. 21:56:10

@Mylady: nem, de mostantol minden vasarnap este kotelezo

England win The Ashes! 2013.03.03. 21:56:35

@ColT: Erről jut eszembe, egy jéghideg cider meg egy kubai szivar most jólesne.

Mylady 2013.03.03. 21:59:50

@hagyma: Ettől féltem :)

@Dr Jozef Vengloš: Tegnap ittam. Almásat. Szar volt.

igi1 2013.03.03. 22:00:45

@ColT: a dohányzás árt az egészségnek

a magamét nem teszem tönkre!

csak a tiédet! :)

vénszivar 2013.03.03. 22:00:47

@ColT: Mi a bajod köcsög? Anyád elverte a segged?! Figyelj oda, mert a románok ledarálnak kutya eledel leszel...

Anomalocaris (törölt) 2013.03.03. 22:01:32

@igi1: Csak Végh József meg ne tudja!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.03. 22:02:15

@Dr Jozef Vengloš: Már akinek

@igi1: Nem azt mondtam, hogy szívd le! :D

igi1 2013.03.03. 22:04:34

@ColT: á, én mellyre szívnám :)

de még rákos lennék tőle

England win The Ashes! 2013.03.03. 22:09:34

@Mylady: mert valami ócska löttyöt vettél. A Magners vagy a Bulmers pölö kurva jó. Körtéből is, de az alma az igazi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.03. 23:32:42

@Dr Jozef Vengloš:azt irja eszi
tehat nem issza
vett egy olyan narancs nagysagu kevesbe sarga es kevesbe edes gyumolcsot
amugy csak az aldibol

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.04. 06:35:47

@agresszív kismalac: A világ megérett a pusztulásra.

@igi1: Ettől tuti

Urbino (törölt) 2013.03.07. 16:17:03

A viszonylaton párhuzamos szolgáltatás van (busz & vasút). Ezért a buszt lehúzva, a vasutat támogatva a buszos utasokat megsarcoltatták. Tulajdonképen erről van szó.

Van egy adott járat, aholt ezt a plusz díjat bevezetik. Itt a két végállomás között párhuzamos szolgáltatás ténye áll fent. Az, hogy közbenső állomások között nincs párhuzamos szolgáltatás mint itt is, az egy dolog. A járatszám a mérvadó és ha errw a járatszámra fizetni kell a plusz sarcot, akkor a közbenső utazoknak is ugyanúgy kell, mint aki végig utazik.

A Volánoknak le kellett jelenteni, hogy a minisztérium által kigondolt járatokon milyen felszereltségű és típusú autóbuszokat közlekedtetnek. Ha az adott viszonylaton napi 20 járatpár van és abból csak egy is rendelkezik a fentebbi kritériumokkal (amivel rendelkezhet akár egy 1993-as gyártású Ikarus 395 is!), akkor a plusz sarc bevezetésre került!

Van olyan Volán társaság aki csalt egy kicsit, üzletpolitikai okokból. Levette azt az egy vagy két buszt a járatról (ha megtehette). Vagy nem vette le, de nem vallotta be, helyette beírt egy másikat.

Ezt fizetni kell annak is, aki 65 éven felüli. Közalkalmazottnak, diáknak. nincs rá kedvezmény.
A buszvezetők magyarázkodás helyett (mert már unják, hogy minden egyes járaton legalább 10 ember szóvá teszi...) csak annyit mondanak helyjegy van....

Ezt a Volán szedi be, de nem az ő bevételüket növeli. A beszedett Ft-okkal el kell számolni a minisztérium felé és azt x időpontra ki kell fizetni (van olyan társaság aki havonta, van amelyik kihasználja a 60 napot és addigra) talán az államkincstárnak egy gyűjtőszámlára (ezt pontosa nem tudom, forgalomszervezési részen dolgozom).

Én Eger-BP között utazok rendszeresen. A VolánBusz és alvállakozója részéről (Color Tours) mindig emelt szintű buszokat adnak a vonalra. Viszont az Agria Volán részéről már nem. Minap is egy helyközi kivitelű CREEDO busszal mentem, amiben sem dönthető ülés, sem légkondi nem volt. És ez rendszeres. Egész egyszerűen ennek a kis cégnek jó ha 20 ilyen busza van, nem tudja mindegyiket Budapestre küldeni (meg nem is akarja, mert szolgáltatnia kell még Debrecenbe, Miskolcra vagy Szolnokra, Szegedre, ahová ugyanúgy kellenek az ilyen buszok, főleg nyáron...). Mégis, ha a feltételeknek nem megfelelő busz érkezik, akkor is fizetni kell...

Urbino (törölt) 2013.03.07. 16:19:45

@Urbino: Meg persze fizetni kell akkor is, ha elromlik a légkondi nyáron a kinti 40 fokban, de a légkondi miatt nincs nyitható ablak, bent meg 45-50....
süti beállítások módosítása