Tékozló Homár

Kátyúfotósok figyelmébe

2013.03.04. 09:31 | jackyll | komment

katyu1.jpg1. ábra: helytelen kompozíció

Hihetetlen, de a kátyúkárok több mint felét a megfelelő dokumentáció hiánya miatt nem fizetik ki. Érdemes az utcával együtt felismerhetően lefényképezni a kiszemelt gödröt, és az a tuti, ha még rendőrt is hívnak a hatósági jegyzőkönyvet szeretik igazán a biztosítók. Persze a rendőrség meg jól megállapítja a söfőr felelősségét, és megbünteti, de az a kisebbik rossz. Ha például ki volt táblázva az úthiba, egyáltalán nem fizetnek.

Ha a közúti közlekedés során egy kátyú miatt kárt szenved a gépjármű, célszerű akkor is rendőrt hívni, ha személyi sérülés nem, de a gépjárműben komolyabb káresemény történt, mivel a hatósági jegyzőkönyv lényeges bizonyíték. A sérült gépjármű tulajdonosának a közút fenntartója – Budapesten és belterületen az önkormányzat - felé kell írásban a bejelentését megtennie. A bejelentéshez csatolni kell a helyszínen, a rendőrség által készített hatósági jegyzőkönyvet, tanúnyilatkozatot, kárigényt, valamint több fényképfelvételt, amelyek beazonosításra alkalmas módon mutatják a kátyút, a sérült gépjárművet és az érintett helyszínt.

Ha a tulajdonos nem tudja meggyőzően bizonyítani, hogy autójának károsodását az általa megjelölt úthiba okozta és nem tudja pontosan, beazonosításra alkalmas fényképfelvételekkel meghatározni a káresemény konkrét helyét, akkor a közút fenntartója nem ismeri el a felelősségét a káresemény bekövetkezéséért. Felelősségelismerő nyilatkozat hiányában pedig a közút fenntartójának felelősségbiztosítója nem fizet kártérítést.

katyu2.jpg

2. ábra: helyes kompozíció

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.03.04. 10:21:41

De mért gengnemsztájlozik a szomszéd a stégen??? :D

haveromjeno 2013.03.04. 10:27:35

Ezt a finom leírást kiegészíteném azzal, hogy pl biciklisként esélyed sincs a bizonyításra. Ha van fénykép, ha nincs.

Az, hogy hetente centírozom a kereket az az alap. De pl egy közút kezelő se fizeti ki nekem a törött küllő cseréjét, vagy a deformálódott felnit. S akkor ez még a szebbik esett, s nem estél el - nem ritka - a nagy gödörben. Ilyenkor esélyes, hogy törjön a telefon, a lámpa, a prizma, a csengő, stb.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 10:29:06

Jó nagy balfaasz, aki ezt kitalálta, merthogy senki nem pont a kátyúban áll meg, hanem életszerűen érzékeli az ütést a futóműben, kicsit továbbhajt, félreáll és úgy szemrevételezi a kárt. Ha felni sérül jelentősen, vagy tengelytörés, akkor meg qrvára nem visszatolat, és béndzsózik a forgalomban, hogy jó legyen a kép.

Hacsak nem pont a kátyúban lesz mozgásképtelen a kocsi, de ehhez meg mekkora nagy szerencse kell?

U.i.: ha meg kijön a szerv, nem-e jól megbassza a júzert, hogy szándékosan képez forgalmi akadájt arra a fél-kettő és fél napra, mire ők kvonulnak szakszerűen az ojjektumhoz?

sam poppat 2013.03.04. 10:33:48

@Rosszindulatú Vászka: es tegyuk hozza,hogy meg azt is bizonyitsd be,hogy dudaltal e a katyu lattan,ahogy anno demszki elvtars kerte...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.04. 10:40:09

@sam poppat: A dudától már csak a kisebb lyukak ugranak félre, amik mostanában vannak, ilyen jól fejlett példányok, már nem.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 10:41:42

@sam poppat: @ColT: jas, az elmút nyócévbe azok a hazaárulók még rendes kátyút se bírtak intézni, bezzeg most, lehet megnézni ezeket a rendes, böcsüleets stittya kátyűkat, ezek sokkal jobb minőségűek, mit azok a régi kommer szarok.

Manci néni, a szomszéd 2013.03.04. 10:49:49

Drágáim, én komolyan nem tudom, mit csinálnak az emberek vezetés közben?

Figyelni kell az utat és akkor nem történik ilyen baj.

Nem a dudát kell nyomni, hanem a féket!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.04. 10:50:45

@Rosszindulatú Vászka: A kátyú politikafüggetlen, reakciós dolog! Mindig van, és basznak betömni.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 10:53:26

@ColT: nem értek egyet.

Meg nézzed csak meg, mennyivel jobbak azok a régi kátyúk, mer azokba még volt anyag.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.04. 10:56:00

@Rosszindulatú Vászka: Na ez az, a kátyúban nem kell, hogy legyen!!!

2013.03.04. 10:56:21

@ColT: A kátyú politikafüggetlen, reakciós dolog! Mindig van, és basznak betömni.

Most ennek a pártnyugdíjasnak magyarázod?

2013.03.04. 10:57:26

A kátyút ki kell kerülni NYOMORULTAK!

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 10:58:33

@ColT: nalátod, megláttad ennek a kátyúdoognak a leglényegét. A jó káty, lsd. továbbá a mi kátyúnk illetve ahz ők ezek kátyúja - akkor jó, ha van benne anyag. Ha nincs benne, akkor nagyobb és veszéjesebb. Teccikérteni.

neet 2013.03.04. 11:01:07

@Sekaiii: és ha amott is egy?

"-Drágám, hoztál kenyeret?
-Nem, mert hosszú volt a sor.
-És miért nem álltál be a végére?
-Mert már ott is állt valaki."

Polifenolok antioxidáns hatása 2013.03.04. 11:03:43

Szólok a rendőr ismerősömnek, hogy lopjon nekem egy helyszínelők által használt méretarány-mértékegységet, amit a tetthelyen a nyomok mellé tesznek a fotózáskor, hogy jól látszódjon a nagysága. Már várom, hogy mikor lesz kötelező tartozék a kocsikban!

2013.03.04. 11:04:38

@Manci néni, a szomszéd: Figyelni kell az utat és akkor nem történik ilyen baj.

Na ez nem minden esetben kivitelezhető, viszont a vicces oldalát kell nézni és akkor jól szórakozol!
A lányomat vittem kocsival még bölcsis korában, hátul ült a gyerekülésben. Az Árpád hídon a diletációs részek miatt húsz méterenként jókat ugrattunk, (mentem mint a barom) a kiscsaj meg minden egyes ugratásnál felkiáltott hogy HAPPÓ!

neet 2013.03.04. 11:07:34

Jut eszembe, majd ha ajánlott levélben kiküldik, hol a kátyú, akkor figyelek, addig meg perelek.

2013.03.04. 11:14:07

@Polifenolok antioxidáns hatása: Szólok a rendőr ismerősömnek,

Szatíros ügyben a legjobb nyomozni! Nincs is jobb, mint ujjlenyomatot venni a sértett fenekéről! :))))

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 11:14:10

nalássátok, menynire praktikus is egy traktor itten errefele.

Igi bezzeg már mikor megmondta!

Manyecska 2013.03.04. 11:16:05

@Manci néni, a szomszéd: az nem jó, akkor nem markolászná senki a combom:D!!:D

Secnir 2013.03.04. 11:18:40

pár éve sógoromnak felnitörés + defekt a XIX. kerületben. rendőröket kihívta, körbefotózta. XIX. ker. önkorihoz bevitte, hogy akkor tessen fizetni.
persze első körben 3 nap múlva kapott levelet, hogyde nem biztos, hogy ez a XIX. kerületben történt!
sógor nem volt szívbajos, nem lebbezett, hanem felhívta az ügyintéző tésasszonyt, megköszönte a jó munkáját, megkérte, ugyan halássza ki a 4. számú fényképet a paksamétábul. megvan? megvan. na, ott a törött kerekű gépjármű mögötti épület, az ösmerős? na, az a XIX. kerületi önkorm. épülete.
majd telefonon hozzátette, hogy ő nem lebbez, ő perel, a perérték négyszereséért.
ügyintéző hangnemet váltott, kulturált lett, és még azon a héten átutalták neki a 4 új felni árát.

fotózni kell, ez a tanulság.

Secnir 2013.03.04. 11:19:54

@Sekaiii:
"Szatíros ügyben a legjobb nyomozni! Nincs is jobb, mint ujjlenyomatot venni a sértett fenekéről! "

és ha csak mutogatós szatír? akkor miről veszel lenyomatot, a szeméről?

haveromjeno 2013.03.04. 11:22:36

@Manci néni, a szomszéd: Kerülgetik az olyan szerencsétleneket, akik az utat nézik a forgalom helyett. Meg ugrálnak félre a gyalogosok a zebrán, hiszen nem látja előre, hogy zebra közeleg, hiszen csak maga elé bámul, hogy nehogy megsérüljön a kocsija.

Nyilván, ha előre látom a hatalmas lyukat, akkor kikerülöm, de nem minden helyzetben van időd arra is, hogy aprólékosan végignézd - az amúgy is foltozástól tarka barka úton -, hogy melyik kátyú akkora, hogy már ki kelljen kerülni. Mert valamelyikbe mindenképpen belemész... Nem repülsz az út felett. (Az egyik másik film... :P)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.04. 11:27:10

@Secnir: Milyen érdekes... Csak nem hülyének akarták nézni...?

@haveromjeno: Sok helyen életveszélyes már az is, hogy ha nem akarod szétbaszni a kocsit, akkor olyan mértkben kell kerülgetni a kátyúkat, hogy az könnyen alesethez vezet.

2013.03.04. 11:28:51

@Polifenolok antioxidáns hatása: helyszínelők által használt méretarány-mértékegységet, amit a tetthelyen a nyomok mellé tesznek a fotózáskor, hogy jól látszódjon a nagysága.

Ilyen kell? Sima colostok! :)))

www.hir24.hu/baleset-bunugy/2013/03/04/egy-csapasra-nyolcszoros-bunozo-lett-a-kamaszbol/

É2I 2013.03.04. 11:28:57

Akkor ez most melyik kategória? A legyen ön is boldog ügyfél? Vagy?

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 11:32:57

@Sekaiii: nemnem! Neki a progresszív mérce kell, ami horgászaton vagy répaméréskor nagyobbnak mutassa a mért ojjektumt, ha meg arra van igény, akkor lényegesen kisebbnek. Persze a profi cuccokon ez is állítható.

É2I 2013.03.04. 11:33:02

@Secnir: "tutalták neki a 4 új felni árát"
Mind a négy felni eltört? Itten valami nagyot mondást seLYtek :D

elwood 2013.03.04. 11:33:22

amatőrök ezek az okmányirodához képest, akik állampolgári kötelességre hivatkozva szarnak a rendszámot visszajuttatni.

egyszerűen be kell írni a törvénybe, hogy aki kátyút lát, állampolgári kötelessége betömni. ha még fényképez is, jól megbüntetni.

2013.03.04. 11:33:47

Járjatok Uazzal NYOMORULTAK!

elwood 2013.03.04. 11:34:26

@É2I: "Mind a négy felni eltört?"

kétszer is vissza kellett tolatnia

Secnir 2013.03.04. 11:42:16

@É2I:
nem, egy felni tört, de azelőtt 2 hónapja vette, valami spéci (autóbuzi ugyanis). és a három darabot nem tudta eladni, egyet külön meg nem tudott venni. és megették.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 11:47:53

@Secnir: akkor most nyugodtan kátyúzhat háromszor. Közpénzből. Fel kell jelenteni csalásért és sikkasztásért. Felháborító.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.04. 11:55:29

mondjuk lassan már egyszerűbb lenne fölszedni az egész utat, mint toldozgatni, mer ugye kevesebb az út, mint a kátyú.

vénszivar 2013.03.04. 11:59:51

Lúzerek!Még pár napja a buszról rítatok, most meg hirtelen mindannyian ótóztok. A lényeg, hogy ugathassatok, parasztok...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.04. 12:00:33

@elwood: Az van benne, hogy tilos betömni, mert nem javíthatod az utat!
Ez úgy derült ki, hogy egy pesti utca lakói megjavították az utca burkolatát, és megvágták őket :D
Ilyen ország márpedig nincs!

@zebraság fél cicaság: Ennyi. A Totalcaron valamelyik április elseji cikkben kitalálták a terepjárók állami támogatását, sé többet nem épül út :D

helianthus 2013.03.04. 12:09:20

@zebraság fél cicaság: ez egy nagy igazság!

Én is bekapok egy nagy kátyút minden úton, pedig tudom hol vannak, névről ismerem őket, de mindig adódik legaglább egy olyan helyzet (pont mellettem vannak, nem tudok húzódni befelé, kifelé meg már nem lehet, mert a kátyú kilóg az út széléig), hogy muszáj átzuhanni rajta a kocsival. Olyankor szoktam mondani az utasaimnak, hogy mindjárt kiderül, maradt-e alattunk kerék. :D nem értékelik a humoromat....

elwood 2013.03.04. 12:13:19

@ColT: jóhogynemmá elveszik a közgép kenyerét.

Polifenolok antioxidáns hatása 2013.03.04. 12:46:26

Ja, meg van egy utca Nagykátán, amit - elméletileg - már évek óta leaszfaltoztak, de igazándiból nem, mert egy útkaparó vállalkozó, aki aki rokona volt a polginak, felvette a pénzt, de nem csinálta meg. Innentől kezdve az önkormányzat nyilvántartásában az az utca _le_van_aszfaltozva_, pedig a valóságban nem is! De az önkormányzat nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy fél méteres likak vannak a földúton, orra bukik benne a kocsi, ha meg eső esik, akkor nem is látszik a mélysége, lábad eltöröd, ha véletlenül belelépsz. Az egyszerűen nem lehet, mert az ő nyilvántartásuk szerint az már kész, le van aszfaltozva. Na és itt jön a kafkai fordulat: még csak kimenni se hajlandók megnézni, mert akkor egyértelműen kiderülne a panama. Le van aszfaltozva. Biztos az állampolgárok túloznak az út állapotáról.

Jó mi?

Stohl András 2013.03.04. 12:52:39

Baszatok meg, nem kene szaguldozni, es akkor nem serul meg az auto. Azok torik ossze magukat, akik minden korulmenyek kozott havas,jeges,lagyakos uton is, meg akarjak mutatni, hogy oket aztan senki es semmi nem fogja korlatozni, mert ok az utak csaszarai. Akik barhol, barmikor akar csontra lefagyott uton is minimum 150-el mennek at a zebran, mert fizetik a benzint, meg adot, es ezert ugyerzik barmit megtehetnek.

Sanda gyanu 2013.03.04. 13:00:59

@Stohl András: De az hogy van, hogy a német autobahn valahogy nem lesz kátyus, pedig ott nincs sebességkorlátozás? De jár ugyanazon az úton negyventonnás kamion és mégse repedezik meg tőle az aszfalt? Talán mert ott tudnak utat építeni? Ezt magyarázd meg, hogy nálunk miért nem ilyen az út? Már annyit kátyuzták, hogy abból már kétszer kijött volna kompletten újra az egész út leaszfaltozása!

vénszivar 2013.03.04. 13:01:38

@Stohl András: Újra piálsz s szívsz andrás? Pont te magyarázol? andrás?!
te mit tettél andrás!?!:)))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 13:06:30

@Polifenolok antioxidáns hatása: "Szólok a rendőr ismerősömnek, hogy lopjon nekem egy helyszínelők által használt méretarány-mértékegységet,"

Azt a méretarány-mértékegységet úgy hívják, hogy centimétméter, és az IKEA-ban ingyen elvihetők méteres darabok.

elwood 2013.03.04. 13:08:41

@Sanda gyanu:

A jó úthoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz
/ Jack Kerouac /

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 13:09:07

@Sanda gyanu: "annyit kátyuzták, hogy abból már kétszer kijött volna kompletten újra az egész út leaszfaltozása!"

Na, pont erre jöttek rá a németek is, csak még az út építése előtt.

Talán az is közrejátszhat, hogy ott nem kell a beruházás összegének felét a pártoknak leadni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 13:10:34

@elwood: Öööö... Szerény véleményem szerint egy icipici hozzáértés nem árthat.

elwood 2013.03.04. 13:11:51

@atpijkamo: a hozzáértés bolsevista trükk

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 13:15:12

@ColT: Kanadában (parasztoknak Canadában) télen is, mínuszokban is tudnak kátyúzni. Megy végig a javítókocsi, gőzzel kitisztítja a lyukat, ezzel fel is melegíti a környezetét, belenyomja a forró aszfaltot, oszt csókolom. Nem kell nyáron véglegesen javítani, mert ez a végleges.

vénszivar 2013.03.04. 13:15:53

@atpijkamo: + 10cm-es ceruzák:))

Merre jártál, mikor az ár a tökömig ért? Tán a magas Tátrában?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 13:16:52

@elwood: Ki kell ábrándítsalak. Ez a mentalitás kádár alat is megvolt. Azzal szoktuk magyarázni, hogy hogy onnan örököltük. De a faszomba, eltelt több mint húsz év már!

elwood 2013.03.04. 13:18:30

@atpijkamo: sztem semmi nem változott

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 13:18:38

@vénszivar: "Tán a magas Tátrában?"

Mostanában nem voltam, de tervezem.

vénszivar 2013.03.04. 13:22:31

@atpijkamo: Repülőről ugrasz? Mint a néhai partizánok...
Japánt sújtják az Istenek! Nem fog "eltűnni"?

Polifenolok antioxidáns hatása 2013.03.04. 13:32:20

@atpijkamo: Az nem sima papírcenti! Amit a helyszínelők használnak az valami derékszögű cucc, hogy amikor lerakják a bizonyíték mellé, akkor a széle-hossza is látszódjék!

Tessék, itt egy kép róla:

www.sciencephoto.com/image/221890/530wm/H2000264-Photographing_evidence-SPL.jpg

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 13:35:16

@Polifenolok antioxidáns hatása: Hát, hogy derékszögbe tegye valaki, ahhoz nem kell agysebésznek lenni. Én még szerekeszteni is tudok derékszöget.

Egy ifjú szög átadja a buszon a helyét egy ids szögnek. Azt mondja az öreg:
- Derékszög vagy, fiam!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 13:38:06

@vénszivar: Kocsival szoktunk menni. Én nem ejtőernyőzök, nem búvárkodom. Olyat nem csinálok, amiben ha apró hibát vétek, az 5 perc múlva végzetes.

szmoker (Homo Trollicus) 2013.03.04. 13:50:13

@Rosszindulatú Vászka: "Hacsak nem pont a kátyúban lesz mozgásképtelen a kocsi, de ehhez meg mekkora nagy szerencse kell?"

Há' nem tudom, én ezt nem nevezném szerencsének :D

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.03.04. 14:05:49

@Manci néni, a szomszéd: "Drágáim, én komolyan nem tudom, mit csinálnak az emberek vezetés közben?

Figyelni kell az utat és akkor nem történik ilyen baj."

neked milyen autód van, hogy egy ekkora arc belefér?

elwood 2013.03.04. 14:05:52

@atpijkamo: jaj már, helyesen a vége:
...
- És mondd csak fiam hány fokos vagy ?
- 90
- Jól van fiam, derék szög vagy.

elwood 2013.03.04. 14:08:49

@Rosszindulatú Vászka: én pedig el nem indulok fénymérő, vakuállvány és mobil derítőfény nélkül.

a járókelőket szoktam egy képre megkérni, hogy ide-oda helyezkedjenek a kompozíció, és a hangulat szempontjából. nem adok ki félmunkát a kezemből.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 14:09:09

@idelle: :))

Na de a házi trollunkat ne bántsd!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.04. 14:10:13

Maczkóssy néni ma 72 éves.
Éljen soká!

Troppauer_Hümér 2013.03.04. 14:23:15

Tavaly hülye fejemmel csúsztam két hónapot a súlyadóval, erre most kiszámlázták a pótdíjat arra az időszakra, kamatostól. Beballagtam, és megkérdeztem a picsát, hogy ha ezt a pénzt befizetem, akkor megígérik, hogy próbából, csak egyszer, útfelújításra költik, vagyis ARRA, amire való lenne, vagy ha az elmúlt kétésfélév gyakorlatát vesszük alapul (nálunk az új polgi óta nem kátyúznak), akkor mondja meg, melyik munkakerülő cigánynak, vagy alkoholista segílyesnek adjam oda a pénzt, mert feleslegesen nem állok sorba a postán?

Bazzeg, lila fejjel üvöltözött, hogy mennyek onnan, meg mi ez a hangnem?

Krumpli 2013.03.04. 14:32:31

@Manci néni, a szomszéd: Ha arra figyelsz, hogy milyen az út minősége, akkor kevésbé tudsz figyelni a forgalomra....rossz ötlet

Manci néni, a szomszéd 2013.03.04. 14:32:40

@idelle: Drágám, az nem az autótól és arctól függ, hogy ki mennyire béna a vezetéshez.

Egyébként egy 29 éves (kék színű) trabantom van, amit kifizettem, mielőtt beleültem. És a 29 év alatt egyetlen egyszer sem törött ki a kereke.

@haveromjeno: Nem kell az előtted levőnek a seggébe menni, és akkor látod.

Manci néni, a szomszéd 2013.03.04. 14:33:43

@Krumpli: A jogosítványodat azonnal elvenném, drágám!

vénszivar 2013.03.04. 14:59:55

@atpijkamo: A szeretkezést hova sorolod? 3-4 perc?! :) Az is veszélyes "sport".

vénszivar 2013.03.04. 15:01:03

@Manci néni, a szomszéd: Oszt hány km van abban a kék Trabantban?

NoOne 2013.03.04. 15:07:25

@Manci néni, a szomszéd:
Hibás analógia, mer' itt és most nem gondoltad végig rendesen. Már "annó dacumál" megmontaja zautós oktatóm, hogy ha sokat állunk, nem megyünk! Ha sokat nyomom a féket, tényleg nem megyek (bele a) kátyúba (se), ergó -- s itt a logikai ugorás: gyalog kell járni, igaz Manci néni?
Ami rendben is lenne, de remélem, hogy aki tényleg így gondolja, ahhoz a város másik végéből -- és persze gyalog -- jönnek ki a mentők a nyílt lábtöréséhez, és talicskán tolják az ügyeletes kórházba -- keresztül a kátyúkon...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 15:41:50

@vénszivar: Ilyen fojtogatóst nem játszom.

Én mindig megadom a módját. Ezeregyedszer is megpróbálok egyedit alkotni. Nem azt mondom, hogy harminc évi házasság során nem alakultak ki rutinok, de az csak előny, hogy minden porcikáját ismerem a másiknak. Nekem minden alkalom egyszeri és megismételhetetlen. Másképp nem is érdemes csinálni. Ha sürget az idő, egyszerűbb kiverni, oszt jónapot.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 15:45:16

@stillmátyás: és igaza is volt, mit tehet ő az egészről? Naugye.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 15:46:47

@Manci néni, a szomszéd: "kifizettem, mielőtt beleültem."

Dehát ki kell próbálni, elég kényelmes-e, elég jól lehet vele menni, megbízható, biztonságos, nem veszünk zsákbamacskát. :))

Na jó, nem majomkodom, én is vásároltam pár kocsit a Merkúr telepen. Volt választható 3 szín, amiből legalább kettő okádék volt.

vénszivar 2013.03.04. 15:47:08

@atpijkamo: Akkor a száj bevarrás sem opció? Unalmas egy életünk van. No de majd a következőben...
A magamé kiverését nem régen hagytam abba, úgy 16-17 évesen. De mint mondod, akkor majd 60 körül újra kezdjem?! Jó! Akkor majd még ezt átbeszéljük.:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 15:49:43

@vénszivar: :))

Két tata vitatkozik, mi a jobb a baszás, vagy a karácsony.
- Hát persze, hogy a karácsony!
- De miért?
- Hát te hülye, a karácsony az gyakrabban van!

Troppauer_Hümér 2013.03.04. 15:54:19

@Rosszindulatú Vászka: polgit még soha nem látta élő ember a faluban, mióta megválasztotta, sokak szerint csak legenda. Hákitsziggyak? A spiné rosszkor volt jó helyen.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 15:56:56

@stillmátyás: értelmetlen és nem elegáns. Meg sportértéke sincs.

vénszivar 2013.03.04. 15:57:31

@atpijkamo: :):D Odébb van még az Papi! Még én soha nem szólítottalak Téged, tatának! Jó megérzés:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 15:59:17

@vénszivar: Szólíthatsz papának. Ha kicsit öregebb lennél, akár a fiam is lehetnél.

vénszivar 2013.03.04. 16:09:41

@atpijkamo: Ne igyál rá mérget! :))):D

Lehet, hogy bátyád lehetnék...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 16:13:11

@vénszivar: Nem ismered te ahhoz a kádárrencert eléggé.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 16:21:33

@atpijkamo: mosmeg már az a minibélás is ment a lecsóba. Skandallum.

Manyecska 2013.03.04. 16:22:05

Milyen jó is lehet amikor remeg a kezetek hmmm..:DD:D:D

vénszivar 2013.03.04. 16:30:34

@atpijkamo: Az lehet, mert sokat voltam lent a "keszonban" s nem láttam mi folyik odafönt... Mikor meg kijöttem, akkor elvakított a nap. Hagyjuk.
Üdvözöllek.

2013.03.04. 16:46:43

A második képen nem kátyú van, hanem ellopták az akna fedelét a ciigányok

osze 2013.03.04. 18:04:37

@Sanda gyanu: A magyar közútkezelő nem így gondolkodik. Van valami hippis beütésük, mivel szerintük az útban is szebb a patchwork, mint a sima szövet. :-)
Hogy rázatnám a fejeseik veséjét egész nap a patchworkjeiken...

Troppauer_Hümér 2013.03.04. 18:55:20

@tihs: megvan a megoldás: be kell vezetni a horogkereszt alakú aknafedeleket, attól távolmaradnak az eltérő kultúrájúak, mint vámpír a fokhagymától.

vénszivar 2013.03.04. 19:44:33

@Dr Jozef Vengloš: Ó b+! Akkor már az újnácikban sem bízhatunk? Pedig azt hittem, én mint cigó, hogy ez a barom megmondta a tutit! :)

KrustytheClown 2013.03.05. 09:31:21

@Manci néni, a szomszéd: Maga a jómúltkor még asztat írta, hogy 28 éves a Trabantja. Így telik az idő?

Amúgy a maga hozzászólásain, észrevételein mindég hatalmasakat röhögök, kedves asszonyom.

Manci néni, a szomszéd 2013.03.05. 11:07:00

@KrustytheClown: Drágám, az még tavaly volt.

Az egyetlen dolog a földön ami nem öregszik, az én vagyok :)
süti beállítások módosítása