Tékozló Homár

Csoportos perek a bankok ellen

2013.03.05. 17:31 | jackyll | 391 komment

Nemzeti sport van alakulóban. ahogy az egyre idegesebb devizahitelesek immár bíróságon szabadulnának az egyre növekvő törlesztőrészletektől. Az AXA áll a legrosszabbul, ellenük ugyanis hétfőn megkezdődött az első csoportos per, amit nemsokára 6 újabb követ. 

Elindult az első hazai csoportos devizahiteles per a Fővárosi Bíróságon. A felpereseket-károsultakat szervező Axermix-csoport a belga székhelyű AXA Bankot hívta perbe, harminchárom devizahiteles ügyében, ami összesen 200 millió forintnyi hitelt érint. A bíróságtól azt kérik, hogy a bíróság mondja ki a harminchárom devizahitelre a semmisséget, azaz állítsák helyre az eredeti, a hitel felvételét megelőző állapotot. A devizahitelesek szerint még az egy összegben történő kifizetés is méltányosabb lenne, mint a jelenlegi helyzetük. A szervező Axermix-csoport elmondta: jelenleg összesen 5 pertársaságot indított az Axa Bank Europe és kettőt az Erste Bank ellen, az összes perérték pedig túllépi az egymilliárd forintot.

Játékos kedvű devizahitelesek jelentkezhetnek itt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.03.06. 12:35:37

@Szenthomárság: már a MÉH sem veszi át tőlük??:O:)))

Balint Gyuri bacsi 2013.03.06. 12:41:23

@Szenthomárság: Igen. Te vagy az a jopofizos kategoria. Errol beszeltem.

Balint Gyuri bacsi 2013.03.06. 12:43:47

@vénszivar: Igen. Akkor nem volt. De ki mondta, hogy volt rendszervaltas?

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 12:48:48

@Balint Gyuri bacsi: jaja, mindenki gonosz, irígy, érzketlen tapló aki nem eléggé fogékony a problémáidra. Persze én nem, én minden beteg gyereket meg elveszet kiskutyát is lájkolok, sőt, még a négereket se verem direkt. Természetesen ezt nem félek egy ijen célzottan humoros fogyasztóvédelmi tematikájú blogba sem bátoran kijelenteni. Enmgemet mindenki nyomora érdekel!

Manyecska 2013.03.06. 12:51:08

@Rosszindulatú Vászka: ...foglalkozhatnál a sajátoddal is..:D:D!

Egyéves Önkéntes 2013.03.06. 12:57:11

@Rosszindulatú Vászka: érdekes amúgy, hogy minden beteg gyereket meg elveszet kiskutyát is lájkolók és a devizahitelesek halmazának elég nagy a közös metszete

elwood 2013.03.06. 13:20:43

@Balint Gyuri bacsi: " t.i. 66% rosszhiszemu idiota akiknek a gancsoskodasat folyton kerulgetni kell."

egyetértek. te vagy az egyik.
abból, ha valaki beír egy rossz viccet, arra következtetsz, hogy feljelenti a szomszédot disznóvágásért.

ne állj meg itt. mondd, hogy akváriuma sincs úgyhogy valóínűleg buzi.

Szarazkoro 2013.03.06. 13:39:59

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: valaki mondja mar meg ki a rak az a P. Cohelo....

helianthus 2013.03.06. 13:41:05

@Balint Gyuri bacsi: igen, ő jópofa. Bár a devizahitel vörös posztó a szemében, azt meg, hogy pedagógus igazolvány, nehogy említeni merd neki, mert jajj lesz nekünk!
Egyébként, hogy ne keserítselek tovább, szerintem azért nem olyan rossz ám az a statisztika. Vedd figyelembe, hogy ez a téma már többször volt itt, túl van tárgyalva, drukkolok a társaságnak, mindezt úgy, hogy nekem nincs és sose volt devhitelem, mert még arra sem voltam elég jó sosem. Ennek köszönhetően viszont van hitelmentes régi kicsi kocsim, amit az egyik ismerősöm, aki a kocsi törlesztővel küzd, meg akar venni, nemrég legalábbis tök komolyan ezt mondta. Mindezt úgy, hogy amikor megvettem pár éve és vittem ezzel-azzal szereltetni, akkor hallgathattam, hogy kellett nekem régi kocsi, mennyit kell rá költeni (a legdrágább szereltetés is 40 ezer alatt volt a többség pedig 4-5 ezer ft volt)hiába mondtam, hogy nem kellett, de nem tellett másra. :D

oleszt 2013.03.06. 13:55:10

@Kulics: vannak olyanok akik felmérték a lehetőségeiket, és még mindig törlesztenek a nagyon magas árfolyamon is. És rohadtul anyáznak, hogy azokon akarnak megint segíteni, akik telhetetlenek voltak. Aki tud fizetni nem is indít pert, hanem örül, hogy fogy a tartozás minél kevesebbre, mielőtt még följebb megy az árfolyam a nem fizetők megmentése miatt.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.03.06. 14:01:52

@oleszt: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy aki összeszorított foggal fizet, az azért fizet, mert kiskorában megtanulta, hogy vissza kell fizetni minden kölcsönt, mert így helyes ÉS hogy mindig annyit kell fizetni ami a csekken van. Mert a bank nem "tévedhet".

Az embereknek meg kell érteniük, hogy vannak olyan esetek, amikor igenis el kell menni a bankba, hogy itt ez meg ez a szám nem stimmel, hogy is jön ki. Tudni kell, merni kell ellent mondani, ha látjuk, hogy igazunk van.

Sokan fizetnek, mert nem mernek ellent mondani, a "majd csak lesz valahogy" módon élnek napról napra.

Holott az Európai Unióban mindenkinek joga van a nézeteltérések békés és jogi rendezésére. A legjobb, ha a bank hajlik erre. Ha nem, akkor perrel kell kikényszeríteni.

Akik most fizetnek, azok csak elodázzák a saját ellehetetlenülésüket.

2013.03.06. 14:18:34

@oleszt: Devizahitelt csak őstermelőtől !

Manyecska 2013.03.06. 14:24:22

Nade hogy kerül a csizma az asztalra vazze..?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 14:27:04

@AXERMIX Pertársaság: "az autódban tönkremegy a kuplung, akkor mielőtt szervízbe vinnéd, kijárod a gépészmérnöki kart?"

Nem kell ahhoz gépészmérnöki karra járni, hogy tudja, nem tesz jót az autónak, ha szer vízbe viszi, mert belemegy a víz a karburátorba. Meg az ülések is eláznak.

Szenthomárság 2013.03.06. 14:29:39

@helianthus: óh, hát megvédtél! Lájk! :)

egyébként pedig nem a devizahitel a vörös posztó nekem, se nem a pedagógus igazolvány.

engem a butaság szokott kiborítani.
az hogy ilferró népe mindent elhisz.
elhiszi, hogy teszkópénztárosként neki jár a családi ház (ismerős)
elhiszi, hogy ostoba, semmihez nem értő irodistaként egy alkoholista, szintén kőbuta férjjel nekik jár az opel vectra (volt kolléga)
elhiszi, hogy havi 80 nettóval ki tudja fizetni a 75 ezres törlesztőrészletet 25 évig (mostani kolléga)
persze mindenki azt hisz el, amit csak akar, de akkor ne mentsük őt meg, mert ha megmentjük, akkor marad ostoba élete végéig, ha viszont nem mentjük meg, akkor tanul az esetből. ha meg nem tanul az se baj, de az értelmesebbje látja, hogy nem éri meg ostobának lenni.
egy szó, mint száz, semmi bajom azzal, ha valaki devizahiteles, viszont ha valaki világgá kürtöli ostobaságát és ezért mindenki más hibás, csak ő nem, mert nem mondták (nem a lófaszt, a közjegyző még fel is olvasta és időnként rá is kérdezett, hogy érti-e) na az rohadtul zavar.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 14:32:03

@AXERMIX Pertársaság: "túlvállalta magát, így járt."

Az még nem kéne, hogy világ vége legyen, ha esik a forint a frankhoz képest. Meg kell nyújtani a futamidőt, ha mindkét félnek megfelel. És feleljen meg, mert ez az érdekük. Csak a bank ezt sokszor nem érzékeli.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.03.06. 14:35:37

@atpijkamo: Nem az árfolyam mozgás az, ami nagyon kellemetlen, hanem a kamat. Aminek ugye elvileg követnie kellene a CHF-et. De gyakorlatilag teljesen szabad mozgása van.

S igen, sok féle megoldás van, ha a semmisség kimondásra kerül.

helianthus 2013.03.06. 14:37:40

@Szenthomárság: én értelek ám, kedves, már régóta. De jó, hogy leírtad, mert így lehet, hogy a többiek is fognak érteni, és nem néznek trollnak. Mármint téged nem néznek annak, rólam tudják, hogy az vagyok.:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 14:38:12

@Szenthomárság: "ha viszont nem mentjük meg, akkor tanul az esetből"

Aközött, hogy megmentjük, és röhögünk rajta és hagyjuk vízbefúlni, azért van még átmenet. Mondjuk adunk neki lehetőséget a további törlesztésre.

"nem mondták"

Pedig így van. Az országkoctkázatról egy büdös szó nem esett, a PSZÁF és a nemzeti bank is csak 2008 után jöttek rá. Csak árfolyamkockázatról volt szó, és a svájci alapkamatról. Az utóbbi meg jelenleg a béka segge alatt van, úgyhogy a törleszők csak kicsit emelkedhenének, vagy akár csökenhetnének.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 14:40:17

@AXERMIX Pertársaság: Pontosan.

@Kulics: "van, aki 30-50 millió szabad felhasználású jelzálogot vett fel és elszórta a pénzt, most meg kiabál hogy viszi a bank a házát."

Elég ahhoz 7M is. És nem kell elszórni, elmegy az magától hamar.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 14:42:52

@Dr. Szarazkoro: "ki a rak az a P. Cohelo...."

"Akitől idézni illik a jampiknak."
/Petőfi Sándor/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 14:45:16

@vénszivar: "kezdesz feszült lenni, pedig ez még messze nem a bíróság"

:)) Nem árt egy kicsit gyakorolni.

Egyébként jól tűri a homárosok faszkodását, kuponkriszta se csinálná különbül.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.03.06. 14:53:50

@atpijkamo: Úgy vagyunk vele, hogy ha a T.Homár közönsége nem tud kiakasztani és netalántán valamelyik troll még igazat adna nekünk ... nos, akkor felkészültünk a tárgyalásra :)

vénszivar 2013.03.06. 15:07:35

@atpijkamo: "ki a rak az a P. Cohelo...."
Erre a brazil íróra, már manyecs is többször hivatkozott s én kérdeztem tőle, hogy miért? De a "darusautó" óta nem diskurál velem, így nem tudtam meg, hogy mi a titok...:)

És, igen @AXERMIX Pertársaság: jól állja a sarat.

Szarazkoro 2013.03.06. 15:18:06

@atpijkamo:
"nem minden idezet az enyem amit nekem tulajdonitanak"
(Julius Ceasar)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 15:22:51

@Dr. Szarazkoro: :))

@vénszivar: A "darusautó" kimaradt nekem, melyik posztban volt mikor?

Talán a nyers stílusod lehet az oka, ha kiakadt rajtad Manyecska. Biztos nem ok nélkül.

Coheloról egy csomó emberrel értekezhetsz, Vászkával vagy Félivel például. Nem mindenki olyan bunkó mint én, hogy csak az anyámytúkját ismeri vergíliusztól.

helianthus 2013.03.06. 15:44:15

@atpijkamo: az anyámtyúkja nem Vergilius, hanem Tiziano te tudatlan!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.06. 15:49:49

@helianthus: Hüjeség. Egy zeneszerző miért faragna szobrot?

vénszivar 2013.03.06. 15:51:24

@atpijkamo: Az én nyers stílusom????????
Te összetévesztesz valakivel...:) Mióta elsírtam magamat, azóta az adidason udvarol nekem s kérdezgeti a paramétereimet, remélem , hogy nem koporsó készítő az ura! Nos őt "nő" létére, még gyémánttal sem lehet megsérteni, habár nem is akarom, csak a stílusában válaszolgatok. E vann.
Azt tudom, hogy ki P. C.- de, hogy mostanában miért emlegetik? :P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 15:55:28

@helianthus: Azt a zenészt nem ismerem.

@vénszivar: "mostanában miért emlegetik"

Ezt fogja neked Vászka élvezettel, vagy Féli méla undorral elmagyarázni.

helianthus 2013.03.06. 15:56:36

@agresszív kismalac: nem zenesyerzo az hanem balettancos.

vénszivar 2013.03.06. 16:37:03

@atpijkamo: Te nem tennéd meg? (a rosszindulatú rossz indulattal van felém!) Féli meg még később jön elő.

elwood 2013.03.06. 16:39:59

@helianthus: én láttam is az anyám hat tyúk tavát

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.06. 16:40:10

Valahol olvastam, hogy egy átlagos, hitel mentes család, hogy bebiztosítsák magukat a dolgok anyagi értelmében egy "független" b*net ügynökkel elzálogosították a lakásukat, CHFben hitelt vettek fel 2009ben amit a jól jövedelmező* unitlinked életbiztosításba fektettek. Cél az lett volna, hogy a befektetés kifizeti a hitelt és bőséges hasznot termel...

nos, nem ez történt. Ma ott tartanak, hogy a kezdeti 10M hitelből hátra van még 17M és a "befektetés" gyakorlatilag a befizetett összeg negyede (mínusz infláció) ugyanis elvitte a bank. Ilyen is van.

* Az ügynöknek

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 16:42:04

@vénszivar: Cohelo-ban nem vagyok otthon, de a Pajzán Toldiból szavalok neked:

Előhang

Egy krónikás írja, mit szemével látott:
Jókedvében egyszer hét megyét meghágott…
Malomkövet zúz szét iszonyú dorongja,
Melynek dajna álom szederjes korongja.

I.

Ég a napmelegtől a kopár sík szarja,
Redves faszát Toldi biz’ igen vakarja.
Mérges bögöly legyek csípik ahol érik,
Rücskös segge partján vecsernyéznek délig.

Vályúnál az ökrök szomjasan delelnek,
Bokrok tövén böszme béresek tekernek.
Zsombékoknak alján, hol füves az árok,
Vígan henteregnek cihekedő párok.

Ösztövér kútágas alatt áll egy némber,
Vízmerítés helyett jobbágyfaszra kémlel.
Nincs egy árva szőrszál a pinája ráncán,
Az utolsót tegnap vesztette el kártyán.

Egy, csak egy legény van, aki nem hág: Toldi,
Bár hatalmas tökét talicskán kell tolni.
Most csak únva nézi hatalmas nagy lőcsét,
Egyensúlyoz rajta három köteg rőzsét.

Vele ő az ipart en gros-ban űzi,
Reája a nőket tucatjával fűzi.
Amint vakaródzik, s a semmibe réved,
Lát felé ügetni nyalka hadfi népet.

„Hé paraszt! – melyik út vezet itt Budára?”
Kérdi vezetőjük, csak amúgy, félvállra.
Válaszul Miklós a gatyájában kutat,
S kétöles faszával mutatja az utat.

Megjött Toldi György, a rókalelkű bátya,
Visszeres seggén csüng szattyánbőr gatyája.
Kókadt kanóc pöcse gubbaszkodva hallgat,
Nem kíván az pinát, csupán nyugodalmat.

Hajdanában ő volt a bordélyházak bakja,
Most unottan lóg le bús, penészes makkja.
Hogyha egyszer mégis ünnep kerekedne,
Duhaj jókedvében, hogy egyet tekerne.

Hiába nógatja azt a hitvány tököt,
Sunyin és unottan mond az csütörtököt.
Rút irígység marja György barátunk szívét,
Látja testvéröccse duzzadó kellékét.

Búsan üldögél hát, kocsányon lóg pöcse,
Mikor arra sétál taligával öccse.
Gondolata támad, mely aljas és kajla:
„Majd elintéz téged a királyi szajha!”

vénszivar 2013.03.06. 16:44:46

@atpijkamo: Csalódtam benned! Már olyan szabados szájú kezdesz lenni, mint a manyecs. léptem...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 16:51:52

@vénszivar: "Csalódtam benned!"

Ezt mondta barátném is, mikor egy átmulatott éjszaka után negyedszerre nem állt fel. De ennek már több, mint negyedszázada...

Szarazkoro 2013.03.06. 17:10:24

@atpijkamo: En 1x gyerekkoromban hasonlo verses fuzetet talaltam a szonyeg alatt otthon............ :D :D
Maig heverem ki a traumat :D

Manyecska 2013.03.06. 17:57:45

@vénszivar: semmi, a daruskocsi vezetője.., mit nem lehet ezen érteni..

Anomalocaris (törölt) 2013.03.06. 18:12:03

@atpijkamo: Az egyik legidegesítőbb töltelékfrázis!

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.03.06. 20:17:11

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/:

Köszönjük, megkaptuk. Már a megfelelő személy elemzi, hogy a perben tudjuk-e felhasználni.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.03.06. 21:32:19

@Rosszindulatú Vászka:
"... adósságot és adótartozást is lehet örökölni - nem röhög, bizony ijen van."

Hunn? Mondd mán meg milyen országban? Mert "nyugaton" nem. Viszont nagyjából minden országban ismert a magáncsőd intézménye, amit ez a kurva Mo. nem akar bevezetni. Pedig az kéne, így ha egyszer beszopod a hitelt, akkor gyakorlatilag életed végéig nem tudsz kikeveredni belőle, még a hajléktalan segélyből is vonják...

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.03.06. 21:38:21

@Prof. Dr. Simon Templar:
"... vagy az aktuális párjaimnál"

Leech. Pióca.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.07. 06:39:14

@elwood: Amire van biztosítása. Plusz még lefoglalja a fedezetként bevont dolgot, és azt is eladja. Rohadt nagy kockázat.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.07. 06:53:36

@atpijkamo: most mér? Szted próbálkoznia kellett volna ötödszörre is? Az is szép tőle, hogy annyi sok eséjt kaptál, kár hogy nem éltél vele.

oleszt 2013.03.07. 09:10:54

@AXERMIX Pertársaság: Biztos, hogy van vmi simlisség benne, de épp azok kiabálnak, akik irreális összegeket vettek föl, és ők kértek annyi hitelt, a bank nem folyósított többet mint amit igényeltek. Aki minimálbérre fölvett 18 MFt-nyi hitelt, azt én nem akarom megmenteni, tanuljon a hibájából, és vállalja a felelősséget. Mint embert sajnálom, ha az utcára kerül, de ne verje más f...val a csalánt. Nekem 7 hónap van hátra a hitelből, és megakarok szabadulni tőle, de most emelkedik az árfolyam az idióták miatt, és aki velem egy cipőben jár az szív a legnagyobbat. Mert rajtunk nem segít senki, mert úgy számítottunk, hogy 1,5-ször annyit is ki tudunk fizetni. És nekem már nem éri meg perelni, csak fizetni lehet. Nem tudom érted-e miről beszélek.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.03.07. 09:23:14

@oleszt: A mi álláspontunk az, hogy a hitelt vissza kell fizetni, de ennek feltétele, hogy a törvényeknek megfelelő szerződés alapján történjen ez.

Ahogyan azt korábban megfogalmaztuk, legyen jogilag rendben MINDEN szerződés, majd az ott kijött - immáron jogos és reális - tartozást oldja meg az adós maga. Ott kifizetheti egy összegben, kérhet rá másik hitelt, futamidő hosszabbítást. A lényeg, hogy korrekt legyen az új szerződés. Mi is úgy vagyunk vele, hogy ha túlvállalta, akkor viselje a következményeit, de csak ha jogos a teher rajta!

Neked is megéri perelni, mivel a semmisség azután is kimondható, hogy a hiteled lezártad (persze figyelni kell, hogy jogfenntartással tedd meg a lezárást) Ha sikeresen perled a bankot, akkor súlyos milliókat "kérhetsz vissza" a banktól.

Természetesen először meg kell keresni a banki csoportodat, akikkel közösen lehet megtalálni a szerződésed gyenge és perelhető pontjait. Ebben mi tudunk segíteni, illetve a tapasztalatok azt mutatják, hogy az egy kaptafára készült szerződések túlnyomó többsége sikerrel perelhető.

Tegnap este néztük, az AXA ellen per pill 6:1* ide ;) Illetve az MTV1 Ma Reggel-ben is voltunk ma reggel.

* - az egyik keresetet nagyon rosszul fogalmazták meg, s mivel a bíró csak az alapján mehet, amit beadsz, így a megfelelő keresetlevél megszerkesztése nagyon fontos.

Mivel nem etikus más tollával ékeskedni, fontos elmondani, hogy a 6, adósok számára kedvező ütést a banknak nem mi vittük be. Úgyhogy innen is riszpekt nekik!

Manyecska 2013.03.07. 11:20:09

...édes a bosszú!:))

Szarazkoro 2013.03.07. 11:58:02

@atpijkamo: kifejezetten alacsonyan volt a szonyeg alatt.......

Audreylicious 2013.03.07. 13:26:21

Nagyon összetett maga a probléma, de a megoldás is. Pénzügyi szektorban dolgozom 4 éve, főként a hátralékos ügyfelekkel foglalkozom. Az első és legnagyobb baj az, hogy az emberek, amikor felvették a hitelt (nem mindenki, nyilván), biztos munkahellyel és jövedelemmel rendelkeztek. Senki sem gondolta, hogy egyik napról a másikra tömegesen szűnnek meg a munkahelyek. A másik az, hogy amikor mentek hitelt igényelni, arra a kérdésre, hogy mennyivel mehet fel a havi törlesztő, az ügyintézőtől azt a választ kapták, hogy pár ezer forinttal havonta, ehhez képest mindenki tudja, mi a valóság. A másik oldala viszont az a dolognak, hogy sok ember felelőtlenül vette fel a hitelt. Lakásra, új autóra, mikróra, hűtőre, tv-re és még sorolhatnám. És persze CHF-ban. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy sokan egyik hitelt a másikból fizették, ezáltal mókuskerékbe kerülve.
Nem okoskodni akartam, csak úgy gondolom, ez komplexebb annál, hogy állást foglaljuk az egyik oldalon :)!

Szarazkoro 2013.03.07. 13:35:49

@atpijkamo: meg lejebb is! Sosem volt "fenn"! :D

Manyecska 2013.03.07. 13:47:41

@Licious: node mért kaphattak annyit? :(

Audreylicious 2013.03.07. 14:03:24

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/ : azért, mert annak idején adták boldog-boldogtalannak, beindult a gépezet. Biztosan te is hallottál olyan történteket, hogy a "falu" vállalkozója bejelentette magához az emberkéket xy időre, és nini, munkáltatói igazolás birtokában futottak a bankhoz :). Sokszor találkozni olyannak is, hogy konkrétan az egész család tele van hitellel. A nagyitól kezdve keresztanyun át a gyerekekig.
Meg könnyű volt az embereknek, csak azt látták, adja a bank a pénzt ész nélkül, lesz jóvilág. De a későbbiekre sem a bank nem gondolt, sem a - mostani - adósok. Vagy lehet, h pont ez volt a bank célja, az országot a béka feneke alá nyomni...és még 10 centivel is lejjebb...Csak annak mi értelme???

Prof. Dr. Simon Templar 2013.03.07. 14:19:50

@Licious: "A másik oldala viszont az a dolognak, hogy sok ember felelőtlenül vette fel a hitelt."

Nem. Csak ez az egy oldala van.
"engem a butaság szokott kiborítani.
az hogy ilferró népe mindent elhisz.
elhiszi, hogy teszkópénztárosként neki jár a családi ház (ismerős)
elhiszi, hogy ostoba, semmihez nem értő irodistaként egy alkoholista, szintén kőbuta férjjel nekik jár az opel vectra (volt kolléga)
elhiszi, hogy havi 80 nettóval ki tudja fizetni a 75 ezres törlesztőrészletet 25 évig (mostani kolléga)
persze mindenki azt hisz el, amit csak akar, de akkor ne mentsük őt meg, mert ha megmentjük, akkor marad ostoba élete végéig, ha viszont nem mentjük meg, akkor tanul az esetből. ha meg nem tanul az se baj, de az értelmesebbje látja, hogy nem éri meg ostobának lenni.
egy szó, mint száz, semmi bajom azzal, ha valaki devizahiteles, viszont ha valaki világgá kürtöli ostobaságát és ezért mindenki más hibás, csak ő nem, mert nem mondták (nem a lófaszt, a közjegyző még fel is olvasta és időnként rá is kérdezett, hogy érti-e) na az rohadtul zavar." (@Szenthomárság)

Itt a lényeg.

A párom húga mesélte, hogy amikor az akkori párjával mentek CHF hitelt felvenni autóra(!!! autóra b+ devizahitelt, na már ez megéri az ostobaság csimborasszója kitüntető címet), és a közjegyző felolvasta a hitelszerződést, a barom (a pasi) megkérdezte, hogy nem-e lehetne ezt a felolvasást átugrani, mert ő már menne fagyizni.

Szerinted?

vénszivar 2013.03.07. 14:25:04

@Prof. Dr. Simon Templar: mÉG MINDIG SZIMPATIKUSABB, HOGY NYALNI AKART MENNI, MINTHA SZOPNI AKART VOLNA....:)))

Prof. Dr. Simon Templar 2013.03.07. 14:26:57

@Licious: "A másik oldala viszont az a dolognak, hogy sok ember felelőtlenül vette fel a hitelt."

Nem. Csak ez az egy oldala van.

"engem a butaság szokott kiborítani.
az hogy ilferró népe mindent elhisz.
elhiszi, hogy teszkópénztárosként neki jár a családi ház (ismerős)
elhiszi, hogy ostoba, semmihez nem értő irodistaként egy alkoholista, szintén kőbuta férjjel nekik jár az opel vectra (volt kolléga)
elhiszi, hogy havi 80 nettóval ki tudja fizetni a 75 ezres törlesztőrészletet 25 évig (mostani kolléga)
persze mindenki azt hisz el, amit csak akar, de akkor ne mentsük őt meg, mert ha megmentjük, akkor marad ostoba élete végéig, ha viszont nem mentjük meg, akkor tanul az esetből. ha meg nem tanul az se baj, de az értelmesebbje látja, hogy nem éri meg ostobának lenni.
egy szó, mint száz, semmi bajom azzal, ha valaki devizahiteles, viszont ha valaki világgá kürtöli ostobaságát és ezért mindenki más hibás, csak ő nem, mert nem mondták (nem a lófaszt, a közjegyző még fel is olvasta és időnként rá is kérdezett, hogy érti-e) na az rohadtul zavar." (@Szenthomárság)

Na ez itt a lényeg.

Prof. Dr. Simon Templar 2013.03.07. 14:32:00

A párom húga mesélte nekem, hogy amikor elmentek CHF hitelt felvenni az akkor aktuális párjával és a közjegyző elkezdte felolvasni a hitelszerződést, a baromarcú f@szkalap (a pasi) megkérdezte a közjegyzőt, hogy ezt a felolvasást nem lehetne-e átugrani, mert ő már menne fagyizni...

Szerinted?

És ez a "add má' bazmeg a pénzt, aztán húzzunk a picsába" szemléletű fasz rinyál ma legjobban.

Rohadjanak meg!

Prof. Dr. Simon Templar 2013.03.07. 14:33:01

A blogmotor meg szarjon sünt...

Prof. Dr. Simon Templar 2013.03.07. 14:35:36

@vénszivar: Tényleg...:)) Látom, te mindig a dolog lényegét fogod meg:)))

Audreylicious 2013.03.07. 14:41:39

@Prof. Dr. Simon Templar: Nyilván az általad írt dolgok is nagyban fedik a valóságot. Vannak az extrém hülye emberek, akik tényleg mindent hiteleznek, csakhogy magasabbnak látszódjon az életszínvonaluk. De én nem ezekről az emberekről beszélek. Mondok egy példát :)! Férj-feleség, egy nagyváros kórházában dolgoztak (talán karbantartó-ápoló kombó volt, de nem teszem rá a nyakamat) 25 évet. Egyik napsütéses reggel bementek, irodára hívták őket: ki vannak rúgva. A lakáshitelt nem maguknak, hanem egy szem gyermeküknek vették fel, csak fedezetként felajánlották az ingatlanukat. Persze, most lehet azt mondani, hogy "kórházikarbantartó" minek akar családi házat, miegymás. De ők a gyereken segítettek, a kutya nem gondolta, hogy ez lesz a vége. A bankot meg baromira nem érdekli, hogy te használtad azt a pénzt, vagy a gyermeked. Lehet az is, hogy én vagyok a naiv, meg a szociálisan túlérzékeny, de elég sok emberrel találkozom, aki nem agyba-főbe hitelezte magát, hanem csak egyet vett fel, és azt sem tudja fizetni :(!
Sőt, a mostani fiatalok (köztük én is, 25 évesen) készpénzből nem tudok házat venni, mert 100 évig kellene gyűjtenem egy panelra, a szüleim nem tudnak segíteni házzal, autóval...akkor kérdem én, a magamfajta miből vegyen házat? És félre ne értsd, nem a hitelt támogatom, mert az Isten mentsen meg tőle, csak ez az egész helyzet lehetetlen...

Audreylicious 2013.03.07. 14:48:07

@Prof. Dr. Simon Templar: ne haragudj, de őket én sem tudom sajnálni...

vénszivar 2013.03.07. 14:49:07

@Prof. Dr. Simon Templar: Nekem nincs okom idegeskedni. Az én nővérem nem ilyen faszokkal élt, él, élni fog...:)
Azért ugye nem lettél miattam túl feszült? No, azt nem venném a lelkemre:):D

Prof. Dr. Simon Templar 2013.03.07. 14:56:24

@vénszivar: Szerencsére én sem aggódom a testvérem miatt...mármint anyagi értelemben. A húgom jó időben (2002-ben, 19 évesen) férjhez ment Franciaországba, és azóta is boldog házasságban él ott.

Egyébként a feszültséget igyekszem mellőzni az életemből:))))

Prof. Dr. Simon Templar 2013.03.07. 15:03:16

@Licious: "Sőt, a mostani fiatalok (köztük én is, 25 évesen) készpénzből nem tudok házat venni, mert 100 évig kellene gyűjtenem egy panelra, a szüleim nem tudnak segíteni házzal, autóval...akkor kérdem én, a magamfajta miből vegyen házat?"

Semmiből. Én 25 évesen nősültem először (most 43 vagyok) és odaköltöztem a feleségemhez, saját lakásom sose volt (illetve ez így nem egészen igaz, jogilag van a nevemen egy lakás, de abban laknak a szüleim), de nem is hiányzott.

Ha nem lett volna az akkori feleségemnek lakása, akkor megyünk albérletbe, oszt csókolom.

Németországban milliók élnek életvitelszerűen bérleményben több évtizedig, mert olyan magasak az ingatlanárak. És ezek nagy része nem önkormányzati, hanem magán ingatlan.

Itthon ez mér' derogál sok embernek??

IP gyűjtögető 2013.03.07. 15:09:58

@Prof. Dr. Simon Templar: bazmeg, miattad mégis beléptem. Halvány pillantást vess a bérelt ingatlan esetén a lakóköltségek kifizetése után megmaradt jövedelmekre a két országban és fény fog gyúlni. (most feltételezek rólad egy min. 80-as IQ-t)
Anyádnak bezzeg nem derogált ilyen izét a világrahozni..

Prof. Dr. Simon Templar 2013.03.07. 15:38:17

@IP gyűjtögető: Aha, így meg a dupláját fizeti mint az albérleti díj és még nem is övé a lakás...

Tényleg megéri, biztos...

Kinek is van 80-as IQ-ja?

Audreylicious 2013.03.07. 18:25:34

@IP gyűjtögető: Na, nem veszekedni :D! Nem vágyom egyébként túlzottan saját lakásra, mert számomra baromi fontos a mobilitás. Mi van, ha veszek egy lakást (akár hitelre, akár nem), és a munkám az ország másik végébe szólít? Az egyik lehetőség, hogy ott hagyom, üresen. A másik az, hogy albérletbe kiadom, amit TALÁN nem laknak le, talán szépen vigyáznak rá. A harmadik, hogy elkezdem árulni, de a jelenlegi ingatlanpiacot tekintve elég nehezen menne el, ha nem nyomott áron hirdetném. Külföldön sem rózsásabb a helyzet, Angliában konkrétan egy ember fizetése HUF-ban kb. 250.000 Ft. (minimálbéren nézve). Egy lakás bérleti díja egy hónapra rezsivel együtt kb. ugyan ennyi. Ha itthon megyek albérletbe, az legalább 40.000 Ft + rezsi, a minimálbért tekintve megint ott vagyok, mintha külföldön lennék, távol a családtól. És külföldön egy "bevándorló" a legnagyobb szerencsével fog csak annyit keresni, hogy a kötelező kifizetendő dolgok után maradjon még élni, meg félre is tenni.

Manyecska 2013.03.07. 20:02:21

@Prof. Dr. Simon Templar: máshol is nyugaton bérben élnek, mer ugye ahol munkát kap oda megy..sokan..!

oleszt 2013.03.08. 09:14:04

@AXERMIX Pertársaság: Én nem vagyok egy pénzügyi lángész, de ahhoz képest amit más szerződésekben hiányosnak találtak a miénkben minden benne van, az árfolyamrés is. És mivel csak 1,3 M hitelt kértünk elenyésző a kamat emelés és árfolyamrés összege sajnos. Egy ügyvédi díj kb annyiban lenne. Futamidő hosszabbítást akartunk egyszer kérni, azt közölték, hogy a mi szerződésünk nem teszi ezt lehetővé, indokolás nem volt. Előtte kértünk 2 hónap fizetési moratóriumot, lehet, hogy hosszabbítást már ezért nem kaptunk, de sokkal valószínűbbnek tartom, hogy mivel addig is törlesztettünk a kisebb kockázat miatt azt akarják, hogy fizessük minél gyorsabban, vagy forintosítsunk, ami már egy évvel ezelőtt sem érte volna meg. Egyébként én úgy látom, hogy hiába mentik meg a legnagyobb bajban lévőket, ha emiatt másra még nagyobb teher rakódik, később ők nem fognak tudni fizetni.

zünüke 2013.03.08. 21:25:22

@Balint Gyuri bacsi:

Tökéletesen igazad van,könnyű itt jó pofizni meg nyomni a hülyeséget-mert azt nyomják semmi mást.Halvány fingjuk nincs az egészről,és jókat nevetnek családok tragédiáin.Biztos nagyon vicces lehet,egy kilakoltatott család, pár éves gyerekkel az utca közepén,vagy egy rokkant asszony tolókocsival a szanaszét heverő személyes tárgyaival a ház elött.Valóban remek poén.Többet kellene tájékozódniuk,és kevesebb marhaságot ide irkálni.Csak mellékesen megjegyzem,hogy itt sokan viccet csinálnak,más emberekkel megtörtént esetekből,amik egyáltalán nem tartoznak a mosoly kategóriába legalábbis szerintem.Egy értelmes válasz itt még nem olvastam a kommentelők részéről,csak a gusztustalan undorító megalázó hozzászólásokat.

Xezs 2013.03.08. 23:59:37

sír a sok paraszt

amikor pénz kellett akkor gondolkodás (és elolvasás) nélkül írták alá a szerződést

barmok

Xezs 2013.03.09. 00:02:10

@Balint Gyuri bacsi: miből gondolod hogy bárkinek is szociálisan érzékenynek kéne lennie? "ó, ész nélkül elköltötted a pénzed? jaj, hát gyere, adok én neked. Ó, hát te is? Na gyere, neked is. Te is ugyanúgy? Gyere itt egy kis pénz"

Hát a faszt. Tessék ésszel élni, nem aláírni mindenféle szart. Sörre meg cigire bezzeg van pénz.

Xezs 2013.03.09. 00:10:14

Ja! Hadd jegyezzem meg, hogy tágabb családomban van olyan, akinek 40 ezerről 60 ezerre emelkedett a törlesztője, és sír hogy ez milyen sok. Hát én meg azt mondom, hogy apjafaszát annak, akinek 20 ezer Ft problémát okoz. Annak már a 40 ezres törlesztőt sem lett volna szabad vállalnia. A leggusztustalanabb az egészben, hogy a különbözetet a 90 éves nagyapjával fizetteti ki, az meg annyira az unokának él, hogy ész nélkül odaadja.

Faszt. Azt.

laposhal · https://plakatfiu.com/hu 2013.03.09. 14:54:52

@Xezs: ja,nekem meg van olyan, aki 25 ezer forinttal kezdte és most 80ezernél tart... ezekkel az egyedi példákkal kár dobálozni, a tendencia egyértelmű

laposhal · https://plakatfiu.com/hu 2013.03.09. 14:57:50

Egyébként meg meglehetősen cinikus ezt "játéknak" meg "nemzeti sportnak" titulálni. Biztos vicces kedvűkből perelnek az emberek. Nem is azért, mert nincs pénzügyi fogyasztóvédelem ma Magyarországon. Ahol a PSZÁf úgy fejezi be a levelét, hogy "kérem válaszom szives elfogadását", ha nem tetszik lehet bírósághoz fordulni. Jó, hogy azt nem írja oda, hogy kapjam be az én pénzemen (nem)működő testület. Itt most 100 embernek volt bátorsága, és megfogadta a tsiztelt PSZÁF tanácsát! Hajrá! Remélem van még független bíróság Magyarországon...

laposhal · https://plakatfiu.com/hu 2013.03.09. 15:05:01

A iért derogál az albérlet az embereknek felvetésre pedig azt szeretném mondani, hogy míg Belgiumban általában 3, 5 és 10 évesek a bérleti szerződések, legálisan bérelsz, le van fektetve jogszabályba hogy bérlő mennyit emelhet és milyen feltételekkel mondhatja fel a szerződést. A lakások szépek, nem a nagyi bútorát hagyják benne. Addig Mo.-n minket kiröhögtek, amikor mondtuk, hogy 2 éves szerződést szeretnénk(éppen terhes voltam, és nem szerttünk volna pár hónapos babával költözni), és az ingatlan iroda közölte: csak 1 éves szerződést kötnek, 1 hónapos felmondási idővel, ez a bevett gyakorlat. Szerencsére a tulaj egy tünetmményes néni volt, ettől függetlenül sajnos (az egyébként jó helyen lévő) lakás csótányos volt, kiírtani nem lehetett őket, az egyetlen megoldás a vizes blokk felújítása lett volna.Persze ki újítana fel egy bérelt lakást, ugye? És ha rossz fej a tulaj, 30 napon belül kitehet. Hát ennyit a bérlésről. Mielőtt lakást vettünk, rengeteg bérbeadó lakást megnéztünk, tárgyaltunk, reménytelen volt a helyzet. És 1-2 kisgyerekkel az ember nem mobilításra, hanem otthonra vágyik. Na ezt a vágyunkat cseszte szét a devizahitel. Ami mögött egy kanyi deviza sincs. ...

Xezs 2013.03.09. 15:41:12

@laposhal: Abban igazad van, hogy idehaza nincs meg a lakásbérlés kultúrája. Mindenki fusizik és valóban nincsenek hosszútávú szerződések. Ezzel szemben az USA-ban van aki egy életet él le bérelt házban, akár 10-20 évre szóló szerződésekkel.

Na meg Magyarországon valahogy úgy alakult ki, hogy az egyetlen vagyon, amit jellemzően örökölni szokott az új generáció az a ház vagy a lakás. Mást nem nagyon szoktak ráhagyni az ősök az emberre, max. adósságot.

Manyecska 2013.03.11. 08:25:13

@Xezs: hát nézd, nem mindenki olyan töketlen mint pl. tik, van aki meri bevállalni, a jobb élet reményében. Van, ahol nem választás kérdése volt hogy felvegye-e hiszen az albérlet volt több!

Xezs 2013.03.11. 23:29:29

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: A mersszel nincs baj. Az utána jövő sírás-rívástól van ki a faszom de úgy eléggé.

Olvassa el még egyszer hogy mit írt alá, szálljon magába és kussoljon.

Manyecska 2013.03.12. 09:20:51

@Xezs: jó de ha a pénzügyi kulturhánk a béka segge alatt van akkor neki regélhetnek árfolyamról, ez itt a bibi! Szar ügy amikor családok esnek szét ezért..magyarán tőzsdére vitték a pénzüket tudtukon kívül.

Xezs 2013.03.12. 19:12:50

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Így van, a béka segge alatt van a pénzügyi kultúra, és ez abból is látszik, hogy te is úgy rettegsz a tőzsdétől, mint az ördögtől.

Egyáltalán, ki vitte tőzsdére a pénzét? A családok kaptak egy hitelt aminek az alapja CHF/EUR volt, ők meg bevállalták hogy a HUF-hoz képest ezek árfolyama változhat. Elolvasták, aláírták. Felnőtt felelős emberek, cselekvőképesek.

bag 2013.03.14. 19:23:44

Miről is beszélünk? Itt egy átfogó elemzés, ki is járt jobban még így is?

www.penzcentrum.hu/hitel/itt_vannak_az_oriasi_tartozasuktol_megmenekult_devizahitelesek.1035792.html

Manyecska 2013.03.22. 14:12:55

@Xezs: ezt pont olyan mintha az utcán lecsapnának éjjel, azt mondod hogy így jártam?:D

Hola (törölt) 2013.04.04. 15:28:14

@É2I: Az ilyen ostoba, sötét faszkalapok miatt fos ez az ország. Ja, te barom!

Hola (törölt) 2013.04.04. 15:32:32

@Xezs: Az a baj, hogy az ilyen hülyék, mint te, fel sem fogod, hogy közvetve előbb-utóbb téged is érinteni fog. Ezt mondjuk nem is sajnálnám!

Xezs 2013.04.04. 20:44:01

@Hola: Neked is hasonló jókat.

Kívánok továbbá kellemes sírásrívást, hisztit, a magyaroknak ez nagyon megy.

Xezs 2013.04.05. 18:38:11

@Manyecska: szia

nyugi nem vagyok én mindig olyan mogorva

csak idegesít az emberi hülyeség :)
süti beállítások módosítása