Tékozló Homár

Miért titkolóznak a Bartók Óvodában?

2013.03.18. 12:54 | jackyll | komment

J.V. számos költségcsökkentő tényezővel találkozott a tatai gyermekmegőrzőben:

A tatai Bartók Óvoda ami érdekes dolgoknak add helyet, pl használt tisztasági betét a tornateremben, emeleti mosdóban tangabugyi, ezek a dolgok este, éjszaka kerülhettek a helyükre.  A gyerekeknek sajnos egyáltalán nincs figyelembe véve, hogy nekik mi a jó, sokkal inkább a látogatóknak a kifelé mutatott design! Reggelire, ebédre és uzsonnára sajnos volt szerencsém látni mennyi enni valót kap egy csoport és már rá is jöttem miért éhesek a gyerekek az óvodából hazatérve. De ha ezeken a dolgokon túl is tudunk lépni azon még se lehet, hogy az óvoda szakácsnői betegen, lázasan főztek egy héten keresztül a gyerekeknek! Természetesen volt sok hiányzás.

A kedvencem az volt amikor az óvónők kijelentették, hogy a szülőnek nem kell mindent tudni! Ez a mondat abból jött ki, hogy az ügyesebb, tehetségesebb gyerekeket elviszik mutogatni, festészetre, zenei bemutatókra, szülők tudta nélkül! Március 13.án katona zenekar megtekintése céljából gyalog vitték a gyerekeket oda vissza. A táv oda 1,5 km! A gyerekek délre vissza is értek hulla fáradtan. De legalább az Óvoda tudott villogni a gyerekekkel. Nagyon sok olyan dolog megy még az Óvodában amiről a szülők nem tudnak, de szeretném ha ezek a dolgok napvilágot látnának, mert ennek a gyerekek isszák meg a levét.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.18. 12:58:59

Érd ekes fogal mazás.

Különben egy gyerek a 3 km többszörösét leszaladgálja délelőtt a kertben, nem árt meg neki egy kis séta. Mondjuk persze nem bűzölgő autóút mellett.

2013.03.18. 13:00:14

A hóvihar az oka!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.18. 13:01:19

Elég fura óvoda lehet.
melyik elvetemült szülő ad az ötéves gyerekre tangát???
:D

2013.03.18. 13:03:16

Ez most valamelyik kretén szülő, vagy a posztolót elbocsájtották ebből az óvodából?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.18. 13:05:07

@Sekaiii: Négy elemivel nem kapsz állást egy óvodában.

Manyecska 2013.03.18. 13:06:06

@Sekaiii: fenét, ha tudnád milyen vérbő óvónénik vannak!! tudnék mesélni! :DD

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.18. 13:08:55

@Fuxika: Ezt az egy hibát sikerült találnod?

Ide küldd be: indexbaki.blog.hu/

eatmoregold 2013.03.18. 13:09:03

Melyik hikomat gyerek nem képes gyalogolni két részletben három km-t? ... hagyjuk már...

2013.03.18. 13:10:05

@Állami Autópálya Kezelő Zrt.: Négy elemivel nem kapsz állást egy óvodában.

Nekem öt van!

eatmoregold 2013.03.18. 13:10:59

A menza meg mindig is szar volt... de éhen még nem halt tőle senki...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.18. 13:11:51

"A kedvencem az volt amikor az óvónők kijelentették, hogy a szülőnek nem kell mindent tudni!"
Lehet, hogy jobb is, mert menten szívrohamot kap?

A postoló tanuljon meg megfogalmazni egy összefüggő szöveget, az óvoda meg szarjon sünt... Kisgyerekekre jobban kéne vigyázni...

hawkeye 2013.03.18. 13:12:11

@Sekaiii:

Ne nagyzolj, úgyse hisszük el!!!

:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.18. 13:13:43

@Sekaiii: Azjó, akkor már tudod, melyszavakat kell egybe írni.

@eatmoregold: Mócsingos tarhonya olajjal nyakonöntve.

2013.03.18. 13:13:54

Akkor járassa a Rócsild Báró óvodába a kedves gyerekét és gyaloghintón viszik majd mindenhova, meg a Ritzből hozatják neki a tejbepapit!

2013.03.18. 13:17:17

@Állami Autópálya Kezelő Zrt.: Azjó, akkor már tudod, melyszavakat kell egybe írni.

Perszehogytudom!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.18. 13:18:23

@batgirl: Jajj, jajj, azt nem a gyerek viselte, hanem az óvónéni, vagy a konyhásnéni előző éjszaka, amikor az óvodában megdaszták... DDD

Manyecska 2013.03.18. 13:19:17

@ColT: anyának nem kell mindent tudnia, szerintük:P csak épp anya már rutinosan hárít minden kísérletet apa elcsábítására!! :(( @Állami Autópálya Kezelő Zrt.: ne tudd meg!!!

Rosszindulatú Vászka 2013.03.18. 13:19:31

Vivát Homár!

Dönörűszép poszt, méltó az Edés-karfiolos-viszkis kalleres dicső múlthoz, sőtmitöbb, ez még veretesebb, ez nagyon mély poszt, mind nyelvtanilag, mind sugallatában hatalmagos!

Köszönöm szépen!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.18. 13:20:04

@ColT: Lehet, hogy a posztoló óvodáskorú gyereke jobban fogalmaz? Vagy esetleg a gyerek írta a posztot?

Megannyi kérdés...

Manyecska 2013.03.18. 13:20:38

Én már eleve összeveszek minddel, tudják hol a helyük!!!:D@Sekaiii: ritz hotel, azaz, én meg a számlát fizetem!:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.18. 13:20:38

tangabugyi?? nyilván! válság van kéremszépen! egy tisztességes térdigérő bugyiból egy ügyes varrónő kihoz legalább 30 darab tangabugyit. nemhogy örülne a posztoló, hogy az óvónénik kimossák a szennyes bugyijukat és nem a piszkosban okítják a csemetéket. nahát.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.18. 13:21:00

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: MINDENT TUDNI AKAROK!!!

@Sekaiii: Azért vannak jó óvodák elérhető áron.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.18. 13:22:32

@zebraság fél cicaság: A százforintos bótba meg kapsz egy kiló spárgát, abból 200 tanga kijön. Varrni se kell, csak csomózni.

2013.03.18. 13:23:20

Ez a mondat abból jött ki, hogy az ügyesebb, tehetségesebb gyerekeket elviszik mutogatni, festészetre, zenei bemutatókra, szülők tudta nélkül!

Az tényleg gáz, mert így a kölyköd hat éves korában már műveltebb lesz mint te!

Manyecska 2013.03.18. 13:24:20

@Állami Autópálya Kezelő Zrt.: régi sztori ez, de még tartozom a Ritanéninek egy arcbataposással amiér kurva létére gyerekeket gondoz.., bár akkoriban nem éltünk együtt /már nem vele/..ott Zseli környékén...:P eskü kiírnám a nevét..lexívesebben! :D

Manyecska 2013.03.18. 13:27:19

@Sekaiii: lehet hogy közbe kiveszik a veséjüket!!? Elnézést:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.18. 13:30:07

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: naugyan, hát még könyvben is meg van örökítve a sztori: kivénhedt kurvanéni vigyáz az aktív kurvák porontyaira, teljesen korrekt. olvasd el, Émile Ajar: Előttem az élet.

@Állami Autópálya Kezelő Zrt.: sőt, egy filctollal fölrajzolni még eccerűbb.

Manyecska 2013.03.18. 13:30:34

@Állami Autópálya Kezelő Zrt.: a legenyhébb amikor feltartják apát gondozási tanáccsal miközbe a gyerek fejjel lefelé lóg pl.:D Miccsoda tombolást rendeztem ha arra toppantam be! volt párszor:(( :D Ez a mi ovink volt monnyuk.

Manyecska 2013.03.18. 13:32:05

@zebraság fél cicaság: ez tényleg fehérmájú volt, állítólag napi nyolc menetet elbírt!:DDD

Manyecska 2013.03.18. 13:37:16

Most mi volt a baj, beletenyereltek a szülők az ottfelejtett tangába..??

Rosszindulatú Vászka 2013.03.18. 13:38:27

@Jani haverja: de ő választotta ki épülésünkre és örömünkre, valamint posztolta ki a megannyi sok rengeteg levélből, amit kap e-célból.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.18. 13:40:33

"sajnos volt szerencsém látni" :D :D ez nagyon szép!

Manyecska 2013.03.18. 13:43:19

@Jani haverja: konyhásnénit láttál te már?:DDDDDD há nem tudom, fura lenne, enyhén:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.18. 13:44:14

@zebraság fél cicaság: "Émile Ajar: Előttem az élet."

:))

Hároméves lehettem, amikor először láttam Rosa mamát. Hamarabb az embernek nincs emlékezete, és öntudatlanságban él. Az öntudatlanságot három- vagy négyéves koromban hagytam abba, és néha hiányzik.

Eleinte nem tudtam, hogy Rosa mama csak azért törődik velem, hogy a hónap végén pénzesutalványt kapjon. Amikor megtudtam, akkor már hat- vagy hétéves voltam, és egészen odalettem, hogy fizetnek értem. Azt hittem, Rosa mama ingyen szeret, hogy jelentünk valamit egymásnak. Egy egész éjszakát átsírtam miatta, és ez volt az első nagy bánatom.

Manyecska 2013.03.18. 13:45:09

@Állami Autópálya Kezelő Zrt.: én ezeket 3D-ben kapom:(:DD! Mindenesetre tuti farsang lehetett ha tanga is volt:P:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.18. 13:50:11

@Állami Autópálya Kezelő Zrt.: teli van szuper fordulatokkal, amikor a gyerek a csatornába dob egy csomó pénzt és rosa mama elviszi az orvoshoz, mert szerinte meghibbant, aszongya: hát ilyen még auschwitzban sem történt!! :D:D

Manyecska 2013.03.18. 13:53:00

A kis csimóták 3 km-t gyalogoltak? nem rossz. Biztos csend volt este..bezzeg nálunk kise viszik amelyiken nincs téli cipő:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.18. 13:55:01

A mi ovodánkból elvitték a gyerekeket a fidessre szavazni, utána meg a békamenetbe. És nem tuttam róla!!

Atörökk 2013.03.18. 13:56:22

Fogadjunk, szivart sem kapnak a gyerekek, és konyakot sem ebéd után.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.03.18. 13:56:57

Szörnyű, hogy manapság egy gyereknek sétálni kell.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.18. 13:58:51

@atörökk: és a kurvanénik se hoznak nyalókát nekik. milyen élet ez???

Atörökk 2013.03.18. 14:00:41

@zebraság fél cicaság:
Én ezek után nem csodálkozok, hogy ennyi lelki sérült felnőtt van.

Manyecska 2013.03.18. 14:01:38

Kurva nénik nyalókajegyet osztanak..

Manyecska 2013.03.18. 14:03:25

@atörökk: ez pont jól jöhet ha Európa már lángokban áll..@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): honnan tudod hogy közbe nem rugdosták őket, vagy pulival terelték? mellesleg 3 km nem kevés a picinyke cuki lábaikkal:P!!!

Atörökk 2013.03.18. 14:04:00

@zebraság fél cicaság:
Jut eszembe, én is lelki sérült vagyok. Egy nyamvadt tangabugyit nem adtak rám, míg óvodás voltam.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.03.18. 14:11:01

@atörökk: Ha ennyire szeretnél ovistangát, akkor majd kiszeltünci-szemöldök lesz a jeled. =D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.18. 14:11:03

@batgirl: Azt tudtátok, hogy Borsodba' a nyalókát szopókának mondják?
...a mérleghintát meg lipityókának.

Atörökk 2013.03.18. 14:14:20

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!):
Azt ugye tudod, hogy ezekkel a beszólásokkal magad alatt ásod a fát? :D

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.03.18. 14:17:01

@atörökk: Tudod, mit? =D Tegyél akkor a szemed felé pödört bajszt. =D Hogy dűjjön rád a méggyfa.

vénszivar 2013.03.18. 14:17:24

Én már attól sérült lettem, hogy az itteni oviba kikosaraztak...Most mit tegyek 101 gumival?

Troppauer_Hümér 2013.03.18. 14:18:24

Nálunk is vannak olyan óvónénik, akikről gondolkodás nélkül letépném a tangabugyit. Naésakkor?

Lehet valamelyik az éjszaka bement szerepjátékost játszani apuval, megesik.

Troppauer_Hümér 2013.03.18. 14:20:25

@ColT: Szárnyassal lehet röpülőset jáccani, a tangánál meg jobban érdekli a kisembereket a legó, meg a többi játék.

Manyecska 2013.03.18. 14:21:45

@stillmátyás: de akkor bugyi nélkül ment haza???:D

England win The Ashes! 2013.03.18. 14:25:16

Két óvodás beszélget:

- Képzeld, az előbb egy kotont találtam a radiátoron.

- Mi az a radiátor?

(Még jó, hogy bele nem lépett!)

England win The Ashes! 2013.03.18. 14:29:39

Vödrös katona zenekart csak a spár add.

Manyecska 2013.03.18. 14:33:28

@stillmátyás: ..bele is léptem..direkt színeseket veszek hogy hamarább megtaláljam, van almazöld, mályvaszínű, vödrös, stb..:P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.18. 14:34:22

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Én kérdeztem előbb.
...amúgy honnan ismered ilyen jól Ritanéni kapacitását?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.18. 14:40:23

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Old Shatterhand
megismerkedik a híres
Sólyomszem főnökkel.
Elszívják a békepipát, aztán
azt kérdezi Old
Shatterhand:
- Mondd, te vagy az a
nagyfőnök, aki száz
lépésről egyetlen
nyílvesszővel leteríti a
rohanó bizonbikát?
- Én vagyok.
- És te vagy az, aki
egyetlen lasszódobással
kifogja száz vágtázó
musztáng közül a legszebb
csődört?
- Én vagyok.
- És te vagy az, aki puszta
kézzel legyőzöd a Sziklás-
hegység oroszlánját, a
pumát?
- Én vagyok.
- És te vagy az, aki
reggeltől estig megállás
nélkül tud kefélni?
- Nem, az a nővérem, Szőkenő Szarvas.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.18. 14:43:50

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Én már láttam vékony konyhásnénit is, igaz, hogy ritka, mint a fehér holló :)

Manyecska 2013.03.18. 14:45:16

@agresszív kismalac: jah, és Paulo Coelho a kedvenc írója vazze..:DDDD nem néztem volna ki belőle hogy tud olvasni mondjuk.

Manyecska 2013.03.18. 14:58:39

@stillmátyás: én nem vagyok szőkenő szarvas, max. szőke csíkok vannak néha a hajamban, nagy különbség!

Manyecska 2013.03.18. 15:07:50

@agresszív kismalac: 22 év ismeretség, stb. után szerinted milyen titkaink lehetnének??:)

Manyecska 2013.03.18. 15:11:41

Na jó, 20 és fél inkább. mingyá beszól hogy madarat Tolláról:D..:))

szamaritánus 2013.03.19. 10:29:31

manapság már minden hülye posztja kikerül ide? ZÁRD BE A GYEREKED A SZOBÁBA, BAZDMEG, és nem fog gyalogolni!

Horst Nilgerson 2013.03.19. 10:51:12

A kedves posztolónak üzenném, hogy jó reggelt.
A rendszerváltás óta elértük azt, hogy semmi nincs az óvodában, semmi nincs a kórházban. Mindegy, h bal vagy jobb oldali kormány volt, mint átvert bennünket.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.19. 10:54:30

Úgy látszik, a poszt tolónak jobban ment a teherbe- és a kétségbe, mint a gondolkodóba esés.

ferand1979 2013.03.19. 11:30:52

... nekem volt szerencsém látni több hónapon keresztül azt, hogy egy bölcsödében miként beregszenek meg a gyerekek. Az, hogy egymától elkaják a betegséget még jó.. De hogy az ovónő is beteg.. És kénytelen dolgozni, mert dolgoznia kell.. Az már túlontúl lő mindenen..
20-25 -ös látszámú, két részre osztott csoportból 4-5-6 gyerek volt bent több hétig, mert annyira lebetegedtek. A körzeti gyerekorvosnál 3 ajtón, 3 irányból 3 rendelőn keresztül folyt a rendelés... Persze 1 orvos, egy asszisztens és egy néha besegítő védőnő segítségével.
Jól jártak viszont a patikák a környéken, mert orvosságból fogyott bőven. Sajnos mi is heti 2-3-szor megfordultunk a gyógyszertárban, és az árúfeltöltés napi szintű volt, mivel fogyott ám a gyógyszer készlet.
Visszatérve a bölcsire.. A kaja jó lehetett, abban nem láttam semmi kivetnivalót, mert gyermekem igencsak jó étvágyú.. És szinte soha nem jött haza éhesen. Az más kérdés, hogy a be nem jött gyerekek eledelét (amit nem tutak előző nap lemondatni) az ovónők ették meg.. De jobb ha ők mintha kidobnák..
Én úgy vélem, hogy ki kell fogni a jó ovódát, bölcsit.. És azon belül is a jó ovónőt is.. És akkor nincs pánik, jó kezekben vannak a gyerekek. A fiam ott csíszolta ki a jómodorát. Köszön, elköszön, megköszön, illeszkedik, stb. Szóval csak pozitívum részünkről...
(mi nem tataiak vagyunk...)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.19. 11:54:48

@ferand1979: Köszi, élvezettel olvastam a szösszenetedet.

Illetve csak egy ideig. Nagyon nehezen olvasható amiatt, hogy össze-vissza dobálod az ékezeteket.

árufeltöltés
óvodát
csiszolta

Manyecska 2013.03.19. 12:12:13

@szamaritánus: gyalogolj te hat km-t, láttatok ti már óvodást, kb fele akkora tehát szorozd meg kettővel a 3 km-t, akkor dumálj:D

Manyecska 2013.03.19. 12:18:11

@ferand1979: nem akarnék szemét lenni de az ÁNTSZ-t rájuk kell hívni, nálunk volt ilyen megmozdulás /suliban/ mert 1: ragadt a konyha 2: szappan sose volt..:(
szívesen körbenéznek:D! azért nonszensz ez hogy táppénzen kell lenni az egész családnak többek közt..

Manyecska 2013.03.19. 14:32:51

@vágtázó halottkém: ne OFFold már szét ezt a jó topikot!!!

2013.03.19. 15:23:18

húbazmeg a hülyegyerek sétál másfél kilómétert, milyen ember lesz belőle?!

Tomasz_a_gozmozdony 2013.03.20. 09:54:41

3 km gyaloglás?? Hát ez felháborító,kéremszépen! Havi 3ezerér mit vár a posztoló? Q7et rendőri felvezetéssel,nehogy bőrkeményedés legyen a kis talpán a csimotának? A suliban meg majd 6 órát kell ám egyhelybe ülni,meg még kaját se kap mindenki! Ilyen szörnyű világot élünk! Rettenetes!

Manyecska 2013.03.20. 10:08:58

@➊: 2 x másfél km! olyan mint te, nem tud olvasni:D bocs!:D

Manyecska 2013.03.20. 10:29:33

@Tomasz_a_gozmozdony: te is vonattal vagy, ne izélj. nem mindegyik gyerek takarózik otthon sportújsággal..

szamaritánus 2013.03.20. 16:01:26

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: hat kilométer minden nap megvan alsó hangon. számold ki okoska, 6 km az kb egy órányi séta egy felnőtt embernek. ha ez neked nehezedre esik, akkor megkozkáczatom, hogy valami dagadt állat lehetsz.

Manyecska 2013.03.21. 10:52:52

@szamaritánus: te valami paraszt vagy hogy annyit gyalogolsz??? én annyit futottam a zedzőtáborba egy nap:D

Manyecska 2013.03.21. 10:54:06

Szélben, hidegben, taknyodzó törpékkel?:D Meg még az anyátok bús picsáját! Azt.

szamaritánus 2013.03.21. 12:15:36

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: no hát akkor érted, hogy milyen picsa táv ez. képzeld el, hogy vagy gyalogolok, vagy bicajozok, mert a kurva bkv-ra nem ülök fel. ellenben továbbra is egy széken szétfolyó dagadéknak képzellek, hiába dobálózol az edzőtábor szóval.
süti beállítások módosítása