Tékozló Homár

2 hónap alatt kilyukadó Tommy Hilfiger a Players Roomból

2013.03.19. 13:28 | jackyll | komment

playersroom.JPGBreaking! K.M. szerint a Players Room szakértője lejött a klasszikus "nem rendeltetésszerű használat" szövegéről, és vadiúj diagnózissal hajtja el a panaszosokat:

Nem mondom, hogy álmaim márkája a Tommy Hilfiger, sem azt, hogy álmaim üzlete a „Players Room” az Árkádban, de azért a vásárlás öröme kerített hatalmába, amikor december elején megvettem szépséges TH cipőmet az említett üzletben, ráadásul 35 ezer helyett csak 21.279 forintért. Ennyiért már olyat vesz az ember, ami a ravatalozóig elkíséri, feltételezhetnénk, de legalább pár esztendőig kitart. Főleg, hogy nem bicegek, nem csoszogok, csámpásnak sem csúfolt senki (még az óvodában sem), az ortopédia pedig nem számít szabadidős helyszíneim közé, ezért is lepett meg, amikor cipőm talpa a sarokrésznél két hónapon belül elkopott és kilyukadt. Blokk megvan, visszamegyek, visszaváltják, lenyelem ezt a kis utánajárást.

Csakhogy a Players Room, mivel a panasz jogosságát nem tudta eldönteni, inkább elküldte a terméket a cipők legszakavatottabb ismerőjének, legelfogulatlanabb szakértőjének, Kiss Béla bőrfeldolgozó ipari mérnöknek, aki megállapította, hogy „a lábbelin keletkezett elváltozás használati eredetű károsodás”. Eddig még nem is lenne vita közöttünk, mert valóban használtam a cipőt: hordtam. Ám ő ebből meg abból, hogy a sarokkopás az „egyedi a járásmódom” miatt következett be, azt az ítéletet hozta, hogy „a vásárló reklamációja megalapozatlan”.

Nem hiszem, hogy a történethez bármilyen más kommentárt érdemes volna hozzáfűzni, mint azt, hogy jól gondoljátok meg, mielőtt Tommy Hilfiger cipőt + a Players Roomban vásároltok, mert ha két hónapon belül elkopna és kilyukadna a talpa, még a végén kiderül, hogy azért történt, mert használtátok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vénszivar 2013.03.19. 14:02:59

@igi1: genyóba lépet? inkább rágóba...

Atörökk 2013.03.19. 14:04:00

Szerintem biztos belelépett valamibe.

igi1 2013.03.19. 14:04:11

@zebraság fél cicaság: hogyne :) egyèbként meg talpbetétet rakok bele, az is számït

van, akinek cipőt is nehèz

de nàlam az van, hogy amilyent szeretnék, csak 40-esbe van, vagy 38-asba

az ízlésem egyedi :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.19. 14:04:25

@vénszivar:
Kössz, már voltam, nagyon várnak vissza! :-)

Amúgy a 3,14csa eredetileg nem pejoratív, teljesen rendeltetésszerűen használt női hölgy testrés név. Lásd még: "sunázmám!"

Egyéves Önkéntes 2013.03.19. 14:05:15

@zebraság fél cicaság: nem kevertem, leloptam a maláj luvnyáét

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.19. 14:06:30

@igi1: Ez az, hogy 2 hónap alatt lett ilyen. Szar anyagból van.

Szerintem tapintásból nem érzékelhető, szokott lenni benne egy merevítő műanyagrács, hogy elbírja a súlyod. (Szedd fel egy rossz cipő talpbetétjét a sarkánál.

Leonard Zelig 2013.03.19. 14:06:48

Ez a Tommy Hilfiger ez a Mária Hilfer zabigyereke?

Szandoszten 2013.03.19. 14:07:01

Tommy Hilfiger a maláj nép hőse, költő, műfordító.

Manyecska 2013.03.19. 14:07:04

Akkor olyan a járása mint a meglőtt vízibivalyé??

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 14:07:48

@igi1: olyan nincs. hova jársz te cipőt venni? egyébiránt szétcseszerinted a lábad ha nem passzol rá a cipő pontosan. tyúkszem, meg békaláb meg lópata nő helyette, vigyázz rá!

igi1 2013.03.19. 14:08:22

@atörökk: valami forróba?

hmmm

mibe lehet belelépni tèlen, ami forró?

fürdőpapucsnak használta netàn? jól megy egyeseknek

attól még nem kopik

oké, hogy megmondjàtok az egyik okot, miért, de az nem teljesen magyaráz meg mindent

télen ilyet hordani?

csizma, félcsizma, ok

volt eddig 6 nap jó idő, akkor lehetett ilyent felvenni

nem volt még olyan sok napsütötte nap az elmúlt kèt hónapba

vagy mi va?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.19. 14:08:25

@fghjk:
"szvsz a poszter belelépett valami forró cuccba"
forró lett a talaj a lába alatt ? :)

szvsz a sarkával lép és a súlya nem átlagos és "eltört" az a talpkönnyítéses merevítős izé. Amúgy a hótgagyi kínaiak rendelkeznek ilyen talppal (utálom is). Legalább tömnék ki purhabbal.. ilyen pl. egy Tisza cipőben elő nem fordult volna!

Atörökk 2013.03.19. 14:09:50

@igi1:
Szerintem szurkot szüretelt benne, és utána tiporta, mint a szőlőt szokás.

igi1 2013.03.19. 14:11:21

@zebraság fél cicaság: egyébként a télen vetem rövidcsizmàt 18-ért a salamanderba, asszem

de az is, kirakott darab, lilás, és a másik olyan volt, mintha más színe lett volna
laztán az eladó cipőkréezte, és akkor már hasonlïtott

ugyanabból volt egy másik pàr, annak másabb volt a színe megint árnyalatban

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 14:12:04

@igi1: mibe lehet belelépni tèlen, ami forró?

lószarba.

igi1 2013.03.19. 14:13:34

egyébként pasiknak josef seibel szigorúan

tommy hilfingerbe meg a pólók jók és az ingek

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.19. 14:14:00

@zebraság fél cicaság: Ha nagy, kitömi, ha kicsi, akkor meg kivágja az elejét. Lehetetlenség nincs, csak tehetetlenség. Az is csak ilyen elkényelmesedett városi népeknél, mint mi.

vénszivar 2013.03.19. 14:14:17

@zebraság fél cicaság: Abba már nehéz. De talán még, lóból készült s frissen sütött fasírtba...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.19. 14:17:02

@zebraság fél cicaság: Ha meg nem egyforma a színe, a sötétebbet kirakja a napra.
Teljesen kézenfekvő.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 14:17:48

@agresszív kismalac: ez nem elkényelmesedés, hanem muszáj. ha nem ilyen elcseszett klímán laknánk ahol folyton cipő kell, akkor szívesebben járnék mezítláb. puha füvön, homokban... ááááh milyen király volna.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.19. 14:21:40

@igi1: Nekem ez a Josef Zwiebel csípi a szemem.

Manyecska 2013.03.19. 14:24:15

@agresszív kismalac: jamer hagyma, németül?? képzeld amikor leveszi egy fárasztó nap után a tulajdonosa..

Zabaalint (törölt) 2013.03.19. 14:25:47

Addig oké, hogy még mindig van olyan tájékozatlan ember, aki képes cipőt venni, a játékosok szobájából, mert mondjuk nem olvas homárt, de hogy még meggondolatlanságát büszkén hirdetve el is küldje a Homárhoz, az nevetséges. Ha legalább olcsó bolt lenne, mint pl. a Deichmann, vagy valami kínai bolt, akkor megérteném, mert nyilván egyre kevesebb embernek van pénze minőségi cipőre, de hogy relatív sok pénzt kiadni a szarra, azt már nem. Drága hús, aminek híg is a leve.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 14:26:53

@agresszív kismalac: a múlt héten megint megnéztem :D egész beleszerettem abba a szőke tyúkba! :D

@vénszivar: mér lenne nehéz? itt a munkahelyem előtt folyton belelépek. igaz már nem gőzölög, de azért ott van!

Zabaalint (törölt) 2013.03.19. 14:28:05

"Ennyiért már olyat vesz az ember, ami a ravatalozóig elkíséri, feltételezhetnénk, de legalább pár esztendőig kitart."

A megfelelő szakboltban talán, de ilyen Player's Room féle helyeken inkább azért fizet ki 20 kilót, hogy pár hónapig vagy talán 1 évig menőzzön a többi suttyó előtt, akiknek csak 5 ezer Ft-os kínai cipőre telik.

Manyecska 2013.03.19. 14:30:12

@Zabaalint: ahh! múltkor az occsóboltba vettem cipőt a gyereknek /arra hogy másfél hónap múlva kinője/leváljon/szétrúgja..stb../, pénztárnál szokásos: impregnálófolyadék van? Mondom: van. de tényleg van /tudnám minek/, közli! szigorú hangnemben: ezekhez cipőtalpat szoktak venni, mivel a használattól lesüllyed a talprész /?/..Mondom: köszönöm de előbb válik le az orruk mintsem lesüllyedjen... :D Kész, lefagyott, de legalább a többi vevő megmenekült mögöttem /jót röhögtek/:)

vénszivar 2013.03.19. 14:30:22

@zebraság fél cicaság: Állatkertben v. lovardában, esetleg cirkuszban, talán vágóhídon melózol?:) LÉPEM!

Manyecska 2013.03.19. 14:31:43

Ezek a cipők max. a szomszéd település ravatalozójáig kísérnek el szerintem.

Atörökk 2013.03.19. 14:33:46

A Players Room az ilyen cipők forgalmazásával maga alatt ássa a fát.

Manyecska 2013.03.19. 14:35:58

@atörökk: este leveszed otthon és Európa máris lángokban áll.., gondolj bele:P Vagy maláj kiscsajok rángatják le rólad, küldök egyet!:D

Atörökk 2013.03.19. 14:43:39

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/:
Megvan. Lángokban állt benne, azért ment tönkre a cipő!

England win The Ashes! 2013.03.19. 14:44:25

@igi1: Őszintén szólva még jó, hogy bele nem lépett. A vödörbe. :D

@Szandoszten: Ez a Sandokan-avatar nagyon pöpec!

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.03.19. 14:51:21

@molsza: nemis... én múltkor 800 Ft-ért vettem "kínai tornacipőt", a mai napig remekül "üzemel" :D:D:D

Szóval én vagyok az, aki röhög, aki 20E-s cipőkkel szopatja magát!
(és nem - nem vagyok még sánta a kínai tornacipőktől)

Szandoszten 2013.03.19. 14:52:13

@Dr Jozef Vengloš: Horst Trappert már foglalt volt.

Zabaalint (törölt) 2013.03.19. 14:52:22

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/:
Én láttam ilyen phantom shopos utasítást próbavásárlóknak, amelyben azon volt a hangsúly, hogy az eladó ajánlja-e ezeket a hülyeségeket, szóval feltehetőleg büntetik, ha nem.

Ennél csak a posta, ami undorítóbb, ott is kötelező valami faszságot ajánlania a csekket befizető mammerok számára.

Manyecska 2013.03.19. 14:54:48

@JunkieeeBoy: én nem tudom, ezek a kínai tornacipők két hónap alatt szétválnak a talpánál keresztbe, középen, a fiamon! pedig nem dagadt.

Horst Nilgerson 2013.03.19. 14:55:36

Két hajdúpéter papucsot hegeszt a szaharában egy rokiparkolóban:
megszólal az egyik:
-Ennek repedt a sarka, Kata!
Mire a másik:
-Még jó, hogy bele nem léptünk!

Manyecska 2013.03.19. 14:56:44

@Zabaalint: jó-jó, de ezzel maguk alatt ássák a fát!:)

Zabaalint (törölt) 2013.03.19. 14:57:16

@JunkieeeBoy:
A tornacipő a legnagyobb vicc, mármint hogy ott tényleg ugyanazt a minőséget kapod 800-ért meg 30 ezerért is, miközben még ha divatbuzi is valaki, a 30 ezresnek is igen alacsony a divat értéke, mert a divatmajmoknál inkább a suttyóság jele a tornacipő.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.03.19. 14:58:09

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Mondd meg neki, hogy ne guggoljon olyan sokat, akkor nem törik ketté a talpa! :D
(amúgy tényleg!)

Manyecska 2013.03.19. 14:58:39

@Zabaalint: mindenesetre tornázni nem szabad a nyóccáz foringyósba, tapasztalat. ugrálni bordásfalra, stb..ugyan..

Manyecska 2013.03.19. 15:04:16

@JunkieeeBoy: nem szabadon választott gyakorlatok sajnos:) a drágát meg nemes eccerűséggel ellopják:((

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.19. 15:08:10

Nekem 80 körül volt kínai tornacsukám, na, azt nem lehetett széthajtani.
...szerintem egyszerűen kinőttem.

Atörökk 2013.03.19. 15:08:14

Egész Európa lányokban áll.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.19. 15:11:27

@atörökk: ...és maga alatt ássa a fát.
Vödrös lányokat csak Spárból!

Manyecska 2013.03.19. 15:14:20

@agresszív kismalac: kevés szolid 44-es akad arrafelé:D lassan az apja cuccait hordja az elég nagy állat mondjuk.

lobster thermidor 2013.03.19. 15:22:37

Főleg érzelmi síkon felkavaró történet.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.03.19. 15:23:24

@Zabaalint: Amúgy ennyi a különbség a 2000 Ft-os kínai tornacipő és a Converse között:
kepfeltoltes.hu/130319/kamu_converse_cip_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

:D

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.03.19. 15:24:22

*és a 20.000 Ft-os Converse között

lobster thermidor 2013.03.19. 15:25:44

Ebből a történetből az a tanulság, hogy nem vásárolni, hanem eladni kell a Tommy Hilfiger cipőt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.19. 15:26:16

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Móricka nézi az anyja új
bundáját és megjegyzi:
- Az a szegény állat mennyit
szenvedhetett, hogy ezt a
bundát hordhasd, anyu!
- Szégyelld magad, kisfiam!
Hogy beszélhetsz így az
apádról?!

Píter 2013.03.19. 15:30:09

Úgy látszik nem szerepelt még elégszer a homáron ez a cég, még mindig vannak balekok akik ott vásárolnak és aztán jönnek ide sírni, ha baj van. Ajánlom a Deichmann-t, 2-3 cipőt vehetsz ott ennyi pénzért és hidd el tovább bírják. Sőt, ha szar a cipő nagy az esély rá, hogy pár hónapon belül levásárolhatod/visszaadják az árát. Ez tapasztalat - plusz párszor már ők is szerepeltek a homáron és volt jó pár (pozitív) komment róluk...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.19. 15:44:48

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: "Ezek a cipők max. a szomszéd település ravatalozójáig kísérnek el szerintem."

Valami pasi vett nagyon olcsóért cipőket, de mind elvásott hamar. Ilyen halottakra való díszcipők voltak, nem hordásra.

Don Quixote de la Ferko 2013.03.19. 15:48:22

@batgirl:

Matracot is súlyra kapsz, de az ilyen apró nüanszok ne zavarjanak.

De ha szerinted mindegy, hogy egy átlagos cipőt 80 kilóval vagy 180 kilóval tipor valaki, akkor örülj magadnak.

ferand1979 2013.03.19. 16:11:38

budmil papucsot a piacról. Igen, eredeti márkásat. Ilyet vett nekem a Párom kb 7-8 éve. 2 éve úgy hordom, hogy 2 helyütt kicsit elszakadt, ill. kikopott a talpa nagyn.. Persze be van mélyülve a 95Kg.-tól is..
De még lóti-futinak a pincében jó.. Persze vendégek elött a házban, vagy kint az utcán már nem használnám..

Azóta is keresem az ugyanolyan papucsot.. Nem találni.
Valahogy megszokás, hogy a jól bevált, jól használható cuccokat nem tudom újravásárolni, mert már más divat szerinti, már más kialakitású és más árszintű termékeket lahet taláni.. Lehet hogy pont a TH lenne egy jó választás.. vagy mégsem?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.19. 16:14:49

@Don Quixote de la Ferko: matracot úgy veszek, hoyg: kényyelmes? igen? akkor megveszem.
De térjünk vissza az eredeti kérdéshez: volt a cipőn olyan felirat, hoyg csak 50 kg alatti ember veheti hordhatja??

Leone_510 2013.03.19. 16:49:04

1 ingem és 2 pólóm van ami TH , azok jók , nyáron legalább 4 pár cipőt hordok felváltva és 3 fajta papucsot , még jó hogy nem megy tönkre egyik sem 2 hónap alatt, faszé kell rohadásig 1 cipőt hordani

igazmondojuhasz 2013.03.19. 16:52:35

Martenst a posztolonak, de az
Originalt, nem a kinai vackot. Az birni fogja 5 evig is :-))

Zabaalint (törölt) 2013.03.19. 16:57:02

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/:
Nem tudom, az régen volt, gyerekeim meg még nincsenek. Biztos van olyan, amelyik tényleg tornázásra van, de azt sem hiszem hogy az 20k fölött lenne, esetleg profi tornászoknak. Amit meg utcán hordanak és 30k-ba kerül, az ugyanolyan fos, mint a 800-as.

Zabaalint (törölt) 2013.03.19. 17:00:35

@lobster thermidor:
Ott a pont :-)

@Píter:
Ennél mondjuk tovább, de azért azok a cipők sem a tartósságukról híresek.

Deichman: A leggagyibb kínai minőség 1,5-2-szeres áron, de ha fél éven belül tönkremegy, akkor általában kicserélik.
Player's Room: A leggagyibb kínai minőség 10-szeres áron. Ha tönkremegy másnap, fogyasztóvédelemhez kell fordulnod, ha bármit el akarsz érni.

2013.03.19. 17:03:34

nAGYHATÁR szar cipőket árulnak manapság drágán
az ilyen minőségű termékeknek államilag meg kéne tiltani a forgalmazását

annyit tudsz tenni, hogy a Players Room elé kiállsz és a betérő vásárlóknak meg mutatod, hogy milyen szar terméket kaptál és lebeszéled róla őket.

Majd ha nem mennek be a vásárlók belátják, hogy átbasztak és adnak másikat

manapság már csak így lehet valamit tenni, ki kell állnod az igazadért

a magyaroknak is ki kéne állni az igazukért nem pedig birka módjára cselekedni,

Don Quixote de la Ferko 2013.03.19. 17:47:44

@batgirl:

Amennyi eszed van, tényleg csak azt nézed, hogy adott pillanatban kényelmes legyen, az már nem jut el a tudatodig, hogy van súlyhatára, amit ha túllépsz, akkor nagyon gyorsan nem lesz kényelmes. Mindegy, te bajod, hol jövök én ahhoz, hogy embertársaim agybaját, és felesleges pénzköltését megítéljem.

Fussunk neki újból, elsőre megint nem fogtad fel a hozzászólás lényegét. Ha most sem megy, szólj, elmagyarázom a kérdőjel jelentőségét, úgy tűnik általános iskolai tanulmányaidban jelentős hiányosságaid vannak:

"Súlyterhelés?

Elhasználódás szempontjából nem mindegy, ha poszt tolót könnyebb átugrani, mint megkerülni."

Bár inkább segítek, akkor talán nem csinálsz magadból újból hülyét.

A "?" jelenti a kérdést. Nem tudjuk, mennyi a súlya, ezért kérdezem meg. Valóban nem szerepel, pont ezért tettem fel a kérdést. Minő csoda, ha valamit nem tudok, kérdezek, nem pedig a te értelmi képességeid szerint összeesküvés-elméleteket kezdek gyártani.

A mondatban a "ha" betűösszetétel feltételes módba helyezi az egészet.

Erre is igaz a fentebb említett, nem tudom, tehát nem ítélek, hanem kérdezek.

Remélem segítettem a megértést, ha nem, nyugodtan iratkozz vissza az általános iskoládba, bár ha elsőre nem sikerült megtanulni a magyar nyelv alapjait, akkor később ne számíts sokkal jobb eredményre.

Don Quixote de la Ferko 2013.03.19. 17:49:27

@batgirl:

Azt azért még tegyük hozzá, nem minden kereskedő van annyira tisztességes, hogy a súlyhatárt kiírja.

napalm 2013.03.19. 18:51:50

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:
"Lehet gáz, de én munkavédelmi cipőt hordok(Aldiban is szokott lenni)."

nem gáz.
én is azt hordok.
több mint négy éve egy ilyet :
m3road.addel.hu/detailproduct.php?productid=420893
igaz én olcsóbban vettem, olyan 10.000-ért.
elmondanám hogy a talpán alig van kopásnyom, nem hiába, ezeket azért kopásállóra tervezik hiszen munkás(munkavédelmi) lábbeli.
az egyéb cipőfajták meg maradjanak meg a gyarló fogyasztói társadalomnak, vegyenek csak félévente új húszonezres cipőt.

CID 2013.03.19. 19:05:13

Mer, mázsahúsz vagy baszod. Partycipőt nem azért vesz az ember, hogy használja.

wowerman 2013.03.19. 19:08:09

Ne vegyen senki puha gumis talpú (nyári) cipőt mert pár hónap és lekopik. Amúgy a Tommy Hilfiger annyira jó márka? Biztos... Nekem most egy Cat cipőm van, a talpa kemény gumi (műanyag?), 2 éve alig kopott 1 mm a talpából, még jó sokáig fog szolgálni, és jól is néz ki. Egyébként jött már szét Josef Seibel téli cipő talpa is egy tél után. Azóta Dr Marten's van.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.19. 19:08:18

@Don Quixote de la Ferko: majd gondolkodom rajta
kényelmes a matracom
vannak cipőim, amik évek óta nem mentek tönkre
egyiknél sem volt kiírva a súlyhatár
ja, és 195 kg vagyok
kerülj meg

iq-hoz is köthető a cipővásár?
papucsod van?

lehet, hoyg te mezítláb jársz?
ne! ne válaszolj, úgy sem tudom megérteni.

Atörökk 2013.03.19. 19:11:47

@napalm:
Nem akarlak elkeseríteni, én vettem olyan huszonezres cipőt, ami köszöni szépen, kutya baja. Egy apró trükkje volt, itthon csak felpróbáltam, és megrendeltem németektől neten, mert annyi pénzem nem volt, hogy a drága itthoni árát ki tudjam fizetni. ;-)
Itthon nem huszonezer lett volna...

Zabaalint (törölt) 2013.03.19. 19:21:03

@Don Quixote de la Ferko:
Onnantól kezdve, hogy az esetek 99,9%-ában nem csak hogy nincsen kiírva a súlyhatár, hanem a garanciának sem feltétele, nettó baromság amiről beszélsz.

vénszivar 2013.03.19. 19:21:32

@batgirl: Rád jár a "rúd". De én már nem védlek meg. Védjen meg a nőtanács, meg, na AZ!:)

napalm 2013.03.19. 19:25:11

@atörökk:
jó 5-8 éve még én is tudtam venni...
a régi marc-ok hihetetlen f@szák voltak, ma már nem mondható el róluk.
vettem egy marc sportos bőrcipőt gore-tex-est.
hat hónap múlva levált mindkettő cipő talpa, persze szavatosság 6 hónap volt rá.
23.000 forintért mérték.
asszony marc cipőjének talpa egy év alatt elkopott, meg lehetett nézni miből is van a talp, valamilyen könnyen kopó szivacsos anyagból.
köszi, én ezeket a nívós minőségi cipőmárkákat ezután passzolom, maradok a sportos kinézetű strapabíró munkavédelmi lábbeliknél.

hüpike 2013.03.19. 19:30:03

Az én cipőimen akkor szokott ilyen "kopásnyom" lenni, mikor a konvektor forró vasán felejtem. Még egyszer sem jutott eszembe visszavinni a boltba, a saját hülyeségemet nem reklámozom. :)

Tr0LL 2013.03.19. 19:39:36

1. A Tommy Hilfiger is Kínában készül (vagy Vietnámban, újabban ez a divat).
2. Ez is csak divatmárka, azaz használódjon el gyorsan, hogy vegyél újat.
3. Lévén divatmárka, divattervezők találják ki, és nem mérnökök fejlesztik, futáshoz, kosarazáshoz, deszkázáshoz, stb.
Max a talpat (a lehető legolcsóbbat) licenszelik, ha nem akarnak túl gagyinak tűnni.

Ja egyébként az Adidas Superstar II-m is átlyukadt a talpam forgáspontján 2 hónap alatt. Mert az is divatcipő (mármint a Supertarok, nem az összes Adidas cipő).
No meg mert lágy volt a gumija, meg akkoriban 140(!) kiló nyomtam (és nem fekve padon, hanem magamtól állva talpra). :P
Tán a poszt-toló valami mekdönciben nevelkedett, jogaival tisztában lévő, jelentősen értelmes divatbúza. :D

Tanulság.
Vegyél NORMÁLIS lábbelit!

Atörökk 2013.03.19. 19:41:56

@napalm:
Mondom minőségi, nem import olasz hulladék.

Destroyah2 2013.03.19. 19:49:21

eddig write only üzemmódban olvastam a homárt, de nem tudom megállni, hogy ne menjek el most szó nélkül.

vidéki parasztságomnak tudható be, hogy nemtom hol van ez a PR, /az Árkádot azt sejtem/ de csak itt a homáron volt vagy 5 poszt erről a helyről meg a Kiss Béla bőripari szakmérnökről, tehát én, vidéki paraszt létemre is tudom, hogy bár államvizsgázni voltam utoljára Pesten, ha mégis felkeverednék véletlenül, netalántán cipőt akarnék valami homályos megfontolásból venni, akkor azt bammeg hamarabb fogom megtenni valahol valami aluljáróban kínaiaktól, mint a fent említett üzletből...
továbbá beszopatj@ magát, aztán jön ide rinyálni.
hihetetlen

köszönömszépen, ennyitakartam...

Destroyah2 2013.03.19. 20:03:40

akarommondani read only

Mylady 2013.03.19. 20:37:59

Hát, szerintem a cipő talpa nem kéthónapnyi mászkálást mutat. Konkrétan ott keresztbe az a két csík micsoda? Mintha valami alaposabban megnyomta volna azt a talpat. Látszik, hogy a nyomás mentén szakadt el.
Persze nekem nincs 30 ezres cipőm, még 20-ra leárazva sem, főleg nem a playersből (életemben nem jártam még ott), ezért nem is tudhatom...

vénszivar 2013.03.19. 20:40:35

@Mylady: Akkor minek dumálsz, MI?lédi!

szombi 2013.03.19. 21:16:27

KISS BÉLA - FÜGGETLEN A K*RVA ANYJA:
www.bkik.hu/719-BBT-1416-2008-a-Szinga-Sport-Kft-1142-Budapest-Szonyi-ut-2-vallalkozassal-szembeni-ugyben-a-fogyasztoi-jogvita

· a szakvéleményt készítő Kiss Béla „bőrfeldolgozó ipari mérnök-szakértő” szakértői végzettségét, képesítését, így szakvélemény kiadására való jogosultságát a becsatolt okiratok nem tüntetik fel, nem támasztják alá,

· a szakvéleményt készítő Kiss Béla elérhetőségeként a szakvéleményen feltüntetett e-mail cím (reklamacio@playersroom.hu) domainjének (azaz egyedi internetes azonosítójának) és a vállalkozás internetes elérhetősége (www.playersroom.hu) domainjének azonossága egyértelműen utal a vállalkozás és a szakértő közötti állandó, tartós üzleti kapcsolatra, így a szakvéleményt készítő személytől a tárgyi lábbeli elfogulatlan vizsgálata nem várható el.

szombi 2013.03.19. 21:17:58

Írjátok be GOOGLE-ba, meg fogtok lepődni mennyire népszerű, és hogy hol dolgozik:
Kiss Béla bőrfeldolgozó ipari mérnök

Megdobbent 2013.03.20. 00:04:02

Nem is viselnek olyan cipőt, ami hilfiert nyomaz utanam, amerre csak jarok. Most vagy reklamozok, vagy fogyasztok, a ketto egyutt baszik menni. a plejerz meg nem komolytalankodjon, mert egy napon bekopogtatnak hozza a NAV-osok egy kis kotetlenre, meg ha fideszbarat, akkoris.

Megdobbent 2013.03.20. 00:05:10

irni meg nem tudok, mert vagy a billentyut, vagy a monitort nezem, oszt jonapot.

mtibor72 2013.03.20. 13:23:57

Van mostanában jópár ilyen felkapott trendi márkanév amik mögött egy sz.r kínai termék van csupán.

mtibor72 2013.03.20. 13:30:38

Pedig az oldalukon azt írják milyen fontos számukra hogy az ügyfél elégedett legyen a garanciális szolgáltatásukkal. Biztos vicceltek.

brambika 2013.03.21. 09:33:38

Mégis mit vársz,hogy míg élsz használni fogod??
Ha már ennyire sznob vagy,hogy te TH cuccba jársz,akkor vigyázz rá,és ne napi 24 órában,heti hét nap hord!
Ennyi pénzből vegyél kettő pár kevésbé sznob cipőt,és naponta válltva tovább használhatod!
Magyarországon ez a baj a zemberekkel: csórók,de gazdagnak akarnak láccani,kilóg a segge a lyukas gatyából,busszal jár,de ájfónja van,meg Th cipője,ami le nem rohad a lábáról,amíg ki nem lyukad...

Láttam már ilyet,hiszen hasonló témakörben utazom,és szakmailag közelitek az esethez.
A fizikai kopás velejárója egy állandó viseletnek,márkától függetlenül-ezt fogadd el

brambika 2013.03.21. 09:41:28

Kedves szakértőK!

A cipő rendeltetésszerű használatába nem tartozik bele,hogy napi 24 órában viseled,télbe-sárba,és természetesen nem hogy takarítani nem szoktad,de még csak bőrápolóval kezelni sem.. mint ahogy azt sem írják bele,hogy ha csámpás a lábad,és dagadt disznó vagy akkor valszeg idő nap előtt szétrugod a csukádat-legyen annak bármilyen divat neve,márkája..

Manyecska 2013.03.21. 11:27:07

@brambika: nem vitatkozni akarok /tényleg!/ de nekem van fél éves cipőm ami hóbafagyba is volt rajtam és kutya baja! Nap mint nap hordom..

peter3374 2013.03.21. 11:50:07

Most csak én nem értem, hogy hogyan lehet így kikpotatni egy cipő sarkát, hogy keletkezzen rajt két nagy árok de a többi részen még a felirat sem kopott le?
Mi lehet a posztoló? Villanyszerelő és egész nap vasoszlopokra mászik?

neet 2013.03.21. 12:31:32

Egyébként tuti hamisítvány, mert vagy fejjel lefelé, vagy visszafelé van ráírva a neve.
Más: a té 2 napot adott arra, h befizessek. De most komolyan rohaggyanak meg már ők is.

Torika79 2014.02.07. 20:35:29

2013. november közepén vettem ezt a típusú Hilfiger cipőt,melynek a talpa 2 hónap után nekem is kilyukadt!! Nincs járás és túlsúly problémám (81kg vagyok)! Valszeg konstrukciós probléma, viszont nekem korrektül visszaadta a pénzt a playersroom!
süti beállítások módosítása