Tékozló Homár

Nyugdíjasokat húz le a Tisza Volán

2013.03.28. 12:43 | jackyll | komment

buszjegyek.jpgKét irányban kétféle jegyet kapott Éva 80 éves nagymamája, akinek először még a nyugdíjas kedvezményét sem vették figyelembe:

Tisztelt Tisza Volán Ügyfélszolgálat! Egy rövid, ámde tanulságos, és rendkívül igazságtalan történetet szeretnék önökkel megosztani a gyanútlan utasok megtévesztéséről és félrevezetéséről. Hamarosan itt a Húsvét, így rendkívül vallásos idős nagymamám (80 éves) úgy döntött, hogy ideje meglátogatni elhunyt szeretteit. Igen ám, de a temető egy kicsit messze volt. Egészen pontosan 54 kilométerre tőlünk. Így Csongrádról el kellett jutnunk valahogyan Kecskemétre. Naivan úgy döntöttünk, hogy busszal fogjuk megtenni ezt a távolságot. Így hát nagymamám és én elindultunk Kecskemétre. Nagymamám 80 éves, tehát elég régóta elmúlt 65 éves, így a 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet értelmében díjmentesen veheti igénybe a helyi és helyközi közlekedést, ezen kívül hallássérült, tehát rendelkezik egy olyan igazolvánnyal, ami feljogosítja őt és egy kísérőjét a 90%-os kedvezménnyel való utazásra. Az újonnan bevezetett pótdíjról most inkább nem szeretnék szót ejteni, azzal nem volt probléma, odafelé és visszafelé is kiszámlázták mindkettőnknek.
Nos tehát, nézzük a történetet az elejétől: délelőtt 11-kor Csongrádról indultunk a 1094/4 járatszámú Makó és Budapest közlekedő busszal. Felszálláskor ahogy eddig megszoktuk, mondtuk a sofőrnek, hogy egy 90%-os jegyet kérünk, mert hát ugye csak a kísérőnek kell fizetnie. Ez ezelőtt mindig 110 forintunkba került. Most a sofőr kioktatott minket, hogy nagymamámnak is kell jegy, így neki is beütött egy 90%-osat. 370 forintot fizettünk. A sofőr elég ideges volt, siettetett, amíg keresgéltem a pénztárcámban még plusz aprót, így elkövettem azt a hibát, hogy nem néztem meg azonnal a jegyet. Ahogy az első csatolt képen látják, Csongrádtól Gátérig állított ki nekünk két 90%-os jegyet. Mi lett volna, ha ellenőrrel találkozunk? Egyébként feltételezem, hogy a jegykiállító gép memóriájában akár meg is találják, hogy ez tényleg így történt, ha esetleg kedvük támad utánanézni. Azt már meg se említem, hogy a kedves sofőr a visszajáróból lecsalt 10 forintot, valamint nem volt hajlandó válaszolni a kérdésemre, miszerint Kecskeméten megáll-e máshol a busz.

Visszafelé abban a reményben láttuk meg a már ismerős sofőrt, hogy kivételesen normális áron jutunk haza -már ha a 2x150 forint pótdíj mellett beszélhetünk normális árról-, így a 1094/101 számú 16:50kor induló, Budapestről Hódmezővásárhelyre tartó járatot választottuk. Ismét a megszokott jegyet kértük, és sikerült benne is csalódnunk, ugyanis -ahogy a második csatolt képen láthatják- megint másmilyen árat kellett fizetnünk. 430 forintért kaptunk egy 90%-os jegyet -mert délután már nyugdíjas volt nagymamám-, és természetesen a két pótdíjat, egészen Szentesig! Kicsit furcsa, hogy a nap során Csongrád-Kecskemét és Kecskemét-Csongrád távolságokat nem sikerült belőni, valamint a nagymamámat illető megfelelő kedvezményt sem sikerült egyik sofőrnek sem eltalálnia... És természetesen a délutáni sofőr is lecsalt 10 forintot a visszajáróból, de hagyjuk, legyen vele boldog.

Felháborítónak tartom, hogy így megvezetik az embereket, hazudnak, és bár lehet, hogy az én hibám, hogy nem néztem meg azonnal a jegyet, arról nem én tehetek, hogy a maguk alkalmazottai így átverik az embereket.

Kérem magyarázzák meg, hogy ez hogy történhetett, várom érdemi válaszukat 30 napon belül a Fogyasztóvédelmi Törvény 17/A. § (6) pontja értelmében. Esetleg egy ejnyebejnyét is megérdemelnének a sofőrjeik. Jelenleg még nem tudom, hogy a Fogyasztóvédelem hatáskörébe tartozik-e ez az ügy, de amennyiben igen, panaszlevelem hozzájuk is eljut, és kérelmezni fogom, hogy tegyék rendbe a dolgozókat, hogy ne akarjanak lépten-nyomon átverni mindenkit.
 Várom válaszukat.

Tisztelettel: Éva

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.28. 13:24:15

És még a visszajáróból is lecsaltak tíz forintot!
És koszos volt a körmük!
Ilyenek ezek mind! Biztos verik a gyereküket is!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.28. 13:25:33

@agresszív kismalac: Márpedig fontos a karakter development. Ha megfojtanak egy ronda vén boszorkát, senki sem ejt egy könycseppet sem, ha viszont egy fiatal jólkinéző pszichológusnőt, akkor az egész térsadalom felbolydul.

gelsystem 2013.03.28. 13:26:21

eszemfaszom megáll!!!!!
.
ingyenes nyugger utazás,
13. havi nyugdíj
.
akkor már legyen az is, hogy 70 év fölött nem büncselekmény a nemi erőszak
.
megafaszomnemkéne????????

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.28. 13:28:24

@gelsystem: "70 év fölött nem büncselekmény a nemi erőszak"

Jaj, ne! Mingyá ottvagyok. Akkor bevarratom a seggemet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.28. 13:30:23

@gelsystem: Tehát az nem baj, hogy a Volán átb*ta, mert nyugdíjas.

2013.03.28. 13:33:42

@atpijkamo: Akkor bevarratom a seggemet.

Rakass rá hímzést! :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.28. 13:34:40

@ColT:

Az öregasszony tolja a biciklit, a veje rászól:
- Mama, hovamegy?
- A temetőbe.
- És a biciklit ki hozza vissza?

England win The Ashes! 2013.03.28. 13:36:44

Nagyon kene mar cctv a buszokba.

Manyecska 2013.03.28. 13:42:42

@Cicmen: éjjel megígértem a legkisebbnek hogy a fejére húzom a lámpabúrát!! :P
Ugyanis hajnal óta mellettem "aludt" /unatkozott:D/ asszongya ötször:anya alszol? mondom: IGEN /:D:D:D/ !majd kb 20 mp csend után: "Téényleg alszol??" :D
Há mondom felkötöm magam valahová..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.28. 13:44:59

Egy rövid, ámde tanulságos, és rendkívül igazságtalan történetet szeretnék önökkel megosztani a gyanútlan utasok megtévesztéséről és félrevezetéséről.

ez már nem is volt igaz!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.28. 13:48:17

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Ebből már nem lesz matematikus.

- Anya alszol?
- Igen.
- Akkot miért beszélsz?

England win The Ashes! 2013.03.28. 13:56:51

Mar csak negy ora, es kezdodik!!!

Manyecska 2013.03.28. 13:59:40

@atpijkamo: :D áááá csak hülyéskedtünk:)
Pontosan így hangzott: anya alszol? igen../végre kuss van../..."Téééééényleg?":D :))

Manci néni, a szomszéd 2013.03.28. 14:14:10

Na, drágáim, már megint itt a kedvenc témám. A ki fizeti a kedvezményes utazást.

A posztolónak üzenem, hogy örüljön neki, hogy 800 forintból ketten utazhattak több mint 100 kilométert. A fennmaradó ötezer forintot pedig kifizettem neki én, meg a többi adófizetésre kényszerített ember.

Csak ha nem tudná, a volán, a máv meg a bkv sem viszi ingyen az utasokat, azoknak az árát bizony behajtja az államon.

Ha az összes nyugdíjas elkezdene utazgatni, hamar csődbe menne az állam.

ferand1979 2013.03.28. 14:17:12

@Manci néni, a szomszéd: "Ha az összes nyugdíjas elkezdene utazgatni, hamar csődbe menne az állam." - vagy ha nem, akkor túlterhelt lenne minden jármű...

helianthus 2013.03.28. 14:31:18

Én ezt a mondatot többszörösen is furcsának tartom.
"itt a Húsvét, így rendkívül vallásos idős nagymamám (80 éves) úgy döntött, hogy ideje meglátogatni elhunyt szeretteit."
De nem merem elárulni miért, mert megint ki fog derülni, hogy lassú a felfogásom és műveletlen is vagyok, ezt a szégyent pegdig nem élném túl.

gelsystem 2013.03.28. 14:32:30

@ColT:
aztakúrva!!!!!
már be is vezették?!?!?!?!

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.03.28. 14:34:48

100 KM utazásra fizettél 800Ft-ot két embernek. És még idejössz panaszkodni??

Én amikor szegedről jöttem haza vonattal 3500-at fizettem. Mert nem vagyok se öreg, se süket, csak éppen (nem kevés) adót fizetek minden hónapban.

Mellesleg hadd kérdezzem meg, hogy egy süketnek, minek is kell kísérő, és annak miért is kell 90%-os engedmény???

Egyéves Önkéntes 2013.03.28. 14:35:24

Na felvettem a Tisza cipőm, abban kommentelek most, mert stílus is létezik a világon, vagy hol a faszba.

Fel kell mutatni a pedagógusigazolványt és akkor ingyen van az út, mert mi van ha a tanerő az ingyenes múzeumba szeretne eljutni? Fizessen tán érte??

igazságos 2013.03.28. 14:37:36

Ez ezelőtt mindig 110 forintunkba került. Most a sofőr kioktatott minket, hogy nagymamámnak is kell jegy, így neki is beütött egy 90%-osat. 370 forintot fizettünk.

EJHA!!! Na, ez tényleg FELHÁBORÍTÓ, igaza van és JOGOS a poszter reklamációja!

Köpni-nyelni nem tudok.

@Egyéves Önkéntes: hülye-e vagy, értelmi fogyatékos?

Ő azért mutatta a sinosz igazolványt, mert A KÍSÉRŐNEK IS INGYEN VAN!!! Nem látod, hogy két jegyet vett egyen???? 2, azaz 2 főnek!

Ha egyedül van, nyugdíjas, minek mutogasson igazolványt?

Anyám, borogass, de az ilyenek ki tudnak borítani.

Egyéves Önkéntes 2013.03.28. 14:38:12

@helianthus: Itt szerintem a posztoló elveszett a halloween-húsvét-mennybemenetel bermuda háromszögében. (tudod, belső szögek összege 180 celsius)

Egyéves Önkéntes 2013.03.28. 14:39:54

@igazságos: Nem olvastam a posztot, csak vakon lőttem. :)
De a szellemi fogyatékos az talált. Ma különösen izgatott vagyok és csorog a nyálam, mert még nem láttam a cicidet!

Atörökk 2013.03.28. 14:41:06

@Egyéves Önkéntes:
Ez több sebből vérzően felhéberítő. A tanerő ne múzeumokba flengérozzon, depláne ne ingyenesbe bele, hanem gardírozza a kurva kölkeket. A jövő reménységeit, akarom mondani. Énkérekelnézést.

igazságos 2013.03.28. 14:41:15

@amsz: talán, mert nem hall??

Egyébként 10000 ezer forint az igazolvány, NINCS INGYEN.

Meggondolnád, hogy süket-e legyél, vagy egészséges.

Ha én egészséges lennék, én is fizetnék, mint ahogy azt fizettem 3 évig, annyival romlik a hallásom.

A mozgássérültek se választhatnak, hogy akkor ingyen utazzanak, vagy legyenek épek, és fizessenek 100%-ot.

BUNKÓ VAGY ÉS IRIGY, ez süt a hozzászólásodból, de ha te is hallássérült lennél, te tolakodnál elsőként igénybe venni.

Ha cserélnék, én biza visszaadnám a kártyámat, csak hogy rendesen halljak!

igazságos 2013.03.28. 14:43:22

@Egyéves Önkéntes: máma be vagyok gurulva az ilyen taplókon, és rajtad vezetem le, de ne vedd magadra

inkább amsz-ra érvényes ez

Tudod, itt a második főn van a hangsúly, de a sofőr

ADHATTA VOLNA KÜLÖN IS A JEGYEKET.

Itt azért számolta fel a mamának is a pluszt, mert a kísérőnek kellett, és a jegyet NEM KÜLÖN ADTA.

A SOFŐR KÉNYELMES VOLT, EZÉRT FIZETTEK! Legközelebb külön kérni a jegyeket, és mondani, hogy a mamának ne számoljanak fel pluszt.

Máshogy nem lehet.

igazságos 2013.03.28. 14:44:44

@Egyéves Önkéntes: én nem ott lakok

Észak-Mo -on.

közelébe se járok a Tiszának, annál inkább az Ipolynak, ha érted

Atörökk 2013.03.28. 14:45:26

@Egyéves Önkéntes:
Nem. Ő traktorra pattan, és azzal megy rokonyokat látogatni.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.03.28. 14:46:13

@igazságos: Attól mert nem hall, még lát, és tudja merre van az előre.

Azt kéne felfogni, hogy a Te fillérbaszó utazásaidat is valakinek ki kell fizetni.
És ha nem haragszol, én nem azért fizetek adót, hogy Te a nagymamáddal temetőlátogatásra menjetek szabadidőben.

A saját szórakozásotokat szponzoráljátok magatoknak.

igazságos 2013.03.28. 14:47:09

@amsz: bunkó vagy és köcsög

szégyellheted magad

irigykedjél, remélem az epéd felforr

mellesleg dupla járulékot fizetek

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.03.28. 14:48:17

@igazságos: Inkább azt válaszod meg, hogy a szabadidős tevékenységet miért kell másnak fizetni?

Egyéves Önkéntes 2013.03.28. 14:48:32

@igazságos: Persze hogy értem, szlovák vagy.

igi1 2013.03.28. 14:58:02

@Egyéves Önkéntes: te máma nem értesz semmit :)

ez kiviláglott a kommentedből

mellesleg, ha TUDNÁTOK MIT JELENT hallássérültnek lenni, akkor sírva fakadnátok

A hallássérült ne vezessen, a hallássérültnek joga van megdögölni, még hogy 90%-os kedvezmény, hát húzzon a búsba.

A hallássérültnek joga van kussolni, nem rinyálni, örüljön, hogy kap valamit is.

Hát még olyan, hogy hallássérült dolgozik is, elveszi egészséges társától a helyet, a buszon, a munkahelyen, az nem járja.

Az meg nincs is, hogy egy hallássérült előrébb járjon az egészséges embernél, sem a melóban, neki a támogatás nem jár, merthogy jogosítványa van neki.

A süket ne vezessen, ne járogasson ingyen a busszal, dögöljön meg otthon, mert csak egy kolonc a társadalom nyakán.

Akik ilyeneket írogatnak, azok nem tudják, mit élhet át az szülőként, akinek ilyen a gyereke, hogy mindig romlik a hallásod. Orvosok, utazások, műtétek, hallókészülékek, tisztítgatás, vizsgálatok, egyebek.

Nekem van kártyám, de évente kb. ötször, ha járok Pestre, 80 km, plusz vissza, nem, nem megyek be azért 30 km-re a városba, hogy paradicsomot vegyek a Lidl-be, mer óccsóbb.

Telefonon nem lehet semmit se rendelni, mert átbasznak, például a cukrászdába süteményt, ha telefonon rendelek, tuti keményet adnak, vagy többnaposat.

Nem lehet használt cuccot venned, mert ha meghallják a hangodat a telefonba, akkor biztosan átvernek, és még jobban, mint egy egészséges embert.

Igyekszek ügyeket intézni, önállóan, de ahol nem boldogulok, oda KÍSÉRŐ KELL, aki érdemben tud reklamálni, mert velem úgy elbánnának, mint a fene.

És még sorolhatnám.

De egyesek itt irigyek, fröcsögnek, bunkók, és sajnálják azt a pár alkalmat, amikor tényleg utazni kell, és 90%-os a jegy.

Én MEGBECSÜLÖM, nem utazgatok fel-le, csak ha tényleg nagyon kell, legfőképp a kórházba, hivatalokba.

Manyecska 2013.03.28. 15:03:58

@igi1: tényleg??? Sajnálom, vannak rohadt bunkók.

igi1 2013.03.28. 15:07:32

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: inkább IRIGYEK vannak, na, hát látod

sajnálnak mindent csak azért, mert ők nem kapnak

negyven éves koromra már lehet, semmit se hallok, akkor aztán tényleg fog kelleni az a kísérő a buszra

igi1 2013.03.28. 15:11:02

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: például a két hallókészülékemet ki kellett fizetni úgy, hogy féláron volt, a kettőért fizettem majd 250 ezret, és még csak nem is a legjobbak

plusz elemek, tisztítók, vizsgálatok, egyebek

de az átbaszásokról ha mesélnék, nem lenne elég a homár

ha meghallják a hangomat, akkor az emberek zsigerből át akarnak verni, a sofőrnél is figyelnem kell

nincs kivétel

érdekes az, hogy némelyik is beszól, azt gondolván, a hallókészülékes ember nem hallja, nem érti, megjegyzéseket tesz rólad

az ember, ha rajtad röhög valaki, azt igenis megérzi, le tudja olvasni szájról

de mondom, a telefont igyekszem kerülni, mert ami megy, hogy át akarnak verni folyton a hangom miatt, az a durva

igi1 2013.03.28. 15:14:00

minek utazok ingyen, minek dolgozok, minek van két munkahelyem, miért veszem el mástól a helyeket, dögöljek meg, ingyen utazom, és még dolgozok is, felháborító

minden téren ez megy, az irigykedés, igyekszem is titkolni az egyik munkahelyet, meg folyton azt akarják tudni, mennyit keresek

igi1 2013.03.28. 15:16:12

De vissza a témához, legközelebb KÜLÖN kérjétek a jegyet

bár az garantált, hogy akkor is lehúznak

sajnos, itt a kísérő miatt így is, úgy is le fognak nyúlni később is

Manyecska 2013.03.28. 15:21:13

@igi1: ha van munkahely ott meg fúrnak!! /Hidd el mindenkinek megvan a maga problémája/..nyomorult ország lettünk..

igi1 2013.03.28. 15:29:49

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: hát a munkahelyre különösen irigyek, azt titkolom, csak egyet mondok :)

azért munkahely tekintetében velünk rendesebbek, de ugyanúgy követelnek, mint egy egészséges embertől

plusz ráadásul nekünk olyan melóhelyek jutnak, amit egy egészséges ember nem vállalna el

például fagyoskodás télen kint, napi 8 órán át, mindenkit vissza a munka világába dolog, csak minket szeretnek az aljamunkákba betenni, de a támogatást felveszik utánunk

mondjuk én szeretek dolgozni, szerencsés vagyok munka tekintetében, és amiatt is, hogy még hallok, de például egy állásinterjún se lenne esélyem, mert ha megszólalok, levágnak azonnal mindent...

fúrás tekintetében bennünket nem tartanak ellenfélnek, lebecsülnek, hülyének néznek, tehát békén hagynak, mondván, se nem látunk, se nem hallunk, pláne nem merjük kinyitni a pofánkat

aztán meglepődnek, persze, mikor elhasalnak :)

a főiskolán azért kaptam rosszabb jegyet az államvizsgán, mert a tanár egyszerűen irigy volt arra, hogy ilyen hamar elvégeztem a sulit, hallássérült létemre, és direkt nehezebb kérdéseket adott, míg a többiek jobb jegyet kaptak, és nem kérdeztek tőlük annyit

Egyéves Önkéntes 2013.03.28. 15:34:08

@igi1: Jól beszélsz, egy süket kurvára ne vezessen!
Egyébként pedig rémeket látsz, mert mindenki sajnálja őket.

Manyecska 2013.03.28. 15:35:35

@igi1: azért ez k...ra nem jó hogy szivatnak egy munkahelyen!! :( na kicsit ON leszek vagy OFF mittudomén.

Manyecska 2013.03.28. 15:37:35

@Egyéves Önkéntes: a sajnálattal tele van a padlás, mink otthon mindig eztet mondjuk:D !!

igi1 2013.03.28. 15:41:07

@Egyéves Önkéntes: hát, én nem ezt tapasztalom

inkább semmibe se vesznek minket, nem embernek, csak koloncnak, és ez nem túlzás, meg sajnáltatás

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: minket nem fúrnak, nem tartanak ellenfélnek

Én nem sajnáltatom magam, azzal semmire se megyek, én teszek azért, hogy jobb legyen nekem. Nem panaszkodok, csak leírom, milyen is egy hallássérült, süket élete a valóságban.

A sok élmény hatására lettem ilyen, hogy másképp gondolkodok, másfajta a felfogásom, és nem hagyom magam, igyekszek tolakodni, furakodni, törtetni, magamnak jobb életet rendezni.

igi1 2013.03.28. 15:42:39

A poszt pedig igenis FELHÁBORÍTÓ, szégyellheti magát a Tisza Volán, meg az irigykedők tömege.

Mérgező Hulladék 2013.03.28. 15:50:14

Valami olyan válaszra számíts (ha egyáltalán), hogy "üzleti megfontolások alapján indokolt" volt az eljárás. Nincs itt valódi magyarázat semmire, csak a "mert megtehetjük" hozzáállás - fejétől bűzlik a hal, ugye.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.03.28. 15:50:55

Látom kicsit skizofrén is vagy..

Halkan kérdezem meg, ha van 2 munkahelyed, akkor minek 90%-os engedmény?

Gondolom azért mert "hát ha adják hülye lennék nem kihasználni"

Ergo Te is csak azért háborogsz mert félted a szaros kis kedvezményeidet.

Ismerek olyat, aki beteg ember. Hidd el többet költ mint a Te 250000-es hallókészüléked.
És Ő egy büdös forintot sem kap senkitől semmiféle támogatás címén.
Szóval nem hőbörögni kell hanem csendben élvezni a lehetőséget.. amíg lehet...

igi1 2013.03.28. 16:32:07

@Pinczés Etel - Az ALDI Háziasszonya: hát örülök, hogy tetszik a módszer

sajnos felénk nincs Aldi :(

pedig bemennék sinosszal

helianthus 2013.03.28. 16:51:15

@Egyéves Önkéntes: Farenheit, nem?
Amúgy eltaláltad, ez volt az egyik, amit furcsálltam.
Honnan tudod, ismerjük egymást? ;)

2013.03.28. 16:53:11

Vasztakurva, 300Ft-ért képes feltúrni a complex jogtárat.

helianthus 2013.03.28. 16:59:54

@igi1: azt hiszem, most sok mindent megértettem veled kapcsolatban. Ha ez megnyugtat, mást is fúrnak, másra is irigyek, ja és nekem is volt számtalan fagyoskodós munkám (szőlőmetszés januárban pölö, brrr!) pedig egészséges vagyok, pusztán annyi a bűnöm, hogy szegény családba születtem. :)

igi1 2013.03.28. 17:08:29

@helianthus:
hát kedvencem az, amikor berángatnak vizsgálatra akkor, amikor támogatás kellene

na, azt mindenkinek meg kéne tapasztalni legalább egyszer életében

utána nem venné magára, más mit ír

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.28. 17:15:36

Csáknorrisz *ingyen* utazik mindenféle volánon.
Hja és pördülő-forgó rúgással lyukasztja ki a jegyével a jegykezelőt.

Manyecska 2013.03.28. 17:28:57

@igi1: hja hát igen, azt is szoktam mondani hogy a sok fasszopó buzeráns apucikicsifiacskája véleményével meg nem kell törődni, márelnézést a csipkés lelkületűektől..:D

helianthus 2013.03.28. 17:53:11

@igi1: gondolom, nagyon élvezetes lehet. Főleg mostanában jó nektek, hogy rászálltak erre a témára a sok buzeráns miatt, aki visszaélt a kártyával, mert nem volt párszáz aprója parkolni. :(

igi1 2013.03.28. 18:31:44

@agresszív kismalac: köszi, de remélem, nem az eszemért! :)

@Pinczés Etel - Az ALDI Háziasszonya: hiába erőlködsz, nem jöhetsz velem

England win The Ashes! 2013.03.28. 18:46:20

Te jó ég, mi volt itt! Tiszta Volokalamszk.

igi1 2013.03.28. 19:08:10

@Dr Jozef Vengloš: máma irigység és ertelmezesi nap van

igi1 2013.03.28. 19:28:48

Itt nem azért reklamálunk, mert többet kekl fizetni, hanem azért, mert itt, a Tisza Volánnál is csak az átbaszás megy

ez a fàjó leginkább, nem a plusz 150 ft

England win The Ashes! 2013.03.28. 19:43:57

@igi1: Erre majd még reagálok, de most késésben vagyok. Mint úgy általában.

peppe83 2013.03.28. 20:14:40

@Manci néni, a szomszéd: így van, örüljön hogy 800 ft-ból megjárta az utat a kedves posztoló.
"Nagymamám 80 éves, tehát elég régóta elmúlt 65 éves, így a 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet értelmében díjmentesen veheti igénybe a helyi és helyközi közlekedést, ezen kívül hallássérült, tehát rendelkezik egy olyan igazolvánnyal, ami feljogosítja őt és egy kísérőjét a 90%-os kedvezménnyel való utazásra." Ez érdekes helyzet, persze hogy nincs pénze a mávnak/volánnak... Magyarul ha van egy ilyen kedvezménykártyás rokonod, utazz vele és fillérekért utazol. Ez egy vicc!!

peppe83 2013.03.28. 20:19:56

És bocs, nem a kedvezménykártya ellen vagyok, de lásd parkolókártya, ezt is kb. így használhatják az emberek, tisztelet a kivételnek.

pipi és boci (törölt) 2013.03.28. 20:23:37

Nyugodtan fizessenek a nyuggerek!!!Ez a baj,hogy az ingyenélők országa lettünk.

igi1 2013.03.28. 20:26:10

@peppe83: sinoszosoknak nincs ingyen parkolás, az a mozgássérülteknek van

gabors 2013.03.28. 20:34:40

@helianthus:" Én ezt a mondatot többszörösen is furcsának tartom.
"itt a Húsvét, így rendkívül vallásos idős nagymamám (80 éves) úgy döntött, hogy ideje meglátogatni elhunyt szeretteit."
De nem merem elárulni miért, mert megint ki fog derülni, hogy lassú a felfogásom és műveletlen is vagyok, ezt a szégyent pegdig nem élném túl. "

Dehogynem!!! Sajnos nagyon sokan vannak igy es tulelik egy darabig (talan tul sokaig is) :-)

igi1 2013.03.28. 20:47:39

@gabors: 80 évesen csoda, hogy tud még menni, meg a buszra felszállni

gabors 2013.03.28. 20:57:37

@igi1: "80 évesen csoda, hogy tud még menni, meg a buszra felszállni "

ezt miert nekem irtad ??? nezd meg jobban az idezojeleket :-) nem tudom

bar a homaron nem muszaj hogy barmi erteleme is legyen

igi1 2013.03.28. 20:58:11

@gabors: itt lehet

80 éves ember nem vállal be ilyen hosszú utat, csak ha

nagyon beteg, és ő is meg fog halni nemsokara, ézért meglátogatja a szeretteit, emlékezik azokra, akik meghaltak, mondván, nemsokára ő is csatlakozik hozzájuk

80 évesen nem utazgatnak fel-le, inkább otthon ülnek, egyedül ilyen embert nem lehet elengedni

80 évesen leginkább azzal vannak elfoglalva, ki él még, ki halt meg

de a műveletlen szón nekem is felakadt a szemem
inkább tanulatlan, egyszerű akart lenni?

????

nem ertem ebbe mi a szégyen, az jó, hogy elkíséred idős rokonodat, aki még egyszer búcsúzni szeretne

sajnálom itt a kommentelőket, akik nem értik, hogy ez a poszt miről szól, hogy milyen kellemetlen volt, milyen rosszul érzi magát attól, hogy ilyen helyzetbe van valaki, és még rátesznek a Tisza Volánnál, meg a kommentelők is erre

hát remélem, megvan az örömötök, hogy odamondogattatok, egy amúgy is átbaszott, átvert emberre

Még egyszer a gyengébbek kedvéért: nem azért sír a poszter, mert fizettettek vele plusz 150, vagy mennyit, hanemazért, mert atverték, átbaszták, szemtelenül lenyúlták, az érzés miatt, hogy nem esett jól neki

A Tisza Volán SZÉGYELLJE MAGÁT még mindig.

igi1 2013.03.28. 21:02:23

@gabors: ipaddel ïrok, művel fura dolgokat

gabors 2013.03.28. 21:02:35

@igi1: de a muveletlen szot nem en irtam hanem ... helianthus ... aki nem elne tul a szegyent amire...

mint irtam itt nem kell nagyon odafigyelni... de nem szeretem ha mas szavaiert engem basztat valaki

amit en irtam az mehet

igi1 2013.03.28. 21:07:38

@gabors: ah, I'm sorry

te voltál közelebb

gabors 2013.03.28. 21:30:30

@igi1: " ah, I'm sorry "

No problem...

England win The Ashes! 2013.03.28. 22:32:58

@igi1: ez nem az irigységrõl szól(t). Bõvebben még késõbb...

igi1 2013.03.28. 23:55:13

@Dr Jozef Vengloš: dögöljön meg, hogy ingyen utazik, es még rinyál, mïg más teljes árat fizet

ez irigység

Vajmaci 2013.03.29. 06:51:24

213/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet
A poszt-toló tessen utánnajárni mielőtt önmagát köpi szemen.

Március 15.-e óta bizonyos járatokon mindenkinek kell vennie kiegészítő jegyet.
Etikus-e? Szerintem nem.
De egy előnye van a dolognak.
Reggel munkába menet nem kell az 50 fős buszon másfél órát állnom a sok nyugdíjas miatt aki hobbiból utazik.
Az még csak hagyján hogy állni kell,de némelyikük valami förtelmes higiéniai állapotban száll buszra, húgy,kosz és dohszagot árasztva magából.
Lehet jönni az "érzéketlen tuskó" mega "te is leszel öreg" dumával,de jelentem nem.
Nem vagyok tuskó,csak racionális, és nem..nem leszek öreg.Ha szerencsém van talán megérem az 50. születésnapom, bár ahogy a barátaim fogynak mellőlem negyvenvalahány évesen, nem sok bizodalmam van a dologban.

helianthus 2013.03.29. 07:21:09

@igi1: "de a műveletlen szón nekem is felakadt a szemem
inkább tanulatlan, egyszerű akart lenni?

????

nem ertem ebbe mi a szégyen, az jó, hogy elkíséred idős rokonodat, aki még egyszer búcsúzni szeretne"
Totálisan félreértetted, amit írtam. Nem a posztoló a műveletlen, hanem én, és nem neki szégyen, hogy elkíséri a rokonát, hanem nekem szégyen, hogy műveletlen vagyok.
De ha már így ráakadtál, nekem a húsvét-temetőlátogatás volt furcsa, bár pont akkor is lehet menni persze oda, csak azt nem értem*, ez hogy kapcsolódik a húsvéthoz. És a temetőbe megy "meglátogatni elhunyt szeretteit" kifejezést is furcsának találtam, persze lehet, hogy ez ettől még teljesen rendben van.

*basszus, megint nem értek valamit!

helianthus 2013.03.29. 07:23:59

@gabors: még mindig nem játszok veled.

Egyéves Önkéntes 2013.03.29. 08:35:50

@helianthus: Én nem húznám ki nála a gyufát, mert még lebombáz!

@igi1: Engem speciel rohadtul zavar, hogy nyolcszáz különböző indokkal lehet ingyen utazni és mindenki veri az asztalt a jogai miatt, de senki nem akarja bántani a süketeket, a bénákat, senkit. aki tényleg rászorul az utazzon ingyen, például egy süket utazhasson ingyen a kórházba, a kezelésre.
DE NE utazhasson ingyen, ha temetőbe megy, Metallica koncertre, Hit gyülis táncra, forma-1-re.
Sőt, a Csodák palotájába se mehessen be ingyen. És nem azért mert egy rohadt irigy ember vagyok, hanem mert nem vagyunk a Brunei szultánság, hanem egy szutykos csóró balkáni* nép vagyunk, aki nem engedheti meg ezt a pazarlást.

* igen, balkáni

mav 2013.03.29. 08:37:43

Én azt nem értem egészen, hogy ha Pestről mész mondjuk Veszprémbe, ahova a vonat is megy, ott oké hogy kell kieg. jegy.

De ha Ózdról mész Borsodnádasdig (ahol csak a busz jár) oda mi a fityfenéért számláznak kiegészítő jegyet? Szerintem át kéne ezt dolgozni úgy hogy amelyik város vonattal megközelíthető oda kieg jegy kell, de amelyik nem, oda meg nem kell

mav 2013.03.29. 08:48:51

@amsz: Ezzel egyetértek, én még a hazajáró diákoktól is elvenném a diákigazolványt. Van kollégium, vagy menjen haza teljes áron. Azért hogy hazajárjon a falujába dugni a jóska-pistával nehogymár az én adómból szponzorálják ezt.

Manyecska 2013.03.29. 08:51:52

@Egyéves Önkéntes: szerintem a pazarlás messze nem itt kezdődik!! Főleg nem ilyen nagyságrendekbe. Abból kint lennénk a szarból ha az a pár siket, mozgássérült teljes árut fizetne? Nem hinném..

helianthus 2013.03.29. 09:48:16

@Egyéves Önkéntes: de pont azon vagyok, hogy ne húzzam ki a gyufát nála! Rosszul csinálom? Mégis szájkaratézzak vele és bizonyítsam be, hogy téved velem kapcsolatban?
Az a baj, hogy ő nem az a nicknév, aki miatt ezt megtenném (gondolok itt pölö Furaszemre, aki viszont az volt és addig küzdöttem, hogy belémszeretett :D).

Egyéves Önkéntes 2013.03.29. 10:21:46

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: jó, de akkor hol kezdődik?
ilyen apró szarságokkal van teli az egész élet.
rezsicsökkentés is idiótaság, mert a félkegyelmű Mari néni is kap meg az az is akinek van nyolc lakása befektetésnek
ő miért?
a vasutas miért utazik ingyen bárhova, ELSŐ osztályon??
És még ezer ilyen példa lenne.

@helianthus: jaja, irigykedve figyeltem a románcot :D

igi1 2013.03.29. 10:25:37

@helianthus: értem! bocs de nem volt tiszta

@Egyéves Önkéntes: itt ismétlem, nem azert sïr, mert nem bírja, sajnálja, sokallja, nem akar fizetni

az eljaras miatt sïr, hogy itt is az átveressel kellett szembesülnie, nem esett hol neki

igi1 2013.03.29. 10:26:47

sőt, azt sem mondta, hogy nem becsüli meg a kedvezményt

csak azt serelmezi, ahogyan bantak vele

szègyellje magat a Tisza Volan

Zabaalint (törölt) 2013.03.29. 11:17:04

@Vajmaci:
Ja, csak a kiegészítő jegyet mindenkinek meg kell vennie, annak is, aki nem 65 év feletti. Persze elméletileg úgy van, hogy ott vannak ezek a járatok, ahol vele párhuzamosan vasút is van, de a gyakorlatban kapásból 30 olyan viszonylatot össze tudnék szedni, ahol nincs vállalható alternatíva, mégis ki kell fizetni a kiegészítő jegyet. Rossz esetben mondjuk 100 km-re lévő városba mennél, de eleve csak 3 átszállással és 180 km megtételével lehet eljutni 4 óra alatt, miközben ebből a 180 km-ből 60 km párhuzamos a vasúttal, de mivel túl messze van egymástól a vasút és a buszpályaudvar, ezért nem csak hogy kifizeted a 180 km-t, mert szar a tömegközlekedés, hanem még fizesd arra a 60 km-re a kiegészítő jegyet is...

Zabaalint (törölt) 2013.03.29. 11:23:01

@mav:
"Én azt nem értem egészen, hogy ha Pestről mész mondjuk Veszprémbe, ahova a vonat is megy, ott oké hogy kell kieg. jegy."

Ja, de ha Veszprémből mész Fehérvárra és a kiindulópontod és a célod is belváros közeli (ezzel nem szélsőséges példát mondtam, mondhattam volna azt is, hogy a vasútállomással ellentétes vége a városoknak), akkor Veszprémben legalább 3/4 óra séta, Fehérváron 20 perc, vagy mindkét városban helyi tömegközlekedés, ha a busszal szemben a vonatot választod. Ja, és persze egyébként mindkét esetben 45 perc és 1 óra között van valahol az út. Tehát hogy ne vegyél kiegészítő jegyet, inkább duplázd az utazási idődet és/vagy fizesd a helyi tömegközlekedést is mindkét városban.

Zabaalint (törölt) 2013.03.29. 11:24:43

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/:
Speciel ingyenesség az időseknek a nálunk fejlettebb országokban sincsen.

helianthus 2013.03.29. 12:38:28

@Egyéves Önkéntes: tudom! ;)

@igi1: észrevettem, de nincs harag. Mint írtam volt, sok mindent máshogy látok és ezután, ha valami számomra tökre nem logikus dolgot írsz, azt nem trollkodásnak fogom venni (mint ahogy eddig tettem időnként), hanem rákérdezek, miért írtad. Aztán ha kiderül, hogy trollkodásból írtad, akkor meg jól ki foglak nevetni.
:DDD

Manyecska 2013.03.29. 15:58:50

@Zabaalint: és ki a faxom beszélt most idősekről ne idegesíccsé, rájuk nem gondoltam spéciel, télleg:)!!!@Egyéves Önkéntes: tudod szerintem ezekben az esetekben a tojás volt előbb nem a tyúk,..izé.

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.03.30. 20:38:41

Az ugye megvan, hogy amelyik nickeknél ugyanaz az avatar, akkor egy ember két névvel kommentel.
Szerintem azért fizetsz két járulékot, mert skizofrén vagy.

No_Ku 2013.04.01. 11:41:51

Sziasztok, mocskolódó barátaim.
A posztoló testvére vagyok, egyetemista, és csak hogy belecsapjak a közepébe: nem a szaros 800 forint bánt minket. Hanem az, ahogyan az ilyen eseteket az érintett szervek és a közvélemény is kezeli. Mint amikor augusztusban balesete volt a szüleimnek, akik motorkerékpárra közlekedtek (60 éves létükre? Szégyelljék magukat a vének, mi?), és a baon.hu megírta, a posztok között pedig feszt ilyenek voltak. Ha nem dolgozik, haljon meg, mi?
Nem a 800 forint zavar, én is kifizetem Szeged-Csongrád között az 1200 forintot oda-vissza, ha háromhavonta haza merek jönni a kollégiumból, mégse sírok, pedig ösztöndíjam sincs sok, annyiból élek, amennyit keresek suli mellett, mert rajta és testvéremen kívül mindenki nyugdíjas, comprende? Ledolgozták a 40 évet, "80 éves nagymamám" többet is, siket létére, ami megvetendő, ugyebár, és eddig ők fizették a kedvezményeket a ti őseiteknek. Szóval ha már mocskolódni akartok, nézzetek körbe otthon, mert valahogy kétlem, hogy akad itt bárki, aki még soha, semmiféle kedvezményt nem vett igénybe, teszem azt, rezsicsökkentési támogatásokat, utazási kedvezményt, vagy a gyest, mert az is csak akkor van, ha megigényled, nem járnak utána, mikor potyognak ki belőled a gyerekeid.
Tessék, keress meg, mondd el személyesen, mi bánt, aztán húzzál vissza dolgozni, hogy méltónak érezd magad arra, hogy másokat leugass.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.04.03. 14:01:21

@No_Ku: muhaha, majd osszegyujtjuk az adonk egy szazalekat szegeny nagyinak, jo? Szerinted kinek a kedvezmenyeit fizettek ki? Ha 80 eves, akkor kb. 20 eve nyugdijas. Kicsit utanaolvashatnal, mikor vezettek be az SZJA intezmenyet, meg kicsit annak is utananezhetnel, hogy akkoriban mit jelentett a munka, meg most mit jelent (az ilyenekbe, hogy akkoriban 3 ember vegezte egynek a munkajat, most meg forditva, mar bele se megyek, mert egyetemista vagy, ugyse ertened), en nem veszem meg a berletet mert egyreszt kurvara sajnalom ra a tizenikszezer forintot, masreszt meg rohadtul nincs kedvem szagolgatni a nyolcvaneves hobbiutazgatok hugyszagu valagat a heringjaratokon. Tovabbi jo kopkodest, majd gondolj arra, amikor megkapod az osztondijadat, hogy azt is mi dobtuk ossze neked, birka.

norb09 2013.05.09. 22:04:09

sírva fakadok. én 50 km-s utat a szüleimhez 1120 forintból teszem meg....elfogadhatatlan, hogy valaki a dupláját kevesebből letudja..... a járatok, mindig az ingyen utazókkal van tele, akik szinte lelökik az embert a buszról, tök mindegy van e hely vagy nincs, tök mindegy nekik. 24 órát végig talpalok és szerintük én vagyok a bunkó, mert le merek ülni...Igen is fizessenek ők is. A tömegközlekedés egy szolgáltatás, amiért fizetni kell. ennyi.

norb09 2013.05.09. 22:22:44

egy kis update.....lemaradt. Tessék megtanulni, hogy nem siránkozni és hisztizni kell, hanem ellenőrizni. Meg KEL nézni a jegyet, a blokkot, a számlát!
Valamelyik nap a boltban nekem is valamit kétszer húztak le. Nem rohantam az internetre hisztizni. Megnéztem a blokkot, szóltam. Bocsánat kérés mellett javították az eladók. Sztornó és pénz vissza. Ennyi. 5 perc alatt le volt tudva. Pedig vagy 20 álltak a sorba és az eladó is ideges volt. Pont egy nyugdíjas nénike talált oda és egy kilós kenyérrel félóráig baszakodott. Ennyit erről. Azért van az a kurva menetjegy és nyugta, meg hasonlók, hogy le tudd ellenőrizni.
süti beállítások módosítása