Tékozló Homár

3000 forint bónusz a Telekom-átállás miatt

2013.04.22. 13:25 | jackyll | komment

Már meg is érkezett a Telekom múlt héten lezajlott ügyfélszolgálati átállásának első boldog ügyfele! Zsoltiéknál az átállás után váratlanul megszűnt a Paletta díjcsomag (amiben tévé, net, telefon és mobil fut egyben), de már jobban van.

Szeretném veled megosztani a Magyar Telekom, korábbi nevén T-Home rendszerátállásával kapcsolatos tapasztalataimat. Elöljáróban annyit, hogy minden szolgáltatásunk a Telekomnál van (tekintettel arra, hogy 20 évig monopólium volt a környéken) Tv, telefon, internet, mobil, gáz, áram. Mivel van vezetékes és mobil szolgáltatás is Paletta díjcsomagban voltam (1680 Ft kedvezményt adnak a vezetékes szolgáltatás árából). A hétvégi átállás után jött egy SMS a mobilra, valamint egy felolvasott SMS a vezetékes telefonra, hogy a Paletta díjcsomagot felbontották és átkerült minden sima előfizetésbe.

Hívtam az ügyfélszolgálatot, ahol nem értették a dolgot, valószínűleg az volt a baj, hogy a vezetékes üzletágat már átmozgatták a mobil részt pedig még nem és ezért bontotta a rendszer a díjcsomagot, mert megszűnt a kapcsolat a két előfizetés között.

Ami öröm az ürömben az az, hogy most akció van a Paletta díjcsomagra és ha erre vált az ember akkor 2 hónapig az 1680 Ft-os kedvezmény kétszeresét írják jóvá. Mivel újra beaktiválta az ügyfélszolgálatos a csomagot így jár a kedvezmény két hónapig duplán, azaz a rendszerhiba miatt kaptam több mint 3000 Ft bónuszt.

Annyi poszt után, gondoltam megosztom veletek, hogy akár jól is elsülhet egy rendszerhiba. Azért akinek palettája van ellenőrizze, hogy abban is maradt, nem bontotta véletlenül neki is a rendszer a díjcsomagját a hiba miatt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2013.04.22. 13:29:19

Júpíszí nekem lófaszt se ír jóvá. Még egy kakastökét sem.

Dr. Kix 2013.04.22. 13:29:27

Szerintem fotoshop.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.22. 13:35:52

"hogy akár jól is elsülhet egy rendszerhiba."
A T-nél már vizsgálják az esetet, az ügyintéző fizetéséből levonták az okozott 3000Ft kárt... :D

Különben végre egy normális elljárás a T részéről :)

herk 2013.04.22. 13:37:23

furcsák az emberek.
Ellopsz a szolgáltatódtól 3000 Ft-ot, és büszkének érzed magad. Az a pénz nem járt neked.

Atörökk 2013.04.22. 13:37:44

Nem szabad ezzel a jóváirkálással precedenst teremteni. Egyszer engedik ki a szellemből a palackot, sose többé nem lehet visszaparancsolni.

Manyecska 2013.04.22. 13:45:22

Nektek bejön az XXL..?? /:P/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.22. 13:45:51

@herk: Miből gondoltad, hogy büszke magára?
Különben a szolgáltató magától adta, mitől volt ez lopás?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.22. 13:51:11

azt hiszem le vagyok maradva. MIóta áram és gáz szolgáltató a tcom??????

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.22. 14:22:17

@batgirl: mán egy ideje. Mindenféle kedvezményekkel kecsegtetnek, ha rajtuk keresztül. Meg hogy úgy egyszerűbb. Persze, hogy egyszerűbb - pofára esni, ha bármi gixer van. Sose jó, ha minden egy kézből jön. Ezt nem akarják/képesek látni sokan. Most szerencséje vót, legközelebb szerencsétlensége lesz, csak ugye ki kell várnia, mert még bízik a rendszerben.
@vénszivar: kamu vagy te! Erre mit lépsz?

Manyecska 2013.04.22. 14:24:54

@vénszivar: monggyad @Kellemes Zérókomponista: -nak hogy kettőt lépsz jobbra:DD ....

dr. Aullah 2013.04.22. 14:33:10

@herk: Hülye vagy. Ez nem lopás.

vénszivar 2013.04.22. 14:34:32

@Kellemes Zérókomponista: 500€-ért meghág a legöregebb bakkecském...
(max.10€-ót engedek!)

vénszivar 2013.04.22. 14:50:26

@atpijkamo: Szólj a kecskének + @Kellemes Zérókomponista:-nak! Én csak a lóvét szedem.:)

vénszivar 2013.04.22. 14:55:20

@atpijkamo: RENDBEN!!!:)

fejletteknél egy seattle-i lövöldözésben öt ember murdelt meg! :):D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.22. 14:58:53

@vénszivar: Ez nem jellemző. Nem esik meg sokkal sűrűbben, mint hetente. Inkább az utcán a szembejövő simán fejbelő. Abból nem lesz napihír.

Manyecska 2013.04.22. 15:00:43

@vénszivar: véleményem szerint azzal nincs baj ha a hülyék nyírják ki egymást!

vénszivar 2013.04.22. 15:04:35

@Manyecska: hogy az itteni két barmot nem találja meg senki...

Különben + 111!

England win The Ashes! 2013.04.22. 15:05:16

@vénszivar: Már megint ezek a piszok cseh muszlimok! "Fel Prágába!" :)

vénszivar 2013.04.22. 15:08:01

@Dr Jozef Vengloš: látom, most unatkozol

Türelem! Majd csak megjönnek a degenerált haverjaid.

Manyecska 2013.04.22. 15:08:53

@Dr Jozef Vengloš: :DDDD cseh muszlim??@vénszivar: nem, én most nem személyeskedni akartam:D!

vénszivar 2013.04.22. 15:11:26

@Manyecska: Én se, de KIVÉTELESEN ÍGY SIKERÜLT ! :):DDD

Atörökk 2013.04.22. 15:11:40

@Dr Jozef Vengloš: Ferenc Jóskát ismét leszarták a legyek?

vénszivar 2013.04.22. 15:13:44

@atörökk: a csecsenek is! pedig a cár szólt előre, de nem hittek neki!

Atörökk 2013.04.22. 15:18:48

@vénszivar:
Ebből még bajok lesznek...

England win The Ashes! 2013.04.22. 15:21:54

@vénszivar: Ja. Lassan halad az idő a melóban, pláne, ha az összes előírt műveletet lezavartam fél kettőig. :D

@atörökk: Örülök, hogy értjük egymást. :)))

England win The Ashes! 2013.04.22. 15:23:11

@Manyecska: Ez már volt a minap, de "ismétlés a dugás anyja" (by Boncz):

www.youtube.com/watch?v=F6RvSTiM3Yk

vénszivar 2013.04.22. 15:24:52

@Dr Jozef Vengloš: melóban??? Az "itt" létet (írást) nevezed te melónak? Neked jackyll hogy fizet? :)

England win The Ashes! 2013.04.22. 15:31:43

@vénszivar: :)

Szerencsére lógni is tudok, csak fapofával kell ülni a gép mögött, meg vigyázni kell, nehogy hangosan felröhögjek, mert oda az inkognitóm.

(Régi szép idők, amikor a szervkémlabon a nyolc órából hatot kártyázással töltöttünk, míg lezajlott a desztilláció meg a társai...)

vénszivar 2013.04.22. 15:37:02

@Dr Jozef Vengloš: Már csak azt kéne elérned, hogy otthonról "melózhass" v. a kokó laborból, míg lezajlik a ""desztilláció"". :)

England win The Ashes! 2013.04.22. 15:47:11

@vénszivar: Itt nem pont ez zajlik, de ötletnek nem is rossz. :)

vénszivar 2013.04.22. 15:52:11

@Dr Jozef Vengloš: Na, akkor mit teszel-veszel? Adatröptetés? Értelmezés? Figyelés? na, de hallgatlak, mert LÉPEM kell!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.22. 19:28:32

A meleg idõ befolyásolhassa, hogy jobban kifut a nem nyugalomban lévõ sör? Több habzódott ki, mint számítottam. Persze szívtam én, de... Na hol vannak azok a kecskék?

Atörökk 2013.04.22. 19:39:54

@Kellemes Zérókomponista:
Biztos, hogy szívtad, és nem fújtad?

Tormas Torontal 2013.04.25. 09:46:19

@vénszivar: Én nem alszom! Én nemi életet élek! (ellentétben veled, akinem már évtizedek óta nem áll fel :) )

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.25. 10:21:01

@Tormas Torontal: "Én nemi életet élek!"

Te figyu, ilyen magas labdát ne adj fel Vénszivarnak! Ha nem is vén, de rutinos játékos, az a minimum, hogy gratulálni fog a leendő kiskecskéidhez.

Atörökk 2013.04.25. 10:26:38

@atpijkamo:
Vagy a születendő kis kentaurokhoz :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.25. 10:35:33

@atörökk: Áááá, ne csináld!

És a tehén-ember kimérát azt hogy nevezik?

Székelybácsi bemegy a kocsmába. Leül, pálinkát kér, és azt motyogja magában, hogy vannak megmagyarázhatatlan dolgok. Öt perc múlva kér még egy italt, és még mindig ezt motyogja. Erre a csapos megkérdi: – Székelybácsi, mit nem lehet megmagyarázni?
– Hát tudja, az úgy volt, hogy kimentem megfejni a tehenet. Oldalról akartam fejni, ahogy mindig, de a rohadt dög felrúgta a vedret. Megpróbáltam a másik oldalról, de ott is felrúgta. Mondok, akkor megpróbálom hátulról, de így is felrúgta. Erre olyan ideges lettem, hogy a két hátsó lábát kikötöttem az istálló falához.

Leültem fejni, erre elkezdett csapdosni a farkával. Próbáltam megfogni, de nem bírtam, na akkor arra gondoltam, felkötöm a farkát a gerendához! De mivel már nem volt spárga, a szíjammal kellett megkötni. Hoztam egy széket, hogy felérjem a gerendát, felálltam rá, kivettem az övemet, felemeltem a tehén farkát, de öv nélkül meg lesett rólam a nadrágom. És ekkor nyitott be az asszony. A tehén lába kikötve, farka felkötve, én meg ott állok mögötte egyszálfaszban. Na erre mondom én, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni...

vénszivar 2013.04.25. 10:42:38

@atpijkamo: a tehén-ember kimérát, hogy nevezik?

@Tormas Torontal:.nak!!! a "pofonért" sorba álló fő buzi...

Üdv. LÉPEM!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.25. 11:19:06

@atpijkamo: Alsógatyája nem volt?
...ja, tudom- lecsúszott!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.25. 11:21:25

@agresszív kismalac: Most ne menjünk bele mélyebben a székelybácsi divatba!
süti beállítások módosítása