Tékozló Homár

Rendőrök szerelték le a 70-es táblát?

2013.04.30. 14:36 | jackyll | 150 komment

rendorsegifoto.jpgVáratlan fordulattal a rendőrség nem fizeti vissza az illegálisan behajtott fantombüntetéseket a traffipaxcsalás beismerése után sem. 2011 november-decemberében már legalább 5 napról tudni biztosan, hogy eltűnt egy akkor 12. éve kihelyezett 70-es tábla a budapesti Egér úton. A specialista színesfémtolvajnak semelyik másik tábla nem kellett, feltehetőleg keresztben suhant át sárkányrepülőjével az út felett, és úgy csáklyázta meg a csábító korongot vagy egy csapat szarka vitte el. Ezt feljegyezték maguknak a rendőrök, aztán beálltak oda mérni. Egy hónap alatt ötször. Csak a padlóra nyugtatózottak gondolhatják azt, hogy az események között nincs közvetlen összefüggés. De az ORFK szerint minden oké, a mérési naplókkal sincs para (minden autó pont ugyanannyival ment), szakszerűen jártak el. A fenti kép az egyik egyértelmű bizonyítéka annak, hogy... tökmindegy, mert úgyse látszik semmi és dátum sincs rajta.

Bár az alapvető jogok biztosa felügyeleti eljárást lefolytatását kérte a rendőrfőkapitánytól, erre nincsen mód, mert a rendőrök minden esetben szakszerűen jártak el, és a közigazgatási eljárás is rendben zajlott.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.04.30. 17:24:00

@helianthus: persze, leszokóban, mint stólbuci a piáról. :)

Amúgy Leszokó az nem egy független ország a Dél-Afrikai Köztársaságba ékelődve enklávéként? :D

helianthus 2013.04.30. 17:26:50

@Dr Jozef Vengloš: "Amúgy Leszokó az nem egy független ország a Dél-Afrikai Köztársaságba ékelődve enklávéként? :D "

Ezt most tényleg tőlem kérded?
Ismersz, nem?
Tudod, hogy műveletlen vagyok. És a felfogásom is lassú. JJJ
Majd az okosok megmondják.

England win The Ashes! 2013.04.30. 17:30:10

@helianthus: ja, bocsánat.

Akkor most, hogy ezt nem tudtam meg, az nekem kár, vagy csak elmaradt haszon?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 17:31:14

@helianthus: most pl unatkozom
nezegetem az internetet es ez az oldal is nyitva van
delutan megyek horgaszni
es sok regi kedves ismeros van itt:)
olyan mint egy torzskocsma, mehetnel mashova is, dehat oda megy vissza
volt mikor nem jottem fel evig es tuleltem
ilyen baromsagok itt nincsenek, de az overt itt is buntetnek, nem engem, mert en ha 1 millio szazalek biztos vagyok benne, hogy nem talalkozom rendorrel, akkor is bekotom magam, mert ugy biztonsagosabb
ilyen izzokeszlet meg EU doboz, az vicc, ilyenekkel itt nem foglalkozunk/nak/
@MrZed001: mondtam hogy meg van a velemenyem a magyar politikarol?
nekem a FIDESZ szimpi,DEEEEEEE
kurvara nem erdekel:)
itt a republikanusok fele hajlok, de azon kivul, hogy 2016 novembereben majd rajuk szavazok, nem erdekel
a felesegem erdekel, a fiam, az anyam, a munkam, meg hogy fogok-e ma harcsat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 17:34:17

@Dr Jozef Vengloš: ne hasonlitgass massal
nagyon ramszalltal
okat tudom
Igi
de nem baj
azert nem bannam, ha raersz, ideznel, hol hazudtam, vagy mondtam nagyot
mert a jelzok ezek
na ilyet nem fogsz talalni
de ha igen akkor lesz meg hogy valaszolok a bejegyzesedre, addig felejtsuk el egymast
thx

England win The Ashes! 2013.04.30. 17:45:37

"... es kozben rajottem, hogy tenyleg nincs szuksegem indexre, homarra es hataratkelore
maradok az amerikai forumoknal..."

/P. Coleho/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 17:53:39

@Dr Jozef Vengloš: igy van igy is gondolom
nincs rajuk szuksegem
azt nem irtam sose tobbet nem jovok
es mondtam eppen levezetek mint Detari Dunakeszin
hol a hazugsag vagy a nagyotmondas?
rajottem, hogy nincs szuksegem idejarni, es le is fogok lepni
napok kerdese
most eppen unatkozom
amerikaban meg mindenki dolgozik, uresek a forumok, igy ide irok
horgaszni meg csak 2 utan akarok menni
egyeb kerdes?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 17:58:35

ja es utana is barmikor ha kedvem lesz felnezek
jelentosen kevesebbet akarok, de miert is ne
azert mert idokozben amerikai IS lettem magyar maradtam es kb 5 eve jarok erre a blogra
ugy fogalmaznam jelentosen csokkenteni akarom az indexes latogatasaimat
a tobbi magyar oldalt mar szinte mindet lezartam
akarsz meg valamit tudni rolam?

England win The Ashes! 2013.04.30. 18:12:14

Esti mesénkent olvastátok, kedves gyerekek!

www.youtube.com/watch?v=tX7SH5nKCPs

:D

Ja, még mielőtt nyugovóra térnétek:

"csak szolok
O (mármint gabors - a szerk. megj.) nem honfitarsam, O (mármint gabors - a szerk. megj.) nem amerikai..."

/P. Coelho/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 18:16:24

@Dr Jozef Vengloš:
hat nem
mi a hazugsag?
mi a nagyot mondas?
O nem amerikai
O zoldkartyas magyar
egyeb kerdes?
/azt nem ertem miert nem volt neki erre eleg 9 ev amire nekem 3-4?/
de O dolga
viszont ha meg van a magyar allampolgarsaga, addig reszben honfitarsam, mindaddgi amig en le nem adom, ezen meg gondolkodom/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 18:17:31

bar miert adnam le?
itt a homaron vannak a vereim:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 18:19:28

@Dr Jozef Vengloš: naszoval sem hazugsagot /Hary/
sem nagyotmondast Munchausen? nem tudtal elohuzni a paklibol
pedig van vagy 50 ezer hozzaszolasom
szereny eredmeny
ilyen erovel mondhatnam, hogy ..... vagy
es ennyi
gratulalok
csokold meg oregcigot, igyatok egy kannasfroccsot es enekeljetek el az almodj kirajlanyt

helianthus 2013.04.30. 18:36:57

@Dr Jozef Vengloš: egyértelműen károkozás volt a részemről, ami egyenes arányban vonja maga után az elmaradt hasznot. Perelhetsz. :D

@hagyma: " most pl unatkozom"
Értem. És ezért idejársz a pofonokért. Én azért tudnék jobb szórakozást, ha unatkoznék, erre mondjuk középsulis éveim óta nem volt módom. De ez már egy másik történet, nem vagyunk egyformák. Csak tényleg nem értem miért jó neked itt és így, ahogy már elég régóta vagy. Mert ha jól elbeszélgetnél másokkal az ok. De ez az állandó kakaskodás, ami rajtad IS múlik, nekem nem tűnik szórakoztatónak. Régebben jobb fej voltál, na, ha már kigondoltam, kimondom.

Vladimir Harkonnen 2013.04.30. 18:49:13

@fghjk: Akkor jobbkéz, mint azt a tanfolyamon tanították! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 18:49:33

@helianthus: pofonokert?
Te mit olvasol?
en jol szorakozom
van aki nekem akar esni es azon tudok rohogni
kurva kemenyek , megmondjak a tutit rtolam
komolyan szorakoztato
vannak akik meg szinten szorakoztatoak, mer poenokat irnak
Te azt hiszed en harcban allok?
en jokat rohogok mikor minositenek
sot igyekszem nekik feldobni a labdat, hagy ussek le
regebben mindenki jobb fej volt, nem csak en romlok
olyan mint a hazassag, 5 ev alatt elkopik a humor es a stilus
amennyire untok engem en is annyira
ezert is mondtam, asszem kis szunet nem art
mikor elkezdtem homarozni ledoltem a szekrol a rohogestol, de szo szerint, Mary kerdezte hivjon-e orvost
nem ertette mi van
ma meg rutin lett
erdekel azert, mint mondtam torzskocsma, de mar regen nem a regi
de nincs ezzel baj

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 18:55:03

@helianthus: ja amugy hogy vencigany baszogat, az musor, nem kell komolyan venni
apti regen utal, mert szenilis ven barom, most tudom azert lett ideg mert felraktam agam a remingtonnal:)
hehe
mert neki nem lehet
egyevesonkentes jofej volt, de valami szar tortenhetett az eleteben, mert bar a humora megmaradt, lathatoan valtozott
ez a cshszlovak fociedzo meg megutalt, mert Igazsagosnak elmondtam a velemenyemet
namost ha rad szall 3 torzskommentelo, akkor a falka boldgo es koveti
en meg rohogok
az emberek kiismerhetoek
itt szeretnek elnezesest kerni most es mindorokre, hogy jol erzem magam amerikaban, szeretem a felesegem, O is engem, gyonyoru helyen lakunk stb.:)

England win The Ashes! 2013.04.30. 18:55:21

Üdvözlök mindenkit az első pszichiátriai fakultációnkon.
Kezdjük mindjárt egy kérdéssel:
Mire utalnak a megfigyelt szimptómák a fenti páciensnél?

a) demencia
b) skizofrénia
c) disszociatív amnézia
d) Korszakov-szindróma
e) CJD
f) egyéb

Jelentkezzenek bátran, akiknek ötletük van! Ön ott, a harmadik sorban, tessék!

:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.04.30. 19:05:04

@fghjk: Akkor - ha jól tudom - egyenrangúvá válik a kereszteződés.

England win The Ashes! 2013.04.30. 19:07:38

@helianthus: Jó. Csak előbb felfogadok egy kirendelt ügyvédet. :DDD

England win The Ashes! 2013.04.30. 19:08:54

@helianthus: @Dr Jozef Vengloš: Vagy rendelek egy befogadott ügyvédet?

A fene sem tud eligazodni ebben a jogi nyelvezetben. :DDD

Anomalocaris (törölt) 2013.04.30. 19:14:11

@helianthus: Pszichoanthus. Megint ily későn? Nem lettél közben éjjeliőr a hullaházban véletlenül?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.30. 19:36:44

Adalék, részletesebben :
totalcar.hu/magazin/kozelet/2013/04/30/igy_uszta_meg_a_gyorshajtast/

@helianthus: Akkor ez így jó?
Engem még nem nagyon büntettek meg olyasmiért, amit el is követtem, csak olyanér, amit a rendőr rám húzott.
Kicsit elegem van már ebből.

Megoldó 2013.04.30. 20:19:28

Valami gugliguru kikereshetné hogy valamelyik kerületben egy év alatt tízszeresére nőtt a birságolás.Az is egy szép történet, meg ez is: hvg.hu/itthon/20130408_rendorseg_intezkedes_feljelentes_kenyszer

helianthus 2013.04.30. 20:34:13

@Dr Jozef Vengloš: ezt vegyem fenyegetésnek vagy ez még csak a célzás arra, hogy jön a fenyegetés. :D

@Böritigin: őőőőőő....nem. :) Szeretnéd, mi? Csak változtak a dolgok, megváltoztam én is, meg a munkarendem is, nem mellesleg. Most fiszont búcsúznom kell Tőled (is) sajnos.

@ColT: dehogy jó! Ki mondott ilyen hülyeséget neked? De ha így van, mit tudsz tenni? próbálod elkerülni a trükkjeiket és túlélni. :(

England win The Ashes! 2013.04.30. 20:47:31

@helianthus: Ez most kicsit olyan volt, mint az egyik kedvenc tanárom mondása: "Megbeszéljük, hogy mikor lesz a megbeszélés."

Egyéves Önkéntes 2013.04.30. 21:09:49

@hagyma: Nos kedves hagyma, nem ért semmi szar dolog az életben, ha leszámítjuk az éppen aktuális idióta kormány ámokfutását. Kiválóan érzem magam.
Ám és azonban, egyfajta küldetéstudat hajt engem, a hülyeség minden formája ellen küzdök.
Én nem szeretem, ha valaki valaminek teljesen a hatása alá kerül és megszűnik gondolkodni.
Legyen az amerika, albánia, fidesz, mszp, katolikus egyház, szcientológia bármi.
Amikor te vagy ilyen, akkor neked mondom meg, ennyi és kész.
És ha nem lennel néger, akkor is meg merném mondani neked ezt! :)

Anomalocaris (törölt) 2013.04.30. 21:34:46

@helianthus: Hát ez érdekes. Állandó minkahely? Nyári munja? Korábbi monkahelyek?

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.30. 21:38:02

@Manyecska: Nekem még az alteregóm se elsőzik, tuthatnád.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.30. 21:39:37

@ColT: "@Manyecska: 2 hozzászólása volt, ha Atpi az, akkor regelt egy újat."

Na legyen nektek karácsony, nézzétek meg hány hozzászólásom van és mijóta.
.
.
.
.
.
.
.
Kitiltottak valahonnan, és lusta vagyok váltogatni.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.30. 21:42:13

@agresszív kismalac: :))

Hülye. Miattad már a hagymát is elolvasom, te vagy a zoka.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.30. 21:46:25

@MrZed001: Lüke vagy! Te ne arra a faszfejre pazarold a művészetedet! Engem ekézz ilyes stílusosan! Lécci, écci, lécci!

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.30. 21:51:20

@helianthus: "@ColT: "bármikor megbüntethet a rendőr bármiért""

Naszóval. Biztos van olyan alkalom, amikor éppen minden klappol, és nem büntethet meg. De ezek fordítva csinálják. Beállnak egy harmincas tábla mögé, és ott halásznak. Senki sem tökéletes a végtelenségig, egyszer belebotlik mindenki egy ilyenbe. Nemrég csesztek meg egy 70-es úton 72-vel. Nem is értem, nem szoktam ilyen lassan menni. De szerintük 50-es út volt. Le akartam dolgozni, de asszonypajtás akaratom ellenére kifizette.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.30. 21:53:45

@helianthus: "ha szemüveges vagy, kötelező, hogy legyen nálad tartalék szemüveg"

Csak akkor, ha ez így szerepel a jogsidban is. Nekem nem írták, de azért van annyi eszem, hogy tartok tartalékot.

(Tartok tartalék tartárt is.)

England win The Ashes! 2013.04.30. 21:55:05

@Böritigin: Itt már cicamondás alapos gyanúja forog fenn.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.30. 21:55:30

@Böritigin: Jól elvagyok magamban mi? Csak visszaolvasom, és hintem az igét. Elkövettem azt a hibát hogy több órát dolgoztam egyfolytában, ilyenkor rendesen lemaradok.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.30. 21:59:25

@Dr Jozef Vengloš: Ez Nekem is eszembe jutott, csak addigra már sajnos megnyomtam a küldés gombot.

England win The Ashes! 2013.04.30. 22:01:50

@Böritigin: Nem baj, nagylekű leszek. Vegyük úgy, hogy te mondtad. :)

England win The Ashes! 2013.04.30. 22:02:56

@Böritigin: @Dr Jozef Vengloš: És még micsoda elgépelést csempésztem neked a kommentbe engesztelésül! :D

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.30. 22:03:28

@Dr Jozef Vengloš: "Ön ott, a harmadik sorban, tessék!"

Én? Tényleg én? Ja jó. Akkor. Khm.. Szerintem a gé a megoldás.

g) Gecizabálópöcsfej.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.30. 22:04:19

@atpijkamo: Akkor gondolj bele, Nekem milyen stresszesek az estéim, mert Nekem még a comment blogot és a komplett indexet is át kell olvasnom, méghozzá figyelmesen, gyűjtve az elgépeléseket. Mindig ez kering a fejemben, ha később érkezek haza, hogy csak nehogy a gyűjtemény rovására menjen.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.30. 22:08:28

@Böritigin: Csináltam neked új szabályt. Mostantól minden nap csak tíz helyesírási hibát gyűjthetsz ösze.

Azzal gyorsan megleszel, és jöhecc homározni.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.30. 22:16:39

@atpijkamo: Én nem Vagyok grammarnazi, Én elgépeléseket gyűjtök!

Anomalocaris (törölt) 2013.04.30. 22:18:07

Egyébként most is éppen a címplapon:

"Lopez mentette meg a szégyentől a Realt, valahgy odaért Gündogan ziccerére. Előtt Lewandowski szétlőtte a felső lécet."

:))

Anomalocaris (törölt) 2013.04.30. 22:19:22

Címplap! Ez egyre jobb lesz!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 22:57:47

@Egyéves Önkéntes: en nem vagyok amerika hatasa alatt, sot mar annyira regen itt elek, hogy sokkal jobban latom a hibait, mint barki otthonrol
nade azt is ami pofonegyszeru itt es otthon is mukodhetne siman
ez van
a hetkoznapi elet lazabb
mehetek horgaszni/emlekszem otthon majdnem parttagnak kellett lenned hozza es horgasziskolaba kellett menni, hogy kifoghass egy halat, vadaszatrol nem is beszelve/
gondolom most mar enyhebb a dolog, de en orulok, hogy felnottkent kezelnek es egy igazolvanyra kiadnak egy vadaszpuskat
namost meg sorolhatnam
ez itt egy hajp lett, ezen a blogon, hogy en istenitem amerikat
par irigy ember, aki sosem tudna meg szlovakiaig sem eljutni elejt par megjegyzest es akkor racsapnak tizen
orulnek, hogy de jol megmondtak es a csorda orul es megy utana
megmondtuk az amerikasnak:)
ez nagyon jol megfigyelheto es mosolygok rajta csak, hidd el
es erdekes mert nekem is feltunt, hogy Jani haverja hogy isteniti albaniat, ami azert nem magyarorszag es amerika, de O kevesebbet kap
amerikat 20 eve divat szidni es utalni es az emberek nagy reszenek halvany segedfogalma sincs az itteni hetkoznapi emberek / mint en/ eleterol
na nem akarok en errol tanulmanyt irni, szerintem siman jol el lennenk egy sorozgetesen, te mast gondolsz rolam es Maryrol en valoszinu mast rolad es ez igy van jol
en orulok, hogy ilyen gyonyoru helyen lakunk es kemeny munkaval biztositjuk a megelhetesunket
ennyi
bar tegnap egy legalabb 8 kilos harcsa leszakadt

England win The Ashes! 2013.04.30. 23:07:40

Basszus! Találtam egy doboz Kleenex-papírzsepit a szekrény mélyén, most gyorsan telesírom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 23:24:35

@Dr Jozef Vengloš: tedd Igi oleben
O megtvigasztal
megsimogat
ilyesmi
Isten is egymasnak eteremtett titeket
bar be kell szerezned egy traktort
amugy fejletteb orszagokban a legutolso motelben is van kleenex a klotyon
siras es orrfujas celjabol, ott ugy a mosdokagylon

England win The Ashes! 2013.04.30. 23:31:54

Na tessék, ez már tényleg paranoia.

Az ember röhög a Madrid kiesésén, erre máris beugatnak neki.

England win The Ashes! 2013.04.30. 23:46:04

@Dr Jozef Vengloš: Igaz, a francért lepődöm ezen meg? :)

napalm 2013.04.30. 23:59:04

@atpijkamo:
én nem szeretek szemüvegben vezetni.
ki is vetettem ezt a passzust a következő orvosin.
a hülye körzeti orvos nem fogta fel hogy csak a szgép elé kell a szemüveg, vezetésnél kimondottam zavar.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.01. 00:04:48

@napalm: Féhomályos orvosi szobában kitágult pupillával persze, hogy nem megyek át a teszten. Be fogok magolni pár táblát. :))

ecch 2013.05.01. 01:33:09

@herk: Én, egy ismerősöm sportpályaépítési perének részletes ismerete után már meg sem lepődöm ezen.. Azelőtt csak reméltem, hogy túlzások, amiket hallottam, de amikor élesben láttam hasonlókat, lehűltem..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 01:43:31

@Dr Jozef Vengloš: en realos vagyok radasul
utalom a barcelonat
es meg lehet azok kepesek lesznek tovabbjutni, de akkor eloveszem a remingtonom
mar 74-ben volt bayern zaszlom
igaz kicsi

Egyéves Önkéntes 2013.05.01. 06:19:03

@hagyma: Te ezt az egészet nem érted.

England win The Ashes! 2013.05.01. 08:26:03

Nofene, ezek szerint gyenge pontra tapintottam. De a francért kell ekkora cirkuszt csapni egy szaros csapat kiesése miatt.

Az Arsenal évente ennél cudarabbul zúg ki, mégsem arénázok.

bele a közepibe 2013.05.01. 10:54:01

Szerintem egy nemzeti vak komondor vitte el azt a táblát, ahogy az ilyen "jogállamokban" szokás. Mit vártok egy kibaszott diktatúrában?

Fideszes zombik, mikor ébredtek már fel?

Tormas Torontal 2013.05.01. 12:23:10

Milyen mocsok egy kép ez? Rajzoltad, baszod?

Don Quixote de la Ferko 2013.05.01. 13:17:08

Kerestem a KRESZ-ben azt, hogy lehet rutinból vezetni, de sehol nem találtam benne.
Valami olyasmi van benne, hogy az éppen aktuális útviszonyok szerint kell közlekedni, és ebbe beletartizk valami hülye szabály, hogy a táblákat figyelni kell, és a táblák utasítása i szerint haladni.

No, pont ezért nem érdekel, hogy a sok szarrágó barmot teljesen jogosan megbüntették. Sajnálatos egy olyan országban élni, ahol a legelemibb KRESZ szabályokkal nincsenek tisztában a közlekedők, és ha lebuknak, akkor nem az az első, hogy fizessenek, hanem mindenféle kifogásokat keresnek, amivel ki lehet bújni a tudatlanságuk következményei alól.

Szánalmas gyökér az összes, nem szép amit mondok, de remélem mindegyik a saját, vagy családtagja bőrén tapasztalja meg egy hozzájuk hasonló idióta ámokfutó véres száguldozásának következményeit.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.05.01. 15:17:05

@hagyma: Amelyik harcsa elviszi a horgot, az törvényszerűen legalább 30 kilós...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.05.01. 15:36:13

@Don Quixote de la Ferko: Amit írtál, úgy igaz, csakhogy a magyar rendőrségi kontraszelekció kialakított egy - a cigányokhoz hasonlóan - kifelé, az őket eltartó társadalom felé hazudozó, a közösséghez tartozókat bűnözői technikákkal is megvédő kultúrát.
Nem a bajtársiassággal és még csak nem is a betyátbecsúlettel van a baj, hanem azzal, hogy a bíróság elé kerülő ügyekben (zsanettelések, szemkilövések, csempészések, stb.) a tettek, a "tényállások" csak ritkán különböznek a civil bűnözők cselekményeitől...

McZozo 2013.05.01. 15:38:27

@hagyma:
egyetertunk de ettol meg erre sajna sehol nem hivatkozhatsz mert erre mondhatjak hogy akkor a jobkezes utcanal ma is atmesz mert tegnap se jott senki ? :) Amugy az egesz szemetseg ebben nincs kerdes de sajna amig valaki nem tudja bizonyitani hogy marpedig a rendor szerelte le addig nem tudsz mit csinalni mert a j og szerint nem megszokasbol kell vezessel. az egy mas kerdes hogy ha logikus szeretnek lenni es ez egy valos valtozas akkor nem az kene hogy letekerem azt a tablat es jol van hanem mivel itt tenyleg 20 eve mindenki ugy tudja hogy 70 az lenen alogikus hogy bikinis csajok kezukben villogo tablaval hivjak fel a figyelmed hogy hel marha mostantol megint 50

Don Quixote de la Ferko 2013.05.01. 16:28:07

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Így van.
És a sajnálatos az, hogy ilyen esetekben nem a rendőrség "rendbetétele" a fő cél, hanem az igazságtalannak vélt "pénzbehajtás" visszafordítása, a pénz visszaszerzése.
Ez a szitu tökéletesen megfelelt volna egy folyamat elindítására, de sajnos elesett a kicsinyesség mezején.

A baj tényleg az, hogy az érintettek úgy tűnik agyilag alkalmatlanok a szituáció teljes megértésre.

Röviden összefoglalva a történések:

A rohadt szemét rendőr nem jelentette a tábla eltűnését, hibázott, le vele, azonnal elítélni, kirúgni, felnégyelni, meghurcolni, hogy eszébe ne jusson többé a pénzbehajtás, és különben is, mit képzel a rohadt szemét rendőrség, hogy pénzt mer kérni a hibámért, hiszen az én hibám az nem hiba, az a hiba azért történt mert a nap, a szél, a hold, a tengerek, a szomszéd, és különben is mit képzelnek, ha nekik szabad, akkor nekem is, semmi közük ahhoz, hogy hibáztam, és különben is nekik, mindenki, csak ők a hibásak, én csak áldozat, akit a körülmények, a sors, az ország, a Gyurcsány, az orbán, és nem vagyok hibás...

Röviden összefoglalva, egy olyan országban élünk, ahol senki sem hajlandó vállalni a tettei következményeit, minden hibájáért mást tesz felelőssé.
És ez a nagy baj, ehhez a fejekben kéne elsőként rendet tenni, de mint látható, a csóróság mindenek felett.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.01. 18:27:26

A sok rendpári "fizessen az autós ha hibázik" idiótát minden reggel és minden este áthajtanám egy szakadék fölött egy félméter széles korlát nélküli hídon. Ha hibázik, leesik. Nem egy nehéz feladat. Ne hibázzon! Minden nap le fog potyogni néhány, egy év múlva már csak a tizedük lesz meg.

A rendőrségnek az a dolga, hogy a szabályszegőket a szabály betartására szorítsa. Ennek hatékony módja a figyelmeztetés és büntetés. Szajnos ebben nem jeleskedik a rendőrség. Viszont az éves behajtási tervet teljesíteni kell. Ennek hatékony módja a büntetési tételek egekbe emelése, és behajtása ott, ahol a legkevésbé indokolt szabály van érvényben.

helianthus 2013.05.02. 10:13:15

@Böritigin: hát ez már igazán nem homár téma. Kb sok hetes elmaradásod van amúgyis, küldjél privit és talán elmesélem.

@atpijkamo: "Beállnak egy harmincas tábla mögé, és ott halásznak"

Csak szólok, idevág, hogy itt két helyen is eltűntek a 30-as táblálk (zebra elől, egyik helyen iskola is van.) Csodálkoztam, de mentem 50-nel, ha már lehet. Erre reggel bemondják, hogy változott a kresz, táblával jelzett helyeken (azt még nem csekkoltam, pontosan milyen tábla) alapból 30-cal kell menni. :( Az elmúlt hetekben elsuhantam párszor ilyen helyeken 50-nel, remélem, még akkor nem élt a szabály és pláne nem mértek be sehol. MErt én amúgy 30-as táblánál 30-cal megyek akármennyire is kivívom vele esetleg az utánam jövő haragját, amire teszek amúgy, de nem engedi meg a büdzsé, hogy 30, 50, 150 ezres büntiket fizessek bármire is.

imittto 2013.05.02. 10:16:04

Bírom amikor elkezd hőbörögni az autósok 90%-a hogy "pénzbehajtás" meg "bírságolási kényszer"...a megoldás rém egyszerű: jól ki kell tolni a bírságmaffiával és nem rutinból kell vezetni hanem figyelni a forgalmat, a táblákat, és szabályosan közlekedni. 13 éve járok autóval, hol többet, hol kevesebbet, B és C kategóriával egyaránt. Az elején volt egy gyorshajtásom, meg 3-4 éve egy tilosban parkolás. Mondjuk pont lesz@rom ha a hátam mögött villognak mert 50-es szakaszon nem 62-vel megyek, vagy mert 100 méteren a harmadik gyalogátkelőnél állok meg a gyalogosnak :)

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 10:21:52

@helianthus: Már kinn is van a törvény? Én még csak a tervezetről hallottam. Szóval valami olyan tábla, hogy egy piros háromszögben egy (vagy két?) gyerek van. Úgyis le kell lassítanod harmincra, hogy legyen időd azonosítani a táblát.

Az autósok KÉPTELENEK megtanulni az indexelés (v.ö. homározás) szabályát, hát ez a tábla szerintem a töbség szellemi szintját meghaladja.

Sok retardált eddig is negyvennel ment, most majd harminccal mennek, hogy BIZTOS ne szabálytalankodjanak. Egy biciklis mögött vígan megyek hússzal, de egy autós mögött nem szívesen.

helianthus 2013.05.02. 10:34:46

@atpijkamo: reggel mondtak valamit a rádióban, de csak később kezdtem figyelni (mindig csak akkor figyelek, ha olyan szót hallok, ami érdekelhet), ezért nem tudom, hogy azt mondták változni fog, vagy már meg is változott.
Ezt a táblát (háromszögben két gyerek kézenfogva :D) amúgy kirakták mind a két volt 30-as tábla helyére.

Kifordított kacagány 2013.05.02. 15:38:05

@Don Quixote de la Ferko: ott is lehet kezdeni a fejek rendbetételét pl, hogy élhető környezetet teremtünk a pógárnak, hogy ne azt érezze mindenhol, hogy szopatva van. utána lehet tőle követelni, hogy tegyen rendet a fejében.

közödeszed 2013.05.02. 15:50:39

és az mitől szakszerű ha a rend őre nem tudja vagy nem akarja tudni hogy milyen sebességkorlátozás érvényes azon az útszakaszon??

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 16:50:20

@közödeszed: A táblák alapján kell közlekedni a KRESZ szereint, erre büntet a rendőr. Szakszerű, de geci. Degecen született.

Anomalocaris (törölt) 2013.05.02. 18:47:37

@helianthus: Én még mindig a válaszodat várom! Úgy kábé két hónapja!!

Don Quixote de la Ferko 2013.05.03. 06:56:59

@Kifordított kacagány:
Ameddig a polgár a szabályokat szopatásnak érzi, addig a polgár fejének rendbetétele az első.

Don Quixote de la Ferko 2013.05.03. 07:02:01

@`atpijkamo:

"A sok rendpári "fizessen az autós ha hibázik" idiótát minden reggel és minden este áthajtanám egy szakadék fölött egy félméter széles korlát nélküli hídon."

Biztos ez lesz a véleményed akkor is, ha a gyerekkocsidat veled együtt lövi fel az égbe egy gyorshajtó a zebráról.

Don Quixote de la Ferko 2013.05.03. 07:06:55

Remélem törvényhozók is olvassák:

A kétharmadtól az első általam is elfogadott rendelkezés lenne, ha törvényt alkotnának arról, hogy a rendőrségnek joga legyen leszerelni adott táblákat, és a tábla szabályozása nélkül automatikusan életbe lépő a "kizsákmányolt" autósok szemében "zaklatásnak és vegzálásnak" tűnő KRESZ törvényeket hatékonyan ellenőrizhesse, és megfelelően büntethesse. Akinek nem tetszik, az első szorzó a kettes, és így tovább egészen Fedák Sáriig.
A magyar nem ért a szép szóból, puskatus kell neki meg nyakas. Abból talán tanul.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.03. 08:50:43

@Don Quixote de la Ferko: "a rendőrségnek joga legyen leszerelni adott táblákat"

Az nem jut eszedbe, hogy esetleg inkáb a dolgukat végezhetnék?

helianthus 2013.05.03. 09:11:30

@Böritigin: nem mondod! Én jövök? Én meg azt hittem Én várok Rád!

Don Quixote de la Ferko 2013.05.03. 11:56:10

@atpijkamo:

Kösz. olyan jót nevettem. Nem veld, rajtad.

Nagyon nem vagy képben.
Pont azt tették. Oszt milyen hisztéria támadt belőle, mert aki megborult a gyorshajtása miatt, az azonnal, igazi zsigeri tahó magyarként a szocializmusban megszokott, és az utóbbi évek orbánista demokráciájában újból kialakult erkölcs szerint másban kereste a hibát, mert ugyi a gerinchiány általában ide vezet.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.03. 12:20:46

@Don Quixote de la Ferko: Hány baleset is volt az egérúti gyorshajtásokból? Hány nagymamát és csecsemőt is ütöttek el a zebrákon?

Az a szánalmas, hogy nem csak nem vagy képben, hanem nem is tudod, hogy mennyire nem vagy képben.

Don Quixote de la Ferko 2013.05.03. 13:13:20

@atpijkamo:

Szánalmas vagy.
Írtam már, de úgy tűnik nem árt egy kicsit tisztázni a helyedet.
Remélem a te gyereked vagy nagyanyád repül az égbe egy hozzád hasonló idióta miatt. A hozzád hasonló gyökér csak abból tanul.

Zsenike. A törvényeket be kell tartani, és senkit nem érdekel, ha szerinted nem veszélyes, ha nincs betartva. A hozzád hasonló sötét száguldozó barmok miatt van a balesetek többsége, és erre nem mentség az, hogy szerinted lehet menni, vagy nem.

Húzzál bele, ne gondolkozz, toljad, száguldozz, erre vagy alkalmas, a gondolkodással ne törődj, láthatóan nem erősséged.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.03. 13:18:09

@Don Quixote de la Ferko: A szövegértésed gyakorlatilag nulla.

"A törvényeket be kell tartani,"

Hát ha betartanák. De van aki ezt nem teszi. Ezért van a rendőrség, hogy betartassa. Illetve lenne, mert ilyen alibi szarságokkal foglalkozik, ahelyett, hogy a veszélyes sofőröket kiszűrnék. Ezt vagy megérted, vagy nem, többet nem magyarázom.

Manyecska 2013.05.03. 13:34:52

@Don Quixote de la Ferko: nekem az első barátom az M3-on halt meg /ez már rég volt/, esős időben egy szaros trabantban, amelyeket virsligumik tartottak. Isten kezében vagyunk. Én csak azért nem voltam velük mert valami közbejött. szerencsére!!!

Manyecska 2013.05.03. 13:37:39

Tapasztalatom szerint a gyorshajtók többsége ivott/drogozott/agybajos....szóval kezdhetnénk ezen szerek betiltásával inkább mint a sok "gyökér" savazásával..semmi értelme. Mondom hogy isten kezében vagyunk na, keine pánik, nefossámán.

Anomalocaris (törölt) 2013.05.03. 19:14:03

@helianthus: Hát bizony fatális tévedésben leledztél.

Tormas Torontal 2013.05.04. 09:11:57

Erról a mocsok rossz képről, mit lehet megállapítani?

Don Quixote de la Ferko 2013.05.04. 16:18:49

@atpijkamo:

"Ezért van a rendőrség, hogy betartassa."

Te magadtól vagy ennyire egyszerűen hülye, vagy összegyűltök tízen, húszan, hogy összeadva elérjétek legalább a kétszámjegyű IQ-t?

Zsenikém, pont ezt teszi a rendőrség. Betartatta a törvényt. Aki nem tartotta be, és a hozzád hasonló buta rajongóik meg habzó szájjal fröcsögnek, hogy milyen szemetek.
Próbáld már eldönteni, mit akarsz, kicsit zavarosak a hisztériáid.

Don Quixote de la Ferko 2013.05.04. 16:20:15

@Manyecska:

Ti pánikoltok. Én betartom a szabályokat, ha egy kicsit jobban megérted a sztorit, akkor éppen azok pánikolnak, akik tojtak a törvényekre.

glinolid 2013.05.05. 00:04:19

@helianthus: Az USA-ban, a traffic courton lazan ejtenek ezt az ugyet, a rendoroket pedig, meg lazan be is perelhetnek ezutan, mert egyertelmu a szandekos karokozas.

helianthus 2013.05.06. 10:38:23

@glinolid: értem és kösz az infót. Sokat azért nem segítettél vele, mert mi egy kontinenssel arébb vagyunk, meg ilyenek. :D

Manyecska 2013.05.06. 10:45:34

@Don Quixote de la Ferko: else olvastam a posztot, megfeküdné a gyomrom. És te a gyorsforgalmi egérúton ötvennel mennél ha nem lenne tábla, életszerűtlen...két perc alatt legyalulnának:D!

Don Quixote de la Ferko 2013.05.06. 20:12:42

@Manyecska:

Nem gyorsforgalmi. Te sem hallottál a KRESZ-ről.
Legyalulnál. Persze. Oszt hogyan? Nekemjössz hátulról? Letojom, a törvény szerint te vagy a hunyó.

Szerinted mekkora ívben szarom le a gyorshajtókat? Nem igazán szokta elérni az ingerküszöbömet a fél méterrel mögöttem habzó szájjal őrjöngő hozzád hasonló hülyegyerek. Ha nem tetszik a tempó, lehet bemenni a belső sávba, és elhúzni a k. anyuciba.

Ez ennyire egyszerű. Pont mint a gyorshajtók.
süti beállítások módosítása