Tékozló Homár

Valami gáz van az Auchan üzemanyagkártyájával

2013.05.06. 14:31 | jackyll | 51 komment

Zsoltnak nem sikerült az Auchan ügyfélszolgálatánál megváltoztatnia üzemanyagkártyájának PIN-kódját, de kapott helyette egy biztonsági kódot, amivel a következő vásárlásnál majd megváltoztathatja. Ez természetesen nem sikerült, majd a második és a harmadik biztonsági kóddal sem, amire letiltotta a rendszer a kártyáját. Meglepetésére a letiltást követően azt javasolták neki az Auchanban, hogy kérjen kölcsön hirtelen pénzt, különben hívják a rendőrséget:

Tisztelt Auchan, Egy hónappal ezelőtt kerestem telefonos ügyfélszolgálatukat 123456789123456789 számú üzemanyagkártyámmal kapcsolatban. A regisztráció idején megadott emailcímem megszűnt, ennek megváltoztatását kértem. Ez mint kiderült, lehetetlen, így Önök továbbra is egy nem létező emailcímre küldenek minden “hivatalos” megkeresést… Mindezt a 21. Században. A fenti üzemanyagkártyához tartozó PIN kód megváltoztatását is szerettem volna elvégezni, ismételten sikertelenül. Ehelyett kaptam egy biztonsági kódot, mely az ügyfélszolgálat elmondása szerint arra szolgál, hogy a benzinkúton a vásárlás esetén lehetőségem legyen a PIN megváltoztatására. Első vásárlási kisérletre ez nem sikerült, az Önök által megadott kódot nem ismerte fel az üzemanyagkártya rendszer kétszeri próbálkozásra sem… Nem tehettem mást, kifizettem a vásárolt összeget saját bankkártyával. Arra gondoltam, én írtam fel rosszul a biztonsági kódot…

Ügyfélszolgálatukkal újból kapcsolatba léptem, legnagyobb meglepetésükre hihetetlennek és érthetetlennek tartották, hogy a biztonsági kódot nem fogadta el a rendszer, hiszen az megfelelő volt… A garancia kedvéért kaptam egy második biztonsági kódot is, ha netán az első megint nem működne… (1234 és 5678)

A mai napon a maglódi áruházukban vásároltam ismét üzemanyagot. A pénztárost külön előre figyelmeztettem, hogy biztonsági kódot használok PIN helyett, mert a PIN kódot szeretném lenullázni… Elmondása szerint sohasem hallott ilyen kódról – az Auchan üzemanyagkártya eleve meglepetésként érte - de kérte, hogy mindenképpen próbáljam meg, mást ő sem tud… Háromszori sikertelen próbálkozás után a kártya letiltásra került… Kértem, hogy beszéljen az ügyfélszolgálattal, ügyeletes vezetővel, bárkivel… Egy gyors telefon után kiderült, hogy az áruházvezető nem elérhető, és üzemanyagkártyával kapcsolatban senki sem tud segíteni ebben az időpontban (2013. május 5. este 6:30 körül)… Fizessek mással, kérjek kölcsön… Ezek voltak a pénztáros javaslatai, ellenkező esetben rendőri feljelentést csinálnak azonnal! Hm, tessék???

Tehát a kb xxx ezer forintos egyenleg ellenére, az ügyfészolgálat gyengesége és az üzemanyagkártya rendszer megbízhatatlansága mellett RENDŐRI FELJELENTÉSSEL fenyegettek elnézéskérés helyett?

Kérem fentiek haladéktalan kivizsgálását. Telefonos ügyfélszolgálatukkal ismételten beszéltem, panaszomat rögzítették. Kérem szíveskedjenek tájékoztatni panaszom azonosítószámával kapcsolatban.

Üzemanyagkártyáim azonnali megszűntetését kezdeményeztem ügyfélszolgálatukon keresztül, ez azonban sajnos csak személyesen kezdeményezhető… Tehát regisztráció, stb online… Megszűntetni csak személyesen… Komolyan?

Levelemmel egyidőben a fentieket a PSZÁF és a cégcsoport francia központja felé is továbbítottam.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2013.05.06. 14:34:08

Jó dolog a teknika. Ez a sokmindenféle üzemanyag meg hűség meg pongyűjtő kártya. Kár hogy akadozik a hatásmehanizmus.

vénszivar 2013.05.06. 14:37:38

Gatyi kártya gyűjtő...gető!:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.06. 14:39:45

Auchan-üzemanyagkártya???
Maaaaargit!!!
Nooooormális???

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.06. 14:43:42

Azért, ha egy Auchan-pénztáros nem látott még Auchan-üzemanyagkártyát, az azért jelent valamit.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.06. 14:44:14

@agresszív kismalac: "Auchan-üzemanyagkártya"

Ez olyan zagyvaság, mintha a T-Com-tól veddéd a gázt meg a villanyt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.06. 14:47:09

Kitalálom: a megszûnt ímél szolgáltatói volt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.06. 14:53:46

Azt, hogy a megszüntetés rövid ü. Irdatlan nagy tockos.

ferand1979 2013.05.06. 14:55:54

@Kellemes Zérókomponista: gondolom én is...
De szolgáltatói e-mail címet csak azok csinálnak (és komoly céges levelezéseket folytatnak rajt'), akik nagyon zöldfülűek..
A mai világban egy freemail-es cím is sokkalta biztonságosabb, mint egy szolgáltatói-s..
(a saját freemail-es címem 1998-ban készítettem, még freemail.c3.hu végződéssel, és mégha nem is folytatok rajta komoly levelezéseket, amióta gmail-es lettem, megtartom, tudni szeretném, hogy meddig tud így elélni.. Gondolom amíg az origo működik, addig fenttartják a freemailt is..)

De ezek után már meg sem lepődöm, hogy valaki képes pénzt átcsoportosítani egy másik kártyára (átutalási díj ellenében), hogy azzal tudjon pár %-al olcsóbban vásárolni.. Majd ha gond van (nem elérhető a a pénze, meghibásodik a kártyája, esetlegesen lejár, és kamatterhe mellett lemegy minuszba...) akkor óbégat..

Ai ilyen ember sikeres... nem? lehet?
A posztolót lehet má'n?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.06. 15:08:36

Megszűnik az e-mailed -ok. Bejelented -> ok. Nem hajlandóak -> ok. Biztonsági kóddal nem változik a PIN -> nem használod tovább a kártyát, mert lehetett rá számítani, hogy nem fog tovább működni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.06. 15:10:15

@ferand1979: +1

Különben az Auchan balfaszsága is egyértelmű, ez van, ha hülyék találkoznak.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.06. 15:18:05

@Kellemes Zérókomponista: A megszűntetés csak falun rővid ű. Városi jampecok míndent hósszú ékezezettel írnak. Ez a műveltség, ember, ez a műveltség. (Szerintük.)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.06. 15:29:42

tessék már elmondani, hoyg mijafranc azaz osan üzemanyagkártya!!!!!!!!
Basszus lemaradtam valamiről?? Én meg a saját pénzemen tankolok! Barom vagyok na.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.06. 15:34:50

@ferand1979: Fríméles, géméles címet céges használatra csak a nagyon zöldfülűek csinálnak. Nincs ügyfélszolgálat, valamit elcsesz a szolgáltató, véged.

vénszivar 2013.05.06. 15:35:39

@batgirl: Ugyan már! ilyent ne mondj, mert megorrolok...
Nemsokára itt van újra a vasárnap.:)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.06. 15:36:12

@batgirl: Az KFC-s üzemenyagkártyával akárhányszot újratöltheted a kocsidat.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.06. 15:38:11

@vénszivar: Necsináld, még befele megyünk a hétbe.

Olyan autót kell venni, amit szerdán gyártottak, mert hétfőn még mindenki részeg, pénteken meg már mindenki menne elfele, a csavarokat se csavarják be rendesen.

vénszivar 2013.05.06. 15:46:23

@atpijkamo: :D Viszont ha vasárnap ten magad szerelted össze, akkor a csavarokra kontra anyát is tehettél...

vénszivar 2013.05.06. 15:55:18

@zsiráfffff: A mostani világ kongresszuson eldöntötték, hogy többet nem lesz karácsony!:)))

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.06. 15:58:20

@vénszivar: Tudod mi a kapadohány. Az a dohány, amit magadnak termelsz, rendesen megkapálod, és olyan pipadohány lesz belőle, hogy karmol a füstye.

A szocializmusban lehetett találkozni ilyen szerszámokkal, amiket a gyári "hulladékból" a munkások a "szabadidejükben" készítettek. Míves munkák voltak. Egy százforintos csavarhúzóban is többezer forint befektetett munkaidő volt.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.06. 15:59:28

@zsiráfffff: Húsvét, anyóca, nyakunkon a húsvét!

ferand1979 2013.05.06. 16:10:02

@atpijkamo: pont mot telt le az ortodox húsvét..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.06. 16:10:57

@batgirl: Az olyan dolog, amiről azt hiszed, hogy neked jó, pedig csak az ósünnek jó.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.06. 16:17:17

"Valami gáz van az Auchan üzemanyagkártyájával"

Akkor gázos autóval kell menni, azt lehet vele tankolni! :D

labi 2013.05.06. 16:31:54

Hm, ez esetben az ósan (ósön, mindenkinek ahogy teccik) pénzügyi szolgáltatónak minősül, hogy a pszáfnál kell felnyomni?

bigmac 2013.05.06. 16:49:58

Még meg is lepödik azon hogy a biztonsági kodot nem nyeli be a kártya pin kódnak..és még háromszor is pribálkozik....az ilyennek minek kártya?:)

Auchan Magyarország · www.auchan.hu 2013.05.06. 17:59:07

Tisztelt Homár, Kedves Olvasók!

Az általános szerződési feltételeknek megfelelően PIN kódot nem tartunk nyilván a vásárlók biztonsága érdekében. A biztonsági kóddal a PIN kódot a vevő bármikor megváltoztathatja a töltőállomáson, de a Biztonsági kód csak PIN kód megváltoztatására szolgál, fizetést jóváhagyni ezzel a kóddal nem lehet. Minden töltőállomásunkon üzemeltetünk terminált, amely felül tudja írni a PIN kódot a biztonsági kód megadása után, így újra lehet fizetni egy elfelejtett PIN kódú kártyával is, az újonnan megadott PIN kód használatával. Eddig hasonló panasz – miszerint ne működne a biztonsági kód egy új PIN kód megadásakor – hozzánk nem érkezett. Az e-mail cím szerződéses adat, változtatásához új regisztráció szükséges, ez minden hasonló probléma felmerülésekor megoldható. A maglódi esetről vásárlónk a mai napon tájékoztatta áruházláncunkat levélben, sajnáljuk, ha kellemetlenség érte, és természetesen amint utánajártunk, vissza fogunk jelezni számára. Mindent megteszünk azért, hogy vásárlóink számára a fizetés egyszerű és biztonságos legyen, ezen dolgozunk a jövőben is.

igazságos 2013.05.06. 18:41:10

Hát nem kell bemutatni, ismerem a poszter típusát. :)

yxcvbnma 2013.05.06. 20:27:12

Lenne pár kérdésem.

1. Minek vesz valaki üzemanyagkártyát egy olyan cégtől, akinek 4! kútja van Magyarországon? 10 fillérrel még olcsóbb így a diszkontkútnál az üzemanyag? Bár, ha a kocsi csakis kizárólag Dunakeszi és Székesfehérvár között ingázik, akkor működhet a dolog.

2. Biztonsági kódot keverni PIN kóddal? RTFM Jó, hogy nem a telefonod PIN kódjával próbálkozott.

3. A PSZÁF vajon mit kezd ezzel a panasszal? Azonkívül, hogy a dohányzóban kiteszik a falra a "Hónap hülyéje" felirat alá. Miért nem küldted el a MÁV panaszirodának is? Hátha...

Azért az Auchanos pénztáros is megér egy misét, hogy a saját cuccukat nem ismeri.

gabors 2013.05.06. 22:53:05

@atpijkamo: ezert erdemes ekezetmentesen irni nekem meg soha senki nem baszkodott azon hogy rovid vagy hosszu az u ...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.05.07. 01:34:45

Csak az nem derült ki, hogy miért akarta megváltoztatni a PIN kódot?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.07. 08:35:48

Úgy tűnik, az Auchannál külön Homár-figyelő munkatárs van.

Stormbird 2013.05.07. 16:17:44

Ràérnek netezni ott is, ilyenkor már nincs bent csak egy ügyeletes manager. Meg egy ügyeletes àrúhàz vezetö, du 5 kor leteszik a többiek a lantot.

McZozo 2013.05.07. 16:41:21

Az osszes reszevel egyetertek es dugjak fel maguknak a sunt, az egyetlen az amiben a posztolo is megerto lehetne hogy most manyika kai ula benzinkutban nem lat ra arra hogy mi is van a kartyaval o csak ot tul es elteszi a benzinert a lovet. O erre van odaultetve, viszont az is igaz hogy ebben az e setben mondjuk a modort lehetett volan finomitani azzal hogy de uram igyis ugyis fizetni kell az uzemanyagert de nem mondjuk mindjart rendori feljelentessel fenyegetozni

McZozo 2013.05.07. 16:47:50

@Auchan Magyarország:
Erre meg azt is mondanam hogy korrekt valasz, csak az az egy resze hibazik nalam hogy ha ez igy van akkor manyika a penztaros errol miert nem tud semmit, miert nincs kikepezve hogy eliranyitsa a hulye ugyfelet mi a szoszt is kezdjen a biztonsagi kodjaval.

Putyur 2013.05.08. 08:31:09

@atpijkamo:

Röhögni fogsz; én a T-től veszem az áramot. Kb. 1 éve váltottam, és egyből 8-10%-kal kevesebb lett a villanyszámlám.

@yxcvbnma:

Nem tudom pontosan, de csak itt Budapest 10 km-es körzetében 3 Auchan-benzinkutat tudok, tehát biztosan négynél több van az egész országban. Egyébként rendszeresen az egyiknél tankolok, mert nagyon közel van, és messze ott a legolcsóbb a benzin Budapesten (mielőtt még a károgók átverést emlegetvén közbeszólnának, a gyári normánál alacsonyabb fogyasztást mérek ezzel a benzinnel).
Mondjuk ez az üzemanyagkártya még nem jutott eszembe, de gyanítom hogy van valami mocskos trükk benne (mint az Auchan-vásárlókártyában)...

vénszivar 2013.05.08. 08:38:19

@Putyur: Én sem hallottam s gondoltam, hogy a T-nél van feszkó...
Te már azóta kapod a -10%-ot, fityisz közeli vagy-e? :))):D

Putyur 2013.05.08. 08:46:13

@vénszivar:

Nem kapok 10% kedvezményt. Okosan váltottam szolgáltatót (ELMŰ -> T-csoport), és itt olcsóbb az energia.

Szerintem a pártállásomhoz meg semmi közöd.

vénszivar 2013.05.08. 09:03:11

@Putyur: Húúúú, de purutty vagy putyur!

Csak nem tek-es vagy?! Tudom, tudom ehhez semmi közöm... :D
( de HA! nem ismered a szmájli jelet!:):D)
Még jó, hogy ennyire okos vagy.:):DDD

Putyur 2013.05.08. 09:06:10

@vénszivar:

Értem én a viccet, csak nem szeretem.
Viszont te egy agent provocateur vagy, úgyhogy inkább hagyjuk.
PONT.

vénszivar 2013.05.08. 09:09:03

@Putyur: te csak NE foglalkozzál azzal, hogy én honnan s kitől s miért kapom a járandóságomat...!
VESSZŐ,

Panelproli 2013.05.08. 16:00:43

@atpijkamo:"Az KFC-s üzemenyagkártyával akárhányszot újratöltheted a kocsidat. "
Ja! Sütő olajjal! :-D

Panelproli 2013.05.08. 16:13:58

@Auchan Magyarország: "Egy gyors telefon után kiderült, hogy az áruházvezető nem elérhető, és üzemanyagkártyával kapcsolatban senki sem tud segíteni ebben az időpontban (2013. május 5. este 6:30 körül)… Fizessek mással, kérjek kölcsön… Ezek voltak a pénztáros javaslatai, ellenkező esetben rendőri feljelentést csinálnak azonnal!"
Tisztelt Auchan Magyarország!
Azon tessenek dolgozni, hogy olyan esetekben, amikor a bepánikolt pénztáros éppen a leghülyébb döntést hozza meg amit csak lehet, legalább érjen el egy olyan felelős vezetőt, aki érdemben tud intézkedni.
És akkor szerintem mindenki elégedett lesz! Nem túl bonyolult dolog, az egésznek egy normális és értelmes kommunikáció az alapja.
Pénzt meg szerintem ne bízzanak egy idiótára!

yxcvbnma 2013.05.08. 17:38:40

@Putyur:
Igen, igazad van 10 van nekik. A lényegen nem sok mindent változtat.

Anno még az ÖMV üzemanyagkártya is szívás volt, mert nem sok kútjuk van..
süti beállítások módosítása