Tékozló Homár

Rendelés után változó árak Tesco házhozszállításnál

2013.05.16. 10:27 | jackyll | 81 komment

A Tesco régóta várt szolgáltatását még mindig nem sikerült személyesen megtapasztalni, de szerencsére mások próbálkoznak. B-t nem zavarta a 4 napos szállítás, így ki is nézett pár akciós cuccot. Csak átvétel után eszmélt rá, hogy baj van, mert az összeg nagyjából stimmelt, de néhány termék hiányzott. A telefonos ügyfélszolgálat szerint vagy csak a rendelés napjára vonatkoznak az akciók, vagy változtak menet közben az akció feltételei:

A TESCO online shopban leadtam egy tisztességes rendelést, gondoltam a 899 Ft szolgáltatási díj megéri azt hogy nem kell az üzletbe mennem, sorban állnom, haza cipekednem, stb... Kiválasztottam jó pár akciós terméket május 9-én ahol szerepelt az a megkötés, hogy csak akkor ha legkésőbb 13-án kiszállításra kerül. Ennek ellenére 13-án a már nem akciós áron számlázták ki. Sajnos figyelmetlen volta mikor a futár hozta a csomagom és csak azt néztem, hogy nagyjából annyi a végösszeg, amit rendeltem. Mikor elment a futár, akkor eszméltem rá, hogy voltak olyan cikkek amiket nem tudtak szállítani, azaz a végösszeggel valami baj van.

Tételesen végignéztem és láttam, hogy nem az akciós áron szállítottak. Egyből hívtam az ügyfélszolgálatot, ahol a "az az ár számít ami az adott napra vonatkozik" szöveggel le akartak rázni. Megemlítettem a FVH-t és GVH -t mire az ügyfélszolgálatos időt kért és visszahívást ígért. Kb. 30 perc elteltével ezt meg is tette. Informált róla, hogy bizonyos akciós feltételek megváltoztak és legközelebb nézzem át tételesen a számlát. Ha valami nem tetszik, akkor nyugodtan küldjem vissza a futárral. Ha pedig most nem tartok igényt bármely tételre, akkor fáradjak be egy áruhátba és ők visszaadják a vételárat.

Ezek után emailben is megírtam panaszomat a TESCO-nak, várom válaszukat. Az az érzésem, ez egy tudatos átverés és félrevezetés. Amennyiben nem kapok választ, vagy elfogadható megoldást erre a kínos problémára, a FVH-hoz és GVH-hoz fogok fordulni.

Mindenki figyeljen aki tőlük szeretne rendelni és nézze át alaposan mit hoztak és mennyiért!
B.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2013.05.16. 10:32:10

hosszú évek kitartó munkája meghozta gyümölcsét :) (@A.Snatch: elégedetten hátra dől) :D

Dr. Kix 2013.05.16. 10:32:13

First world problem.

England win The Ashes! 2013.05.16. 10:33:05

Csak sikerült egy (másutt kiválóan) működő lehetőséget elbaszni a magyar teszkónak!

pearlshine 2013.05.16. 10:37:15

Én az online vásárlás kezdete óta így vásárolok a Tesco-nál, maximálisan elégedett vagyok. Amit nem tudtak hozni, ahelyett kék színű szatyorba tettek egy olyat, amit ők hasonlónak gondoltak árban/minőségben (pl. kolbász volt ilyen), aztán vagy elfogadtam, vagy nem.
Az árak (akciósak is) mindig stimmeltek, a futár tételesen végigellenőriztette velem az egész blokkot. Valamint amit nem tudott hozni, az mínusz szerepelt a blokkon is.
Nem hiszem, hogy szándékos lehúzás lett volna. Tényleg ne hagyd legközelebb elmenni a futárt, amíg végig nem nézed.

Panelproli 2013.05.16. 10:39:12

Érdekes, hogy az ilyen változások mindig csak magasabb összeg irányába mozdulnak. Még véletlenül sincs olyan, hogy "közben olcsóbb lett, nem baj?"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.16. 10:40:07

" Informált róla, hogy bizonyos akciós feltételek megváltoztak és legközelebb nézzem át tételesen a számlát. "

LOL, a megrendelted és kifizetted aznap a uot (de a nem fizetted ki, akkor is), azok a feltételek érényesek, amik a rendelékor fennálltak. Tesconak faszkorbács!

England win The Ashes! 2013.05.16. 10:42:24

@atpijkamo: De nem? Itt úgy működik, mint egy klasszikus webshop. Kattintasz, fizetsz, aztán, attól függően, hogy melyik opciót választottad:

- várod, hogy kiszállítsák a címedre

- átveszed az általad kiválasztott hipermarketben (az akkor jó, ha munkaidőben nem vagy otthon, így a futár nem tudja kézbesíteni).

Azon az áron, ami a vásárláskor érvényes, nem ami a kiszállítás napján.

AtiSnatch 2013.05.16. 10:42:26

B.? @Bálintka.: már nem mered kiírni a neved? :D

2013.05.16. 10:45:13

Érdekes hogy a fellendült kötelező multiellenesség óta hogy beszaporodtak a tescoba és auchanba járó lúzerek a homáron. Nem kell szüttyögni. Belöttyinteni az 1:40-es keveréket a trabiba és el kell menni a csirke farhátért. ha valaki nem tudja elolvasni a szabályzatot akkor ne használja a netet. Ha pedig nem ellenőrzi le a számlát (amit egyből meg is vétózhat azzal hogy nem veszi át az adott terméket) akkor ne sírjon a szája. Ha valakinek annyira jól megy hogy nem nézi át a blokkot csak fizet, az ne sírjon hogy az akciós 145 forintos tej 150 forint.

2013.05.16. 10:47:16

@Dr Jozef Vengloš:
Szerintem még nem használtad a webshopot. Az akciós termékeknél ki van írva hogy például "az akciós ár május 20.-ig történő kiszállítás esetén érvényes" Csak ugye olvasni kell.

England win The Ashes! 2013.05.16. 10:47:17

@Panelproli: egyetlen ellenpéldát tudok. Apám kocsit vett, kifizette az árát. Kereskedő mondja, hogy két hét, mire mehet érte.

Két hét múlva apu megy, a főnök mondja, hogy elnézést, de változott az ár. Aztán apu kezébe nyomott a kocsikulcs mellé kb. hetvenezer forintnyi pénzt. Ő meg nézett csodálkozva, hogy mi a fene van...

England win The Ashes! 2013.05.16. 10:48:37

@kowee: Nem ugyanarról a webshopról beszélünk. Csak ugye érteni kell.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.16. 10:49:07

@kowee: Milyen szabélyzatban lehet benne az, hogy változhatnak az árak, amikor a törvény nem ad rá lehetőséget? :D

Különben a Homár egyik leggyakoribb vendégei a hipermarketek, amióta ez a blog... izé, chat van.

Multiellenességtől függetlenül voltak ezek inkorrektek mindig is, és nem véletlenül nem a szíve csücskei senkinek.

2013.05.16. 10:53:31

@ColT:
Bocs nem szabályzat. Olvasási illetve szövegértési képesség.
Például:
bevasarlas.tesco.hu/hu-HU/ProductDetail/ProductDetail/2004007984217
És ott van "20% kedvezmény, 599 Ft, régi ár: 749 Ft
Az akciós irányár csak akkor érvényes, ha a kiszállítás 2013.05.31-i napon, vagy azt megelőzően történik."

tehát ez a kedvezmény ha eddig kiszőállításra kerül. Ha elfogadod akkor megveszed, ha nem akkor nem. Ilyen egyszerű.

-taz- 2013.05.16. 10:54:56

A vásárlási feltételekben le van írva, hogy azon a napon készítik össze a rendelést amikorra a kiszállítást kéred. Láttam már a Budaörsi Tescóban, hogy konkrétan a bolt polcairól szedik le, nem egy raktárból vagy ilyesmi cuccot. Azt nem gondolom, hogy az összeszedő emberke is ahhoz a pénztárhoz áll, mint bárki más, de ua. blokkot hoznak, mintha Te vásárolnál. Tehát az aznapi árak érvényesek. Minden akciós termékhez oda van írva az akció időtartama. CSAKHOGY mi van akkor, ha már nincs olyan napra szállítási dátum már amikor még akciós lenne a termék - Ez nem az én hibám !!! Valamint elég illúzió romboló miután eltöltöttél egy csomó időt / a menü struktúra elég kezelhetetlen, mindig vissza kell menni a termékcsoporthoz újra/ a rendelésed összeállításával, a dátumok miatt kihúzgálni egy csomó cuccot ami akciós és kellene ! Én általában olyan termékeket szoktam házhoz szállítással kérni amit nem szívesen cipelek és viszonylag sok fogy pl : ásványvíz. Itt jön a probléma csak 24 db -ot lehet a kedvenc vizedből egy rendelésben, gondolom nem akarják cipeltetni a szállítót, ezt megértem, de akkor nem korrekt, hogy van szállítási díj! Egy 4 tagú családnak egy hétre sem elég és azért hetente csak nem adok ki 900 ft-ot csak a szállításra! - ez gáz ! A fizetési mód is rossz! Én csalódtam benne, pedig vártam, nagyon. Maradok a Robinál! üdv,

Bálintka. 2013.05.16. 10:55:02

@A.Snatch:
1. Gratula.
2. Nem. Én nem rendelgetek onnan, nem bízok meg a futárban. Saját szolgákat küldök ki bevásárolni, csak az oktatásukkor látogatom az áruházat.

elwood 2013.05.16. 10:55:45

@ColT: sztem korrektebbek mint a sarki boltos

2013.05.16. 10:57:11

@ColT:
Egyébként az ÁSZF IX-ik pontja rendelkezik:
XI. Irányár, mennyiségi eltérések, költségek
Irányár

A honlapon szereplő termékek árai tájékoztató jellegű irányárak, amely azt jelenti, hogy egyes árucikkek kiszállításkor vagy áruházi átvételkor (Felhasználónak történő átadáskor) érvényes árai eltérhetnek a www.tesco.hu/bevasarlas honlapon meghatározott, kiválasztáskor érvényes irányáraktól. Az weboldalon látható irányárak megegyeznek a Felhasználó lakcíméhez rendelt kiszolgáló áruházban lévő termékek aznapi áraival.

A megállapított árak magyar forintban értendők és az ÁFA-t, valamint a betétdíjat tartalmazzák.

Mennyiségi eltérések

Ha a Felhasználó mennyiség szerint választja ki a terméket, a Tesco fenntartja a jogot arra, hogy azt bizonyos - mérési pontatlanságból adódó - eltéréssel szállítsa le. A Tesco azonban természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy ez az eltérés a lehető legkisebb legyen, azaz a Felhasználó által meghatározott mennyiséghez a lehető legközelebb álljon.

Az olyan termékeket, amelyek ára bár egységnyi mennyiségben (egalizált tömegben) van meghatározva, azokat mind mennyiség, mind darabszám szerint ki lehet választani, Tesco a Felhasználó döntése szerint szállítja le. Amennyiben a Felhasználó darabszám szerinti kérést küld, a termék ára a kért darabszám mennyisége szerint kerül meghatározásra.

Költségek

Abban az esetben, ha a kiválasztott termékek közül a Felhasználó végül egyet sem vesz át, a Tesco a kiszállításért szolgáltatási díjat nem számol fel, egyébként a szolgáltatás díjköteles. A szolgáltatási díj magában foglalja a Szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos valamennyi költséget, azaz a Vásárlónak azon felül egyéb költségeket fizetnie nem kell. Vásárló a szolgáltatási díjat a ténylegesen átvett termékek vételárával egyidejűleg köteles megfizetni a Tesco részére.

Roltii 2013.05.16. 10:58:49

tesco szabályzatba benne van egyébként, hogy, a kiszállítás napján érvényes árakkal dolgoznak.
Ami rendelésnél akciós volt és már nem az, az nem is lesz az, viszont kiszállítás napján a már akciós termékek akciós áron jönnek. Tapasztalat.

Bálintka. 2013.05.16. 10:59:23

@elwood: A sarki boltos ott helyben találja ki neked az árakat, de fizetéskor, már nem változtat rajta, így ott még időben eldöntheted, hogy kell e gyufa ötkilóér, vagy sem.

Roltii 2013.05.16. 10:59:53

jah, és a 3. emeletre is felhozzák lift nélkül a cuccot, ennyit 900 forint megér :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.16. 11:01:37

amit nyerne az akciókon, azt elbukja a szállításon.

eh..fura a világ.

amúgy meg ezt olvastam az egyik életviteli tanácsadó szennyoldalon. A spórolásról van szó.
"5. Nem elég, hogy zsebpénzt adsz a gyereknek, fontos, hogy megtanítsd arra, hogy a pénz hasznos legyen! Vagyis ne verje el a zsebpénzét, tegye félre és gyűjtögessen. Később pedig befektetés gyanánt olyanra költse, ami a hasznára lesz, mondjuk egy nyelvtanfolyamra, vagy egy új futócipőre. Ha ebben a szellemben neveljük a gyermekünket, akkor jobban megértik, hogy az érettségi vagy diplomaosztó után kapott „családi” pénzt akár állampapírba is befektethetik."

..és a jóanyukádat.

2013.05.16. 11:02:29

@Bálintka.:
A futár is elmondja hogy a rendeléshez képest minek változott az ára és ha nem kell, egyszerűen azt nem veszed át. Ergo nem fizeted ki.

Bálintka. 2013.05.16. 11:05:09

@Roltii: két blokkot csinálnak, egyikakcióban, és másik akcióban. Aztán amelyik napon jobban megéri, akkor viszik. Akcióváltáskor (csütört.-pént.) kell rendelni, mert az biztos még az a heti (torz heti) akcióban kerül kiszállításra.

2013.05.16. 11:05:57

@batgirl:
"amit nyerne az akciókon, azt elbukja a szállításon."

Arra a 2 liter benzinre gondolsz? Egy átlag 8 literes fogyasztású kocsinál ez kemény 25 kilométer ha üzemmeleg motorral indulsz el tehát ha a legközelebbi tesco 12,5 kilométernél közelebb van, Akkor a benzinen megspórolt költséget számolhatod órabérnek ami elég karcsú.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.16. 11:12:22

@elwood: Hááááááát.
A sarki boltos nem címkéz át, nem akcióz fel, aztán le, nem cserélgeti a vonalkódokat, nem ráz le ha reklamálsz...
Meg ha megtenné, úgy bünteti szénné a NAV, hogy be is zár.

@kowee: A FV törvényben elvileg benne van, hogy az így rendelt termékekre az az ár vonatkozik, ami a vásárláskor érvényben volt. Pont ezért, hogy egy webshop se kérhessen hirtelen más árat.
Persze ha nincs benne, akkor sry, de én úgy emlékszem, hogy így van. megnézni meg most nem érek rá (de te utánaolvashatsz).

Roltii 2013.05.16. 11:13:06

@Bálintka.:baromság! Aznap viszik,amikor kérted. Sőt, a szállítási napot választod ki első lépésként.

elwood 2013.05.16. 11:13:33

@ColT: "A sarki boltos nem címkéz át, nem akcióz fel, aztán le, nem cserélgeti a vonalkódokat"

ez melyik ország is ?

Bálintka. 2013.05.16. 11:14:12

@kowee: Azért nem mindegy. hogy a posztoló, vagy a 900 Ft-on sírók hol élnek. Vidéken megéri a 900 Ft, de a fővárosban egy bkv bérlet mellett, már lehet, hogy nem.

2013.05.16. 11:15:02

@ColT:
Nem tudom hogy benne van-e, viszont a vásárlás ebben az esetben a kiszállítás napja hiszen arról a napról szól a számla. Amit a jelen esetben csinálsz a tesco webshopjában, az csak előrendelés. Azt pedig az ÁSZF szabályozza.

Roltii 2013.05.16. 11:15:39

@ColT: tesconal nem kell átvenni a változott áru terméket ha nem akarod.
A sarki közértben pedig ugyanúgy átvernek ha nem jobban, mert kevésbé ellenőrzöttek mint a nagy csúnya multik.

ember a holdon? 2013.05.16. 11:15:54

Basszus, nem a tesco-t védek, de: van egy szabályzat, amit, ha rendelni akarsz elfogadsz.. feketén-fehéren leírják, hogy az ár változhat, ennyi. Ha rendelsz elfogadod és később nem kell sírni.
Ha nem tetszik, rendelsz máshol, vagy fogod magad és elsétálsz vagy autózol..
Senkinek nem kötelező tesco webshopban rendelni.

Panelproli 2013.05.16. 11:16:19

Ha jól tudom a tescos ajándékkosaraknál is ez van! Tele van címkézve az alja meg a csomagolás, amit a pénztáros egyenként leszkennel. A végösszeg pedig nem mindig az ami rá van írva, merthogy az csak tájékoztató jellegű. A valós ár az pedig az adott napon érvényes árak összege.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.16. 11:18:29

@kowee: Úgy már helytáll a dolog, de akkor meg ezért kapják be, és nem kell náluk vásárolni. Meg akkor nem rendelésnek kellene írnii, hanem előrendelésnek.

@Roltii: A sarki közértekben nincs pénzük megkenni a NAV ellenőrt... Nem kevésbé ellenőrzöttek.
A nem átvevés meg igaz!

2013.05.16. 11:20:06

@ColT:
Lényegtelen hogy rendelés vagy előrendelés. A vásárlás dátuma a számla kiállításának dátuma. Ezt a számviteli törvény mondja ki.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.05.16. 11:20:35

@Bálintka.: bp-en lakom, és a Sasadi úttól ingyenes tesco-busz visz ki, és hoz vissza (Budaörs). Ám egymagam nem túl sok cuccot tudok kézben hazahozni, ráadásul átszállással. Viszont ha az ember sok mindent vásárol, illetve nehezet, akkor nekem is megéri az a 900 Ft. És nem érzem úgy, hogy jaj, akkor buktam az akción nyert összeget, hanem kocsi híján is be tudtam vásárolni, cipekedés nélkül. Mert mehetnék gyalog a sparba, cba-ba is, de az jóval többe jön ki a legvégén, plusz fárasztó :D

Panelproli 2013.05.16. 11:21:56

@Dr Jozef Vengloš: Valljuk be mostanában azért ritkán hallani ilyen pozitív történeteket. Megnyugtató érzés lenne, ha azt mondanád ez a közelmúltban történt.

Roltii 2013.05.16. 11:23:34

@ColT:
Te nem Magyarországról beszélsz...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.16. 11:29:12

@Roltii: De.
Mintha nem nem itthon szopatnák halálra a kiskereskedőket. Mondjuk egy része ad rá okot...

@kowee: Igaz! A törvény megvan, de normális helyen amikor rákattintasz a "kell" gombra, akkor vásároltál. persze, törvényes a Tesco eljárása, azzal nincs gond, csak undorító egy ekkora cégtől :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.16. 11:34:19

ejj, a fene a jódolgunkat. már bevásárolni is kellemetlen és nyűg. azér remélem a fenekét maga törli ki a posztoló.

Atörökk 2013.05.16. 11:35:04

Ha átbasznak ott személyesen is, mégis mi a halál kóchengeres faszára számítottál online vásárlás esetén?

szilvi1960 2013.05.16. 11:49:44

hát, én azt se tudtam, hogy szállítanak személyesen, de tényleg szemétség ha így működik. azon az áron kéne adni mint mikor megrendelted

Bálintka. 2013.05.16. 11:54:19

@Roltii: ok, bocsi. Hasból jött. még a weboldalukat sem láttam.

@*Vörös Szonja*: Értem, akkor túl szűk látókörű vagyok. Jómagam még sosem rendeletem semmit Pestmegyéből Budapestre, kivéve ha ingyér szállítást ígértek. Ugyanakkor valóban kínszenvedés volt annó több buszjáratot kihagyni, hogy alacsonypadlós jöjjön, hogy a mosógépet bepakoljam a babakocsizók helyére stb. Anyám csuklott rendesen. Búszról le, hazafelé szenvedve tili-toli le is szakadt, ami alapból két rugó.. de megúsztam a 3ezres szállítást.

2013.05.16. 12:03:02

@szilvi1960:
Nincs igazad. A napi ár minusz 10%-ért kellene adni ha már rezsicsökkentés van. Bár jobb lenne ha féláron adnák. vagy akár ingyen... :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.16. 12:04:52

@Bálintka.: ehhh, egyszer a buszon cígöltünk egy ágyat a buszon, lapraszerelt állapotban. a sofőr sokkot kapott és inkább nem szólt egy szót sem :D

Bálintka. 2013.05.16. 12:07:40

@kowee: Ha benzinnel fűtenék, akkor én is kapok rá 10% kedvezményt?

2013.05.16. 12:30:17

@Bálintka.:
Ha sikerül leboxolni hogy a gázművek benyát toljon a csövekbe és gázt írjon a számlára akkor igen. :)

marvin 2013.05.16. 12:39:50

@ember a holdon?: Basszus, ha oda van írva, hogy adott napi kiszállításig érvényes az akciós ár, akkor ne változzon meg addig.

marvin 2013.05.16. 12:48:39

1. Nem hiába nem írtam mit és mennyiért rendeltem, mert nem az a lényeg. Azt mindenki maga el tudja dönteni, hogy neki személyesen megéri-e a 900 Ft plusz költség.
2. A futár nem közölt semmit a közben megváltozott árakról.
3. Úgy gondolom semmiféle szabályzatba nem fér bele, hogy a meghirdetett akciós árak feltételeit megváltoztassák. Ha az van írva, hogy 13. az utolsó lehetséges akciós kiszállítási ár, akkor azt nem írhatja felül egy egyéb szabályzat.

Minden esetre majd meglátjuk mi lesz. Tettem panaszt írásban is a TESCO-nál, a bevásárló felületen, illetve a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnél és a Gazdasági Versenyhivatalnál is. Amit mint vásárló megtehettem azt megtettem, várom a reakciókat.

2013.05.16. 12:56:38

Tiszta sor. 15.-i kiszállításig 200 15 után 300. Ott van a terméklapon. Ha 15 előttit választottál, akkor 200 ha utána akkor 300. Még mindig nem értem mit kell ezen rugózni. Olyan egyszerű mechanizmusok mozgatják a világot.

Roltii 2013.05.16. 13:03:27

@Bálintka.: nem láttad a weboldalt, de közlöd, hogy két számlát csinálnak? ehh...

Egyébként hozzánk közel van tesco, de a 3-on lakunk, ahol nincs lift. Nem lusta vagyok, de belefér, hogy 900 forintért nekem felcipelje valaki az ásványvizeket, kólát meg az élelmiszert.
Egyszer próbáltuk, teljesen korrekt volt az egész, és pl a fizetés is a helyszínen van, és csak azt fizetsz ki, ami tényleg kell (kártyával persze).

Egyébként az ágykiszállítással mennyit is spóroltál? 2 rugó volt a tilitoli, mennyi volt az utazási költség? ráadásula lapraszerelt ágynak is kellett volna plussz jegy, benne van a bkv szabályzatban, hogy mit szállíthatsz és mit nem. Én inkább kifizetem a kiszállítást, és ha a lépcsőházban leveri a cucc sarkát, akkor visszaküldöm.

neet 2013.05.16. 13:18:24

Hogy a lényeget megragadjam: 24 vizet a boltból hetente??? Ebből mennyi lélegeztető jön ki évente? ;-)
(Bocs, taz, nem hagyhattam ki, azt iszol, amit/amennyit akarsz, peace.)

Tescóból hozatni a cuccot nem még nagyobb önszopatás, mint házhoz menni a pofonért? Mondom ezt úgy, hogy kb 10 évig ott vásároltam, de kb 2 éve elegem lett, pedig a madarak, egerek nem is zavartak a boltban.

jézushka 2013.05.16. 14:18:29

Nyuszókám akár a KGB-hez is fordulhatsz, akkor sem neked van igazad. A Tesco mindent megtesz a kényelmedért. Ha te annyit nem tudsz megtenni, hogy átnézed a kihozott dolgokat, akkor veled van baj. És nyugi, a GVH és a FVH is ezt fogja neked megírni, csak cizelláltan.

vénszivar 2013.05.16. 15:53:33

Vágtat az inflációóóó..., ennyi!
Ja, hogy viccktor mást kommunikál?! :):D

Panelproli 2013.05.16. 16:42:46

@Dr Jozef Vengloš: Öt éve még voltak Kereskedők.
Aztán jött a válság. Mert erre mindent rá lehet fogni.

ancsika 2013.05.16. 17:10:07

hüppög a posztolina pedig
1. nincs igaza,
2. nem tud olvasni,
3. pénztártól való távozás után...

elgondolkodtatónak: nem az ilyen piti lehúzásokon van a haszon hanem sokkal nagyobb turpisságokon :)

marvin 2013.05.16. 17:19:26

@jézushka:
Ez ugyan az a kategória, mint mikor a pénztárnál derül ki, hogy az akció lejárt, csak kint maradt az akciós ár. Bizony olyankor köteles a kereskedő az akciós áron eladni a terméket, hacsak nincs rá írva meddig érvényes és mi az eredeti ár. Jártam már így is. Azt szerették volna, hogy hagyjam akkor ott a terméket, de elég hamar sikerült meggyőzni az egyik vezetőt mi ilyenkor a teendő.

Az FVF-et pedig megkérdeztem ilyenkor mit lehet tenni. Erősen ajánlották, hogy tegyek bejelentést.

marvin 2013.05.16. 17:25:53

@ancsika:
Engem baromira nem érdekel milyen lehúzásokból van nagy haszna a TESCO-nak. Engnem egy érdekel, hogy engem ne húzzon le.

A másik fő kérdés, hogy miért tehetik ezt meg. Azért, mert hozzád hasonlóak a reakciói sokaknak.

marvin 2013.05.16. 17:28:49

@kowee:
Látom végre valaki érti a lényeget. Legtöbben nem. Köszönöm!!!

Roltii 2013.05.16. 17:36:01

@marvin: jaja, van mindig sokan szajkózzák a hülyeségeket, sok oltásellenes, vagy chemtrail hívő is van...

Fogd már fel, hogy a tesco feketén-fehéren leírta, hogy mi a helyzet. Az, hogy te funkcionális analfabéta vagy, attól még nem a tesco a hibás...

Ott van a termékeknél, hogy meddig akciós, és mivel első lépésként a kiszállítás napját választod ki, így pontosan tudod, hogy az akciós áron fogod-e kapni vagy sem. De ha nem tetszik, átvenni se kell. Sőt, az egészet visszaküldheted, és fizetni sem kell. Szerintem ez elég korrekt.

Persze tudom, hogy nem tudlak meggyőzni, meg vagy győződve arról,hogy téged átver a tesco... (bár a francnak vásárolsz ott akkor, gondolom már előre vártad, hogy mibe köss bele...)

marvin 2013.05.16. 18:15:50

@Roltii:
Feketen feheren le volt irva hogy 13-ig el az akcio. Ennek ellenere 13-an a nem akcios aron hoztak ki.
Ezt leirtam a postban is.

Veled ellentetben en nem fogok szemelyeskedni, mert meg azt fogod erezni helyes hogy te azt tetted.

2013.05.16. 18:50:14

@marvin:
Nem kellett volna átvenni azt a tételt és megmarad a lelki nyugalom. :)

marvin 2013.05.16. 19:11:12

@kowee:
Nem kellett volna az akciós időn belül árat változtatni... :)

Xezs 2013.05.16. 19:37:35

Nem tudatos átverés ez, mert nem éri meg nekik ennyire pitiánerkedni. Ez inkább nyegle elbaszásnak tűnik.

2013.05.17. 09:48:08

ÁÁÁ befejeztem. Számomra a világ egyszerűbb. Ha tetszik mert: olcsó, jó minőségű, kell, akkor megveszem. Ha nem tetszik mert: szar, drága, nem kell, akkor nem veszem meg.
Te kicsit megkavartad. mert megvetted, kifizetted, majd kitaláltad hogy "hmm ez nem is olyan olcsó".
A pénztártól való távozás után....
Ha megvetted akkor valószínűleg kell. Ha meg nem kell, minek vetted meg?

GeriSoft 2013.05.17. 14:48:08

4x rendeltem tescoból, 2008-óta groby-ztunk

most külön megnéztem, 3 termék volt a blokkon olcsóbb mint rendeléskor, és egy drágább. Amit helyettesítőbe hoztak, nem kértem, visszavitte szó nélkül.

én továbbra is innen rendelek, mert mindenben veri a grobyt, sajnos ők egyre drágábban egyre szűkebb idősávban szállítanak ki, és kevés a termék is.

Bálintka. 2013.05.17. 20:45:25

Kicsit átgondolva a 24 palack víz felcipeltetése az nem is olyan rossz ötlet, főleg ha veszünk mellé olyan bármit, amiből több mint 900 Ft kedvezményt adnak (pl ha a zsömle 15 helyett 10 Ft, akkor abból kell még venni 180 db-ot), és máris jól jártunk.

Szerencsére engem nem érint a vízkérdés, mert a munkahelyen van ingyen szóda, ott vedelem azt, a hétvégi két napot meg kibírom általában anélkül. A gyerek csapvizet iszik, asszony meg... passz.

Xezs 2013.05.17. 21:17:59

@Bálintka.: a csapvíz teljesen jó

az ásványvíz a 21. század legnagyobb néphülyítése

GeriSoft 2013.05.18. 13:23:33

Ásványvíz: 100-120Ft/l
Csapvíz: 0,7-0,9Ft/l
Gondolom megveszi a heti 24L (havi 100l) vizet havi 10.000-ért, aztán vesz 5Ft-os akciós zsemlét, és várja a rezsicsökkentést, hogy a vízdíj lemenjen 9.000ről 8.200-ra :)

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.05.18. 17:22:41

egyébként nem hiszem, hogy szándékosan vertek át, szerintem csak elnézték a dolgokat.

A harmadik fél, akinek nem adjuk tovább 2013.05.22. 17:40:46

A titok nyitja, hogy Erzsébet utalványt, csak Erzsébettől vegyetek!

Diszkontnet 2013.05.24. 10:54:28

Ha netes bevásárlás, akkor itt mindenképpen érdemes körülnézni:
mlmdiszkont.hu/mlmdiszkont/bemutato?ref=168aq135

Ati77 2014.07.20. 14:33:02

13-áig volt akciós, és nem annyiért hozták 13-án?
Akkor sajnos hibát követtek el.

Az érdekes, hogy kiszállításnál egymillió szatyorba pakolnak -amiért a boltban fizetni kell- a kék színű(ek)re kell figyelni, mert az(ok) a helyettesítő termékes(ek).

Az nem tudom, miért nem lehet bejelölni, hogy nem kérek helyettesítő terméket.

UK-ben ezt még ennél is jobban oldották meg, ha nincs a rendelt termék, hoznak helyette másikat, és ha drágább, akkor is csak az eredeti árát kell kifizetni (hogy különböző kiszerelés esetén hogy oldják meg, azt nem tudom), de persze, ha az se kell, visszaküldheted nyugodtan.

Plusz a bevásárlódnak kéréseket írhatsz a rendelt termékek mellé (pl. rózsaszín fogkefét kérek, meg ilyenek)

Továbbá ott minden blokk hátuljára rá van nyomtatva az, hogyha nem vagy megelégedve egy termékükkel, akkor ha 21 napon belül visszaviszed, visszafizetik az árát (ez a 100% elégedettség garancia).
süti beállítások módosítása