Tékozló Homár

Minden járatra beszedi a MÁV a gyorsvonatadót

2013.05.21. 12:12 | jackyll | 104 komment

nempotjegyes.jpg

Tamás szerint nem különösebben izgatja a MÁV-ot, hogy egyes utasaik nemcsakhogy tudnak olvasni, de még a menetrendet is képesek értelmezni. Bár interneten nem jelölték pótjegyesnek, gond nélkül hozzácsapták a 355 forintos gyorsvonati felárat egy mezei járat díjához:

Huszadikán utaztam Debrecenből Budapestre. A menetrend szerint 17:25-os és 18:31 és 19:31 stb időpontban induló vonatok nem pótjegykütelesek, mert nincs a P jelzes feltüntetve (kép), ami a lap alján megmagyarázza, hogy azt május 15-én szeretett államvasutunkon ingyombingyom címen bevezették a jelölt járatokon. A pénztárnál kértem jegyet, a hölgy megkérdezte melyik vonatra lesz (ez újdonság) mondtam 18:31, erre rászámolta azonnal a pótjegyet (355 ft) a menetjegyemre. A szomszéd pénztárnál az utas szolt, hogy interneten az adott vonat nincs pótdíjasként jelezve, ugyanúgy kifizettették vele is.

Igazábol nem tudom, a MÁV-nál meg meddig lehet süllyedni, mert az egész cég évtizedek óta egy fertő, egy kész káosz, egy újabb bizonyítékkal szolgalták most erre. Már csak azon tippelgetek, hogy most hány órát fogunk késni a 3 orás (lol) menetidőhöz képest a "gyors" pótjgyes vonattal.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.05.21. 12:25:43

Ugye nem találják ki hogy a sebesvonatra is kell..?? Bakker.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.21. 12:35:25

" A szomszéd pénztárnál az utas szolt, hogy interneten az adott vonat nincs pótdíjasként jelezve, ugyanúgy kifizettették vele is."

Hát majd biztos hitelt adnak mindenféle utasoknak meg az Internetnek! Itt rend van kéremszépen :D

CBF 2013.05.21. 12:39:36

@Manyecska: Ne adj nekik ötleteket :)

Manyecska 2013.05.21. 12:39:49

Namost, én a kalauznál szoktam tájékozódni mielőtt felszállok a tetszőleges vonatra mert legalább az nem mer átvágni..hamár átnevezik néha a járatokat mert tökmás az internet soxor mint amit kiírnak. Ha nem jönnék egyszer Romániában vagyok!..:DD

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 12:40:55

@batgirl: A hülye jelző fokozása: hülye, hülyébb, leghülyébb, rendőr, postás, vasutas.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.21. 12:41:30

@Manyecska: Francot nem mer átvágni, pár posttal ezelőtt is volt egy ilyen...

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 12:42:18

Mér nem vett a pocctoló másik vonatra jegyet, amire nem akar a pénztáros pótjegyet fizettetni, aztán utazik amivel akar?

Manyecska 2013.05.21. 12:43:26

@ColT: ENGEM soha!! Szépen rámosolygok, kitolom a mellem..próbáld ki!:P jó, én csak a közig.határig megyek, most is majd..@CBF: jaoké!:)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 12:46:29

@Manyecska: Ebben a melles dologban én nem hiszek. Ha fitogtatom az erőm az nem jáccik? Vagy csak kancigánynál?

- Apa, hogy csajozzak?
- Kínáld meg a lányt, és fitogtasd az erődet.
...
- Iszol egy kólát?
- Köszike, nem.
- Kell egy pofon?

Bálintka. 2013.05.21. 12:47:56

A pótjegy különbséget a kaller fogja kifizetni, és büntetést is fog fizetni. A büntetés mértékét az utas határozza meg.

Manyecska 2013.05.21. 12:48:53

@atpijkamo: :DD jóvan, de lukat beszélek a hasába és mivel siet felszállni nem jut eszébe hazudni. Érted? a legtöbb normális..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.21. 12:51:06

@Manyecska: Jaaaaaa, te nő vagy :D

@atpijkamo: :D

@Bálintka.: Nem lenne hülyeség :D

Manyecska 2013.05.21. 12:57:10

@atpijkamo: múltkor jött két romacsávó pedig itt nem szoktak, valami nem tetszett neki a zarckifejezésemen, asszongya a másiknak "ha nem tetszik neki lecsapom a picsáb..g..i" /közben rázták magukat erősen/ mondom kapásból: "majd csapod ám a jó k..a anyádat azt" :D fiam csak nézett rám kerek szemekkel ami ritka ha csendben van:)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 13:03:14

@Manyecska: Nagyon kemény. Te is kemény vagy. :)) Meg a fiadnak se könnyű...

Manyecska 2013.05.21. 13:05:03

@atpijkamo: én még ilyen rasszista megnyilvánulással nem találkoztam / +nővel szemben!!?/ !:(..olyan jólesett..:D fegyver meg van nálam.... :P

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 13:08:50

@Manyecska: "fegyver meg van nálam"

Mégpedig?

Mármint a két lökhárítón kívül.

Manyecska 2013.05.21. 13:14:06

@atpijkamo: mégpedig...... :P /psszt/ már használtam is kétszer :D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 13:15:27

@Manyecska: Paprika szpré? Az jó. Csak a szőkék fordítva fogják...

Manyecska 2013.05.21. 13:16:16

@hagyma: azt hittem még gyászolod a hazádat...???

Manyecska 2013.05.21. 13:17:19

@atpijkamo: :DDDD nemám!! @ColT: :D az életveszélyes igen.

Manyecska 2013.05.21. 13:19:03

@atpijkamo: ugyan már, paprika spréj, nekem annál százszor jobb van,..:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.21. 13:20:53

@Manyecska: nincs mit gyaszolnom, neha benezek ide, mikor alacsony a vernyomasom
es akkor elolvasom , hogy par kocsog szerint itt papirhazak vannak, mikor koepuleteket is rombadontott a tornado 91-en meghaltak es Ok javaslatot tesznek, hogy a skot felfold mintajara epitsunk lekerekitett hazakat, mert itt hulyek elnek, de ok tudjak a tornadobiztos haz es auto receptjet
ma mar nem kell kv es ma mar nem is jovok
idiotak

Manyecska 2013.05.21. 13:27:24

@ColT: jóvan én megyek ebédelek addig:D

Egyéves Önkéntes 2013.05.21. 13:30:37

Engem csak két dolog vigasztal:
1. Ez nem megszorítás!
2. Hamarosan állami kézbe kerül a MÁV!

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2013.05.21. 13:42:12

Ma csigatempóban jött reggel 6-kor a "sebes vonat" Szolnokról Pestre, és "műszaki okok miatt" megállt minden bokornál, pedig a menetrend szerint nem kellett volna. A plusz 400 forintot persze elkérték előtte a pénztárban.

#&@ 2013.05.21. 13:45:40

a gyorsvonati pótjegy-köteles vonatok jegyzéke szerint, ami a máv honlapján megtalálható, és ami alapján a pénztáros kiadja a jegyet, a 17:25-ös vonat pl pótjegy köteles. a netes cucc van "csak" elbaltázva.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.05.21. 13:53:25

@Manyecska: 2 kiló csirke mellett (sic!) az ósanban? :D

M_R 2013.05.21. 13:56:53

Majd kitalálja a MÁV hogy minden vonat gyorsvonat. Nagy fantázia nem is kell hozzá, mert van olyan hogy az IC átlagsebessége sem éri el a 70km/órát. Akkor meg már a kis piros Bzmot is lehet gyorsvonat, sőt express (tényleg, kitalálhatnák hogy az IC-re emelt gyorsvonati pótjegy kell a hozzá kapcsolt nem-IC kocsikban is...) Jöhet még a sínhasználati pótlék azokon a vonalakon ahol sínen megy a vonat. Ahol meg villamos vontatás van ott ehhez még hozzájön a felsővezeték-pótlék. Sőt külön pótlék a MÁV felső vezetőinek autóhasználatára is. És aki ennek ellenére is vonattal akar utazni, annak lelövik a kutyáját.

Airgüzü 2013.05.21. 14:00:40

@-Szűcs Gyula-: Biztos lefagyott a váltó... A barátaim a nyáron kb. öt órát várakoztak felsővezeték-szakadás miatt, de szitkozódva elhajtották őket, amikor a jogos és deklarált kártérítésért álltak sorba. Hülye egy ország ez, sok hülyével, élükön a politikusokkal. Azok a legbüdösebbek, mert húsz éve képtelenek rendet csinálni, s mindenütt csak a lenyúlás, a mutyi és a dilettantizmus megy. De szerencsére nincsenek megszorítások...

Csáknorissné 2013.05.21. 14:14:43

Feltalálták élelmes emberek a telekocsi-t.
Kényelmesen kocsival, késés nélkül baráti áron.
Ki kell hagyni lehetőség szerint a MÁV-ot.

M_R 2013.05.21. 14:18:19

@Airgüzü: A MÁV-nak mindenre van magyarázata: nyáron ha meleg van, elgörbülnek a sínek. Ha zivatar van akkor villámcsapás miatt megállnak még a kézihajtányok is. Ősszel belehullanak a falevelek a vonat útjába. Télen lefagynak a váltók és a 1.5 cm-es hóakadályok miatt késnek a vonatok.
Ha meg egyik sem: akkor jön a felsővezeték-szakadás, etnikum által ellopott kábel, eltört áramszedő, náthás masiniszta... Tök mindegy, lényeg hogy minimum a menetrend szerinti menetidő 30%-a legyen a késés.

Tormas Torontal 2013.05.21. 14:18:58

Nem értem, mi ez a balhé a vonatjegyek emelésénél? Az átutalások, a telefon beszélgetések stb.-nél miért nem volt.? Ja mert REZSICSÖKKENTÉS"!!!

Manyecska 2013.05.21. 14:20:15

Nevelőapám mozdonyvezető volt. Egyszer átment egy komplett cigány lakodalmas meneten mert azok nem álltak meg a pirosnál...keresztbe a lovaskocsin:D..Régi szép idők hiába..

M_R 2013.05.21. 14:20:31

@Csáknorissné: Hogyne, persze. Utazzál telekocsival mondjuk egy Nyíregyháza- Veszprém viszonylatot oda-vissza...

Csáknorissné 2013.05.21. 14:21:40

@M_R: Vannak akik mindig azt nézik, hogyan nem lehet megoldani egy problémát! Én nem közéjük tartozom. :D

Manyecska 2013.05.21. 14:24:37

@Manyecska: ja, hozzáteszem dudált DE mivel 110-vel megy a sebesvonat pl. nemigen tudott megállni! /:D/ a lovak nem úszták meg sajnos. Se /:D/

HaCS 2013.05.21. 14:40:04

Pünkösd Cegléd-Kisvárda viszonylat.
GYORSvonati pótjegy a SEBESvonatra, mely a 240 km-es úton idézem:

"Apafa kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll."

Ez egész pontosan 240 km., 28 megálló, 4 óra 7 perc menetidő (valóságban 4ó32p) 60 km/h átlagsebesség és 4305 JMF.

Magyarország én így szeretlek!

2013.05.21. 14:42:59

múltkor a kaller azt mondta, 100 km fölött kell ilyen

2013.05.21. 14:44:10

Meg kellene szuntetni a 65 felettiek ingyenes utazasat, oszt' kesz. Maris meg lehet sporolni a gyorsvonati potjegyet.

KolompárRómeó 2013.05.21. 14:50:30

Kedvencem a bemondó hajnali 5.25-kor Kiskunfélegyházán: "Gyorsvonat érkezik Szeged felől, blabla. A sebesvonat tovább közlekedig Bp. Nyugati pályaudvarra, blablabla." Ami mellesleg Ceglédtől átmegy lassított személyvonatba, azaz minden bokornál megáll, meg azon kívül is mindenhol. És kell rá gyorsvonati pótjegy VÉGIG.

Zoxo 2013.05.21. 14:56:54

@HaCS 14:40:04: És a legszebb, hogy ha 1 órával később utazol (vagy korábban), akkor ugyanannyi megállóra, ugyanannyi menetidőre NEM pótjegyes...
Logikus!!

Pszt! 2013.05.21. 15:02:28

Újabb penzbeszedes, hogy a Viktor kifizethesse a maffiahaverokat!

lombozódó 2013.05.21. 15:06:58

@ColT: csak a menetrendi pontos indulás és érkezés terén?:-)
Igen rend /szeresen / és sokat késnek a vonatok. Sajna pótdíjasok is az IC-el az élükön.
Igaz ma nagyítóval sem találsz olyan vasúti vonalat ahol nincs korlátozás.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.05.21. 15:08:44

@Torghelle AIR Sándor: eredetileg úgy volt, csak aztán a kormány jó szokásához híven a bevezetés előtt 3 nappal kitalálta, hogy mégse, plusz sebesvonatra is kell.

2013.05.21. 15:13:30

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: ja, hát ki tudja

de Hódmezővásárhelyre mentem, Nyugatiból
akkor beledobták a helyjegybe - mert hogy aztat is vettem

viszont amikor jöttem felfelé, akkor két jegyet kaptam:

1. sima jegy amin rajta volt hogy Hódmezővásárhely (Szeged) - Kőbánya-Kispest

2. pótjegy Szeged és Budapest között

tehát a Hódmező-Szeged távra nem kellett venni!

dr Smittpálelnökúr 2013.05.21. 15:17:09

@ericghar: Szerinted a megszűnne a nyuggerek kedvezménye, csökkenének a jegyárak?

Te még hiszel a tündérekben is, ugye?

Jelen a pillanatban a logika meghalt. Hiába tűnik valami egyértelműnek, jönnek viktorék és kinyilatkoztatnak, miszerint az unió és gyurcsánymesterházyportikbajnai miatt nem lehet megcsinálni / ők sokkal jobbat tudnak, amit már meg is csináltak.

lombozódó 2013.05.21. 15:18:43

@M_R: Na és a pályaudvari pótdíj is kellene. Persze az utast csak ki kísérő vagy éppen váró delikvenseknek majd pótdíjat kell venni.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.05.21. 15:19:02

@Torghelle AIR Sándor: ezt most nem igazán értem, Hódmezővásárhelyre egyik irányból se kell pótjegy mert ott csak személy közlekedik, Szegedről Bp-re meg csak IC és gyors jár, tehát ott meg valamilyen pótjegy mindenképp kell, kivéve ha a legelsővel jöttél a nyugatiból ami 4-kor indul.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.05.21. 15:20:19

@lombozódó: elméletileg amíg üzemeltek a kordonok ez így is volt, csak ott 99%-ban elég volt egy papírzsepit felmutatni és mehettél :D

Pistának jó lesz 2013.05.21. 15:25:57

@M_R: pötyögd be az elvirába, hogy BP-Eger átszállás nélkül, és csodálkozz. A felújított posta BHV-k és 1 IC kocsi összeállítású vonatokon ugyanannyiért utazhatsz függetlenül attól, hogy a "kényelmetlenebb" 2. osztályra vagy az "emelt színvonalú" IC kocsiba kéred a jegyed.

lombozódó 2013.05.21. 15:26:20

@M_R: Na , de zivatar idején csúszik a sín is. Hóláncuk / esőláncuk / meg nincs, sőt téli és nyári kerekeik sincsenek. Na ezért is sokat késnek. :-)

lombozódó 2013.05.21. 15:37:48

@dr Kangörény: Azon kívül még hányféle kedvezmény van. Szinte alig van a vonatokon olyan akinek valamilyen kedvezménye ne lenne. / még a vasút is ad külön üzletpolitikai kedvezményt /
Ezt a 65 éven felülit népszerűsítik csak a gyengébbek felé / megjegyzem EU-ban is van ilyen minden országban és azt bármely más ország állampolgára igénybevehetni/ érvényesítheti /

mojoking77 2013.05.21. 15:41:53

@Manyecska: Rossz hirem van draga... A sebes vonatokra ugyanugy kell .... :(
@hagyma: Azert amennyi kovet/teglat felhasznalnak egy egy epitkezesen, abbol otthon meg a kerites sem jonne ki, ezt te is pontosan tudod. Mas kerdes, hogy akkor meg nem a szel, hanem a tormelek csinalna komoly karokat (bar szereny megjegyzes: lenyegesen kissebbet...)

lombozódó 2013.05.21. 15:44:21

Ha valaki vállalkozna, hogy felsorolja az összes kedvezményt!! Kezdem: 65 év feletti nyugdíjas, ez alatti nyugdíjas, közalkalmazott , o.képviselő, stb. folytatható:::

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 15:55:06

@lombozódó: "o.képviselő"

Hát azok nem sokat vonatoznak, mind polgármester is, húsz millás mercikkel.

Peetee 2013.05.21. 15:58:13

Ha van 1 megálló, amit kihagy, akkor az már NEM SZEMÉLYVONAT! Ezzel intézték el, hogy gyakorlatilag a járatok 80%-a pótdíjfizetős lett. Csak erről nem ír a Magyar Nemzet, meg nem erről pofázik a köztévé.
Közben meg az államtitkár-majom azt mondja, hogy most csökkentették 14 vonalon a jegyárakat. Persze b.meg, mert 40évig el volt számolva a távolság, és a 7,4km-re mindenkivel 11km-t fizettettek ki. Így aztán a propaganda harsoghat, valójában pedig 14 vonalon (napi 2-3járat és pár száz utas) sikerült nagy-nagy nehézségek árán díjat csökkenteni, amíg más vonalakon több tízezer ember fizet alkalmanként több száz forint többletet. Mindenre. Minden nap. Innentől fogva az idők végezetéig...

Yssy 2013.05.21. 16:16:24

Hát, Te a menetrenden néztél el valamit, mert az bizony gyorsvonat volt mindig is, és pótjegyköteles, és 18:25kor indul, 18:31kor meg nincs mellette másik vonat ami nem gyorsvonat.

Ciki.

Lencsés István 2013.05.21. 16:22:00

Nem minden járat gyorsvonat . Én és a menyasszonyom múlt héten pénteken , illetve vasárnap utazott többször is személyvonattal és nem szedték be a gyorsvonatadót , szóval nem kell hazudni .

dzsaszper 2013.05.21. 16:33:05

Gyanítom, hogy az van amit a hírek írtak: fn.hir24.hu/gazdasag/2013/05/02/igy-emel-arat-a-mav/

idézem: "Az e-ticket rendszerben jegyátvétellel vagy otthoni jegynyomtatással jegyet vásárló utasoknak csak június elsejétől kell megvásárolniuk a pótjegyet."

Megjegyzem, a fenti screenshot ezzel összefüggésben megtévesztő, az érintett kör mérete miatt a GVH-t kellene rászabadítani a MÁV-Startra, és nem a Fogyasztóvédelmet (de az utóbbinál indítva átkerülhet az ügy)...
De mindkettő a Kormány felügyelete alá tartozik, szóval sok jót nem remélnék egyik fajta eljárástól sem.

Tiborfalvi Tibor 2013.05.21. 17:11:57

Még egy mávos poszt... Igazából már semmin nem tudok meglepődni, a márciusi 6 órás plusz után, ma délben írtam volna dolgozatot, de már fél kilenckor kinn voltam az állomáson, a szűk egy órás út mellé... fél 11-re be is értem sikeresen :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.21. 17:17:14

Kimutatások kimutatták, hogy mágnesvasúton sokkal trehányabbul lehet csak ismerkedni. Örülj csak annak a 3 lolnak.

kúrógép10 (törölt) 2013.05.21. 17:38:32

Tisztelt értelmi fogyatékos levélíró!

Az Ön által igénybevett vonat gyorsvonat,amire kell gyorsvonati felárat fizetni.Probléma csak annyi hogy nem jelzi ezt a kép.

Csak a személyre nem kell semmiféle plusz felárat fizetni!

Mi a probléma tehát??

M_R 2013.05.21. 18:48:29

@A-tech: Ja, ha mindegy mikor utazol akkor igen. Ezek június 3 és utána és Várpalotára. Azért onnan Veszprém még 25 km "séta"... A telekocsi akkor alternatíva ha "nagyjából" valamikor el akarsz jutni "nagyjából" valahova... Kivéve talán ha megyeszékhely-Budapest viszonylatban utaznál.

M_R 2013.05.21. 19:00:11

@Lencsés István: Ó hát persze: ha Alsókukutyin - Felsőzsákfalva között utazol szeméylvonattal - ami a kb. 50 km-s távot kemény másfél óra alatt abszolválja - akkor nem.

De próbálj "nemgyorsvonattal" utazni mondjuk Bp-Szeged viszonylatban... Itt ha "nempótdíjassal" akarsz utazni, akkor az 3-4 átszállás, és az egyébként 2 óra 20 perces menetidő alkalmasint 9 órásra nyúlik.

M_R 2013.05.21. 19:09:12

@Lencsés István: Ja és az már csak hab a tortán, hogy a "nemgyorsvonati" "nepótdíjas" megoldás pár száz forinttal drágább (mivel hosszabb a megtett út).

Bp-Pécs viszonylat - dettó...

Vagyis választhatsz miért fizetsz többet: a pótjegyért vagy a drágább "nempótjegyes" jegyért :)

Egyéves Önkéntes 2013.05.21. 20:50:26

@hagyma: Egyél meg egy kinder tojást, attól majd lenyugszol.

neet 2013.05.21. 21:08:59

Manyecska,
én a régi filmekben is a lovakat sajnáltam, ha harc közben lefeküdtek a harcmezőn...

Nem megmondtam, h minden (80% +) vonat gyors lesz?

Hjaj, boldog ifjonti évek, amikor cimbikkel fel a vonatra, azt ezer alatt Balaton.... azoknál már csak a mostani (szinte-még-ifjonti)-évek a boldogabbak: ótóval a wc-re is.

Most lehet, hüjének néznének a déliben: tessék adni egy jegyet Balatonfüredig. (Direkt nem a pontos címet adom be, nehogy beazonosítsatok) Azt mivel 100 km fölött, nagyjából bármikor mehettél vele. (Asszem csak 100 km-ig kellett aznap megkezdeni az utazást, de javíccsatok ki lécci, ha mégsem.) Most hogy adnak jegyet? A 6:20-asra kérem. Vagy ha lekésem, akkor a 7:40.esre. Ha pontos vagyok, pluszt fizetek, mert mondjuk az gyors, ha lekésem, olcsóbb, mert az személy? Vagy hogy? Jó, mindegy, nem kell válaszolni, úgyis ótóval megyünk, ha már ketten, olcsóbb.

neet 2013.05.21. 21:14:51

@neet: ja, és leszarom az adót meg olajat meg kötelezőt, stb, azokat akkor is fizetem, ha a kertben porosodik a kisöreg, számoljunk csak a benzinnel és kedvezménymentes vonatjeggyel 2 főnek 300 km-t (ez már oda vissza) meg a bkv-t oda vissza. Így háztól házig megvan a buli 10 órában és ...nemtom, 10+ ezerben. Ótóval meg ugyanez kb 4 óra (1-1 pisiszünettel) és 10000 alatti összeg.
Ki jár még vonattal, de most komolyan? (Az ingázókat most hagyjuk, a nyaralókra gondolok.) Én azon nőttem fel, de már az évet nem tudom megmondani, mikor ültem fel utoljára egy szutykos vagonra...

lombozódó 2013.05.21. 22:01:44

Egyszerű, megint olcsóbb lesz az élet, mert a kormány programja a szegénység elleni küzdelem Kósa elvtársunk mondta.

Lencsés István 2013.05.21. 22:32:13

@M_R: Ilyenek nincsenek . : " .... Alsókukutyin - Felsőzsákfalva között .... " . Ém Székesfehérvár - Szigetvár között utaztam kétszeri átszállással . Személlyel mentem . A rövidítés szint alatti . Az ár meg annyi amennyi , de hazudni akkor sem kell .

M_R 2013.05.21. 22:42:37

@Lencsés István: Úgy tűnik különvonattal utazhattál mint Brezsnyev...

Lencsés István 2013.05.21. 22:46:37

@M_R: Nem utaztam különvonattal , nézz utána és belátod mekkora butaságot írsz , ráadásul fosva ....

@agresszív kismalac: Senki sem ismer csak véleményt alkot , a kettő között van különbség . :) ;)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.21. 23:03:13

@Lencsés István: Ilyenek ezek. Esetleg rendezhetnél a... rajongóidnak valami kertipartyt.
Vagy ilyesmi.

lombozódó 2013.05.21. 23:42:40

@agresszív kismalac: Legyen ünnepnap a MÁV áremelés.

M_R 2013.05.22. 05:38:28

@M_R: Akkor mint Orbán "Kedves Vezető" Viktátor...

Te mint fideszdroid kommentgyártó ezt mindenképpen kiérdemelted már. Nyalhatsz :)

panic_button 2013.05.22. 06:54:59

Poszttolo jarjon kocsival.

hot-spot (törölt) 2013.05.22. 08:46:22

@Kicsi a bors, de őrült: Ne zavarjon,hogy állam az államban.
Mit államosítasz még rajta?

Egyéves Önkéntes 2013.05.22. 08:47:45

@hot-spot: ugye vágod, hogy ez vicc volt?!

hot-spot (törölt) 2013.05.22. 08:47:56

@agresszív kismalac: Ha lehet kérni,a Bp Velence vonalon közvetlen a síneken.Köszi.

Lencsés István 2013.05.22. 08:53:00

@agresszív kismalac: Nincsenek rajongóim , főleg nem anonimok között ....

M_R 2013.05.22. 11:15:01

@Lencsés István: Mert te aztán nem vagy anonim... droidka.
Tapsoljál minden áremelésnek, mert minél rosszabb neked annáll jobb mert több ppnzt adnak a hozzáböffenéseidért.

Lencsés István 2013.05.22. 11:23:38

@M_R: Nem kakis . Nem vagyok anonim , ott a nevem , tanulj meg olvasni . A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság . Nem volt áremelés , nem kell hazudni . Nekem nem adnak pénzt azért mert itt leírom az igazat . Neten nem lehet böffenni .

Lencsés István 2013.05.22. 21:34:55

@M_R: Nem megy az olvasás látom , de sebaj ha nem tanulod meg , nem reagálok rád többet ma itt ezen a blogon .

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.05.22. 21:59:51

@Manyecska: Van olyan sebesvonat, amire kell. Azokra részben kell, részben nem. A gyorsok mind pótjegyesek, az IC-k meg mind pót és helyjegyesek.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.07.02. 14:10:11

Akkor fordul elő ilyen, ha a vonaton csak bizonyos viszonylatokra kell pótjegy, és a pénztáros nem tudja rendesen értelmezni a hirdetményt.
süti beállítások módosítása