Tékozló Homár

Nem sikerült lehúzni 50 ezer forintra

2013.05.24. 12:10 | jackyll | 78 komment

Nemannyira naiv ügyfél tartotta magát a minimum 2 független információforrás megerősítéséhez, ezért az Andrássy úti Orex után átment a Bazilika melletti óráshoz is. Az orexesek szerint 47 ezer forintos kárt okozott órájában egy elszabadult csavar, a Seiko-szervizben viszont ingyen visszacsavarták a kilazult, de még a ehlyén lévő csavart. Poénból viszament az Orexbe megmutatni a szituációt, ahol azt is letagadták, hogy látták volna az üzletükben:

Van egy Certina típusú automata órám és tegnapi napon megállt, amit eddig sosem csinált még. Elvittem az általam korábban párszor már látogatott Tempora Szakszervízbe, ami az Andrássy úti OREX-ben üzemel (korábban a Hercegprímásban) és elvileg Svájban tanult profi órások dolgoznak ott. Utoljára egy hónapja voltam arra, mert óracsatott kellett cserélnem. Akkor nem volt semmi gond bár a mai eset után visszagondolva lehet már akkor is becsaptak. Szóval bevittem az órát, elmondtam, hogy egy napja megállt és kérem nézzék meg mi lehet vele. Az órások itt egy üveggel elzárt műhelyben dolgoznak és van egy pult ahol 2 asszisztens foglalkozik az ügyfelekkel. Elviszi a hölgy az órámat, odaadja az egyik órásnak, majd 5-6 perc elteltével visszajön és közli, hogy egy csavar kiesett, elszabadult és mindent tönkretett, EZÉRT a javítást 47.000Ft áron tudják elvállalni.

Kissé meglepődtem, mert nem tartottam valószínűnek, hogy egy nap alatt a csavar  - ha tényleg - ekkora mértékű károsodást okozzon. Rákérdeztem. Odajött az "órás kolléga" is és ő is közölte, hogy de bizony szétdarálta a fogaskerekeket a kis csavar és szét kell bontani mindent, meg alkatrészt kell rendelni és az egész akció bizony 47.000Ft les listaáron. Erre visszakértem az órát és azzal, hogy máshol is megnézetem, mert ez túl drágának tűnik eljöttem. Nem tetszett nekik úgy vettem észre.
 
Nem mentem messze: van egy japán óra szakszervíz (SEIKO) a Bazilikával szemben, oda mentem kétségbeesve és reménykedve. Elmondtam, hogy mi a gondom és, hogy most jövök az OREXből ahol 47.000Ft-ot akartak elkérni a javításért. Az órás kinyitotta az órát és lám lám egyből megtalálta a kis csavart ami éppcsak kilazult és nemhogy nem darált szét semmit,de nem is esett sehova hanem ott hevert a lyuk mellett ahonnan kiesett. Szépen visszarakta, elmondta, hogy ő nem lát semmi problémát az órával, nem darálódott szét semmiféle fogaskerék, beállította és visszadta.
 
Köszönöm szépen. Mennyivel tartozom? Semmivel - volt a válasz.
 
Nem voltam rest visszamentem a kezemen a működő órával az OREX-be és számonkértem rajtuk a dolgot. A fikcó aki az órát "kezelte" persze nem volt ott, állítólag ebédszünete van. Röviden a lényeg: hirtelen mind az órások mind az eladók összezártak (mint az orvosok műhibakor vagy a rendőrök mikor agyonvernek egy ártatlant), tagadták és kikérték maguknak, hogy be akartak volna csapni. Arcátlanul a pofámba hazudtak mikor a szétdarált és tönkrement alkatrészkről kérdeztem őket amire a 47ezret ki akarták tőlem csalni. Soha többet nem megyek oda és mást is óvok ettől ezúton.
 
Tanulság: valószínűleg napi szinten csapják be a drága órákkal hozzájuk forduló ügyfeleket, mert nem mindenki viszi el máshová megnézetni vagy nem kérdőjelezi meg egy svájci óra szakszervíz munkáját. Pedig kéne, mert csúnyán be akartak csapni és tuti nem ez az első esetük.
 
Üdv,
 
Egy egyáltalán nem naiv ügyfél.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.05.24. 12:16:21

azért csak úgy elhinni, hogy szétment valami.. hozza oda mutassa meg...

Dr Gregory House 2013.05.24. 12:19:42

A szakvélemény volt 47 ezer, nem a javítás. De te nem kérted. Jól tetted. Ügyes vagy!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.24. 12:25:19

na ezért mennek tönkre a kis pici boltocskák, mert a júzer nem hajlandó lehúzatni magát csakúgy ötvenezerrel. aztán meg megy a nyígás, hogy csak a multik maradnak!

igi1 2013.05.24. 12:26:37

ez ojjan megható poszt, az előző után, hogy mindjárt sírva fakadok

na, ilyen emberekből kellene több a sok hülye helyett!!!!

igi1 2013.05.24. 12:27:47

és még a jó/rossz szervíz nevét is kiírta, hát nem rendes a poszter????

Shagrath 2013.05.24. 12:33:27

" mert óracsatott kellett cserélnem."

talán óracsatot....

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.05.24. 12:34:23

@zsiráfffff:
mongyuk én úgy látom, hogy a kis üzletek balfaszabbak, mer a multik ügyesebben le tuggyák húzni a köcsög vásárlót

Atörökk 2013.05.24. 12:34:55

Úgy tűnik, nagyrészt az órások is egy anyától származnak, mint az autószerelők...

Manyecska 2013.05.24. 12:35:27

@igi1: ugye? én is meg vagyok hatva! Csak én másért... :P

Kicsi a bors, de őrült 2013.05.24. 12:37:16

@Shagrath: Biztos azért írta két tével, mert múlt idő. :-)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.24. 12:40:44

Él a tradíció. Persze kontextusba helyezve, a grammatika legújabb szabályai szerint nem csattot, hanem csatott. Bevonzotta a rákövetkezõ duplaté. De ne gonoszkodjak! Posztolóval mélyen együtt érzek, tetvek azok ott. Ez a mi BudaPestünk! Az elszabadult kifejezés külön tetszett. :)

Manyecska 2013.05.24. 12:45:10

@Kellemes Zérókomponista: nincs is jobb egy jó tradicionális smárolásnál!!! Határozottan!:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.24. 12:45:31

fejlettebb orszgban is van ilyen story
baszakodott a Pontiac fekje, elvittem egy ajanlott szervizbe
atneztek, azt mndtak 800 valamennyi dollar
hu mondom akkor inkabb jarjon vele Mary igy, csak megall valahogy
az egesz kocsi er 3000-et
hazafele megalltam egy masik muhelynel, mondom, hogy szarakodik a fek, mondtakk vigyem be masnap 10-re
bevittem, otthagytam, visszamentem, kesz volt
$ 113.00
a lehuzas nemzetkozi
mivel a helyzet fokozodik

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.05.24. 12:47:50

@hagyma:
há megmonta a Kedves Vezető is, hogy a nyugati világ mán hanyatt-lik!

vape 2013.05.24. 12:49:31

Azt nem írta a poszter, hogy a csavar visszacsavarása után működött-e tovább az óra.:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.24. 12:52:55

@Manyecska: na mán. Akkor te most rámtámadtál, vehetem úgy? Mer akkor hozom a alkoholos szõlõlevet, meg a análplugot, aztán mehetünk pitnikezni!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.24. 12:53:39

@Kellemes Zérókomponista: csatott? most a csat az ige lett? én csatok, te csatsz, ő meg múlt időben csatott?

nem úgy írjuk, hogy csatot?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.24. 12:54:41

@vape: elotte sem mukodott
csak viritani volt
csak zorgott benne a csavar
en egyszer vettem egy valodi rolexet 10 dollarert
randira mentem, florida napfeny, viritas
iszom a sort a csajjal, latvanyosan bal kezzel emelem a poharat es az egesz szar leesett a csuklomrol
kinyilt a csaTTja, le az asztalra, fedouveg le, hatlap le
nem volt eges

Manyecska 2013.05.24. 12:55:52

@Kellemes Zérókomponista: jajjbocs az írásjelet nem tettem ki. Csak mondom, olyan jót smároltam /tradicionálisan!/ mielőbb!! :DD:P:D@hagyma: bocs, én ezt negyvenszer elolvastam amit írtál de ilyen köd van az agyam előtt:P!!!:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 12:56:56

"Poénból viszament az Orexbe megmutatni a szituációt, ahol azt is letagadták, hogy látták volna az üzletükben:"

Biztos van kamera, hátha működött.

Amúgy annyi ilyennel találkozik az ember, amikor különböző szervizesek le akarják húzni.

Az orex akciója meg EPIC

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 12:58:18

@hagyma: Ott voltál?
De ha utána működött, akkor gyanús, hogy előtte is.

A Pontiac fékje is ugyanez az eset, csak ott meg neked kéne hinni.

Zirowe 2013.05.24. 12:59:10

Valamiből a svájci taníttatást is finanszírozni kell!

Ennyire nincs empátia mentes a posztoló?! :D

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.05.24. 13:00:24

@vape: pedig de :)

"...visszamentem a kezemen a működő órával az OREX-be..."

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.24. 13:14:07

@ColT: mostanaban le vagy lassulva
a hozzaszolasom elso resze ironia az oraval kapcsolatban
foleg onironia

a fek pont ugyanez a tortenet
majdnem lehuztak 700 dollarra
de mar regen megtanultam, erdemes korbejarni ha valamit akarsz javittatni vagy venni
raadasult ez muhely itt volt a sarkon, csk eddig fel sem tunt
mostantol O lesz a gumisom-fekesem-centirozom stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.24. 13:15:16

@*Vörös Szonja*: en mondjuk nem mentem volna vissza, mert minek?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.05.24. 13:17:04

Minden tiszteletem a poszt tolóé -
lenne, ha magyarul is tudna írni.

1. Svájban (Svájcban)
2. óracsatott óracsatot)
3. semmi gond bár (semmi gond, bár)
4. lehet már (lehet, hogy már )
5. de bizony szétdarálta (szétdarálta + arról nem beszélve, hogy vagy de, vagy bizony, de ez csak modoroskodás)
6. les listaáron (lesz listaáron)
7. tűnik eljöttem (tűnik és eljöttem)
8. nekik úgy (nekik, úgy)
9. OREXből ahol (Orexből, ahol)
10. csavart ami (csavart, ami)
11. éppcsak (épp csak)
12. mellett ahonnan (mellett, ahonnan)
13. visszadta (visszaadta)
14. Köszönöm szépen. (Köszönöm szépen!)
15. rest visszamentem (rest, visszamentem)
16. fikcó (fickó,)
17. "kezelte" persze ("kezelte", persze)
18. nem volt ott, állítólag ebédszünete van. (ebédszünete van azóta egyfolytában?)
19. órások mind (órások, mind)
20. műhibakor vagy (műhiba esetén, vagy)
21. rendőrök mikor (rendőrök, amikor)
22. hazudtak mikor (hazudtak, amikor)
23. alkatrészkről (alkatrészekről )
24. őket amire (őket, amire)
25. mást is óvok (másokat is óvok / mindenkit óvok)
26. megnézetni vagy (megnézetni, vagy)
27. szakszervíz ) szakszerviz
28. Üdv,
Egy
(Üdv: Egy)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.24. 13:18:45

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): nahát ha valaki, akkor én aztán nem vagyok grammarnáci. de most akkor télleg mi a helyes verzió? mondjuk tökmindegy, igaz.

elwood 2013.05.24. 13:35:17

oda se viszem a rolexemet.
az összes köcsögöt rúgják ki onnan.

Kicsi a bors, de őrült 2013.05.24. 13:36:14

Tempora SzakszervÍz??? "O tempora, o mores!"

Manyecska 2013.05.24. 13:38:59

Mondjuk ezt jó tudni..csak úgy megjegyzem...

Rathelor 2013.05.24. 14:02:33

Abban a szervizben én is voltam egyszer: csak a nyomásállóságot felejtették volna el nagyvonalúan ellenőrizni elemcsere után..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.24. 14:54:39

@*Vörös Szonja*: es akkor nekem jobb?:)
felesleges konfliktuskereses
ha mar nagyon olyan a termeszetem, akkor besetalok es elmondom, hogy odaat ingyen megcsinaltak
de O meg kereste a bunost is, felelosegre vont, ilyenek
na jo ha nagyon vermes esetleg lekocsogozhette volna az egesz szemelyzetet
" ibgyen javitottak az oramat, kocsogok!"
felszolalassal

amugy azt hulyeseg volt elore megmondani, hogy mennyiert csinaltak volna meg odaat

samcro 2013.05.24. 15:09:38

Azért arra kíváncsi vagyok, hogy ha nem így kezdi:

"Nem mentem messze: van egy japán óra szakszervíz (SEIKO) a Bazilikával szemben, oda mentem kétségbeesve és reménykedve. Elmondtam, hogy mi a gondom és, hogy most jövök az OREXből ahol 47.000Ft-ot akartak elkérni a javításért"

akkor a SEIKO szerviz mennyit mond.

Panelproli 2013.05.24. 15:48:06

Posztoló helyében az Orexben a következőket mondtam volna:
bizonyos szóhasználat nem megfelelő, de ezt Ön is tudja!
-??
-A 47 ezer te köcsög!

Szembefőtt 2013.05.24. 16:21:10

Alternatív befejezés:

Béla kifizette a szervizesnek a 47 ezer forintot,aki így szólt az egyik asszisztenshez: -Mariska!A maga havi fizetése már megvan.Menjen dőzsölni!Jó szórakozást!

Panelproli 2013.05.24. 16:28:10

@Szembefőtt: Milyen igaz! Mert mink már azt tudhassuk, hogy havi 47 ezerből meg lehet élni.
Sőt! Nem lehet, hanem kell élni.

2013.05.24. 17:08:22

Köszönöm szépen. Mennyivel tartozom? Semmivel - volt a válasz.

Ott ingyen dolgoznak vagy micsoda???

duddva 2013.05.24. 17:08:45

És ha mindezt angolul adta volna elő a posztoló egy "tapped hour"-ral megspékelve, akkor vajon mennyire köcsögözték volna le az OREXben.. az biztos, hogy nagyot csattant volna az óracsatt.

2013.05.24. 17:11:35

Egyébként te Matócsi vatyy?

duddva 2013.05.24. 17:13:40

Az előbb eltűnt egy komment. Hogy mik vannak, még ilyet!

2013.05.24. 17:16:24

mikroblogger@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Lehet azért nem tud magyarul jól, mert bevándorló

FDToth 2013.05.24. 19:06:22

Sajnos a mai vilagban az a lenyeg h atcsesszunk mindenkit. Rita az amikor javitanak, inkabb cserelnek mindent. Elviszem az autot egy sima eves szervizre (marakszerviz), erre jonnek h ez rossz, az rossz 120eft az arajanlat. Kossz nem. Evittem mashova, ott csak az eveset csinaltak meg, azokat a hibakt amit a markaszerviz felrollt ok nem tapasztaltak....

nandras01 2013.05.24. 19:32:37

"óracsatott kellett cserélnem. Akkor nem volt semmi gond bár a mai eset után visszagondolva lehet már akkor is becsaptak"

ezt most nem igazán értem.
nem cserélték ki a csatot, vagy nem csatot tettek rá?

Tiborfalvi Tibor 2013.05.24. 19:55:24

@Shagrath: múlt időben volt, ezért írt oda két darab t betűt!4

Tiborfalvi Tibor 2013.05.24. 19:59:45

Amúgy fasza vagy poszter, nem tudok erre mást mondani!

vénszivar 2013.05.24. 20:12:39

A Dohány utcai zsidragógához kellett volna mennie...

Xezs 2013.05.25. 04:21:40

Posztoló, ezt a mondatot gondold át még egyszer: "nem is esett sehova hanem ott hevert a lyuk mellett ahonnan kiesett."

Troppauer_Hümér 2013.05.25. 05:13:15

Bagatell.

Jusztina László sokkal szarabbul járt pár éve, míg benn ügyködött a gőzben, addig ellopták a másfél milliós Patek Phillipe ketyegőt, ami ráadásul addigra 4,5 milliót ért. Oszt' még a csavarok is jók voltak, a rászáradt vérfoltok pedig adtak neki egy kis patinát.

Répalaki Edömér 2013.05.26. 04:18:21

Nem tudom miértt ezen a helyes sírásón rugóztok, amikor a posztoló elfelejtettt pontos típustt írni, így nehezen lőhető be egy mérvadó anyázós kommentt tartalma, hisz nincs kiindulási pontt, miszerintt egy félszázezres, avagy egy félmilliós kézi időmérővel a karján csattogott-e be az OREX-hez...
(Érdekes, hogy a szolgáltatós sztorikban bezzeg nem felejtik el megemlíteni a havi/évi költségükett a posztolók.)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.26. 09:50:55

@hagyma:
"baszakodott a Pontiac fekje,....
hu mondom akkor inkabb jarjon vele Mary"

Megható mennyire szereted a PÁRODAT
Életbiztositása van?

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.05.26. 14:11:08

Ezek a nyamvadt kis sárgák elveszik az egyszeri órás bevételi forrását. Szégyelljék magukat!

Xezs 2013.05.26. 17:43:45

Amúgy simán lehet hogy a sztori meg sem történt, csak a SEIKO így akar egy kis fellendülést generálni magának.

azarcakimeghúzottegymarslakót 2013.05.27. 13:20:25

@atörökk: igen, autószerelőkről tudnék én is mesélni... órással még szerencsére nem volt dolgom, mivel órát nem hordok :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 13:25:23

@azarcakimeghúzottegymarslakót: "órát nem hordok"

Csak egy bömöst a jobb csuklődon? Nem húzza a kezed?

azarcakimeghúzottegymarslakót 2013.05.27. 13:34:24

@atpijkamo: hát ezt hogy hámoztad ki abból a két mondatból? :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 13:37:43

@azarcakimeghúzottegymarslakót: :)) Csak volt egy érzésem.

Én semmi szart nem hordok. Se óra, se nyaklánc, se testéxer. Még egy nyamvadt tetkó sincs a homlokomon. Egy zseblámpám van mindössze, az mutatja a pontos időt, mobilozni lehet rajta, ilyenek...

boszigabor 2013.05.28. 12:55:57

Én 2x is hasonlóan jártam. Tissot quadrato ora (120 pénz).
Bőr szij félév után tönkre ment nagy negezen kicserélték gariba, de mondták hogy csak egyszer:) a másik az elem csere meg csak a váci utcában lehet a szakszervizben 12 ezerért. Pesterzsébet orás bácsi 600 Ft. Az élmény megfizethetetlen...

okoska77 2013.05.30. 16:28:58

Meg a 80-as evekben volt, hogy elemet kellett csereltetnem az oramban. Valami alsokategorias ora volt, semmi kulonos. Csepelen a Szent Imre teren bevittem az orashoz, aki eloadta, hogy speci elem kell bele, rendelni kell es vagy 400ft(vagy ki tudja mennyi de sok). Majd atmentem mashova, hogy megmutassam es ott siman kicsereltek 5 perc alatt, 50 forintert.

bontottcsirke 2014.08.07. 20:12:33

De hogy itt a kommentelők része egy mekkora paraszt.

bontottcsirke 2014.08.07. 20:15:03

Mekkora egy paraszt-helyesbítek

2015.01.14. 07:25:57

ilyenkor kéne írni a vásárlók könyvébe...
süti beállítások módosítása