Tékozló Homár

Minek kell személyi 4 hónapos gyereknek?

2013.05.29. 12:57 | jackyll | 87 komment

lakcimbejelento.jpgNaiv ügyfél mezei lakcímkártya cserét eszközölt volna egy okmányirodában járási istennyilában, de nem sikerült, mert 4 hónapos gyermekét bemondással tudta csak igazolni. Azt állították nemtudjukhol, hogy jogszabály változott, és kell a gyereknek személyi. Személyit viszont nem adnak ki anyakönyvi kivonat nélkül. Nemrég az óvodai beiratkozásoknál merült fel, hogy nem kell személyit csináltatni. Gyerekek azonosítására születési anyakönyvi kivonatot használnak csilliárd éve, és ez alapján rögtön kapnak lakcímkártyát. De krumplinyomdával akkor sem elég megjelölni a gyereket.

Miért is kell személyi igazolvány egy 4 hónapos gyereknek? Az ok egyszerű, mert a jogszabály 2013.03.01-től megváltozott és szükség van rá, hogy 4 hónapos korban fényképes személyazonosító igazolvánnyal rendelkezzen mindenki (bár az ügyintéző nem tudtam megmondani melyik jogszabály változott). Gyorsan végig gondoltam, milyen eljárások során fordulhat elő, hogy 4 hónaposan kell valakit személyi igazolvánnyal azonosítani? Másik gyors kép, ami beugrott, ha 5-6 évig érvényes az igazolvány, akkor egy 6 éves gyereket, hogy azonosítanak a 4 hónapos fényképe alapján? De miért is merült fel ennek az okmánynak a hiánya? Egy egyszerű lakcímkártya cserét eszközöltem volna az újonnan létrejött járási hivatalban, ám az ügyintéző közölte, hohó nem úgy van ám az! A gyereknek személyi kell!

Rendben csináljuk közöltem rezignáltan, már semmin nem lepődök meg. Erre azonban esély sincs, mivel az túl egyszerű lett volna, hogy az ölemben a gyerekkel lefényképezzen! Kaptam időpontot 2013 júliusra! Addig meg majd jön a régi lakcímre minden, mert új kártyát nem lehet csinálni a családnak!

Miért is, Mert ha apa és anya más lakcímen laknak, de a gyereknek személyi hiányában a lakcíme marad a régi, akkor automatikusan megszüntetik a családi pótlék folyósítását, mert ugye nem egy helyen lakik gyermek és gondviselője!

A további csavar, hogy a gyereknek nem állítanak csak úgy ki személyi igazolványt, születési anyakönyvi kivonat nélkül. Mert ez ugye mennyire életszerű, hogy megjelenek gyerekkel a kezemben, de az nem az enyém, vagy nem az a gyermek!

További csavar, aminek főleg az albérletben élők fognak örülni! Az új nyomtatványon nem elég a szállás adó aláírása, meg kell adni, a szállásadó pontos adatait, valamint a minőségét! Az már külön szépsége a dolognak, hogy be kell mutatni a bérleti szerződést, amit gondolom le is másolnak! Itt már elkezdett finoman tikkelni a szemem, mivel milyen jogon másol le a hivatal, egy polgári jogi szerződést, ha nem azért, hogy ellenőrizze a NAV a szállásadó fizet-e adót a tevékenysége után?

A végső konklúzió talán abban merül, ki, hogyha van valakinek ügyfélkapus regisztrációja, akkor miért nem lehet küldeni egy levelet. Kedves gondviselő, 2013.03.01-el megváltozott ez meg az a tv. így a nyilvántartásunk szerint az Ön gyermekének személyi igazolványra van szüksége, melyet az alábbi hivatali eljárások során be kell mutatnia! Bár nyilván, ha a személyi igazolvány elkészítésekor bekérik az anyakönyvi kivonatot, akkor ezek az adatbázisok semmilyen kapcsolatban nincsenek egymással!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elwood 2013.05.29. 13:03:18

remélem államosítják végre az okmányirodákat

elwood 2013.05.29. 13:07:08

"Mert ez ugye mennyire életszerű, hogy megjelenek gyerekkel a kezemben, de az nem az enyém, vagy nem az a gyermek!"

egyébként ezért kell útlevél is,
hogy ne tudja valaki rosszhiszeműen elvinni más gyerekét, vagy a sajátját az elvált házastársától.

Manyecska 2013.05.29. 13:12:17

"ha 5-6 évig érvényes az igazolvány, akkor egy 6 éves gyereket, hogy azonosítanak a 4 hónapos fényképe alapján? " :DDD valami névvel ellátott cumival fényképezni,..esetleg rabosítani:D :))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.29. 13:17:30

@Manyecska: Minden gyereknek rá kell tetoválni a homlokára a nevét.

helianthus 2013.05.29. 13:22:05

"De krumplinyomdával akkor sem elég megjelölni a gyereket."

És ha matricát rakok rá, úgyse jó?
p2.vatera.hu/photos/af/69/1786_3_big.jpg

igi1 2013.05.29. 13:23:56

mer össznépi szórakozás itt a gyerek, hol a gyerek

cigga 7 tagú családnál az anya nem tudta, melyik gyerek mikor és milyen sorrendben születtek, plusz a fiút lánynak tekintik...

kellett az okmány, nekem kellett sorbaállítgatnom, még jó, hogy mindet sikerült meglelniük :P

igi1 2013.05.29. 13:25:20

egyébként biza egy gyerek után több faluba is felvehetik a kedves szülők az egyéb juttatásokat

Manyecska 2013.05.29. 13:26:29

@agresszív kismalac: minek, kiköpött apja:( :D /nna/

Atörökk 2013.05.29. 13:26:39

Személyi kell, igen... Billogot mégsenem lehet a 21. században a kisded oldalába sütni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.29. 13:28:18

" Itt már elkezdett finoman tikkelni a szemem, mivel milyen jogon másol le a hivatal, egy polgári jogi szerződést, ha nem azért, hogy ellenőrizze a NAV a szállásadó fizet-e adót a tevékenysége után?"

Szabad neki, ha nem tudtad volna. Mondjuk mindenféle szerződés nélkül is ellenrőrizheti. Bár mondjuk az albérlés már egy ideje asszem adómentes.
(Ja, meg a fasznak bonyolítod az életed, kedves postoló... nem elég bonyolult magától is?)

Azt megértem, hogy idiotizmus a gyereknek a személyi, sajnos a magyar bürokrácia ilyen. De a megélhetési rettegők is idegesítőek.

igi1 2013.05.29. 13:28:53

szóval ilyenkor csak tessék az albérletes lakcímigazolvány kártya játékra gondolni, ami ugye adózáshoz szükségeltetik

NA EZÉR KELL, és kész.

Az elvek, kéremszépen, az elvek!!!!

P.Boby 2013.05.29. 13:30:02

Műprobléma!
1. Kérj online időpontot, elvileg 8-20-ig nyitva vannak mindennap, kizárt, hogy júliusban legyen a legközelebbi szabad hely.
2. 3 évig érvényes a 6 év alatti gyerek személyije.
3. Ha viszel igazolványképet a bébiről (saját magad is meg tudod csinálni, van jónéhány szg-es alkalmazás), nem is kell elvidd magaddal (mármint az utódot).
4. 14 éves korig ingyenes a sz.ig., tehát végképp nem értem mi a probléma.

Ja, a lakástulajdonos meg adózzon csak szépen a bérleti díjból, nagyon helyes ha ellenőrzik.

Még valami??

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.29. 13:33:14

@helianthus: Milyen szép gyereket árulnak a vaterán!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.29. 13:36:01

"be kell mutatni a bérleti szerződést"

Rokont, ismerőst befogadom, nem fogunk írni szerződést basszákmeg.

nandika68 2013.05.29. 13:38:10

@P.Boby: Igen okoska vagy,ki vagy te talán Pintér Sándor hogy így véded a mundér becsületét.Mielőtt marhaságokat írsz,tájékozodj.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.29. 13:38:16

"ezek az adatbázisok semmilyen kapcsolatban nincsenek egymással!"

Van valami törvény - évtizedek óta az első értelmes -, hogy ha valamire szüksége van egy hivatalnak, ami másik állami hivatalban megvan, akkor tőlük kell elkérnie, nem az álampolgárt bactatni.

helianthus 2013.05.29. 13:38:18

@ColT: " a megélhetési rettegők is idegesítőek. "

Azok kik?

@atpijkamo: nemcsak szép, de olcsó is! ha jól emlékszem nyolcszáz alatt volt! :)))

Manyecska 2013.05.29. 13:39:34

@atpijkamo: csakhogy okirat-hamisítást követsz el ezzel a legújabb állás szerint:) !!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.29. 13:40:22

@nandika68: "@P.Boby: Igen okoska vagy,ki vagy te talán Pintér"

Faszbajodvan? Értelmesen elmondta, nem feltétlenül tapsol hozzá.

Ha úgy gondolod, marhaságot írt, legyél szíves tételesen megcáfolni. Előre is köszönjük!

Manyecska 2013.05.29. 13:41:28

@atpijkamo: tudod mér, mert sokan csak fal címeken laknak "ott", pl.suliba csak úgy veszik fel ha körzetes /elvileg/ meg ilyenek, nem beszélve a többiről..

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.29. 13:41:49

@Manyecska: Te, te sötétben bujkáló hazudozó!

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2013.05.29. 13:41:59

az albérlés már egy ideje asszem adómentes.

Fenéket. 16% SZJA-köteles.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.29. 13:44:17

@Manyecska: Ja, az más, visszaszívtam. Nálam is "lakik" egy harmatos kislány, másodikos gimnazista ilyen okból. Vessetek a mókusok elé, hogy támogatom az oktatását.

De valójában is lakott egy ismerős kiccsaj, akkor se írtunk semmit.

Manyecska 2013.05.29. 13:47:15

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: @atpijkamo: tudjátok hányan csinálják ezt, mellesleg nem ítélem el mert amilyen szar iskolák vannak: teleintegrálják őket aztán meg tanítani nem lehet..

Manyecska 2013.05.29. 13:49:30

@atpijkamo: valami többéves várólista van a bölcsikben is már, ovikról ne beszéljünk, sulik tömve,..a miénket úgy vették fel kétésfélévesen hogy protekcióval khmm.:D

PITTA 2013.05.29. 13:51:34

Személyihez nem kell időpont, reggel 7:30kor kell beállni a sorba és akkor 1-2 óra alatt megvan. Egyébként bármelyik ocsmányirodában lehet személyit igényelni. Azért tudom mert én is most voltam cseréltetni. Nálunk a 18. kerületben csak a csütörtök az időpontos nap, a többin lehet menni az utcáról is.

craig 2013.05.29. 13:52:51

Mi Április elején csináltattunk új lakcímkártyát költözés miatt, az akkor 8 hónapos gyereknek nem kértek semmiféle személyit, elég volt az előző lakcímkártya és a születési anyakönyv.. most akkor kell vagy sem a személyi? :)

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2013.05.29. 13:53:07

@Manyecska: Lassan már a pozitív terhességi teszttel kell beiratkozni az óvodába.

Manyecska 2013.05.29. 13:53:31

@PITTA: ugye, szerintem is van ilyen, mondjuk nem tudom ők melyik "járás"..@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: a miénk is tökmáshová jár bár az szerencse volt meg személyes varázs..:D

Manyecska 2013.05.29. 13:54:37

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: erről volt szó régebben is a tévébe..miszerint már akkor "várólistásak" a bölcsisek. Listázás. Hmm.. :D

Atörökk 2013.05.29. 13:54:52

@ColT:
Az albérlés, vagyis ingatlan bérbeadás baromira nem adómentes. olyannyira nem, ha magánszemélytől bérled cégként, már évek óta neked, mint bérlőnek kell a bérbeadás után származó jövedelem adóelőlegét levonni és befizetni.

@atpijkamo:
Ezt a törvényt is ugyanúgy leszarja az állam, mint megannyi másikat.

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos:
Szerintem Atpi már elmúlt 14.

P.Boby 2013.05.29. 14:01:54

@nandika68:
Nem vagyok senkinek a senkije. Egész egyszerűen most intéztem én is a gyerekeimnek sz.ig.-t.
Szerinted mi nem volt helytálló abban, amit írtam?

craig 2013.05.29. 14:03:39

@Manyecska: Köszi! De nekünk ezt egy szóval se jelezték. Na majd ha óvodába megy, figyelünk erre :)

Manyecska 2013.05.29. 14:09:38

@craig: nem mondanak ezek semmit:(

nandika68 2013.05.29. 14:16:43

@P.Boby: Több mint egy hónapra kaptam időpontot online és fényképet is ott kellett csináltatom velük a gyerekkel.Meg csak a feleségemmel együtt tudtuk megcsináltatni.

pityipalkó 2013.05.29. 14:21:24

" Magyarország jobban teljesít !"

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.29. 14:31:44

@atörökk: a kilencvenes években volt valami ITB ajánlás, hogy nyílt szoftvereket használjanak. Ehhez képest 15 év után ott tartunk, hogy a mikrofossal stratégiai megállapodást kötött a kurmány.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.29. 14:38:12

@igi1: Azt' alá hogy írták? :D XXX? :D

P.Boby 2013.05.29. 14:39:59

@nandika68:
Én online 1 hét múlvára kaptam időpontot.
A 10 és 11 éves gyerekeimet se kellett volna magammal vigyem, elég lett volna egy fénykép róluk. A férjem nem kellett hozzá, szépen besétáltunk, és kb. 5-6 perc alatt megvolt a két gyereknek együtt a dolog. 3 hét múlva megjött postán.

Nyilván nem egyforma az okmányirodák forgalma, úgyhogy nyilván elhiszem, hogy Te ilyen sokára kaptál időpontot. Az viszont egységes kellene legyen, hogy kell-e gyereket vinni vagy elég a fénykép, hány szülő kell, stb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.29. 14:40:03

@helianthus: Akik miatt nem lehet kamerákat felrakni, meg mondjuk ez, aki nem hagyja a szerződést fénymásolni, mert a NAV.
Meg akik miatt nem lehetne egységes nyilvántartások, mert akkor gördülékeny lenne az ügyintézés a hivatalokban.

@atörökk: Ja, cégként. De ha a haverod nálad lakik, az elvileg már nem adóköteles, max. bevallás.

@Jean Michel Jarre: Ez már csak a jéghegy csúcsa.

helianthus 2013.05.29. 14:42:41

@Jean Michel Jarre: "tőlük kell elkérnie, nem az álampolgárt bactatni. "

Így van. Az állampolgárt elég lesz azután bactatni, ha az egyik szerv rossz, téves, évekkel korábban, sőt évtizedekkel korábban elavult adatokat kap meg a másik szervtől. JJJ

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.29. 14:54:28

Rendesen az állam mostohagyerekjének érzem magamat, hogy csak 14 évesen köteleztek rá, hogy legyen egy olyanom, amit soha nem veszthetek el, ellenben mindig magamnál kell hordanom. Énmagamnak fullra elég, ha tudom ki vagyok. Márpedig tudom. Asszem. Mit kell ezt cifrázni? A csecsemők amúgy gecire rondák.:) Ha túlnövik a placentás-legifjontabb kori kinézeti attitűdöket, akkor már annyira nem, sőőt, vannak üdittös kivételek. Meg azér' mondom ezt így, mert van egy ilyen fullgagyi kötelezvény, közmegegyezés az emberekben, melyet előszeretettel kevernek össze az udvariassággal, meg szolidaritással, hogyaszondja az anyja nonverbálisan kötelezi a környezetét meglovagolva ezt a fenti népkötelezvényt, sztenderdet, hogy mármiszerint az ő gyereke kurva szép. Neki bassza meg, neki! Meg a saját testből kivált replika szarja sem büdös - igen, szintén csak számára. Engem nem érdeköl. Ami ronda az ronda! Minek szülte meg.
:D

Secnir 2013.05.29. 14:55:48

"Miért is kell személyi igazolvány egy 4 hónapos gyereknek? Az ok egyszerű, mert a jogszabály 2013.03.01-től megváltozott és szükség van rá, hogy 4 hónapos korban fényképes személyazonosító igazolvánnyal rendelkezzen mindenki (bár az ügyintéző nem tudtam megmondani melyik jogszabály változott)."

zeneállj. elektronyosgitárokat eedobálni...

a hír igaz. csak nem moszkvában, hanem leningrádban, ...

4 hónapos kortól LEHET csináltatni fényképes személyi igazolványt, HA AKAR a szülő. oka egy lehet: EU-n belül külföldre utazáskor kérhetik (van olyan kűfődi occág), és évente újra kell kreálni a gyermek viszonylag gyors változása miatt.
különben teljesen joggal kérik, mert ha pölö elrabolnak egy kétéves gyermeket nyaraláskor, azért ne nagyon tudják már mozgatni eu-belül csak úgy, papírok nélkül...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.29. 14:56:54

@igi1: gecc, engem tekintettek lánynak! Mert nem virgonckodtam 8 évesen vagy mennyi, hanem így álltam. És azt mondja? Milyen szép kislány! Pedig lefogadom, hogy lánynak azért nem lehettem vonzó, már akkor sem. Mindegy, ezt is megéltük! Ezzel okozott didentitászavart meg szőnye alá söpörjük. (Nem ám, kiélem itthon való női ruhák viselésében.)

Manyecska 2013.05.29. 15:04:28

@Kellemes Zérókomponista: :DD jó, én meg fociztam a bátyámmal meg ötévesen minden káros sportot kipróbáltam:P -nagyapa bringája, gyorskorcsolya!:D- aztán mégis nemhogy fiúnak se néznek /nemmintha!/ hanem izé khmm. _D:P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.29. 15:18:19

@Manyecska: jó, tuggyuk, azóta irodaépületbe is nedvedzettél többször, szerencsésen.:D

Amusing 2013.05.29. 15:18:59

@Secnir:
ezt honnan is veszed? Nekünk kb 2 és fél hónapos volt, személyi és útlevél készülésekor
ja és 3 évig érvényes !!!! ott van rajta !!! butaságot ne irogass

Manyecska 2013.05.29. 15:22:53

@Kellemes Zérókomponista: jajjmár!:D
Ja, mielőtt belekötne valaki teleintegrált alatt a komplett tízgyerekes családokat értem akik megtöltenek egy fél osztályt egyedül, de sajnos melegedni járnak legtöbbször. Tanulás? Ohne:(( Hajjaj, sok helyről hallom:(

Secnir 2013.05.29. 15:31:31

@Amusing:
"ezt honnan is veszed?"
két éve csináltattuk (mondjuk ez akkor volt).

vénszivar 2013.05.29. 17:13:05

Ha a kilátoros mikros nácin múlna, nos ők hónalj tetoválást vezetnének be...
Igaz? náci! :):D

vantaan 2013.05.29. 18:37:32

Minek kell? ...mert kell és kész! Méghogy minek kell?
Hát mi maga hogy érdeklődik fölfelé? Még szép hogy kell NEM MAJD VALAMI ukk-mukk-fukk csak úgy felvesszük azt a gyereket személyi nélkül bárhova is!
S miért nem személyivel született? Ez igy szabálytalan. Akkor ez egy szabálytalan gyerek .... remélem a szülők azért esténként fölmondják a hiszekegyet a NER-be!
De azért 1 igazolást kérek csatolni ... miről? miről ,hát hogy fölmondják a hiszekegyet. Na azért!!!

kulup 2013.05.29. 19:06:14

@Jean Michel Jarre: "
Van valami törvény - évtizedek óta az első értelmes -, hogy ha valamire szüksége van egy hivatalnak, ami másik állami hivatalban megvan, akkor tőlük kell elkérnie, nem az álampolgárt bactatni. "

Én próbáltam ezt, nagy ívben szarnak rá. Azt mondják, hogy igazad van, de az 30 (60-90) nap lesz, mire megérkezik. Nagyon jól tudják, hogy azt senki nem fogja kivárni, inkább elintézi maga.

England win The Ashes! 2013.05.29. 19:36:20

@Jean Michel Jarre: Csak úgy hadd kérdjem meg: te mostan a zokszigén miatt vagy Jean Michel Jarre, vagy már a tegnapi Rendez Vous Quatre mián?

Manyecska 2013.05.29. 20:30:24

@Kellemes Zérókomponista: nem, a melegek később akadnak meg egy fázisnál, olyan 10-15 évesen...állítólag..cumi..:P

mmormota 2013.05.29. 20:57:36

Két hónapja csináltattam lakcímkártyát mert a barátomhoz költöztem. Anyuja mint tulaj aláírta aztán kutya nem kérdezte tőlem hogy miért akarok oda bejelentkezni. Akár albérlő is lehetnék...

Manci néni, a szomszéd 2013.05.30. 00:02:04

"be kell mutatni a bérleti szerződést"

Drágám, nem a bérleti szerződést kell bemutatni, hanem a tulajdoni lapot, jobb ha tőlem tudod. Mielőtt még megrémülnél, nem kell újat csináltatni, jó bármilyen régi, csak a tulaj neve legyen rajta.

Egyéves Önkéntes 2013.05.30. 09:25:06

@Secnir: egy kétéves gyereket simán mozgatsz egy bármilyen másik kétéves gyerek papírjával, mert nincs az a határőr, aki megkülönbözteti őket.
(Persze nyilván egy néger lány útlevelével nem viszel ki egy kínai kisgyereket)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.30. 09:37:57

@Manci néni, a szomszéd:
Aha!
Felidegesitelek ha azt mondom hogy friss tulajdoni lap kell?

De térjünk vissza az alapokhoz!
Mivel lehet bizonyitani, hogy az anyakönyvi ahhoz a gyerekhez tartozik akit éppen mutogatnak?

Egyéves Önkéntes 2013.05.30. 09:58:12

@horex: azt semmivel. engem így cseréltek el egy négerrel, és csak 18 éves koromban derült ki!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.30. 10:14:04

@Egyéves Önkéntes:
És nem tünt fel neked hogy a szülőid fehérek /bocs/

Egyéves Önkéntes 2013.05.30. 10:33:53

@horex: nem, mert őket is elcserélték.
apámat anyámmal!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.30. 11:16:31

@Egyéves Önkéntes:
Ez olyan mint a "360 fokos fordulatot venni"

szilvi1960 2013.05.30. 13:05:44

erre én is csak azt mondom, hogy jajj

McZozo 2013.05.30. 16:40:52

@Manyecska: MEgnyugtatlak nem el 5-6 evig a gyerek szemelyije. Mi csinaltattunk mert gyorsabb volt mint az utlevel es csak 2 evre kapja max

McZozo 2013.05.30. 17:04:37

a Friss tulajdoni lap tenyleg igaz, vagy az eredeti adasvetelit szoktak kerni ha sajat tulajdon. En ettol voltam kiborulva hogy tulajdoni lapbol nem volt jo mondjuk a 60 napos mert kozbe valtozhatott barmi es fizessem ki de ha adasvetelit viszek abbol elfogadjak a 20 eve keszultet is ott nem kerdojelezik meg hogy kozbe tortent valami szal logika nuku

ihatethisindapassthingy 2013.05.31. 07:50:00

Hát na, mi dettó ugyanezen mentünk végig és a bölcsődei jelentkezési határidő miatt minden baromi sürgősen kellett. A megoldás végül az lett, hogy 100km távolságba elautóztunk vidékre útlevelet csináltatni a gyereknek (ott volt időpont... mit mondhatnék) és az arról kapott igazolólapot elfogadták személyi azonosító okmányként.

A bérleti szerződésen ne is lepődj meg, egy időben tőlem a VI. kerületben 3 hónapnál nem régebbi tulajdoni lap másolatot is kértek. Na azt nem egyszerű beszerezni.

Csigorin 2014.03.24. 10:30:21

"milyen jogon másol le a hivatal, egy polgári jogi szerződést, ha nem azért, hogy ellenőrizze a NAV a szállásadó fizet-e adót a tevékenysége után?"

na azt masoljak csak le es ellenorizzek csak le szepen. szopjon a sok tetu adocsalo.

sóhegy049 2014.11.19. 21:03:54

Elgondolkodtam, hogy van-e még lejjebb? Továbbá meddig megy el a demagógia? Végül is nem érint, csak már lassan szégyenlem, hogy magyar vagyok.

sóhegy049 2014.11.19. 21:05:29

@McZozo: 30 nap alatt is történhet bármi, ez lehúzás, nem több.

sóhegy049 2014.11.19. 21:09:34

@elwood:
"egyébként ezért kell útlevél is,
hogy ne tudja valaki rosszhiszeműen elvinni más gyerekét, vagy a sajátját az elvált házastársától."
Egy csecsemőt mennyire nehéz személyivel elvinni... Aztán Te is tudsz okosakat írni. Az útlevél más történet, lásd be.
süti beállítások módosítása