Tékozló Homár

Lehúzós 3+1 akció a Tescóban

2013.06.18. 10:32 | jackyll | 66 komment

tescotonhal.jpgA Homár még nem látott üzletet Magyarországon, ahol ezt a 3+1 darabos tonhalkonzervet ne 4 darabnak árulták volna, az évek óta változatlan címkéje ellenére. Persze az is lehet, h 5-10 éve felvásárolták a teljes akciós készletet, és azóta sem fogyott el. Mindenesetre, ha valaki legközelebb a Rio Mare-vel kommunikál, rákérdezhetne

Tavaly nyáron betértem hozzájuk, azzal a szándékkal, hogy tonhalat vásároljak. Mivel volt éppen 3+1 GRATIS csomagolású RIO MARE tonhal, erre esett a választásom. A pénztárnál nagy megdöbbenéssel fogadtam, hogy az ára több, mint a sima 3 darabos kiszerelésé. A vevőszolgálati púltnál kb fél óra kiabálás után fizették csak ki a különbözetet. Mikor hazamentem, felkerestem a Fogyasztóvédelmi Hivatalt és tájékoztattam őket a történtekről. Ügyemet cirka 2-3 hónap alatt ki is vizsgálták és megállapították, hogy amikor kint jártak a kérdéses üzletben próbavásárláson, akkor mindent rendben találtak és beszéltek a vevőszolgálattal is, akik szerint félreértés az egész, hisz én nem is tonhalat vásároltam, hanem patét. Csak tudom mit vettem...

tescotonhal2.jpgIdén ismét találkoztam ezzel a remek akcióval, a 3 db-os kiszerelés kb 1700 Ft, a 3+1 GRATIS pedig a TESCO árcímke szerint "4db-os RIO MARE tonhal" kb 2000 Ft. Most készítettem legalább 4-5 fotót is, melyet mellékelve elküldtem a Fogyasztóvédelmi Hivatalnak is, hogy így bizonyítsam igazam. Ugyan ismét 1-2 hónap volt mire kivizsgálták az ügyet, de nagy meglepetésemre helyt adtak a panasznak és a TESCO áruházat fogyasztóvédelmi bírsággal sújtották.

Nem régiben jártam a TESCO-ban, ahol még mindig 4 darabosként árulják, bár most éppen akciós áron. Félő, hogy a bírság oly csekély összeg, hogy jobban megéri nekik eladni 4 darabosként drágábban.

Történetem nem nagy szenzáció, csak azért osztottam meg, hogy ha valaki ezzel a jelenséggel találkozik és ideje / kedve engedni, legyen kedves lefényképezni és a területileg illetékes fogyasztóvédelemhez fordulni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elwood 2013.06.18. 10:35:24

régi történet,
mindig a darabárat kell figyelni, nem az akció feliratot.

Dr. Kix 2013.06.18. 10:39:33

1st world problem...

Manyecska 2013.06.18. 10:42:21

Mi itt az ár után 6+2 kiszerelésben adjuk a döglötthalat!

bér-kommentelő 2013.06.18. 10:43:52

És az egy darabos mennyibe kerül? Persze kukacoskodás, és megértem én a problémád (még igazat is adok neked), de a kereskedelemben a 4 nem feltétlenül egyenlő 3+1-gyel, sem 4x1-gyel.

Manyecska 2013.06.18. 10:47:23

@Manyecska: igényeseknek kutyaházas kiszerelésben, esetleg fél pár papuccsal:P:D

Atörökk 2013.06.18. 10:49:24

Régen jobban verték át a népeket, nem ilyen piszlicsáré módon.

-taz- 2013.06.18. 10:50:23

Nem teljesen jó ez az ősszehasonlítás most, mert fél termék árával sem drágább a 4 db-os , szerintem a képek sem egy időben készültek, és 200 ft eltérés simán lehet két időszakban a Tescóban.

nemongyadma 2013.06.18. 10:52:42

ugyanaz a ceg....4 darabos joghurt 25% kedvezmennyel annyiba volt mint 4db kulonallo !
nem vettem meg de helyben szovatettem.masnap a darabos kiszereles ara felemelve,hogy kijojjon a 25% os engedmeny.....bar ez tavalyi sztori.

helianthus 2013.06.18. 10:56:08

@atörökk: a régi átverésekben még volt anyag.

Atörökk 2013.06.18. 10:58:08

@helianthus:
Ugye? Mostani kereskedők a régieknek a cipőjüket sem köthetik meg :D

Manyecska 2013.06.18. 11:02:13

Régen a gyerekekben is több volt az anyag:)) /:P/

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.18. 11:04:26

A kiabálás csökkenti az éhséget? Nem biztos, hogy tudod mit veszel, szerintük a krumpli is burgonya. Direkt összezavarják az embert. Még az is lehet, hogy zsidók!

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.06.18. 11:05:57

jó drága ez a szar, egy sem kéne belőle, nemhogy négy. Az ízléskülönbség ellenére megértem a posztert, és sajnos nincs miért leoltanom... :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.18. 11:15:52

a múltkor én is venni akartam kolompért meg konzervtengerit, de nem volt csak krumpli meg kukorica. hát kapják be.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.18. 11:16:13

Én imádtam ezt a szart. Oszt kétszer kaptam mérgezést tőle. Halálomon voltam, és nem viccelek.

Azóta nem veszek.

Atörökk 2013.06.18. 11:18:30

Magára valamit is adó ember nem vesz koporsós halat.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.18. 11:20:27

@atörökk: teljesen igazad van, holnap ki is megyek horgászni, hátha kapása van a tonhalnak.

Scythe 2013.06.18. 11:21:30

Ez fájdalmas. Az egész hajcihő többe került mint az a 4 konzerv.
Azert tartunk itt mert az idiotak mindenfele csipcsup 200-300 Ft-ert kiverik a balhet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.18. 11:22:09

@batgirl: arra vigyázz, hogy mindenképpen 3+1 darabot fogjál, ne négyet!

Atörökk 2013.06.18. 11:23:44

@batgirl:
Szépen melegszik az idő, szóval esélyes ;-)

puszt 2013.06.18. 11:37:27

A fogyasztó védelem egy operett hivatal.
Tessék mondani! Olyan lehetetlen megszüntetni, hogy a nagyobb súlyú , vagy különösen több árut összecsomagolva ne lehessen drágább egységáron (g/ft, ml/ft, stb.) árulni?! Ezzel tővényesen verik át a vevőket!!
Vagy (és). Betiltani a 276ml, 56,3g 176g és így tovább u.a. termék kicsomagolását akár hetente megváltoztatni a gyártónak! Félre értések elkerülésére: ugyanazon termék súlyának folyamatos csökkentése! Van mosóporom, amiből már vagy száz féle súlyút regisztráltam a programomban.
Szerintetek a vevő ellenőrzi az árcímkén, hogy nem a tegnapi súlyú terméket kapta ma, ugyanannyiért?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.18. 11:43:28

@puszt: tudok jobbat: nem betiltani kéne, hanem meg kéne tanítani a kedves vásárlókat számolni. összeadás kivonás osztás szorzás elég is lenne.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.18. 11:46:34

@zsiráfffff: Nekem még ennél is jobb ötletem.
Tisztesség.
Mind a gyártó és mind a kereskedő oldalán.
Na?

Atörökk 2013.06.18. 11:48:10

@puszt:
Milyen súlyú mosóporok léteznek?

Jessybátsi 2013.06.18. 11:49:37

A poszttoló nem látott még igazi árcímkéket a'la SPAR

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.18. 12:13:10

@zsiráfffff: mért? mi bajod van a világbékével, meg az örök szerelemmel?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.18. 12:15:03

@batgirl: újra és újra képes vagy elhitetni velem, hogy teaztán egyáltalán nem fejlõdtél ki. Tisztességesen.@zsiráfffff: végtelen medúzamezõk.

tregard 2013.06.18. 12:28:05

az megvan, hogy a vörös tonhal fele ennyibe kerül?

nemongyadma 2013.06.18. 12:28:31

megjottek az offolobajnokok vegre.
menjetek a soderklubba ha akkora humoristanak kepzelitek magatokat !

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.18. 12:31:05

@nemongyadma: nem mehetsz szembe a kultúrhagyományokkal. Nem vevõdik el a hely semmi infó elõl, nyugi.

Manyecska 2013.06.18. 12:31:12

na, megjött Jackyll! :DDDDDD

rZnK 2013.06.18. 12:44:21

Sziasztok.

Én küldtem a történetet, akkor reagálok is a kommentekre, ha nem gond.

taz: a két kép kb 6 mp eltéréssel készült.
scythe: köszönöm szépen, hogy leidiótázol. gondolhatod, hogy nem a szaros 200 forinton álltam le balhézni, hanem mert itt mindenkit hülyének és lehúzhatónak néznek és pont az olyanok miatt mint Te, aki leveszi a polcról ezt a szart és kifizeti érte a +2-300 ft-ot és mosolyogva, elégedetten távozol az üzletből. ezt látván persze hogy ezt csinálják :) szóval el kéne gondolkodni, ki kettőnk közül az idióta. tudod, vannak elvei az embernek, ha 20 forintról van szó, akkor is.

Egyébként meg mindenkinek: a fogyasztóvédelem felkereste a rio mare-t is akik megerősítették az én elképzelésemet, ezért (is) a büntetés a tesco-nak. a darabszámot meg nem szabad nézni, mert egy darab kb 6-700 ft-ba kerül, és a tesco ehhez viszonyította a GRATIS-t, így meg is valósul. azonban a fogyasztóvédelem (és az én) álláspontja szerint, a gratis-t az EREDETI termék árához / kiszereléséhez kell viszonyítani, ami ebben az esetben a 3db-os kiszerelés és annak az ára. így meg nem valósul meg a kedvezmény, ergó átverés.

zoli bp 2013.06.18. 13:04:34

Teljesen jogos a posztoló felháborodása. Mindegy, hogy valakit 1 forinttal, vagy 300-al károsítónak meg.A nyugati országokban a reklamációnak van kultúrája ,a kommenteket elnézve,itthon még vajmi kevés. A tesco meg hozta a formáját, de Mon. még mindig a number one kereskedő és ez sokáig nem is fog változni sajnos.

parade 2013.06.18. 13:15:06

Pepsi Cola, Auchan: 1 üveg 299 Ft, 2 üveg fóliázva 649 Ft.

CID 2013.06.18. 13:27:08

@parade: Gondolom a saját képed :O

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.18. 14:03:21

@Kellemes Zérókomponista: sejtettem, hoyg problémát okoz a tisztesség értelmezése nálad.

2007alex 2013.06.18. 16:06:52

Azt gondolom a "buta falka" itt is érvényesül. Az is beleszól, (Inkább ugatásnak minősíteném.) akinek nem igazán kellene. A primitívség fokmérője hány "scythe" ? Ezek miatt lehet eladni a szart is, szemétnek álcázva! Az ilyen IQ betyárból rengeteg van! Sajnos! Angliában a Tesco nem igazán merne megtenni még hasonló ballépést sem, mert lehúzhatná a redőnyt. A sok angolkóros nem menne be többet a Tesco felirat alá, pedig ott, már 30 évvel ezelőtt, emberi kéz érintése nélkül történt a vevő által beállított vastagságú szeletelése a felvágottaknak! Nem csak Londonban, vidéki városokban is! Nálunk, csak mostanában terjed a kesztyű használata...

Atörökk 2013.06.18. 16:07:48

@2007alex:
Hülyeség. Mikor voltál utoljára az urológián?

lesly &jerry 2013.06.18. 16:11:58

Amig nem 100 milliós büntetést kapnak csak röhögnek a markukba. A legnagyobb bűnös a hatóság aki ezt hagyja!

SamuRaj Kolompár 2013.06.18. 16:17:24

Belső infó a cikkhez: ez nem tudatosan szervezett átverés, de tudatos lustaságból nem kezelt probléma. Jobb megértést segítsem bevallom, hogy én a másikTescoban (a madaras) dolgozom. Annyi termékkel dolgoznak a managerek, hogy gyakran fordul elő az ilyen. Nem tudatosan történik, csak nagy tömegben kezelik az árakat. Program meg ami segítene az ilyen hibákat kijavítani nincs rá! Persze ettől még a vevőnek van igaza. Plusz: ha beírunk a Vásárlók Könyvébe (köznyelven Panaszkönyv), akkor vegyük a fáradságot, hogy a vonalkódot is beírjuk, majd magunkhoz véve az egyik másolati példányt (ez törvényileg jár az illetőnek) annak a számával tegyük meg a hatóság felé a bejelentésünket. Akkor már nem magyarázhatnak félre.

puszt 2013.06.18. 17:41:35

@atörökk: holnap szedek össze példákat...

puszt 2013.06.18. 17:48:50

@zsiráfffff: Nem kell számolni, kiszámolják. Ezt biztosan Te is tudod. A történet a tisztességről, a fogyasztóvédelem miértjéről és arról szól, miért nem vásárolhatunk napi rutinnal, bízva (gondolt) kialakult szokásokban. Szerintem kereskedelmi alap- elv, hogy ha többet veszek az olcsóbb, esetleg ugyanannyi, de semmiképp nem drágább. Aki ezt felrúgja, az tisztességtelen. Ehhez nem kell számolni!

peter3374 2013.06.18. 17:49:33

Azt is hozzatennem, hogy ennek a tonhalnak olaszorszagban egy euro alatt van darabja a boltban.
Akkor egy nagykerben 70-80 cent lehet kb. Igy lehet tippelni, hogy meg az akcioson is mennyit keres a tesco.... A szamolashoz egy km-ert olyan 300ft korul megy egy kamion 24.000kg aruval.

Nervus 2013.06.18. 19:50:00

Macskaeledellel (Whiskas) szintén ez van.

Thrasher 2013.06.18. 20:55:13

de kurvára ki lett veled baszva te mocskos senkiházi, te...

Thrasher 2013.06.18. 20:56:31

@peter3374:
szakértő úr nagyon ügysen kiszámolta a "kilométerereket"

SamuRaj Kolompár 2013.06.18. 22:09:28

@Thrasher: itt mire gondolsz? Mármint, hogy tonhalra futja neki?

gyilkoshód 2013.06.18. 22:23:20

Egyszer most már tényleg el kellene olvasnom egy ilyen posztot.
Ezek nevelő, vagy tanító jellegű írások, vagy egyszerűen csak tudnom kellene az ilyesmirő' felvilágosút ember móggyára?

puszt 2013.06.19. 07:55:31

@atörökk: Néhány példa, korántsem teljes!:
dosia 400g 300g 340g 375g 1,7kg+33% 2,3kg 2,5kg 2,5kg+33% 2,5kg+500g 2kg 3,4kg 3,4kg+33% stb. (túl hosszú folytatni)

Mars csoki: 50g 56,4g(sic!) 47g 48g 50g+20% 58g 50,4g(sic) kíváncsi lennék a mérlegükre!

És akkor most ne beszéljünk a súly átverésről! Beszéljünk a tartalomról! Van vevő az országban, aki meg tudja mondani, hogy mit vesz? Ugyanis ezek az infók, (receptúrák) nem nyilvánosak.
Tudja valaki mennyi sót vett a mosóporral tegnap? És mennyi sót vesz majd holnap? Vagy vannak E számok és helyettesítők, ízfokozók (sic.). Mikkel és mennyivel "ócsósítanak"???, És főleg mikor mennyivel????!!!!!

Atörökk 2013.06.19. 10:15:44

@puszt:
Létezik valami legfelsőbb bírósági határozat, hogy csak a Tescoban szabad vásárolni? Vadász, vadász...

puszt 2013.06.19. 10:26:23

Hogy jött be Neked a Tesco? Én arról írtam, hogy már a gyártók átverik a vevőket. Az előbbi példákat az én programom árutörzséből szemezgettem.

rZnK 2013.06.19. 11:39:22

@Thrasher: Az ilyen suttyók miatt gondolkoztam, hogy egyáltalán küldjek-e be történetet vagy sem.

Ha nem értesz velem egyet semmi gond, nem kell és nem is várja el senki. Csak akkor kérlek észérvvel támaszd alá a mondandódat és esküszöm ha úgy adódik még el is ismerem az igazad.

De azért mert fáj az élet, mert 30 évesen anyáddal élsz és arra alkalmatlan vagy, hogy szart pucoljál, ne ide járjál kurva anyázni és főleg ne nekem. Köszöntem.

rZnK 2013.06.19. 11:50:05

Jaj. Megnéztem a hozzászólásaid, vagyis csak belekukkantottam. Kár volt belekezdenem, tipikus hosszúhajú pattanásésképű troll vagy aki a sötét szobából írkál. Van egy ilyen ismerősöm, ismerem ezt a típust. Mindenhez mindenkinél jobban ért és mindenkinél mindent jobban tud. Ahogy elnéztem a blog hozzászólásaid nincs olyan téma amihez ne szóltál volna egy "te ostoba." vagy "te idióta" típusú remek szösszenetet. Le merem fogadni, hogy anyáddal élsz, élősködsz rajta és egész nap fröcsögő nyállal a billentyűzetet vered. Gondolom - ha egyáltalán válaszolsz - erre is lesz egy frappáns "te hülye köcsög" válaszod, de ha nem haragszol a részemről itt vége is van, mert fegyvertelenekkel nem vívok értelmi csatát, nem lenne fair. Pacsi.

encir 2013.06.19. 12:57:04

Régóta figyelem már az ilyen "akciókat" :-)

Ha kicsi kiszerelésben olcsóbb, akkor azt veszem meg.
Persze fáj a szívem a sok plusz csomagolóanyag miatt is,meg egyáltalán a hülyeség miatt - de hát ez van nálunk.

Az említett tonhalat meg piacon kell venni, egy doboz kb 280 Ft.

Thrasher 2013.06.19. 19:03:50

@rZnK:
nem jött be, viszont a nigger kurva anyádat :)

Golddigger 2013.06.20. 02:31:39

@Scythe:
Kicsi szopatas utan nagy szopatas jon, ha hagyod eloskodni a masikat.
Oruljel h helyetted visszanyesik a gazt

smogos 2013.06.20. 11:37:58

@rZnK: De bírnám, ha egyszer egy ilyen idiótát feljelentene valaki becsületsértésért... utána nem pofázna feleslegesen...
Jelen esetben Thrasher(t).

Dr. Panasz Muki 2013.06.28. 23:22:14

@rZnK: nekem nagyon szimpatikus a hozzáállásod, és igazad van, és örülök, hogy akad még néhány ember Maó-n, akik nem annyira szeretik, ha hülyének nézik őket.
Ha van időm és energiám, én is szívesen levelezgetek a fogyasztóvédelemmel, érdemes.
Talán egyszer eljutunk a középkorba is.
süti beállítások módosítása