Tékozló Homár

Nem sikerült nagyobb csomagra váltani az Invitelnél

2013.06.18. 15:07 | jackyll | komment

Naiv ügyfél két hónapig várta, hogy nagyobb tévécsomagra kapcsolják, majd úgy ítélte, az Invitel olyan magasról tojik rá, hogy biztos az sem fogja őket érdekelni, ha emiatt felmondja kétéves hűségnyilatkozatát. Bár még erre is 30 nap után reagáltak, szerintük csak a büntetővám megfizetése után mondhat fel. Bónuszként naiv ügyfél talált a részletes számlán egyórás Németországba irányuló hívást is:

Tisztelt Nemzeti  Média és Hírközlési Hatóság! Segítségüket szeretném kérni az INVITEL-lel való, hónapok óta tartó csatározásban. 2012. szeptemberben a szolgáltató ügynöke által, 2 éves hűségnyilatkozattal szerződést kötöttem. 2013. február 21-én az ügyfélszolgálaton keresztül jeleztem, hogy magasabb csomagra szeretnék váltani, több ok miatt is. Ott a hölgy közölte, hogy március 20-22 között jönnek az új csomagot aktiválni, mivel szerelést nem igényel, a LAN-s internet vezeték a gép mögött van, egyedül egy mozdulattal a TV csatornákat kellene nagyobb számra átkapcsolni. Türelmesen vártam március 23-ig. Ezután felhívtam Őket, közölték, hogy az egy hónappal ezelőtti megrendelésem nincs meg. Kössek egy új szerződést! Ismét megtörtént. Akkor már azt mondták pár nap és elvégzik a munkát.

Türelmem egész április végéig tartott. Ekkor írásban közöltem velük, hogy felbontom szerződésszegés miatt a hűségnyilatkozatom, az ő hibájukból! Hisz nem utasították el a nagyobb csomag igényemet, sőt azt is közölték, hogy mikor teljesítik! Ezt részletesen le is írtam. Erre 2013.05.30-án annyi választ kaptam, hogy kizárólag szankciós díjak megfizetése mellett van lehetőségem. Válaszlevelemben azonnal ismét megírtam, hogy fenntartom a felmondást, mivel a szankciókat szerintem nem nekem kellene viselnem az ÁSZF alapján.

Ezután egy helyi szolgáltatóval május 1-én szerződést kötöttem.

Mivel áprilisban, sok munkára való hivatkozással nem számláztak, így májusban 2 havi számlát küldtek ki. Szerintem ez sem jogos! De a pláne az egészben az volt, hogy egy olyan tétel is bekerült a telefonszámlámba, ami fizikai lehetetlenség! 55 perc külföldi hívás díját leszámlázták. Én rögtön kértem hívásrészletezőt.

Ugyanakkor az április havi alapdíjakat átutaltam, hogy a telefont majd az ügy végén fogom kifizetni, amit ténylegesen lebeszéltem. Ők ezt a díjat aznap visszautalták. A május havit természetesen nem fizettem be, mivel akkor már másik szolgáltatónak fizettem. Sőt június 13-án megkaptam a csekket a június 30-ig terjedő alapdíjakra is. Természetesen ezt sem fizettem be.

Elkeserítő dolgokat tapasztaltam a számlázással kapcsolatban is. Észrevételeimet szintén térti vényesen postáztam szolgáltatónak a mai napon. Ennek a másolatát is mellékelem az önök részére. Percdíj emelés, február óta, amit nem közöltek, olyan nemzetközi hívás, amit én nem bonyolítottam, helyi és távolsági hívások összevisszasága. Egyik nap helyi tarifával, másik nap távolságival számlázzák ugyanazt a számot!

Minden rendelkezésemre álló dokumentumot az Önök rendelkezésére bocsátok, hogy ebben a nagy kusza helyzetben pontosan tudjanak tájékozódni. Kérem szíves ügyintézésüket, mert úgy látom, hogy ennek az ügynek soha nem érek a végére. Szeretném kifizetni ami jár a szolgáltatónak, de mindig 30 napos újabb időhúzások történnek részükről. Nagyon sajnálom, mivel 25 éve voltam az ügyfelük, illetve az elődjük, a FIBERNET ügyfele. De úgy látom, hogy a saját hibájukat a fogyasztóra akarják hárítani, minden irányban.

Május 30-án kértem YX ügyfélszolgálati menedzsertől a február 21-én felvett szerződéskötés hanghordozón történő megküldését számomra. Ma ismét kértem a hét végén megérkezett hívásrészletező miatt, a 2013. 04.18-án ő általuk hívott 55 perces Németországi hangfelvételt! Szintén YX ügyfélszolgálati menedzsertől. Nem tudom ezekre megint 30-30 nap múlva kapok újabb választ, és le akarják ismét húzni a bőrt, az eddig becsületesen fizető ügyfélről.

Kérem a fentiek szíves figyelembe vételét, és tájékoztatásomat az Önök által hozott határozatról, illetve ha szükséges, az esetleges hiánypótlásról!

 Ezután hetente kétszer az ügyfélszolgálaton reklamáltam, hogy semmi sem történt. Mindig azt mondták : megsürgetik! Erről egy alkalommal küldtek egy jegyzőkönyvet, a sürgetés tényéről.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2013.06.18. 15:21:00

"2012. szeptemberben a szolgáltató ügynöke által"
ELSŐ hiba.

"2 éves hűségnyilatkozattal"
MÁSODIK hiba.

"szerződést kötöttem."
HARMADIK hiba.

Most már te is tudod, hogy Invitelt miért nem.
Szüleimet is átverte egy Inviteles ügynök (telefon). Aztán ahogy lehetett, megszabadultak tőlük.
Aztán a Fibernetet megvette az Invitel (attól volt a tévéjük, csak nem egy városban laktok?), és erre azonnal menekültek az Inviteltől. Bárhová. Azóta Digitől van tévé, hd, digitális, nem kell STB, 100 csatorna, ami köll. Ja, néha nincs jel. Ez van. De Invitel akkor sem. Soha többet.

England win The Ashes! 2013.06.18. 15:39:12

"... majd úgy ítélte, az Invitel olyan magasról tojik rá..."

Déjà vu :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.18. 15:44:49

Nem kell ezeknek a bevétel, nemtom mit sírnak :D

elwood 2013.06.18. 15:58:02

az "enlarge your p..." után jön a csomagnagyobbítás.

Atörökk 2013.06.18. 16:14:23

Nem segíthet itten csak a piócás ember.

AtiSnatch 2013.06.18. 17:06:41

Pistike elmegy a cirkuszba. Megy a műsor, egyszer csak kijön a bohóc a porondra egy szamárral. Kiszúrja Pistikét és megkérdezi:
-Öcsi! Te vagy a szamár eleje?
-Nem.
-Te vagy a szamár hátulja?
-Nem!
-Akkor te vagy a szamár!
Mindenki nevet, kivéve Pistikét.
Másnap azért megint elmegy a cirkuszba. Ismét jön a bohóc, megint kiszúrja Pistikét:
-Öcsi! Te vagy a szamár eleje?
-Nem!
-Te vagy a szamár hátulja?
-Nem!
-Akkor te vagy a szamár!
Megint mindenki nevet. Pistike dühösen hazamegy és szól Feri bácsinak a frappáns válaszok nagymesterének, hogy segítsen neki visszavágni.
Pistike és Feri bácsi másnap elmennek a cirkuszba. Jön a bohóc a szamárral és megint Pistikét kérdi:
-Te vagy a szamár eleje?
-Nem!
-Te vagy a szamár hátulja?
-Nem!
-Akkor te vagy a szamár!
Mindenki nevet, mire Feri bácsi feláll és megszólal:
-Hé bohóc! A kurva anyád!

Ennyit szerettem volna elmondani,kérem kapcsoljaki!

CID 2013.06.18. 17:13:02

Hülye vagyok az biztos, de ezt "kértem a hét végén megérkezett hívásrészletező miatt, a 2013. 04.18-án ő általuk hívott 55 perces Németországi hangfelvételt" nem értem.

CID 2013.06.18. 17:16:21

Egyébként, boci boci tarka, se füle se farka...

England win The Ashes! 2013.06.18. 17:21:00

@CID: A poszter Stasi-ügynök lehet.

McZozo 2013.06.18. 17:35:05

@CID:
A mai vilagban nem kell mindent erteni plane a homaron posztolok leirasait nem :) Ne erolkodj :)

AtiSnatch 2013.06.18. 17:39:04

@McZozo: hormon posztolókat olvastam... onnan már csak egy lépés a mormon :)
ejj meleg van...

hungária járható?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.18. 18:06:49

hátjóvan, tuggyukhogy nem egy grécsilászló, de a térti vényesen mégis kicsit felbukott belőlem a szódavíz .)

Antalbaba 2013.06.18. 18:10:06

@CID: Hogy meglepődne, ha megkapná;-)
Persze a mai lehallgatós, Nagytesós világban még az is előfordulhat, hogy van felvételük - talán a CIA-től kéne bekérni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.18. 18:28:28

@McZozo: Nem baj, nem kell tudni értelmesen megfogalmazni a problemát, mer' ez nem irodalmi fórum, ide elég csak leírni, hogy izé van-e.
Nem kell tudni olvasni sem, aztán amikor valaki rámutat, hogy ott volt az orrod előtt a bajod megoldása, azt is csak le kell hülyézni, az egyszerűbb :D

Neela _ t 2013.06.18. 19:07:23

JéÉéÉzus de meleg van :D

Neela _ t 2013.06.18. 20:32:11

Fagyiért lehet jelentkezni ;)

Fazekas Lajosné 2013.06.18. 20:46:21

@bonifac: Igen, most már tudom, hogy az életben többet ilyen ügynök által nem kezdeményezek semmit. De azt hogy nekem akkor fog lejárni a másik hűségnyilatkozat, vajon kitől kapta meg az ügynök, az adataimmal együtt?
REMÉNYTELEN SZERINTED???????????

Fazekas Lajosné 2013.06.18. 20:49:12

@Dr Jozef Vengloš: üDV!

Nem jogosan gondoltam ezt 3 eltelt hónap után?
Utána következtek sorban azok a dolgok, amiket még rám akarnak verni!
Előre készüljek fel a legrosszabbra?
Már olvastam és hallottam az Invitellel szemben nincs ellenfél??????

Fazekas Lajosné 2013.06.18. 20:52:08

@CID: Lehet hogy nem érthető, amit leírtam?
Áprilisban nem kapott számlát senki. Májusban kaptam meg, / a felmondás után/ a számlát, amiben megdöbbenve láttam azt az ominózus Németországi hívást. Azonnal írtam nekik ismét, hogy erről kérek hangfelvételt, mert ez a hívás nem történt meg.

AtiSnatch 2013.06.18. 21:12:08

@Neela _ t: kifejthetnéd a tegnapi citrom fagyit ,mert meleg volt

Anomalocaris (törölt) 2013.06.18. 21:30:18

Lehúzós tonhalkonzervet pofozott fel a villamosvezető.

AtiSnatch 2013.06.18. 21:31:39

@Lhokseumawe: engem meg gyíkká változtatott... de már elmúlt...

Anomalocaris (törölt) 2013.06.18. 21:35:45

@A.Snatch: Hogy tombol őrjöngve a sok címlapos nyomorult. "Hihi hehehe hihi"

AtiSnatch 2013.06.18. 21:37:27

@Lhokseumawe: még címlap? nem értettem ,hogy mi van... piedesztálra állítják a nőt a csóka meg smafu

AtiSnatch 2013.06.18. 21:41:27

@Lhokseumawe: ettől az egésztől egésznap olyan ideges voltam ,hogy kiosztottam két pofot meg három nyalókát,biztos a meleg... rosszkor volt ez a poszt időben és térben...

Anomalocaris (törölt) 2013.06.18. 21:44:25

@A.Snatch: Hát Engem a halkonzerves átverés jobban feldühített! De persze az nem ért meg egy címlapot!

Neela _ t 2013.06.18. 21:48:05

@A.Snatch: ha azt mondom igen, akkor ki lesz kaparva a szemed nem? :D

Anomalocaris (törölt) 2013.06.18. 21:50:08

Kezdtek elmenni hormonrabságos irányba!

Neela _ t 2013.06.18. 21:53:39

olvadnak a hormonjaaaaaaaaaaim... wuh

Anomalocaris (törölt) 2013.06.18. 22:01:30

@Dr Jozef Vengloš: sztrájktörvénynek megfelelő jogszerá agatartást tanúsítottak

Neela _ t 2013.06.18. 22:19:19

miért nincs szerencsétlen és szenvedéssel teli gyerekkorom? így nem lesz belőlem senki

Lmebeteg Kamionos (törölt) 2013.06.18. 22:41:04

@Neela _ t: Áhhh, ne egyél mert nem lesz kockás a hasikád. :-)
Majd én megeszem azt a 200 tábla milkát ami lepottyant a pótkocsiról. :D

AtiSnatch 2013.06.18. 22:41:41

@Neela _ t: majd holnapra elmúlik! na mentem mert hétköznapi ivás fél egészség!

England win The Ashes! 2013.06.18. 22:48:03

@Lhokseumawe: XDXDXD

Erről az agatartásról atörökk kollégát kérdezd, szerintem ez az ő asztala.

England win The Ashes! 2013.06.18. 22:56:17

@Lhokseumawe: Így van, a kó jurva életbe! Mocskos jöcsögök.

Bálisó Bozót 2013.06.19. 02:41:25

Felhasználó:

Bálisó Bozót [Profil] [Kilépés] [Radar]

Komment szövege: berúgtam pfff

Bálisó Bozót 2013.06.19. 02:42:39

bocsánat nem megy majd holnap

Neela _ t 2013.06.19. 02:45:35

@Bálisó Bozót: ha még írni tudsz akkor az még semmi :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.19. 06:25:21

A piacoslángosos csaj összekavarja bonyolult számokkal a népet, fondorlatosan kifundált idõpontokban, mik randomok, szóval ne hallgassatok rá, ellenben értelmezzétek. Egyébként meg: elsõ! Ja és tegnap nem jelent meg a kommentem pedig legfullrelevánsabb volt és dícsérõ. És én még sohasem sírtam úgy, mint akkor, tetszik tudni. Mert az kérem belém lett fojtva. Karhatalmi inverzabortusz történt énrajtam. Ezt nem feltétlenül tudom milyen poszt, de én most 3+1-esítem magam. Piroson mâr átmentem. Kormány le is monDD majd emiatt, megfigyeljêTEK.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.06.19. 06:47:19

Tudom már, mitől van itt cigányszag: #more5366992!
A poszt tolónak meg lassan fel kellene nőni a feladathoz (120 kiló), és orálisan inzultálnia családtagjait, különösen azt, aki sprekt dojcs.

Ádám 2013.06.19. 06:51:10

Mitől? Mocskos náci! :)

Manyecska 2013.06.19. 06:58:24

NAGYSZÍNPAD! NAGYSZÍNPAD!!!!

Manyecska 2013.06.19. 07:37:19

na jó amíg előadás van kifexem a medence partjára a jegeskávémmal :P ..

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.19. 07:58:33

Aha. És Alekosz mivel szedett szerzõdést, hogy vissza kell adnia a nyereménylakását? Fontos kérdéskörnek érzem. Kását. Érted.

AtiSnatch 2013.06.19. 08:25:26

na kit sütött meg a nap?

AtiSnatch 2013.06.19. 08:28:28

basszus, elkapták muxujt... :(

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.19. 08:57:33

@A.Snatch: Hű, bki, moziban felvett kép és szinkron. Istenkirályság lehet.

AtiSnatch 2013.06.19. 09:03:50

@agresszív kismalac: nem pusztán a tény ,mert van ezer más feltöltő,hanem a stílus...de nem mintha én torrenteznék :)

Manyecska 2013.06.19. 10:31:46

@A.Snatch: engem!! olyan meleg van hogy már háttal döglődtem a vízfelszínen:P! :(
Senki sehol? Akkor megyek melózni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.19. 10:36:34

A Homárnak meg nem sikerült új post kiraknia...

Manyecska 2013.06.19. 10:38:57

@ColT: nekem sikerült a melleimet kiraknom, véletlen...:DDDD khmmm:D

Manyecska 2013.06.19. 10:40:38

@ColT: helló, eltűnt a kommentem. Tiltott kifejezés volt benne /mell/:DD

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.19. 10:58:46

Jackyll! szépjónapot!
Örvendeztesd már meg szerény kis csapatunkat egy jó kis szafftos poszttal.
Előre is köszönöm!
Maradok tisztelettel:
Batgirl

pusz
süti beállítások módosítása