Tékozló Homár

A Decathlon padlóvédője miatt cserélhetik a parkettát

2013.07.23. 14:40 | jackyll | komment

Naiv ügyfél visszakapta 12 ezer forintját, miután közölte a Decathlonnal, hogy 600 ezer forintos kárt okozott a parkettájában a padlóvédő gumiszőnyegük. A cég megállapította, hogy nem fog a szőnyeg festéke, így nincs is semmi probléma. Itt már nem annyira naiv ügyfél nem hagyta annyiban, és közölte, hogy a gumilap nem textil, eleve rossz helyen vizsgálták, ezért újabb szakvéleményt kért. Ezután már kifizették volna a parketta negyedét, de a színharmóniára hivatkozva az egészet ki akarja cserélni:

2012 augusztusában vettem egy kondipadot a Decathlonban, ahol mindjárt azt ajánlották, hogy vegyek alá egy padlóvédő burkolatot (DF900 típusut), hogy az esetleg leeső súly megvédje a parkettát. A termékeket hazavittem elhelyeztem majd, néhány napig szoktam, hogy kicsit erős szaga van a padlóvédőnek, de úgy voltam vele majd elmúlik. Ez 3-4 nap után meg is történt. Nyugodtam használtam néhány hónapig a szerzeményt, míg úgy döntöttem december 30-án, hogy jobb ha áttolom az egészet a szoba közepéről a szélére, hogy több hely legyen. Ekkor vettem észre, hogy az új szürke csillogós parkettát elszínezte sárgás matt árnyalatúra a padlóvédő. Ezt még aznap jeleztem is a Decathlon budaörsi üzletében, ahol megnyugtattak, hogy nyugodtan írjam le a vásárlók könyvébe, hogy mi történt és a cégnek van biztosítása, amivel az ilyen eseteket kezelik. A termék árát vissza is adták (12.000Ft), de padlóban keletkezett kárra csak annyit mondtak, hogy kivizsgálják. Majd kérték, hogy adjam meg a kár összegét, ami közel 600.000Ft-os volt, mert a burkolat csak felszedéssel javítható. Aztán a vizsgálat iránt érdeklődtem több hónapon keresztül, míg végül 4.11-én kaptam egy választ (mellékelve) és csatolba hozzá egy érdekes szakvéleményt egy "szuper akkreditált" vizsgáló cégtől (mellékelten).

decathlon11.jpg

decathlon2.jpg

Ezen szakvéleménnyel az alábbi problémákat merültek fel, amit még aznap 10 perc googlizással találtam, és jeleztem a Decathlon felé:


1. A leírt szakvélemény nem arra a kérdésre kereste a választ, ami jelen esetben a problémát okozta, hiszen a hivatkozott szabvány a textil termékek vizsgálatára lett kifejlesztve, jelen esetben pedig egy polisztirolhabot kellett vizsgálni, nem szín tartósság hanem kőolajszármazék kioldódás szempontjából (lást reklamáció szövege). Az elvégzett vizsgálat szövegezése ezen a ponton szándékosan félrevezető, hiszen helyesen a vizsgálati szabvány szövegezése a következők szerint hangzik (forrás): 105-X10 Textilszínezékek PVC-bevonatba való migrációjának kiértékelése

 2. Továbbá nem PVC bevontba való migrációról van szó, hiszen UV-lakk felület volt, ami meghibásodott. A meghibásodott termékre vonatkozó információkat megadtam Önöknek és az erre vonatkozó információk interneten is elérhetőek

3. A kiadott szakvélemény tárgyilagosan nem írja le a vizsgálat eredményét, úgy hogy abból bárki egyértelműen el tudja dönteni, hogy a vizsgálat milyen eredményt adott. (erre itt egy példa, hogy is kell ezt helyesen csinálni, javaslom a 3. oldalt figyelmesen átnézni).

 4. Az akkreditált vizsgáló laboratórium csak Textiliak vizsgálatát végezheti, viszont ez a termék nem textília  

Erre válaszul felhívtak, hogy ez csak egy tájékoztató levél volt, és menjek be, hogy az üzletvezetővel egyeztessek. Be is mentem, ahol az üzletvezető felajánlotta, hogy 140.000Ft kártérítést hajlandó adni, azért hogy a hibás 6nm-t kicseréltessem a szoba közepén. Amivel csak annyi baj van, hogy az ilyen termékeket nem lehet csak fel kapni és kicserélni a közepét, hiszen mint minden építőipari terméknél úgy ennél is van eltérés színárnyalatban, ha 1,5 évvel később akarok hozzávásárolni.

Na ettől függetlenül kértem egy új árajánlatot néhány kivitelezőtől és kaptam is 400-500.000Ft-os ajánlatokat, amit továbbítottam is a Decathlon felé. Amire azt a választ kaptam, hogy inkább bevizsgáltatják egy másik szervezettel (ÉMI), mert most már tudják kihez kell fordulni. Majd 3 héttel később ki jött egy vizsgáló ember velük és megsúrolták, a hibás részt egy kis mosogatószerrel, de mindhiába. Ekkor döbbenten mondja a szakértő, hogy ez valóban problémás.

Aztán eltelt 3 hét és nem történt azonkívül semmi, hogy elvittek egy darab maradék parkettát. A Decathlonos ember pedig azt ígérte, hogy a hibás padlóvédő termékből ad egy darabot, meg egy új csomagot is, hogy tudják tesztelni. Persze érdemes annyit tudni, hogy a régiből a kioldódást 1 év után már elég nehéz vizsgálni, míg az új termékük már más kóddal rendelkezik és más színe is van, ami valószínű abból ered, hogy más gyártmány (ennek talán már nincs is olyan baja, hogy a kőolajszármazék kioldódik és szagot ereszt).

Ma ott tartunk, hogy készül valamilyen vizsgálat, már több hete, ami próbál valamit bizonyítani, amit elég nehezen lehet reprodukálni, hiszen itt a hibás felületbe diffundált anyagot kellene vizsgálni az eredeti padlóvédő burkolattal. Majd kíváncsi leszek, hogy ebből milyen eredményt sikerül kihozniuk.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.23. 18:07:51

@Jokkura: Én inkább befesteném. Az a szürke baromi ronda lehet. A minta már meg is van.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.07.23. 18:15:36

@hagyma: Az keményfa, b+!

Amúgy miről is van szó?
Padló, (szalag-)parketta, PVC?

A szobának amúgy teteje nincs, vagy PE fólia van az ablakon- üveg helyett? Máskülönben minek az UV-lakk?

És egyébként is: nem főleg a melegfronti aktivisták rendezik be konditeremnek a lakásukat? Lehet, hogy élvezi is a poszt toló a b.gatást?

igazságos 2013.07.23. 18:15:50

@atpijkamo: az oroszok ezt szeretik, most ez a divat, a narancssárga-szürke, állítólag ez valami modern irányzat

mrZigi 2013.07.23. 18:53:38

Namármost, ha egy PADLÓVÉDŐ tönkreteszi a PADLÓT, akkor ott igencsak megállja a helyét a csalás, megtévesztés büntetőügyi kategória is.

Merthogy ez kb akkora súlyú, mint ha a biztonsági öv nem lenne alkalmas egy ember súlyának (többszörösének) megtartására.

Manyecska 2013.07.23. 19:01:44

@agresszív kismalac: nemtod mért van az hogy a fijjúg kiugrálnak ha én kormányzok?? xdxdxd......

Don Quixote de la Ferko 2013.07.23. 19:08:24

600 ezer a kár?

Anyag 3 kiló, lerakás 3 kiló. Átlagparkettával számolva 3 ezer/ nm, az durván 100 nm.
Életszagú. Hol a bánatban van 600 ezer forintnyi parketta, ha meg mahagóni lapok vannak lerakva, akkor talán nem kéne rápakolni a kondigépet. Ez a poszt megint kamu.

(Matektrollok nyugodtan javítsanak, számolják ki 2421,23452345234 forintos, és 5326.3452345234 forintos parkettára is szeretem az idiótákat, mulattatnak)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.23. 19:35:32

Migráns színezék. Ez tetszik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.23. 19:39:53

@The hordes of Nebulah: Menedékjogot kért a padlón. Ahova lökték.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.23. 19:46:03

@ColT: Politikailag korrekten: "Farbstoff mit Migrationshintergrund" :Đ

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.23. 19:54:46

@mrZigi: "büntetőügyi kategória is."

Na, te is megtöltenéd a börtönöket bliccelőkkel.

A karcolástól védi. És megvédte, pedig még tologatta is a delikvens.

"akkora súlyú, mint ha a biztonsági öv nem lenne alkalmas egy ember súlyának (többszörösének) megtartására."

:))

Ez olyan, mintha a biztonsági öv festene.

A többi stimmel.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.23. 20:13:03

Faszvédő nincs a Dickatlonban? S ánuszprotektor?

England win The Ashes! 2013.07.23. 20:13:52

@atpijkamo: Nem biztos, hogy tologatta. Lehet, hogy dulván lökte a padlóla le.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.23. 20:14:39

@Don Quixote de la Ferko: matektroll :DDDDD Vazzeg. Ez csak nekem egy új fogalom? Ilyet még.

Don Quixote de la Ferko 2013.07.23. 20:35:28

@Kellemes Zérókomponista:

Azokról a betegagyú szerencsétlenekről van szó, akik általában a következő eljárást alkalmazzák:

Leírod azt, hogy 2 x 2 = 4.
Ettől kiborul. Nem bírja elviselni az eredményt, és azt, hogy a leírtak igazak. Automatikusan beleköt, és kitalálja, hogy a képlet nem jó, a számok nem jók, és leírja, hogy a négy csak úgy jöhet ki, hogy a 3 és 1 számokat összeadja. A valóság, as zövegkörnyezet teljes mértékben elkerüli egyszerű agyát, egy számítást csak akkor hajlandó elfogadni, ha az az ő szabályai szerint történik, a matematika még nyomokban sem fordul elő az egyszerű agyában. Ezen felül fő ismérve, hogy egy egyszerű példát amiben számok fordulnak elő nem tud elfogadni, ha nem legalább 8 tizedesig van kiszámolva, vagy pl. nem ezredgramm pontossággal van jelezve egy felhőkarcoló teljes betonszükségletének mennyisége.

Egy egyszerű példa:
"A házam építéséhez elhasználtam 4 köbméter betont."

Erre azonnal reagál, és kijelenti, hogy idióta mindenki, mert a ház építésének pontos betonszükséglete 8564,453523 kg beton. Egyszerű gondolkodását az sem nagyon zavarja, hogy a keverőtelep a betonszállítót "cirka" mértékegység alapján jó esetben néhány kg. (ebbe már eleve bele fog kötni, és kijavít, hogy van az 10 dekás pontosság is (hídmérlegen)) pontossággal köbméterben tölti fel, alapegységként nesze bameg, vihetsz 1-2-3-4-5 köbmétert.

Engem mulattatnak, végtelen adok-kapokot generálnak, önnön felsőbbrendűségüket, és matekprofesszori képességüket bizonygatva.

Fentieknél rövidebben összefoglalva, az idióta barom a legjobban rájuk illő jelzős szerkezet.

esef 2013.07.23. 20:50:29

anno nekünk az ikeás szőnyeg alján levő gumi réteg ragadt rá a parkettára. féktisztítóval feljött és még csak foltos sem maradt... :D

helianthus 2013.07.23. 20:56:49

"amit elég nehezen lehet reprodukálni, hiszen itt a hibás felületbe diffundált anyagot kellene vizsgálni az eredeti padlóvédő burkolattal. Majd kíváncsi leszek, hogy ebből milyen eredményt sikerül kihozniuk."

Na ERRE én is kíváncsi vagyok.
Áhhh!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.23. 21:20:15

@helianthus: Helianthus. Kiszabadultál végre a hűtőkamrából? Már megint becsapódott az a fránya ajtó?

igazságos 2013.07.23. 21:30:04

parkettát csak az ALDIból.

@The hordes of Nebulah: nyomorult! kikérem magamnak a többiek nevében

igazságos 2013.07.23. 21:31:09

@Don Quixote de la Ferko: sajnos, én nem tudok számolni, csak felfelé kerekíteni amikor az érdekem úgy kívánja

Jokkura 2013.07.23. 21:33:32

@atpijkamo: van egy laminált padló szín : ezüst köris (asszem) , az messziről szürkének látszik. Közelről famintás szürkének.
Láttam előszobát ezzel leburkolva, nem volt annyira rossz ....
no,de nappalit , nagy felületet ,méghozzá csillógósan
Izléssel nehéz vitatkozni
(DE GUSTIBUS NON EST DISPUTANDUM) ,ahogy a művelt római felszedné a padlót :)

slenderman 2013.07.23. 21:43:05

Én is jártam így, csak bementem és addig táboroztam a Decathlon tranzitvárójában, amíg az Ikea nem adott menedékjogot.

England win The Ashes! 2013.07.23. 21:49:29

@The hordes of Nebulah: Mindkét játékos a United utánpótlácsapatának középpályása

(index, ma)

Jokkura 2013.07.23. 21:52:17

@The hordes of Nebulah: ahhoz nem volt szerencsé(tlensége)m. :)
Guszti ≠ gustibus :D

VIII. ker. lakás felujításának következményeként láttam ilyen színű laminátot lerakva ,nyers fenyőfa színű bútorral súlyosbítva. A fal barokksárga színben pompázott. Viszont természetes fénnyel nem rendelkezett.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.23. 21:54:43

@Don Quixote de la Ferko: te valami építészetire jársz?:) Jómagam nehezen viselem az elnagyoltságot vagy pongyolaságot, de nyilván a ló túloldala sem nyerő, amiről te írsz. Hát, ők nem érzik. Elvesztek a formalitásokban. Sebaj. Tényleg gyermeki. Vagy csak tinikkel sikerül chatelned mindig.:D
@The hordes of Nebulah: ez jó lenne tetkónak is.
@helianthus: ez az Áhhh... - most elélveztél? Vagy csak belelátom?

Rosszindulatú Vászka 2013.07.23. 21:56:05

Sztem nem kell picsogni, csak átrendezni a szobát és a foltra húzni a stelázsit, vagy a gardróbot, vagy a dohányzóasztalot, hamár szoba közepe. Vagy a rododendront. Kreatívnak köll lenni, nem fojton hisztizni.

igazságos 2013.07.23. 21:59:43

@Graeme Swann 4 Prime Minister: az is igaz

a jó szex végén, ha elkerekedik a szemed, akkor óóó-t kiáltasz

ha meg nem áááááhhhh-t sóhajtasz :P

Anomalocaris (törölt) 2013.07.23. 22:00:34

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Hatt viszont ma nem hozta a formáját, mindössze egyetlen á-é elütés. Elég hullámzó a teljesítménye!

igazságos 2013.07.23. 22:02:02

@The hordes of Nebulah: az embik mind házasemberek?

na, ezért tart itt a homár, hiába járunk, mi kiéhezett jányok ide pasit fogni

Anomalocaris (törölt) 2013.07.23. 22:02:04

Kilenc évig feküdt otthon holtan az észt
De közben is állandóan osztotta az észt.

England win The Ashes! 2013.07.23. 22:03:07

@igazságos: naugye.

Nem mellesleg lehet még ÁÁÁÁÁÁÁH! is mint lehetőség. :P

Anomalocaris (törölt) 2013.07.23. 22:04:07

@Kellemes Zérókomponista: Nem szeretném hogy helimeli ilyen gusztustalan dolgokat csináljon.

England win The Ashes! 2013.07.23. 22:07:24

@The hordes of Nebulah:

a sportkeddben viszont még van két csemege:

Most szabadon iazolható, így csak a játékossal kell megegyezni.

Moyes azonban semmi pénzért nem engedné el a játékost, aki egy kisebb sérülés kihagyta a United teljes eddigi felkészülési túráját.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.23. 22:07:25

@igazságos: Hát hallod, hova jutottunk, hogy már a Varg is gyerekeket babusgat két riff között. Azért mindig jókat mulatok, amikor tudatlan embik kérdezgetnek, hogy mikor akarok családot alapítani. Pedig annyira abszurd már a feltételezés is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.23. 22:07:43

@The hordes of Nebulah: ne félly. Elég önfejű az ahhoz, hogy még én se tudjam ezirányba hangolni. Még akaratlanul se nem!
@Graeme Swann 4 Prime Minister: szenvedélyes artikulálatlansággal a végét.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.23. 22:10:05

@The hordes of Nebulah: azt akarják, hogy besorolj. Mikor értik már meg? Lehet, hogy elkönyveltek buzinak.:( De mi tudjuk, hogy ez nem áll. Aszexuálisnak mondanád magad? Nem basztatásból kérdezem, de ez nekem úgy tűnik, az. Linkelsz majd buzogányos-erősen nézős képet? Azt úgy hiányolom a mindennapokból a múltkori óta.

England win The Ashes! 2013.07.23. 22:21:21

Illetve volt még egy írás ott, de az nem elgépelés:

"Örökös eltiltást kaptak annak a négy labdarúgócsapatnak a játékosai, szakvezetői és elöljárói, amelyek részt vettek minden idők egyik legkirívóbb bundázásában Nigériában. A másodosztályba jutásról határozó, július elején rendezett egyik mérkőzésen a Plateau United Feeders 79-0-ra, a másikon pedig a Police Machine 67-0-ra győzött az Akurba FC, illetve a Babayaro FC ellen. A félidei állás csak 7-0, illetve 6-0 volt."

Most ezeken az eredményeken mit lepődnek meg? Nomen est omen.

Babajáró FC meg Akurva FC

Anomalocaris (törölt) 2013.07.23. 22:25:14

@Kellemes Zérókomponista: Sose értik meg. Dehát nem is mondok el nekik mindent. Azaz sok mindent. Az aszexuálissal az a baj, hogy nagyon embisen hangzik, dehát itt ugye többről van ám szó. Találtam viszont egy teljesen Odriszerű énekest, akiről az a hír járja, hogy levágta a kezeit és malaclábakat varrt a helyükre.

img.youtube.com/vi/hf0j6cdstQQ/0.jpg

Anomalocaris (törölt) 2013.07.23. 22:26:36

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Arról nem is beszélve, hogy az afrikai hőségben bundázni??

igazságos 2013.07.23. 22:33:45

@The hordes of Nebulah: az pediglen menőnek számítana :P

AtiSnatch 2013.07.23. 22:34:22

cseverészünk, cseverészünk? a matek meg nem megy?

AtiSnatch 2013.07.23. 22:42:24

@vén szivar: Hazajövök a munkából??!! Üres a belem??!! Kaja semmi! BALHÉ AZ VAN!! Csempe a francba az van!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.23. 22:44:14

@The hordes of Nebulah: Ez se mondja már, hogy "Itt a kezem, nem disznóláb!".

AtiSnatch 2013.07.23. 22:47:45

@vén szivar: ááá teli van a hűtő, csak nincs ihletem, gondoltam smittelek egyet :)

AtiSnatch 2013.07.23. 22:49:16

@igazságos: önismereti napot tartasz?

Neela _ t 2013.07.23. 22:53:21

Na?! Kinézni a natgeot? :D

Ádám 2013.07.23. 22:54:33

@Avi Snatch: Gittelj inkább s akkor lesz hely a hűtöbeni cuccoknak.

AtiSnatch 2013.07.23. 22:55:38

@The hordes of Nebulah: pótoltad a tegnapi hiányoságaidat Avi Kuzinnal kapcsolatban?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.23. 22:56:56

@agresszív kismalac: Ellenben őrjöngdében is töltött pár évet, úgyhogy igazán autentikus a zenéje. Majd hétvégén bemutatom, ez mindenen túltesz, amit eddig Tőlem láthattatok! De kedd van, és ilyenkor nem szabad.

AtiSnatch 2013.07.23. 22:59:42

@Neela _ t: ne terelj! privatgoldot nézel!! :)

mrZigi 2013.07.23. 23:00:13

@atpijkamo:
A biztonsági öv az életedet védi ... a padlóvédő meg a padlódat.

Ha szöges lenne a biztiöv belső fele, na az se lenne biztiöv, hisz ütközésnél ugyan megvédené a kizuhanástól a delikvenst, csak momentán felnyársalná

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.23. 23:02:31

@The hordes of Nebulah: Közvetlenül az "(Especially recommended for Féli.)" után van.
Kattints a nyílra!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.23. 23:05:27

@mrZigi: Ez a szöges biztiöv, ez jó ötlet.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.23. 23:15:41

@agresszív kismalac: Ez egyre rejtélyesebb. A Katzenbräuig eljutottam, de az is zsákutcának bizonyult.

hobbitroll 2013.07.23. 23:17:46

@agresszív kismalac: "...már hogy a filmen nem volt hang"
lol, kezdő vagy :P
a profi visz magával univerzális távirányítót, néhány perc alatt találni olyan beállítást, amivel lehet állítgatni ;)

Neela _ t 2013.07.23. 23:28:52

@Avi Snatch: mijeza új név? :D
Nem is!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.23. 23:32:04

@The hordes of Nebulah: Bki, közvetlen linket adtam. Milyen Kätzenbrau? Eh!

igazságos 2013.07.23. 23:35:12

@Neela _ t: aszittem, te az Aldi - háziasszonyoknak c. csatornát nézed

Pörög a lufi (törölt) 2013.07.24. 04:10:03

Mi az, hogy 600 ezer a kár? Legalább 1-2 milliárd, az egész háztömböt újra kell húzni, hogy harmonizáljon.

Vicc a posztoló és erősen hiányolom a képet az elszíneződésről.

Manyecska 2013.07.24. 06:32:12

holnap kekxalag ! itt döglöm az àgyba reggelt ¡ mesztelen fèrfitestek megalol

CID 2013.07.24. 07:02:13

@Manyecska: Mijaz, gruppennel kezded a napot?:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 07:20:32

@igazságos: Hát, nem is az Így gondozd a traktorodat címűt!

AtiSnatch 2013.07.24. 07:38:46

@Neela _ t: na menj a sarokba Loki mellé! :P

Manyecska 2013.07.24. 07:43:01

@CID: hogyne vizpart friss bukta megalol! kurva gerle itt turbekol hajnal ota xd lelövöm LOL

2013.07.24. 07:55:23

@Manyecska: ¡ mesztelen fèrfitestek megalol

Mi van? Elfelejtetted bepakolni a pizsamákat? :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.24. 08:02:52

@igazságos: írtam neked a telefonos topikban, de itt reagáljál!

2013.07.24. 08:04:38

@Manyecska: kurva gerle itt turbekol hajnal ota xd lelövöm LOL

Miért nem veszel te is csúzlit?
Én vettem egyet az időszakos vegyes kirakodóvásáron amit hetente rendeznek a művházba. Csak 300 forint volt és egész jó kis csúzli, akkorát csattant a kő a garázsajtón, hogy kijött anyám a házból. Amikor meglátta hogy mit csinálok lehülyézett. Mondtam neki hogy fiúgyermeket negyven éves kora után nem hülyézhet le az anyja, de azt válaszolta hogy amelyik ebben a korban csúzlit vesz azt le lehet! Mondjuk madárra nem lőttem, mert azt sajnálnám.

Manyecska 2013.07.24. 09:03:18

@Cicmen: magyar terfigyelo kamera xd a gyerek szerint !

Manyecska 2013.07.24. 09:07:53

@Avi Snatch: hideg majd kesõbb ez eszaki oldal itt mely a viz del fele lesz tuti

Atörökk 2013.07.24. 09:20:21

Szörnyű problématika ez.

AtiSnatch 2013.07.24. 09:53:09

@Manyecska: vasárnap majd átintegetek! ott lesztek még?

lutria 2013.07.24. 17:43:34

Csodálkozom hogy nem találták ki hogy a parketta a hibás,egyébként meg tegyen a foltra egy szép szőnyeget,-tudnak is ajánlani egyet bocsánatkérésként a partnercég szőnyegkínálatából...

helianthus 2013.07.24. 19:21:16

@The hordes of Nebulah: de édes vagy! Végre megfogalmaztad az első óhajodat velem szemben. Miután több mint két éve udvarolok Neked, ezt komoly előrelépésnek vélem.
Nem csinálok ilyen gusztustalan dolgokat, megígérem.
Vagy ha mégis, akkor sem fogom élvezni, ezt tuti fix Rád való tekintettel.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 21:38:35

@helianthus: Édes semmiképpen se, legfeljebb csípős és fűszeres.

"Vagy ha mégis"

Ne legyen mégis.

SarahConnor 2013.07.25. 08:25:49

600ezer ft kár egy parkettában? Hacsak nem a Buckingham-ben élsz, ez enyhe túlzásnak tűnik. Főleg hogy cserélni se kell az egészet, csak a foltosat, max a felszedést és újrarakást kell számolni.
Az meg nekem 100-ra se jön ki, de mondjuk lehet, hogy nem ott vettél parkettát, ahol én.

Szűcslaci 2013.07.25. 08:47:06

Be kell rakni a hatszázezres parkettádat a Nagy Hadronütköztetőbe, és mai belediffundált, aztat jól kifundálja majd belőle.
süti beállítások módosítása