Tékozló Homár

Miért nem a károsultaknak szedi a pénzt a Fogyasztóvédelem?

2013.08.01. 10:44 | jackyll | komment

Dorináék tavaly karácsony után repültek volna haza Londonba, de a Ryanair beiktatott nekik egy 6 órás várakozást. Panaszukat simán elhajtották azzal, hogy a repülőgép meghibásodása rajtuk kívülálló tényező, ezért nem fizetnek. Erre a levelükre csak faxon lehetett válaszolni, de sikerült, mondjuk hiába, másodjára sem fizettek. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 4 hónap alatt kiderítette, hogy nekik van igazuk, de kártérítést akkor sem kapnak. Az állam viszont behajtott 800 ezer forintot bírság formájában. Hogy mi? Ha egy konkrét fogyasztói panasz kapcsán megbírságolnak egy céget, akkor miért nem a károsultak kapják a pénzt, miért az állam? Bónusz: a Békéltető Testület annak ellenére nem hajlandó lefolytatni nélküle a tárgyalást, hogy közölte velük, hogy külföldön él, és nyugodtan csapassák.

Tavaly Karácsonykor hazalátogattunk London – Stansted reptérről a Ryanair légitársasággal Magyarországra. A visszaút 2012. december 30-án a hajnali járattal volt esedékes ugyanerre a repülőtérre, ugyanezzel a légitársasággal. A Liszt Ferenc repülőtérre érkezve sehol sem láttuk jelét a késésnek, így a legnagyobb nyugalommal adtuk fel a poggyászunkat és mentünk a biztonsági ellenőrzés felé. Elbúcsúztunk a testvéremtől, majd kezdetét vette a szokásos procedúra, amin emlékeim szerint 20-30 perc alatt sikeresen át is estünk. Ezt követően kerestük a kaput, ahova mennünk kellett volna a géphez és akkor ért minket a sokk: 6 órát késik a repülőgép, vagyis ha átszámolom, akkor fogunk felszállni, amikor már az angliai otthonunkban kellene megérkeznünk. Visszamenni ugye már nem tudtunk, így a testvéremet hiába hívtam volna vissza, hogy vigyen minket vissza, ezért nem maradt más, csak a várakozás. A 6 óra alatt sehonnan sem kaptunk semmiféle információt a jogainkról, lehetőségeinkről, nem léttunk ryanaires dolgozókat, ahogy felvilágosították volna az utasokat, vagy ételt, italt osztottak volna és e-mailben is késve érkezett az információ, egész pontosan a 6 órás várakozást követően, amikor felszállt a gép (Angol idő szerint 11:48 perckor kaptam meg a levelet, ami magyar idő szerint 12:48) . Ezt a természetesen már csak Angliában olvastam el, így ekkor kerültünk tisztába a jogainkkal, amit már nem tudtunk volna érvényesíteni.


A várakozás alatt természetesen megéheztünk, hiszen éppen reggeliidő volt, aztán pár órával később ebédidő is, kénytelenek voltunk előre nem kalkulált kiadásokkal számolni, ráadásul, mint az köztudott a réptéri étkezés Magyarországon nem is az olcsó kategóriába tartozik. A két étkezés megközelítően 6200 Ft-ba. Nagy nehezen eltelt a 6 óra és végre felszállhattunk a gépre. Egyesek szerint Londonból kellett egy repülőgépet hívni, mert a budapesti meghibásodott. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen mindenkinek elsődleges a biztonsága, mindegy milyen áron. A gépre való felszálláskor került sor némi ételosztásra, kaptunk állott szendvicset és langyos ásványvizet, ezzel a kis élelmiszercsomaggal szálltunk fel.

Már a várakozás során megbeszéltük a férjemmel, hogy erről az esetről mindenképpen panaszt írunk, hiszen ahogy fentebb is említettem, nem az volt a gond, hogy nem engedtek felszállni egy hibás repülőgépet, hanem az, hogy mindenféle tájékoztatás elmaradt.

Angliába visszatérve pár napig nem tudtunk foglalkozni a panasszal, hiszen jött a Szilveszter, aztán pedig a munka mókuskereke. Azonban amint volt egy kis időnk, jeleztük a panaszunkat a Ryanair légitársaság felé. Már maga a folyamat is nevetséges volt, megírtuk a panaszunkat, amire január 8-án érkezett válasz. A levélben azt írták, hogy a gépnél váratlan biztonsági gondok léptek fel, ezért nem engedtek felszállni és sajnálattal közölte, hogy vannak olyan szituáciok, amik rajtuk kívülálló okok miatt történnek, ezért nem is fizetnek kompenzációt.

Véleményem szerint a rajtuk kívülálló ok az lett volna, ha mondjuk hóvihar, vagy egyéb időjárási körülmény miatt nem engedik felszállni a gépeket. De ezt a hibát nem tudjuk kifogásként elfogadni. Érződött, hogy máris le akarjak tolni magukról a felelősséget, de nem vagyok az a típus, aki hamar feladja. Ezért reagáltunk a Ryanair levelére. A másik érdekesség, hogy én ugyan e-mailben kaptam meg a választ, mégsem válaszolhattam ugyanebben a formában, faxot kellett küldenem. Na most a 21. században egyre kevesebb helyen találok faxot, emellett utálom, hogy ezért fölöslegesen nyomtatni kell. Végül egy barátunk segítségével tudtunk faxolni, mert közel, s távol nem talátam faxgépet sehol. A válaszunkban leírtuk, hogy nem tartjuk korrektnek a panaszkezelést, hivatkoztunk az EU 261-es törvényre is, melyben le van írva, hogy pénzbeli kártérítésre vagyunk jogosultak. Meg a bankszámla adatainkat is elküldtük a Ryanairnek.

Másnap meg is érkezett a válasz, természetesen e-mailben, aminek a lényege megint az volt, hogy leráztak minket, mivel továbbra is állították, hogy nem a Ryanair hibájából késett a gép, ezért nem fognak kompenzációt fizetni, de küldjük el a bankszámlakivonatunk másolatat, amin látszik, hogy mennyi pénzt költöttünk étkezésre.

Azt ugyan nem nevezték, hogy akkor mégis kinek a hibája volt a késés, de ebbe már bele sem mentünk, a kérésnek megfelelően ismét faxoltunk a légitársaságnak és elküldtük a hölgynek amit kért.

Soha többé nem kaptam levelet a hölgytől és a két összeget sem utalták vissza a számlánkra.

Én is dolgoztam évekig ügyfélszolgálaton, kezeltem panaszokat és tudom, hogy ez, amit a hölgy tett, egyszerűen megengedhetetlen egy ilyen cégnél, ezért nem adtuk fel a harcot és tovabbmentünk a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz.

2013. február 22.-én küldtem számukra az első üzenetet,  2013. február 26-án eljárást is indítottak. Elmondásuk szerint nagyjából az ilyen ügy átfutási ideje 3 hónap, így vártunk türelmesen. Május 20-án en kerestem fel Őket, bíztam benne, hátha eredményre jutottunk végre. Pár nappal később meg is kaptam a választ, miszerint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Ryanair légitársaságot 800.000 Ft-ra  bírsággal sújtotta, mivel a járat késését nem rendkívüli körülmény okozta, azonban kártalanítás megfizetésére ne is számítsak. Ezzel kapcsolatban sok kérdés felmerült bennem, de csak a lényegeset tenném fel:

- Ha bebizonyosodott, hogy nem rendkívüli körülmény okozta a járat késését, akkor én miért nem vagyok jogosult kártalanításra?

- A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósag miért a Magyar Államkincstáron segít, holott a nevében is benne van: FOGYASZTÓVÉDELEM?

Tehát jelenleg itt tartunk, a Magyar Államkincstár a kitartásomnak köszönhetően gyarapodott 800.000 Ft-al, azonban mi továbbra sem kaptuk meg a kártérítésünket. A Fogyasztóvédelemnek feltettem a kérdéseimet, illetve azt is, hogy mégis hova fordulhatnék a kártérítésemért? Mondanom sem kell, hogy tőle sem jött válasz többé.

Így kerültem végülis egy Békéltető Testülethez, és nagyon bíztam abban, hogy a segítségükkel végre le tudjuk zárni ezt a 7 hónapja tartó ügyet. Úgy tűnik bennük is csalódni fogok, de már nem tudom mi lesz a következő lépésem.

Tehát a Békéltető Testületnek jeleztük a gondjainkat május végén, annak rendje és módja szerint bekérték a levelezeséket, elutasításokat, mindent. Majd július 24-re kitűztek egy tárgyalást, amin nekem is meg kellett volna jelennem. Megírtam nekik, hogy mivel külföldön élek, ezért számomra nem megoldott a hazamenetel, de hogy érezzék, komolyan veszem az “ügyemet”, írtam nekik egy hosszú levelet a történtekről. Aztán sűrű csönd….

Lefolyt a tárgyalás és 2 levelet kellett írnom, mire válaszoltak valamit. Illetve ez is valami ctrl c + ctrl v válasz volt, mert bemásoltak nekem egy levelet, amit a budapesti címemre küldtek ki. Abban pedig az áll, hogy kiírtak egy újabb tárgyalast szeptember 18-ra. Ismételtem jeleztem nekik, hogy nem tudok részt venni a tárgyaláson, ami viszont számomra a legfurcsább, hogy a levélben ez szerepel:

Figyelmeztetem, hogy amennyiben a meghallgatáson bármelyik fél szabályszerű értesítés ellenére nem jelenik meg, vagy nem terjeszti elő bizonyítékait, a tanács lefolytatja az eljárást, és a rendelkezésre álló adatok alapján dönt!”

Kérdem én, előző körben is ez szerepelt a levélben, akkor miért nem lett lefolytatva a tárgyalás?? Mit tegyek még, meddig várjak még? Hova forduljak, hogy végre lezáruljon ez az egész folyamat? Én/Mi csak azt a pénzt szeretnénk megkapni, ami a törvény által le van írva, semmi mást.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.08.01. 10:49:11

Baszod.. kaptál a repülőn kaját.. és ezek mellet te még 2x eszel 6 óra alatt?

Egy felnőtt ember, eleve megreggelizik, (mivel a fapadoson nincs kaja), és számít arra, hogy nem 1-2 órán belül fog enni.

De azért ne kezeljük már egy pár órás várakozást mintha napokig étlen-szomjan tartottak volna. Tényleg szánalom.

bekbórd! 2013.08.01. 10:54:52

Hú de hosszú, és csak a szokásos.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.01. 10:58:02

"nyugodtan csapassák"

Bocs, én győri vagyok, mi az a csapassák?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.08.01. 11:00:59

aki fillérbaszó, mind így jár! jó ácsorgást hóban fagyban a kifutón!

elwood 2013.08.01. 11:01:52

"A 6 ora alatt sehonnan sem kaptunk semmifele informaciot a jogainkrol"

majd én adok tájékoztatást.
jogában áll hallgatni.

Atörökk 2013.08.01. 11:04:39

Vödrös Orangeways busszal ilyen nem fordulhatott volna elő.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.01. 11:13:16

Az igazságosságot számonkérni? Az már a földi Mennyország lenne.
Naivitás. A Homáron is csak Igi képes erre :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.01. 11:16:56

"etelt, itlat osztottak volna"

Etelt igazán oszthattak volna. Ezért van nálam mindig gumi.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.08.01. 11:19:07

@jackyll: Köszönöm, hogy felvezetődben kihagytad az engem irritáló WTF kifejezést.

@prosztoló: Súlyt az élet, súlyt a gumibot!

@elwood: De bármit mond, azt a Fogyasztóvédelem felhasználhatja a saját céljai eléréséhez. Miranda második törvénye.

FDToth 2013.08.01. 11:24:17

NFH és Békéltető? Bábhivatal és pénzszórda:) 30 napjuk van vizsgálódni, szinte mindig túllépik. őket ki bünteti? az esetek többségében nem a fogyasztónak adnak igaza, vagy pedig csak részben neki.

elwood 2013.08.01. 11:37:48

@Fée verte: "Súlyt az élet, súlyt a gumibot!"

súlyt a horgászzsinórra akasztanak.

AtiSnatch 2013.08.01. 11:39:38

@elwood: ergo az élet egy horgászzsinór! mit nem értesz? :D

elwood 2013.08.01. 11:43:09

@Avi Snatch: a hangulatomra időnként súlyként nehezedik a helyesírást sújtó romlás.

AtiSnatch 2013.08.01. 11:44:14

@elwood: ja, nekem is szúrlya a szemem! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.01. 11:46:26

" Ha egy konkrét fogyasztói panasz kapcsán megbírságolnak egy céget, akkor miért nem a károsultak kapják a pénzt, miért az állam? "

Mert a törvény ellen vétett a cég, az pedig állami bünti. Ettől még nektek is lehetne mondjuk visszafizetni a jegyet, de azt ne várd, hogy kapsz 800 ropit for free...
Azt viszont nem érteni, hogy miért nem ítélték meg kártérítáésnek a jegyárat.

Hartmy 2013.08.01. 11:48:01

Odáig megvan, hogy Rájener... a többi meg gondolom a szokásos, hogy mekkora bunkóság, hogy olcsók és ahhoz képest viselkednek, vagy valami ilyesmi lehet. Általános igazság, olcsó húsnak nagy a súlya, meg híg a leve.

elwood 2013.08.01. 11:53:42

a sólyom lászlóról elnevezett magyar légitársaság ilyenkor gulyáspartit szervez majd a fedélzeten.

Tölgyasztal 2013.08.01. 11:57:49

Felszállt a gép és elrepült?
Igen, késéssel...

Angliában él és 6.200ft-os rettentően soknak talál két fős ebédért, emiatt hónapokon keresztül irogat panaszleveleket?
Ha ennyire "olcsó János", akkor miért nem vett magának és az asszonynak egy-egy sajtburgert a BurgerKingben, amit megismételve nem haltak volna éhen...

Csapott egy lakomát és csodálkozik,h elhajtják?

Kérdés: biztonsági ellenőrzést követően már nem lehet kimenni?? Mert ha ki lehet menni, max mégegyszer megnézik (kb 5 perc) és csaphatott volna egy csodalakomát belvárosban egy kolbászosnál 6.200ft-ért....

England win The Ashes! 2013.08.01. 12:12:42

Csaxólok, hogy tavaly karácsony környékén a BA olcsóbb volt, mint a blájener.

Legközelebb jobban figyeljetek oda.

Tisztviselőtelep 2013.08.01. 12:29:44

Amúgy a 6200,- Ft hány Font? a Shooock a pos-tolónak ?

endorfina 2013.08.01. 12:34:06

Nem értem a hölgyet.
Attól, hogy ő külföldön él, az eljárási szabályok rá is vonatkoznak.
Ha kötelező a megjelenés, akkor kötelező. Nem tud megjelenni? Képviseltesse magát. Ja, hogy az is pénzbe kerülhet? ... és nem csak egyszer 6200 Ft-ban?

Ha baja van, járjon utána, hogy ki, hol, mit és hogyan orvosol.
... és a megfelelő eljárásban a megfelelő szereplőnek leordítani a haját.
Nem pedig így vagdalkozni jobbra is meg balra is, oszt aki elér valamit dobja be a közösbe!

labi 2013.08.01. 13:36:24

Nabammeg... már meggint valaki aki harmadosztályért fizet, de ötcsillagos kiszolgálást vár érte...

Jó reggelt.

No meg 6 azaz hat (sőt: HAT!!!!) óra éhezés... hát csoda hogy túlélték...

Ha úgy érzi hoghy nagyon igaza van, akkor kóüldessen nekik fizetési meghagyást. Pénzbe kerül, ja (illetve ha igaza van akkor ugye csak meg kell előlegezni, mert a vesztes fizeti a költségeket)
Ha lenne ingyenes út, akkor azt mindenféle fiszfaszsággal működésképtelenné tenné mindenki.

M. Péter 2013.08.01. 14:24:27

Ha Angliában vette a jegyet, akkor Angliában perelheti a Ryanairt, valószínűleg hatékonyabb, mint Magyarországon.

England win The Ashes! 2013.08.01. 14:32:01

@labi: "No meg 6 azaz hat (sőt: HAT!!!!) óra éhezés... hát csoda hogy túlélték..."

Ne gúnyolódj! Még egy óra, és kénytelenek lettek volna azt tenni, amit annó az uruguayi rögbisek.

2013.08.01. 14:57:28

Rptéren burger king, 2 menü 2800 forint és nem kell a duty free-ben vett libamájjal, szarvasgombával megpakolni a zsíros deszkát a tranzitban.

panic_button 2013.08.01. 20:18:36

Most tenyleg ket etkezesen megy a buli? Irigylem a poszttolot hogy ilyenekre van ideje

panic_button 2013.08.01. 20:21:37

@Tölgyasztal: gondolom ha mar a keses miatt gondoltak a rajener fizet, akkor hadd szoljon.

susan_delgado 2013.08.01. 21:17:41

Mi július 10-én utaztunk Sharm El Sheikh-re, és reggel 8,30 helyett éjjel 0,15-kor szállt fel a gépünk (közel 16 óra késés). Kaptunk fejenként 3000 Ft-os kajautalványt. Ezt csak az útlevél ellenőrzés utáni ponton vásárolhattuk le, ahol egy étterem, és egy kávézó van. (Van egy újságos is, de ott nem lehet beváltani a kupont). A "nagy váróba" nem engedtek ki minket. Mellékesen egy fél literes üdítő 900 Ft, csak hogy érzékeltessem, mire elég a 3000 Ft. Ráadásul mire sorra kerültünk volna, elfogyott a kaja :) Délután volt, akit elszállítottak egy szállodába, felfrissülni, pihenni, volt akinek (budapesti lakosok) taxi utalványt adtak, és hazamehettek addig, de nagyon sokan a reptéren várták ki a gép indulását.
Így kb. egy nappal később kezdtük meg a nyaralásunkat.
A nyaralás méltó befejezéseként felhívott minket az utazási iroda képviselője, hogy éjjel 01,30 helyett már előző nap délelőtt 11-kor el kell hagynunk a szállodát. Tehát az egyhetes nyaralásunk kb. 5 naposra rövidült. Talán külön posztot is megérne a kálvária, főleg az utazási iroda "méltányosságból" történő kártérítése! Most várunk, hogy a többi károsultnak mit ajánl az iroda.

M. Péter 2013.08.02. 00:19:07

@labi: Teljesen mindegy, hogy milyen osztályért és mennyit fizetett. Az EU 261/2004-es rendelete alapján a távolságtól függően 2, 3 vagy 4 óra késés után jár az utasnak étel, ital, és 2 telefonhívás (vagy e-mail vagy fax). Ezt az információt ki kell függeszteni a reptéren is, ha alaposabban szétnéztek volna, akkor alighanem megtalálták volna, és a légitársaságnak is fel kell hívni az utas figyelmét a jogaira, ha előreláthatóan a 2, 3 vagy 4 óránál többet fog késni. Azt már egyszer eldöntötta a bíróság, hogy műszaki hiba nem olyan elkerülhetetlen ok, amely felmentené a légitársaságot a kötelezettségei alól.

nemongyadma 2013.08.02. 08:43:16

6 órás késésért a Swiss 20 frankos jegyet adott kajára.....nem tudtam leenni.
egy Rajenertől legalább egy palack vizet elvárhat az ember és annyit,hogy késünk kb ennyit !!!
hallottam sztorit,hogy a Rajaenertől vásárolt böröndbe a bátor ,merész(meggondolatlan)utas beleerőltette még a levett pulóverét.....plusz egy jegy ára volt a díjazása !
ezek a fapadosok lassan kikopnak szerintem.....a wizz most is 160 jurót kér egy 1 órás utra egy irányba....igaz visszafele meg 40.

nemongyadma 2013.08.02. 08:52:37

@nemongyadma: most nézem Bari oda-vissza wizzel kb 200 juró

Los Angeles oda-vissza kb 700 juró KLM el

Louloudaki 2013.08.02. 11:07:49

azt vajon miért nem írta meg a homár, amit decemberben küldtem neki hasonló problémával de boldog ügyfél eredménnyel? tavaly márciusban brüsszel felé késett a ryanair közel 5 órát, adtak 5 eurós kajabónt, igaz csak a legvégén és nem jutott mindenkinek. aztán faxon panaszt tettem, küldtek egy igazolást, hogy technikai/biztonsági probléma miatt késtek, a követelést elutasítják. írtam a civil aviation authoritynek, a magyar légiközlekedési hatóságnak, mind a fogyvédhez irányított, írtam oda is, a fogyvéd egy válaszemailt nem tudott magából kipréselni azóta se, de a ryanair decemberben küldött egy 250 eurós csekket kárpótlásként. és a legszebb az egészben, hogy a bónusz brigádon pörgettem ki ingyenjegyként az utat :) gondolom a törzsolvasók emlékeznek arra, hogy ezzel kapcsolatban is írtak páran, hogy nem tudták beváltani.

2013.08.02. 11:55:13

@nemongyadma:
Ez a pulóveres dolog konkrétan én voltam :) De nem láttak egy fillért sem tőlünk :)

d_n 2013.08.02. 12:11:35

Talan en nem fogalmaztam egyertelmuen (mellesleg kisse meg is lett roviditve az eredeti iromanyom), de szeretnem hangsulyozni: nem a kajan, vagy annak hianyan akadtam/akadtunk ki. Oszinten szolva szerencsere vagyok mar olyan helyzetben, hogy letojom a 6200 Ft-ot, de az elveimbol nem engedek, ugyanis fentebb is irta egy kommentelo, van egy EUS torveny, amiben meg van hatarozva, hogy ha kesik a geped, akkor milyen jogaid vannak, milyen karpotlasra vagy jogosult. Es ez a durva, mert en 7 honapja harcolok, hogy ezt megkapjam. Valoszinuleg ezen jaratrol mar en lehetek az utolso, aki meg nem adta fel a remenyt. Ez viszont nagyon gaz, hiszen ha le van irva, ki is lett mondva, hogy a Ryanair (de tok mindegy, hogy melyik legitarsasag) hibajabol kesett a gep, akkor miert is nem jar?
Termeszetesen nem fogok birosagra menni, mert ugy vagyok vele, hogy addig harcolok, amig nekem ez nem kerul penzembe, hiszen nem kivanok ezert meg pl ugyvedet fogadni. Angliaba nem pereskedhetek, mivel az eset Magyarorszagon tortent, a ceg meg Ir, szoval bukta. De azt ugye semelyik okos kommentelo nem gondolja komolyan, hogy csak azert veszek egy repjegyet (es megyek szabadsagra), hogy a meghallgatas utan (talan) megkapjam azt a penzt, amit par nappal korabban repjegyre koltottem? Vonatkoztassunk el tolem es a Ryanairtol; hasonlo esetben szerintetek hany turista, uzletember majd vissza fog jonni Magyarorszagra csak azert, hogy ervenyesithesse a jogait??? Kisse nonszensz a helyzet, en pedig az iromanyommal egyszeruen arra szerettem volna ravilagitani, hogy van egy jogszabaly, ami vedi az utasokat, de termeszetesen kicsiny orszagunkban nincs az az ember, aki ezen at tudja magat verekedni. Sok ember hosszaszolasan azert ledobbentem, ti tenyleg ennyire birkak vagytok? Probalt mar valaki kuzdeni a jogaiert egyaltalan, vagy szepen csondben kussoltok, ha kar er titeket es csak egy olyan oldalon jartatjatok a szatokat ezerrel, ahol arc nelkul lehet beszologatni?

d_n 2013.08.02. 12:16:00

@Graeme Swann 4 Prime Minister:
Koszi, mi meg oktoberben vettuk a jegyeket, akkor az volt jo aron, meg videken elunk (akkor meg autonk sem volt), igy azt is figyelembe kellett vennunk, hogy egyaltalan hogy jutunk ki a repterre. Hozzank meg sajnos Stansted van a legkozelebb. :( En sem szeretem, de ha latni akarom a csaladomat, akkor nincs valasztas.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.08.02. 13:30:21

@d_n: Olvastam én is a hozzászólásokat, ez egy igazi gyökérparádé. Amit itt előadtak gyönyörű...
Megérdemli mind, amit majd kapni fog az életben a pofájára. Ezek rohadtul nem fogják fel, hogy az olyanok, mint Te, vagy én* érik el, hogy kevesebb jogsértés történjen, hogy kevésbé érje meg köcsögösködni a fogyasztóval. Ha nem ez lenne a szemlélet, hanem minden egyes lehúzás következményekkel járna (pl. 800eFt bünti), hamar megváltozna a cégek hozzáállása.

(*én is ilyen űrgyík vagyok, hogy kitaposom a leírt szabályokat a másik félből)

Louloudaki 2013.08.02. 13:47:01

@d_n: szia, ha a panaszlevélben a faxon feltüntetted a postacímedet is, akkor nem kizárt, hogy te is kapsz mégis egy csekket megkésve, mint én, lásd fentebb. nekem is elutasítottak mindent, majd hónapokkal később meglepett a postás a csekkel minden előzetes figyelmeztetés nélkül.

d_n 2013.08.02. 14:08:30

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Engem foleg az idegesit, hogy az itt okoskodok nagy resze ugy alkot velemenyt, hogy el sem olvasta a tortenetet rendesen. Komolyan gondoljak, hogy kepes lennek 6200 Ft-on szorakozni egy 6 oras kesesnel? Nem is ertem.
Na mindegy, en igazabol azert irtam le ide a tortenetemet, mert biztam abban, hogy esetleg valaki mond egy olyan tippet, amit meg nem probaltam.
A te szavaid mindenesetre jol esnek, koszonom!
Es kitartok, amig csak kell, mert tudom, hogy lehet eredmenye. Egyszer Satoraljaujhelyen toltottunk egy hetveget es a hotel olyan csapnivalo volt, hogy nem birtam ki panasz nelkul. Az utolso fillerig vissza is kaptam azt a penzt, amit a hotelre koltottem. Szoval igenis megeri! :)

d_n 2013.08.02. 14:11:25

@Louloudaki: Szia! Koszi, bizom benne, hogy tenyleg igy lesz. :)
Te hol/kinel probaltad ervenyesiteni a jogaidat? Kik raztak le? (Azert kerdezem, mert hatha van valaki, akinel meg probalkozhatnek.)Koszi!

Louloudaki 2013.08.02. 14:28:00

@d_n: emailt írtam a civil aviation authoritynek angliába, azok továbbküldtek a magyar légiközlekedési hatósághoz, azok meg a fogyvédhez. fogyvédtől másfél éve semmi válasz nem jött. de valami hatása mégis volt a nagy panaszáradatomnak, mert minden előzetes figyelmeztetés nélkül küldték a csekket hónapokkal később. :) igaz hogy 400 járt volna és 250et küldtek de ennek is nagyon-nagyon örültem :)
homárnak meg batz papucs, hogy nem írta meg a storymat, meg még az előző postot is benyelte. :(

d_n 2013.08.02. 15:12:52

@Louloudaki: Koszonom szepen! Ezt az utat mar en is vegigjartam, de most visszamegyek szerintem a legikozlekedesi hatosaghoz, hatha. :)Btw, a fogyasztovedelemre hol lehet panaszt irni? :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.08.02. 16:49:35

@d_n: Lehet, hogy rosszul tudom, de egy ideje ők egy hatóság. És mint olyan közigazgatási eljárásban munkálkodnak. Amennyiben így van, régen volt egy olyan, hogy Közigazgatási Hivatal, nem tudom, megvan-e még, átnevezték-e, őket kell rájuk küldeni. :)
Az eljárásra magára - ha így van, - a 2004. évi CXL.
törvény (a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól) vonatkozik.

nemongyadma 2013.08.02. 18:09:27

@kowee: az asszony mesélte de az nem derült ki,hogy nem lett fizetés a vége mert arról lemaradt.....de többször látott már kizsebelést a beszállókapunál !!

PannonBoy 2013.08.03. 13:00:36

Minek kellett pont RyanAir-rel utazni? Az a legszarabb az összes közül.

otgorbebogre 2013.08.03. 18:55:05

ha az egesz repulogep kesik nem szoktak fizetni. tortent mar meg velem alitaliaval (a pilota Milanoban karambolozott, torolotek a jaratot amerikaban, ket nap mulva jutottam haza egy masik allam masik repterrol)
es lufthansaval is ( a repulo nem erkezett idoben 9 ora varakozas a repteren). a masodik alkalommal adtak egy kajajegyet. csodalom hogy a fogyasztovedelem egyaltalan birsagolt.

zdanee 2013.08.05. 09:33:43

Tanulópénz. Viszont most már ismered a rendszert: ez egy következmények nélküli ország, csak elég pofátlannak kell lenni, úgy mindenki azt hiszi a magabiztosság mögött erő is van. Fordítsd a magad hasznára és verj át más embereket, ez a Nagy Nemzeti Piramisjáték!

Ferike333 2014.07.31. 12:22:41

@elwood: Te igy, én úgy, senki sem egyforma. Persze szájcsatázás élőtt nem árt, ha az ember utánanéz, tulajdonképpen miről is beszél, az aki inkább beszél: europa.eu/youreurope/citizens/travel/passenger-rights/air/index_hu.htm (mellesleg a magyar szöveg el van írva, eu-n kívül a legnagyobb kártérítés 600 euro - ld. az összes többi nyelvű szöveget). Fillérbaszás vagy nem, a Ryanair meg a Wizzair is európai légitársaság, és meg kell ennek felelnie. Ha nem, miért hagynad ott naluk ezt a pénzt? Nem csak neked kell a 22,598*35,986*42,758 dimenziójú, illetve 9,7589 kiló súlyú kézipoggyásznak megelelni - az ezekről szóló 97326468 bejegyzést már úgy unom, ez a szabály, akkor is ha nem tetszik -, hanem nekik is meg kell felelni annak a menetrendnek, amit Ryanair magának pl. elég kényelmesen szab meg más légitársaságokkal összevetve, majd bemondja, hogy megint idő előtt érkezett meg a gép, lehet tapsolni. Nekem a Finnair jön 1800 euroval egy 10 oras késésért New Yorkból. Nyilván nem hallgatok, és a végén lehet, itt is lesz belőle cikk, bár nem tudom megéri, mert utána ugatnak, hogy miért ülök inkább bután a seggemen. Persze ők sem akarnak fizetni, de per után úgyis ez lesz a vége. A hallgatók/tudatlanok viszont ezt nem csinálják végig, és Finnair inkább húzza az időt azzal az 5 emberrel, aki tisztában van saját jogaival, és inkább fizet per után perköltséggel együtt kb fejenként 1000-t ennek az 5-nek, mintsem 250 utasnak 600-at. És ezt pontosan a hallgatók/tudatlanok miatt kell a szerzőnek is igy végigcsinálnia. Helyetted senki nem fogja leélni az életed...

Ugyan a szerzőnek meg kellett volna jelennie a tárgyaláson (utólag a Ryan az utazás díját is köteles megfizetni, ha nyersz, és itt nyerni kellett volna). Nem is értem, hogyhogy nem történt semmi.
süti beállítások módosítása