Tékozló Homár

Visszakapcsolási díj sincs hitelbe a Telekomnál

2013.08.02. 14:18 | jackyll | 68 komment

Hallottunk már olyat, hogy a Telekom 3 napja lejárt tartozásra hívta fel ügyfele figyelmét, úgyhogy végülis nem annyira extrém, hogy a visszakapcsolási díjat is előre kérik. Azt nem tudni, a szolgáltatás korlátozása után milyen jogalapja van a büntetés büntetésének, de erre nem ebben az országban fogunk választ kapni:

2013.-ban szabályba foglalták (ez nem csak a telekommunikációs cégre van kihatással), hogy csak olyan szolgáltatásokat lehet korlátozni, ahol a számlatartozás összege 30 napnál régebbi. Ez eddig is így volt, de itt jön a csavar. Ha a szolgáltató ügyfele, a szolgáltató számára hitelérdemlő módon bizonyítva befizeti a 30 napnál régebbi tartozását, akkor a szolgáltatónak azonnali hatállyal, magától, nem az ügyfél kérésére, a szolgáltatást üzembe kell helyezni, független attól, hogy van olyan tartozás még, ami nem 30 napnál régebbi. Sajnos, ezt a Magyar Telekom nem alkalmazza, sőt!


Volt egy ilyen incidensem. Betelefonálok a behajtásra, a kishölgy a vonal végén flegmán lekezel. Megteheti, mit neki Ügyfélélmény! Közli, hiába fizettem be a 30 napnál régebbi tartozásom, csak úgy kapcsol vissza, a fennmaradó 6 napos tartozásom miatt, ha fizetek 3810ft haladéki díjat! Kérdem, hogy mire, minek fizessek ennyit, ha legálisan van még 24 napon a tartozásom rendezésére!? Szóval, nem elég, hogy becsapnak, átvernek, mert ŐK a Nagy Multi, és mit nekik NMHH rendelkezés, kifizetik majd a nagy bírságot, még lehúznak jogtalan 3810ft-ra!!! Röhej!!!!

Szeretném jelezni Tisztelt Telekom, hogy a haladék az Önök esetében, akkor lehetne haladék 3810ft (erre nem lehet törvényi rendelkezést hozni, elszálltak egy kicsit Maguktól!?!) ,amennyiben akkor biztosítanák, ha a 30 napnál régebbi számla esetében a KORLÁTOZÁSI FOLYAMATOT, a korlátozás utáni 30 nap esetében, meg a SZERZŐDÉSBONTÁSI FOLYAMATOT állítanák le vele az ügyfelük kérésére, jelezem: legálisan.

Természetesen megírtam nekik a problémát, feltettem a megfelelő kérdéseket. Miért nem alkalmazzák az NMHH rendelkezését Maguktól? Miért terhelnek jogtalan 3810ft-al?

Válaszuk lekezelő hárítás, nem a feltett kérdésekre válaszoltak, arra egy válasz sem érkezett. Helyette leírták részletesen a tartozásomat, amivel eddig is tisztában voltam. Persze ez 30 nap kivizsgálási idő alatt. Hülyének néztek teljesen! Hát ez lenne az EGYÜTT. VELED.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.08.02. 14:23:14

és az mire jó h alapból 1 hónappal később rendezed a számlát?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.02. 14:25:34

" hogy a visszakapcsolási díjat is előre kérik. "
Miből gondolja, hogy vissza akarja kapcsoltatni az ügyfél? :D

yaksi 2013.08.02. 14:44:00

Én csak azt tartom egy picit furának, hogy annak ellenére, hogy ezek szerint majd másfél havi lével tartozik (mostmár csak fél havival), nem csöndben mereng, hanem neki áll feljebb...

Tudom, hogy egy kihaló faj egyik példánya vagyok, de én már akkor is szégyellem magam, ha két napot kések a számlával...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.02. 14:57:49

@yaksi: Én si rendben fizetem a számláimat, amint megkaptam, de van, akinek nem futja, hogy minden hónapban mindent kifizessen, és kénytelen elcsúsztatni.

jézushka 2013.08.02. 15:03:26

@ColT: a válásom után olyan helyzetbe kerültem, hogy nem volt semmilyen plusz pénzem, és hogy talpra álljak olyan luxus dolgokról mondtam le, mint Tv, telefon. Tudod, ha nincs pénzem, akkor nem akarok olyat használni, amiért fizetni kell.

Sitti 2013.08.02. 15:04:48

A rendelkezés arra tér ki,hogy mikor lehet lekorlátozni a kimenő hívásokat. Ez a cikkben említett 30 nap. Arra nem tér ki,hogy mi a visszakapcsolás feltétele.
Jelenleg ez akkor történik meg ha az ügyfélnek nincs lejárt fizetési határidejű tartozása. Mivel a cikk írójának volt így nem kapcsolták neki vissza az előfizetést.
Jogszabály szerint jártak el...

England win The Ashes! 2013.08.02. 15:10:46

Mocsok multi képes kérni a szerződésben foglalt összeget a júzertől? Azonnal államosítani, felszántani, sóval behinteni, romjain Nemzeti Távközlési Vállalatot létrehozni, ahonnan este 10 után alkoholos tartalmakat nem lehet nézni/hallgatni/mondani/letölteni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.02. 15:11:39

@jézushka: Nyilván, de lehet ő is hirtelen szívta be. Ki tudja? Meg azért ha nincs pénzed, és állást keresel, akkor nem árt egy telefon.

Meg nem mellesleg az előfizetést lemondani néha drágább, mint fizetni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.02. 15:31:38

Kurva számlát fizessük már be, és nem kell a behajtással telefonálgatni.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.08.02. 15:32:18

az milyen mikor a T kiszámláz kb. 8k-t és arra a kérdésre, hogy ezmiez, azt mondja, hogy nem tudja!!! akkor mi alapján számlázta ki!??

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.02. 15:39:26

@ColT: Legyen már annyi tartalékunk, hogy kirugás vagy betegség esetén pár hónapig nem kerülünk pénzzavarba.

Feltöltőkártya 500 Ft, mobil 1000 Ft, feltöltés 3000 Ft, összesen 4500 és 17 hónapig éjjel-nappal hívható vagyok.

Internet előfizetés 3000/hó, és azon háromötvenért telefonálok, ingyér nézem az álláshirdetéseket.

Nincs pénzem, minden mást lemondok, ha nincs elég tartalékom, kétéves hűségszerződéseket nem kötök.

Atörökk 2013.08.02. 15:48:25

Irgalom atyja ne hagyj el.

Atörökk 2013.08.02. 15:49:57

Irgalom atyja ne hagyj el.

Tisztviselőtelep 2013.08.02. 16:23:56

én nem merem végigolvasni ebben a melegben, mert szívzörejem lesz

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.02. 16:27:25

@atpijkamo: Illetve lehet a hűséget még a pénzzavar előtt kötötte.

Tisztviselőtelep 2013.08.02. 16:29:05

nem merem elolvasni ebben a melegben ezt a sok visszakapcsolást meg törvénytervezetet mert szívzörejem lesz

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.02. 16:30:28

@ColT: Na meg a boltokból viszik a nyolcvanezres LCD tévéket, mint a cukrot. Régi képcsöves tévéken ugyanolyan szép a jóbarátokközt, és pár ezresért vesztegetik.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.02. 16:42:12

@ColT: "a hűséget még a pénzzavar előtt kötötte."

Erre mondtam: "ha nincs elég tartalékom, kétéves hűségszerződéseket nem kötök."

Atörökk 2013.08.02. 16:44:26

@atpijkamo:
Én semmilyen hűségszerződést nem kötök. Nem mellékesen arra is kimondták, hogy jogszerűtlen. Mondjuk azóta lett helyette tarifamegtartási kötelezettség.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.02. 16:49:29

@atörökk: Soha ne mondd, hogy soha!

Mikor az okostelómat harmincezer helyett húszezerért akarták hozzámvágni, 2 éve hűségért cserébe, igent mondtam. Ők nem tudták, de én tudtam, hogy havi kéteznél többet nem költök rájuk, és ígyis-úgyis náluk maradok több mint két évig. Ingyér tízezret nem dobok ki az ablakon.

Teljesen jogos, hogy árengedményért cseréba vállalok egy adott hűséget, és ha nem tartom be, kifizetem a különbözetet.

2013.08.02. 17:09:31

Én megmondtam ezt már rég. Ha szopatjuk a telecom cégeket, azok vissza szopatják az ügyfeleket. ez igaz a bankokra, közműcégekre és úgy általánosságban azokra akiket most divat szopatni a "nemazemberekfizetikmeg" szlogen alatt.

igazságos 2013.08.02. 17:43:14

meleg van a traktorba

a blogmici se akar működni

hatszor kellett frissítenem, mire kommentelni tudtam

@atpijkamo: bodzásoknál erre 31-én már nincs keret, kérdezd vénszivart

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.02. 17:57:17

@kowee: Aha, mert azok korábban nem copatták a népet. A Homár is tegnap indult.

England win The Ashes! 2013.08.02. 18:48:52

@igazságos: Ez a "blogmici" tetszik, használni is fogom! XD

Amúgy miféle traktorod van, hogy légkondi sincs benne? 40 éves Zetor? Ejnye-bejnye. :P

2013.08.02. 20:55:52

@atpijkamo:
Copatták de milyen mértékben. Azért nem nagyon volt jellemző hogy 4 év 6 hónapos vélt tartozást kaparnak elő (mint nálam) arra építve hogy úgysincs már meg semmi papír. Bár vehetjük copatásnak a telecom adót, a nullás bankszámlák megszünését, az utalási díjakat, az emelt kártyadíjakat, a közműcégek ügyfélszolgálatának minőségi mélyzuhanását, vagy a kéményseprő cégek emelkedett bírságát (mikor jellemzően akkor jön a kéményseprő véletlenül amikor a legtöbb ember dolgozik, majd ha nem jut be, megbírságol a díj többszörösére).
Tovább is van. Mondjam még? :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.02. 21:07:52

@kowee: Rendesen szopatták a népet.

A vizesek mindenféle csinált számlákkal kitalicskázták a profitot az országból, aztán tartották a markukat a garantált nyereségért. A DT megvette a matávot, felvetett vele annyi hitelt, amibe került, azt hazavitte, így lett egy ingyen cége. A matáv annyira szemét volt az ügyfelekkel, hogy állandóan nevet kellett változtasson. Most talán téhómnak hívják éppen. A bankok annyi díjat szedtek, amit nem szégyelltek. Nézz már körül, hogy az ilyen szolgáltatások mennyibe kerülnek a szomszédos országokban!

England win The Ashes! 2013.08.02. 21:16:46

@igazságos: A traktor nem naftát eszik? Csakúgymekkérdem. :)

2013.08.02. 21:31:10

@atpijkamo:
..és gondolom ezt még el is hiszed :)
Igen látom milyen szolgáltatáok vannak máshol. Jópár évet éltem különböző országokban :) Kína kivételével mindenhol drágább volt a közüzemi szolgáltatás mint itt. Ennyit az extra profitról. Mind1. Nem az én tisztem hogy alapvető gazdasági és közgazdasági képzést tartsak egy olyan országban ahol pénzügyi analfabéták előszőr eladósodnak svájci frankban 30 évre mintha tudnák hol lesz az árfolyam 30 év múlva, majd érvénytelen szerződésre hivatkozva verik az asztalt. Angliában jellemzően 300 font körül volt a közüzemim pár éve. Luxemburgban 500 euro alatt elég karcosan, németországban és 400 euro környékén. Itthon gáz, villany, víz, csatorna cca. 40.000. Ennyit erről. Ja most váltottam osztrák bankra forintszámlával hogy évente ne fizessek ki több mint 40.000 forintot csak a lakáshitel, autóhitel és rezsiszámlák befizetésével. Ennyi.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.02. 22:09:32

Imádom, ha egy kommenten belül saját magát megcáfolja. Akkor mire kellek én?

2013.08.02. 22:25:39

@atpijkamo:
Mármint arra gondolsz ellentmondás alatt hogy az állami (nemzeti) tranzakciós illetéket nem kívánom kifizetni ezért kint vezetek számlát? NEm látom mi ebben az ellentmondás, de nem kell nekem érteni mindenki logikáját.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.02. 23:09:44

@kowee: Hát a saját logikád szerint a banki díjat se kellene sokallanod.

2013.08.02. 23:13:22

@atpijkamo:
Mármint az állami adóra gondolsz?
Amit logikusan a bank tovább lőcsöl mert mi mást tehetne?

2013.08.02. 23:57:13

@atpijkamo:
mert ugye talán nem okoz nagy meglepetést ha ezen a bolygón éltél eddig, ha egy állam plusz adót vet ki egy szektorra akkor az tovább hárítja. Ez így volt és így van mindenhol. Ha adóztatják a bankokat, azok tovább hárítják. Mint ahogy megadóztatták a telecom cégeket, azok tovább hárították. Vagy adóztatták a biztosítókat, azok is tovább hárították. De kezeljünk egyszerűbb dolgokat. A lakossági áram csökken, így a közületi emelkedik és így minden emelkedik ami áramot használ. Vagy ha emelkedik az üzemanyag adója akkor minden emelkedik amihez üzemanyag kell. Szerintem ez teljesen logikus.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.03. 00:03:53

@kowee: Ezt véletlenül nekem címezted.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.03. 00:11:52

@kowee: Gusztustalan tudálékos módon írsz, mintha te lennél a tudás letéteményese, mindenki más hülye. Azt mondtam, hogy a különadók előtt is szopatták a népet a szolgáltatók. Nem kell nekem hinned. Ilyen stíliusban nem beszélgetek veled. Jóccakát!

2013.08.03. 00:28:03

@atpijkamo:
Én pedig azt mondtam hogy igen, és azok után pedig különösen.
Az pedig hogy "tudálékos módon" írok, cáfolatnak harmatgyenge.
Jó éjszakát :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.03. 01:22:35

@atpijkamo: Szerintem ti mentek el túl hamar.:-)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.03. 01:24:15

Meg kéne próbálnotok Kelenföldnél kiszállni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.03. 01:25:37

@agresszív kismalac: Túl hamar? A fiúk nem tudják olyan sokáig visszatartani.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.03. 01:39:12

Viszont jó hír is van:
Megvan a jövő évi Oscar
házizadája
Végre!

Sasfióka 2013.08.03. 05:52:20

@atpijkamo: "Most talán téhómnak hívják éppen."
Már nem, épp most váltottak, Telekom az új szlogen :D

Ugyandehogy (törölt) 2013.08.03. 10:09:24

@kowee: és a fizetésed is magyar minimálbér volt?

2013.08.03. 10:15:40

@Babette_:
Szerinted attól függ kint a rezsi hogy mennyi a fizetésed?

CID 2013.08.03. 14:53:11

Te szerencsétlen barom, az a 3810 forint a fizetési halasztás díjja, hogy visszakapcsolják a telódat, annak ellenére, hogy a tartozásod még mindig fennáll. Nem előre fizeted, hanem utólag, a következő számláddal. Azt már meg sem merem említeni, hogy a kimenő hívásfeloldásának majd hívószámonként lesz 4445 forintos költsége;)

Ha nem tetszik lehet ballagni :D

Egyéves Önkéntes 2013.08.03. 14:57:11

@kowee: Hogy váltottál osztrák bankos forintszámlára?
Már régóta töröm a fejem ezen, de nem találom a megoldást.

Ugyandehogy (törölt) 2013.08.03. 16:12:36

@kowee:
szerinted mitől függ, hogy ki tudod-e fizetni?

2013.08.03. 18:52:21

@Egyéves Önkéntes:
Ideiglenes címre bejelentkeztem egy kollega kinti címére. majd bementem a bankba és nyitottam egy számlát

2013.08.03. 18:56:12

@Babette_:
Ezt nem értem még mindíg hogy jön ide. Ha egy ország importálja az áramot (mint mi) vagy importálja a gázt (mint mi) vagy importálja az olajat (mint mi) akkor az ártárgyalásoknál az nem szempont hogy "bocsi de adjátok már olcsóbban mert nálunk nem keresnek sokat az emberek"
Tehát még mindig nem értem mi köze a kereseteknek az áram, gáz vagy bármi egyéb importált dolog világpiaci árához.
Rávilágítanál az összefüggésre?

Ugyandehogy (törölt) 2013.08.03. 19:44:21

@kowee: látom, tényleg nem érted. elmagyarázom.
a fizetések alacsonyak, a díjak drágák.
külföldön a fizetések a magasak, a díjak ugyanolyan, mint itthon.
a díjak nem csak a vásárlás költségét tartalmazzák, hanem az itthoni szolgáltatás díját is. vagyis a fizetéseket. ami itthon alacsonyabb.mégsem olcsóbb, mint a magasabb fizetésű országokban.
ráadásul nem mindegy, melyik fizetésből fizeted ki ugyanazt a díjat.

2013.08.03. 20:19:27

@Babette_:
És akkor a villany ára ugye itthon tartalmazza a 27%-os Áfát valamint az MVM közel 40%-át.
Tehát jelen esetben 100 forintnyi áram árából 47.24 megy a szolgáltatónak és a maradék az államnak. A szolgáltató ebből a 47 forintból veszi meg az áramot, tartja fent a hálózatot, fizeti a munkásokat, fizeti a helyi adókat, és ha még marad (már pár éve nincs ilyen) akkor fejleszt. Ellenben az állam azért a 60%-ért mit is nyújt? AZon kívül hogy stadiont épít Viktor szülőháza elé?

2013.08.03. 22:10:28

@Egyéves Önkéntes: En siman iban es swift koddal. De jellemzoen nekem nem kell utalni ra. A munkahely megcsinalja. Utana kartyaval fizetem a rezsit es siman utalok rola ide par eurocenttert.

Egyéves Önkéntes 2013.08.05. 08:42:15

@kowee: tehát van egy osztrák telephelyű bank, és oda Mo-ról forintot utalsz?
melyik bank ez, már indulok is?!

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2013.08.05. 09:03:38

@atpijkamo: " . A DT megvette a matávot, felvetett vele annyi hitelt, amibe került, azt hazavitte, így lett egy ingyen cége. A matáv annyira szemét volt az ügyfelekkel, hogy állandóan nevet kellett változtasson. Most talán téhómnak hívják éppen. "

Hát hogyne hát persze, ahogy azt az átlagember elképzeli, hogy mennek a dolgok, mi? megvették azokat a 70-80-as évekbeli hálózatokat aztán azokból talicskázták ki a hatalmas profitot mi? Igy hiszed, igaz-e? Igaz, közben kiépült sok helyütt ADSL, optika, 3G,4G, de azt biztos nem a multináci fejlesztette, hanem becsületes magyarok, saját pénzből igy hiszed, igaz-e?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 09:28:41

@Sigismundus: "ahogy azt az átlagember elképzeli"

Nem tudom a helyedbe képzelni magam.

"70-80-as évekbeli hálózatokat"

Van ahol még régebbi is van, hozzá nem nyúltak évtizedek óta.

"hatalmas profitot mi?"

Azt. Ha még emlékeszel, volt olyan hirdetés, hogy "mit lehet ma 13 forintért venni", és az volt az üzenet, hogy egy perc beszélgetést. Plusz volt a horribilis alapdíj, amiben egy perc beszélgetés nem volt, pedig a helyi beszélgetés ingyen szokott lenni. Még éjszaka is szedtek díjat az internetezőktól... Persze, te akkor még nem éltél.

Természetesen volt sok fejlesztés is, a "hatalmas profit"-ból tellett. De ahol lehetett, hanyagolták, ha egyszer rossz volt az érpár, szakadozott az ADSL, az istennek se akartak új drótot kihúzni.

"3G,4G"

Ezt nem tudom hova tenni.

És ha ilyen flegmán írsz megint, nem válaszolok.

2013.08.05. 10:48:30

@Egyéves Önkéntes:
Nem én utalok hanem a cégem.
De bármelyik bankba tudsz utalni forintot ahol vezetnek forintszámlát. Ez nem mai dolog. Ugyanúgy ahogy kintről tudnak ide is utalni. Egyébként za Erste kezeli a kinti számlámat.

Egyéves Önkéntes 2013.08.05. 11:41:49

@kowee: akkor tehát egy osztrák erste fiókban van a számlád?
mert azt én is vágom, hogy ha forintszámlát vezet egy bank, akkor oda lehet forintot utalni, csak eddig nem találtam oylan bankot külföldön, ahol lehet forintszámlát vezetni

2013.08.05. 12:14:25

@Egyéves Önkéntes:
Az ersténél lehet ha van kinti bejelentett lakcímed.

Egyéves Önkéntes 2013.08.05. 12:41:05

@kowee: ja, csak ennyi kell hozzá?! LOL
mert hát az vesse rád az első követ, akinek nincs osztrák lakcíme!

rooter 2013.10.16. 13:36:33

@jézushka: Attól a törvény/jogszabály még érvényes, de ne zavarjon téged sem!
süti beállítások módosítása