Tékozló Homár

A Danone szerint nem megtévesztő a -30% cukor felirat

2013.08.09. 11:04 | jackyll | komment

A tegnapi joghurtügyi bejegyzésre érkezett a Danone reakciója. Szerintük a vásárlók pontos tájékoztatása érdekében került rá a felirat:

Érdeklődéssel olvastuk az Activiával foglalkozó írását. Ahogyan a bejegyzésében Ön azt pontosan említette, az új Activia Stevia termékünk energia- és cukortartalma valóban „a hagyományosan édesített joghurtokhoz képest” alacsonyabb 30%-kal. Nem állítottuk tehát, hogy alacsonyabb, mint a korábbi 0% hozzáadott cukrot tartalmazó termékünké. Vásárlóink pontos tájékoztatása érdekében ezt minden, az új termékkel kapcsolatos kommunikációs anyagon és – ahogy azt Ön is megírta - a termék csomagolásán is feltüntettük. Ugyanis a vonatkozó jogszabályok előírják, hogy a termék csökkentett cukortartalmára vonatkozó állításnál az összehasonlítás a magyar piacon elérhető összes, hagyományosan (cukorral és vagy mézzel, stb.) édesített joghurttal történjen.

A Danone-nál reklámanyagainkat minden esetben előzetesen véleményeztetjük az illetékes szakmai szervezetekkel is, hogy fogyasztóink minden esetben pontos és világos tájékoztatásban részesüljenek. Ez ebben az esetben is így történt.

Egyúttal elnézését kérjük, amiért eddig nem kapott választ cégünktől. Köszönettel vennénk, ha meg tudná adni, milyen néven kereste meg fogyasztói vonalunkat, hogy utána nézhessünk a megkeresésnek, mert NeeOn vagy Jackyll néven nem érkezett hozzánk kérdés.

Ugyanakkor örömmel olvastuk, hogy NeeOn fogyasztja termékeinket és bízunk benne, hogy az új Stevia termékcsaládban is talál majd olyan joghurtot, amit a jövőben is szívesen fogyaszt.

Üdvözlettel,

A Danone Activia csapata

Vegyük végig még egyszer, miért megtévesztő a felirat:

  • Az új Activián messziről látható "-30% cukor" felirat azért megtévesztő, mert a termékcsalád dizájnváltáson esett át. Ne tegyünk úgy, mintha nem a rendszeres fogyasztó lenne a célcsoport, aki a korábbi, éveken keresztül megszokott terméket keresi és arra asszociál az új láttán.
  • Honnan lehetne tudni, milyen egyéb "hagyományos édesített joghurttal" hasonlították össze az új Activiát? A honlapon vagy sehol máshol nem látni viszonyítási pontot és naiv ügyfél is csak a régi Activiával tudta összehasonlítani, a fent említett okok miatt. A "hagyományosan édesített joghurtokhoz képest" állítás ebben a formában szintén nem állja meg a helyét, mintegy energiaspirálosan bizonyíthatatlan, hiszen semmilyen adatot nem tüntetnek fel ezekről. Nehéz elhinni, hogy jogszabály még mindig lehetővé teszi "a másik mosóporos", konkurenciát alázó reklámozási gyakorlatot, de akkor ideje változtatni azon is.
  • Az apróbetűs/csillagozott tájékoztatást pedig már évtizedekkel korábban be kellett volna tiltani, hiszen a gyakorlat alapján kizárólag megtévesztésre használják. Persze lehet, hogy akkor már bankok sem lennének...
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.09. 11:13:57

@Egyéves Önkéntes: Nem meglepő ez :D
Ellenben ha ilyen szabályozás van, akkor valószínű van annak valami viszonyítási alapja, és ahhoz képest. Ettől még mondjuk erősen megtévesztő lehet a dolog, mert én sem tudtam, hogy mihez mérik. És a Danone a válaszában sem írta le...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 11:14:20

@Egyéves Önkéntes: valamint mondj egy slágert a steppenwolftól a borntobewild-on kívül.

☺ágica (törölt) 2013.08.09. 11:14:48

egyszer kimértem vmi gyümölcsjoghurt cukortartalmát, azóta nem eszem ilyeneket...

Egyéves Önkéntes 2013.08.09. 11:15:10

@Hartmy: értem, de ez egy fasság akkor is
most ráírom a farkamra, hogy 30%kal hosszabb*

*, mint a sarka katáé

Hartmy 2013.08.09. 11:15:18

@Egyéves Önkéntes: Edwin Buzz Aldrin... :D Nah jó, attól még engem nem fognak megjegyezni :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 11:15:55

...mert NeeOn vagy Jackyll néven nem érkezett hozzánk kérdés.

ez mekkora marha!

Egyéves Önkéntes 2013.08.09. 11:16:35

@zsiráfffff: tudtam, hogy te meg fogsz érteni! :)

@☺ágica: ebből az a tanulság, hogy nem szabad méregetni!

Hartmy 2013.08.09. 11:18:05

@Egyéves Önkéntes: Faszság, de ha odaírták, hogy melyikhez képest, akkor már igazat írtak... hiába csak ahhoz az egy termékhez képest igaz a dolog. Viszont ha most igazat beszélsz akkor eléggé elbánt veled az élet :D

holdlányka 2013.08.09. 11:18:29

Korrekt. Nem is értem, mi baja volt a poszttolónak.
Meg sem fordult a fejemben, hogy a saját korábbi 0%-os termékükhöz hasonlították volna. Ott is van a szövegben, hogy a "hagyományosan édesített joghurtitalokhoz képest" Ha ennek ellenére ez valakinek nem esik le, ott nem a Danone-val van a baj.
Én a Danone helyében ezért a lehazugozásért még egy hitelrontási perrel is eljátszadoznék.

(amúgy az azért érdekelne, vajon miért kellett megújítani cukor+stevia kombóval? Nem vált be a piacon? De gondolom, ez hadititok.)

Hartmy 2013.08.09. 11:19:16

@☺ágica: Sosem méregetünk, sosem számolgatunk, mert ilyen alapon semmit sem ennénk meg :D Mi jött ki egyébként?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 11:22:48

@holdlányka: a danone mennyen a picsába, na az lenne igazán korrekt!

Dr. Kix 2013.08.09. 11:32:07

Ha a daNONE szerint nem megtévesztő a felirat, akkor szerintem a daNONE menjen a (jó k.... a....ba) sóhivatalba.

Icepick77 2013.08.09. 11:32:53

Szerintetek ez hogyan hangzik:

Danone Activia Jázminpakóca

Ugyanis ez a Stevia és nem hiszem, hogy a Danone beleteszi az amúgy is ehetetlen termékeibe, mert ez étrendkiegészítő és kozmetikai alapanyag...

hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1zminpak%C3%B3ca

stickfly822 2013.08.09. 11:32:57

@ColT: az activia joghurt esetében a korábbihoz képest is kb -30%. a joghurtital esetén nem találtam meg a tápanyaginfókat, de amihez a kedves beküldő hasonlított, az vmi 0%-os verzió.
Mindegy, danone nyilván szar multi, a bejegyzéshez generált kép meg a beküldő/jackyll sajtótörténeti munkásságának pulitzergyanús alkotása ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.09. 11:33:20

@Egyéves Önkéntes: Ez nem cha... blog!

@Dr. Kix: Ne! Akkor jön a sós joghurt!

@☺ágica: És az ízét? :D Azért szokás enni... ki veszi be, hogy egészséges? :D

AtiSnatch 2013.08.09. 11:33:29

30%-kal több az IQ-m annál a embernél, mint akinek kevesebb 30%-kal :)

Hartmy 2013.08.09. 11:33:44

@zsiráfffff: Van egy pár :D melyikre gondolsz mint vonatkozóra? :D

holdlányka 2013.08.09. 11:40:44

@Icepick77: És természetes édesítőszer.
Ellentétben az acetszulfám, szacharin, aszpartám nevű mesterséges mérgekkel. De ebbe ne menjünk bele.

Amúgy érdekes, mindenki bojkottálja a Danone termékeit, mert vagy meggyőződésból, vagy szerinte ehetetlenül szar...Ehhez képest szépen fogynak, és hogy-hogynem, nem vonja ki ezeket...

☺ágica (törölt) 2013.08.09. 11:41:04

@Hartmy: kb öklömnyi cukorhalom:S

@ColT: van amikor inkább lemondok az ízről:) amit konkrétan kimértem, az asszem egy diós joghurté volt. többször nem jött velem haza...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 11:41:09

namivan, mindenki az efötöt nyomogatja újposztos elsőzésért?

Icepick77 2013.08.09. 11:42:02

1 szó mint 100: minden reklám átverés, megvezetés, parasztvakítás, ámde iszonyatos biznisz. És az, aki mindezeket elhiszi, az egy jó nagy barom...

szebbjovo.hu/node/3004

Atörökk 2013.08.09. 11:42:22

30%-al több komment a hagyományos posztokhoz képest!

qtyqruty 2013.08.09. 11:43:19

@Ati Snatch: 30%-kal több az IQ-m annál a embernél, mint akinek kevesebb 23%-kal. Így pontosabb. :)

Atörökk 2013.08.09. 11:43:36

@Egyéves Önkéntes:
6 fokos vízben is hosszabb 30 százalékkal? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 11:45:06

30%-al több tetűport a joghurtokba!

E 120 - Valódi kármin
Egyéb elnevezések

kárminsav

A valódi kármin az élelmiszeradalékok közül az egyetlen állati eredetű színezék. A savtartalomtól (pH-értéktől) függően az élelmiszereket a halványtól az élénk pirosig festi meg. A kármin nagyon ellenálló a fénnyel, a hővel és a gyümölcssavakkal szemben.

A kármint már az aztékok is használták élelmiszerek és textíliák színezésére. Amerika elfoglalása után a spanyolok által talált utat Európa felé.

Előállítás

A valódi kármint szárított, megtermékenyített, nőstény pajzstetvekből (Coccus cacti) nyerik, amelyek egy meghatározott kaktuszfajtán élnek Peruban és Mexikóban. Extrakcióval kárminsav vonható ki a tetvekből; ha ezt alumíniumsókkal bontják, kármin keletkezik.

Használat

A valódi kármin csak meghatározott élelmiszerekben használható. Ide tartoznak többek között:
• Ehető bevonatok sajthoz és kolbászhoz (qs)
• Lekvár, dzsem, gyümölcskészítmények (qs)

• Édességek (max. 300 mg/kg)
• Kolbász (fajtánként változó mennyiségben)
• Gyümölcsízű reggeli gabonatermékek (200 mg/kg)
• Égetett szeszes italok, gyümölcsborok (max. 200 mg/kg)

Az Európai Bizottság Élelmiszertudományi Bizottságának ajánlására a valódi kármint csak ritkán, főként alkoholos italok színezésére használják.
A kozmetikaiparban továbbra is használnak valódi kármint az ajakrúzsokhoz. Kárminnal színeznek gyógyszereket és textiliákat is, valamint fontos pigment a festészet számára.

holdlányka 2013.08.09. 11:45:21

És már bocsánat, de hogy lehetne megtévesztő egy épelméjű ember számára az, hogy a -30% mire vonatkozik, amikor egyrészt odaírják, másrészt az előző termékükön NAGY BÖTŰKKEL rá volt írva, hogy 0% hozzáadott cukor! Tehát hogy lehetne a 0-nak a 30%-át venni???
Nyilván az (egyébként minimális...de ez egy másik történet) gyümölcs cukortartalma nem játszik.

AtiSnatch 2013.08.09. 11:45:30

@qtyqruty: és mondtam én, hogy mennyi az iq-m? he? naugye :D

England win The Ashes! 2013.08.09. 11:46:04

Valami ilyesmi magyarázatot adtam én is az eredeti posztban...

Amúgy meg Müller. Mármint nem én, hanem a joghurt.

Icepick77 2013.08.09. 11:48:09

@holdlányka: "Amúgy érdekes, mindenki bojkottálja a Danone termékeit, mert vagy meggyőződésból, vagy szerinte ehetetlenül szar...Ehhez képest szépen fogynak, és hogy-hogynem, nem vonja ki ezeket..."

Meggyőződésből is és mert szar is. Na meg persze elolvastam miből készül... Merthogy tehenet sosem látott, az biztos. Nehogy már valaki azt mondja nekem, hogy egy "joghurtba" ennyi sok műanyag szart kell belepakolni!

AtiSnatch 2013.08.09. 11:48:35

@atörökk: nem írtad,hogy melyik időszakra vonatkozik a megállapításod, és ez által félrevezetted sok kommentelőtársadat! Büntetésed ,hogy két elsőzésből kimaradsz! Szólottam :)

dsdvvvdvff (törölt) 2013.08.09. 11:48:51

bullshit, de ezt is vártuk...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.09. 11:49:02

30%-al jobban unom, mint tegnap. Nemá ez legyen a hétvégi!

Atörökk 2013.08.09. 11:50:19

@Ati Snatch:
Jó, hát én se büszkélkedek a magaméval :D

Pörög a lufi (törölt) 2013.08.09. 11:51:14

Bassza meg magát a Danone, csak Cserpessel tömöm a fejem egy ideje, lehet zsírosabb és cukrosabb de nincs telipumpálva minden szarral, nem úgy bánik a cég a dolgozóival mint egy darab kutyaszarral és legfőképp nem írnak rá csillagozott baromságokat. Ja és finomabb. Sokkal.

qtyqruty 2013.08.09. 11:51:41

@Ati Snatch: Ha A 30%-al több, mint B, akkor B 23%-al kisebb, mint A. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.09. 11:53:25

@zsiráfffff: "mindenki az efötöt nyomogatja újposztos elsőzésért?"

Gyereket elküldte táborba.
Asszonyt anyóshoz.
Megtízóraizott.
Hokizott.
Ebben a melegben nics jobb dolga éppen...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 11:54:30

@Icepick77: az a gond, hogy az ízlelőbimbók már teljesen átálltak ezekre a kutyult szarokra, az emberek azt hiszik, hogy a gyümölcsös joghurt az olyan ízű, mint ezek a kihipózott- tetűporos tejporos hányadékok, már bocsánat. a sok birka meg bólogat, hogy nincs ezekkel semmi gond, jóétvágyat, brojáff.

labi 2013.08.09. 11:54:41

Amúgy úgy kell a kákán csomót keresni, hogy olcsón kell megvenni és drágán eladni...

Ha kigyünne egy -30% cukortaltalmu coca cola, akkor az gondolom bitang nagy megtévesztés lenne, mert láttam a boltban hogy van light, meg zero is...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.09. 11:55:02

@zsiráfffff: "tetűport"

Vazze örüjjé, hogy nem kőolajszármazék, ami szépen felhalmozódik benned. Ennél természetesebb már nincs.

Mongyuk vegáknak szívás.

Atörökk 2013.08.09. 11:56:22

@Ati Snatch:
A hagyományos posztokhoz képest. Tehát nem hétvégi, nem szidjuk a posztolót és nincs benne cigányozás/zsidózás/buzizás :D

labi 2013.08.09. 11:57:15

Amúgy meg nem emlékszem hogy láttam volna olyat, hogy danone-ügynökök kínzással kényszerítenek valakit a termék fogyasztására. Akinek nem tetszik az eszik mást. Ilyen egyszerű.

Hasonlóan működik, mint a tévénél a távirányító. Ha nem akarok győzikesót nézni akkor elkapcsolok, és nem azon nyifogok folyamatosan, hogy deszar.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 11:57:52

@atpijkamo: nem eszem kőolajszármazékot. bár lehet, hogy finom!

Icepick77 2013.08.09. 11:58:53

@zsiráfffff: Pontosan! Múltkor voltunk a Zosanba vásárolni, gyermekem letámadta a "tej"hűtőt és pont egy ilyen okádékot szemelt ki magának, mire egy Bud Spenceres beszólással csak annyit mondtam neki: "Dobod el!" :)

Atörökk 2013.08.09. 11:58:56

@atpijkamo:
Kőolajszármazék... Felhalmozódás... Pedig az jó lenne, benzint hugyoznék!

Egyéves Önkéntes 2013.08.09. 11:58:59

@Hartmy: @batgirl: @atörökk:
amikor leírtam már tudtam, hogy szarul jövök ki belőle :)

de engemet ne a méretem miat szereseneg, ha nem a hejesírásomér

AtiSnatch 2013.08.09. 11:59:06

@atörökk: a büntetésed fele letelt, fellebbezésnek helye nincs, a döntés kétségbe vonása súlyosbító tényező! ne ásd magad alatt a fát! :D

holdlányka 2013.08.09. 11:59:32

@zsiráfffff: Ha netán rám gondoltál, közlöm veled, hogy a terméket nem minőítve (ugyanis ÉN TÉNYLEG nem fogyasztom, így nem tudom, mennyire szar vagy nem) a feliratra koncentráltam. Na azzal semmi baj sincs a világon.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.09. 12:00:00

@holdlányka: Én az előző terméküket sem nézegettem.

Icepick77 2013.08.09. 12:01:41

@labi: A Coke Zero-ról jut eszembe, hogy a picsába lehet egy cukor nélküli kólának ugyanolyan íze, mint egy olyannak, amibe cukor van? Addig oké, hogy szar mind a kettő, de hogyan tovább? Megjegyzem, még nem ittam ilyet (Zero), de szerintem nem is fogok!

holdlányka 2013.08.09. 12:02:09

Lehet tovább kötözködni, de ez már a "kutyát mikróban szárítani tilos" vagy a "tempomat nem vezeti helyetted az autót" tipikus eesete. Kár erre több szót pazarolni.

labi 2013.08.09. 12:03:10

Persze a kedvencem az aki elmondja magárol hogy ő micsoda ötvözete az extraminőségű termékhasználónak és magasszintű gourmanságnak, majd megemlíti, hogy "a múltkor az auchanban"...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 12:03:19

@holdlányka: akinek nem inge, az mandzsetta! :D

@Icepick77: helyes. bár elég nehéz úgy vásárolni, hogy ilyesmi ne kerüljön a halmazba.

Icepick77 2013.08.09. 12:06:04

@zsiráfffff: Én a pénztárhoz való beállás előtt általában leellenőrzöm a kosár/kocsi tartalmát, mert egyetlen ilyen feliratú termékért sem vagyok hajlandó fizetni.

holdlányka 2013.08.09. 12:06:11

@Icepick77: Megnyugtatlak: Jóval szarabb íze van, bár én sem vagyok nagy kóla (egyáltalán üdítőital) fogyasztó, de azért kóstoltam mindegyiket az évek folyamán.
Tehát ez már lehetne megtévesztés, de ez meg csak szubjektív véleményeen alapul. Máshogy két termék ízét nem is lehet összehasonlítani.

Egyéves Önkéntes 2013.08.09. 12:11:09

Itt mindenki kib.szott tudatos vásárló de aki nem unatkozó milliárdos, az nem tud normális kajához jutni, mert vagy pénze nincs rá, vagy ideje. Legtöbbnek egyik se.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.09. 12:11:49

@Icepick77: "pénztárhoz való beállás előtt általában leellenőrzöm a kosár/kocsi tartalmát"

Azt helyesen teszed, mert én pl. szoktam véletlenül más kocsijába dobálni a szarjaimat.

Icepick77 2013.08.09. 12:12:50

@atpijkamo: Akkor majd szólok, ha valami nem stimmel nálam... :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.09. 12:13:52

@holdlányka: "@Icepick77: Megnyugtatlak: Jóval szarabb íze van"

A zéró szarabb, mint a sima kóla. De a legszarabb a light.

Van a pepszinek is cukormentese, de az még a pepszinél is szarabb.

A zérót meg lehet szokni.

Icepick77 2013.08.09. 12:14:42

@holdlányka: Nem is voltam ideges :), csak kíváncsi lettem volna rá, hogy melyik oldja jobban a vízkövet? :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.09. 12:15:11

@holdlányka: A tükörben a tárgyak kisebbnek látszanak...

A kávéspohár forró italt tartalmazhat...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 12:15:19

@Icepick77: nyilván nem lehet mindent kiiktatni, legalábbis amíg milliomosok nem leszünk, addig biztosan nem.

csak feláll a hátamon a szőr attól, amikor pl. a reggeli pehelynek nevezett cukroslisztes hányás egészséges, gyereknek való, vitamindús táplálékként van eladva. a lista végtelen, sajnos. és nem az a baj, ha néha alkalomszerűen ilyet is tol az arcába az egyszeri júzer, hanem az, hogy kizárólag ilyesmivel táplálkozik a nagy többség.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.09. 12:16:26

@Icepick77: Te meg az enyimbe, aztán a pénztárnál cserélünk.

De mi a faszt csinálunk a talált gyerekkel? Ki viszi haza?

Tisztviselőtelep 2013.08.09. 12:18:41

mert NeeOn vagy Jackyll néven nem érkezett hozzánk kérdés.

Kovács NeeOn néven kell keresni!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.09. 12:19:18

@holdlányka: "tempomat nem vezeti helyetted az autót"

Azt tudod, hogy ez megtörtént. A pasi ilyen lakóbusszal ment, aztán hátrament kávét csinálni magának, és az árokban kötött ki. Hülyeamerikaiak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 12:20:03

@Egyéves Önkéntes: inkább pénze, bár szerintem sok dolog olcsóbb, ami jót tesz az embernek. víz kontra kóla, natúrjoghurt kontra egyébjoghurt, kevés jó hús kontra sok vacak, satöbbi.

Icepick77 2013.08.09. 12:23:00

@atpijkamo: Oké! A talált gyereket meg leadjuk az infópultnál és visszakérjük az árát. :)

Atörökk 2013.08.09. 12:23:09

A 30%-kal több komment miatt elveszítettem a fonalat.

Egyéves Önkéntes 2013.08.09. 12:24:39

@zsiráfffff: hiába van pénzed, nem tudod milyen élelmiszert veszel, még akkor se ha bioboltba mész
pont a biotermékeket hamisítják a leginkább, mert ott nagy a haszon
a haverokkal mi csinálunk kolbászt, tepertőt, szalonnát
de egyrészt még így se tudjuk, hogy a gyesznyó mit evett, másrészt semmivel nem olcsóbb mint a bolti (habár nincs benne annyi szar E-XXX, az is igaz), harmadrészt kurvasok időt elvesz.
ez úri passzió, de hosszútávon rá vagy utalva a teszkóra és társaira

Egyéves Önkéntes 2013.08.09. 12:25:42

@atpijkamo: erre emlékszem, a faszi tunéziába indult volna nyaralni!
Bosztonból!

Icepick77 2013.08.09. 12:27:10

@atörökk: Az infópultnál megtalálod, talált gyerekkel együtt. :)

Icepick77 2013.08.09. 12:28:46

@atörökk: Viszont 30% kezelési költséget felszámítanak. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 12:32:11

@Egyéves Önkéntes: szerintem nem a bio-termékvonal a nyerő, mert tízszeres áron nem megfizethető, úrimuri.(ráadásul nekem nehezen hihető, hogy gyógyszerek nélkül lehet csirkét/disznót tartani nagytételben, de ez csak az én paranoiám)

amit mindenki megtehetne, az a feldolgozott/félkész/készételek mellőzése, amennyire csak lehet. mindenki azzal jön, hogy nincs ideje főzni, de ez szimplán lutaság, szvsz, akkoris. léteznek gyorsan összedobható kaják ami ehető és jó, ez már hatalmas előrelépés lenne.

helianthus 2013.08.09. 12:35:13

@zsiráfffff: én sosem mondtam, hogy nincs időm főzni. Én csak szimplán nem tudok. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 12:40:22

@helianthus: :D na, ez meg a másik dolog. sokan nem tudnak főzni, mert ez egyszerűen kimaradt, ki tudja miért. nem ördöngösség ám. bár bevallom töredelmesen, pár napja odaégettem a lecsót.. :S

Atörökk 2013.08.09. 12:46:41

@Icepick77:
Tiltakozni fogok, 30%-kal erősebbet baszok az asztalra! :D

@zsiráfffff:
Csirkénél meg disznónál nem is az az évi egy-két oltás a parám, amit megkapnak (annyi gyógyszert én is megzabálok, sőt sajnos többet), hanem az, amivel etetik őket. Hogy a kiló disznóhúsból lesz 60 deka, mire megfő/megsül. Mert teletömik szerencsétlen jószágot mindenféle gusztustalan mesterséges fehérjével, meg ki tudja mivel, amitől gyorsabban hízik meg egy csomó vizet megköt a húsa, hogy eladáskor dagibb legyen.

Magam_a_Mondomét! 2013.08.09. 12:47:32

Harminc százalékkal kevesebb igazság, de hatvankilenc százalékkal több bullshit, merketingrizsa és kamutarttalommal!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 12:56:32

@atörökk: az is. üdvözítő megoldás a saját farm/tanya, ahol saját magad eteted az állatokat rendes kajával. vagy a vega élet, de sajnos szeretem a malachusit. is.

☺ágica (törölt) 2013.08.09. 12:58:55

@Egyéves Önkéntes: ez egyébként igaz, de pár dolgot azért el lehet kerülni. de sajnos tényleg nem mindent:S

Atörökk 2013.08.09. 13:04:13

@zsiráfffff:
Vega élet? Azt hagyjuk :D Egyfelől pillanatok alatt hiánybetegségek, másrészt sajnos a nagyüzemileg termelt növények sem sokkal különbek.

Rendes disznót tudnék, házilag neveltet, csak az a baj, minimum egy felet meg kéne venni, annyival meg nem tudok mit kezdeni :(

Úgyhogy ha hús, bárány/birka, ha marha, akkor szürke, közvetlen tenyésztőtől, aki fel is dolgozza. A vicc az, még csak nem is drágább így, mint piacon hentestől a sima.

Atörökk 2013.08.09. 13:07:16

@Egyéves Önkéntes:
Némi utánajárással (amit egyszer kell megcsinálni) tudsz venni normális kaját nem horror áron.

Meg én pl. egyáltalán nem veszek mindenféle fos üdítőket, csipszet, mirelit pizzát, stb., amit arra költenék, (ha vennék) inkább veszek belőle valami normális dolgot :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 13:08:23

@atörökk: pont ezért a júzer -értehtő okokból- inkább leszarja mit eszik és kész, az az egyszerűbb, kényelmesebb és olcsóbb. csak ugye előbbutóbb jönnek a nyavaják emiatt, akkor meg már általában késő.

Atörökk 2013.08.09. 13:14:00

@zsiráfffff:
Mindenkinek a maga dolga... Csak mivel látok elég sok példát rá, hogy igenis meg lehet oldani, nem tudom elfogadni azt az érvelést, hogy dehát nekem se időm meg se pénzem rá. Lófaszt. Lustaság és igénytelenség.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 13:22:03

@atörökk: persze mindenkinek a maga dolga. de van egy olyan dolog is, hogy szimplán nem tudják az emberek, hogy másképp is lehetne és jobban járnának vele.

Benoke2 2013.08.09. 13:24:15

A képlet egyszerű Danone = Sz@r

Egyszerűen nem kell megvenni. Vacak is meg az ize is pocsék, minősége is necces.

dreia 2013.08.09. 13:48:53

@holdlányka: Mert a mai emberek olyanok, mint a csecsemők, minden legyen édes. A marketing megtette a hatását, régen nem is létezett cukros joghurt, gyümölcsjoghurt. A joghurt igazi ízét a cukor elnyomja. Aki cukrosan szereti annak mindegy is, hogy joghurtot, pudingot vagy állagra ezekhez hasonló valamit eszik, a lényeg, hogy édes legyen.

Hartmy 2013.08.09. 13:51:35

@zsiráfffff: Jaaaaaa az :D Az megvan :DDDD

helianthus 2013.08.09. 14:04:39

@zsiráfffff: na jó, lecsót pont tudok. Meg rántott húst (pedig az hú de ördöngős). De mondjuk paprikás kolompért is. Meg palacsintát. Szóval ilyeneket.

Atörökk 2013.08.09. 14:08:04

@helianthus:
Palacsinta ponnelég. Mektartunk ;-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 14:42:33

@helianthus: akkor meg tucc főzni, mitizélsz. meg amúgy is, nem kétlábon járó receptkönyvnek kell lenni, hanem az alapfogásokat kell tudni oszt kész, ennyi. aztán már csak el kell dönteni mit akarsz főzni :)

helianthus 2013.08.09. 14:58:52

@atörökk: köszi! puszi!

@zsiráfffff: neked két puszi lett, maradhat?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.09. 15:17:15

@helianthus: persze, csak nehogy tömegverekedés törjön itt ki! :*

otgorbebogre 2013.08.10. 20:10:09

Epp gyumolcsjoghurtot eszem. natur gorogjoghurt negyed mezedes sargadinnyevel egy kis granolaval megszorva. csucs luxus kb 5 perc alatt kivitelezheto. egy hatranya van otthon kell lenni hozza de meg igy is megeri (viszek magammal banant)
süti beállítások módosítása