Tékozló Homár

Fogva tartották a Gastland étteremben (frissült)

2013.08.21. 14:59 | jackyll | 493 komment

Tovább fodrozódnak a hullámok a Moszkva téri Gastland étterem körül. Legújabb panaszosunkat megpróbálták túszul ejteni, és pofonnal fenyegették miután megették a grilltálukat és cserébe ők nem akarták az egész "menüt" kifizetni. Végül naiv ügyfél hívta a rendőrséget, amit a személyzet már nem várt meg, és elengedték:

A barátnőmmel nézegettük, bár én úgy találtam, hogy két főre 2400 forintért még akkor is drága, ha 2 óra alatt degeszre tudjuk magunkat enni. Szóval az alap felállás az volt, hogy szerintem drága, menzakaja szintű a kínálat, de azért oké, legyen boldog, próbáljuk ki, egyszer élünk.

Szóval betoppantunk. Kezdjük ott, hogy teljesen véletlenül vettük észre, hogy az utolsó megkezdett adagot is kifizettetik az emberrel. Minden hely be van számozva. Mivel iszonyatos zaj, menzahangulat volt az étteremben helyet akartunk váltani, és egy csendesebb, bejárati részhez ültünk. Részben a zaj zavart minket, részben pedig az a nagydarab nő, aki beszélgetni kívánt velünk, és a barátnőmnek mindenképpen parfümöt akart árulni. Úgy vettük ki beépített ember lehetett, de ez csak tipp. Szóval átültünk máshova, ahol az előzőleg normális hangnemben italt kínáló pincér közölte, hogy azonnal üljünk vissza mert már be lettünk írva az "asztalhoz". Közöltem vele, hogy ha én kifele fizetni fogok, csakis úgy fogok, hogy ott eszem végig a 2 órámat, ahol akarom, főleg, hogy bele se kezdünk és már nem csak a nagydarab hölgy zaklatott minket, hanem a staff is.

A staff továbbra is ragaszkodott hozzá, hogy vagy üljünk vissza, vagy távozzunk, én ezt a hangnemet felháborítónak tartottam, de visszamentem a grill részre és megpróbáltam kikérni a grill húsomat, amit valahogy frissen tettek ki (nyers hús) de vonakodtak elkészíteni. A nagydarab hölgy eközben odatolt két tele tálat a számunkhoz és elég személyes hangnemben szólt a személyzetnek, hogy az a mi részünk, miközben ő fogyasztotta.

Itt volt elegem és közöltem a barátnőmmel, hogy távozunk az étteremből. Felajánlottam a pincérnek, hogy fél adagot kifizetünk, de nem egyezett bele, erőszakosan lefogtak az ajtóban, pofonnal fenyegettek, hátra akartak cibálni valami kis helyiségbe, majd rendőrrel is fenyegetőztek ráadásul a barátnőm előtt.

Mi egyébként két tál főzeléket, egy levest, pár darab barátfülét és két pici mignont fogyasztottunk. A rendőri fenyegetésre léptem, és én hívtam ki a hatóságokat, nem a kialakult helyzet, hanem amiatt, hogy fogva tartottak minket barátnőmmel együtt egy étteremben, ahol a saját maguk által felépített üzletszabályzattal gyakorlatilag tőrbe csalják a naiv vásárlót.

Természetesen a pincér bár közölte, hogy naponta több ilyen "hülyére" kell rendőrt hívni, nem várta meg, amíg a hatóság kiérkezik, és elengedtek minket. Hozzátennénk, hogy lehetséges, hogy a sok nyugdíjas után akik rákaptak az akcióra nem biztos, hogy jól mosogatnak, mert azóta is erős fogínygyulladásom van, ráadásul rosszul lettünk a süteményektől.

Szerintem nem kéne hagyni, hogy ilyen vendéglátóhelyek üzemeljenek, ahol szó szerint csapdába csalják az embereket, külföldieket, esetleg (ha valóban) beépített emberekkel idegesítik direkt azokat a személyeket, akiken látszik, hogy a szabályokat betartani kívánva tényleg degeszre akarják magukat enni az ezerkétszáz forintukért két óra alatt.

UPDATE 08/26:

Hozzá kell tenni, hogy apró betűkkel kint van az étterem falán, hogy minden megkezdett adagot ki kell fizetni. Tehát ha eszel egy főzeléket, utána kiveszel még fél tányérral, akkor ha nem eszed meg az egészet az plusz 790 forint (asszem) tehát.... ja. Tehát 1190 + minden megkezdett tányér vagy ahogy fogalmaznak "adag" után 790 amit a vásárló 90%-a nem vesz észre ezért igazából 2000 ft/ fő, vagy gondolom hívják a zsarukat ijesztésképp. Jó kis pénzmosoda.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helianthus 2013.08.22. 10:31:15

@Hartmy: valahogy így! És bátran megölelheted, megcsókolhatod, olyan, mint egy valóra vált álom. Bejártunk butikokba és ràpróbáltunk minden cuccot, hogy áll rajta. Utálok vásárolni, de vele még ez is jó móka volt.

BIM 2013.08.22. 10:33:14

@Rosszindulatú Vászka: nem megy
tessék színt vallani! gogle nem ismeri

helianthus 2013.08.22. 10:35:01

@helianthus: nem kellett állandóan kontrollálnom magam nehogy olyat mondjak, amit egy heteró pasi felhívásnak vesz, tök jól lehetett vele flörtölni, amit amúgy szeretek csinálni.
@Hartmy: de a csorba fületlen bögre otthonos érzèst ad. :)

BIM 2013.08.22. 10:35:05

@helianthus: a másik vagyok
de nem az a másik, hanem a másik

helianthus 2013.08.22. 10:36:33

@BIM: szóval más vagy, értem. ;)

Hartmy 2013.08.22. 10:37:59

@BIM: Szerintem cseréld le a guglidat egy újra :D

Hartmy 2013.08.22. 10:39:18

@helianthus: Hányszor akartam én azt hallani valakitől, hogy valóra vált álom vagyok :D De ahogy mindig most is bebizonyosodik, hogy mindennek ára van...

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 10:41:09

@atpijkamo: nézzünk szembe a tényekkel. Nemhogy alfahím nem vagy, de egy kis mocskos buzi. Ez van. De azért én még szeretlek.

@BIM: www.youtube.com/watch?v=vXcNuW2tS50

Hartmy 2013.08.22. 10:41:54

A rendszergazda áradó szertartása szívreható táplálékból gyarapodik.

MIIIIIVAN?

Hartmy 2013.08.22. 10:44:48

Nah ma vajon oréndzsvéjsz vagy nyaralóshopponmaradós lesz?

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 10:48:11

@Hartmy: sztem cipős, vagy autós hiteles bedőlős mocskos bangbűnözős.

BIM 2013.08.22. 10:49:21

@Rosszindulatú Vászka: kösz
ez a film kimarad az életemből
tudom, hülye döntés, de ez van.

Atörökk 2013.08.22. 10:51:09

Vödrösmobilnetes poszt is rég volt. Meg lassan várhatóak az első írások a Strandfesztiválról, élsportoló gyerekek tollából, vagyis klaviaturhájából.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 10:53:11

@BIM: azt nemtom. Lehet, hogy neked nem bejövős film. Nem nagy ügy, lapozzunk.

Hartmy 2013.08.22. 10:55:21

@Rosszindulatú Vászka: Áhhh egy pléjerszrúmos sem lenne rossz. Bár az megint csak egy vadász post lenne.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 10:57:21

@atörökk: @Hartmy: telós már valóba régen volt. Egy szífonos hörgős poszt most jól jöhetne.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.22. 10:58:58

@Hartmy: hehhe, mondom én, mindig félnek. De állj, mit kell attól félni? Hát élvezni kell.
@helianthus: elgépelésed van. Extázisban írod, remegve hozzám. Tán még kívánsz is. Persze papíron "nem".

Hartmy 2013.08.22. 11:00:01

@Rosszindulatú Vászka: Csak jó lenne ha jönne már, mert mindjárt indulnom kell messzire :D

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 11:06:07

@Hartmy: annyit tudok segíteni, hogy felírom, hogy az új posztba te vagy az első.

helianthus 2013.08.22. 11:08:07

@Kellemes Zérókomponista: az elgépelés a telótól van az extázis a volt 'barátomtól. Hogy kívánlak-e? Most sok a dolgom.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.22. 11:16:30

@helianthus: tehát megmaradtatok szeretőnek. Hát, ez gusztustalan. Csak meg ne lássa Furaszem, ő mit mondana erre!

Atörökk 2013.08.22. 11:22:08

Orenzsvéjz hozza a zúj posztot, azér késik ennyit.

helianthus 2013.08.22. 11:25:26

@Kellemes Zérókomponista: most te vagy kurvára nem felnőtt. Pardon! Kérdezd meg van-e almás kalács és egyél inkább. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.22. 11:25:37

@helianthus: Megunták, hogy mindig náluk kávézol :D

helianthus 2013.08.22. 11:27:53

@ColT: á nem tök jó bébicsősz vagyok, 3 óra alatt egy kávé a fogyasztásom. :) ennél jobb ajánlatuk nincs.

helianthus 2013.08.22. 11:30:36

@Hartmy: egy valóra vált álom vagy.
Szívesen!
O:-)

AtiSnatch 2013.08.22. 11:37:39

na mifojik itt gyöngyösön? a zúj posztot tússzul ejtettem! zsidó fejeket követelek érte!!!négy!!

Atörökk 2013.08.22. 11:42:10

Ellopták a románcigányok a zúj posztot.

AtiSnatch 2013.08.22. 11:45:10

@atörökk: na az ő fejük is kell!!

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 11:45:14

No persze minnyájan tuggyuk, kiknek a keze van a dologba.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 11:59:19

@BIM: én nem félek a rekettyésektől. Csak szólnák.

helianthus 2013.08.22. 12:02:57

@zsiráfffff: végre észrevetted édeszke! Akkor áll a randink? ;)

BIM 2013.08.22. 12:05:24

@Rosszindulatú Vászka: bátorembör vagy. ki vagy te tulajdonképp?
SS tiszt?
kockásfülűnyusz?

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 12:08:56

@BIM: csak egy álca cselbűl. Az ellenség megtévesztése érdekében. No és ksi ez ellenség? Ravasz kérdés... hát mindenki, az ellenség keze mindenhová betette a lábát, ezért örökös éberség!

helianthus 2013.08.22. 12:11:18

@zsiráfffff: most tényleg ne? :O pont oda indultam. De mégis, mire talizunk úgyis megszagosodok.

BIM 2013.08.22. 12:15:00

@helianthus: vannak jó parfümjeim.ócsón adom

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 12:15:00

@zsiráfffff: nemnemsoha! Én leszbikus vagyok.

@BIM: francfenét. Jogos önvédelemből támadunk!

Atörökk 2013.08.22. 12:20:55

ÚJ poszt érkezéséig buzulást kéretik privátba intézkedni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.22. 12:24:58

@helianthus: na nem baj, egyszer tehetünk kivételt is!

@Rosszindulatú Vászka: ez még nem eldöntött.

AtiSnatch 2013.08.22. 12:26:24

na megyek még nyaralok tovább! jó poszt várást, kivéve a zsidócigányoknak! lépcső! :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.22. 12:37:33

@BIM: "SS tiszt?"

Az ellentettje. Stirlitz. Kiszínezték a sorozatot, onnan a kép. Aztán elkezdett divatozni, így lett ez a fura avatar.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.22. 12:41:30

@Ati Snatch: Én egy indián néger cigány eszkimó zsidó szőke meleg mozgássérült rendőr kan kutya vagyok. Nekem most akkor kívántál jó poszt várást, vagy nem?

BIM 2013.08.22. 12:47:12

@atpijkamo: tényleg
Nekem teccik:D

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 12:54:24

@atpijkamo: nem egészen.

Az eleje stimmt (jelzem trokhár spicli vagy, veled se konspirálok soha többé).

Régebben, mikor aktívabb onlájn életet éltem, meg többet blogoztam, a blogtársakat ill. és vagy a számomra jeles napokat köszöntöttem kis avatar tréfákkal, például az a nyúl úgy került oda (bár lehet kis áthallás a Gyalog galoppos vérnyúlra), hogy egy igen jelentős és szeretett blogtárs neve napját ünnepeltem és köszöntöttem ígyül, akinek fontos szubsztanciája a Nyúl. Osztán így maradt. Tudom, tudom, a restség bűn.

Atörökk 2013.08.22. 12:55:01

@atpijkamo:
Szerintem meg Jákob rabbi álruhába'.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.22. 12:56:48

én úgy találtam, hogy két főre 2400 forintért még akkor is drága, ha 2 óra alatt degeszre tudjuk magunkat enni."

Csórikámnak sok egy étteremben 1200Ft a degeszért?
Szarrágó!

"Hozzátennénk, hogy lehetséges, hogy a sok nyugdíjas után akik rákaptak az akcióra nem biztos, hogy jól mosogatnak"

A nugger meg hogy jön ide?
Anyád gombás?

Szeretném látni az összes kommentet! (445)

Jó napot!

bibok 2013.08.22. 12:59:12

Csatlakozom az előttem szólókhoz az éttermes sztoriban...
Érdemes figyelembe venni hogy ár érték arányban mit kapunk!
Azért megkérdezném a jelenlévőket, hogy ők hogy látják a történteket!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.22. 13:02:04

@Rosszindulatú Vászka: "spicli vagy"

Elsődleges célom a néptanítás.

@horex: :))

"nyugdíjas után ... mosogatnak"

Nyugger vagyok, hetente egyszer eszem, de akkor degeszre eszem magam 1200 forintért, csak aggódom, hogy a sok hipszter után vajon jól mosogatnak-e.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 13:05:11

@atpijkamo: jaja, ott a sok hipszter, meg juppi kórság. Az écc, meg a mindenféle gombák, amikkel telve vannak a tévéreklámok.

BIM 2013.08.22. 13:10:17

@atörökk: jákob rabbit szeressük :D

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 13:17:13

Háhá.

Fakopács úr.

Viktor, ne menj el Teréz Pitykézzel!

- Salamon, jövő héten adok mahának két sábbátot!
- Láccik, hogy az úr nem ismeri a HAgyományt.

Mégiscsak egy köztársasági elnök...

De hát a menyasszony teljesen fekete...

A belgák mind balgák.

BIM 2013.08.22. 13:19:31

@Rosszindulatú Vászka: és a felszarvazzák őfelségét, teccett látni??

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.22. 13:19:58

@BIM: Az nem lenne baj. De ez megjegyzi.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.22. 13:23:59

@atpijkamo:
A pizza olyan mint a nő, jobb a husos, mint a gombás

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.22. 13:25:37

@BIM: És ami még súlyosabb, könyveket is olvas. A mai világban teljesen szokatlan.

@horex: :))

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 13:26:02

@BIM: sztem én minden Fütyesz filmet láttam.

A kedvencem a Horgász a pácban. Az szinte már a Bakterház, az Én és a tábornok vagy a Kisvárosi ünnep éteri magasságában lakozik.

www.youtube.com/watch?v=AfpCc8G_cUw

www.youtube.com/watch?v=7Vsqg9M12c0

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.22. 13:26:39

kezdek aggódni jackyllért, nemlehethogy fogva tartyák a gastlandban?

BIM 2013.08.22. 13:26:42

@atpijkamo: Ne tetézd, mert mindjárt szerelömbe esek
:D

BIM 2013.08.22. 13:32:16

@Rosszindulatú Vászka: ja..pitkin filmek! Anyám kedvencei.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 13:34:04

Hamár Homár és könyv, meg netnikázás, ezt nemrég olvastam, beszarás, beflesseltem tőle, akkora könyv:

“… a patriotizmus a csőcselék utolsó mentsvára: akinek nincsenek erkölcsi elvei, az többnyire valami zászlóba burkolózik, a korcsok pedig mindig fajuk tisztaságára hivatkoznak. Aki nincstelen, az végső soron a nemzeti hovatartozásából merít magának erőt. A hovatartozás-érzés viszont a gyűlöletből fakad, annak a gyűlöletéből, aki máshová tartozik. A gyűlölet ápolandó polgári érzemény. Az ellenség a népnek barátja. Mindig kell valaki, akit gyűlölhet az ember, hogy magyarázatot leljen a saját nyomorúságára. A gyűlölet az igaz ősszenvedély. Rendellenes állapotnak a szeretet számít. Ezért ölték meg Krisztust: a természet ellen beszélt. Nem lehet egy életen át szeretni…”

Umberto Eco: A prágai temető, részlet,

ezt a ruszki kémfőnök mondja az aszekcuális hamisító, elvakult antiszemita főhősnek Párizsban, a 1880-as években, igazán ízes regény és történelmileg teljesen korrekt, ez úgy konkrétan két erkölcsi és morális zombi párbeszédének egy kis részlete. Igen ízesen fűszerezett olvasmány.

Atörökk 2013.08.22. 13:35:53

Megjött Jackyll, egyenest a Wizzairral.

BIM 2013.08.22. 13:36:35

@Rosszindulatú Vászka: Eco nekem nehéz. Vagyis a Rózsa neve eléggé unalomba fulladt. Ez a regénye mennyire más?

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 13:42:23

@BIM: például másak a szereplők, meg más a története is :P

Ojan hitvitázós részek ebbe nincsenek, bár nem értelek, a Rózsa nevében pont azok a legizgalmasabb részek. Minden Eco regény felfogható színes történelemkönyvnek is, páratlanul virtuóz, ahogy beleszövi élőn a könyveibe a szellemi és történelmi hátteret.

A Prágai temetőben is, a főszereplőt nem számítva, aki fiktív alak, mindenki más valós és a forrásokban meglelhető történelmi szeméj, maga a háttér is teljesen konkrétan patentül precíz. Döbbenet. Ja és műxik. Kibebaszott jó könyvek ezek. A Rózsa neve is, az egy teljesen konkrét és izgalmas hitvitázós történelmileg korrekt regény.

Ha meg szarod le a történelmet, meg az irodalomtörténetet, még mindég a kezedben van egy színesen megírt, kultúrált, könyned, elegáns és remek regény.

Sztem.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 13:45:22

@atpijkamo: Tati valóságos pantomim művész és zenész, hihetetlenül muzikális a mozgása, elképesztő ritmusa van, ha értesz és van egyáltalába értelme ennek.

Mint Chaplin meg Buster Keaton.

Amúgy a kisvárosi ünnep az (egyik?) első francia színes film, eccerre forgatta két kamerával, csak nem vót pénz a színes kópiát előhívni, azt csak évtizedekkel késöbb szedték elő.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.22. 13:49:12

@atpijkamo:
A magyart könnyebb
Bokor mögött egy dobozos gukkerbe nézve áll

vega4 2013.08.22. 13:59:15

Őfelsége II. Erzsébet egy hattyúját megölték és vélhetően meg is ették.

BIM 2013.08.22. 14:02:43

@Rosszindulatú Vászka: Azért néha nem baj, ha egy könyv olyanoknak is elolvashatók , akik esetleg nem gyúrnak agyra mindig. Pl. ha A nyomorultakat elolvasod, húszonvalahány oldalon keresztül, csak a csatornákról olvasol. Tudod, hogy a történet egy rohadtúl jó történet, s alig várod, hogy kikászálódj a csatornákból és újra a "könyvet" olvasd.
Nemigazán kedvelem a leírásokat, de tudom, velem van probléma.
Attól még, béke:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.22. 14:11:44

@vega4:
A windsori kastély kertjében talált tetem rémisztően festett. "

Mintahogy minden állat a vágóhidon, illetve ezt meg is sütötték, tehát semmi rémisztő

BIM 2013.08.22. 14:17:37

@vega4: szerintem Fülöp volt.

Atörökk 2013.08.22. 14:21:29

@horex:
Hogyan tud egy tetem rémisztően festeni? Vicsorog közbe', és valami kubista borzalmat pingál?

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.22. 14:35:26

@atörökk:
Hááát, '56ban láttam párat, de egyik sem festett. A mosolyuk, az valahogy nem volt őszinte...

vega4 2013.08.22. 14:41:31

@horex: Amikor az állat tetemét Wendy Hermon, a Swan Lifeline állatvédő egyesület tagja vasárnap megtalálta, saját bevallása szerint teljesen rosszul lett. „Csak egy csontváz volt teljesen megégve. A húst szakszerűen leszedték róla és az állatot nyilvánvalóan grilltűzön megsütötték. Hogy tehet valaki ilyet, és aztán ráadásul egyszerűen otthagyja?” – kérdezte. Egyúttal az állat „elrablása” miatt feljelentést tett a rendőrségen.

BIM 2013.08.22. 14:43:12

@vega4: ha ott hagyta, akkor nem is rabolta el.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.22. 14:49:15

@BIM:
Szerintem Wilmos, nem a Barátok közt-böl, mert vér kell a csimótának

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.08.22. 14:52:08

@vega4:
"Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített."

vega4 2013.08.22. 15:08:49

@horex: Mondjuk el lehetne menni minden hétköznap dolgozni is.

vega4 2013.08.22. 15:14:54

@vega4: Egy kis szövegértés:

Csak egy csontváz volt teljesen megégve. A húst szakszerűen leszedték róla....

Hartmy 2013.08.22. 15:16:44

@helianthus: Ohhh köszönöm :))) Máris sokkal jobb napom lett :)

Rosszindulatú Vászka 2013.08.22. 15:38:25

@BIM: bizony. Veled van a baj. A kultúra nem pálinka, hogy bedöntöd és asztéán rögtön jó neked, azér meg kell dolgozni ám :D

No meg a legtöbb könyvhöz megfelelő hangulat meg idegállapot is kell, külömbe csak idegesít. Hát így megy ez.

Amúgy a Prágai temető azér könnyebben emészthető, mint a Rózsa neve, nincs benne annyi hosszú kiállás.

ptspts 2013.08.22. 19:32:39

@Hartmy:

> visszamentem a grill részre és megpróbáltam kikérni a grill húsomat, amit valahogy frissen tettek ki (nyers hús) de vonakodtak elkészíteni.

Én se értem, hogy itt mi történhetett, annyit értek belőle, hogy a posztoló elment grillpulthoz, ott eltöltött kb. egy percet, majd visszament az asztalához.

> A nagydarab hölgy eközben odatolt két tele tálat a számunkhoz és elég személyes hangnemben szólt a személyzetnek, hogy az a mi részünk, miközben ő fogyasztotta.

Ezt már értem. Ebben az étteremben ki lehet tolni egy másik vendéggel úgy, hogy teli tányérokat teszünk az asztalára. (Ez nem kerül semmibe: a tányér és a kaja is ingyen van, csak el kell menni érte, majd valaki más asztalára kell tenni.) Vagy megeszi, vagy kifizeti, vagy leáll velünk veszekedni, vagy magyarázkodni kényszerül a személyzet előtt. Ezek bármelyikét is csinálja, kellemetlenség éri, és mivel mi okoztuk, ezért jól kitoltunk vele. Elképzelhető, hogy a nagydarab hölgy is ezt csinálta. Hogy pontosan mi okból akart kitolni a posztolóval, arról csak találgatni lehet, de el tudok képzelni olyan személyiséget, akinek egy szóváltás után kedve lesz kitolni a másikkal.

kacaj hangosan 2013.09.05. 23:16:31

Nem értem az egészet, olyan zavaros..

De annál a résznél, ahol az idegen az ő számlájukra akart fogyasztani, hát én ott hívtam volna rendőrséget, letisztázni a hovatartozásokat :)

A többire meg:
Vmi nem volt oké az étteremmel, mert ha rendőrt hívtak magukra, és elengedték őket, akkor vmi feketén megy XD

dBLOOD 2013.09.12. 15:53:00

Tipikus magyar kisvállalkozó! Annyi ilyen simlis féreg van hogy döbbenet!

SomethingWild 2013.12.02. 15:27:58

Na ez a sztori még nekem is zavaros, pedig ritkán posztolózom az ekét.

Alapjában véve ha bemegyek valahová, szar az étel, bunkó a pincér, zaklatnak kétes illetűségű nagytestű asszonyok, akkor hívom az üzletvezetőt/kérem a panaszkönyvet és megteszem a magam panaszát. Ha a hely jó hírt akar magának, akkor önként ajánlja fel, hogy nem kell fizetni - de nem állok fel simán és akarok kisétálni. Ha ez így működne, minden jöttment ingyen kajálna, mondván "nem ízlett a paprikáscsülök, haggyá!"

A fenyegetés, el nem engedés már más dolog. Akármilyen bunkó is a vendég, az étterem nem tarthatja fogva, az a személyi szabadság megsértése (=bűncselekmény) és lényegesen súlyosabb büntetés jár érte mint pl a posztolónak a szabálysértéséért (lelépni fizetés nélkül).

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.02. 15:34:50

Egyébként meg a moszkvatér ugyanazon oldalán pár házzal nyugatnak van a Ping kínai étterem, ultraudvarias kiszolgálással, finom kajákkal, csöndes környezettel. Inkább odavinném a csajomat.
süti beállítások módosítása