Tékozló Homár

Tényleg ingyenes a SIM-kártya cseréje

2013.09.09. 13:01 | jackyll | 51 komment

Hatalmas küzdelem árán derítette ki a Telekom, hogy a SIM-kártyájukat ingyenesen cserélik, bár addigra naiv ügyfél levágta a széleit ollóval:

Először is köszönöm, hogy a történeten megjelent a blogon. Végül bebizonyosodott az, hogy a kártyacserét édesapám speciális (nem lakossági) díjcsomagja miatt nem végezték el díjmentesen. Így hát letöltöttem egy sablont, ami segítségével szépen microSIM méretűre vágtam a kártyát, ami azóta is remekül működik.

Pár nappal ezelőtt érkezett egy levél a Telekomtól, ahol közlik, hogy a kártyacsere minden körülményt figyelembe véve is díjmentes, és hogy a kapott levéllel fáradjunk be valamelyik T-Pontba, ahol a kártyacserét mindenképpen elvégzik díjmentesen. Tehát a Telekom (ha nem is szó szerint) beismerte azt, hogy hibáztak, és felülbírálták a saját rendszerüket azzal, hogy engedélyezik a díjmentes kártyacserét.

Mivel, mint ahogy említettem, a kártyaproblémát magam oldattam meg, így ennek a levélnek csak annyi a jelentősége, hogy van remény arra, hogy az idióta rendszerük hibáit korrigálják, csak azt győzzük kivárni. Tehát, mondhatni "happy end"... :)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Országúti Ninja 2013.09.09. 13:05:10

Ma csak ilyen folytatásos posztok lesznek? :s

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.09. 13:06:23

Szeköndick. Mit akarsz, nincs új a Nap alatt.

Hartmy 2013.09.09. 13:11:25

Taps, homár póver...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.09. 13:11:44

Vettem egy notebookot. De a papírdobozt, amiben volt, ilyen erős barna ragasztószalaggal zárták le. Visszavittem a boltba, hogy bontsák ki.

Országúti Ninja 2013.09.09. 13:12:54

@atpijkamo: és ingyen kibontották? vagy ajánlottak hozzá új dvd-t?
Létezett egyáltalán a bolt?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.09. 13:17:33

@Országúti Ninja: Mobilról hívtam az ügyfélszolgálatukat, órákig várattak, vitatkoztunk, hogy pénzért vagy ingyér fogják kiboontani. Aztán több hónapig leveleztünk...

Országúti Ninja 2013.09.09. 13:19:58

@atpijkamo: biztos eltűnős tintával írtad, ez lehet a baj.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.09. 13:20:50

@Országúti Ninja: :))

Na, mehethetek reklamálni a tintaboltba...

England win The Ashes! 2013.09.09. 13:28:50

B+, tudtam, hogy valamit elfelejtettem... Ezért is jó a homár, hogy az a jó k...@£$&%.

Manyecska 2013.09.09. 13:33:40

@England win The Ashes!: ?? nem gyantáztad le a mellkasodat..?:):P:DD

igazságos 2013.09.09. 13:40:20

@Országúti Ninja: ácsi, a kűdemèny megérkezett, tehát a futàr kapott borravalót! :)

England win The Ashes! 2013.09.09. 13:41:09

@Manyecska: Azt sem. De komolyan és vicc nélkül, azt, ami a posztban áll: simcserét a ténél.

igazságos 2013.09.09. 13:43:50

@England win The Ashes!: sok lett a szextelefon utáni számlád?

Aszittem, külföldön van 3 telefonod is! :P

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.09. 13:44:17

NEM ÉRTEM!!!!!!!!!!!
..letöltöttem, majd méretre vágtam a kártyát..

igazságos 2013.09.09. 13:44:56

Dehogy màr a cseheknél sincs aranyélet!

igazságos 2013.09.09. 13:46:29

@batgirl: vannak ilyen kivágott mintàk, sablonok, kinyomtatod, rárakod a simet és kivágod

Vagy körberajzolod

Mintva ruhatervezőknél a szabásminta

igazságos 2013.09.09. 13:48:07

Viszont az ilyen macerás, erre találták ki a sim kártya vágót, amit meg a normálisabb boltba kèrésre ingyé megcsinálnak

igazságos 2013.09.09. 13:54:24

@batgirl: azbiztos, hogy macerás és a sim krtyát egy életre el lehet rontani, nem mernk ebbe belevágni egyedül otthon

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.09. 13:54:28

Gratulálok a saját szabáályaik mélyreható ismeretéhez :D Ezért tart itt!!! :D

England win The Ashes! 2013.09.09. 14:01:53

@igazságos: :P

Öt van, abból három még a pattintott kőkorszakból (Nokia 3100, Motorola v360, SE K550i), de most vettem egy újat (gyümölcsöset), amibe viszont kisebb kártya kell.

ferand1979 2013.09.09. 14:07:56

én már régóta mondom mindenkinek, aki telefont cserél, és nem fér be a mikro SIM kártyája, hogy vágja ki méretűre, a chip körül a többi úgyis csak műanyag..
Max ha majd vesz egy új telót, amibe nagy kell, akkor lesz bajban, de ha az eredeti kis kártyának, ha megtartják az eredeti nagy plaszik széleit, amiből kitörik, az megoldás lehet a problémára..
El tudok képzelni olyan egoldást is, hogy egyéb műanyagból kartonpapírból kivágnak egy "tartó" keretet a kicsi simnek, hogy ne mocorogjon a normál slimben...

lutria 2013.09.09. 14:09:36

Előbb-utóbb valamit ki fognak találni a (magyar)telefontársaságok hogy az ügyfelek nehogymár őket kikerülve saját maguknak faragjanak microSIM kártyákat,ha másért nem,hát majd rongálásért szabnak ki 4500Ft-os büntit ha már olyan sóherek az (okostelefonnal villogó)ügyfelek hogy nem akarnak pénzért cserélni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.09. 14:10:27

sim kartyat csak ostermelotol
meretre szabja
es bio

England win The Ashes! 2013.09.09. 14:15:11

@ferand1979: Ez járható út, lehet hogy el is terjed. A tabletemhez úgy kaptam a simet, hogy a bankkártyaméretű tartóból kitörted a normál méretet, abból pedig szükség esetén kitörhető a mikro-sim. Úgy nézem, igény esetén vissza is lehet illeszteni.

É2I 2013.09.09. 14:17:30

@atpijkamo: Palkovicsnénál ingyen kibontják neked, de csak a dobozt kapod vissza. Max visszanyerheted tőlük, ha veszel náluk kupont.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.09. 14:19:06

@É2I: Csábító ajánlat. Lehet, hogy igénybeveszem, mert mégiscsak alőrébb vagyok, mint egy leragasztott dobozzal.

É2I 2013.09.09. 14:27:02

@atpijkamo: Ugyehogyugye? Én is igénybe vettem és most van egy szép ragasztó nélküli üres dobozom. Ezt a poszt is erről írom. Vettem kupont is és fel is helyeztem az ánuszomba úgy ahogy javasolták. Még kicsit ugye kellemetlen, de a nyerés biztos tudatában ennyi elviselhető.

ferand1979 2013.09.09. 14:32:03

@England win The Ashes!: erről beszélek...
De ha levágod a agy sim kártyád kisméretűre, majd egy köv. telefoncserénél szükséged lesz a nagyra, akkor jöhetnk a "házi praktikák".. Vagy a szolgáltatói csere.. Ami régebb fizetős volt, mert igenis kell hozzá egy másik kártya, át kell irányitani a rendszert, stb.. És nem ingyen dolgoznak a szolgáltató eberei..

Nekünk egy telefonlopás miatt kellett pótolni a sim kártyát, és 5.000-t akart a Vodafone.. Majd rá lehetett beszélni az inygen cserére, mondván, gondolkodunk a szolgáltató váltáson..
Egyből lehetett ingyenesen is odaadniuk azt a fillérekbe kerülő kis chippet...

Atörökk 2013.09.09. 14:41:30

@É2I:
Egy múlt heti NGM állásfoglalás szerint 2013. október 1-jétől kupont csak és kizárólag megfelelően puha papírra szabad nyomtatni.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.09. 14:41:42

Telekomnál:
1: Te! Tudod, hogy nekem mi a feladatom itt?
2: Nem.
1: Akkor jó, megnyugodtam, mert én se. De! Hamár így dumálunk, tudod é, hogy kell szimet cserélni?
2: Mijaza a szim?
1: Na látod, nagyon jót kérdeztél...
2: Na álljunk csak meg! Ki vagy te? Mióta dolgozol itt?
1: Miért hol vagyok most? Hol dolgozom? És te ki a faszom vagy???

CID 2013.09.09. 14:45:05

@ferand1979: Vagy, vesznek 100 ft-ért egy adaptert :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.09.09. 14:46:56

pedig ingyen cserélnek.
tudomásom van csomó kártyacseréről Té és Tele szolgáltatóknál, eddig soha senki nem problémázott sehol az országban.
Pedig azok nem microsim-re cserés kártyák voltak, hanem elázott, elrozsdásodott érintkezős, meghajlott, stb kártyák...

2013.09.09. 14:46:57

szimkártyát csak őstermelőtől !

Hartmy 2013.09.09. 14:52:16

Ez már a hétvégi?

pasla09 2013.09.09. 15:16:09

Én is berongyoltam a témobilba, cseréljétek!..de az ócska kell, mert még Westel logós volt..emléknek.
Erre a haver fogja,kismasinába be, és levágja...köszike..visszaadta a keretet is..jó lesz adapternek. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.09. 15:44:18

@ferand1979: ez előfizetéssel volt?
@Hurrá Torpedó: nekem kártyásként 10+ ezret mondtak pár éve.. (Telenor) A hajlott kártyát hogy hozzák össze!?
@YoZan Ace: :DDD

É2I 2013.09.09. 16:49:23

@atörökk: Izé, az úgy nem lesz jó, akkor csak kitörölni lehet vele :S

2013.09.09. 18:46:04

hurray, végre valami jó hír

épaetekmogyoo 2013.09.10. 08:45:45

Most ide semmi okosat nem tudok irni, de ugy is csak magamrol szeretek beszelni.
Ursula a nejem tegnap Fondue-t csinalt nekem, majd egesz delutan indiai bevândorlok legyezgettek ket-ket köteg ezerfrankossal.

Delutän öt körül - amikor a magyar melosok kicsekkolnak a csepeli gyärkapun - hanyatt fordultam a medence peremen, es azon agyaltam, vajon miert nem rugjätok seggbe a Telekomot a kritikän aluli Kundenbehandlung miatt?
Scheisse!

épaetekmogyoo 2013.09.10. 09:05:39

De hogy ne legyek mindig OFF:
Most eppen koktelt szürcsölök a swimmbad mellett, Ursula meg dolgozik, szoval szerintem meg egyet keverek magamnak.

Bálintka. 2013.09.10. 11:02:53

Mindenképpen vigye be posztoló a kártyát lecserélni, mert úgy nem csak egy microsimet kap, hanem egy normál méretű sim adaptert is, így azt más telefonoknál is tudja használni anélkül, hogy a levágott forgácsokat kéne visszaragasztgatnia.

ferand1979 2013.09.10. 13:28:36

@Kellemes Zérókomponista: előfizetéssel hát... no meg ha telefont veszel, még jól aláírattatnak egy 2 éves hűséget is... :-)
süti beállítások módosítása