Tékozló Homár

Gorenje-apokalipszis a konyhában

2013.09.18. 11:42 | jackyll | komment

Dánieléknek az összes Gorenje termékük meghibásodott: a páraelszívó leállása után a főzőlap érinthetetlenül túlmelegedett, a mosógép pedig egyszer csak nem hagyta abba a centrifugálást. Azóta eltelt 9 hónap, 2 alkalommal megállapították a szerelők, hogy minden rendben, üzemszerű működés, határértékeken belül:

Néhány évvel ezelőtt új otthonunkat Gorenje márkájú konyhai gépekkel, illetve mosógéppel szereltük fel. A főzőlap teljesen szokványos, elektromos üzemű, érintésvezérelt kezelőfelülettel. Viszonylag hamar rájöttünk, hogy túlmelegszik, és mivel a szintén Gorenje páraelszívónknak is tönkrement az egyik alkatrésze, szóltunk a szervíznek.  A szerelő kijött a páraelszívót megnézte, mondja, hogy főzőlap túlmelegedésével nem tud mit kezdeni, de ajánlja, hogy vágjak egy lyukat a munkalapba. Nem vágtam. Ennek a problémának nem is maradt nyoma, a munkalapon nem lett feltüntetve.

A dologgal nem foglalkoztunk egy ideig. Rólam sajnos megbizonyosodott, hogy lisztérzékeny vagyok, a feleségemnek gyakrabban kellett főznie, ezért a felmelegedéssel kapcsolatos probléma is többször jelentkezett. Ismét szóltam a szervíznek.  Közben a szintén Gorenje márkájú mosógépünknél észrevettük, hogy időnként nem áll le a centrifuga. Egyáltalán nem. Ki kell húzni az aljzatból a csatlakozót.  Kijött ugyanaz a szerelő, kb. két percig babrált a mosógéppel, majd közölte, hogy a  gép tökéletes. Rögtön mondtam, hogy nem hinném, meg hogy mi a probléma, de nem lehetett eltántorítani. A válasza az volt, hogy tegyünk linóleumot a lábaira, úgy nem fog ugrálni. Mondtam, hogy nem ez a probléma, de a linóleumos dolgot háromszor is elmondta.  És egyébként a géppel minden rendben.

Mondtuk, hogy a főzőlap nagyon forró, gyakran fakanállal kell nyomkodni a vezérlő felületet. Mért egy felületi hőmérsékletet, 10-15 perc után negyvenvalahány fokot. Mondtuk, hogy azért hosszabb ideig is szoktuk használni. A válasz az volt, hogy ebből már lehet következtetni, egyébként meg vágjak egy lyukat a munkalapra.  Vendégeink voltak, a szerelő az érkezése előtt szólt, hogy jön, nem akartam azt mondani, hogy ugyan, most ne zavarjon. De ezek után nem marasztaltuk, az anyósom így is kiakadt a hangosan-kioktató stílusára, amit szóvá is tett. Szóval nem tartóztattuk felesleges kérdésekkel a szerelő urat, de azonnal meg is írtam a Gorenje Budapest Kft-nek, hogy a mérésekkel nem értünk egyet, felületes volt, és a hibák igenis fennálnak.

Ezután következett kb. kilenc hónapnyi levelezgetés, majd többszöri kérésre, na és a fogyasztóvédelmi felügyelőség bevonásának hatására, a cég hajlandónak mutatkozott újból megvizsgálni a gépeket. Ahogy ők mondták, méltányosságból, merthogy a kilenc hónap alatt letelt a jótállás ideje.
 De addigra már eluntuk a mosógép hibáit, veszélyeit, ezért inkább újat vettünk. Több hónapja lett volna a Gorenjének, hogy jobban megvizsgálja, de ezt nem tette meg. Egy külsős szakember elektronikai hibát állapított meg, inkább nem javíttattuk, elegünk lett a vízfolyásból, meg a többi problémából.

E kilenc hónapnyi levelezgetést követő vizsgálat során a Goernje Budapest Kft. szevízvezetője (!) közölte: az, hogy a mosógép centrifugája nem áll le -egyáltalán nem (!)-, az nem baj. Ekkor még próbálkoztam, hogy hát képzelje el, ha mondjuk nem vagyok itthon, vagy kint vagyok a kertben, és csak mondjuk egy óra múlva veszem észre, hogy még mindig centrizik a gép, az nem veszélyes, az nem hiba? A válasz: "ez az üzemszerű működés következménye" Ekkor már éreztem, hogy teljesen mindegy, mondhatok bármit, nem lehet igazam. 

A főzőlap felületi hőmérséklete 70 C fok felé kúszott.  Szerintem ment volna fentebb is, meg egy kicsit csalt is a szervizes kolléga, mondván tized fokokkal nem foglalkoznak, ráhagytam, de így is 70 C fok került a jegyzőkönyvbe. (Teljesen véletlenül, de éppen jelen volt a Panasonic két szerelője is, akiknek kerekedett rendesen a szeme a szervízvezető érvelésén.) Aztán jött a válasz: a 70 C fok pont határérték, tehát még elfogadott. Kérdés, hogyan mérik a határértéket, melyre a Gorenje megadta a választ: környezeti hőmérséklet + 45 C fok. Írtam is, hogy akkor bőven határérték felett van a 70 fok, merthogy a lakásban kb. 22 C fok van, szerencsére klimatizált, 25 fokot még tartós kánikulában sem mérünk soha.

Ettől függetlenül ez a hőmérséklet szerintük rendben van, egyébként pedig főzőlap alatti bútor hátfalának kivágása nem történt meg, így nem szellőzik a főzőlap! Mellékelték is a beépítési útmutatót. És az is rendben van, hogy az első, majd a kilenc hónapnyi különbséggel mért értékek között kb. 30 fok eltérés mutatkozik, ez véletlenül sem a szakember trehánysága!  Nem értettem, miért mondják, hogy nincs kivágás, mikor van, egyébként pedig nem ellenőrizték, de megtehették volna, és meg is tehetik, egy perc az egész!

Erre jött a válasz a vevőszolgálati vezetőtől, idézek tőle:

"Amennyiben a jövőben bármilyen, valós, működési probléma miatt szervizre volna szükségük, kérem hívják a szervizlistában szereplő szervizeink bármelyikét. Fizetős javítás keretében állnak az Önök rendelkezésére"

Csak a miheztartás végett...Nem állítom, hogy a Gorenje termékek általában rosszak, de ha rosszak....

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hartmy 2013.09.18. 11:49:59

Akkor ezek szerint Gorenjét sem kell venni :D Szeretem az ilyen szervÍzeket, amik így emelik a cég fényét...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.18. 11:50:08

mért nem baj, ha órákig centrifugázik egy gép??????????Lehet, hogy szárítógép is?
A főzőlapot meg ne tessék bekapcsolni, és akkor nem melegszik fel.
No látja. Nem kell ide SZERVÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍZ (aptinak szeretettel) meg mondom én a tutit :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.18. 11:50:24

@atpijkamo: a sírkövedre majd felírjuk, hogy "Sajnos a szervíz sem tudta helyrehozni."

Seggturkász Agyturkász 2013.09.18. 11:52:37

már az is baj, hogy melegszik a főzőlap? azt nem fogdosni kell kérem hanem főzni rajta!

killerkaller 2013.09.18. 11:53:23

De hogyan keveredtek ide a Panasonic szerelők?

Faus to 2013.09.18. 11:58:17

Lehet felületesen olvastam el, de a néhány évvel ezelőtt vásárolt termékekkel kapcsolatban elvárja a posztoló a javítást/cserét?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.18. 11:59:15

valamint ezúton tiltakozom a szexista posztolók megtűrése ellen. ha ő a lisztérzékeny, akkor főzzön magának. még jó, hogy nem latexérzékeny, mert akkor az asszony kénytelen lenne mással szexuálni :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.18. 12:01:26

amúgy meg nem a bútort köll kivágni hanem az egész szar főzőlapot a picsába oszt venni egy olyat amin a gombok oldalt vannak. kevésbé elengáns de műxik.

Hartmy 2013.09.18. 12:04:20

@(dr.) Shit Pál: Azt írja viszonylag hamar rájöttek hogy rossz... szóval ez ilyen poszthumusz post lehet.

England win The Ashes! 2013.09.18. 12:04:53

Eladó vadiúj, megfelelő méretű Gorenje-hűtő, az aljához erősített harminc éves Trabanttal egyetemben.

goes 2013.09.18. 12:05:13

A közel 200e forintos Gorenje hűtőm a garancia lejárta után 2 hónappal adta be a kulcsot. Szervíz: nem javítható, mert a gázszivárgás egy gyárilag műanyaggal kiöntött részen van, így kuka lett a hűtő. EZENTÚL GORENJE -t SOHA!!!

Hartmy 2013.09.18. 12:07:48

@goes: Azért azt nem hagytam volna annyiban... Keresni egy jó klímást vagy szerelőt, még ha nem is gyári megoldással, de egy kis okossággal biztos lehet valamit alkotni hogy ne kelljen kidobni, bár nem tudom milyen alkatrész van ott műanyagból kiöntve.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.18. 12:08:09

@zsiráfffff: "amin a gombok oldalt vannak"

Indukcióson lehetnek a lapon a gombok.

killerkaller 2013.09.18. 12:09:07

@(dr.) Shit Pál: Ez így tényleg ellentmondásos:

"Néhány évvel ezelőtt új otthonunkat Gorenje márkájú konyhai gépekkel, illetve mosógéppel szereltük fel." üzemű,

"Ahogy ők mondták, méltányosságból, merthogy a kilenc hónap alatt letelt a jótállás ideje."

Bár lehet, hogy pár ezer forintér vettek garanciahosszabbítást, úgy tudom ez lehetséges.

Faus to 2013.09.18. 12:10:43

@goes: uhhhh, kemény. Nálunk a 220ezres Samu hűtő úgy indított, hogy ugyan a kijelzője szerint mindenhol minden OK volt, de reggelre minden leolvadt. Szerelő kijött (este 1/2 10-kor) és megállapította, hogy az egynapos hűtő tökéletesen működik.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.18. 12:12:32

@zsiráfffff: Aha. Veled jólesik.

Egyébként nem.

Lady Ann 2013.09.18. 12:13:42

Vettél volna Hajdú mosógépet. Néha fölül kijön a hab, de mindig leáll.

killerkaller 2013.09.18. 12:13:52

@England win The Ashes!: Ja, ha nem a mosógépre tették volna, nem rázza szét.Bár lehet, hogy a főzőlap magas hőfokát akarták lenyomni, mert a Panasonic szerelői ott bukkannak fel a posztban.

igi1 2013.09.18. 12:15:12

izé, ez mindent ráhagy a másikra????

ajjaj

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.18. 12:15:13

A centrifuga jogos és érthető, de ezt a főzőlapot nem értem. Lehet én vagyok a tudatlan, de én úgy tudom, a főzés azt jelenti, hogy a vizet forráspontig melegítjük, tehát 100 fokra, és a forró vízbe teszünk valamit, ami ennek hatására megfő. De egy 45 vagy akár 70 fokos főzőlappal hogyan lehet akkor főzni? Vagy a főzőlap alatt itt nem azt értik, amire ráteszik az edényt, hanem az egész tetejét az elektromos tűzhelynek?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.18. 12:16:08

@Lady Ann: "Hajdú mosógépet. Néha fölül kijön a hab"

Nem kell túltölteni mosóporral, a fele is elég.

Az Energomat harmincezer használtan, és elpusztíthatatlan. Kell venni gumiszőnyeget, különben kijön a fürdőszobából, de más baja nincs.

England win The Ashes! 2013.09.18. 12:16:24

@Lady Ann: Assemmi! Nekünk olyan volt, ami néha el sem indult! :)

igi1 2013.09.18. 12:17:34

Nem állítom, hogy a Gorenje termékek általában rosszak, de ha rosszak....

csak feltételezed és sugallod, hogy azok

aminek ugyanaz a hatása, mintha állítanád

mert egy nyilvános blogban teszed mindezt

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.18. 12:17:39

@Anál Tamás:
Hüttőre minek kijeező? Az nem azé van ho hűccsőn?

England win The Ashes! 2013.09.18. 12:17:41

@igi1: Na, csakhogy elő tetszett kerülni! Már kezdtem aggódni. :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.18. 12:18:35

Feltaláltam a távirányítót a forró tűzhelyhez. Hol lehet szabadalmaztatni?

igi1 2013.09.18. 12:19:04

@atpijkamo: ha már tej jönne ki belőle, az már nekem is gyanússá válna :P

@England win The Ashes!: hát olyannak kell adni azt a kurva mosógépet, akiknek nem számít az áramszámla

vénszivaréknak

bár, azok nem használnák a mosógépet, de legalább továbbadnák jópénzér :P

a Zélet nagy körforgásai!!!!

England win The Ashes! 2013.09.18. 12:19:15

@Ensiada Arkoveitie: Tévéből is minek a színes? Nem mindegy, hogy Antal Imre zakója sötétkék vagy sötétszürke?

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.18. 12:20:13

Egyébként márkás háztartási gépeket nem azért vesszünk, mert elhisszük, hogy jobbak, mint a noname, mert ez ritka esetben van így (kivéve ha prémiumot veszünk, de akkor 100k helyet 500k a villanytűzhely), hanem azért, mert ha baj van vele, akkor bízunk abban, hogy korrekt lesz a garanciális javítás. A poszt alapján ez a Gorenje-nél nincsen így, tehát ha jogos amit a posztoló ír, akkor a Gorenje szar.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.18. 12:20:28

@atpijkamo: dehogy nincs, nekem az összes lába letörött. Hol az egyik, hol a másik..stb. És nem nevezném kijöttnek, hanem ki sékelt a fürdőszobából.

igi1 2013.09.18. 12:20:29

@England win The Ashes!: sok a munka mostanában :(

bezzeg csehországban még két hétig ráb@sznák a cuccokra, nemhogy kijönnének azonnal, érted

Albániában meg egy új konyhát is adnának, nem vacakolnának holmi szervizelgetéssel

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.18. 12:21:36

Az viszont nem derül ki a posztbúl, hogy akkor végülis vágott lyukat a munkalapra a poszter-e?

igi1 2013.09.18. 12:21:41

@Ensiada Arkoveitie: minden háztartási gépnél úgy van, hogy nem öt évre terveznek velük, hanem háromra... :) azért adják a garanciát 1-2 évre

szóval, tényleg mindegy, a márkás/nem márkás

és mindegyik made in China persze :)

Faus to 2013.09.18. 12:22:55

@Ensiada Arkoveitie: éjszakai irányfények jó, szép zöld számok vannak rajta.

igi1 2013.09.18. 12:23:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: de! ott van, hogy nem vágott

pedig az indesittel voltak elfoglalva, meg a whirlpoollal, hogy olyat márpedig beledögölve se....

Manyecska 2013.09.18. 12:23:18

Ez egy gonosz ház..a tiszaburai szellem költözött oda én megfilmesíteném és jó pénzért eladnám a sztorit:D

igi1 2013.09.18. 12:24:25

@Ensiada Arkoveitie: pedig aszittem, az illat ott a lényeg! :)

na meg hogy ízlésesen legyen tálalva

nem a szín :)

igi1 2013.09.18. 12:25:45

@atpijkamo: én meg a levegőből sörcstináló konyhai robotgépet akarom feltalálni :)

Faus to 2013.09.18. 12:26:43

@Ensiada Arkoveitie: ezzel az a probléma, hogy a szervizháttér is "magyarosítva" van (nem csak ebben az esetben, hanem számos más márkánál is). Ha tönkre megy valamid, nem elnézést kérnek, hanem rád támadnak, hogy te tetted tönkre. Ez autókra is igaz tapasztalatom szerint.

igi1 2013.09.18. 12:26:48

@Manyecska: vigyázz!!! az én mellképes ötletemet is világszabadalmaztatták innen :P

amúgy te vagy az, aki bírod shaun a bárányt? :D

England win The Ashes! 2013.09.18. 12:32:16

@igi1: Na, ez egy használható ötlet! :D Hajrá, drukkolunk! :DDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.18. 12:36:43

@igi1: miele.com se nem kínai se nem szar, ellenben drága viszont örök élet három nap.

Manyecska 2013.09.18. 12:37:34

@igi1: én, de mér?? shaun a horrorbárány újra: indavideo.hu/video/Shaun_a_barany_12 kiiksz és indul is :PDDD

AtiSnatch 2013.09.18. 12:46:06

@Manyecska: utána meg csodálkoznak, ha púják neki állnak abárolni az iskolában... :D

Manyecska 2013.09.18. 12:48:05

@Ati Snatch: nem, a villanyszerelő csodálkozott most a folyosón épp szerelte a vellanyt létráról, én + reflexből kapcsoltam fel a villanyt. Ajjaj..

igi1 2013.09.18. 12:50:01

@Manyecska: hát csak mostanában én is behalok rajta

nagyon jó a zenéje is :P

@zsiráfffff:

miele-ről is azt mondják, nem jó a szervize

England win The Ashes! 2013.09.18. 12:51:54

@igi1: @zsiráfffff: Bosch. Nálunk remekül mos.

(Baszki, ez még rímel is. :D )

igi1 2013.09.18. 12:53:58

@England win The Ashes!: a régi, magyar fajta, na az volt valamirevaló mosógép

2013.09.18. 12:55:28

@England win The Ashes!: Bosch. Nálunk remekül mos.

(Baszki, ez még rímel is. :D )

És szerencséd van, mert ha nem jó akkor meg
Bosch,
nem mos
mert fos!

igi1 2013.09.18. 12:58:25

@Cicmen: de legalább, ha a Bosch nem mos, tutira meghótt

Manyecska 2013.09.18. 13:00:56

@igi1: jaja, délután is lesz az M1-en:D

England win The Ashes! 2013.09.18. 13:09:04

@Ati Snatch: @Cicmen: Na jó, költörpök, a Bosch anyáméknál van, odahaza. Nekem itt Zanussim van. Nem Arany Oroszlán-díjas, csak ilyen snassz (Hofi után, szabadon). Na ERRE költsetek verset. :P

AtiSnatch 2013.09.18. 13:19:07

@England win The Ashes!: Vettél volna inkább te is Boscht :D

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.18. 13:52:14

Régebben még tudtak gyártani ezt-azt. Manapság lófaszt se. Egyébként minden ágban így működnek a dolgok.
Pl.: szemüvegkeretek sem a régiek, vesz az ember újat, aminek a kerete 2-3 év múlva lebomlik az ember fejéről, elfárad. Autóknál dettó, úgy van kitalálva, hogy garancia időn belül szinte ne, vagy alig legyen baja. Aztán x km, vagy év múlva szétesnek a gecibe. Persze vannak kivételek.
A lényeg, hogy vegyé, fogyasszá, érezd, hogy kurva menő vagy, mer márkás fosokkal van tele az életed, és az milyen jó...

England win The Ashes! 2013.09.18. 14:14:38

@agresszív kismalac_a: Hogy pörkölődj meg egy hideg decemberi hajnalon, te gonosz! :P

2013.09.18. 14:21:20

Kifogtátok Mekk Mestert?

Baldrick68 2013.09.18. 14:22:46

@Ensiada Arkoveitie:

Nem olvasol figyelmesen vagy trollkodsz :D
Ez egy olyan főzőlap, aminek a tetején a kezelőszervek érintés érzékenyek.
Az a gubanc, hogy amikor működik a főzőlap, akkor nem csak a főző felület melegszik át, hanem azok a részek is átveszik a hőt, ahol a kezelőszervek vannak és így elég bajosan lehet használni a főzőlapot.
Ez valószínüleg már eleve tervezési baki, ugyanis normális esetben azoknak a részeknek, ahol a kezelő szervek vannak nem szabadna felmelegedni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.18. 14:26:49

@Ensiada Arkoveitie: nem vagy tudatlan, csak vén banya és gázláng mellett leélted az életed, mostmár ne válts, minek? Egyben van a főzőlappal az irányítószervrendszer. Egy terület, érted? Teérted? Képzelj el egy vagányüveglapot, melynél átmenet-nélküliség van fazékhely és érintőhely közt. Ez fúziózott verzió, mire végzel, desszertnek belenyisszantgathatod a sült ujjlenyomataidat a salátába.
@atpijkamo: kijön a fürdőből, köszön és megkérdezi hol van a hamutál!:)
@Manyecska: LOL, azzal a szellemmel ne viccezzél, sokan félnek tölle!
@YoZan Ace: van ennek egy művészete, nem? A fáradási görbe nem is létezik, hanem gariidőn túl hirtelenleesikagecibe 90 fokos "lejtő" képében. Korunk csodás csodá, ja!

The Good Boy ! 2013.09.18. 14:34:51

poszt-tolót már szabad?
Ha már egy márkára teszi fel az életét, akkor miért nem olyanra, ami meg is hálálja a bizalmat: Miele, AEG, Bosch, Siemens.
A háztartási gép szerelőkről pedig annyit, érdekes egy állatfajta némelyik: egy időben a mosogatógép megakadt egy bizonyos ponton (még régen, amikor tekerőgombos működésű volt, és a gomb forgott vissza a "0" állásig, bizonyos, jól behatárolható helyeken) megakadt, és annyit csinált, hogy 10-15 mp-ig vizet beszívja,majd szivattyú kinyomja. Csak úgy lépett tovább, ha egy kattanásnyit tovább tekertük. Szerelő kihív, nézi, nézegeti, majd azt a szép sztorit próbálta bemesélni, hogy ez azért van, mert a fejlett nyugaton, ahol kicsi család együtt kell, reggelizik, majd együtt ebédel, meg vacsorázik, nos ők reggel elindítják, miután a reggeli koszos edényt betették, majd a gép azért áll meg, hogy az ebéd edényeit beletéve az adott ponttól továbbindítva most tovább, aztán a vacsoránál a maradék tányért betéve befejezhesse a mosogatást...
Megkérdeztem, hogy hallotta-e azt amit mondott, vagy csak a szája mozgott, mert ettől nagyobb baromságot ritkán hall az ember "szakembertől", de sebaj, ha átvállalja a teóriája szerint jól működő gép plusz áram és vízfogyasztását, akkor szívesen használom eme nyugat-európai módi szerint a gépet tovább. Erre annyit mondott, hogy akkor elviszi, és majd az udvarán(!!!!) szétszedi, aztán hátha rájön, hogy ez mitől lehet. Ekkor nyitottam neki ajtót, majd adtam a kezébe a kabátját, hogy húzzon el jó messzire a Mekk Eleknyi magasságú szakértelmével. Aztán kiderült, hogy csak a szűrő koszolódott el úgy (ránézésre nem látszott) rendesen, aztán tisztítás után többet nem produkálta ezt a hibát. Ő meg megbontotta volna a konyhaszekrényt, hogy az udvarán bohóckodjon, meg elméleteket gyártson mind az 5 agysejtjével...

AlulírottFentemlített 2013.09.18. 14:36:55

A mosógéphez nem ártott volna egy jó nevű szerelőt hívnia a poszternek!

mosogepszerviz.internettudakozo.hu/

igazságos 2013.09.18. 14:42:10

@Kellemes Zérókomponista: linkelgessé már rendesen b+, ne ctrl + c-vel

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.18. 14:50:14

@igazságos: figyejé? Te nem szólhatol. Egy: a sorközözést még mindig nem hagytad abba. Kettóó, tudod te milyen ügyes vagyok, hogy vágólapra mentem eleve? Mert RRK, aki vagy vagyok Rutinos Róka Koma, híííba született a küldési folyamatban. Nem megengedhető, de viszont előforduló. Vannak gyakorlott fórumozók, kik évek múlvtán is képesek első fogaikat így BE SZÍVNI a torkuk irányába, ezt ütemesen és erősen művelve 1-1 szellemi termékök digitálisnullává hirtelenvaló válása utánkövetkeztében, nem kevés ideig. Namost. A befele mutató harcsafogsor nem vonzó. Éppen ezért, mivel ha már egyszer úgy is RRK vagyok, miért ne kímélhetném meg magam a hallá válástól? Visszapasszintva eltűnnek a linkelésre utaló jelek. Na tehát, ha mondjuk Én sokat járnék kocsmába, de parallel fórumzanék is, persze valami gagyibbon, mint ittez péládul és sok galiba-kiküszöbölés lenne az életjutalékom, hát engem úgy, de úgy feloldozna a cinkes, kimaradós cselekményekre való ingerencia alól, mint más semmi! Semmi többi linkesség, eltüntet mindent a fórummotor! (Mejnek köpcentijéréől szó még soha nem esett itt-e.)

The Good Boy ! 2013.09.18. 14:51:47

@The Good Boy !: "ahol kicsi család együtt KEL"

igazságos 2013.09.18. 15:02:39

@Kellemes Zérókomponista: nekem kicsinyke ahhoz az agyam, hogy visszakeressem link nlkül a dógot

Legyl tekintettel a primitiv hülykre, ha megkernélek!

:)

szepi79 2013.09.18. 16:45:57

"A szerelő kijött a páraelszívót megnézte, mondja, hogy főzőlap túlmelegedésével nem tud mit kezdeni, de ajánlja, hogy vágjak egy lyukat a munkalapba. Nem vágtam."

mer mér nem vágtál lyukat? papirvágó ollóval pár másodperc csak. ha attól sem javul meg, lehet mondani a szerelőnek, hogy kérsz egy másik példányt belőle, mert a tiedet az ő utasitására tönkretetted.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.18. 16:59:16

@England win The Ashes!: vigan mos a zanusszim
mind kimossa a zoknim

Atörökk 2013.09.18. 17:05:00

"Főzőlap felületi hőmérséklete 70 fok"
Bazdmeg, -20 fokon nem forr fel a teavíz.

igazságos 2013.09.18. 17:29:41

izé

Típus: indukciós főzőlap Elektromos Hőmérséklet: 70-280 fok

tehát még csak be se melegedett a főzőlap

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.18. 17:36:47

@atörökk: Alacsonyabb nyomáson, olyan 4-6 ezer méteren simán felforr.

Atörökk 2013.09.18. 17:44:49

@atpijkamo:
Igaz. Lehet, figyelmetlen voltam, de a posztoló nem említette, hogy az Andokban, netán Nepálban lakna.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.18. 17:47:45

@atörökk: Megcsinálható ez tengerszinten is. Légmentesen szigeteli a konyhát, és hompresszorral kiszívja a levegő felét.

Atörökk 2013.09.18. 17:51:22

@atpijkamo:
Amennyiben posztoló egy Einsteinnel keresztezett Mz/X, minden elképzelhető.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.18. 17:54:18

@atörökk: Azon gondolkodom, hogy egy harminc centis vakolt téglafal mennyire légáteresztő. De elég nagy kapacitású kompresszorral biztos megoldható. A füle pattogni fog, az tutifix.

Atörökk 2013.09.18. 17:56:46

@atpijkamo:
Az öléggé. Én inkább megvárnám, forrjon föl rendesen a víz, legfejjebb innák közbe' egy-két fröccsöt ;)

Atörökk 2013.09.18. 17:59:12

@igazságos:
Teljesen más az indukciós, és a hagyományos, elektromos főzőlap. Csaxólok.

lutria 2013.09.18. 18:30:49

Le merném fogadni hogy amikor a fizetős gorenje szerelőt hívnák ki akkor rögtön meglenne minden hiba,viszont sokba is kerülne a javítása.

nandras01 2013.09.18. 19:11:34

@England win The Ashes!: de a nagymama ugye már nincs a csomagtartóban?

igazságos 2013.09.18. 19:51:39

@nandras01: csehországban még az üknagypapa is bónuszként járna ehhez

McZozo 2013.09.19. 00:24:56

@Ensiada Arkoveitie:
eloszor en se ertettem hogy miert baj ha a fozolap melegszik hisz az a dolga de ha figyeled kesobb megemliti hogy mar a gombot is csak fakanallal tudta nyomkodni igy ebbol en azt veszem le hogy nem a kerek fozesre alo laprol beszel hanem mindenrol ami e korul van. es mondjuk az tenyleg gaz ha a ki be kapcsolo 70 fokos

England win The Ashes! 2013.09.19. 00:57:05

@hagyma: Nem rossz. Fünfkomacváj. :)

@nandras01: Nincs, őt már eladtuk a tűzhellyel. :D

@igazságos: Nem, az üknagypapát a kommunisták, miután államosították a gyárát, elhurcolták Joachimsthalba uránt bányászni.

nandras01 2013.09.19. 01:29:37

@England win The Ashes!: mehrwertsteuer lerendezve, ómama urnában, világútlevél rulez.
hej, azok a szép nyolcvanas, békebeli évek...

élhetetlen 2013.09.19. 12:37:57

@atpijkamo: „Az Energomat … Kell venni gumiszőnyeget, különben kijön a fürdőszobából.”
Ez nagyon jó! (Majd negyven éves a szentem, csak egyszer gyűrtem össze az ajtaját, de símán kikalapálta a mester. Visznot gumiszőnyeggel a lába alatt is képes volt lerúgni a falat egy útjába kerülő belógó sarokról. Remélem, még sokáig velem merad.)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 12:47:54

@élhetetlen: :))

Van olyan dupla gumicsík, aminek a végén van félgömb alakú hely a lábnak, abból garantáltan nem lép ki.

BaloghD 2013.09.19. 15:18:26

A kezelőfelület melegedett 70 fokra, látom nem volt egyértelmű...

BaloghD 2013.09.20. 15:42:51

Annyit hozzátennék a poszthoz, hogy azért vettünk Gorenje cuccokat, mert korábban is volt, és akkor meg voltunk elégedve velük. Igaz, akkor másféle konyhai készülékeink voltak, és szerelőt sem kellett hívni... Éppen ezért írtam, hogy nem állítom, hogy összességében rosszak a Gorenje termékek.
Az egész dologban talán nem is a gépek hibája a legbosszantóbb -bár részemről Goernje-t soha-, hanem, ahogy lereagálja, kezeli ezt a cég.

Kijött a szerelő két-három percet babrált a mosógépen, majd azt a válasz kapom később, a cégtől, mailben, hogy a mosógép rendesen kimosott, kicentrifugázott, nincs itt semmi gond. Meg azt, hogy ők már többször (!) megvizsgálták a gépet. De hát én tudom, hogy csak egyszer volt kint a szerelő, és nem futtatott mosási programot, és nem centrizett a gép, és ezt le is írom. Ők meg jól nem foglalkoznak vele... Na ez az igazán bosszantó. Amikor az ember úgy érzi, teljesen hülyének nézik.
Na, ez van. A Panasonic szerelői meg teljesen véletlenül voltak kint, klímát szereltek, na és róluk, pont az ellenkezőt tudnám elmondani...Nagyon korrektek.

malkolmcole 2013.09.22. 21:28:48

@goes: Hútőt se vegyél többet! :-DDDD

malkolmcole 2013.09.22. 21:31:29

@igi1: Gorenjénél 3 vagy 5 év a garancia!

malkolmcole 2013.09.22. 21:40:47

Az a baj, hogy a szerelők nem márkaszerelők, csak szerződött szervizpartnerek. Bár van némi oktatásuk, sok dologhoz nem értenek, csak tapasztalatból javítanak, vagy ha más nem megy, akkor reflexből főalkatrészt cserélnek. Nagyon sokszor apró alkatrészek okozzák a hibát, amely javításához okos emberre van szükség. Ezekből kevés van sajnos. De mindig meg lehet Őket találni, csak keresni kell.
süti beállítások módosítása