Tékozló Homár

Kiadott lakással fogja ügyfeleit az Albérletszezon

2013.09.18. 10:48 | jackyll | 43 komment

Naiv ügyfélék egy jó állapotú lakást mentek megnézni, de a ház előtt letámadták őket fiatalok, akik szintén azt az albérletet voltak megnézni, és már rég ki van adva, talán sosem volt üres. Az ingatlanos természetesen máshova vitte volna őket, aztán amikor ragaszkodtak az eredeti lakáshoz, telefonon segítséget kért és kimentette magát:

Eddig csak hallomásból tudtam arról, hogy létezik egy beetetős módszer az ingatlanos cégeknél. Mindez idáig azonban még soha sem futottam bele a való életben is egy ehhez foghatóba... De hogy kezdjem a legelején, kiadó ingatlanokat keresgéltem az interneten. Már-már rutinos kereső vagyok, hiszen nem először kutakodom a bérlésre kínált ingatlanok között; több ezer ingatlant néztem már meg eddig élőben vagy az interneten keresztül. Történt az egyik nap, hogy az általam keresett kategóriában feltűnt egy feltűnően igényes, felújított kis lakáska. Ugye elég sok a használhatatlan, lelakott, hibáktól nyüzsgő ingatlan, ezért a szokásos felhozatal alapján szinte rögtön rossz érzésem támadt ezzel kapcsolatban: hogyan lehetséges, hogy egy ilyen szép lakás még nem kelt el. Na sebaj, mondtam, erre élőben is kíváncsi vagyok. Rögtön telefont is ragadtam és lebeszéltem egy találkozót az ingatlanos közvetítővel (mert ugye nem a tulajdonos hirdetett). A hölgyet állítólag T. Annának hívják; még gondolkoztam is magamban, hogy valóban ez lehet-e az igazi neve a hölgynek vagy csak üldözési mániám van. De ugye, ez legyen a legnagyobb baj, mondtam magamban. Azért erősen megmaradt bennem az ingatlanos hölgy mély, "füstös" hangja. Ez egy olyan hang, amelyet az ember 1000 közül felismerne...

Na de hogy folytassam: a megbeszélt találkozó helyszínén várakozva odalépett hozzánk két fiatal, egyetemista lány. Nem tudom, hogy honnan tudták, hogy kik vagyunk, de szinte nem is volt időm a gondolkodásra, hiszen elég gyorsan mesélni kezdtek. A történet ugyanerről a lakásról szólt, hogy nem tudták megnézni, mert állítólag ki lett adva már napokkal korábban (vajon ezt miért nem tudta az ingatlanos a telefonban?) és helyette más ingatlanokat akartak mutogatni nekik. Már kezdtünk belemelegedni a beszélgetésbe, amikor is odalépett hozzánk egy erősen kancsal, de elegánsnak mondható úriember és a bemutatkozás után közölte, hogy a lakást már kiadták és hogy ne jöjjünk már hiába, megmutat egy másik lakást, azzal kimondta a vezényszót, hogy "Menjünk!", azzal elindult a Wesselényi utca irányába.

Persze rögtön "elkaptam" az urat és kérdeztem is tőle, hogy miért nem szóltak arról, hogy az ingatlan már ki lett adva, meg úgy egyébként is, számomra túlzottan is gyanús, hogy csak beetetni akarnak... Szó-szót követett, én pedig határozottan közöltem, hogy csakis és kizárólag ezért az ingatlanért jöttem, és biztosítsa nekem ennek a meglátogathatóságát. Erre az ingatlanos úriember mobilt ragadott és egy rövid beszélgetés után közölte, hogy a tulajdonos hamarosan eljön és megmutatja a lakást.

Egy bő félóra várakozás után azonban hirtelenjében megjelent egy jó ötvenes hölgy, aki erősen kérdéses színészi képességeivel próbált meg minket leszerelni. Megérkezésekor erősen fújtatott, mintha nagyon rohant volna, hogy ideérjen, azonban elnézve az edzettségi állapotát furcsa volt, hogy egy darab izzadtságcsepp vagy bőrpír sem volt rajta a "nagy rohanásban". Gyakorlatilag le sem tudtuk reagálni az érkezését, hiszen közölte, hogy most jött az ügyvédtől ahol kiadta az ingatlant; aztán teátrális kézfogással megköszönte a kollégájának, hogy a segítségére volt a lakás kiadásában, majd elköszönt és pillanatok alatt eltűnt a tömegben. A hangja pedig egyértelműen beazonosítható volt az időpont egyeztetés végett telefonban hallott hanggal. Senki se mondja azt, hogy az ingatlanos közvetítőnek és a tulajdonosnak is ilyen egyedi, és össze nem téveszthető hangja van... Az eddig furcsán viselkedő ingatlanos úr pedig szintén sietősre fogta az elmenetelét és amikor szóvá tettük, hogy mi volt ez az egész, akkor káromkodva távozott.

Azóta levették ezt a hirdetést (ez az egyik). Itt 60 nm2-esként volt felrakva a lakás hirdetése, míg ezen az oldalon már ugyanezen lakás megnőtt 70nm2-re.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

killerkaller 2013.09.18. 10:50:49

következő, megyek olvasni

dr. Aullah 2013.09.18. 10:55:56

Elolvastam és négy. Akkor ez most egy boldog ügyfél sztori nem? Végül is nem baszták át.

Hartmy 2013.09.18. 10:56:47

Pofátlanságnak pofátlanság. De nem értem, ha megmutat 4-5 másik lakást amik romosak, attól még nem fognak megtetszeni, úgysem veszem ki ha nem tetszik. Így mi értelme?
Maga a lakás marha szép egyébként. Elfogadnám :D

2013.09.18. 10:58:15

Eddig csak hallomásból tudtam arról, hogy létezik egy beetetős módszer az ingatlanos cégeknél.

Igen! Adnak négy öt jobbnál jobb paraméterekkel rendelkező lakáscímet, aztán az egyiknél nem veszik fel a telefont, a másik ki van adva, a harmadikat elírták és pincelakás stb. stb. Közben te meg már befizetted a regisztrációs díjat, ezért visszamész az irodába ahol kézhez kapod a második sorozatot már létező lakásokkal amik viszont nem ott vannak ahol ki akarsz lakást venni, meg nem annyiért meg nem akkorák meg nem ez, nem az......

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.18. 10:59:01

Szép magyar örténet... Ugorgyunk...

@dr. Aullah: Csak az idejét rabolták.
De ebben mi a ráció? Odahív ügyfeleket, és majd megmutat nekik más lakásokat, amik amúgy nem érdekelték?
Vagy telefonszámgyűjtés?
Velem is játszották azt ingatlanosok, hogy á, nem a négysávos út mellett van a lakás - nem ám, 10 méterre is lehetett tőle :D Nézett bután, amikor mondtam, hogy akár fel se menjünk.

AtiSnatch 2013.09.18. 10:59:09

elolvastam, hol a csoki?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.18. 11:00:04

@Cicmen: Szánalom.

Ja a másik kedvenc az volt, amikor mondom, hogy elég zajos a lakás, mert közel volt a négysávos, azt mondja :
- akkor engedhetünk az árból
- ...miért, vaze, akkor odébb megy?

Hartmy 2013.09.18. 11:01:03

@Cicmen: Ahha, így már értem.

killerkaller 2013.09.18. 11:02:50

Megnéztem a hirdetést és megnyugodtam: legalább a svéd bemarásos ablakszigetelés létező technológia

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.09.18. 11:02:58

mi a ráknak néz meg valaki 1000 ingatlant? ez valami hobbi?

Hartmy 2013.09.18. 11:03:46

@ColT: Mikor jött a batyus, hogy van nagyon jó sport cipője 43-as.
-De nekem 46-os lábam van.
-De nagyon olcsó...
-Attól még nem tudom hordani.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.18. 11:05:36

@Cicmen: Mondjuk én nem fizettem regisztrációs díjat egyik ilyen idiótánál sem :D

AtiSnatch 2013.09.18. 11:07:52

@ColT: akkor azt már megette valaki :(

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.18. 11:10:42

Ennek a lakásnak nincs is bejárata.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.18. 11:13:37

@Cicmen: "regisztrációs díjat"

???

Nem úgyvan, hogy ingyen választok lakást, az eladó/kiadó meg lefocizza az ügynökséggel a jutalékukat?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.18. 11:14:18

@Hartmy: :D

@fghjk: Mondjuk albérletet vagy lakást keres...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.18. 11:14:41

@Manyecska: Van egy sufni benne, oda kell teleportálni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.18. 11:17:20

@atpijkamo: Úgy látszik, nem mindenhol. Mi egyszer, mikor albit kerestünk, betévedtünk egy ilyen fizetőshöz, aztán mikor mondták, hogy fizetős, felálltunk és távoztunk. Próbáltunk nem röhögni.

killerkaller 2013.09.18. 11:18:28

Aki bérel, vásárol, nem fizet az ingatlanosnak semmi címen, ha mégis kérnek tőle az lenyúlás, ami megkérdőjelezi az ingatlaniroda(?) hozzáértését, komolyságát. Akitől pénzt kérhetnek, az az eladó, vagy bérbeadó.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.18. 11:18:46

@ColT: Legyen fizetős, de csak utólag, ha tényleg ad megoldást.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.18. 11:19:03

" amikor is odalépett hozzánk egy erősen kancsal, de elegánsnak mondható úriember"

Rákérdezek: Kuszaszem?

killerkaller 2013.09.18. 11:19:54

Ha már "füstös", inkább whisky

Majolie 2013.09.18. 11:21:15

Nekem az nem világos, hogy a posztoló miért lett paranoiás a T. Anna névtől?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.18. 11:23:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: Kuszaszemet halandó ember nem közelítheti meg. Ha mégis, olyan lekezelő, hogy ezerszer megbánja.

2013.09.18. 11:45:03

@atpijkamo: Úgy kéne, de a kamusok regisztrációs díjat kérnek. Ugyanezt csinálják állásközvetítők is! A duma az, hogy belekerülsz egy adatbázisba!

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.18. 11:58:56

@ColT:
Az a ráció, hogy ha az illetőnek amúgy sürgős a lakás keresés, akkor nyilván hajlandó kibérelni nem a legjobbat is. Viszont a szuper hirdetés miatt először ezeket a szélhámosokat hívta fel.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.18. 12:01:17

@ColT:
Ráadásul ezek így semmi pluszt nem nyújtanak a bérbeadónak, hiszen csak annak adják ki a címet, akik fizetnek a regisztrációtól, azaz a bérbeadás esélye is csökken.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.09.18. 12:04:17

Az nm2, az mi az?
Mennyiben számít az elegánsnak mondható úr kancsalsága?
A T. Anna-fóbiát hogy mondják latinul?
Megannyi kérdés.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.18. 13:30:07

@agresszív kismalac: Nm2 lehet, hogy valami külföldi zenecsatorna.

Kancsalságból le lehet szűrni, hogy egyszerre 2 embert, vagy többet is tud nézni, feldolgozni, meghallgatni, ez elegáns.

Bifidus Tannatusphobia.

Remélem okosabb lettél.

Atörökk 2013.09.18. 16:47:50

"odalépett hozzánk egy erősen kancsal, de elegánsnak mondható úriember"
Istenem. Nem kell egyből a legrosszabrra gondolni. Nyilván elnézte a címet.

Shopping 2013.09.18. 19:11:16

Albérletszezon???????

Aki hülye magára vessen.

Első, hogy nem kezdesz olyan céggel aminek még egy irodája sincsen!!!!!
Egy telszám meg egy email cím? Ennyi az összes? Milyen cég lehet az ilyen???

nandras01 2013.09.18. 19:36:03

én mindössze ezt az "erősen kancsal, de elegánsnak mondható úriember"- t nem vágom.
pontosabban a "de" szócskát.
az erősen kancsal úriemberek úgy nagyáltalában nem elegánsak, kivéve az ominózus fajtát, emiatt van ott a "de"?
vagy a posztoló megfigyelései alapján fordított összefüggés fedezhető fel a szemtengely állása és az öltözködési szokások között, ezért a meglepetés?

sorjáznak a fontosabbnál fontosabb kérdések...

PannonBoy 2013.09.18. 19:40:24

Nem meglepő, ebben az országban az albérleti kultúra egy nagy nulla. Mindkét oldalról van tapasztalatom.
A kiadók meg a kaucióra utaznak, hogy ne kelljen visszaadni.
Abérlők meg jól leélik a lakást, gyakorlatilag használhatatlan állapotban adják vissza. Egyik kutya másik eb, tisztelet a kivételnek.
Az ingatlanosok meg külön állatfaj, őket írtani kellene, mert akkora szélhámosok. Semmi munkáért csomó pénzt kasszíroznak, de véletlenül sem az ügyfél igényeit tartják szem előtt. Nehezen hiszem, hogy van kivétel.

bigmac 2013.09.18. 20:10:55

@atpijkamo:
" Nem úgyvan, hogy ingyen választok lakást, az eladó/kiadó meg lefocizza az ügynökséggel a jutalékukat?"

Jobb esetben igen...általában azért kérnek két havi kaut mert az egyik megy a tróger mihaszna ingatlanosnak...még a bérlőnek kell kifizetni hogy a majom szállásadó ingatlanossal hirdettet..ezért nem szeretik kiköltözéskor azt visszaadni...

Lxxxx 2013.09.18. 20:42:50

@Ensiada Arkoveitie: A bérbeadó nem érdekli őket, újsághirdetésből, internetes paróhirdetésekből dolgoznak.

Márcy 2015.05.16. 15:15:26

Öreg hiba, még mindig bedőlnek a túl szép, hogy igaz legyen sztoriknak. Kínos elmondani ma már, de 5 évig ingatlanos voltam, de kiléptem mikor kezdett elfajulni a dolog és a főnök ilyenekre akart rávenni, sőt még extrémebb dolgokra is. Amikben soha nem segítettem, a főnököm megtette egyszer a VIII. kerületben, majdnem meg is lincselték, de sajnos csak majdnem, mert mai napig ezt csinálja. :)
süti beállítások módosítása