Tékozló Homár

Kihalt a GPS a HTC tabletből

2013.09.18. 14:23 | jackyll | komment

Dóriék Flyer tabletje egészes tavaly augusztusig kiválóan fogta a GPS-jeleket, amikor is frissült rajta az Android, majd szakadozni kezdett a navigáció. A GSM Line-nak egyszer ugyan sikerült felülírnia a frissítést, de később újra elszabadult a rendszer. Ekkor már a HTC-nek küldték, akik viszont nem bírtak vele:

Minden akkor kezdődött mikor férjem táblagépet szeretett volna venni. Rátaláltunk a neten a GSM Line.hu-ra, találtunk egy HTC FLYER 16Gb-os táblagépet. Gps vevő előnyt jelentett mivel leginkább navigálásra használta volna a férjem. Kifejezetten Gps-t nem akart ezért döntött a Tabnál... 2012.04.16-án meg is vettük a gépet, futár hozta nagy volt az öröm. Egészen augusztusig, mikor lefrissült az android rajta, és folyamatosan megszakadt a gps jel. jeleztük a GSM Line szervizében, ahol elsőre elég hamar kész lett. nagy öröm, megyünk érte minden ok. 09.04-én kaptuk meg. 2012.09.12-én újra szervizbe került ugyanazzal hibával, majd 11.12-én is ami 12.13-ig tartott amikor egy új készüléket kaptunk. állítólag....

Egy darabig öröm és béke volt mígnem újra lefrissült a rendszere és kezdődött minden előlröl... vagyis majdnem. mivel ez már ebben az évben volt, okulva az előző hibából felhívtuk a HTC ügyfélszolgálatot, ahol mondták hogy hozzájuk küldjük el és megszerelik... ez 2013.08.21-26-ig volt. visszakaptuk de nem változott semmi.

Mikor újra hívtuk a HTC-t felvilágosítottak, hogy ez a gép nem Magyarországra készült hanem Norvégiába! És teszem hozzá mi magyar nyelvűvel vettük amiért plussz pénzt fizettünk a GSM Line-nak! A HTC-s úr pedig azt mondta ezért nem is kérhetnének el pénzt mert a Play áruházból is lelehetett szedni de mi ezt nem tudtuk. Jah és szervizek után angol nyelvűen kaptuk vissza!

Tehát a GSM Line mai felhívása után kiderült elvileg júliusban már lejárt a garanciánk, ők mossák kezeiket, de hiába volt a HTC szervizbe 08.23-ig ők ezt nem fogadják el. A HTC pedig a javítást elvégzi de cserélni nem cserélik mivel norvég gép. És persze ha 10-szer megy a szervizbe valószínüleg tizedjére se sikerül negjavítani. és mivel a HTC ezt nem cseréli, így ez egy örök körforgásnak tűnik.

Érdekes hogy mindenki másra mutogat, senki nem csinálja meg holott ugyanolyan sz@r mint volt... Arra kérem a kedves olvasókat ha tudnak nekem segíteni mit tehetnék az ügyben hálásan megköszönném. Az biztos a GSM Line-tól soha az életben semmit nem veszek/veszünk. Most itt vagyunk egy 80.000ft-os géppel a nyakunkon, amit azért vettünk hogy használjuk rajta a gps-t és nem működik.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helianthus 2013.09.19. 00:31:59

@Hartmy: énekeljek neked lullabyt?

gabors 2013.09.19. 00:32:09

@hagyma: ne feljtsd el hogy Mo-on (de az usa-ban is) a kocsik atlageletkora 10 ev felett van boven azokba nem volt) sot meg most sem minden uj autoban van Nav ...

En direkt nem is akartam mert a toyota-e szarabb es baromi draga es maceras frissiteni a TomTom-hoz kepest (amit a regebbi autonkban is tudok hasznalni peldaul)

Igy peldaul egy tablet vagy smart-phone GPS-sel (legtobben alapbol van) is jol johet...

helianthus 2013.09.19. 00:38:25

@Hartmy: nem merek! CID a port jobban bírja! Inkább táncolok, oké?
;)

Hartmy 2013.09.19. 00:40:44

@helianthus: Hát legyen, az sem utolsó ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.19. 00:41:26

@ColT: lehet, hogy igy van
valahogy en kevesebbet latok a kezekben, mint 1-2 eve
de ez nem reprezentativ felmeres

gabors 2013.09.19. 00:41:38

@hagyma: fringe benefit .. jo Neked hogy van a munkahelyeden ilyen

mindenki kap ??? a mexicoi busboy is mert akkor egy nagyon rendes helyen dolgozol :-)

nalunk IT -ben nem vihetem haza semmit pedig megy ujrahasznositoba (nekem pont megfelelne pl. az egyik 17"-es monitor amibol kb 100 most csereltek 23"-re az osztalyon... de ha hazaviszem azert siman kirugnanak pedig lehet annyit sem er penzben mint a stake amit belinkeltel )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.19. 00:49:17

@megamen: az OK, hogy hulye vagyok
nincs ezzel gond, csak hogy jott ez a budweiserhez???
@gabors: meg mindig nem erted
ugyhogy nem erolkodok
en nem kapok, nekem nem adnak, en elhozom
a busser nem mexikoi, hanem amerikai
a mosogato mexikoi
Ok nem tudnak kajat elhozni mert mas a poziciojuk
esetleg ha adnek nekik
ami elofordul,de nekik meg kell enni breakroomban
a peldad santit szokas szerint, a lecserelt tv-ket agyakat, szekeket en sem hozhatom haza
de mar mondtam, nem benefit
ebed, vagy vacsora

teged olvasva kezdem erteni miert utalnak ennyien engem, olyannak kepzelnek minden magyart amerikaban mint Te:)

helianthus 2013.09.19. 00:49:18

@Hartmy: nem. Sőt! Ahogy én táncolok, úgy nem táncol senki. :)

gabors 2013.09.19. 00:51:24

@igazságos: ez az usa-ban allam fuggo (altalaban kell engedely dohanyaru arusitasra), az adozas is allamtol fugg (sot a helyi onkormanyzat is kivethet adot pl. New York City egy doboz cigi $10 korul van mig a varoson kivul $8 korul)...

vannak "dohany boltok" amik csak dohanytermekere specializalnak foleg draga szivar pipak pipadohany... hasonlo.

De mint hagyma is irja dohany termeket benzinkutatktol, kezdve sarki boltokon keresztul szupermarketokon keresztul nagyon sok helyen lehet venni .. automatak is voltak meg mikor ideerkeztem 90-es evek elejen... vagyis olyan kozpontositott csokositas mint OV-landben most van errefele nincs.

England win The Ashes! 2013.09.19. 00:53:00

Na most, hogy a zuhanytól össze-vissza frissültem, először fussuk meg a kötelező köröket: "Android? Maaargit! Elycstíszí? Maaargit! Tabletet csak őstermelőtől vagy patikából, mégjóhogybelenemlépett stb."

Na akkor komolyan:

Kedves poszter! Szimpla laikusként és kezdő androidostabletjúzerként kérdezem: próbáltátok a kütyüt más navigációs applikációval is működtetni? Szerintem megeshet, hogy nem maga a tablet vagy a droidverzió a hibás, hanem "csak" a program. Ezt abból is gondolom, mert más appra nem panaszkodtál.

Ami a másik részt illeti: attól, hogy a gép a norvég piacra készült, még tökéletesen kéne működnie Magyarországon is. Gondolj bele: egy norvég elutazik Magyarországra pár napra, ezalatt bekrepálhatna a gépe egy frissítés miatt?

Amúgy ezt találtam az imént egy fórumon:

"The reason behind the GPS functioning error, might be related to the following issues :

1. The Maps App may have issues .
2. The cache is full and no space available for new data.
3.The location Service is inactive.

For a fix try these :

1. Tap Manage Apps--Tap All--Tap Maps--Tap Lear Cache, Clear Data.
Try the GPS location Service. If the problem persists, try the next.

2. Tap System Settings--Tap Location Services--check the settings--enable Google Location Service.Enable GPO Satellites,
Enable GPS EPO assistance, and possibly AGPS should also be activated.
Try GPS Service once again.

The problem should be fixed by now."

Hátha csak ennyi a gond, egy próbát megér.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.19. 00:56:31

@Hartmy: itt ashevilleben meg nem is ettem kinait, louisvilleben tenyeleg nagyon kozel volt egy igen jo
itt is ideje leprobalnom
a szalonnasutes itt eleg bonyolultan vegrehajthato muvelet

England win The Ashes! 2013.09.19. 01:01:51

@hagyma: Én azt hittem, kínait csak a kannibálok esznek. XD

(PC Wilson után, szabadon.)

gabors 2013.09.19. 01:03:19

@hagyma: ezt csak kepzeled ...

nezd meg pl. mekkor lehuzas egy nem olcso Lexus-ban frissiteni a Navigator szoftverjet ... nem tudom hogy Te autodhoz jar a frissites ingyen (meglepne kerdezd meg)

England win The Ashes! 2013.09.19. 01:04:32

@hagyma: Ja, amúgy "Czechvar"-t vegyél, az az IGAZI Budweiser, csak nálatok a névvita miatt álnéven forgalmazzák.

gabors 2013.09.19. 01:06:35

@hagyma: "en nem kapok, nekem nem adnak, en elhozom
a busser nem mexikoi, hanem amerikai
a mosogato mexikoi
Ok nem tudnak kajat elhozni mert mas a poziciojuk
esetleg ha adnek nekik"

Na ez mashol lopas akkor mar ertem ...

Hogy velem mi bajod nem tudom, szerintem senkinek semmi szuksege semmi mas hogy rolad velemenye legyen azon kivul amit Te irsz...

Nem irtam semmit az elso evben csak olvastam Teged mar ekeztek boven akkor is sokszor semmiert csak mert "aamerika"

gabors 2013.09.19. 01:20:28

@hagyma: "nem benefit
ebed, vagy vacsora"

Na most akkor Neked JÁR ebéd-vacsora ???

Ha igen AZ AKKOR NEM MÁS mint fringe benefit ... csodálkozom hogy ezt nem nézted még meg.

Ha nem jar akkor viszont all amit elobb irtam ... hiszen mindegy mit "dob ki" a ceg annak elvitele annelkul hogy az nekem jarnak LOPAS fejletebb orszagokban .....

is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.19. 01:25:43

@gabors: hat pont azert nem olcso mert lexus
ha erted az osszefuggest
de mint mondtam nem erdekelnek a frissitesek
ritkan kell, ha kell

mindenaron belembeszeled, hogy lopom a kajat
kb 2 honapja szajkozod
nem, nem lopom, ha lopnam, nem lennek olyan barom, hogy leirom itt
de mar elmagyaraztam parszor a szisztemat
@England win The Ashes!: ha kimegyunk kajalni, akkor altalaban mindig mast iszok, itthoni hazisornek, kajahoz, internethez, /footballhoz/ boven eleg az ilyen busch light, natural light, bud light

jut eszembe, ma unalmamban neztem a Barcelona meccset es elaludtam rajta:)
de az nagyon jol esett, mar ram fert egy ki s napkozbeni ejtozes
isteni bbq porkot hoztam a hotelbol sult babbal:)
es azt le kellett ejtozni

gabors 2013.09.19. 01:26:31

@England win The Ashes!: Lehet kapni (persze nem mindenhol) authentikus Czech "budwiser"-t is eredeti cimkevel valami szurke importtal persze ...

Tobbszor is lattam es vettem is (utoljara 3-4 eve) Manhattanben vannak helyek amiknek az exkluziv sorok a specialitasuk ... (csapoltan itt meg sehol nem lattam de ez MO-on sem lehet tul gyakori.... annak idelyen az arany facan is nepszeru volt mifelenk)

Pilsner Urquel uvegben errefele minden kozepesnel jobb szupermarketben van kb 10-12 eve... oszinten nem tudom hogy "valodi" vagy csak license alapjan

Ha valakit valoban erdekel megnezem es akar lefotozom a cimket is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.19. 01:30:35

@gabors: uveges hogyne lenne belole, nalunk is vana hotelben, minden boltban van
csapolttal talalkozom ritkabban
szerintem itt csinaljak, mint pl az amstelt tatabanyan / vagy komaromban?/

gabors 2013.09.19. 01:38:25

@hagyma: tovabbra sem ertem.... ez vagy jar Neked es bizonyos poziciok felett masoknak is, akkor az nem mas mint fringe benefit... es vagy ott megeszed vagy haza viszed ugyan az

ha nem jar hanem csak "egy szisztema" az nem mas mint "lopas"

mi ez "szistema"?? A vendeg ugyan kifizette de nem ette meg, nem vitte el de nem kidobjuk hanem egyesek (csokosok) hazaviszik minthogy kidobjak ??? ez ???

Nem szemelyeskedes csak "furcsa" egy szisztema ez ...

gabors 2013.09.19. 01:46:07

@hagyma:

csak hogy biztos legyen

"Budweiser Budvar" sorrol van szo ????

En errol irtam ezt lehet talalni uvegben ...csapoltan en meg nem talalkoztam ezzel errefele... de en nem jarok 5 csillagos helyeken ..

gyakran

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.19. 01:58:43

@gabors: van itt egy teljesen harmadosztalyu pub
es rengeteg europai cseh, nemet, holland/ sort csapolnak
van pilsen urquell is
es jo
mast nem tudok mondani az ugyben

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.19. 02:10:45

ja, en majd mindennap 5 gyemantosba jarok

melozni...

gabors 2013.09.19. 02:12:13

@hagyma: ezert kerdeztem hogy Pilsen-rol van-e szo vagy a masikrol ...

En is pont azt mondtam hogy Pilsen-t lehet talalni ... tobb helyen de a MASIKAT meg csak uvegben lattam itt

igy nem ertem hogy jon ide harmadosztalyu pub es a tobbi...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.19. 02:18:12

@gabors: mert fingom sincs
ki van irva csapoly pilsen ulquerl es jo
es egy eleg lepukkant pub
najo kozepes
majd legkozelebb ha megyek a kocsit mosatni, akkor megkerdezem

helianthus 2013.09.19. 07:47:51

@Rosszindulatú Vászka: ez az én szövegem! :)
De jó napom van. Ma nem perellek be plágiumért.
Majd holnap!
:D

AtiSnatch 2013.09.19. 07:50:06

éjszakai előadás! :)

jobbreggeltet!

helianthus 2013.09.19. 07:52:22

Jó reggelt nyomott mintás ágyneműben csucsulók!
Röviden NYMÁCS-ok.
Szép idő van repkednek a lehelletek, a madárkáj seneke befagyott.
A Duna Ipolynál apad.
Hajóvonták találkozása tilos.

Manyecska 2013.09.19. 07:56:46

@helianthus: itt meleg van! csináltam fotót megcsillanó víztükörről , kivilágítatlan hajóról..de istenments hogy felrakjam:D! Regike!

helianthus 2013.09.19. 07:58:28

@Manyecska: Regike még alszik. :)
Jó nektek akkor. Bár itt is inkább hűvös van. Csak még szokatlan. :)

Manyecska 2013.09.19. 08:04:41

@helianthus: :) én kénytelen vagyok szokni mert hajnalban már a kutyával menetelek a Dunaparton ott még hűvősebb is van..kukásautó majdnem kilapította a kutyám:DD mert zenét hallgattam..hátranézek és ott világít mint a Christine, oszt rohantam előtte nehogy a kutyát elüsse véletlen sose lehet tudni..pff!!!

Manyecska 2013.09.19. 08:06:24

Nade ez irreleváns tellyességgel!

Rosszindulatú Vászka 2013.09.19. 08:12:50

@helianthus: ugyan kérlek, ez törzsanyag. Meg külömbe is Sándor György úré az érdem ezen mókás szavak okán, szal csak óvatosan azzal a pörrel.

Manyecska 2013.09.19. 08:14:45

hallgassátok a MusicFM-t /89 cirka FM/

helianthus 2013.09.19. 08:17:28

@Rosszindulatú Vászka: de én szigorlatoztam belőle ötösre. :)
De azért óvatosan pörlekedek. :)

Rosszindulatú Vászka 2013.09.19. 08:27:47

@helianthus: aha. Értem :)

Akkor inkább kérek engedéjet hunyászkodni! Oszolhatok?

elwood 2013.09.19. 08:54:49

szóval honnan lehet tudni, hogy szürkeimport ?

Hartmy 2013.09.19. 09:03:46

@elwood: egyik lehetöség az hogy ha rákeresel interneten, egyik boltban sem találod meg, de a sarki telefonosnál mégis újonnan lehet kapni.

AtiSnatch 2013.09.19. 09:03:59

@Hartmy: beléd is :) meg van halva a buli :(

Hartmy 2013.09.19. 09:06:28

@Snatch_A: a lényegröl lemaradtunk vazze... az idö eltlódás kibabrál velünk...

Bálintka. 2013.09.19. 09:11:55

Ha még nem volt: GPSFix (dugig van reklámmal, de felébreszti a gpst)

helianthus 2013.09.19. 09:15:38

@Snatch_A: köszi! Töröm magam, énekelek, táncolok, szerinted meg van halva a buli.
Megjelenik Hartmy vidul az arcod rögtön.
Ehhh, férfiak!

AtiSnatch 2013.09.19. 09:16:43

@helianthus: hozzám se szóltál ma még :(

elwood 2013.09.19. 09:18:28

@Hartmy: és ha van rendes boltban is ?

Baldrick68 2013.09.19. 09:18:58

Amint látom a trollkodáson kívül nem igazán tudott senki sem tanácsot adni.

Az Android rendszeren a firmware firssités utáni GPS halál nem ismeretlen.
Jellemzően a "4.0 ice cream sandwich" verzió után jelentkezik ez a probléma.
Gyakorlatilag én is hasonló dolgokat tapasztaltam a gyári garanciális hivatalos t-mobile boltban vett ALCATEL OT995 telefonommal.
Letöltődött a telefonomra a gyári hivatalos t-mobile -os 4.0 Android, utána a GPS vétel véletlenszerűvé vált.

A megoldás egyébként annyi, hogy meg kell rootolni a készüléket és a gps.conf állományt kell kijavítani. Ez egy szöveges állomány, ahonnét a rendszer a gps beállításait veszi. Valamiért a 4.0 Andoridban ebben az állományban hibás paraméterek voltak.

A másik beállítás, hogy a kedves felhasználó menjen be az alábbi menüpontba.
Rendszerbeállítás->Helyszolgáltatások
És és vegye ki a pipát az alábbi beállítás mellől:
"Engedélyezze az alkalmzazásoknak a Wi-Fi és a mobiladatok használatát a hozzávetőleges hely meghatározásához"

Hartmy 2013.09.19. 09:20:36

@elwood: Ha az nem márkaképviselet vagy telefonszolgáltató, akkor szürke import.

AtiSnatch 2013.09.19. 09:20:56

@Hartmy: pedig náluk még szerda volt...

helianthus 2013.09.19. 09:29:54

@Snatch_A: igazad van bocsánat. Hogy vagy mindig?

Hartmy 2013.09.19. 09:30:38

@Snatch_A: A szerda rossz nap, akkor azért van műsor.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.19. 09:34:38

szerintem visszavágyik a fjordokhoz. elvégre norvég tablet.

helianthus 2013.09.19. 09:36:11

@Hartmy: a szerda rossz. A csütörtök jó. Eggyel közelebb van a péntekhez. :)
Mivel hétvégén nem dolgozom különösen tudom értékelni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 09:38:00

@Baldrick68: "nem igazán tudott senki sem tanácsot adni."

Pedig de. Szerintem olvasd át mégegyszer. Kólönben az a tanács volt a legjobb, hogy kapcsolja ki az automatikus frissítést. Ha megelégedetten használja, felesleges.

A rútolás azért nem jó megoldás, mert ha saját maga nem jutott el idáig guglival, akkor a rútolás se fog menni neki.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 09:40:23

@zsiráfffff: Nézd meg az ellenőrződet, beírtam egy egyest. Ezt már elsütötte @elwood: Nem figyelsz, nem olvasol, kitehetjük itt neked a lelkünket.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.19. 09:40:42

@atpijkamo: yepp. ha kiakadt a norvég izén, akkor asse fogja érteni amit a kolléga föntebb tanácslott. nem baj, így szép az élet.

AtiSnatch 2013.09.19. 09:45:29

péntekdu3-tól hétfőde7ig jó :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 09:46:47

@helianthus: "@Hartmy: a szerda rossz"

Szánalmasak vagytok. Ha olyan munkát végeztek, amit nem szerettek, váltsatok, ne szenvedjetek.

A hétvége a rossz, mert nem lehet annyit dolgozni, meg takarítani kell. Csak a nagy családi, baráti összeröffenések enyhítenek ezen. Egyébként meg várom a hétfőt.

Színház meg mozi este is van, kirándulni meg hétköznap is lehet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 09:47:56

@zsiráfffff: "asse fogja érteni"

Ezért smitteltem tőled a megoldást.

Hartmy 2013.09.19. 09:50:01

@atpijkamo: Az feltűnt már, hogy én hétvégén is dolgozok többnyire? :D És szeretem amit csinálok.
hagyma barátod mondta, hogy a szerda rossz nap.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 09:50:48

@batgirl: "hasatokra"

Kezdő! A hálószoba északra nézzen, hogy lehessen sokáig durmolni.

Azt mondják a tudósok, ha hajnalban kel az embert, kék fénnyel világítson, úgy könnyebben elhiszi a szervezet, hogy dologidő van.

Hartmy 2013.09.19. 09:52:59

@atpijkamo: De rájöttem, hogy nem nekem írtad :D Egyébként nem feltétlen a munka miatt kell, hogy rossz legyen egy nap. Régen nekem a szerda azért volt szenvedés, mert az éppen távol volt mindentől, az volt az a nap, amikor semmi sem történt... egyáltalán...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 09:53:39

@gabors: "en nem kapok, nekem nem adnak, en elhozom"

Nemtom nálatok az Újvilágban mi erre PC elnevezés, de itt az öreg Európában pont ez a lopás definíciója.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.19. 09:54:40

@atpijkamo: hálószoba ne legyen északi felvésű, mert az a legzordabb. A hálószoba keleti fekvésű legyen.
Előírás:)

AtiSnatch 2013.09.19. 09:56:14

@atpijkamo: nekem magával a munkával van problémám :D

helianthus 2013.09.19. 09:56:59

@atpijkamo: drágám vedd ki a tüskéket a ....báhol is legyenek. Mi baj van? Kérsz egy ölelést?
Az élet szép. Akkor is ha nem.
Tenéked magyarázzam?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 09:57:47

@Hartmy: Barátom a tüzes istennyila.

De neked is írtam. Ezennel megkövetlek. (Vagy megkövezlek? Ebben mindig bizonytalan vagyok. "A követ minden követ követ.")

És télen micsinálsz?

"semmi sem történt"

Az a halál.

kakukk11 2013.09.19. 09:59:33

Ha valami céleszközre van szükséged vedd meg a célezközt és kész. Ha telefonálni akarsz, vegyél egy telefont (ne okoasat), ha fényképezni akarsz, akkor egy fényképezőt, ha a navigálás a cél, akkor a gps-t. Ha szopni akarsz, akkor vehetsz persze tabletet,okostelefont ezekre a célokra. Ami mindenre jó, az pont arra nem lesz jó, amire használni akarod.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 10:00:35

@Snatch_A: "magával a munkával van problémám"

Ja, hogy mér nem verték agyon, aki kitalálta?

Legyen a munkád a hobbid, vagy a hobbid a munkád. Vagy váltsál valami jobbra. Tanulni sose késő.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.19. 10:01:56

@kakukk11: jó. és ha a metrón szeretnék internetezni, akkor mit ajánlasz?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 10:02:12

@kakukk11: :)) Igazad van. Viszont ha kütyükkel akarok jáccani, a tablet pont ezért kifogyhatatlan öröm forrása.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 10:03:45

Na, húzzatok elsőzni, kötsögök!

AtiSnatch 2013.09.19. 10:04:31

@kakukk11: csak egy kis hozzáértés kell, nekem a teló a gpsem,könyvem,internetem ha nincs nálam a canon, akkor a fényképezőm is. tökéletesen meg vagyok elégedve vele. és ha megyek valahova akkor nem nézek úgy ki mint egy ószeres...

Hartmy 2013.09.19. 10:05:31

@atpijkamo: :D

Télen is vannak állatok amiket etetni kell. Bár akkor azért nyugisabb a helyzet, kivéve ha a munkák kihúzódnak valami oknál fogva decemberre vagy januárra, mostanában ez nem jellemző szerencsére, olyankor lehet szabadidős programokat szervezni, már ha van kedve az embernek -10-ben. :D

Manyecska 2013.09.19. 10:05:38

@atpijkamo: csak még annyit szeretnék mondani északi fekvésű a hálóm.

AtiSnatch 2013.09.19. 10:06:01

@atpijkamo: én milliárdos akarok lenni! hova kell beiratkoznom? :D

AtiSnatch 2013.09.19. 10:11:49

@Hartmy: te is eszel télen,tehát egyértelmű,hogy vannak :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 10:12:15

@Snatch_A: "milliárdos"

Tőzsdetanfolyamra. Daytrade. Közbe meg gyűjtsél valami pénzmagot, utána tízszeres tőkeáttétellel hajrá! A tanult, és magad által lefektetett szabályokat tartsd be! Nem árt előtte egy virtuális számlán gyakorolni.

"nem nézek úgy ki mint egy ószeres"

@Manyecska: Ezért két pontot kapsz.

@Hartmy: "ha van kedve az embernek -10-ben."

Korcsolyázni tökéletes.

Manyecska 2013.09.19. 10:26:15

@atpijkamo: olyan rendes vagy, köszönöm :D

England win The Ashes! 2013.09.19. 10:48:02

@atpijkamo: "Azt mondják a tudósok, ha hajnalban kel az embert, kék fénnyel világítson, úgy könnyebben elhiszi a szervezet, hogy dologidő van."

Szabó elvtárs is kell hozzá? :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 10:49:52

@England win The Ashes!: Hogy jön ide a szabócsalád? Szabó elvtársnő, a Gobbi Hilda?

England win The Ashes! 2013.09.19. 10:57:05

@atpijkamo: Nem, én erre a Szabóra gondoltam, aki Esztike után jön: www.youtube.com/watch?v=Sut_9VRoxj4

Bálintka. 2013.09.19. 12:51:18

@Baldrick68: 50%
A másik felénél
- szolgáltató függő Sony van, amire a szolgáltató csiribiri változásokkal telt op rendszere került, innentől azok rootolhatatlanok. A JB megjelenéséig (azt valamiért nem baszták el) én se tudtam rootolni az ICSre frissített Sony P-met, mert a T-mobile elvarázsolta azt. És nálam is előjött a GPS hiba, ami JBnél is fenn állt aztán. De ha a HTC vásárlója nem az anyukától várná a megoldást, akkor a Playon végigkísérletezte volna a GPS javító progikat. És igen, root nélkül is lehet azon javítani. Nálam a GPSFix jött be. (előtte több mint 10 perces keresés, utána meg kevesebb mint 10 mp)
- a HTC az egyik legszemetebb készülék a root jog kérdésben. Itt ugyanis root jogot csak úgy érhetsz el, ha bootloadert nyitsz. Ami már nem gyerek játék, és még a haladóknak sem ajánlják. Főleg mert azt már visszazárni sem lehet nyom nélkül, akármilyen gyári romot teszel vissza stb. Ha nyitva a bootloader, akkor a készülékednek nem hogy elvész az esetleges garanciája, de még pénzért sem fognak hozzányúlni! Illetve bármit basznak el a szervizben, simán foghatják a nyitott rendszeredre.
- a root jog jó dolog, de ezt mégiscsak azoknak ajánljuk, akik képesek PC-vel is összhangba kerülni, onnan frissíteni stb. Posztoló simán az előző verziójára frissítette az új rendszert, tabletre érkező csomaggal. Ilyenkor sok dolog össze tud akadni az előző verzióval. Örüljön, hogy csak a GPS szált el. (kivéve Alcatel, Huawey stb, ahol nincs erre alkalmas külső pc-s progi). Aki tehát naiv felhasználó, az ne rootolgasson, mert baj esetén homár posztot ír.

Ha valaki kezdő, akkor Samsungot vesz, akármilyen drága és ronda az.

England win The Ashes! 2013.09.19. 14:07:45

@Bálintka.: "Ha valaki kezdő, akkor Samsungot vesz, akármilyen drága és ronda az."

Nexus Hetet. Olcsóbb. Jobb.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.09.19. 15:05:17

@England win The Ashes!: Én Roy Baty-t vettem meg kilóra. Igaz, hogy ő csak Nexus 6-os volt.

Ha elárulod, mit ábrázol a pici képed, és is megmondom, mi van az enyémen. Kíváncsi vagyok!

panic_button 2013.09.19. 22:04:43

Ajtot berugni, htc tablettel berendezest szetverni.

England win The Ashes! 2013.09.20. 00:42:37

@l4c1: A tiéden a régi líbiai zászló van, az enyémen meg ez:

en.wikipedia.org/wiki/The_Ashes_urn

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.09.20. 13:25:49

@England win The Ashes!:
Köszönöm! Ki nem találtam volna...
Az enyémen meg a régi líbiai zászló van.
süti beállítások módosítása