Tékozló Homár

A Vatera akkor is behajt, ha nem viszik el a leütött árut (frissült)

2013.09.26. 14:40 | jackyll | 294 komment

Péter nem érti, hogyan lehet a Vatera akkora tapló, hogy a meghiúsult vásárlások után kivetett párszáz forintos jutalékot azelőtt kiadja behajtásra, hogy felfogná, hogy nem volt biznisz:

Elég régóta (még bőven az Allegroup idők előtt) regisztrált tagja vagyok a Vaterának, időszakosan használom a felületüket, eladásra és vásárlásra egyaránt. Körültekintően próbálok eljárni, azonban a vásárlókkal egyre nehezebb a kapcsolatfelvétel, gyakran leütnek aukciót, aztán nem jelentkeznek, vagy meggondolják magukat. Ilyenkor semleges minősítést szoktam adni (nem negatívat, mert konkrét átvágás még nem ért). Ilyenkor a Vatera ugyanúgy kiveti a jutalékot. Eddig ez nem is volt probléma, de amikor 40.000 Ft-ért ütöttek le egy ülőgarnitúrát, amit ráadásul 2 héten belül el kellett szállítsunk (eladott lakás), és nem jöttek érte, már kissé kellemetlen volt. Még kellemetlenebb volt a kiszámlázott jutalék, aztán az annak kb. ötszörösére rúgó behajtásról szóló csekk.

A Vatera ügyfélszolgálatához: próbáljanak meg ilyenkor:

    1. e-mailt küldeni (nem automatikusan generálva, hanem személyesen, ügyintézőn keresztül)
    2. telefonálni (a számom adott a rendszerben), megkérdezve, hogy mi a probléma a fizetéssel. Erre a 100 Ft-os aprócikket megvásárló vevő is képes, egy vállalkozás miért nem?
    3. mielőtt behajtónak adná az ügyet, küldjön POSTÁN fizetési emlékeztetőt, ennek költségét (Magyar Telekom módra) max. néhány száz Ft-ot, akár számolja fel.

Ha ezek közül bármelyiket elkövették volna, az eljárás (ésszerű) díját még talán meg is fizettem volna, a reklamáció ellenére.


Tisztelt Vatera Ügyfélszolgálat!
Tisztelt Allegro Group Kft!
Tisztelt Creditforte követeléskezelő Kft!

2013. augusztusában meghirdettem a www.vatera.hu oldalon egy terméket (bútor, ülőgarnitúra), melyet a sikeres nyertes nem tudott átvenni, többszöri megkeresésre sem jelentkezett, és helyhiány miatt ezért a terméken más úton (egyébként ingyen) túl kellett adjak. A vásárló ezt tudta, én ezért semleges értékeléssel "jutalmaztam", jelezve, hogy az üzlet nem jött létre. Ennek ellenére Önök kiszámlázták a közvetítői jutalékot. Mivel nem értem rá vele foglalkozni, a díjat nem fizettem be, gondolván, hogy az majd úgyis törlésre kerül a sikertelen értékelést követően (melyet a jutalék kivetése után tudtam csak elkészíteni, addig vártam a vásárlóra), a fizetési emlékeztető e-maileket a rendszerük automatikusan generálta.

Már el is feledkeztem a dologról, mikor a mai postával egy 4673 Ft-ról szóló csekket kaptam, szeptember 28-i fizetési határidővel, az Önök megbízásából a Creditforte Kft követelésével. Jelzem, tőlük semmilyen szolgáltatást nem vettem igénybe, pláne nem 3810 Ft értékben (mely a tőketartozás és a követelés különbsége, egy ún. adminisztrációs díj). Az Önök részére jogos tartozást a mai napon  a Pay4U felületen keresztül bankkártyával rendeztem. E-mailben üzenetet nem kaptam arról, hogy a követelést átadják / átadták a Creditforte részére, így az ő követelésüket semmisnek tekintem. Velük szemben semmilyen jogviszonyhoz nem járultam hozzá (hacsak nem a sokadik Vatera felhasználói feltétel változás során kényszeresen nem).

Nagyon sajnálom, hogy a Vatera ilyen pénzhajhász oldal lett, a vásárlókban már nem lehet megbízni úgy, mint régen (többször gondom volt a kapcsolatfelvétellel az elmúlt 1 évben, előtte egyáltalán nem), az értékesítési jutalékok drasztikusan növekedtek, és Önök, mint internetes aukciós felület, azonnal behajtóhoz szaladnak pitiáner (1000 Ft alatti) tételek esetében. A felhasználói jogok korlátozását jogosnak tartom, ezzel egyet is értek, ezért a tartozást rendeztem is.

Jelzem, hogy a Vatera oldalon eddig negatív értékelést nem kaptam, csak pozitívat.

Kérem, hogy a Creditforte Kft. követelésével kapcsolatos megbízásukat téves adategyeztetésre hivatkozva vonják vissza. Amennyiben bírósági eljárást indítanának (Önök, vagy a követeléskezelő partnerük), úgy a sikertelen aukcióra hivatkozva fogok védekezni, valamint az alacsony követelési összegre. Remélem, erre nem lesz szükség.

Ezt az üzenetet e-mail útján elküldöm a Creditforte Kft. ügyfélszolgálata, valamint az Allegro Group információs szolgálat részére is.

Másolatot kap a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi blog. (kérem Őket, hogy amennyiben a nyilvánosság eszközéhez nyúlnának, úgy a személyes adatokat, mint név, hivatkozási számok, töröljék az üzenetből).

Munkájukhoz további sikert kívánva,

Péter, egy (eddig) elégedett Vatera felhasználó

UPDATE 10/02: Kiderült, hogy azéert számlázták ki a jutalékot, mert naiv ügyfél 21 napos túl jelezte, hogy gáz van. Azóta részleges hepiend történt, a Vatera jóváír 1000 forintot a legközelebbi sikeres eladásnál.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helianthus 2013.09.26. 22:28:18

@atörökk: ez egyre homályosabb. Inkább ne segíts. :)

Shopping 2013.09.26. 22:28:43

A vatera gusztustalanul visszaél a monopol helyzetével.

Egy megoldás van: nagyon kevés olyan terméket árul, amit ne tudnál -olcsóbban-megvenni az EBay en---tehát irány az eBay !!!!!!!

Lajos ghr 2013.09.26. 22:29:58

a vaterán amúgy is mindenki durván túlárazza a kis dolgait, bármelyik másik hirdetési oldalon beszerezhető ugyanannyiért az adott cucc

Hartmy 2013.09.26. 22:32:32

@atörökk: Sörrel próbálkozz! :D

helianthus 2013.09.26. 22:35:13

@Kellemes Zérókomponista: ?
Humor: Vaszary Gábor: Ketten Párizs ellen
Thriller: Dean R. Koontz: Végsőkig
Durva: Joseph d'Lacey: Hús
Elgondolkodtató: Vladimir Páral: Katapult

helianthus 2013.09.26. 22:37:55

@atörökk: le akarsz itatni? :O
@Hartmy: ne súgjál! *elfenekelés*

Atörökk 2013.09.26. 22:40:45

@helianthus:
Dehogy. Megy az neked önállóan ;)

helianthus 2013.09.26. 22:41:46

@atörökk: sok minden megy önállóan. De ketten szórakoztatóbb... :)

helianthus 2013.09.26. 22:45:12

Lesz a éhezők viadala. Azt megnézem. :)

helianthus 2013.09.26. 22:49:37

@Hartmy: valamelyiken a 3 csatornámból. Most volt a promója. Te sem láttad?

marcee5 2013.09.26. 22:54:50

Én pont ma kaptam egy behajtást a creditexpress-től. Vatera bízta meg őket. 600 (!!!) Ft tartozás miatt, követelnek 5000 Ft-ot. Mondanom sem kell, hogy a kukában landolt egyből. Az összeget pár nappal előtte már befizettem, igaz késéssel, de befizettem. Ja és a levél kézhezvételét követő 2. nap volt megadva fizetési határidőnek. És polgári perrel fenyegettek. Szánalom. Kíváncsi vagyok, hogy 5000 Ft maitt fognak-e több százer forintba kerülő pert kezdeményezni a nem létező ingó és ingatlan vagyonomra :D

helianthus 2013.09.26. 22:56:08

@Hartmy: jövőhét szombat asszem. Majd nézzük együtt. :}

Hartmy 2013.09.26. 22:58:13

@helianthus: Oké, egyedül egyébként sem olyan jó filmezni ;)

Hartmy 2013.09.26. 23:01:25

@helianthus: Hmmmm nem tudom, nálad, az én tv-m elég bizonytalan jószág. :)

helianthus 2013.09.26. 23:03:02

@Hartmy: persze már! Hogy én vegyem a csipszet meg a kólát mi? :))

Atörökk 2013.09.26. 23:06:00

@helianthus:
Meghívod magad megnézni? ;)

Hartmy 2013.09.26. 23:07:42

blog ma nem szuperál...

Hartmy 2013.09.26. 23:08:58

blogmotornak ez ma nagyon nem megy...

helianthus 2013.09.26. 23:09:00

@atörökk: meg hát. :)
@Hartmy: eltűntek az avik. Mindenkinek női feje van.

Hartmy 2013.09.26. 23:10:43

Miért nem jelenik meg semmi amit írok? :O

Hartmy 2013.09.26. 23:24:05

@helianthus: Nálad szerintem, mert az én tv-m elég bizonytalan :)

Hartmy 2013.09.26. 23:25:39

Bááááááááááááááááá :D

@helianthus: Viszem a chipset ;)

Atörökk 2013.09.26. 23:25:48

@helianthus:
Nálam vannak avik.

Ha meg sün megjelenik, seggbe rúgom, hogy leég a tüskéje :)

helianthus 2013.09.26. 23:30:28

@Hartmy: óh te lovag! Erre nem tudok mit mondani. :) de ne hagymásat!
@atörökk: már nálam iiiiis!!!

Hartmy 2013.09.26. 23:32:12

@helianthus: Semmiképp, csak add le a listát, hogy milyet vihetek :)

helianthus 2013.09.26. 23:36:26

@Hartmy: hát olyat amit szeretsz. :) csak ne hagymás legyen, érted? ;)
Álommanó kerülget.

helianthus 2013.09.26. 23:38:49

@atörökk: előbb dunszt...aludjunk. ;)

Atörökk 2013.09.26. 23:39:33

@helianthus:
Alvás után édes a dunszt... izé... mindegy :D

Hartmy 2013.09.26. 23:42:23

@helianthus: rendben, ebben megegyezünk ;)

helianthus 2013.09.26. 23:44:21

@atörökk: meg előtte, de tényleg lényegtelen. :)

helianthus 2013.09.26. 23:51:59

@atörökk: ne fokozd! :)
JÉP nektek!

Atörökk 2013.09.26. 23:59:31

@helianthus:
Jó du... szép álmokat :)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.09.27. 01:32:04

Ha 21 napon belül nem ad értékelést az eladó, akkor automatikusan sikeresnek veszik a tranzakciót. Ennyi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.27. 02:17:19

ha az ember akar venni valamit, akkor elmegy es megveszi / rendeli/
ujjonan, nem hasznalt szart
/gepjarmunel szoba johet hasznalt, de azta zert nem interneten/

ha valami nem kell mar kiteszi a kuka melle, hatha majd valakinek oromet okoz
/
a vetera az a cigany lomizas korszerubb formaja, de esetleg meg a vegrehajtot is radkuldik/
sok szerencset

England win The Ashes! 2013.09.27. 03:36:53

@hagyma: Aha, persze. Az EBay-t melyik országban is alapították? :D

Meg aztán megnézném, mikor raknak ki a kuka mellé könyveket, cédéket, vinillemezeket, fotóobjektíveket satöbbi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.27. 04:05:51

@England win The Ashes!: ebay is ilyen Coltnak valo huncutsag
penzt akarnak csinalni
a garage sale az mas
oda Mary is szeret jarni, a felfedezes orome
van mar magyar festmenyunk is onnan
de ilyen hasznalt metes kereskedes kis haszonnal
adok veszek
prolitempo
vagy ha ugy tetszik csoroamerikai tempo
ezek a cuccok ujan sem dragak...
amiket ott arulnak
de az ebay is kereskedelem
internetes ocskapiac
vagy megveszem valahonnan 5 dollarert es meghirdetem hatert
hat, ki mibol el

helianthus 2013.09.27. 06:22:21

@Bálintka.: te aludtál már? Mityrottyt haluzol.
Élvezd, ha nap süti szemedet, mindegy a szereped, lényeg a szeretet..
*dúdol*

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.27. 06:47:19

@hagyma: Nyilván, azért megy annyira... Bayen árul a fél kínai gazdaság. Legalább nézd meg, amiről beszélsz. Új cuccokat árulnak.

Amúgy én nem a használt cuccokból élek. Hobbi, és mellékes kereset, olyan baromi sok, hogy pár ezer egy hónapban.

@Hartmy: Nem ;)

Manyecska 2013.09.27. 06:55:48

Hideg van, fázok!
Megyek Óda a nagykabáthoz..

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.27. 07:26:32

@ColT: @England win The Ashes!: Ebayen a vevők harmada amerikai. Van jópár paraszt, azok szásszázaléka amerikai.

Manyecska 2013.09.27. 08:11:00

@ColT: ki az a pipi a mű alatt??

AtiSnatch 2013.09.27. 08:48:12

Reggel és Kávé avagy Háború és Béke! :)

konigjanos 2013.09.27. 08:53:07

Rühellem a vaterát, de: "A „Személyes” menü „Értékelések készítése” linkre kattintva, majd továbblépve a „Tranzakció létrejött-e” kérdésre az IGEN vagy NEM választ jelölje be az adásvétel sikerességének, illetve sikertelenségének megfelelően.

A rendszer nem számít fel jutalékot a tranzakcióval kapcsolatban, ha a NEM választ jelöli be."
Most akkor eladó mit írt, hogy létrejött? mert ha azt, akkor nem meglepő a számla....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.27. 08:57:03

@Manyecska: Pipi? A bloghus reklámra gondolsz? :)

Manyecska 2013.09.27. 08:58:22

@ColT: nem, aki bele lett döngölve a szoborba a szerencsétlenje:D namind1!

Jó reggelt! jó szelet!
/részvétem az összes bérszámfejtőnek egyúttal:(:D/

Manyecska 2013.09.27. 09:04:09

Itt kérem a Melmü fél napos áramszünetet hirdetett mára: 11-15 h közt. Jó nem???
Bele kell húzni mert elmegy a delej mingyár oszt nem lesz fizetés:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.27. 09:04:54

@Manyecska: Jaaaa, azt ki a fene tudja, ott enyelegtek... Mondjuk nemtom, nem volt jobb dolguk, mint fázni? Olyan hideg volt (aug. elején) hogy majd' megfagytunk a két cimbivel, akik kijöttek sörözni :D

Manyecska 2013.09.27. 09:08:22

@ColT: hádde azok mindig ott vannak nem követnek téged?? :P

Manyecska 2013.09.27. 09:10:28

Holnap reggelre öt fokot mondanak:( itt a kocsik ablaka tiszta pára volt belülről hajnalban majd bemondják hogy ITTATÉÉÉL! /mindenki meneküljön../:) ON

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.27. 09:12:26

@Manyecska: Kik, hol? :)

Egy srác volt, aki 2 alkalomnál segített cipekedni, meg egy, aki egynél :D De a nagyobb részét egyedül csináltam :)

AtiSnatch 2013.09.27. 09:50:39

pénteki nem kommentelés...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.27. 09:56:19

Tud valaki kiadó házat Budapest területén? Bútorozatlant keresünk.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.27. 09:58:25

@helianthus: jajj, ellustultam, nem olvasnád fel nekem? Miközben megrágod az ételt és az életet helyettem, hogy aztán a számba ereszthesd az elgondolkodtató maszát. Kősszi ajálásokatt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.27. 10:00:48

@helianthus: DRK thrillernek... Nekem gyenge, attól függetlenül szeretem a könyveit :)

Manyecska 2013.09.27. 10:09:38

@Kellemes Zérókomponista: há itt nettse lesz, és még egy forró kávét se tudok majd inni délbe:(

Manyecska 2013.09.27. 10:11:30

Már az utcát is lezárta a sok sárga cserebogár:(( valami atomvillanás készül asszem. Meg is melegítem a zebédem. :D

Manyecska 2013.09.27. 10:42:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: há most már nem lehet hálóing felé felkapni csak a felsőt:DDD

England win The Ashes! 2013.09.27. 11:47:45

@hagyma: "de ilyen hasznalt metes kereskedes kis haszonnal
adok veszek
prolitempo
vagy ha ugy tetszik csoroamerikai tempo"

Ahamm. Munkahelyről hazalopni a maradék ételt viszont rockefelleri tempó. :)

Atörökk 2013.09.27. 11:49:39

@England win The Ashes!:
Rockefeller is lent kezdte. Csak később nem ott folytatta ;)

helianthus 2013.09.27. 11:53:28

@ColT: ez a könyve jó. Még a Hideg tűz és a Rossz hely nagyon jó tőle. A többi annyira bennem sem hagyott mély nyomot (nem is emlékszem rájuk).

helianthus 2013.09.27. 11:54:46

@Kellemes Zérókomponista: szivi. Szólj ha végeztél, mondok mást.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.27. 11:58:18

@Manyecska: Aztán elő teccet-e venni a fagyasztott kenyereket?
Felvértezve a háztartást az apokalipszisRE.

Tisztviselőtelep 2013.09.27. 11:59:38

Hol van a vétvégi? Panaszt akarok tenni Szalay Annamáriánál! Fel vagyok háborodva!

Atörökk 2013.09.27. 12:13:59

Egész hétvégén dunszt... vaterázni fogunk?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.27. 12:33:24

@helianthus: Többi is jó, csak nem thriller, illetve kategóriában talán rá lehet húzni, de hogy meg nem ijedsz tőle...
Lovecrafttól ijedsz meg :D

Neela _ t 2013.09.27. 12:33:39

@atörökk: most a te rokonságod tanulmányozom.
A Szokolluk a téma

Atörökk 2013.09.27. 12:35:26

@Neela _ t:
Hálás és kimeríthetetlen téma. Bár nem nyilatkozom, családról jót, vagy semmit :v

England win The Ashes! 2013.09.27. 12:36:15

@Neela _ t: Nöfene, a törökök rádiót is gyártottak? :)

Hartmy 2013.09.27. 12:42:26

@England win The Ashes!: Saját európai rádió csatornájuk is volt. Vagy legalább is gondolom ezért kellett nekik az a sok magas torony...

helianthus 2013.09.27. 13:09:35

@ColT: Lovecrafttól én ponnemijedtem meg.
Bezzek SK Borzalmak városától igen. Egész éjjel olvastam annó, mert nem mertem abbahagyni és lekapcsolni a villanyt.
:)

Hartmy 2013.09.27. 13:22:52

@ColT: Lovecraft-tól mondj akkor egy jó címet. Bár még előbb Asimovot olvasok úgy is :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.27. 13:43:58

A Balatonfelvidéken esik. Hol lehet panaszt tenni?

Írjatok valami érdekeset, mert megpenészedem!

Atörökk 2013.09.27. 13:45:56

@atpijkamo:
Előtte forgassanak fűrészporba, az konzervál ;)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.27. 14:32:10

igen, a fureszpor legalabb szaraz. bele is hemperednek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.27. 20:04:27

@helianthus: Há azért ha eléggé el tudod képzelni, sokkoló az :D
Borzalmak Városát nem olvastam még :(

@Hartmy: Most én is Asimovot :) Bár az Alapítvány-sorozat sajnos nagyon egyenetlen színvonalú, amiket később írt, Az Alapítvány Pereme, Alapítvány és föld, azok szerintem szörnyűek. Már az első 3 kötethez képest. Sima scifivé degradálja az addigi művet...

Lovecraft : Dunwich Horror, Árnyék az időn túlról, Patkányok a falban... most így hirtelen...
De magyarul megjelent novelláskötetivel nem fogsz melléfogni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.27. 20:09:39

@Hartmy: Dolog a küszöbön...
A tenger menyasszonya...

bibok 2013.09.28. 14:59:49

nem értem a semleges minősítést, leütötte, még csak el se ment megnézni, h akkor mondja, hogy nem olyan élőben, mint a képen még megértem, de így...

McZozo 2013.09.30. 11:29:53

@marcee5:
mondjuk ha ajanlva kaptad akkor serintem hiba volt "iktatni". Fereertes ne essek gusztustalan de ha nem fizettel hataridore akkor jogosan koveteltek rajtad, hogy te azt utolag septibe befizetted egy dolog de ez meg nem anulalja a tobbit.

marcee5 2013.09.30. 11:33:25

@McZozo: Nem ajánlva kaptam. Szerencsére. Csak azt mondom, hogy nem tudnának mit behajtani rajtam. Csóró egyetemista vagyok. Nincs a nevemen se ingatlan, se ingóság.

McZozo 2013.09.30. 11:33:46

Ket kulon resze van a dolognak,
Az elso hogy sokan irjak hogy par szaz forintert mit cirkuszolnak. HAt ok ezekbol a par szaz forintokbol elnek. es ezzel az erovel akkor senkinek nem kene fizetni hisz mindenki csak par szaz forintal tartozik nekik. Igy megertem hogy a par szaz forintokat is hajtjak.

amasik viszont hogy ettol meg eljarhatnanak kulturaltan. elso ertesites felszolitas aztan szolni hogy atadjak. persze ezeknek a koltse geit hozzaadjak az eredeti tartozashoz az is ok, de hogy semmi es aztan maris 5-10X es behajto rogton az mondjuk nagyon gaz
süti beállítások módosítása