Tékozló Homár

Fejpénzt kapnak az orvosok a hullák után

2013.10.07. 11:37 | jackyll | 121 komment

Naiv özvegynek kapkodnia kellett a fejét, hogy férje halála után ne húzzák le minden sarkon:

Férjem májusban itthon halt meg: sajnos, tudtam, hogy ez be fog következni, nagybeteg volt. Mindent beszereztem, hogy a halál beálltát követően tudjam, mit kell tennem: egy ismerősömmel  - aki temetéssel foglalkozik - megbeszéltem, kit kell majd felhívnom, hogy elvigyék a holttestet, s kivel fogom majd eltemettetni. Felhívta a figyelmem arra is, hogy nagyon legyek észnél, mert a gyász nagy üzlet, s igyekeznek lehúzni majd, hozzá vannak szokva ahhoz, hogy a gyászban meggyötört ügyfelek mindenre kaphatók. Nos, a halál beálltát követően kihívtam a kerületi ügyeletet, egy nő és egy férfi érkeztek a helyszínre, és nekiálltak kitölteni a nyomtatványokat. A hölgy felém fordult:

 --- ééééééés, a temetésen gondolkodtak már?!

 Mondtam, igen, és átnyújtottam a telefonszámot, kit kell felhívnia a szállítás ügyében. Ezen kis huzakodás alakult ki, mert a hölgy nem fogta fel, hogy kész helyzet elé állítottam, de a végén csak felhívta a számot és így történt, hogy a halál beállta után két órával el is szállították a holttestet. (Mint megtudtam, máshol ez több óra   - jelentős többletköltséggel.)

Ezek után el kellett mennem a helyi ANTSZ-hez, hogy beszerezzem a hamvasztáshoz szükséges engedélyt. Ott Leültettek, majd a hölgy megkérdezte:

- éééééés, a temetésen gondolkodtak már?

Mikor újfent biztosítottam őket, hogy minden sinen van, csak az engedélyre várok, akkor előjött egy doktornő és közölte velem:
- Van egy kis probléma. A helyszinen a kollegák nem töltöttek ki egy mezőt, ami nélkül nem tudom kiadni az engedélyt!
Ránéztem, és megkérdeztem:
- Ön szerint ehhez nekem MI közöm? Kellett volna talán vezetnem a kezét? Vagy leellenőriznem, helyesen töltötte-e ki a nyomtatványt?
Öt perc múlva kezemben volt az engedély....
(Megtudtam, hogy egyes temetkezési cégek a helyszinelő és közreműködő orvosoknak fejpénzt, 25 ezer forintot fizetnek, ha kuncsaftot küldenek.)

Ahogy lezajlott a temetés, kezdődött egy újabb procedúra, a szolgáltatások lemondása illetve névátírása. A mobiltelefon lemondása külön tortúrával járt, hiába mutattam be a halotti anyakönyvi kivonatot, a számlák tovább érkeztek, elhunyt férjem nevére, mintha MI se történt volna. A harmadik ilyennél eluntam, és irtam egy levelet nekik: megírtam, hová van eltemetve, és ha úgy gondolják, hogy halálában is szüksége lehet a mobiltelefonjára, oda sziveskedjenek a számláikat küldeni, aztán majd értesítsenek, ha sikerült vele felvenni a kapcsolatot..(( Ezután az elnézést kérő levelek jöttek, amit időnként az megszakított néhány számla...(((

Mindezekkel csak azt akartam érzékeltetni, hogy itthon egyáltalán nincs kultúrája se a temetéseknek, se a körülötte lévő ügyintézéseknek, nem elég a gyász, ha valaki nincs a topon, könnyen találhatja a legmélyebben magát...(((

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.07. 12:06:40

@igi1: Mivel terhel meg a kórház?

Neela _ t 2013.10.07. 12:10:04

@igazságos: sok időd van a tűnődésre?

Troppauer_Hümér 2013.10.07. 12:11:12

Ez valóban így van, van temetkezésis ösmerősöm. Illetve már csak exsírásó, mer' idegileg nem bírta, főleg a gyerektemetéseket nem.

Ugyanez megy inverz módon a szülészeten: hirtelen lecsapnak vadidegen fotóművészek, akik engedély nélkül kattintanak párat, majd brutál összegre megpróbálják lehúzni a még magukhoz sem tért anyukákat. Elég sokan lépre is mennek.
Na, őket is beengedi valaki(k), bizonyos százalékért cserében.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.07. 12:11:38

@chloe queen:
Haláleset az nem olyan hogy "olvassa el az apróbetüs részt"
Igaz, legtöbb esetben vannak fiatalabb családtagok, de egy öregnénitöl aki maga is alig mozog és csak sirdogál, attol nem várható el határozottság

Manyecska 2013.10.07. 12:13:57

@stillmátyás: jajjj, otthon keresett szülés után egy vagy két héttel /!/ egy önjelölt fényképész, én meg pongyolában kúszok ki ugye. Azt megsértődött hogy nem akarunk ilyeneket. Valami csúnyát is mondtam asszem amikor elment. Mér nem rohad meg az összes ilyen ?????

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 12:14:40

"Ezután az elnézést kérő levelek jöttek, amit időnként az megszakított néhány számla...((("
:DDD

Szemet meg tegyél, ha sokáig akarsz élni, így rendkívül idétlen. Egyékként külföldön szerinted merőben más a kultúra? Ne legyünk már eltévedve, klasszisokkal nem más sehol az élet (kivétel harmadick világ és társai, de azokat most nem tárgyaljuk); egyéb nyelveket duruzsulók is tömik a zsebüket. Lehet, hogy nem akkora elánnal, meg nem úgy veszi ki magát, de hidd el: ha közelkerülsz a kultúrához, a mindennapokhoz, lehet bár kifordítva kicsit, de ugyanúgy ott van, amit most sérelmezel, max. máshogy prezentálva okosságaiban, stílusjegyeiben.
A MI-zéstől idegesítő lett a téma. Ez egy szomorú esemény de kívülálló nyugodtan leszarhatja (hozzátartozó persze zokog), ez már csak így megy. Végszavam, hogy dögöljön meg mindenki és téleg megis döglik, szóval tudni kell jót, s jól kívánni, nálam ez megáll, boldognak tudhatom tehát magam.
@igazságos: HALÁL.
:D

Nem kell befosni! Sem konvencionális hivatalbólpuffogásokat eregetni. Ne tessék durrogni-puffogni!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.07. 12:14:44

@stillmátyás:
Fotós hagyján
A dolog ott kezdődik, hogy az anyukák azon cseverésznek, mennyit is KELL adni a főorvos úrnak

Manyecska 2013.10.07. 12:16:01

@Kellemes Zérókomponista: Tégedet nem akarnak kitömetni, az örökkévaló számára?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.07. 12:18:44

@stillmátyás: majd visszajön még a régi szép szokás is, amikor az emberek a holtaikkal fotózkodtak, milyen szép lesz. az intenzíves gépek vörösen csillogó pittyogói csodás kontrasztot adnak majd az elhunyt palafehér arcához.

Troppauer_Hümér 2013.10.07. 12:18:47

@horex: Mi egy fillért sem adtunk, SENKINEK.
Fizetjük mindketten a tébét, hosszú évek óta.

A legcebb, mikor valaki fogad orvost, pénzeli, majd elmegy síelni, így a szülés előtt lepasszolja egy kollégahaverjának, annak is megy a boríték, majd jő a szülés: és egy vadidegen orvos várja anyukát, mert a haverorvos is lelécelt. Megtörtént.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 12:19:25

@igazságos: Hogyhogy mit akarok? Van valami értelme annak a kommentednek?

Martinicske 2013.10.07. 12:19:33

Sajnos ez így megy. Ahogy le van írva. Végre egy értelmes post.

Lehetnek érdekes dolgok majd a hagyaték körül is, bár kívánom a postolónak, hogy ne legyen benne része (mármint az "érdekes dolgokban", a hagyatékban természetesen igen).

igi1 2013.10.07. 12:19:41

@Kellemes Zérókomponista: én TUDOM miről beszélek, találkoztam a jelenséggel nemrég

mi is úgy akartuk, hogy nem a kórház által ajánlott emberekkel venni fel a kapcsolatot, de teljesen ellehetetlenítették a szállítást/egyebeket olyan árakkal, hogy csak néztem

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.07. 12:20:01

@Kellemes Zérókomponista:
Lovagolni tucc?

Ütőset írtál, csak köze nincs a kommenthez
Mi az a MI-zés?
Nyomatékossá tette hogy mi köze lenne hozzá
Itt nincs bold meg aláhúzás meg kurziv

AtiSnatch 2013.10.07. 12:21:18

na jöhet a nyúlposzt, mert ez elszomorított :(

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 12:21:35

@Bukesz: de, de már megszoktam. Látod a konvencionista (cionista:D) érZékrend szólal belőled most is. Szóvalhogy mi is a bajod egyáltalán. Nem szóltam netán bármely pontban igazat, ha belegondolsz? Most azt hagyjuk, hogy közösségvédelmét kívánod élvezni, így az egyenostoba mondásokhoz és "értékrendhez" húzol így, engem nem bíról. Szóval ezt gondoldát. A halál az elgyön, attól, hogy nem fogok mindegyik eseten formaszerint szívélyeskeseregni, az nem fokmérője sem empátiának, sem emberségnek, egyvalaminek fokmérője: önálló gondolkodásnak. De azthiszem ebbe kár belemenni.

Én csak nem bírom, ha szarrá van pátoszosítva a halál, olyanesetbe, akit nem is ismertünk, meg egyből mindenki istenfélő lesz (saját egója folytán saját kis szaros életét féltve), meg özönlenek a gondolati és "önálló" érzületi közhelyek. És mindig ez övezi ezt az egyszerű kis eseményt és nemtolerálom. Ezt tessék megérteni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 12:21:54

@stillmátyás: +1
Anyám is leszokott már a hálapénz adásáról. Ez nagy dolog.

@horex:
MI a postban fordul elő sokszor...

@Kellemes Zérókomponista: Nyugatabbra sem más, oké, de ott legalább talán működik valahogyan a állam.
Nem csak a temetkezésre gondolok, de azért ha már kevesebb a szopatás attól a szervezettől, amibe tolod az adót (és kevesebbet is kell) az már jó.

igi1 2013.10.07. 12:22:53

@horex: többek közt a szállítási költségeket nagyon megpakolta, ha úgy akartad, hogy más céggel végezteted ezt

többet számoltak az urnára, a hamvasztásért, mivel azt ők végeznék

még néztük milyen tételeket számláztak, de főleg ezen, a szállításon dobálóztak

egyébként meg van ilyen papírom, majd megnézem

de megkérdeztük a mi cégünket is, és ők azt mondták, hogy a kórház cége miatt nem akarják ők sem vállalni a dolgot

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.07. 12:23:22

Érdekes dolgot "fedeztem fel" a poszt nyomán
Hogy van, hogy szegény orvosok kitántorognak külföldre, de a temetkezési vállalkozók itt nyomorognak éhbérért?

Manyecska 2013.10.07. 12:23:28

@horex: mer visszatolja a gyereket. Ja.

Troppauer_Hümér 2013.10.07. 12:23:41

@Bukesz: Ezek is megkapják a címeket, és mennek. Ha 20 százalék kötélnek áll, már megéri.

AtiSnatch 2013.10.07. 12:23:48

@horex: MI = mesterséges intelligencia :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 12:27:05

@igi1: üzlet az üzlet. Tudod min szoktam gondolkodni? A naivitási-valóságlátási görbén. Tini/hülyepicsa korban, illetőleg öreg korban nem az igazi. A kettő között van egy olyan igazinak mondható, 10-20 éves sáv, amikor lát az ember. De sokat mondtam szerintem.
@ColT: hát ebben egyet tudunk érteni.
@horex: melyiknek nincs köze? Kérdezem csak, mert szerintem nem kanyarodtam el, a posztoló lényének válaszoltam, miket - érzésem szerint - felvetett, meg bennem megkeltett. Ütősnek ütős konvencionista szemmel. Azonban én ezt gondolom. Ha belegondolsz ez igazából egészséges egójú, érzületű és tudatú embert nem bánt (nem is célom), szerencsésebb esetben elfogadja egy sajátvéleménynek (szerintem annyira nem is szélsőséges). Mindenesetre nagy kérdéshez érkeztünk, legalábbis az emberek egója nagy kérdést és félést farag belőle. Én máshogy közelítek. Mondom: békével. Persze ettől nem mindenki bírja feldolgozni ezt a mást.

Manyecska 2013.10.07. 12:27:59

@zsiráfffff: sajnos a legritkább esetben patyolatfehér:((!@igi1: nálunk viszont ők intézték /kisváros/ apámnak, és teljesen emberségesek voltak, mondhatni a seggünket is kinyalták..@Kellemes Zérókomponista: na adj isten nem kívánom de ha neked kell majd elhunyt szeretteid dolgait intézni mit szólsz majd hozzá ha tesznek rád magasról??? Hidd el vérzékenyen érintene. A halál meg eljő igen de ki nem sz..ja le, én ottleszek!:P

igi1 2013.10.07. 12:28:42

@Kellemes Zérókomponista: most nem tudlak hová tenni, fotosoppoljak neked egy papírt?

de tényleg mit csodálkoznak, hogy ez mo-on így működik, hát kis piac, kevés halott, valamiből meg élni kell

még akkor is, ha soknak tűnnek a halottak, meg a népességfogyás, ugye

igi1 2013.10.07. 12:29:54

@Bukesz: igen, ha a helyben vagy és a helyieket választod, úgy ismernek, és kedvesek

ám itt a példázatban úgy van, hogy vidéken, pesttől mondjuk 60 km-re, és pesten kell intézni az ilyen ügyeket, ott hamvasszák mondjuk

és a kórháznak megvan a saját kihelyezett cége, akik ezeket intézik

igi1 2013.10.07. 12:31:30

mondjuk ha én nógrádban lakok, de baranyából akarok hívni céges tesót, akik mondjuk a cimbijeim, intéznék az urnát és a szállítást nem engedik azt a kórháznál, mert ha ők végzik a hamvasztást a városba, akkor a szállítást, egyebeket úgy megpakolják, hogy ne a cimbijeim intézzék a többit
(hamvasztást nem mindenhol végeznek, asszem)
érted, bukesz?

Manyecska 2013.10.07. 12:31:49

@igi1: egyébként meg ROHHAGGYON MEG a sok pénzéhes nőgyógyász, egy napot vajúdtam a gyerekkel és akkor nekik áll feljebb?:DD Annyiért szülje már meg helyettem hátnem, hátde.

Manyecska 2013.10.07. 12:32:55

@igi1: ja, perszehogy, elvesztem nem megvesztem:D najó visszaváltok csirkébe..

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 12:33:55

@Bukesz: túlvagyok ilyen fajta ügyintézésen is. Nem kibickedem. Namost ezt nehéz tárgyalni, mert amiért eltérek látásmódban akkor azt próbálja összerakni a másik, hogy vagy abszolúte nem volt közöm hozzá soha és azért ez vagy nagyon is volt és megborultam és akkor azért ez, de egyikse. Egyszerűen csak máshogy látom. Az átlagember akiből pánikos lesz, rögtön a haláltól fél egyébként, érdemes ezt megfigyelni. Ami egyéb félelmen alapuló roham, az elenyésző. Kiütközik ez sok helyen.
@igi1: talán szégyellem is, de egyáltalán nem értelek.:D Miféle papírt? Én szeretm az írásokat, alkoss valamit. (Meg rejcs el benne valami finom humort, amit aliglátok, illetőleg 15 év múlva ugrik be, hogy az az lehetett, az ilyeneket szeretem).

igi1 2013.10.07. 12:42:55

@Kellemes Zérókomponista: ma valahogy én se értelek, pedig szoktam vágni a tereléseidet

szóval van eredeti, temetésről/hamvasztásról, meg halotti kórházas papírjaim erről a dologról

@Bukesz: ha megvesztél volna, azt észrevenném

látod, leszoktattalak a nagy kutyafalka - állatvédésedről is :P

igi1 2013.10.07. 12:44:06

@Manyecska: ja, 80.000 forintért még magamból is kivágom azt a gyereket :P

mennyi egy szülés? 80 az orvosnak 5-10 a nővéreknek, meg még ki tudja, kinek

plusz a szobáért fizetsz...

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.07. 12:46:09

@Kellemes Zérókomponista:
Elismerem, magyarázatod után, én vagyok a gyenge felfogóképességü, mert még a magyarázatot sem értem
Ugorgyunk!

igi1 2013.10.07. 12:46:36

Drága dolog születni, élni, meghalni.

Legyen ez a nap mottója.

igi1 2013.10.07. 12:47:55

Azzal még a poszter nem is szív, majd utána jön a feketeleves: a szolgáltatóknál az ügyintézés, meg a hagyatéki... meg a várás már letudd az egészet, ami beletelik egy évbe is.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.07. 12:56:54

@igi1:
Gangesz partja nem jácc? Korábbi korokban még az élő özvegyet is elhamvasztották
80 nap alatt....

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 12:58:05

@igi1: jajaja. A drága egy gazdasági fogalom. Ami nemmellesleg relatív is. Megtennéd, hogy az ember individumot (már akinek van), na jó, mondjuk ezt másképp; az egyszeri embert magát megtiszteled és nem közgazdasági keretek közé szorítod? A valósspektrum sokkal wide-abb. Szóvalhogy a fogyasztói társadalom terhe alatt ne tévelyedjünk el végleg azért. Más tanácsom nincs, s nem is lehet. Haladjatok önmagatok felé!
@horex: jajajaja.

:D

Manyecska 2013.10.07. 12:58:31

@igi1: plusz adok az uramnak mer jó munkát végzett:DDDD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 13:02:11

@igi1: a Crop paranccsal? NEm szültél te még. Jó, énse. Milyen lehet vajon? Megéri, mi? Á. Mennyiért tudhatnám meg? Újra kell születnem.
@Manyecska: neked mi volt mikor szültél, "meghaltál bele"?

igi1 2013.10.07. 13:15:38

@Kellemes Zérókomponista: ugye

Nem is rtem miért akartl te világra jönni ? Talan azér h korlátok köze szoritva magad megtapasztald h milyen magasabb szinten létezés?

igi1 2013.10.07. 13:17:06

Egyébként a scholl és a josef seibel nél nincs jobb papucs

@Kellemes Zérókomponista: aszittem azt kérdezed h mihez képest drágabb

Öregszel

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 13:23:55

@igi1: pontosan! A testnélküli élmény után a testes nagyon bezártnak tud hatni.
Nem öregszem, csak a szemlélet ami nem mindegy. Amúgy meg nemtervezett gyerek vótam (meg maradok is). Van az ilyen történeteknek egyfajta hendikeppje.. Közelebb vann a igassághoz valahogy (nem, nem tartom magam kiválasztottnak:P). Rólad mindig Kőhalmi örökérvényűje ugrik be: "ittam én már filozófiaszakos hallgatókkal". Namost el nem merem képzelni hogy miket rittyentenél te stimuláltállapotba'.

Manyecska 2013.10.07. 13:35:47

@Kellemes Zérókomponista: nem, próbáltam lelökdösni az uram a szülőágyról mert elaludt mellettem:DD

Manyecska 2013.10.07. 13:38:34

@Manyecska: bár amikor odatették a vesetálban elé a méhlepényt állítása szerint nagyon pislogott.:DD

Bafana 2013.10.07. 13:54:56

Történt ennél szomorúbb és gyalázatosabb esemény is. Egy közúti balesetnél a helyszinelő rendőr előbb hívta ki a halottszállítót, mint ahogy az áldozat meghalt volna. Úgy telefonált rá, hogy várjál még pár percet a sarkon, mindjárt beáll a halál...

Atörökk 2013.10.07. 14:02:07

A hullák mégse kaphatnak fejpénzt az orvosok után.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.10.07. 14:06:23

Ez a poszt gyászosra sikeredet! Részvétem!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.10.07. 14:07:21

ANTSZ, olyan nincsen.
Aki ilyet leír, az csak azért teszi, mert nincs se á, se shift a billentyűzetén.

igi1 2013.10.07. 14:09:56

@Kellemes Zérókomponista: kocce de ismerem magam már eléggé asszem :P

igi1 2013.10.07. 14:14:45

@Manyecska: de azé biztos nem hagyta ott :D

Ha mar itt tartunk senki nem kérdezte, h abukeszbe miért nincs csipp

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.10.07. 14:18:22

az egeszsegugy az NEM ÜZLET
aki maskent gondolja az menjen Orban Viktorhoz panaszra

neet 2013.10.07. 14:36:10

Én azt nem értem (meg még egy pár dolgot), h miért nem lehet alanyi jogon eltemetni az adófizető polgárt? Ha születéskor kap az ember egy kisebb zsák pénzt (egyszeri anyasági segély vagy mi a neve), meg 3 éves korig jár a gyes, szintén alanyi jogon, faxér nem tesznek a föld alá mindenféle macera nélkül.
Aztán aki csinadrattát akar, meg hatlovas hintót, netán papot, különleges szertartást, zenét, stb, az fizessen az extrákért.
Mennyibe kerülhet kiásni egy lyukat és egy fakoporsóba vagy egy kis fém urnába tenni az elhunytat?
OK, mondjuk kell 2-3 ezer a bürokratikus ügyintézésért (bár ezt sem értem mér, a született gyereket is ingyen beveszi a TB meg lakcímkártyát is kap, és semmiért se kell fizetni),de maga a temetés mi a jó édesért fizetős?
És ha én azt mondom, hogy bocs fiúk, nekem erre nem telik, akkor levonják a fizetésemből? Vagy ott hagyják a sarokban a néhait, vagy mi?

neet 2013.10.07. 14:39:21

Igi, te még tényleg nagyon szűz lehetsz, ha azt hiszed, egy választott orvosnál megszülhetsz 80ból. Muhaha. A 9 hónap alatt van mondjuk 10 vizsgálat, de inkább 20, az átlagosan 5000. A szülés meg 100-120NÁL INDUL, plusz a szülésznőnek, ha azt is választasz, plusz a csecsemősnek, ha az is kell, stb. 2-3 kiló alatt nem jössz ki.
Vagy nem választasz senkit, és akkor ingyér van. :)

neet 2013.10.07. 14:41:15

mármint a vizsgálatok átlagosan. mert úgy hallom, egy vérvétel magánban 1000-1500, egy ultrahang talán 10, egy tipitapi is olyan 8-10. A szülés a tipitapi 10xese szokik lenni, tehát ha a dokid 10et kér egy vizsgálatért, akkor 100, ha 13at, akkor 130. Császárnál persze hatványozódik.

Manyecska 2013.10.07. 14:41:45

@neet: :)))) én még a gyereknek is adtam, sőt, már a kezében volt amikor kigyött isten ege alá:P orvosnak már nyújtotta. Nehogy levágják a fütyköst.

kasu 2013.10.07. 14:53:35

A szülésznél az a finom, hogy privátban vizsgál, fizetsz, pl. a saját rendelőjében, de az OEP-től is lenyúlják a zsozsót ugyanazért. Meg lehet nézni, mi mindent terhel személyre szólóan rád. (és tiltakozhatsz, de első a gyerek:-)

A halottakat régen is adták-vették, a boncmester is fejpénzt kapott. Most államosítva van ez, jó és biztos üzlet. Igazából ez a kettő, a születés és a halál a tuti, aztán jön a piálás(kocsma) és a zaba (Meki, büfé, "házias koszt").
Tanulság: meghalni sem érdemes.

Troppauer_Hümér 2013.10.07. 14:55:44

@Manyecska: @zsiráfffff: Mér, mekkora királyság végigdzsanázni a belvárosban a nagymutterral?

Ha mondjuk balesetben elvesztette a fejét, akkor az egyik onoka akár felveheti bukósisaknak is, és viheti egy kört a Harley-n, míg a torzó békésen megpihen a többiekkel a Duna partján.

Mária 2013.10.07. 14:58:18

A posztoló szánalmas.

Mi a baja azzal, hogy megkérdezték, ki fogja elszállítani a holttestet? Szerintem hirtelen haláleset után ez a kérdés kifejezetten segíti a sokk alatt álló, gondolkozni képtelen hozzátartozót. Az más kérdés, hogy a posztoló hozzátartozója nem váratlanul hunyt el.

A szolgáltatások átírása meg semmiféle procedúrát nem jelent.

Tényleg nem értem, mi visz rá egy gyászoló özvegyet, hogy fél évvel a férje halála után ahelyett, hogy gyászolna, mocskolódó posztot küldjön a Homárra, aminek nagyjából semmi érdemi mondanivalója nincsen.

Bafana 2013.10.07. 15:09:07

@neet: jogos a kérdésed, egy ember fizette annyi nyugdíjjárulékot élete során, hogy egy alap temetés beleférne. Főleg úgy, hogy az átlagéletkor közel van a nyugdíj korhatárhoz. Vagyis amíg dolgozott valaki, fizetett nyugdíjalapot, majd elmegy nyugdíjba és meghal. Simán beleférne.

-Nagypapa, ha meghal, temetést szeretne, vagy hamvassztassuk el?
-Lepjetek meg!

Mária 2013.10.07. 15:11:32

"de a végén csak felhívta a számot és így történt, hogy a halál beállta után két órával el is szállították a holttestet. (Mint megtudtam, máshol ez több óra - jelentős többletköltséggel."

A halál beállta után két órán belül még a kórházi ágyáról se szállítják el az elhunytat.

Annyira irtózott a posztoló a férje hullájától, hogy a lehető leghamarabb a falakon kívül akarta tudni?

És mi ez a többletköltség, ha két órán túl szállítják el a halottat az otthonából? Miféle többletköltségekről beszél a posztoló?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.07. 15:38:43

@Mária: Talán úgy érti, hogy ha az orvos által kijelölt hullaszállítóval szerződik, akkor drágább és lassabb.

Jolka40 2013.10.07. 15:40:32

@neet: Ha meg azt választod, hogy nem fizetsz, bennhagyják a méhlepény darabkáját, pár nap múlva elkezdesz vérezni, vissza a kórházba, kaparás, örülsz, hogy nem vérzel el (saját tapasztalat).

luis5 2013.10.07. 16:20:23

Az nem tűnik föl senkinek ahogy a poszt címének semmi köze a szöveghez?
Hallottam...... ja én meg azt hogy holnap földrengés lesz Bivalybasznádon.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.07. 16:21:34

@igi1: szivem
okferjtesed valoszinuleg igaz lehet
korhazakra
a problema,, hogy az elhunyt, otthon halt meg, nem korhazban...
es innentol tok mindegy ki milyen szerzodesben all a korhazzal

that's it · http://onlymylife.com 2013.10.07. 16:21:47

elsőnek is részvétem ,másodszor kemény lehetett ezeket a sorokat leirni ,de jó ha az ember tisztában van mire számíthat .

Tök egyértelmű,hogy az orvosok pénzt kapnak,minden orvosnak saját kis busniess kártyája van az aktuális temetkezési válalkozotól ami után igen fejpénzt kapnak,de ez még semmi .. budán olyan is van ,hogy ha nagy a temetés minden szolgáltatást igénybe vesznek akkor 35-40 is fizetnek ,az élet kegyetlen és ahol tudnak ott huzzák le a Magyar embert !

tejcsokoládé (törölt) 2013.10.07. 16:56:27

@Mária: te sem vagy normális. méghogy semmi procedúra... idióta.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 17:24:46

@igi1: tudod ki mond ilyet... aki nem.
@tejcsokoládé: igen, de több igazságot kotyogok, mint te valaha is fogsz, nem bay?
@Mária: jajj, milyen lelketlen vagy!:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 17:26:15

@that's it: elnyerted a nap gázgyereke címet ezzel a nagybetűs melléknévvel. :S

Mária 2013.10.07. 17:28:52

@tejcsokoládé:

Válogasd mega szavaidat, hülye picsa!

Az nyilván irreális elvárás lenne veled szemben, hogy észérveket írj, ne kirohanásokat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.07. 17:31:41

@tejcsokoládé: te valami elmegyógyintézetből szabadultál?

igi1 2013.10.07. 17:36:47

@hagyma: ne. Egèszen mert otthon is a körzetben megtalalhatóhou fordulhatsz máshoz nem

Pl

Nógrád megyében nem kérhetek baranyáról temetőket

Vágod?

Ugyanaz mintha kórházban otthon halnál meg

Reaper Man 2013.10.07. 18:04:20

@Mária: Következőt javasoltam volna a posztolónak, ha költségkímélő megoldást keres: elhunytat utcára kivonszolni, rendőrséget értesíteni, hogy itt fekszik egy halott ember, onnantól hatósági eljárás, és a rendőrség fizeti a szállítást... :-)
De a viccet félretéve, az alábbi állítást:
"(Megtudtam, hogy egyes temetkezési cégek a helyszinelő és közreműködő orvosoknak fejpénzt, 25 ezer forintot fizetnek, ha kuncsaftot küldenek.)" azért illene valamiféle konkrét bizonyítékkal alátámasztani. Még ha tudjuk is, hogy ilyesmi előfordulhat.
Tudomásom szerint lakásról is el kell szállítani az elhunytat 4 órán belül, ezt elvben jogszabály írja elő, illetve valóban nem viszik el még a kórházi ágyról sem 2 óránál hamarabb a halál beálltától számítva.
Egyetértek azzal, hogy elég szánalmas a poszt. Tényleg, arról nem is esett szó, hogy akkor a 25 ezret végül kedvezmény formájában érvényesítette a szolgáltató??? (mivel ezek szerint nem kellett kifizetniük az orvosnak vagy akárkinek...) Ha nem, akkor csak annyi történt, hogy nem a szarér'-hugyér' ügyelő orvos keresett egy kis mellékest némi korrupció árán, hanem az amúgy is dúsgazdag temetkezési vállalkozó lett még egy kicsit zsírosabb.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.07. 18:48:39

@stillmátyás: szal értem én, hogy más kultúra meg ősi hitek meg mítoszok, meg az öregapám is így csinálta, oké. node ez tényleg nem zavar senkitsem az okádásig, vagy csak én vagyok ilyen gyöngebélű? ha nekem ki kéne hantolnom az ükapámat oszt korzózni vele a városban, akkor simán melléfeküdnék a sírba inkább meghóni. vááá :D

igazságos 2013.10.07. 19:09:30

@stillmátyás: @zsiráfffff: ahol a halottakkal így bántak, biztos lehetsz benne, hogy életükben nem vót ilyen jó dolguk :P

igazságos 2013.10.07. 19:11:23

@hagyma: amerikában sírkövesek a rokonaim, szóval jól megélnek az üzletből...

már 50 éves is elmúlt a boltocska

ugye nálatok csak fejtábla van

Rotoxis 2013.10.07. 20:12:10

Még ilyen szar posztot! Miről szól vajon? Nem feltétlenül tudja a poszter, hogy az ügyeletes orvosnak KÖTELESSÉGE megkérdezni, hogy van-e elképzelés a temetést illetően (koporsós, vs. hamvasztásos, van-e már sírhely, stb.), annak megfelelően rendeli meg ugyanis a szállítást. Nem kell feltétlenül tudni. Azonban ebből azt a következtetést levonni, hogy az orvos proviziót kap, rettenetesen beteg lelkületre vall.

luis5 2013.10.07. 20:33:15

@that's it: "Tök egyértelmű,hogy az orvosok pénzt kapnak,minden orvosnak saját kis busniess kártyája van az aktuális temetkezési válalkozotól ami után igen fejpénzt kapnak"
Hej barátocskám és mi lesz ha egy tökös orvos téged jól pofánver ezekért a sorokért? Minden orvos? Hülye vagy-e?

luis5 2013.10.07. 20:44:12

@Reaper Man: Egy vidéki nagyváros viszonyait ismerem. 5-7 jelentősebb temetkezési cég van, ezek ügyeleti beosztásban szállítják a közterületen és otthon elhunytakat-ingyen. A biznisz az benne ha az éppen ügyeletes cég rábeszéli a rokonokat a temetésre.
Maga a szállítás városon belül nem bót.

Reaper Man 2013.10.07. 20:58:19

@luis5: Ha már így belementünk, akkor nem árt tudni, hogy még mindig aránytalanul sokan halnak meg kórházban, mivel a rokonok passzolnak, ha otthoni haldoklásról van szó. A kórházban elhaltak temetési bizniszében inkább a boncmesterek, ill. bizonyos, az egészségügyi dolgozókkal közvetlen, rokoni vagy ismerősi kapcsolatban állók lehetnek érdekeltek, nem annyira közvetlenül az orvosok.
Azt sem árt megemlíteni, hogy az orvosi ügyeletet nagyon sok helyen "külsős" cégek által pár színes gombért foglalkoztatott rezidensek, ill. kezdő orvosok látják el, akiknek az adott területen többnyire fingjuk sincs a temetési bizniszről. Kimennek a lakásra, megírják a papírokat és húznak a következő címre. Ha nem a háziorvos megy ki a halotthoz (aki ismeri a helyi viszonyokat, és éppen nincs más dolga), akkor kicsi az esélye, hogy a posztban felvázolt történet valóban megtörténjen. Amit írtam a szállításról, csak egy gyenge vicc volt, tudom, hogy nem a szállítás a nagy zsé.

igazságos 2013.10.07. 21:02:20

@Rotoxis: itt az a probléma, oktondi, hogy oké, hogy megkérdezi az orvos, mert kötelessége, de a poszternak már megvolt a kész terve, és az nem egyezett az orvos által elképzelttel.

Reaper Man 2013.10.07. 21:12:33

@Rotoxis: Annyit tennék hozzá, hogy a temetés, meg a sírhely, meg az egyéb apró részletek nem tartoznak a halált megállapító orvosra, neki egyetlen kérdésben kell döntenie: az adott esetben indokolt és szükséges-e az elhunyt boncolása, vagy nem. Régebben volt egy olyan szabály, hogy hamvasztás esetén kötelező a boncolás, mivel exhumálásra és utólagos boncolásra nincs lehetőség, ha mégis felmerül valami. (Azt csak én teszem hozzá, hogy egy hetek-hónapok óta a föld alatt pihenő testből sem állapítanak meg lófaszt se utólag, max. csak olyat, hogy csákány van a fejében, vagy nincs lába, stb.) Ma már bárki boncolás nélkül elhamvaszható, ha ismert, súlyos, halálhoz vezető betegségben, természetes halállal távozik. Minden területen kell lenni ügyeletes halottszállító cégnek, akik az elhunytat a temető halottasházába, vagy a kórházi kórbonctanra szállítják (utóbbit akkor, ha az orvos a boncolásról rendelkezett, és arra a halottasházban nincs lehetőség, vagy az adott területen nincs máshol lehetőség a holttest hűtésére). Magyarán a halott további sorsának ezen túlmenően semmiféle orvosi vonatkozása nincs. (Még annyit hozzátennék, hogy ha a halotthoz kiérkező orvosban felmerül, hogy rendkívüli halálesetről van szó, akkor köteles azonnal értesíteni a rendőrséget.)

Reaper Man 2013.10.07. 21:19:25

@that's it: Srác, sztem te el vagy tévedve, ezzel az IQ-val a jobbos portálokon kommenteljél, mert ott faszán elvegyülsz a tömegben, nem tűnik fel, hogy kretén vagy! :D

Geréb gyíkká változtatott! 2013.10.07. 21:33:54

ez hazugság!

kórházakban senki nem hal meg, mert azok a tévedhetetlen tudomány szent templomai, és ott a csodálatos gyógyszerekkel mindenkit meggyógyítanak, és az ott dolgozó szent embereket cseppet sem érdekli a pénz!

Reaper Man 2013.10.07. 21:39:27

@Geréb gyíkká változtatott!: Bazmeg, wmiki ez már több a soknál! :D

igi1 2013.10.07. 23:00:35

@Geréb gyíkká változtatott!: inkább mondanám ezt úgy, hogy a kórházak nem szociális intézmények, hogy ellássák hónapokig a haldokló betegeket

mehetsz amerre látsz, ha idős vagy

Krumpli Bogart 2013.10.08. 00:17:40

@tejcsokoládé: Haggyad! Mária hülye. Anyám mghalt, bejelentettem az Invitelnél, és a Magyar Telekomnál, hogy a halállal megszűnt a jogviszony, kapcsolják ki a telefont. Mondom az anyakönyvi számot, vagy küldöm e-mailben a beszkennelt halotti anyakönyvi kivonatot.
Mindkét helyen azt mondta a telefonos ügyfélszolgálatos pina, hogy be kell menni, vagy a legközelebbi hozzátartozónak két tanúval aláíratott levélben kell LEMONDANI a telefont?

Bazdmeg, mondom. Nem álltok velem jogviszonyban, a tripperes tetves kurva anyádnak osztogass feladatokat!Hogyan mondhatnék le egy olyan jogviszonyt, ami a halállal a törvény erejénél fogva megszűnt?
Azt mondja erre a pina: Ez a kérdés nem az ő kompetenciája.
Kérdem én, ha az Invitel tudomást szerez a jogviszonyt érintő lényeges tényről, körülményről, ugyan ki a bánatos apám faszának a kompetenciájába tartozik, hogy azzal kapcsolatosan intézkedjen? Egy évig küldözgették a csekket és kimenőhívás korlátozással üzemeltették a vonalat, csak azért, hogy számlázhassanak.
Most a behajtóvég levelez a halott anyámmal, de a Magyar Telekom tündérkéje kb. egy hónapja mindenáron beszélni akart anyámmal....az ÉN MOBILTELEFONOMON!!!!!
Úgy elhajtottam a büdös ribancot a kurva anyjába, hogy levegőt sem tudott venni.
Tizennégy hónapja nem lehet megszabadulni ezektől a vérszívó mocskos tetvektől.

galaxiscsirke 2013.10.08. 00:38:31

@stillmátyás: Akkor úgy kell neki. Mi úgy voltunk,hogy a boríték a választott dokinak jár a sikeres szülés UTÁN, ha az korrektül történt. Ha a választott doki épp síel, hát lemarad a borítékról...

baxottnagyhomár 2013.10.08. 06:20:49

Sajnálom az önnel történteket! Mondanom sem kell, hogy kik ezért a helyzetért a felelősök...

Bangalore 2013.10.08. 08:56:23

A holttest öltöztetéséért is elkérnek egy vagyont, plusz ugye beviszi a zözvegy a zöltönyt például, hogy azt adják rá és semmi garancia arra, hamvasztasnal h fel is öltöztették a testet. ..morbid

Zserbózombi 2013.10.08. 09:12:10

Az önjelölt fényképészek egyike még odáig is ment, hogy Dr. x-y-nak adta ki magát a kaputelefonba, így beengedtük, mert azt hittük, a gyerekorvos jött ki gyereknézőbe...

A másodiknál már nem volt gond, nem kell átvenni semmilyen "babacsomagot" a szülés előtt vagy után, illetve ha mégis kellenek a termékminták (ugyan mire?), akkor hamis címet/telefonszámot megadni az aláíráskor a nővérkének. ;)

neet 2013.10.08. 13:26:11

@Zserbózombi: hát én konkrétan megmondtam, h köszi, inkább nem kell a csomag, mert nem akarom megadni az adataimat. Tudomásul vették, a csomagot megtarthattam! :)
A fényképészt meg nagyon vártam, mert egyeskéről is tök jót csinált, valami 4 bekeretezett kis képet 1000ér, erre eltelt pár év, és már nem jött, gondolom a digitális világ miatt, erre ketteskéről ilyen béna telefonos képek vannak csak, papír még egy darab se.
Ja, és mivel nem írtam alá az adataimat, azóta se zaklatnak ketteskének címzett szarokkal, csak a milumil néha, de az a patikából vagy az oeptől is tudhatja a címet, grrr...

neet 2013.10.08. 13:27:22

@neet: mármint a H-ban nem jött a fényképész, ha lakásra jött volna, hanyattrúgom gátseb ide vagy oda. :D

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.10.08. 14:25:07

" éééééés, a temetésen gondolkodtak már?"

Vajon van aki nem gondolt erre?

Nem. Tudja az elhunytat ajtótámaszként szeretném hasznosítani...
süti beállítások módosítása