Tékozló Homár

Elfogyott a sávszélesség az IsaNetnél

2013.10.09. 15:23 | jackyll | 196 komment

Naiv ügyfél hiába fizetett elő 40/8 Mbitre másfél éve az IsaNetnél, valahogy sohasem akart összejönni, inkább csak a fele. Most úgy tűnik, a szolgáltató is belátta, hogy nem jó ez így, ezért áttették a 16/3 Mbites csomagba, ami nyilván sokkal olcsóbb. Naiv ügyfél azonban ezt személye elleni támadásnak élte meg, hogy direkt lassították nála a netet, amiért panaszkodott, ami nyilván nem életszerű:

Isaszegen 2013 évében szabadultak el a kedélyek, ahol is egy helyi szolgáltató (Isanet), több rendeletet is megsértett ez év alatt, és a továbbiakban diszkriminatív módon, ellehetetlenítette előfizetőjének szolgáltatását, csak azért mert az előfizető mert panasszal élni e szolgáltatóval szemben. Történ ugyanis az, hogy a naiv ügyfél előfizetett net sebessége általában mindig a fele vagy kevesebb volt, mint amit megrendeltem, igaz a garantált felett volt, de ki az aki a garantáltra fizet elő! Emiatt reklamáltam, de mindig elutasítottak, sőt olyan is volt, hogy szándékosan voltam kis sebességre korlátozva a tudtom nélkül!

A lényeg eddig 250 ft csekk nyomtatási díjat fizettünk a számlában, amit értesítés nélkül a mai hónaptól 1000ft lett volna. A jogszabályok ezt nem engedik meg, mivel nem lehet kiszámlázni ilyet egyáltalán!!

A szolgáltató a megkeresésre nem válaszolt, csak a mai napon jelezte írásban hogy amit igénybe vettem csomagot 1,5 éve (Isanet 40) azt a mai nappal megszüntetik, és helyette beállították a 16 os csomagot! Érdekes csak nekem szüntek meg ezek a csomagok, a szomszédoknak nem hiszem hogy megszűnt volna, ráadásul a honlapjukon is kint van még, semmi nem utal arra a bizonyos kivezetésre!

Azért mert kritizáltam az 1000ft os csekk nyomtatási költséget ilyen kicsinyes módon akar a szolgáltató bosszút állni diszkriminatív módon!

Tájékoztatom önt arról, hogy a szolgáltató, az ön szolgáltatási területéről, az IsaNet40, IsaNet32, illetve az IsaNet24-es csomagot kivezeti. Az ön területén, továbbra is elérhető csomagok, a következők: -IsaNet4        -IsaNet10     -IsaNet16
 
Ezzel az a baj, hogy előtte 60 nappal kellett volna ezt az ügyfeleknek írásban jelezni ezen szándékukat, ráadásul mivel érvényes hűségszerződésem van az adott csomagra ezt csak annak lejártát követően lehetett volna szerintem kivezetni (ebben nem vagyok biztos)! A lényeg aki Isanetet akar úgy kösse be, hogy a megrendelt sebesség ritkán megvan, ha panasszal mersz élni akkor ez történik, szóval mindenki jól gondolja meg foglalkozik e velük!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neela _ t 2013.10.09. 23:06:00

@Hartmy: Békéscsaba - Orosháza között van most felújítás.
De hogy az miért nem eshet nyárra? Aztat' én megmondani nem tudom :/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.09. 23:06:22

@atpijkamo: es igen hazaerek, megnezem a anapi betevo homarposzt utolso par bejegyzeset es macskamano maris kivanja, hogy a szajaba szarjak
ven cigo meg alig varja Miladyt, hogy masik nev " a kurva" is ki legyen osztva valakinek
szep a homar elet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.09. 23:09:45

@atpijkamo: azt akarj amondani macskamano, hogy itt kb. 3-4en vagyunk akik nem anonimok
azt tudom, ez neked magas, hogy mi a kulonbseg arccal es nevvel beszelgetni, mint macskamanonkent ugatni
minosegbeli a kulonbseg
./amellett, hogy kurvara nem erdekel, mit hablatyol a helyesirasrol/

Hartmy 2013.10.09. 23:12:55

@Neela _ t: Jah tényleg... Szentes felé is van valami, mert itt járnak a pályaépítők...

Szneccs! Van egy-két zsák pattogtatni való kukoricám... azt hiszem lassan ideje lesz bontani :D

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ezt én is köszönöm :D

AtiSnatch 2013.10.09. 23:14:24

@hagyma: akkor most már én se vagyok anonim? :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.09. 23:15:34

@Hartmy: Na, mit mondtam? Máris ideszart. Bár a lottó jönne így be!

Ádám 2013.10.09. 23:17:34

hagyma · hagyma.blog.hu/ 2010.02.04. 21:22:36
az elso internetem itt ugy keszult, hogy semmim nem volt, az hogy feketemunkas voltam, hogy lejart a tartozkodasim, az utlevelem is es sem jogsim, sem ID-m nem volt es dadogtam angolul es az irodaban meg a no is utalt az a tipikus utalom a nem amerikaiakat fajta volt

EZ AZTÁN A VALLOMÁS! téged,ki s hol NEM UTÁL? :):D már ááámerikai vagy, mégis utálnak......:))):DDD

igi1 2013.10.09. 23:18:09

@vén szivar: de alkossunk új magyar szót

Faszbarom :D

Gyerekek már úgyis alszanak, ugye!?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.09. 23:19:03

@Neela _ t: "az volt az első kommentje"

Dehogy!

Lencsés István 2013.10.09. 12:15:10
Nem lesz gorillatámadás

Manyecska 2013.10.09. 12:17:10
@Lencsés István: kár! Én úgy megnéznék egy ilyet.

vén szivar 2013.10.09. 12:17:53
@Lencsés István: itt vagy helyette, te! :):D

Lencsés István 2013.10.09. 12:38:15
@vén szivar: Mondatkezdés nagybetű . Én nekem csak annyi közöm van a Máv - hoz hogy néha használom .

@Manyecska: Mondatkezdés nagybetű . Szimuláción megnézheted .

És utána elüldöztétek. Még akármi is lehetett volna belőle.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.09. 23:19:31

@Hartmy:
Királyság vót, na!
De így utólag már nem jön át az íte...

Ádám 2013.10.09. 23:19:58

@igi1: OK! részemről A TIED!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.09. 23:20:47

Izé,...az íze.
Figyelem, a mondat végén pont van!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.09. 23:23:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nemtom mi bajod van vele. Teljesen normális. Különben most éppen ááámerikában van Rékuc, bezárt múzeumokat nézeget: rekafoto.com/blog/

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.09. 23:25:16

@hagyma: Most nincs kedvemm hozzád, gyere vissza később a pofonért! Addig olvasd ki a 3001-edik könyvedet!

igi1 2013.10.09. 23:29:08

@vén szivar: de jó kit híjjak így!?

Ha én foglalt vok, mer én hülye vs,. Buta jelzőt rakjak rám

Adj majd tippet lécci

mellyeztem barikat számolni

AtiSnatch 2013.10.09. 23:29:17

@atpijkamo:
Lencsés István 2013.10.08. 10:45:03
A kormány nem zsigereli ki a lakosságot

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.09. 23:30:47

@atpijkamo:
A Rékuc normáááális?
Pfff....
Nekem mást jelent a normális.

Hartmy 2013.10.09. 23:30:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: Régi szép idők... kár hogy későn vágtam homárba a fejszém.

@atpijkamo: Azért egy számsort adhatnál... hátha.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.09. 23:38:11

@dr. phil. Sün‼ ツ: Monygy példát a hülyeségére! (Felszólító mondat végén felkijáltójel kell.)

@Hartmy: 43,52,53,54,57, és hatoslottóhoz 58

Minden számnak azonos a valószínűsége, csak arra kell figyelni, mások ne jáccák meg ugyanazt, mert ha bejön, osztozni kell. A legtöbben dátumokat adnak meg, tehát 31 fölött legyenek. Sokan azt hiszik, egymás utáni számok ritkábban jönnek be, ezért ilyen is legyen benne.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.09. 23:39:31

@Répási Gizi: Egyrészt az majdnem adekvát is volt abban a posztban, másrészt nagyon kikapott érte:

Lencsés anyuka 2013.10.08. 10:50:59
@Lencsés István: Viszont téged fiam kizsigerelhetne már egy mocsári tigris. Én szégyellem magam miattad!

Jót röhögtem.

Hartmy 2013.10.09. 23:39:32

@atpijkamo: Nah meg kicserélem a borítékokat, mert úgy nagyobb az esélyem.

Ádám 2013.10.09. 23:41:03

@atpijkamo: De miért pont az ötös?
A hetes sokkal "könnyebben" nyerhető.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.09. 23:43:24

@vén szivar: Nemtom, lottó ügyben nem vagyok otthon. Olyan játékban nem szeretek résztvenni, ahol garantáltan vesztek.

@Hartmy: :)) Te nagyon tanulékony vagy.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.09. 23:48:29

@Hartmy:
Ja, annakidelyén jobb vót!

@atpijkamo:
Hát ha nem ismered, akkor minek?
Most már nincs íze.

Hartmy 2013.10.09. 23:49:57

@dr. phil. Sün‼ ツ: Az akkori homárban még volt anyag...

@atpijkamo: megjegyzek ezt azt :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.10. 01:01:34

@atpijkamo: de unalmas mar ez a hazhoz jon pofonert
meg a vadasz meg a astb
nem tudsz megujjulni
na meg a moha
iq zero
tudjuk macskamano, tudjuk
meg azt nem tudjuk hanykotet van vissza a hahotabol

amugy ma csak a mai internetet olvastam el, ugy latom 2 ora eleg volt ra
@vén szivar: elenyeszo a szamuk es minden esetben ertheto
orulok, hogy olvasod a blogomat
hamarosan lesz folytatas es befejezes, ahogy hazamentem latohatoba
meghivhatsz egy varnyulevesre

Ádám 2013.10.10. 01:07:46

Attól nem fog mozogni a gigád

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.10. 01:09:22

@hagyma: Na, jáccál a pöcsöddel, ne velem!

Ádám 2013.10.10. 01:16:30

majd anyád főz a barom fiának, adj neki 20$-árt :):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.10. 01:18:16

@atpijkamo: inkabb megiszom jol megerdemelt soromet
-kozben persze olvasok - es az american pickerst nezem
/history chanel, csaxolok/

@vén szivar: pedig ez jo lehet
www.gasztrokaland.hu/cikk/show/1341

kuldjek fegyvert, vagy csapdba ejtened inkabb?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.10. 01:21:01

@vén szivar: de O nem tud urget, meg varnyut
arra szuletni kell

volt egy bodonyi katonatarsam azok elve fogtak a varnyut valami halos-szitas megoldassal, de ezet neked jobban kell tudni

de ha nem, nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.10. 01:26:38

nalam nem a savszelesseg fogyott el hanem a sorom
volt vagy 30/mbps amivel letoltottem

de rendelek interneten
van kuponom

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.10. 06:24:04

@atpijkamo: Engem a mesebeli fele annyira sem irritál, mint ezer a bérhülyék :D

2013.10.10. 07:56:41

@Répási Gizi: Betiltanák a keresztet Montrealban
Muzulmánok, szikhek és zsidók együtt döntettek a vallási jelképek, öltözetek betiltása ellen. index főoldal

Ez de jó! Buzifelvonulást lehet tartani, húsvéti körmenetet nem! Hurrá!

helianthus 2013.10.10. 08:01:06

Rossz posztban voltam és senki nem szólt. :O
értem ám a célzást!

helianthus 2013.10.10. 08:19:28

Elindulok okiba. Nem lesz belőle homárposzt, hacsak nem kínálnak meg penészes sajttal.

Panelproli 2013.10.10. 08:32:46

Na a lecséspistáról tegnap lemartadtam, amit sajnálok nagyon, pedig szerettem volna néhány keresetlen szót. Remélem a mocsári tigris azóta már jóllakott!
A tréhomnál amúgy a garantált sebesség 0Mbit/s.
Kihagyhatatlan ajánlat, garantáltan csalódásmentes!

2013.10.10. 09:09:42

Elfogyott a sávszélesség az IsaNetnél

Felfestették a záróvonalat?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.10. 09:10:29

@Cicmen: "Buzifelvonulást lehet tartani, húsvéti körmenetet nem"

Mér? Van különbség?

Egyébként csak a demonstratív óriáskereszteket (?) tiltanák be, meg a muszlim fejkendőt, ilyeneket. Mindenki gyakorolja a vallását, ne hirdesse.

Ha buzi lennék, én is felvonulnék, csakazért is az elutasítók pofájába nyomnám.

Virágozzék minden virág, éljünk egymás mellett békességben, ne erőltessük egymásra a világnézetünket!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.10. 09:12:39

@helianthus: "Rossz posztban voltam és senki nem szólt."

Pelenkádat ne cseréljük?

Manyecska 2013.10.10. 09:17:01

@atpijkamo: én úgy gondolom a meleg-nem meleg kérdés nem világnézet...:(( Sztem kábé ki akarják fordítani a világot a sarkából, értem én mit akarnak, most képzeld el mindenki meleg lenne..kihalna az emberiség..Ehhh:((

Manyecska 2013.10.10. 09:19:26

@atpijkamo: "Mindenki gyakorolja a vallását, ne hirdesse." akkor a melegek is gyakorolják ne hirdessék, mert egyáltalán nem normális amikor két pasi megy előttem kézenfogva. Semmi bajom velük, nem ítélem el őket, legfeljebb jót röhögök, csinálják. Ámde!

kakukk11 2013.10.10. 09:21:19

@ColT: Na látod, te nem átlag user vagy :) És váltanod sem kell UPC-re, ha jobban jársz a Digivel.

Hartmy 2013.10.10. 09:28:38

Jó reggelt!

@Manyecska: Egy pont oda. Semmi bajom velük. Emberek kicsit más belsővel. Éppen letojom, hogy mit csinálnak egymással és hogy hogyan teszik, de mindenkinek a magánügye, ahogy én sem vonulok ki az utcára hirdetni, hogy hetero vagyok. Kezeljék úgy, ahogy más normális ember és akkor normális ember számba lesznek véve és nem kell hepajkodni miatta.

Manyecska 2013.10.10. 09:32:57

@Hartmy: ilyen alapon akkor vonuljanak pölö: a csúnyák, a dagadtak, a másvallásúak, x-lábúak stb..:) Is. Szép világ lesz, mindenki köpködi majd a másikat, de nem baj mert a káoszban nem vesszük észre hogy a szemünket is kilopják közben, ehh!:)

Manyecska 2013.10.10. 09:37:37

@Hartmy: meg amúgy, ha annyira bevállalósak akkor vállalják be a hétköznapokban is, nem??:) Hálószoba-titkokhoz meg senkinek semmi köze, ezért nem kéne talpig kotonba öltözni. :D
Láttad az Addig jár a korsó a kútra..c. filmet /Depardieu/..melegnek adja ki magát hogy ne rúghassák ki:DD mer ugye diszkriminácijó az:P azt eljácca hogy meleg. Mindaddig míg le nem buknak a könyvelőcsajjal amikor a futószalagon kefélnek..:DD /"A japánok azóta gyárat akarnak látogatni" :DD /

2013.10.10. 09:48:16

@atpijkamo: "Buzifelvonulást lehet tartani, húsvéti körmenetet nem"

Mér? Van különbség?

Csak nüansznyi! :))) Ha templom helyett a Rudasba mész, majd megtudod! :)))

Egyébként csak a demonstratív óriáskereszteket (?) tiltanák be, meg a muszlim fejkendőt, ilyeneket. Mindenki gyakorolja a vallását, ne hirdesse.

Érdekes felfogás! Az aberráltak nyomulhatnak, a zsidrákok is mert persze ha a kapelit belevennék akkor már menne is a hepaj természetesen! Szerintem meg le kéne kopni a keresztényekről, meg a muzulmánokról!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.10. 09:52:18

@atpijkamo: He

@kakukk11: Nem, persze. Egy átlagos user sokkal jobban kihasználja a feltöltést online játékokkal, meg t0rrenttel.

@helianthus: Ilyet aztán minden nap tapasztalok :D

2013.10.10. 09:52:59

@Manyecska: Ja! Mindig kiléptem amikor kérdezted, Lillának hívják és 3190/53 paraméterekkel rendelkezik!

Manyecska 2013.10.10. 09:53:02

@Cicmen: fene tudja a Rudasban letérdelnék-e szívesen:DD..
És a vegyes házasságok leszármazottjai hol vonuljanak kérdem én??:D ha feketének túl világos fehérnek meg túl fekete??? Sehová se tartozni kurva szar.

Manyecska 2013.10.10. 09:54:13

@Cicmen: ahh:) grat. Szép neve van. És téged hogy hívnak??:P

Manyecska 2013.10.10. 09:58:57

@Kifordított kacagány: hát ja. Mi konyhánkban meg térerő nincs olyan vastag a fal. Meg kéne néznem hátha valami trezor árnyékol le:)

2013.10.10. 10:01:08

@Manyecska: Lencsés Istvánnak! :) :P

Manyecska 2013.10.10. 10:03:05

@Cicmen: lencsilány otthon van már?

Kifordított kacagány 2013.10.10. 10:05:32

@Manyecska: pedig a lényeg, hogy boldogság legyen meg térerő

AtiSnatch 2013.10.10. 10:07:38

Elfogyott a munkakedvem... igaz nem is volt :)

Ádám 2013.10.10. 10:07:49

A Godzilláson üzen nekünk lencsés isti...

Kifordított kacagány 2013.10.10. 10:17:10

@ColT: nem kedv kell hozzá, hanem idő

Manyecska 2013.10.10. 10:26:32

@Kifordított kacagány: ma elég sz.r idő van igen:)) !@ColT: én tegnap este óta állva alszom, úgy is főztem kétfogásos vacsit majd beleájultam a fazékba, már asse tudtam mit mibe kell rakni:)

Manyecska 2013.10.10. 10:30:16

@ColT: én nézem közben ezt a franszia filmet amit fentebb említettem, videán rajta van..bár már vagy haccor láttam:)

Manyecska 2013.10.10. 10:31:25

@ColT: jaja, jól főzök, dikk:P!
Az, hogy a cukrot és a lisztet összekeverem félkómában, lényegtelen:DD!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.10. 10:34:14

Vödrös sávszélességet csak az Aldiból!
Esetleg őstermelőtől.

Kifordított kacagány 2013.10.10. 10:39:19

@Manyecska: eláruljam, hogy mit mibe kell rakni?

@ColT: túl sok is van belőle. az egész délutánt itt tölthetem.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2013.10.10. 10:46:12

@serfecs: "de ki az aki a garantáltra fizet elő"

Nem tudom, pl mindenki...?

a garantáltnak pont az a lényege, hogy amíg afölött van a sávszél, addig reklamációnak helye nincs...
:-)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.10. 11:05:21

@Manyecska: "egyáltalán nem normális amikor két pasi megy előttem kézenfogva"

Szerintem ezt még tolerálni kell. Mondjuk nem szeretném, ha előttem csókolóznának, mígy egy hímnős szerelmespár nyalás-falására elnézően mosolygunk, és nosztalgiázunk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.10. 11:05:41

@Cicmen: remélem egész éjjel üvölt, akkor ráérsz homározni! :D

Manyecska 2013.10.10. 11:10:00

@ColT: dehogy, galuschka. bableveshez..meg túrógombóc..@atpijkamo: na látod, nekem ez pl kimaradt, nyilvános helyen egymás gyomráig smacizni:DDD !

Manyecska 2013.10.10. 11:15:16

@Manyecska: botsánat, chipetke, de nálam lóbaxó méretű, ergó: galuska:P

Manyecska 2013.10.10. 11:32:24

@agresszív kismalac: dehogy, ha láttál már grillcsirkét az is nyilvánosan meztelenked....

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.10. 12:03:33

@Hartmy: a nők szeretik mutogatni magukat alapjáraton, ezek meg férfi testbe zárt nők és hát ezzel is kitüremkedni hagyják - meg persze élnek a buli lehetőségével - a magukat. Én úgy érzem átlátom és nem is dobálom tojással egyiketse mer drága meg ingerenciám se nem van rá, meg azért írok erről, mert felgyön a téma, amúgy meg továbblapozok, bármivan, de ez én vagyok. Fullbuddha vagyok a témába, jeah.
@Manyecska: a dagadtak is már a kifutón vannak (mely a spejzben van), itt van pl. ez a mOlnár aNikó, nagyon gizda, elhízott, mostmeg ezzel virít már. Ha más lennék: tegnap egy rakat bulvárt olvastam. Deviszont jó is volt mert adódott pl. egy betegség, me során a férfi felébredt és azt érezte, hogy ő mostmár halott, mert nem voltak seízek, seszagok. De nem csak emiatt, hanem valahogy a tudatflag az halálról jelzett neki, eképpen temetőbe bolyongott nyughelyet keresni magának. :DDDD Kúúvajóóóó.

helianthus 2013.10.10. 12:13:40

@ColT: "Ilyet aztán minden nap tapasztalok "
Szegény! Ha észreveszem, majdszólok, de látod, én se tudom, ha ilyet csinálok. Bár gyanúsan kevés komment volt, de azt hittem, csak nekem van tegnap jó napom, a többieknek nem, aztán mindenki alszik.

@atpijkamo: de. Aztán meg enni is kérek és jöhet a büfiztetés meg a szunyóka.
Papiiiii!!!!

Hartmy 2013.10.10. 12:15:02

@Manyecska: Nem láttam a filmet :D De majd alkalom adtán megnézem :D

@Kellemes Zérókomponista: Szerintem részben azért is csinálják, mert még van aki megdobálja őket. Ha mindenki tojna az egészre, akkor nem is lenne több felvonulás, mert úgy már nem buli, hogy mindenki közömbös rájuk. Be kellene terelni őket arra a napra a sportarénába, bulizzanak zárt kapuk mögött kotonruhában kedvükre, aztán menjenek haza. Tuti, hogy csak egy ilyen esemény lenne, a többi érdektelenségbe fulladna.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.10. 12:17:42

@helianthus: Édes lányom, viselkedj! Itt emberek vannak. (Már tisztelet a kivételnek.)

helianthus 2013.10.10. 12:32:59

@atpijkamo: neba...bosszants! Hol, hol?

Kifordított kacagány 2013.10.10. 12:34:37

@Hartmy: marhaság, ez az egyetlen dolog amiben azt hiszik különlegesek, ezzel akarnak kitűnni. ha senkit nem érdekelne, akkor még agresszívabban tolnák magukat az orrod alá, amíg nem reagálsz rá valamit.

Manyecska 2013.10.10. 12:36:05

@Kellemes Zérókomponista: most akkor a spejzban fetrengsz??:P@Hartmy: nézd meg, tényleg jópofa:) az a vékony magas pasi tetsz benne valami T.M. ..:)

D2 2013.10.11. 09:39:04

Poszter! A nagyfalut szintén elhanyagoló trét pont 1 hónapja dobtam. A jupc csomagjai jobbak és olcsóbbak: a honlapjukon ugyan nem szerepel, de digital gold csomag is rendelhető, igaz telefonos rendelésnél kemény 1500 Ft-t számolnak fel (na jó, ebből lehetne poszt is). Szerződés előtt kell körbenézni a piacon (illetve ez esetben a hűségidő lejártával).

Tomasz_a_gozmozdony 2013.10.12. 17:54:29

@kakukk11: ne feledkezz meg arról a nem elhanyagolható apróságról, hogy a diginél 4700ft a 80/30as LISTAÁRA. Ajupiszis gagyinetet meg két évig muszáj vagy fizetni. a többi csak duma.

anarch 2013.10.14. 09:36:25

Szomszédnál megvan a 40? Mert így csak a poszterrel akarnak jót tenni: neki nem számláznak többet, mint amennyit tudnak szolgáltatni a dróton.
süti beállítások módosítása