Tékozló Homár

Üdülési jog eladás belülről

2013.10.11. 12:41 | jackyll | 83 komment

Ákos extrém súlyos tapasztalatokat szerzett egy üdülési jogokat értékesítő cégnél. Elmondása szerint általában 100-150 ezer forintokra húzzák le a becsalogatott áldozatokat, akik rendszerhaszálnati díjat fizetnek egy nem létező rendszerért, annak reményében, hogy egyszer megszabadulhatnak az üdülési joguktól:

Lehúztam majd nem fél évet egy bizonyos ... ... ... Kft.-nél, mint telemarketinges. Amikor bekerültem hozzájuk, minden normálisnak - mi több: tisztességesnek - tűnt. Mivel lassan 6 éve foglalkozom kommunikációval, gondoltam kipróbálom magam ezen a felületen is. A cég önmagát "üdülési jog szerviznek" nevezteti. Gyorsan kiderült azonban, hogy az ... ... ... egy úgynevezett "Time Share" cég. (Üdülési jog csalók magyarul.)

Szóval, a dolgom az volt, hogy válogatott hazugságokkal csaljak el szerencsétlen embereket különböző úgynevezett "fogadó órákra" ahol aztán a cég hiénái - bár ők "üzletkötőknek" nevezték őket - a lehető legtöbb pénzt igyekeztek kicsalni az oda elcsaltakból. A taktika elég egyszerű: Ezek az emberek azért mentek oda, mert régen kötöttek egy rossz üzletet és vettek egy olyan üdülési jogot, amit azóta megbántak...vagy azért mert a fenntartási költsége (évi 100 - 150 000 Ft.) annyira magas, hogy már egyszerűen nem tudják fizetni, vagy pedig azért mert rájöttek, hogy ezért a pénzért még csak egy egyszerű takarítást sem kapnak az apartmanjukban a cégtől, akitől ezt megvették. Épp ezért ezt szeretnék eladni vagy bármi módon megszabadulni tőle. (Volt aki, azt mondta: Ingyen is oda adná, bárkinek az egyébként 2 milliót érő üdülési jogát, csak szabadulhasson tőle.)

Szóval, ezeket az embereket - mi marketingesek - elcsaltuk erre a "fogadó órára" s az ott lévő "szakértők" pedig nemes egyszerűségen azt hazudták nekik, hogy garantáltan el tudják adni nekik az üdülési jogukat...persze, nem ingyen! Ennek van egy díja!

S itt kezdődik az érdekes fejezet. Ez a "szolgáltatás" ugyanis, mindig annyiba kerül, amennyi épp az ügyfélnél van. :) Persze, elsőre mondanak egy 300 000-es összeget, mert van olyan, aki ezt is simán kifizeti. De az esetek többségében 150 - 200 ezret gombolnak le ott egy - egy szerencsétlenről. Sőt, olyanról is hallottam, hogy - és ezt figyeld - kölcsönt vetettek fel az ügyféllel azért, hogy ki tudja nekik fizetni a 300 000 - es "rendszerhasználati díjat".

S mi az a "rendszer", aminek a használata ennyibe kerül?!

Semmi!

Egyáltalán semmilyen rendszerük nincs!


Most pár hete vettek egy "Unikornis" nevű programot, de abból mi - telefonosok - dolgozunk. Abba vannak betáplálva a szerencsétlen ügyfelek telefonszámai. Semmi másra nem jó csak, hogy a durva súlyproblémával küzdő főnökasszony meg tudja nézni, hogy az adott telefonos melyik ügyféllel hány percet beszélt, vagy beszélt-e egyáltalán. De se hangrögzítés nincs, mint az igazi jog szervizekbe, se bármi ilyesmi.

Szóval, elkérik a pénzt és az ügyféllel aláírtnak egy 6 oldalas látens "szerződést". Természetesen azt nem hagyják, hogy az ügyfél végig olvassa ezt a 6 oldalnyi baromságot, hanem sürgetik hiszen, az idő pénz! A szerződést nem láttam, de egy csapatépítő tréningen 2 - 3 üveg sör után megeredt a "szakértő értékesítők" nyelve és röhögve mesélték el, hogy gyakorlatilag semmit nem vállal a cég a kifizetett pénzért cserébe. S ez mind bele is van írva. Jól elrejtve, szépen körülírva virágnyelven, de benne van, hogy ők tulajdonképpen semmiféle garanciát, semmiféle felelősséget és semmiféle időbeli kötelezettséget nem vállalnak.

Sőt, az egyik röhögve mesélte, hogy nem egy olyan ügyfél is van, akinek nincs is üdülési joga és soha nem is volt, mégis ők azt hazudják neki, hogy de, de, van amúgy és, ha most nem adja el akkor a cég - akitől a tudtán kívül vette (?) - az utólagosan behajthatja egy összegben az addig felgyülemlett fenntartási díjakat és még a házát is elárverezhetik! A többség ilyenkor beijed és természetesen fizet, amennyit csak bír.

S ezt csinálják napi 8 órában. Kibérlik a lehető legolcsóbb rendezvénytermet a környező városokban, vagy épp itt a fővárosban. Egy átlagos napon 5 - 6 időpontra kellett 20 - 25 ügyfelet elcsalnunk. Ennek általában a fele el is jött. Az eljöttek fele pedig szerződést is kötött. Mivel egyik telefonos sem kap náluk alap bért, így mindnek az a saját jól felfogott érdeke, hogy az adott napra a lehető legtöbb ügyfelet csaljanak el. Ha az ügyfél elmegy és nem elég tájékozott a jelenlegi törvényekről, piaci helyzetről, az ottani hiénák lazán szétkapják. Ha  pedig tényleg nincs pénze, akkor egyszerűen elküldik haza - szó szerint - és úgy állítsák be, hogy Ő a hülye, mert kihagy egy ilyen "fantasztikus" lehetőséget.

A cég NAPI átlagba 10 milliót keres így.


Mi - telefonosok - pedig fogadjuk a csalódott, kiábrándult, becsapott ügyfelek panaszáradatát. Párszor ezzel szembesítettem a főnökömet, de természetesen azt mondta, hogy az ügyfelek a hülyék - meg én, hogy ezzel foglalkozom ugye. Aztán mivel nekem ehhez már nincs gyomrom egyszerűen, így kiprovokáltam, hogy kirúgjanak. Meg is tették és ennyire én még az életbe nem könnyebbültem meg semmitől. Mondjuk az már az elején is furcsa volt, hogy a már ott dolgozott telefonosok, miért kamu neveken mutatkoznak be és miért vannak álnéven a Facebookon is. Egyedül én voltam akkora barom, hogy a saját nevemet használtam. Fel is kaptam a fejem az első napon, mikor megkérdezték, hogy "Milyen néven akarok dolgozni"...

Jogilag egyébként kikezdhetetlenek. Többen is beperelték már őket, de az ügyvédjük mindig kimosta őket a mocsokból. Gyakorlatilag mindez bele is van írva a szerződésbe, csak ugye nem hagyják, hogy az ember végigolvassa és értelmezze. Ha mégis megpróbálja, egyszerűen elveszik tőle, hogy Ők erre nem érnek rá és vannak helyette ezren akik, nem bizalmatlankodnak azokkal, akik "segíteni" akarnak pont neki.

Szóval, másképp ezek ellen nem lehet védekezni csak így, ha az ember az ilyen felületeken teszi közzé, mint a Tietek, bízva abba, hogy ezt a lehető legtöbben elolvassák.

Az interneten természetesen már nálunk hamarabb találkoztak a jelenséggel:

Itt van a Call Centerük a házban. A szünetben az én ablakom alatt bagóznak a telemarketingeseik s röhögve poénkodnak ezzel ilyenkor. Bárki bemehet hozzájuk (Teréz krt. XX. III. emelet.) Az ajtón "ügyvédi iroda" van kiírva, mert annak álcázzák magukat. A kapucsengőn meg, ha jól emlékszem "XY"...milyen fura nem: Még csak nem is a cégnév. :) ) Akit átvertek és Pesti, szerintem hozzájuk menjen be, mert tőlük indul a mocsok...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neela _ t 2013.10.11. 12:43:13

Remelem ez lesz a hétvégi :D

Országúti Ninja 2013.10.11. 12:44:05

Szeretem az üdüléses posztokat :)

Országúti Ninja 2013.10.11. 12:45:40

@Neela _ t: első vagyok, mert te csaltál (két helyre is álltál)! :D

Országúti Ninja 2013.10.11. 12:46:52

@Országúti Ninja: ez nem is üdüléses poszt :(.
Újat se mond, hiszen köztudott, hogy üdülési jogot nem szabad venni, az átverés a köbön...

Országúti Ninja 2013.10.11. 12:48:34

"A cég NAPI átlagba 10 milliót keres így."

és gondolom nem sok adót fizetnek belőle

Országúti Ninja 2013.10.11. 12:50:53

@Neela _ t: nincs választásod! Ez itt demokrácia! :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.11. 12:52:00

"azt hazudták nekik, hogy garantáltan el tudják adni nekik az üdülési jogukat."

Nosza, hazudják! És? Ha eladják, megkapják a pénzüket, ha nem, egy vasat se kapnak.

""szerződést". Természetesen azt nem hagyják, hogy az ügyfél végig olvassa"

Ilyen a világon nincs.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.11. 12:52:17

dagadt a főnökasszony? vegyél neki norbicsigát!!

norbert79 2013.10.11. 13:01:06

@atpijkamo: Nem e?? Láttam én ennél cifrábbat is: aláíratnak egy papírt veled, amiben te kijelented, hogy a majd elkészült dokumentumot (legyen majd benne bármi is) automatice azzal a dokumentummal aláírod. Ergo köttetsz egy bianko-szerződést, csak a te hátrányodra.
Nem írom el, hol s mikor láttam, persze nem is mostanában volt, csak elég meredeknek tűnt, s volt aki alá is írt ilyet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.11. 13:04:09

@norbert79: "aláíratnak egy papírt veled"

Velem ugyan nem. Aki biankó szerződést aláír, az tajgetosz pozitív, úgyis megérett az elmúlásra.

Néztem a devizaszerződéseket annakidején. A bank egyoldalúan módosíthatja. Hát nincs értelmes ember, aki ilyet aláírna. Minek akkor a szerződés? Üres papírt aláír, aztán a bank az ír rá, amit akar.

staropramen 2013.10.11. 13:06:11

Az üdülési jogot venni kell?(esetleg eladni?)
Én eddig úgy tudtam, hogy ez nekem alanyi jogon jár, mint Edének a kis faszenes.

É2I 2013.10.11. 13:24:28

Az a napi 10millió barokkos túlzásnak tűnik.
De amúgy meg szíjanak gázt.

Szerintem megérne egy NAV-os vizsgálódást. Kedves adóhatóság, nem akarnak rendezni itt is egy kis próbavásárlást?

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.10.11. 13:28:49

Pedig milyen egyszerű az ilyet kivédeni: nem megyünk el minden szarra, nem kötünk impulzív módon szerződést (ha sürgetnek, traktálnak azzal, hogy csak itt és csak most és ilyen jó ajánlat nem lesz több, stb. akkor hátra arc). Ha nem engedik elolvasni, akkor nem írjuk alá. Ha nem értjük, nem írjuk alá. Ha nem tudtunk családdal/barátokkal/ismerősökkel/saját ügyvéddel megbeszélni, hogy mire figyeljünk és jó-e ez nekünk: nem írjuk alá.

kézműves étcsokimikulás 2013.10.11. 13:33:10

hmmm...

ebben a posztban tobb barokkos tulzas is van...
ha a poszter ennyire onerzetes,akkor miert is ide ir es nem a nav-nak???
vagy hogy is van ez???
ott dolgozni jo volt,csapatepito treningezni jo volt most meg picsogas,szemelyeskedes...
inkabb valami kirugott exalkalmazott utohisztije ez az egesz,dehat...

attol meg szuljon sunt minden udulesi jogot "ertekesito",neplehuzo,albroker,alugynok...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.11. 13:51:03

a homar a mai nappal tenylegesen es vegleg megerett a pusztulasra...
feleslegesse valt
onmaga parodiaja

ez van

Xebulon 2013.10.11. 14:09:36

Egyszerű a megoldás: elmész egy ilyen megbeszélésre és elhozol egy szerződésmintát valahogy. Aztán jogászoddal konzultálsz és átírod. Majd mégegyszer elmész hozzájuk és a saját szerződésszövegeddel cseréled le az ő szerződésüket. Ha szerencséd van, akkor bekapják és aláírják. Utána már csak perelned kell... És meg fogod nyerni... Így is lehet pénztkeresni, tolvajtól lopni nem bűn.

Hartmy 2013.10.11. 14:18:54

@étcsokinyuszi: Ráadásul mindezt olyanok írják alá, akiket már egyszer tarkón vágtak egy ilyen alkalommal, történetesen, mikor megvetették velük az üdülési jogot. Ha azután valaki képes még aláírni egy olyan szerződést, amit nem látott saját ügyvéd az is hülye.

Panelproli 2013.10.11. 14:22:30

Na azt azért megtekinteném, hogy ki az aki nem hagyna engem olvasni. Ha 6 oldal, hát 6 oldal.
Amúgy szép hosszú történet.
Homárra való.
Na meg talán a rendőrségre is meg (NAV, PSZÁF,BKK,ALDI) való és tudnának vele mit kezdeni. Mondjuk nyomozni.

" akkor egyszerűen elküldik haza - szó szerint - és úgy állítsák be, hogy Ő a hülye, mert kihagy egy ilyen "fantasztikus" lehetőséget."

ÁLLÍTJJJJÁK!
PLÍÍÍZ!

Ui:Ennyi bizonyítákkal miért is működik még ez a cég?
("vétkesek közt cinkos aki néma")

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2013.10.11. 14:38:44

@Xebulon: Az elhozol egy szerződést pont nem működik, mert nem adják oda.

Egyszer évekkel ezelőtt bepaliztak minket is, hogy menjünk el egy ilyen bemutatóra. Utána már kíváncsiak voltunk a részletekre. (Van bennem egy alap kényszer, hogy a mindenféle MLM-esnek alákérdezzek, amire nem tud válaszolni) Szépen levezették papíron, hogy mi mennyi, és hirtelen adtak óriási kedvezményt. Ez az ajánlat csak aznapra vonatkozott, és erre hivatkozva nem is adták oda a szezrődést még átolvasásra sem. Persze kiröhögtük, kérdeztünk már kényelmetlenet, megkérdeztük, hogy komolyan gondolták-e, hogy olvasaltanul aláírunk éves szinten 150.000 Ft-ról szerződést, oszt kisétáltunk.

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2013.10.11. 14:46:53

Pontosítanék, nem üdülési jog eladásról, hanem még vételről próbáltak minket meggyőzni.

cobre 2013.10.11. 14:51:51

Hujuj. Ez csillagos ötös.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.11. 15:00:52

@É2I: ahhh
egy remek paradriposzt dzsekitol shobert norbinak
ez meg egy igenis komoly szopatas
es mindenki fujja a sablonokat

par hetet pihentetek most mar valojaban
uncsi a par vezeruru szokasos humorizalni, megfelelni akaro hozzaszolasa es utana macskamano tapsa, mint kozonseg

talan egyszer visszater az a homar, ahol a fogyasztot vedtek, nem 5-6 hulye csetel
majd visszanezek, ugy thanksgiving kornyeken
lefotozom cigonak, miert mas a pulyka, mint az urge

Zirowe 2013.10.11. 15:10:06

Egyszerű:

1. Aki time share-t vesz, az okos nem lehet
2. ha ezek után még további bajt is keres, ám legyen, nem tudom sajnálni, hogy másodszor is átbasszák.

Aki hülye, haljon meg, megérdemlik.
Aztán meg gondolom ugyan ezek az arcok mennek tüntetni, hogy a deviza hitel hibás termék.

Colombo felesége 2013.10.11. 15:26:45

Hát, forronganak itt a kedélyek, ahogy elnézem. :) Annak idején (értsd: 15 vagy 20 éve) igenis jó ötletnek tűnt az üdülési jog. Nekünk is volt a párommal. Aztán mi még szerencsénkre időbe észbe kaptunk és gyorsan túladtunk rajta. Ma már a legtöbb ilyen önmagától felajánlkozó cég csaló. Épp emiatt ajánlgatják annyira magukat vadidegeneknek. "Ha valami megy, annak nem kell reklám. Eladja önmagát." Itt tehát, valami nagy gebasz lehet, hogy vannak cégek, akik felhívnak vadidegen embereket és felajánlanak nekik lehetetlen dolgokat. Házhoz jön az átverés.

A telemarketinges srácot kicsit sajnálom, mert naiv volt és még hisz a mesékben. Sok buta embert viszont nem értek. Komolyan vannak több százan olyanok, akiket felhív egy vadidegen és azt mondja, hogy Ő el tudja adni a több milliós eladhatatlan üdülési jogát, ha perkál 300 ezret...és ezek az emberek ezt logikusnak tartják meg jó ötletnek és belemennek?! Ez számomra elszomorító. Ennyire buták lennénk, ennyire lusták vagyunk ma már végig gondolni a tetteinket?! :(

lordjim 2013.10.11. 15:30:35

@hagyma: igasságod van ombre,gyere át oklahomába iszunk kaktuszpálinkát

McZozo 2013.10.11. 16:25:41

En elhiszem h ogy igaz amit leir csak igen ott nem szep a dolog hogy o is csak akkor reklamal mikor kirugtak azt meg sose lehet tudni mar hogy azert vilagosodott meg mert kirugtak vagy kirugtak mert megvilagosodott.

De ettol fuggetlenul maga az alap otlet nem lenne borzalmas ismertem olyan idos bacsit akik vettek anno ilyet a kezdetekkor es sokaig azt is elveztek egy ideje meg ennek a keretein belul beutaztak a fel vilagot.
Azonban mara a feltetelek arak nagyon megvaltoztak es ma mar sajnos tenyleg onguyilkossag egy ilyenbe beleugrani. Voltam ilyen prezentacion en is mert jo arba egy negy napos udulessel votl egybekotve. tudtam mire megy ki a jatek de csoro magyarkent bevallatam hogy vegigulom az egy orasnak mondott amde vegul fel napossa lett prezentaciot. Ha mar ott voltam mondom atnezem a papirokat, ami vegul nem tetszett nekik.
Par dolog ami miatt gaz az egesz:
A kezdetek kezdeten ezek a udulesi jogok esetlegesen vegleges orokolheto majdnem hogy tulajdoni jogokat ertekesitettek, viszonlag jo arban is. Mara ugy valtozott hogy tulajdoni j og arba egy hosszu tavu berleti szerzodest kotsz csak. Tehat ez az ertekesitheto jo arban egy ordas nagy kamu mert evrol evre kevesebb berleti jogod marad tehat ertekesiteni is egyre nehezebb vagy majdhogy nem lehetetlen.
Sokszor ezt hitellel egybekotve aruljak, ha az ember kiszamolja milyen hitelkonstrukciot adtak hozza rajon hogy a tobbszoroset ki kene fizetni, amiert akkor en mar inkabb egy balatoni ingatlant vennek ahol van fix tulajdonjogom, De anno tudom hogy akar meg egy spanyol apartman megvetele se votl olyan veszes ezekhez kepest es ott messzemenokig jobb hiteleket szortak ki hozza, majdhogynem 0% os eurokamatokkal.
Vegezetul meg ha az ember elkezdte kapargatni a szerzodest kiderult h ogy egy csomo dij nem foglaltatik benne az amugy is borsos udulesi jog megvasarlasaba. A szerzodesbe udulo fentartasi karbantartasi takaritasi es egyeb dijak is bele vannak irva meghozza ugy hogy a rendelkezesre bocsajto ceg majdhogynem egyoldaluan szinte korlat nelkul emelheti, raadasul ha valaki kesik vagy nem fizeti ki akkor adott evben felfuggesztthetik az udulesi jogat. Na most mikor kiszamoltam hogy osszessegeben menyit is jelent evente ez az udulesi jog egy olyan szam jott ki hogy abbol az osszegbol ket fo az akkori arakon szinte barhova elmehetett ket hetre nyaralni esszeru kereteken belul. Es akkor nincs ez a helyhez es idohoz kototseg unalom es meg csak nem is dragabb

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.11. 16:57:07

Aki azt mondja, hogy kirúgatta magát, annak azt se hiszem el, amit kérdez. Ha nem tetszik a banán, magam jövök el.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.10.11. 18:10:42

"Mivel lassan 6 éve foglalkozom kommunikációval, gondoltam kipróbálom magam ezen a felületen is."

"Mivel egyik telefonos sem kap náluk alap bért, így mindnek az a saját jól felfogott érdeke, hogy az adott napra a lehető legtöbb ügyfelet csaljanak el. "

"Aztán mivel nekem ehhez már nincs gyomrom egyszerűen, így kiprovokáltam, hogy kirúgjanak. "

Jól van okoska. Lefordítom: te egy kiváló, nagy tapasztalattal bíró kommunikációs/marketing szakember vagy, aki annyira nagylelkű, h emberbaráti szeretetből, fix bér nélkül dolgozol egy nyilvánvaló csaló bandának ("kipróbálod magad", mert ezek szerint szereted ha hülyére vesznek), majd a hányadtatások és a tények felismerése után sem hagyod ott őket magadtól (már megint az a nagy szíved), hanem kirúgatod magad, hisz az olyan vagány.

Aha, értelek. Fura egy madár lehetsz te barátom...

Genius2 2013.10.11. 20:27:41

mi az az üdülési jog? Jogomban áll elmenni üdülni? De hát b.meg, én akkor megyek, amikor akarok!

Megdobbent 2013.10.11. 22:45:00

"Lehúztam majd nem"

Elobb lehuztal, aztan nem. Tokos hozzaallas, remelem igazgato voltal ilyen grammatikai zsenialitas birtokaban.

Hentes pékné módra 2013.10.12. 09:45:21

Szerintem "Ákos"-t is lesittelik ha egyszer ez kibukik, és minden amit tett össz-vissz egy homár cikk volt. Szerintem.

2013.10.12. 10:15:49

" haza - szó szerint - és úgy állítsák be, hogy Ő a hülye, "

Olyan a poszt színvonala, mint a helyesírása.

Sátánka1 2013.10.12. 18:40:56

A baj csak az,hogy Ákoska csak 2 hónapot dolgozott ennél a cégnél és 3napja kirúgták mert kiderült,hogy egy személyiség rabló pszichopata. És notorikus hazudozó. A rendszer működik a cég adózik ja és nem utolsó sorban a "túlsúlyos" főnökasszonyért teljesen odavan.Többszörösen fel lett jelentve zaklatásért.Hát ennyit erről az elmeházi emberről.

directress79 2013.10.12. 19:17:50

Kedves Tibor! Te aki itt és oly sok más oldalon is Dr.Teleki Ákosnak adod ki magad, miért nem a furcsa pszichopata életedről írsz ahelyett, hogy mocskolódol mert ki lettél rúgva..Bizony, bizony...Teleki Tibor úr nem bír magával..munkaidőben psp játékozik, vagy éppen verseket ír,ügyfeleknek hazudozik a cég nevében.. emiatt a cég szerződést bontott vele, mert úgy vélem ilyen alkalmazottakra nincs szükség. Az!!! Hogy két hónapot eltöltöttél nálunk és ezek szerint még mindig nem tiszta mi a cég tevékenységi köre, nos roppant sajnálatos, pedig hányszor meg hányszor leültem veled beszélgetni, de itt is csak arról bizonyosodtam meg, hogy roppant rosszindulatú, tudálékos, s hozzá nem értő emberke vagy."Lehúztam majd nem fél évet egy bizonyos"-jó lesz az két hónapnak is, aminek a felét betegállományba töltötted." Mivel egyik telefonos sem kap náluk alap bért," nem tudom akkor hogy fizethettem ki neked a munkaidődre az alap fizetést, ha nincs ilyen..biztos megfenyegettelek, hogy írd alá, valószínű 6 oldalas volt és csak otthon jöttél rá, hogy egy bér papírt írtál alá, pénzt meg nem kaptál...
Amit alulra belinkeltél, azt a bejegyzést is te írtad,csak ott viharfelhő néven.. nagyon átlátszó...ez nagyon megy neked, önmagadat kommentezni...Inkább a megannyi feljelentéssel foglalkozz, hogy szélhámos és csaló vagy, más emberek megtévesztésével töltöd unalmas óráid..erről bővebben tudna nyilatkozni, maga a feljelentő, Simon László
"így kiprovokáltam, hogy kirúgjanak. " Könyörögtél, hogy maradhass, megsértődve távoztál, engem csak-csak nem fenyegettél.....jó provokáció...micsoda taktika?! Én még emlékszem, hogy egészen pontosan Károlyi Éva nevű volt barátnődet zaklattad a cég által kezedbe adott telefonról, amikor arról ügyfeleinket kellett volna felhívnod a cégünk által kínált lehetőségek elmondása miatt.Ez lett volna ugyanis a TE feladatod, az ügyfelek korrekt tájékoztatása, csak ez neked nem jött össze sajnos, mert alapvetően azt sem értetted meg mit kellene mondanod, mivel is foglalkozik az adott cég..más cégekkel takaróztál, s hiába mondtam ez itt nem erről szól, te csak a berögződött monológodat fújtad, úgy általában az üdülési jogról.
Úgy gondolom, hogy óriási meséket írtál le az értékesítésről, a cégtevékenységéről és a bevételekről...felháborító!!Gondolja valaki, hogy ezt egy két hónapot itt töltött telemarketinges kolléga, aki csupán és semmi több!!Időpontot egyeztet,ügyfelet tájékoztat....!!! Az ilyen mélységekbe belelát, hogy leírja napi bevételeket s ily részletesen leír nagy dolgokat, amikről semmi sejtése sincsen...az eszem megáll, de azon is aki ezt a koholmányt elhiszi. A cég szerződési feltételei a honlapon megtalálhatóak, bárki elolvashatja, nem kell hozzá "Ákos" bejegyzése..Gondolod te fafejű, hogy emberek aláírnak valamit és nem kapnak cserébe semmit?? Gondolod, hogy a szerződést otthon olvassák el, mert a helyszínen nem lehet?? Ki az a mai világba aki majd, otthon elolvassa??Ott a helyszínen elolvassák, sőt, ha érdekel pontról pontra ki is elemzik akár. Cégünk elégedett ügyfélkörrel rendelkezik s a nevükben is sérelmezem és kikérem magamnak az irományt, mely ellen írtam az oldal üzemeltetőjének is , mert úgy vélem ez teljességgel Jogsértő magatartás, rágalmazás, hitelrontás.. egy rafinált megrögzött hazudozóval állunk szembe, aki fejébe vette, hogy lejárató hadjáratot indít egy személyben a cég ellen, mert egy sértődött nagy gyerek,egy elmebeteg aki el lett bocsájtva, egész egyszerűen alkalmatlan munkavégzésre, a napi 4 óra munka olyan megerőltető volt számára, hogy neki PSP játékozni kellett, mert úgy kimerült..teljesen antiszociális, kollégákkal nem jött ki a közös nevezőt, senkivel sem találta meg..
"miért kamu neveken mutatkoznak be és miért vannak álnéven a Facebookon is. " Arcom és nevem adom a történethez, de TE?? Kedves Dr.Teleki Tibor Ákos?? (Facebook adatlap szerint) Aki valójában Teleki Tibor?Te adod e a neved és arcod a hazugságaidhoz??

Mindegymi 2013.10.12. 21:34:33

Nem videójátékozni kellett volna munkaidőben te hazug kis g.ci. Itt mindannyian örülünk, hogy kibasztak.Hallom voltál olyan bátor, hogy megfenyegettél egy nőt, hogy megvered, meg kicsinálod. Megvárod munka után stb.. azért mert megérdemelten kirúgott. Hát ezért is kapni fogsz Dr. Teleki (hm nevetséges). Gyere csak be egyszer várlak majd te fasszo.ó. Akkor kellett volna jobb munkát végezned, amikor öngyilkos akartál lenni. Hallom olyan béna vagy, hogy 2x sem sikerült. Remélem összeszeded magad és megteszed, amit meg kell tenned végre.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.12. 22:09:03

1. Leszarom, Ákiboy-t.
2. Leszarom, az Online ... International Kft.-t.
3. Üdülési joggal, MLM-mel, meg hasonszőrű teóriákkal, buzik foglalkoznak.
4. Mivel időm engedte, elolvastam mind a kettő oldal értelem dús, bötűbe öntött indulatbeszédét.
Ha Ákiboy, részben igazat írt, a főbb pillérek közül is valamelyik igaz, akárcsak egy is, akkor jön képbe, az a jó öreg ellentámadás, és a leghatékonyabb, védekezésként támadás lendül, gyönyörűen TIPIKUS mintát vételezhetünk itten.
Van itt minden, kérem!
Telemarketing, kipróbálom magam, szerződés, bérpapír, hazugság, átverés, kamu, öngyilkosság, munkavégzés, munkakerülés, fenyegetés, tettlegesség szele, pszichózis, hitelrontás, rágalmazás, pénz, psp, facebook, helyesírási hibák. Ennyi jelző alapján büdös, mint a szar, mindkét oldal. Ráadásul gyerekszarszagú, mert a posztra érkezett rieksön gyermek szintű.
(5. Azért egy NAV értesítés soha nem árt, ha feddhetetlen a cég.)

Mindegymi 2013.10.13. 01:53:00

Tudod az a helyzet, hogy ahol több ezer ügyfelet kezel egy mondhatni nagy cég, ott mindig lesznek elégedetlenek is. Ha bele gebedünk akkor is. Bár ez az elmúlt időkre nem volt jellemző nálunk. Alapvetően egy-két negatív írás van az interneten is rólunk, ezt leszámítva nyugodtan mondhatom, hogy ügyfeleink 99 %-a elégedett. Erre jön egy ilyen kis alamuszi nyuszi, kitesz minket a rivaldafénybe, miközben ő a lepel mögül hazugságokkal dobál. Ezért szedtük ki a gyereket egy kicsit a lepel mögül, ha már önmagától nem mert előjönni. A magadfajták meg csak ezzel a NAV szarsággal tudnak jönni. Jelentsünk fel mindenkit, legyünk vamzerek nehogymá neki jobban menjen hiszen én vagyok YoZan ACE. Na ha valami gyerekes, akkor ez az (szerintem).

Amúgy amikor olvastam a kommentedben a felsorolást, akkor jöttem rá, hogy kezd izgalmas lenni ez a kis poszt, pedig pár mókussal fölötted már lefikázták, hogy milyen unalmas :).

Nekünk mindegy amúgy, mert a negatív reklám is reklám. Ha megtámadnak, megvédjük magunkat és máris mindenki rólunk beszél. hajrá hajrá..

directress79 2013.10.13. 02:36:18

Gyerekes vagy sem;) mindenkinek szíve joga véleményt nyilvánítani...úgy vélem a hülyébbje úgyis azt olvas ki amit akar...az értelmesebbje meg rájön,hogy nagyon oda kell figyelni kit alkalmaz az ember...mert ha ilyen könnyű mocskolódni..hát elgondolkodtató...a legborzasztóbb az egészbe hogy fogalma nincs miket írt le..bemásolt innen onnan dolgokat..mert nem tudja elviselni hogy ő a nagy Teleki Hmm Tibor Ákos hmm Dr...valahogy ezúttal nem járt sikerrel..Túl hamar kiderült róla,hogy egy sumák zsivány hazudozó..YoZan Acenek üzenem,ha tud józanul gondolkodni akkor gyakorolja az értő olvasást..ált.iskola 2.osztály...ne félre értelmezzen,hanem meg értsen dolgokat..tudom nehéz feladat..de ha többször próbálkozol és kitartó vagy talán sikerülni fog..,Ákos-Tibor egy beteg elme ebbe éli ki a hajlamait,hogy ìrogat..pedig javasoltam neki inkább kezeltesse magát...

directress79 2013.10.13. 02:48:14

Jaj majd elfelejtem a lényeget... Blogjában legutóbb egy másik céget gyaláz hasonlóképp...a beteg elme lakat.találó...lakat alá vele!
sebezhetetlen.blogger.hu/cimke/paradise%20solution

Dr.Balázsy 2013.10.13. 11:12:52

Jó reggelt!

Engedjenek meg pár mondatot.
Végig olvasva, egyetlen dolgot fedeztem fel, ami roppant furcsa számomra, s nem értem, hogy ez idáig senkinek sem tűnt fel. Az író "NAIV" ként jelöli meg magát. Naiv ember nem tesz ki ilyen jól formázott és igen erősen megszerkesztett,logikailag összeszedett sorokat.Az ember vagy nagy ember volt az ominózus cégnél, ámbár a hozzászólásokból úgy tűnik mégsem, vagy valóban egy haragot tápláló gonosz kis manó, aki nagyon is körmön font csenevész módon próbálja lejáratni ezt a céget.Gyanítom az utóbbi a helyzet.//Az, hogy mi lehet igaz és mi nem abban amit leírt,olvasva a belinkelt Blog oldalát is erősen kétséges. Viszont ha egyetlen sora is igaz, miért ide posztolt és miért nem a hatósághoz fordult, amennyiben az ő nagy igazságérzete megszólította őt, amit kétlek, mert blogjában folyamatosan "A gonosz"-nak minősíti magát. Ugyanezt gondolom a cégről is, ahelyett, hogy bár úgy vélem magam sem tudnám szó nélkül hagyni a rágalmakat, de miért nem jelenti fel, az ilyen embert, s miért van még mindig itt ez a bejegyzés, ha nincs valóság alapja? Magam több jog tulajdonost is ismerek, sok manipulatív és mondvacsinált cég van a piacon, akik csőbe húzzák őket, emiatt értem a viselkedést is, gyanítom nehéz lehet megmaradni a piacon, főleg ha valaki még a rossz hírét is próbálja kelteni a cégnek. Tehát az OKOKOat ismerem. Kérdés az íróhoz:
Miért nem jelenti fel a céget, amennyiben nem kapott fizetést?// Ha ugyan nem kapott.
Miért ide írta ki a jelenséget, amit tapasztalt és miért nem a fogyasztó védelemhez vagy egyéb szervez fordult?//Ha tudja igazolni állításait.
Miért dolgozik a második ilyen jellegű cégnél, ha már az elsőben is zavarta Önt a cégek munkássága?//Ha ugyan zavarta.
Miért ide ír le napi 10 milliós bevételt?/S miért nem a NAV-hoz ment ezzel.
Tisztelt Uram!
Ön ámít, mi meg olvassuk. Amit Ön itt tesz, az közönséges lejáratás, s annak is a legpiszkosabb módja. Felettese leírja, hogy Ön táppénzen is volt, táppénzen köztudottan az tud lenni, aki állományba van valahol.Egy másik hozzászóló, aki sejtésem szerint az Ön kollégája lehetett még pár napja, azt írja, "Odavan a túlsúlyos főnökasszonyért"- ez is rejtett agresszió, felettesével két hónapot töltött el, mint a beosztottja és ennyi maradt meg önben, hogy túlsúlyos, miközben a volt kollégája szerint gyengéd érzelmeket táplál iránta.Egy másik író, meg azt fogalmazza meg, hogy Ön fenyegeti is a hölgyet-ami már bűncselekmény// Ahogy olvasgatom a sorokat, csak arra jövök rá, hogy ahogy már valaki itt megfogalmazta, Ön egy sértődött gyerek, nem kapott csokoládét, felfedezték, hogy a munkáját nem látja, kitessékelték, s most bosszút áll.Javaslom, vegyen részt terápiás kezelésen, ha gondolja tudok segíteni a fővárosban is vannak kapcsolataim. Egy munkahely elvesztése, bizonyosan a legnagyobb stresszel jár az ember életében, főleg a mai világba, de nem az a megoldás, hogy ide /Ahova egyébként ez nem is való/ kiír a volt munkáltatóiról ilyen sorokat, hanem ha ezt alá tudja támasztani akkor besétál vele egy hatósági szervhez, ha pedig ilyen nem áll az Ön rendelkezésére, akkor beletörődik, hogy elbocsájtották.

Hasonlót javaslok a másik félnek is, ez itt éppen elég bizonyíték arra, hogy hitelrontás történt, ma már az interneten is tudnak vizsgálódni, s ha még tudjuk is ki a tettes, nem is kell sokáig nyomozni.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.13. 13:44:07

Ha már ily megtiszteltetés ért, hogy megnevezett a komment halmazban a főnök, vagy kis-, közép-, magas posztú, maga a racionalizmus, érett, felnőtt, normál értékrendből kovácsolt akárki, vissza(s)írnék. Először. Értelmező olvasás? Tetszik tudni, hogy az mi az? Nem hiszem. Ákiboy leírta, amit le kellett neki. Elolvastam. A derék cégét szintén. Értelmeztem. Nevezzük eseményeknek, a leírt kérdő-, vagy idézőjeles oldalak világnézetét. Eseményt nevezhetünk, kísérleti dolgok elvégzése, értelmezése után, hogy bekövetkezett-e, vagy sem. A kísérlet mindig egy kimenetelt produkál, ezt többször megismételjük. Így, birtokába kerülhetünk a kimenetelt tudván, és eldönthető az adott X esemény, mint végeredmény, hogy X esemény, mint a kimeneteli állítás teljesül-e vagy pediglen nem. Esemény, akkor lehet lehetetlen, ha mennyei manna, fűszoknyás lányok, hatalmas GDP, iszonyat nettó kereset, jobbnál jobb étkek, italok, tündér királylányok, csillogó nyalókák, égi ragyogások, világbéke stb. összes tényezők ellenére sem következik be. Tuti az, mikor a feltételek során hót ziher végbe mennek. A harmadik pedig, mely akkor és csak akkor jön létre, ha X nem sikerül, ellentettnek aposztrofáljuk. Eddig minden stimmel? Megy az értelmezés intellektuális főnök, vagy kis-, közép-, magas posztú, ombre? Viszont, ha netán mégse, kis segítség, általános másodikból. Eseményt nevezzük át üdülési joggá, ha már lehetőség van reá. Ha üdülési jog, az értelmezés DZS elemi üdülési jogból TY másmilyen elemi üdülési jogok összessége, ahol DZS – kedvező esetszám, TY – a földkerekségen innen és túli esetszáma. Ez alapján leszűrtem a datát. Vajon ön is a monitort nézve, akár „figyelve” is? Ez alapján dolgoztattam a mérleget.
Mára talán ennyit az általános iskolából. Ilyenkor, viszont hol vagy Lencsés gépPITYU, mikor a főnök kommentje hemzseg a helyesírási anomáliáktól?
Tegyük fel, hogy azt hiszek, amit a kedvem megenged. Félreértés ne essék, nem bírói pulpitusról szólok erre-arra, mert mint mondottam egyébként, leszarom. Mind a kettő oldalt, csak vizsgálódom, teóriákat alkotva. Na, de. Egy eme szép profilú céghez akárki bekerülhet? Felvételi követelmény, fél lábon, jobb kézzel poci simogatás, bal kézzel tárcsázni, és közben dúdolva, hogy nem szenved a jelentkező elmebajban? Ahol híg a szita rostája, ott biza kerül is nem várt ojjektum a lisztbe, oszt indul a fent említett tipikus minta.
Senki nem jelent fel senkit? Csak lengyel boltból, olcsó, keserű, savanyú, szalmonellás, fias kommenttojások lesznek céltalanul dobálva? Nem rossz az se, mondjuk...

Dr.Balázsy 2013.10.13. 14:26:26

@YoZan Ace: Ez aztán magas röptű volt, csak sajnos semmi értelme. Igen a cég hibás, hogy alkalmazta, de az elmebeteg jól játssza, a normálist, idő mire kiderül, hogy nem normális.

directress79 2013.10.13. 14:29:51

Egyetértek előttem szólóval:) A jövőben figyelmesebb leszek, de nem találkozik az ember mindennap tudathasadásos skizofrén elmebeteggel, idő volt mire rájöttünk kivel állunk szemben, s amint kiderült elbocsájtottuk.

directress79 2013.10.13. 14:33:20

@YoZan Ace: Ön helyesírási rendellenességeket keres a sorokban?? Ki Ön, talán nyelvtanár? Mert én a gondolataimat közlöm, nem tollbamondást írtam...de örülök, hogy felhívta a figyelmünket eme hibára, kis piros tollal javítgassa, ahol a nagy sietségben mellé ütöttünk..

directress79 2013.10.13. 14:42:19

@Dr.Balázsy: Köszönöm, nagyon jól fogalmazott, szívemből szólt!

Sebezhetetlen Produkció · https://indavideo.hu/profile/Kitaszitott 2013.10.13. 15:36:01

Drága Barátaim! :)

Ákos vagyok.
Az a szörnyen sértett ex munkatárs, aki ugye egyesek szerint, pusztán egyfajta kicsinyes bosszúból indított "lejárató hadjáratot" a cég ellen. A cég ellen, ami tulajdonképpen morálisan is és erkölcsileg is tökéletesen megkérdőjelezhetetlen üzleti magatartást produkál.

Na, jó...tegyük félre a romantikus álmokat és vegyük sorra a tényeket.

A legfontosabb szerintem az, hogy koránt sem a sértettség motivált bármiféle tettemben a cég kapcsán. Én ugyanis már a 2. héten észrevettem mindazt, ami kapcsán már nem vagyok a cég alkalmazottja. Meg is írtam ezt több ízben is a saját főnökömnek. (Aki ugye annyira exhibicionista és önimádó, hogy kifejezetten azért regisztrált fel ide, s pakolt fel magáról képet, hogy vitába szállhasson egy volt rabszolgájával. Mert egy igazi főnök, ugye regisztrál különböző fórumokra, és becsmérli a volt alattvalóit?! Szánalmas...)

Szóval, a tényeknél jártam:

A cég egy Time Share cég. Benne is van a híres "script"-jükbe, ami mindenkinek kötelező lenne, de senki nem használja. Sőt, mindenki görcsösen arra hivatkozik, hogy Ők, Ők aztán nem Time Share cég, mert az fúj és kicsalják a pénzed. :)

A hazugság és az átverés globális dolog. Gyakorlatilag erre épül a cég profit származéka. Mindenki hazudik - kivétel nélkül. Vannak akik, hihetőbbeket s vannak, akik nem. Ha nem hazudsz, nem keresel pénzt. Van aki azt hazudja, hogy "autószalonok" adják majd "ajándékba" a drága luxus kocsijaik mellé az üdülési jogodat, ezért köss szerződést, míg mások egyszerűen csak azt mondják, hogy ez egy "kihagyhatatlan lehetőség". Jómagam azt hazudtam, hogy ha eljönnek erre a "fogadó órára" akkor ott abban a fél órában kiderül, hogy mekkora a kereslet és a piaci értéke az üdülési jogának. Kerestem is vele szépen. Mert ez egy jó és hitelesen hangzó hazugság. Jah, amúgy szoktam hazudni ám! Te nem?! Ez egyébként koránt sem akkora hazugság, mintha azt hazudtam volna, hogy "Igen, jóhogy, naná, hogy eladjuk az üdülési jogát! Persze! Simán!" Na, ez hazugság lett volna. Az igazság ellentéte. Ezzel szemben én csupán féligazságot mondtam. Mert nyilván, ha felhívnálak és azt mondanám, hogy én egy Time Share cégtől hívlak és 300 ezerért jól nem adom el az üdülési jogodat, csak azt hazudom, hogy igen, akkor nyilván nem mondod, hogy "Oké! Diktálja a címet!" Az igazság ugyanis ez. Maga a nagy László Évike mondta, hogy "minden legális, minden igaz, csak épp az nem, hogy mi kiajánljuk, hogy foglalkozunk utána az üdülési jogával...mert ugye senki nem tudja bebizonyítani azt, hogy én a következő ügyfélnek nem említem meg, hogy az előző ügyfélnek milyen üdülési joga van". A kör tehát bezárul. Jogilag bebizonyítani tényleg nem tudja senki, hogy ezt nem teszik meg - pedig pont a főnök jelentette ki, hogy nem - én meg ugye egy hazug, sértődött, bosszúálló pszichopata vagyok, akinek a szava nyilván nem hiteles, nem igaz. ;)

Ami a cég munkamorálját illeti: Nos, sosem voltam szent! Munkaidőben PSP-ztem?! Igen. Munkaidőben PSP-ztem. Milyen rohadék vagyok, igaz?! Úgy voltam vele, annyival is kevesebb embert csapok be, míg játszom. De így van ezzel az összes jelenleg is ott dolgozó, akik mondjuk nem PSP-zenek hanem, Facebook-oznak, sms-ezgetnek, magánügyeket intéznek a céges telefonokon vagy épp Bombakeresőt játszanak a céges gépen. Mert ugye azt nem gondoltátok, hogy csak én "lógok" ilyen "pimasz módon" a munkából?! A cég alkalmazottainak összetétele egyébként teljesen vegyes. Két csapatra osztanám őket: Akik még önmagukat keresik és kipróbálták ezt is és akik már rég elvesztették önmagukat és egész egyszerűen nem jók másra. Szóval, aki dögös, fiatal telemarketingeseket képzelt el headsett-el a fejükön, azok ébredezzenek. A többségük életkora 45 - 50 év.

László Évikének egyébként több ízben megmondtam, hogy súlyosan megkérdőjelezhető a cég hitelessége. Elég csak, ha az jut eszembe, hogy azon a bizonyos csapatépítő tréningen 3 értékesítő is egymást túl licitálva sztorizgattak arról, hogy kinek volt nagyobb hazugsága a profit érdekében eddig. Például, hogy nyugodtan küldjünk oda mindenkit akit csak elérünk, akkor is, ha nincs is üdülési joga, mert akkor simán eljátsszák, hogy pedig amúgy van és, ráijesztenek, hogy ha most nem adja el, akkor még a házát is elárverezhetik. S ezt nem csak én hallottam, hanem még vagy 3 kollégám. S ezt meg is írtam a görcsösen exhibicionista főnöknőmnek...sőt, megírtam én a már reklámozott blogomban is - mert egy hazug pszichopata vagyok.

S végül, pár gondolat rólam - magamról. (Bár, ez így elég bizarrul hangzik...) Nem vagyok szent és soha nem is voltam. Éveken át dolgoztam ilyen cégeknek és csaptam be százezreket pénzért vagy tukmáltam rájuk tökéletesen felesleges és silány minőségű termékeket. Pusztán mert hittem ebben az értékesítési formában. Mára már ehhez nincs gyomrom és nem akarok ebben részt venni. (Öregszem?) Épp ezért tartozom köszönettel ennek a cégnek. Mert felébresztett s tudatosította bennem, hogy ennél azért többre vagyok hívatott.

Ákos

directress79 2013.10.13. 16:26:43

Majd lesz alkalmad máshol is kifejteni a véleményed, ahol többen figyelnek rád. Ne írj le olyat, amit én sosem mondtam neked! Az az exhibicionista és önimádó, aki ide felteszi magát és ennyi fos jön ki a száján..gusztustalan.

Dr.Balázsy 2013.10.13. 16:35:49

"A hazugság és az átverés globális dolog." Micsoda badarság ez! Látom kibújt a szög a zsákból, mondtam az elején, hogy ő a gonosz manó!
"csaptam be százezreket pénzért "-Ön írta nem én, ez mindent elmond, talán még élvezte is.
Úgy tűnik nekem, hogy Ön szeret nagyokat mondani, jól megfogalmazott kitalált mondatokba beszélni, aminek Önnön saját maga sem érti a lényegét, sajnos "barátom" rossz hírem van, ez a csata elveszett, ez a hajó elment. Az, hogy még itt is sértegeti a másik ember lényét, elárulja az Ön személyiségét. Őszintén sajnálom önt, ha kéri megadom az ismerősöm telefonszámát, aki tudna az Ön személyiség és lelki zavarain segíteni.

Dr.Balázsy 2013.10.13. 16:40:42

Lehet elmegyek erre a címre amit kiírt, izgalmas a dolog, vajon mit találok ott?

Vilmosherceg 2013.10.13. 17:18:40

Ez a Ákosnak nevezett Tibor egy faccopó!!

Sátánka1 2013.10.13. 17:25:11

Szevasz Ákoska! neked egyedül az lehetett a bajod a cégnél,hogy összesen egy ember állt veled szóba mert a többinek már az elején nem voltál szimpi.én magam ugyan a legelső naptól rüheltelek mert egy mindent tudó köcsög voltál már akkor is. mindig más nevében beszéltél és mindig nagy igyekezettel próbáltad az Évit a melósok ellen fordítani. Mindenkiről van véleményed de nem nekünk mondtad hanem leírtad a nyomorult szánalmas blogodban.Soha senki elé nem álltál,hogy mit is gondolsz. A képeket meg jólenne ha leszednéd amiket kiraktál a csapatépítőről mert ma még mindig fent volt pedig többen is szóltak,hogy szedd le. Vagy könnyen bajba jutsz miatta.

directress79 2013.10.13. 17:43:38

Igen, sajnos rendszeresen jött másokra árulkodni, mikor az ő feje felett égett a ház..

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.13. 18:33:50

@Dr.Balázsy: Magasröptű? Nem hiszem, józan ész, Doc! Sajnálom, ha nem jött át a levezetésem, de hát ez van. Nem kell beszopni mindent, ami faszra hajaz. Egy lépés hátra, és tessék lássék, ne csak nézzék.

@directress79: Nem kell magázódni. Azért rukkoltam elő a helyesírással, (belátom övön aluli volt magamhoz képest) mert ugye frappánsan be lett abszolválva az általános 2. osztály, no meg az értelmező olvasás. Azért az ilyen csípi a szemet, facsarja az orrot rendesen, mikor intellektushoz köt valaki, valamit, holott saját magának, többször kéne köszönni, barátkozni a szóban forgó értelmező képességgel, tán átvenni az általános másodikos tananyagot.

„az értelmesebbje meg rájön,hogy nagyon oda kell figyelni kit alkalmaz az ember...”
Ezt idéztem tőled! A gondolkodást is, iskolában lehet megalapozni, teccik vágni?
Egyébként feladom. Nem mozgunk egy kvadránsban, hiába is. Ami azért megnyugtat.

Pincsi666 2013.10.13. 18:43:16

Kedves Dr Teleki Tibor Ákos!
Aki a személyi igazolványa szerint nem is Dr és még nem is Ákos,simán csak Teleki Tibor!2 hét után a fülem hallatára könyörögtél a "túlsúlyos"főnöködnek hogy ne tegye ki a szűröd.Te aki "vérprofinak"nevezted magad,fingod sincs arról még mindig mit jelent az üdülési jog szervíz!Mielőtt bárkit pocskondiázol tanulj meg fürdeni!A csapatépítőn pedig nem igazán láttalak beszélgetni az értékesítőkkel!Ameddig a cégnél voltál tudtad nyalni a főnököd seggét.Nagyon okos embernek tartod magad pedig nagyon hülye vagy!Másokra mentél panaszkodni hogy "bunkón"viselkednek veled!Olyan vagy mint egy gyerek akinek elvették a játékát!Szánalmas vagy!!!!!!!

Pincsi666 2013.10.13. 18:55:42

Abban igazad van hogy majdnem lehúztál "fél évet a cégnél".A 2 hónap az majdnem fél év!!!!!!!!

directress79 2013.10.13. 19:03:33

@YoZan Ace: Köszönöm a hozzászólását.Érdekes volt. Az Én szemem is csípi itt egy s más...mégpedig olyan dolgok, amiket nem az iskolában tanultam, hanem az életben...Nem fogom kielemezni és lemenni a 4 éves gyerek szintjére, hogy megértse a miérteket,s a sort, melyet bemásolt tőlem.. jobb ha nem szól bele abba, amihez nem tud értelmeset hozzá tenni. Megértem ha okos akar lenni, mert ennyit nyújt Önnek az élet, hogy ITT okoskodjon, de megkérem ha valamiben nem tájékozott, inkább ne szóljon hozzá, mert nem illetékes.Igen, szerencsére nem vagyunk egy Kvadránsban.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.13. 20:41:53

@directress79: Csak kevereg a szar, meg a fos, egymás hegyén-hátán. Pelenka cserére érett a dolog, úgy látom. Iskola csak megalapozza a gondolkodását a jóravaló egyéneknek. Evvel nem helyeztem a halmazon kívülre, nem elemmé téve azt, hogy csak ott kaphat ilyen finom nedűt az ember fia, lánya. Viszont, ha neked az csípi a szemed, hogy az élet tanított egy s mást, akkor tényleg hülye vagy. Elemzéshez meg semmiképpen ne nyúlj, mert fasz se tudja mi lesz abból, tán még te sem. Mehet a fröccs, emellé, és dúdoljuk, együtt hogy:
„jobb ha nem szól bele abba, amihez nem tud értelmeset hozzá tenni. Megértem ha okos akar lenni, mert ennyit nyújt Önnek az élet, hogy ITT okoskodjon, de megkérem ha valamiben nem tájékozott, inkább ne szóljon hozzá, mert nem illetékes.”
Mivel ma jó napom van, így engedélyt kérek, kapok(?), adat egyeztetés, engedély megadva, felszállok, ahol a madár se rója bánatát, se lélegzik, és életképtelen volna, azaz az igazgatói magasságokba. Nyelvezetére fel, természetesen.
Én, mint kívülálló elolvastam a posztot (Ákiboy rulez!). Fenntartással kezelek mindent, de kijár a fifti-fifti, mindenkinek. Természetesen jött hozzá adalékanyag. A cég hű és szorgos, jóravaló komment-katonák alakzatában. Ákiboy hazudgál vagy sem, az most nem mérvadó. Ákiboy, ott baszta el, hogy ha igaz legendája során, a szükséges lépéseket nem tolta le. Ide írt (Wow). Az már inkább, érdekes, hogy a cég részéről, bérkomment-csicskák (persze az is lehet, hogy egy nem szívlelője többlet nickkel, igazságoszt, de az is lehet, hogy mikor itt sem vagyok, és még is, ide írok, tudtomon kívül, és a tudatalattim másik asztrális síkon nem szerette Ákiboyt), nem is torinói lepelbe burkoltan, visszadobálva a fekálit, védik magukat, és tudatják az általuk igazát. Na, ilyet profi cég nem tesz, maximum gondol. Meg nem ilyen genny formában. Sóbert Norbi megvan? Tessék tanulni tőle (posztgyilkosság téren), vagy az élettől még többet. Furcsaság, hogy még mindig itt dualdialogizálok (ebben a posztban) ...

directress79 2013.10.13. 20:48:54

@YoZan Ace: Na most végre szívemből szólt!!

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.13. 21:08:35

@directress79: Örvendetes, ha egy téglát odarakhattam, az élettől szerzett nagy gondolkodásos masszív faladba.

ROTFL Manó 2013.10.14. 00:50:17

Ó, hogy rohadna meg papírzsákban Ákos/Tibor meg a cég itt kommentelő, egymásnak üzengető alkalmazottja is! Ez a MI játszóterünk! Ilyenkor sajnálom, hogy bezárt az OPNI.

opati666 2013.10.14. 08:15:30

Sátánka1
Sátánka1 0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2013.10.12. óta tag.

Pincsi666
Pincsi666 0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2013.10.13. óta tag.

Dr.Balázsy
Dr.Balázsy 0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2013.10.13. óta tag.

Mindegymi
Mindegymi 0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2013.10.12. óta tag.

Nem is átlátszó, hogy négy frissen regisztrált felhasználó ennyire támadja a posztolót és védi közben a céget. Mindamellett az egyik kollégámnak volt szerencséje ehhez a bagázshoz, így akármennyire próbáljátok védeni magatokat én minden szavát elhiszem. Amit csináltok az egészen egyszerűen csalás.

Sátánka1 2013.10.14. 09:47:26

ROTFL Manó! Neked is ugyan ilyen szépeket kívánok.

szekertabor · provo.blog.hu 2013.10.14. 09:53:33

A helyzet régen megérett arra, hogy az üdülési jog kapcsán az ügyészség lépjen, és lesitteljék a fő csalókat. Kimondottan életszerű a poszt, gratulálok az írójának. Nem elég, hogy az üdülési jogokkal üzérkedők tönkreteszik az áldozataikat, hanem még egy másik bűnöző banda is kirabolja őket.
Ugyanaz a helyzet, mint a vásárlói csoportoknál. 25 éve működik ez a törvényes csalás, amivel hiszékeny, kiszolgáltatott embereket csőbe húznak. A törvényhozók pedig csak most kezdenek észbe kapni.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.14. 10:08:29

Csupán érdeklődnék.
Mennyibe kerül arrafelé egy keveset futott, garázsban tartott, nem dohányzó, szép, megtermett, gondosan felépített, karbantartott, fajtatiszta üdülési jog címszóval kivitelezett átbaszás?

Kipper 2013.10.14. 10:52:29

Hmmm... Akos/Tibor es a fonokasszony, valamint az osszes alkalmazott nyelhasznalata es helyesirasa feltuno hasonlosagot mutat. Nem egy ember tollabol szarmazik ez a sok velos gondolat?

directress79 2013.10.14. 13:12:02

@opati666: Engem kifelejtettél, pedig én állítólag csak emiatt regisztráltam:)

directress79 2013.10.14. 13:12:50

@Kipper: Másokért nem vállalok felelősséget...

opati666 2013.10.14. 13:40:00

@directress79: Ez esetben ügyes jövőbelátó vagy. Már tavaly júliusban tudtad, hogy itt akarsz hozzászólni... Bár, a fene se tudja...

directress79 2013.10.14. 13:47:52

@opati666: Így van...:) érdekes ugye??

directress79 2013.10.14. 18:23:07

@klarky: Tetszik a hozzászólás:)

Jegkoko 2013.10.14. 19:56:35

Engem is egyszer megtaláltak a neten a hasonló trollok egy cégtől ahol dolgoztam kemény 2 napot 1x próba munka címszóval második alkalommal pedig egy munkaerő kölcsönző cég álltal.Olyat irtak, hogy én loptam onnan és ez miatt kirugtak egy embert mert azt hitték, hogy ő volt, de én meg fel leszek jelentve.Ez kb olyan 5 éve volt

harley11 2013.10.15. 22:24:52

Hah, én is dolgoztam üdülési jogokkal foglalkozó cégnél, és erről a Teréz körútiról is hallottam nem éppen szépeket!

Ha egy tanácsot elfogad bárki:

Soha, senki, semmit ne fizessen előre!

'Éccakát!

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2015.02.28. 21:15:29

Végig olvasva ezt a posztot / kommenteket!
És Ákos barátunk legújabb "agymenését":
homar.blog.hu/2015/02/28/alberlet-horror_csepel_szelen

Röviden a véleményem:
Ez az üdülési jog eladós cég egy lehúzós banda! Bár nem konkrétan az, úgy összességében az össze! (egyáltalán ki az a hülye, aki ilyet vesz, de komolyan)
De Ákos sem egy szent és egy munka/életképtelen barom!

Szóval oda-vissza mind2fél!

Balek 1 2016.01.14. 12:02:44

A TIMESHARE MARKET INC KFT egy inkorrekt rabló banda!!! Senki ne kössön velük szerződést, mert soha többet nem fogja látni a pénzét!
Engem is lehúztak 240.000ft-tal. Természetesen a megbeszélt határidőig nem adják el az üdülési jogot, nem veszik fel a telefont( szinte elérhetetlenek) a felvett pénzt nem adják vissza!
Vigyázzatok!!!!
Balek 1

oregbeatsuhanc 2016.04.08. 11:22:02

A GVH több fogyasztóvédelmi eljárás során több 10 millióra bünteti az ilyen cégeket, de ez csak aprópénz a havi átlag 100 millás bevételhez képest. A Club Holiday pl. a Délibáb utcában működött még 2009 ben, azóta onnan, ha nem tévedek a Teréz krt.-ra költöztek.

"Igen, jóhogy, naná, hogy eladjuk az üdülési jogát! Persze! Simán!"

Ez szó szerint így igaz, ezt hazudta nekem is egy műkörmös ribanc a cég nevében. (erről hangfelvétellel rendelkezem!) A 99% -os elégedettség a cég szekértolójának ordas nagy hazugsága, mert ezreket vágtak át, és akik használják az üdülőjogukat egymásnak panaszkodnak a túlzott költségek, és kötöttségek miatt. Az egész buli néhány morális emberi hulladék jó megélhetését szolgálja, olyanokét, akik az anyjukat is eladnák pénzért.
A rendőrség álláspontja szerint amit művelnek megtévesztés, de nem csalás, mert a pénzedért egy eladhatatlan szart kaptál. A szerződéstől ma már 14 napon belül el lehet állni, ha nem adnak tisztességesen kitöltött elállási formanyomtatványt, vagy 14 napon belül pénzt vesznek át, vagy más szabálytalanságot találnak elkövetni, ez 1 év+14 napra hosszabbodik! A szerződést megtévesztésre hivatkozva 1 éven belül bíróságon meg lehet támadni, de ehhez bizonyítékokkal kell rendelkezni! A szerződést nekünk 2 napja sikerült végre a Törvényszéken megsemmisíttetni, és az eredeti állapotot visszaállíttatni. Ez egy hosszadalmas, de nem lehetetlen eljárás volt, ami ráadásul most már precedens értékű, mivel a keresetet a jó erkölcsbe ütközésre alapoztuk. Az igazi megoldás ennek a vállalkozás szabadságával visszaélő, csalásra alapított kártékony vállalkozásformának a betiltása lenne.

GOLAZ111 2017.12.09. 14:57:46

Történt valami változás?
süti beállítások módosítása