Tékozló Homár

Így bánt a Penny Market egy pénztárosával

2013.11.05. 11:05 | jackyll | komment

Naiv alkalmazottnak nem jött be a kasszázás a Penny Marketben, mert még vizelni is alig tudott kimenni, nemhogy enni/inni. Rugalmas munkaidő, nyilvános alázások, és még beválthatatlan kuponokat is kapott tőlük juttatásként:

Saját tapasztalatimat szeretném megosztani Önökkel a Penny Markettel kapcsolatban. Nagyon örültem amikor felhívtak a Penny-ből, hogy sikeres volt az állásinterjú és hogy felvettek. Első nap elmondták, hogy ez egy családias környezet, ha valami problémám van, akkor azt meglehet beszélni, bármikor lehet enni, inni stb. Sajnos már a 3. nap rájöttem, hogy ez nem igaz.

Eladó-pénztáros pozícióba vettek fel, ennek ellenére fél éven keresztül csak a kasszában álltam. Egyébként ezzel nem is lett volna semmi gond, csakhogy amit az elején elmondtak, az a sok szép mese, az nem volt igaz. Minden egyes alkalommal amikor bementem dolgozni, megkérdeztem, hogy mi a feladatom, rendszeresen a kasszába lettem küldve. Onnan pedig csak akkor jöhettem ki amikor lejárt a 6órás műszakom. Ami néha 8 vagy esetleg 10óra volt.

Nagyon ritkán tudtam pl. mosdóba menni. Néha már majdnem elsírtam magam. Arról nem is beszélve, hogy enni-inni egyáltalán nem tudtam. Mindenhol megengedik, hogy a kasszásnál legyen legalább egy fél liter víz, amit fogyaszthat, itt nem. Egyszer egy csütörtöki napon (amikor tényleg sokan voltak, mert akció váltás volt), délben megkérdeztem a műszakvezetőt, hogy ki mehetek-e szünetre. (Ami jár, mert azt a fél órát ledolgozom.) Azért délben, mert egyszer egy megbeszélésen elmondták, hogy aki nyitásra jön, az csak délben mehet ki enni, inni, mosdóba. Merthogy ne legyünk már csecsemők, hogy délig nem bírjuk ki. A műszakvezető válasza arra, hogy elmehetek-e szünetre az volt, hogy persze, hogyne a legnagyobb forgalomban, még mit nem. Akkor a forgalom miatt nem mehettem ki, de később sem, mert 13: 30-ig tartott a munkaidőm. Így még egy óra körül sem mehettem szünetre, mondván úgyis mindjárt megyek haza.

Amíg ott dolgoztam nagyon ritkán tudtam azt a fél órát kivenni, ami jár és ledolgozom. Minden nap volt valami amiért a műszakvezető velem kiabált, persze a vásárlók előtt. Amikor pl.: valamiért csöngetnem kellett neki akkor az üzlet végéből ordibált, hogy már megint mi van. Pedig esetleg csak egy áfás számla miatt szóltam neki. Egy idő után már eljutottam, arra a szintre, hogy amikor csöngetnem kellett, görcsberándúlt a gyomrom, mert féltem, hogy megint miket fog majd mondani.

Volt egy olyan nap, amikor még jobban hajtottak minket, mint általában. Egész nap ment a cseszegetés. Ha csöngettem a másik kasszásnak, akkor az volt a baj, ha nem akkor meg az. Már nagyon vártam, hogy vége legyen a műszaknak. Olyan gyorsan dolgoztam, ahogy csak tudtam. Pörgött a kezem a kasszában, nehogy rossz legyen a szkennelési rátám, mert akkor írásbeli figyelmeztetést kapok. Az egyik kártyás fizetésnél volt valami hiba, mert a banki terminál kiadta a két bankos papírt, de a rendes blokk nem jött ki. Így mivel még nem találkoztam ilyennel, csöngettem a műszakvezetőnek. Mondanom sem kell, hogy úgy beszélt velem, mint a kutyával.

Elmondta, hogy üssem ki azt az összeget készpénzes fizetésre és akkor megoldódik a probléma. Megcsináltam. Az én bankos papíromra ráírtam, hogy Kp és eltettem. Műszak végén,amikor számolták a kazettámat, 1395Ft hiány jött ki. Sajnos azzal, hogy egész nap ment a cseszegetés, meg hogy gyorsan-gyorsan kell dolgozni, ez lett az eredménye. Legalábbis akkor azt hittem, hogy azért volt hiányom. Befizettem majd hazamentem. Két órával később eszembe jutott az a vásárló akinél a kártyás fizetéssel valami probléma volt. Minő meglepő pont annyi volt a kártyás fizetés, amennyi nekem hiányban kijött. Felhívtam a műszakvezetőt aki leszámolta a kazettámat és elmondtam neki, hogy mi történt és így akkor nincs hiányom, mert a vásárló kifizette az összeget, csak én készpénzre ütöttem ki, így kérem vissza a pénzem. Azt mondta, hogy akkor kellett volna szólni amikor elszámolt, mert így utólag nem lehet semmit sem tenni. Akkor kellett volna írni egy jegyzőkönyvet, de sajnos így utólag nem lehet. Tehát így jártam. Igen elismerem, hogy hibáztam, nem szóltam akkor, de annyira elegem volt már mindenből, hogy ez az eset kiment a fejemből. Hiába jártattam a számat, mondtam a magam igazát, nem kaptam vissza a pénzem. Pedig még az én bankos papíromra ráírtam, hogy Kp., tehát meglehet nézni, hogy tényleg így volt és nincs hiányom. Így a Penny kétszer kapta meg azt az összeget. Egy idő múlva elfogadtam azt a tényt, hogy nem kapom vissza a pénzem. Ha nagyobb összegről lett volna szó (mert előfordulhatott volna az, hogy nem 1395 Ft, hanem 10.000 Ft.), akkor valószínű, hogy jobban kiállok a magam igazáért.

Pár nappal később egy másik probléma adódott. Közölték velem, hogy olyan étkezési jeggyel fizettek nálam, amit mi már nem fogadunk el. Hozzáteszem, senki egy árva szót sem szólt, hogy figyeljek oda, mert van olyan utalvány amit nem vehetek el. Én amikor elvettem az utalványt természetesen megnéztem a lejárati dátumát, és nem volt vele semmi gond. Azt mondták, hogy levonják a fizetésemből de megkapom majd az utalvány és majd én elköltöm. Tehát nem ér engem semmilyen anyagi kár. Húzták vonták az egészet, csak nem kaptam meg. Aztán egyik nap, csak összehozták, elkészült a jegyzőkönyv, hogy 5000ft hiányom volt és majd a fizetésemből levonják. Majd megkaptam az utalványt. Ahogy hazaértem megnéztem az interneten, hogy hol lehet beváltani. Amit találtam, sajnos nem az volt amire számítottam. Kiderült, hogy ezt a fajta utalványt 2013. június óta sehol sem fogadják el. Hiába van az rajta, hogy 2013.12.31.- ig érvényes. Kivonták a forgalomból.

A Penny-ben elfelejtettek tájékoztatni erről. Sajnos mielőtt rájöttem volna, hogy nem tudom felhasználni és ráadásul majd a fizetésemből még le is vonják azt az összeget, kirúgtak. Mivel 3 írásbeli figyelmeztetést összegyűjtöttem ezért ez lett. A figyelmeztetéseket a próbavásárlók miatt kaptam. Egyébként így utólag rájöttem arra, hogy direkt küldték rám őket. Mindig volt valami amit állítólag nem vettem észre. Egyébként nem tartom helyesnek azt az eljárást amit csináltak amikor kiderül, hogy aki fizetett az próbavásárló. A jegyzőkönyv az úgy készül el, hogy én nem vagyok ott. Szerintem az lenne a korrekt, hogy amikor "felfedi" magát a vásárló, akkor előttem pakolja ki a kocsi tartalmát, előttem írja meg a jegyzőkönyvet. De nem. A Penny-ben nem így működik. Elviszik a kocsit az irodába, ülnek rajta 20 percet, addig a műszakvezető össze-vissza rohangál. Nincs üldözési mániám, de biztos vagyok benne, hogy az egyik esetnél utólag raktak a kocsiba egy Royal vodkát. Hiszen amikor eltolták a kocsit, akkor nem láttam benne. Amikor meg behívtak akkor meg messziről kiszúrtam.

Most már annyira egyértelmű, hogy el akartak távolítani onnan. Sikerült nekik. Egyik nap műszak végén behívtak az irodába és szembesítettek a tényekkel. A Royal vodkás esetet hozták fel. Azt mondták, hogy ha a blokkeltérésem meghaladja az 1000 Ft-ot, akkor az azonnal kirúgással jár, és mivel a Royal vodka 1800 Ft, így sajnos már nem hajlandóak velem tovább dolgozni. De választási lehetőségem van. Vagy közös megegyezéssel távozom vagy pedig olyan felmondólevelet írnak, amivel sehova sem fognak felvenni. Sajnos abban a percben arra gondoltam, hogy jó, hát legyen a közös megegyezés. Nagyon megbántam, mert így nem tudom megtámadni a Penny-t, pedig annyi igazságtalanság történik ott. Ha  egy kicsit is talpraesettebb lennék, akkor elmondtam volna a véleményemet a műszakvezetőnek, meg a főnöknek. Ebben a Penny-ben úgy bánnak a dolgozókkal mint a kutyával. Egyáltalán nem sajnálom, hogy eljöttem onnan. Egy dolgot talán, hogy nem úgy ahogy én akartam.

Üdvözlettel:
Egy volt dolgozó

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

temperepempe 2013.11.05. 11:20:35

Gondolkodtam, hogy ez miért Homár poszt, de asszem rájöttem: A fejlécen ugye az van: "fogyassz, herdálj, szenvedj". Na ez a szenvedj kategóriába tartozik.

killerkaller 2013.11.05. 11:23:19

"Ha egy kicsit is talpraesettebb lennék, akkor elmondtam volna a véleményemet a műszakvezetőnek,....."

Sajnálatos, de legalább őszinte. A mondás szerint azt a lovat ütik, amelyik húz.

Pécsi bölcsész 2013.11.05. 11:26:58

Nem kell odamenni dolgozni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.05. 11:30:07

" ez egy családias környezet, ha valami problémám van, akkor azt meglehet beszélni, bármikor lehet enni, inni stb. Sajnos már a 3. nap rájöttem, hogy ez nem igaz."
Na ha így kezdik, akkor rutinos melós már helyből tudja, hogy folyamatos baszogatás, és terror jön :D

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.11.05. 11:41:05

Szerintem a munkaképes lakosság nagy része az ilyenek miatt megy inkább külföldre dolgozni.

Manyecska 2013.11.05. 11:43:07

@ColT: ja...nálunk is nagy a fluktuáció a itteniben egy ideje.. Amikor diákmunkán vótam eladó /nem én/ a Flóriánban...nem ülhettünk le napközben egész nap! kánikulában isteni volt /10-7-ig/ annyja p..csáját az ottani biztiőrnek, 89-be'!!:P Rohadjon rá a műanyag lakat az ilyenekre.

Manyecska 2013.11.05. 11:45:03

@ColT: mint a galambok, hol az egyik repül hol a másik..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.05. 11:45:11

@Rocco az erdei állat: Valami ilyesmi.

De mondjuk ha ennyire szarul bántak vele, akkor a postoló egy munkaügyi ellenőrzésel kellett volna, hogy visszamenjen, amúgy is akad kamera a kasszáknál, azon pl. látszhat, hogy nem ment ki szünetre...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.05. 12:00:14

Emberileg együttérzek a posztolóval, de ez egy kibaszott csecsemő (buta). Ez picikét felbasz. Na inkább főzőcske. Az megnyugtat. Újrafőzött teszkós párizsi főzött ROM feltéttel, csodálatos! (Valaki közölje kérem mi történik a poszt utolsó kétharmadában).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.05. 12:03:45

@Kellemes Zérókomponista: nem lehet mindenki talpraesett és mindennel megbírkózni tudó emberi egyed, az erre való képesség az nem szerzett dolog hanem vagy van vagy nincs.

Darth Revan 2013.11.05. 12:04:54

ez inkabb munkahelyi terror, mint homar

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.05. 12:07:58

Én tudom és megértem. Még át is érzem. Nem ezzel van a bajom! Hanem a görcsbe rándúlokkal. Mindegy. Ha tanult belőle (nem minden igaz, amit szép szóval elmébe rágnak), már jó. Ha nem...

Manyecska 2013.11.05. 12:14:46

@Kellemes Zérókomponista: ez igaz. Lehet megalkuvó szeméJiség. Nem volt ott egy kurva asztal amire rácsaphatott volna párszor..csak a hecc kedvéért..:P,..???:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.11.05. 12:19:23

SAjnálom azokat az embereket, akik olyan főnököt fognak ki, aki megrészegül a pozíciójában, és úgy gondolja, hogy ő a világ ura, és ő bármit megtehet.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.05. 12:20:05

@Rocco az erdei állat: bár nem így megy, de üzletvezetőnek bárdot kellett volna baszni a gyomrához.InReálLájf is tanúlya voltam ilyen vásárlók előtti minősíthetetlen hangnemnek. Bár az Spárban vólt. Ez a része nagyon nem jól van. Az a szar, hogy aki ilyen kis nyuszi, azon mindig ki van töltve akár a gyerekkori sérelmekig is visszamenően minden. Nem egyedi eset a mi országunk. Globally jellemet és intelligenciát kőne emelni. Talán a Nagy Rezgésszámemelés Angyjalok által vagy illyesmi. Mi mint tudjuk Már NemSoká Itt Van! A Remény tehát él! Elkanyarodtam. De az ilyen szarság úgy is feloldhatatlan akármit kesergünk vagy szántunk (with eke) rá! Úgyhogy mindegy. Csak azért nem fogok együttérző kőzhelyeket ontani, hogy ne szóljanak meg. Magamba együttérzek ezzel az egyszerű párával, a világot meg nem ez a blog fogja meg vál. Tani. Sőt, semmi és senki nem fogja, megsúgom. Gyanúsan nagy a kuss, ugye már az újposztba írtok?:D

killerkaller 2013.11.05. 12:33:38

@Kellemes Zérókomponista: "Gyanúsan nagy a kuss, ugye már az újposztba írtok?:D"

Ááá nem, csak gondolkodóba estünk.

Manyecska 2013.11.05. 12:54:34

@Kellemes Zérókomponista: de most mér kell idegbetegnek lenni azér mer üzletvezető??:XD bár igaz eccer a párom is b..xta be úgy az ajtót /munkahely/ hogy majd kiszakadt tokostul:DD :(

herk 2013.11.05. 13:09:36

"A műszakvezető válasza arra, hogy elmehetek-e szünetre az volt, hogy persze, hogyne a legnagyobb forgalomban, még mit nem"
Van az a pont, amikor ki kell állnod magadért. Délben kasszazárás és kimész. Aztán lesz ami lesz. Látod, hagytad, hogy kiabáljanak, megalázzanak, mégis kirúgtak.
Nem lett volna jobb, ha emelt fővel távozol?
Amikor először beszél veled úgy, ami nem tetszik, szólnod kell neki. Ha nagy nyilvánosság előtt, akkor ott. Pl azt, hogy anyám nem beszél igy velem, úgyhogy te se tedd, és ezt csak egyszer tűröd el következmények nélkül.

Ami az irásbeli figyelmeztetéseket illet, nem muszáj egyetérteni vele, ha jól tudom, mert pl nem úgy történtek a dolgok, mint ahogy le van irva.

Igazából ha te nem állsz ki magadért, akkor senki nem teszi.
Ha hagyod hogy egy kicsit belédrúgjanak, utána egyre nagyobbat fognak. De ha már az elején a helyére teszed a dolgot 2 dolog történhet. Vagy azonnal elbocsájtanak még próbaidőn, vagy nem és akkor lesz ott tiszteleted.

Tudom, ha 3 gyereket kell eltartani a fizuból,akkor nehéz helyzetben vagy, főleg, ha semmi barátod, ismerősöd nincs, aki beszélne a főnökkel, hogy még egy ilyen megjegyzés és megpödröd a bajszát..

Martinicske 2013.11.05. 13:44:30

Azért nem mindenki tud nap mint nap asztalt csapkodni a munkahelyi jogaiért. Vagy tudna éppen, de nem teheti. Ettől függetlenül még a legszerényebb nyuszit is el kellene engedni wc -re nem?

Szerintem ezt a fajta bánásmódot a magyarországi viszonyok nem indokolják.

FDToth 2013.11.05. 14:05:49

Egy dolog a bánásmód és egy dolog h a dolgozó mit enged meg magával szemben. Tudom h indoklás nélkül simán kitesznek akárhonnan, így sokszor elég nagy hátrányban van a munkavállaló, de azért vannak határok!
Ha így bánnak egy emberrel, akkor bizonyítékot kell erről szerezni (pl. hangfelvétel) és és felnyomni a munkáltatót!
Ha mindenki meghunyászkodik és tűri h zsarnok, fölényeskedő munkáltató kvázi rabszolgaként bánjon vele, akkor nem lesz itthon jobb a helyzet e téren!

Manyecska 2013.11.05. 14:36:53

Hát ez az jönnek a pökhendi ótvar szöveggel: "10 jelentkező is van az utcán" de mondjuk abból általában 7 nem is akar dolgozni,...sza jó lenne visszavenni a tempóból!!:)

opati666 2013.11.05. 15:33:11

Sajnos sok munkavállaló nagyon kiszolgáltatott és/vagy nem ismeri a jogait. A posztoló halmozottan amatőr helyzetű.... Ott, akkor kellett volna kiállni a jogaidért, amikor elszenvedted a jogsértést. Utólag már mindegy. A történeted legfeljebb másoknak szolgálhat okulásul, meg remélhetőleg magadnak, hogy ha legközelebb hasonló helyzetbe kerülsz, akkor tudd, hogy mit kell tenned.

Késapati Tamás 2013.11.05. 15:44:18

A helyedben a műszakvezető autóját éjszaka 3:30 tájékán büntetném, a téged ért fájdalmak miatt.

cobre 2013.11.05. 16:13:55

Nyuszika vagy.
Mivel a legtöbb munkaadó olyan, mit amit leírtál, amíg nem tanulsz meg kiállni magadért, semmi sem fog változni.

cz80 2013.11.05. 17:12:25

egy nőnek a hónap bizonyos napjain ki kell menni, ha törik ha szakad, mert azt nem lehet visszatartani. szóval ha a történet igaz, márpedig simán elhiszem, hogy az, akkor ez elég durva...

micsoda? 2013.11.05. 18:36:15

Nekem eddig mint vásárlónak a Penny jött be legjobban. Kivétel még az Aldi. Sem a Spar, sem a Tesco nem tartozik a kedvenceim közé.
Ahova én járok Pennybe, nem várják meg a hosszú sort a pénztárnál, szól a csengő, és már jön is a másik pénztáros.
Azért az humoros elképzelés, hogy adnak vizet, de nem lehet kimenni wc- re.
Szerintem üzlete válogatja, de ez velem nem fordulhatott volna elő. Persze nem vagyunk egyformák, a műszakvezetőt remélem a Penny kirúgja. Annyit azért a multi is tud, hogy rossz légkör rontja az üzlet menetét.

Denton85 2013.11.05. 19:13:46

Már megint egy ostoba posztoló aki nem áll ki magáért és ezt az "ebben a városban nem kapsz több munkát" szöveget benyeli.

Pedig az írásából elsőre azt hittem értelmes. Tudjátok egy ilyen szar helyen ahol alapból érzem, hogy úgyis el fognak küldeni, tutira megtettem volna mindent, hogy kicsesszek a céggel. A munkaügyi pertől kezdve mindenig.

a,úgy látnátok az aldit. Pörög a keze a pénztárosoknak, nemtom mivel fenyegetik meg őket, de komolyan nekem kellemetlen, hogy fél pillanat alatt kidobnak a pénztár elől, még levegőt se veszek, de már kérdik, hogy KP vagy kártya...

imi60 2013.11.05. 21:06:06

érdekes dolgokat látok-Penny-be és egyéb önkiszolgáló áruházakba miért vesznek fel eladó státuszú dolgozót? van pénztáros meg polctöltögető.
ez mi ? ...szkennelési rátám, mert akkor írásbeli figyelmeztetést kapok....
az tényleg nagy bunkóság de sajnos sok ember nem tudja hogy nem SZABAD megalázni az embereket .Főleg nem mások előtt !!!Még ha magasabb beosztásban van akkor sem !!! Ha valaki ezt nem tartja be akkor az egy nagy bunkó paraszt. Nem tudom, hogy a bolthálózati dolgozókra a mosottagyú manegerek milyen befolyással vannak de sejtem , hogy ott van a probléma.Megvadulnak az ellenőrizetlen hatalmuktól.Előbb utóbb erre rákényszerítik ezt a stílust a boltvezetőkre is. Ez pedig az adott cég vezetésének a bűne , hogy bunkó módon viselkedő embereket meg tűr a hálózatában. Ezek a középvezetők akik nélkül sokkal jobban menne a munka .nem egy magasröptű hozzáértést kívánnak ezek a bolti munkák manapság. Mindössze emberségesnek kellene lenni.De ez ma kis országunkban ritka dolog.

Butters77 2013.11.05. 22:44:50

A helyzet a következő:

Vannak olyan emberek, nem is kevesen, akik akkor, amikor tanulni, művelődni kellett volna, folyton csak a hülyeségekre gondoltak. Diszkóba és szórakozni jártak, tolták a picsájukat faszokhoz, és fordítva, aztán még a szakmunkás vizsga is éppen csak meglett.

Akkor kellett volna erre gondolni. A Magyar Állam minden polgára számára díjmentessé teszi az érettségi és az első diploma megszerzését. De valakinek fontosabb volt kurválkodni meg a menőjenőt játszani, most meg rinyál, hogy neki milyen sanyarú a sorsa. Elmesélem saját történetemet:

Szakmunkás képzőbe jártam. Kereskedelmibe. Egész nyarakat töltöttem a mocskos boltokban, szopattak, leszakadt a hátam a fizikai munkától, stb. Szakmunkás vizsga után azt mondtam magamnak, én ezt nem akarom csinálni, elmegyek érettségizni. Így is lett, volt egy szar eladói munkám, mellette jártam a suliba, végül leérettségiztem. Lett egy irodai munkám, de ott is egy tahó volt a főnök, állni kellett órákat a fénymásoló előtt, görnyedni a számítógépnél. Ismét azt mondtam magamnak, én ezt nem akarom csinálni. Elmentem egyetemre. Megszereztem a diplomát. Most elmentem megint egyetemre, hogy legyen még egy. Most olvasószerkesztőként dolgozom. Üdülőövezeti állás, nincs főnököm, ha nincs munka hereverélek, jól is fizet. Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag árva gyerek vagyok.

Maradhattam volna szakmunkás is. De nem maradtam. Csak akaraterő, szorgalom kérdése. Aki gyenge, lusta az persze, hogy élete végéig Pennyben fog dolgozni.

De akkor ne rinyáljon, hanem fogadja el helyét a társadalomban.

Ez a bajom nekem a prolikkal, semmit nem értek el az életben, még is folyton okoskodnak. De maradjunk annyiban, hogy ezt az országot egyelőre még a 20% értelmiség vezeti, nem pedig az okoskodó prolik. Ez pedig így is fog maradni, még egy jó ideig!

tomcsicsi 2013.11.05. 23:31:24

@Butters77: Neked bejött az élet.. persze a nagy szorgalommal és akaraterővel szerzett diplomád is nagyon kevés ahhoz, hogy a kedves kis irományod ne hemzsegne durva általánosítással- és ellentmondással + végtelen butasággal - már bocs.. a bunkózásod pedig betudom személyiségjegynek.
A posztolónak semmi baja nincs a társadalomban betöltött helyével, amit a végzettségéhez mérten foglal el. Nem akar többet mint emberi bánásmódot, ami minden embert/beteget/dolgozót stb. megillet.
Másrészt egy pénztárosi munkakörben dolgozót prolinak titulálni..?
Nem kevésbé hasznos tagja a társadalomnak, mint aki tűzoltóként-, WC-s néniként-, orvosként- vagy benzinkutasként (és még sorolhatnám) dolgozik. Gondolom Te is jársz boltba.. néha rád jön a szükség.. kigyulladhat a bekeretezett diplomád a falon.. talán a fogad is fájt már stb. Te értelmiségi..

Butters77 2013.11.05. 23:45:02

@tomcsicsi: Megjött az első proli, aki magáraismert, és igazolja a "proli mindig csak okoskodik" elméletemet. Savanyú a szőlő.

karnak 2013.11.06. 01:16:24

@Butters77: seems legit az egesz:)

a dijmentes diplomaval ami mindenki szamara elerheto, az olvasoszerkesztoseggel amihez nem kell semmilyen vegzettseg, es foleg a hozzaallassal miszerint mindenki legyen diplomas vallakozo, de pl a kukat ne vigye el a haz elol senki, vagy a kozertben se kell elado, meg takarito se, mert ezek megoldodnak am maguktol.

ha a sztorid igaz az meg rosszabb mintha nem, mert akkor nagy baj van az emberek fejeben es az oktatassal, es 2. keruleti jogaszkent mondom mielott leprolizol feleslegesen, bar egyaltalan nem erdekel mit gondolsz, ne faraszd magad, inkabb talalj ki jobb sztorit, vagy valami.

Maliali 2013.11.06. 02:13:11

A posztoló egy életképtelen szerencsétlen emberfaj. Az ilyenek remélem egyszer kihalnak. Vicc nélkül.
Eladói tapasztalattal (húúúhhaaaa) köcsög fönőkkel ez a véleményem a sztoriról:

1, Kuponok ki vannak plakátolva körénk,jól láthatóan át van húzva, lekaparva, ami már érvénytelen. Plusz ha már eladó vagy, illik utánanézni a kisfüzetben, v irodában utána kérdezni, főleg ha új vagy
2, Ha a bkártyás fizetés kp-ra volt beütve, FÉLRERAKOM A SZELVÉNYT, nem pedig bele a többibe -gyökér-
3, Szünetre meg mindig ki lehet menni, más kérdés, h nem kapsz fél órát, csak fel kell állni, és szépen beblattyogni.
4, vásárlók előtti alázás: jogos? nem jogos? ha nem, akkor helyrerakom, veszteni nem vesztek, ha már addig is csesztettek

A posztoló volt a hülye,h hagyta magát kicsinálni, remélhetőleg máskor határozottabb lesz.

Maliali 2013.11.06. 02:15:57

ezen a kp-ra könyvelésre bkártya helyett, még mindig ki vagyok akadva... Ekkora gyökereket, miért nem rakta félre?

épaetekmogyoo 2013.11.06. 08:19:17

@Butters77: és vajon egy felkapaszkodott proli mire képes egy talmi elismerésért?

Elég szánalmas az, ha csak úgy tudod a saját seggedet nyalni, hogy közben valakit alázol.
Aki valóban értelmiségi, annak nincs szüksége arra, hogy másokat megtaposva és a hátukra állva akarjon kitűnni, ez ugyanis a tehetség súlyos hiányára utal.

épaetekmogyoo 2013.11.06. 08:20:50

@Maliali: ügyesen megfogtad a poszt lényegét! :D

Taníccs minket Mester! :)))

01234567 2013.11.06. 08:22:10

Erős szakszervezetek kellenének, munkahelyek, és a dolgozó oldalán álló munkatörvénykönyv. Szakszervezet nincs, munkahely nincs, a munkatörvénykönyv pedig a munkaadóknak kedvez egyoldalúan, amolyan "Rabszolgatartás a "demokráciában" 2.0".
Marad a lázadás, de az még 10-15 év, addig olvassatok "JobAngel"-t ott kurva sok hasznos tanács van, érdemes megfogadni. Sajnos engem kitiltottak onnan, életemben először, de ezért köszönettel tartozom. :)

MCTY 2013.11.06. 08:41:20

@Butters77 Na idefigyelj te szerencsétlen magad értelmiséginek mondott barom!!! Nekem nincs diplomám olyan "utcanevelt style vagyok" DE az ilyen értelmiségieket ugy baszom szájba hogy azt sem tudja kitöl kapta!!!! A kurva anyád!!! Amikor bemész a boltba akkor a proli szolgál ki te szerencsétlen fasszopo geci!!! Nagyon szeretnélek megtalálni és jól szájba verdesni egy kicsikét csak!!! És most jöhetsz a jajj de primitiv vagyok style-al!!! Amugy mid van kisköcsög??? Nekem csak sikerült egy A6-ost összebizniszelni , meg egy saját házat a kertvárosban és még diplomám sincs!!!! De nem is alázom meg a pénztárost meg az árufeltöltöt , ja lehet hogy azért mert van egy pár boltom.....te értelmiségi fasz!!!

MCTY 2013.11.06. 08:46:00

@Butters77: És ha egy kis agyad lenne tudnád hogy ezt az országot már nagyon rég nem a te kis köcsög réteged vezeti, söt sohasem vezette!!!!Ja és gyere azzal hogy huuu te nö vagy mert ha az vagy akkor jöhetsz pörögni a street-re , nagyon sok értelmiségi pályatársad kötött már ki ott!!!! Csak gyakorloj hogy szaxi 3500 sima 4000 naturfrancia meg egy 8-as és akkor jol megfogjuk érteni egymást!!! Ja megaláztalak bocsesz....:D csak olyan voltam amilyen te az általad elnevezett prolikkal , szerintem takarodj el ebböl az országbol jo messzire mételyböl van épp elég , nincs többre szükség!!!

imi60 2013.11.06. 09:24:10

Butters77-attól , hogy valaki elvégez-állítólag - 2 egyetemet attól még ne kell bunkónak lenni.De ezt nem tanítják a magas iskolában. Így maradhattál annak. Légy büszke magadra.És ne hirdesd magadról, hogy milyen végzettséged van mert csak az egyetemet végzetteket alázod azzal.

Mérgező Hulladék 2013.11.06. 09:43:15

@Butters77: Remélem, dolgozik melletted valaki, aki kijavítja a helyesírási hibákat is.
Ha valóban értelmiségiek (és nem felkapaszkodott, diplomájuktól és szellemi munkakörüktől magukat annak tartó "prolik") vezetnék az országot, talán nem itt tartanánk. Persze nehéz megtalálni, kiszűrni őket, mert a 20% nem az ő arányuk a társadalmon belül, hanem a zárójelben említett csoporté.

pizzaboy 2013.11.06. 11:49:53

@Butters77: a te fajtádból lesznek az ilyen mindenkit lenéző ugri-bugri kis faszparasztok, mint a penny-s műszakvezető?

Manyecska 2013.11.06. 13:45:05

Teccetek volna Leninre hallgatni, ugye??

GatyaPityu 2013.11.06. 14:50:56

Ez a post eredetileg a Munkahely Terror Blognak lett címezve, ugye? :)

Egyébként pedig kereskedelemben, vendéglátóiparban dolgozni ultra sz*pás! Qrva sok meló, élhetetlen munkakörnyezet - de cserébe legalább átlagon aluli a fizetés!

GatyaPityu 2013.11.06. 15:04:39

@Butters77:
Azért nem ártana, ha kicsit visszavennél az arcodból több okból is, és kissé alázatosabb lennél. Hogy miért is?
1./ Ha nincsenek ilyen - ahogy fogalmazol - "szakmunkás prolik", akkor téged sem szolgálna ki senki az üzletekben, vendéglátóhelyeken, nem vinnék el a szemetet a házad elől, és még hosszasan lehetne sorolni azokat a tevékenységeket, amiket a nem diplomások végeznek el pontosan azért, mert amint a te példád is mutatja, a diplomásoknak derogáló lenne.
Mert bizony a termelés, szolgáltatás magától nem megy, főleg ha csak ilyen - saját elmondásod szerint - munkaidőben heverésző vezető beosztású emberek lennének!
2./ Nem tudom, hogy hallottál-e a diplomás munkanélküliségről. Meglepődnél ha tudnád, hogy mennyi felsőfokú végzett dolgozik a végzettségénél sokkal alacsonyabb kvalitást igénylő munkát. (És az most mindegy, hogy mennyire piacképes egy diploma, mert pld. akármennyire is lehet fikázni mondjuk egy bölcsész diplomát, de az biztos, hogy a bölcsész szakon is keményen kellett seggelni, tanulni - vagyis ha megélni nem is tud a végzettségéből egy bölcsész, de az biztos, hogy kellett bizonyos intelligencia a papír megszerzéséhez).
3./ Nem tudom ismered-e a mondást, hogy "Egyszer fenn, egyszer lenn". Senki ne gondolja ma Magyarországon, hogy 100% egzisztenciális biztonságban van! Bárkinek bármikor megszűnhet a munkahelye (talán egy-két kivételtől eltekintve - pld. rendőrök, orvosok, ápolók, tűzoltók, pedagógusok, akikre mindig szükség lesz). Találhatod még te is magad olyan helyzetben, hogy szinte bármit elvállalnál, csakhogy életben maradj és meg tudj élni, mert mondjuk a jelenlegi helyeden feltűnik valakinek, hogy jut időd "heverészésre" munkaidőben és azt gondolja, hogy rád nincs is szükség, mert a munkád egy másik kolléga is el tudná látni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.06. 15:16:38

@Atro: "Senki ne gondolja ma Magyarországon, hogy 100% egzisztenciális biztonságban van! Bárkinek bármikor megszűnhet a munkahelye"

Ha alkalmazott lennék, és megszűnne a munkahelyem, akkor jelentkeznék máshova. Néhány évente úgyis más munkahelyre kell menni, hogy nőjön a fizetés. Ha meg megszűnne az ország, akkor külföldön vállalnék munkát. A titok nyitja, hogy olyan dolgot kell tanulni, ami érdekes, és hasznos munkát lehet a tudással végezni.

Mostani eszemmel közgazdásznak mennék.

2013.11.06. 21:24:58

Az a baj, hogy a postoló nem tette mindjárt a kezdet kezdetén helyére a dolgokat. Valószínűleg már az interjún kiszúrták, hogy gyenge jellem, és hogy vele mindezt meg lehet majd csinálni, azért vették fel pont őt. Az ilyen fajta munkáltatók pontosan erre a típusra vadásznak. Jól kifacsarták, mint egy citromot, és amikor már nem volt rá szükség, szépen visszapottyantották ugyanoda, ahonnan jött. Nem volt vele semmi baj, csak valamiért nem volt rá többé szükség.
Hát így megy ez manapság, ezért lettem én is maszek. A franc fogja magát kiidegelni havi nyócvanér... így nyugi van, és ha a megrendelő okoskodik, akkor elküldöm a konkurrenciához, nem kell nekem a probléma.

Tiborfalvi Tibor 2013.11.07. 03:00:50

Tudtam én, hogy még lejjebb kell görgetni a homáron, behozván a lemaradást hajnal háromkor :D Ekkora irdatlan nagy tahót is ritkán látni!

Répázó 2013.11.07. 08:00:09

Magyar répázza a magyart, mint mindig. Büszkék lehetünk magunkar. A legjobb táptalaja vagyunk a vadkapitalizmusnak és a modernkori rabszolgaságnak. Igazából nem is értem, miért nem választ minket több multicég. Szinte a kínaiakat is megszégyenítjük. Csak szeretnék gratulálni továbbra is az otthon maradtaknak "nemes lelkükért" és "összetartásukért". Ezek miatt hagytuk ott az egészet mi is és mondtuk azt, az utolsó oltsa le a lámpát.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.07. 09:59:07

@Dávid András: "Magyar répázza a magyart"

Ezt kapta feladatul, el kell végeznie a "munkáját". Nehezen hiszem, hogy a tulajdonos nem tud róla. Ha meg tényleg nem tudja, az még nagyobb baj, akkor még sok mindenről nem tud.

Inkább az szánalmas, hogy a dolgozók kifacsarásából akar a tulajdonos profitra szert tenni. A kiskereskedelem nem erről szól.

Répázó 2013.11.07. 15:23:25

@atpijkamo: Én már dolgoztam ilyen cégnél mint vezető. Hogy tisztábban láss, elmondom mi sántít ebben. Általában a fióküzletek vezetőit reggel fogadja egy sor utasítás, hírlevél a változásokról, tudnivalókról. Ezek tartalmazzák többek közt azt is, ha egy utalvány nem elfogadható már. Ezt a vezetőnek kötelessége amúgy a többi, a dolgozókat is érintő utasítással együtt kihírdetni még idejében. Ha nem teszi és benyelnek ilyen utalványokat, akkor azt a vezetőnek kell kinyögnie. Ha nem kapott utasítást, akkor annak aki ezt az infót nem adta le. De semmiképp sem a pénztárosnak.
Kasszahiány: A nap végén a vezető dolga lett volna tudni, hogy POS hiba miatt van hiány. Erre neki is figyelnie kellett, hisz et a napi zárásban fel kell tüntetni.
Ezek mind olyan piszlicsáré dolgok, amik hidd el, nem a Penny utasításai vagy HR megoldásai. Ezek szimpla köcsögségek, amik megvannak az Auchannál, Aldinál, Lidl-nél (ezekről mind tudok, kettőnél dolgoztam, egyiknél meg a párom volt manager, ki is szóródtunk, mert ha nem vagy ilyen gennyes szaralak, akkor nem maradsz meg). Ennek pedig egy oka van, magyarok dolgoznak a vezetésben. Igen vannak olyan cégek, mint pl a Mercedes, ahol a német igazgató is tud a szemétségekről. De az más, ott van egy üzem, arra rálát. De ezek a diszkont vagy hiper üzletek, millió fióküzlettel rendelkeznek, hogy azokban mi folyik, arra nincs rálátása a külföldi tulajnak.
Nálunk is volt, hogy ki akartak valakit rúgni és a magyar területis, a magyar üzletvezető kollégámmal kitalálta, hogy cigit vetetnek egy 18 év alatti, de idősebbnek látszó haverral a kasszásnál. Be is nyelte. No gerinc, no összetartás és no IQ. Kb ez van otthon ezeknél a cégeknél. Ezért sem az Orbán, sem az EU sem pedig a Penny nem okolható. Ez bennetek van, ti vagytok.(tisztelet a kivételnek, ne vedd magadra ha nem érzed magad ilyennek). Ezért élhetetlen az az ország, ti teszitek azzá. Az említett multik, meg egyebek csak látják ezt és élnek a széthúzás adta lehetősséggel. Lehúztam otthon 12 évet itt-ott, tudom mit beszélek. Soha nem megyek vissza, inkább máshova, de vissza nem, dolgozni nem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.07. 15:28:11

@Dávid András: Köszi! Értem.

"hogy azokban mi folyik, arra nincs rálátása a külföldi tulajnak."

Erre mondtam, hogy az mégnagyobb baj.

Répázó 2013.11.07. 15:30:37

@atpijkamo: Amúgy meg nem értem, mit erölködsz. Nézd meg az itt olvasható történeteket. Szállásadók, éttermek, boltok stb.. Mindehol undorító, paraszt hozzállás, gusztustalan megnyilvánulások. Veréssel fenyegetik a vendéget, nem képesek egy pohár vizet adni, elküldik a picsába stb... Tök jól mutatja, hogy a véleményem nem alaptalan az otthoni állapotokról.
Ahelyett, hogy egy pohár szaros bort kiöntene és adna mosolyogva egy másikat, fenyegetőzik stb.. Ez Magyarország. Itt kint is emberek élnek, van bűnözés, szemetelnek az utcán, melózni kell mint a barom stb.. de ha betoppansz valahova, boltba, bárba, bankba, hivatalba, hat méteres nyelvekkel nyaljág a hátsódat. Mert tudják, ők vannak érted és nem te értük. Valami mégis más, élhetőbb. Na ezt kell egyszer érezni és látni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.07. 15:41:46

@Dávid András: "Nézd meg az itt olvasható történeteket."

:)) Nagyrészt sértett kisemberek bosszúja, mert nem kaptak 10 forint engedményt, konkurrencia lejáratása, stb. Itt csak az egyik fél halgattatik meg. Mikor a másik fél szóhoz jut, az mindig árnyalja a képet, és az esetek többségében megfordítja. Én ilyenekkel sehol, soha nem találkozom. Velem udvariasak a boltosok, taxisok, bankosok, pontosan számláz a szolgáltató, a garanciát szó nélkül érvényesítik, sorojjam? Na persze az is igaz, hogy én emberi módon közeledek mindenkihez, milliárdos és árufeltöltő ugyanazt a köszönést kapja.

Répázó 2013.11.07. 16:03:29

@atpijkamo: Nekem viszont voltak ilyenek is, nem is kevés. Allianz lenyúlta fejenként negyed milliónkat stb...
Semmi gond. Nekem már az is sokat számít, hogy itt bemegyek a bankonba lakcímet módosítani és leültetnek, megkínálnak kávéval és 10 percnél többet nem kell várnom. Pedig sima ügyfél vagyok. Odahaza például a legutóbb vártunk fél órát, szólítanak, közlik, hogy az adott kolléga azt nem tudja, hívnak majd soron kívül a másikhoz. Hívtak. Egy óra múlva. A másik, annyit nem tudot a pofáján kinyöngni, hogy elnézést. Ez ennyi, barátom. Semmi több. Millió ilyet tudnék még mondani, az otthon töltött felnőtt életemből még, és amint látom, nem vagyok egyedül ezzel. Sajnálom, ez van. Egyet tehetsz, te magad nem leszel ilyen és próbálod a környezetedet is erre sarkallni. Akkor jobb lesz, egyszer majd talán. Talán. De én már nem kergetek hiú ábrándokat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.07. 16:10:53

@Dávid András: "megkínálnak kávéval és 10 percnél többet nem kell várnom."

Igaz, hogy nem kell várnom semmit, de kávét nem kapok. Te nyertél. :))

Répázó 2013.11.07. 16:12:28

@atpijkamo: De elmesélek egy sztorit, kicsit fényezem magam. Amikor vezető voltam egy ilyen diszkont láncnál, bejött egy nő és venni akart egy kerti bútort. Hiányzott egy csavar belőle, utolsó darab volt, de alkalmi vétel, tényleg megérte. Felhívtam a másik boltot, ott volt egy selejt, amiben ez a csavar meg volt. Mondtam neki, holnap jöjjön. Jött, csavar benne, vitte volna boldogan, de még megkérdezte, honnan szereztem meg hozzá? Mire én: -Átbringáztam munka után a másik boltba és odaadták.
A nő nem hitte el, alig bírta megköszönni.
És ebben nem az a lényeg, hogy én mit tettem, teszik meg ezt mások is, hanem az amit kiváltott. Hogy ilyenre nem számított, mutatta meg már akkor is, hogy otthon ezt elfelejtheted. Mármint a segítőkészséget, kedvességet, lojalitást, a szolgáltatók, kereskedők részéről.
Kereskedelemben dolgoztam nagyrészt, első vonalban. Láttam, halottam, beszélgettem sokat. Amiket itt leírnak, csak a jéghegy csúcsa. Sok vevővel volt személyes kapcsolatom is, mert szerettem velük dumálni, ha időm engedte. Elképesztő sztorikat halottam. Ezeket mind arra használtam fel, hogy én magam okuljak és fejlődjek. De hidd el, ez megy odahaza.

Répázó 2013.11.07. 16:14:14

@atpijkamo: "Igaz, hogy nem kell várnom semmit, de kávét nem kapok. Te nyertél. :)) "

Jó, mondjuk attól a kávétól sem mész a falnak, de a gesztus itt a lényeg! :-D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.07. 16:16:45

@Dávid András: :))

Mondjuk velem is sokszor megtörtént, hogy eladtam valamit, a vevő meg nem tudta, hogy vegye használatba, nekem kellett szájbarágni. El voltak olvadva. (Azért boldogabb vagyok, ha önjárók.)

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.08. 13:56:58

Igaz, egy eladói munkakör nem atomfizika, de a kisfőnökök bunkósága valahogy általános otthon. Én csak vevőként találkoztam párszor olyan helyzettel, hogy rászóltam, a kisfőnökre, aki valami hiba miatt, ordított a vevők előtt az anyjakorabeli pénztárosnővel. Ám a senkiházi mitugrász viselkedése volt a kevésbé felháborító, sokkal inkább az, hogy a sok birka csak állt ott, és bámulta az ingyencirkuszt. A politikusok tennék tönkre az országot? Lóf.szt! Elintézik azt a "nép egyszerű fiai és lányai", aztán meg vannak lepődve, amikor rájuk kerül a sor az udvariatlan, megalázó viselkedés szopóágán.

Kizsákmányolják ADolgozókat 2015.05.23. 11:41:10

A penny-nél az embereket csak kihasználják, de pontosabban, nem is embernek nézik a dolgozókat! Munkaidő betartása egyenlő a nullával, a szerződésben szereplő 2 hónapos túlóra keretet bőven kihasználják. Sőt napi egy, de van mikor másfél óra túlóra van. Kasszából kiszállni keservesen és nagyon kínosan lehet esetleg wc-re elmenni. A szerződésben 8 órás munkáról van szó, de napi szinten egy másfél óra túlóra van. A boltvezető, hajcsár és kizsákmányoló. A területi képviselők nem veszik figyelembe az ottani dolgozóknak a megalázását. Az egész céget munkaügyi bíróságra fogom vinni kivizsgálásra.

Dani Bercsényi 2016.11.17. 16:37:50

Üdvözletem! Egy picike költői túlzást érzek ki az irományból több okból is. Én ugyan még csak 6 éve vagyok a kereskedelemben, nem számítok veteránnak, de azért egy-két dolgot tudok.Amikor ez a kis iromány megjelent, éppen diákmunkás voltam a Penny-nél. Most fogok teljes munkaidőben belépni, és őszintén szólva nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam erre, mert a tapasztalataim azok, hogy a Penny talán a legkorrektebb az összes multi közül.
Ja? Hogy dolgozni kell? Sajnos /vagy nem/ a kereskedelem ilyen, Az áru nem fog magától a polcra mászni, a pénz nem repül be magától a kasszába, és a kosz sem fog csak úgy eltűnni egy varázsütésre. És a legbosszantóbb, hogy ezek a fránya vevők olyan gonoszak, hogy mindent megvesznek. Nem törődnek azzal, hogy most töltötted ki a polcot. Ezt a gonoszságot!
Sajnos 6 év tapasztalatából nekem az jött le, hogy bizonyos embereknek derogál dolgozni, vagy ha tényleg dolgoznak, akkor nem tetszik nekik a munka. Ez a magyar mentalitás. Minél kevesebb munkával minél többet keresni. És ha valakinek nem tetszik az én véleményem, akkor még a szomszéd tehene is megbaszhatja. /pardon/
Tény, hogy bizonyos főnököknek a stílusában van némi kivetnivaló. Sajnos ez is igaz a magyarra, hogy minél magasabb pozícióban van, annál magasbbról ugrik a lelkünkbe.
Viszont egy főnöknek joga van ahhoz, hogy a beosztottait /kollégáit/ olyan munkára ossza be, amilre megítélése szerint az adott ember leginkább képes. Ha ez a kasszázás, akkor a kasszázás. Nyilván a kedves írónk bevált a kasszában, elvégre 5 hónap alatt kétszer csinált kasszaeltérést, amiből az egyik egy egyszerű /szakkifejezéssel/ fizetőeszköz-csere volt.
És itt térnék ki arra a bizonyos bankkártyás konfliktusra. Ismerem a Penny rendszerét. A számítógép bekéri az összes fizetőeszközt, és ezek után állapít meg többletet vagy hiányt. Ha tényleg az történt, hogy a vásárló bankkártyával fizetett és az a pénztárgépben készbénzbe lett beütve, akkor az elszámolásnál a bankban többletnek, míg a készpénzben ugyanennyi hiánynak kell szerepelni, amik ugyebár kiegyenlítik egymást.
Az utalvány kérdésben is érzek némi túlzást. Ebbe nem kívánok jobban belemenni.

El tudom képzelni, hogy a vezető viselkedése kifogásolható volt. Mint említettem sajnos tényleg van ilyen, de ez nem ok arra, hogy ezt az egész cégre, hálózatra kivetítsük. De talán ez az egyetlen pont az egészben amivel egyet értek.
A kereskedelem húzós szakma. Igénybe veszi az embert fizikailag és szellemileg is.
Aki ezt nem bírja, az ne ebben a szektorban keressen munkát.
Tudom, hogy a szükség nagy úr, és az meberek néha örülnek annak is, ha van hol dolgozniuk, de el kell fogadni a tényt, hogy az élet nem habostorta, a megélhetésért sajnos kő keményen meg kell dolgozni.

Papp Tamas 2017.05.12. 13:02:59

Egy jogász egy navos és egy fogyasztóvédő megoldhatja ezeket a problémákat.
süti beállítások módosítása