Tékozló Homár

Az utas fizeti a rosszul kitöltött bérlet cseréjét

2013.11.08. 13:06 | jackyll | komment

Áginak 250 forintjába került, hogy nem nézte meg eléggé a bérletét vásárláskor. Eredmény: egy újabb "hamis bérlet":

Talán érdemes megosztani a néppel, hogy is jártam a BKK-val. Én, a becsületes és előrelátó vásárló megvásároltam havi bérletemet a múlt héten, amelyet november 4-től kértem, hogy állítsanak ki. Csak a nevezett napon, azaz most hétfőn vettem észre, hogy a cetlin NOV.4-NOV3. dátum szerepelt. Szépen kiálltam a 20 perces sort, hogy kijavíttassam az egyértelműen az eladó által elkövetett hibát. A bérlet cseréjéért viszont nekem kellett kifizetnem 250 Ft-ot. Enyhén szólva is igazságtalannak érzem, hogy engem károsítanak meg anyagilag annak ellenére, hogy nem az én hanyagságomnak köszönhető a baki. Írtam nekik panaszlevelet, de természetesen válaszra sem méltattak. Persze tanulság, hogy eztán mindig le kell ellenőrizni a bérletre írt dátumot. Hátha ebből mások is okulnak.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.08. 13:07:27

édesanyucikat üdvözlöm a ravatalon megfelel elsőnek?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.08. 13:07:55

Ez a BKV, de az ország szolgáltatásainak nagy részénél is így működik. Van, aki szerint ez rendben van.

Atörökk 2013.11.08. 13:11:54

Nemzeti bérletboltban ilyen nem fordulhat elő.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2013.11.08. 13:12:41

"annak ellenére, hogy nem az én hanyagságomnak köszönhető a baki"

De, a te hanyagságod. Amikor megvetted, akkor kellett volna megnézni...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.08. 13:14:53

@panaszmuki: szerintem akkor is neki kéne kifizetnie ha azonnal mondja.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.11.08. 13:15:24

Ideöjvök és máris pontszerző hely?

chloe queen 2013.11.08. 13:16:17

@panaszmuki: akkor is kifizetik szerintem vele a 250,- Ft-ot

A MÁV is ezt csinálja....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.08. 13:16:18

@panaszmuki: meg ha a doki a bal helyett a jobb lábadat vágja le, akkor az is a te hibád? nemár.

Manyecska 2013.11.08. 13:20:51

:DD ez egy éves bérlet lett volna, elszúrtad:)

CBF 2013.11.08. 13:21:25

ACAB, ja nem, ide: köcsög BBK

chloe queen 2013.11.08. 13:23:03

@Rocco az erdei állat: jó gondolat, csak az a baj, hogy az máshogy néz ki. :D

Manyecska 2013.11.08. 13:27:15

@chloe queen: ezt bizonyítsa be az ellenőr..:P@atpijkamo: érted, disznók elé gyöngyöt?? tipikus:P..
Amúgy hol lehet kapni olyan kék békávés bérlettokot? jut eszembe biztos békákás lett már azért nem találok másfél éve:O..írószerbótba duplájáért vettem.

Manyecska 2013.11.08. 13:29:35

Mer olyan vékony tokokat adnak mint a szűzhártya..

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.08. 13:30:53

@Rocco az erdei állat: :)) Azt implantátumnak gyártották, csak nem vette át a TB.

Maliali 2013.11.08. 13:40:10

Szerintem rajuk boritottam volna az asztalt. Ki nem fizettem volna.

Manyecska 2013.11.08. 13:44:16

@atpijkamo: !!hanyatlik a szexujális felvilágosítás mer az volt az egyetlen produkció hogy kotont húztak banánra az órán:DD gyerek meg röhögve üvölti az utcán szolid sétánk alkalmával hogy "a Tibi jól felhúzta az egész kotont!!":O:O mondom kösszépen égess még minket:P:DD

Manyecska 2013.11.08. 13:46:47

Mondjuk én otthagytam volna bérletestül a pénztárost azt isten fizesse meg:XD@Kellemes Zérókomponista: ha tudnád mennyi olvasónaplót írok, nem kérdeznéd:PXD

herk 2013.11.08. 13:53:00

mit változtat, hogy azonnal vagy később veszi észre?
Plusz mi van, ha megint elrontja? Te ott egyből szólsz, hogy evvan, erre ő megint elrontja, majd megint ott helyben szólsz, majd megint elrontja?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.08. 14:10:05

@herk: "mit változtat, hogy azonnal vagy később veszi észre?"

Ha azonnal észreveszi, nem veszi át a hibásat.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.11.08. 14:11:33

Nwem értem
Nov.4-töl november 3-ik volt érvényesitve és 250ért javították ki?

Ha így van, bizonyára kapsz majd emilt és visszatéritik
Ha nem igy lesz emilezés Vitézi úrnak közvetlenül
Elég sok dolgot el lehet már intézni elektronikusan

Seggturkász Agyturkász 2013.11.08. 15:09:40

Majd mingyárt jön hangya és megmondja hogy fejlettebb országokban kinéznek ha nincs autód.

Amúgy meg csapkodni a virtuális aszalt amíg vissza nem térítik.

JohnHenry 2013.11.08. 17:36:33

és van-e külön férfi-női öltöző a bkv panaszirodájában?

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2013.11.08. 17:38:14

Írj a fogyasztóvédelemnek, nem terhelhetnek rád olyan költséget ami az ő hibájukból származik. Emellett persze követelj rajtuk plussz kártérítési díjakat amiket a hanyagságuk miatt neked veszteségként keletkezik. (cserére fordított idő)

Rémbódess 2013.11.08. 18:08:51

Én a 90-es években a MÁV-nál jártam hasonló módon: elővételben 18:40 perckor szerettem volna jegyet venni a másnapi, este 7 órás IC-re. Fizetek, a csaj kiadja a jegyet, de mielőtt ellépnék a pulttól, megnézem azért. Hát persze hogy a dátum nem másnapra, hanem aznapra szólt. Mondtam neki, hogy benézte, én holnapra kértem a jegyet, cserélje ki. Erre a válasz: üzletpolitikailag a vonat indulása előtti fél órában már nem lehet becserélni a jegyet... Nem kicsit voltam ideges. Felmentem az ügyeletes tiszthez panaszt tenni, majd az ügyintézés második órájában, több tonna jegyzőkönyv kitöltése után rájöttem, hogy széllel szemben nem lehet...

lionking 2013.11.08. 18:50:58

@Art.No.88/36 PP: Konkrétan az én ismerősöm épp ma mesélte, hogy vele pont ez történt, szólt, hogy 13-tól kéri a bérletet (tagnap) csak azért vette így előre mert a munkahelyén el kell számolni 10-ig.
Még ott az ablaknál szólt, hogy ő 13-tól kérte, mikor szembesült azzal hogy az idióta bérletpénztárosnak látszó UFO 8-át írt rá.
Volt némi veszekedés, de volt 20 méteres sor is így kénytelen volt a 250 ft-ot kifizetni a másik kiállításáért, noha érthetően világosan és főleg magyar nyelven mondta el a dátumot, és azonnal észlelte az elírást?? még az is lehet hogy direkt csinálják...

elizon pucsnik 2013.11.08. 18:52:46

@Rémbódess: Megérdemli a hülye utas,aki nem húsz tanúval,bekamerázva, ügyvédek jelenlétében,fegyveres őrökkel kísértetvén vesz jegyet.Tanuljuk már meg,rendnek kell lenni!

Roan 2013.11.08. 19:01:57

@atpijkamo: A bérletet a bankkártyával/visszajáró pénzzel együtt adják ki, tehát amikor kézhez kapod, már késő, mert kifizetted. Valamennyire megoldás, ha nézed, miközben pecsételik,akkor talán még lehet hatni rá, pl. bankkártya esetén nem hagyod jóvá a beírt összeget.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.08. 19:10:14

@lionking: kéccázötven huf miatt kevesen fogják kiverni a balhét. talán mézzel kéne bekenni a rohatt kis forgóajtójukat és kiszakítani egy kispárnát rajta. vagy ilyesmi.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.08. 19:24:55

@Roan: "amikor kézhez kapod, már késő, mert kifizetted"

Na ne viccejj! És ha mosolygó arcokat rajzolgat rá: És ha egy üres papírfecnit ad oda, akkor azt veszem át? Adja oda, amit megvettem, ne mást!

szbszig 2013.11.08. 20:21:29

Egyáltalán miért a pénztáros írja rá? Én nem tudom? A diákigazolvány-számot is nekem kellett ráírni, amikor még nappalis voltam, és diákbérlettel jártam. Azt lehetett, akkor a dátumot miért nem? Ha hülyeség kerül rá, vagy lejárat után megpróbálom átjavítani, vagy valami, akkor így is, úgy is én szívom meg.

Vitéz Lóbányai 2013.11.08. 20:30:02

@ColT: "Ez a BKV"
Nem! Ez a Vitézy féle BKK!!! Tanuljuk már meg 3 év után!
A BKV csak a járműveket üzemelteti.

trinidadi tini Dani 2013.11.08. 20:40:17

Mikor lesz már végre európai színvonalú bérlet!!! Mert az ára már bőven eléri, sőt meg is haladja, pláne az átlagjövedelemhez képest!!!!

kisQtya 2013.11.08. 20:41:20

És mi a jogcím a 250 forint beszedésére????

magaslabda 2013.11.08. 20:43:59

TALÁN ELŐTTE LE KELLETT VOLNA FOTÓZNI, ÉS A NYUGTÁT V. SZÁMLÁT IS MELLÉRAKNI! Facebookra feltenni, és várni, amíg egy futár elhozza az ujat!

karmon manna 2013.11.08. 20:46:43

Ekkora balekot! Ezután hogy bizonyítja be hogy tényleg volt egy rosszul pecsételt bérlete?
Egyébként mikor tér már át egy EU-s színvonalú bérletre a BKK? Abba kéne már hagyni ezt a játékbélyegzős módszert!!!

Túrós Rudi 2013.11.08. 20:52:51

Minden napra jut egy bérletes sztori!
Egyébként 100 éve lyukasztással érvényesítették a jegyeket meg a bérleteket. Ha nem "fussa" korszerű megoldásokra, talán jobb lenne a lyukasztókat elővenni, és olyan bérletszelvényt gyártani, aminek a szélét lyukasztani lehet!!!

Rocko- 2013.11.08. 20:53:09

nem kell felháborodni, mindig a vevő a hibás.

egyszuszra 2013.11.08. 20:54:01

Pénzt addig nem adok be, amíg le nem pecsételi a szelvényt, az általam kért napra!

lyken 2013.11.08. 21:06:48

250 ft az fél liter benya. Az meg, hogy nem kell ilyen cumit elviselni, minden pénzt megér. Csoda, hogy nem versenyképes a trékávé?

Megoldó 2013.11.08. 22:27:48

Az az ország ahol ilyenek történnek tényleg megérdemli a narancsuralmat is...
Én meg egyre inkább megértem a terroristákat, sőőt...

egyszuszra 2013.11.09. 00:29:23

@lionking: azt nem értem, hogy miért nem tudja az aznapit eladni a következő bérletvásárlónak...gondolom van olyan aki aznaptól kéri az érvényesítést...

pangea 2013.11.09. 01:00:30

Banánköztársaság!

Fazakas László 2013.11.09. 05:35:42

@Roan: "bankkártya esetén nem hagyod jóvá a beírt összeget."

IGEN!
Ezt kell csinálni! M
ert bankkártyával fizetni élvezet, és mert addig is állhat mögötted a sor, viszont akkor nem te hátráltatod őket, hanem a lassú, tohonya bérletpénztáros.

Fazakas László 2013.11.09. 05:43:53

Amikor a lányom első személyijét csináltattuk a rendőrrségen (akkor még ott kellett), a hozzá való bejelentőlapon eleve előírás a vezeték- és keresztnévnek a rublikákba való és nyomtatott nagybetűs beírása. Ez részünkről megtörtént.
A rendőrasszonyság ott a szemünk láttára írta bele rosszul az igazolványba a vezetéknevet ...
Szépen megvártuk, míg elkészült vele, aztán bejelentettük, hogy így nem veszzük át, mert nem jó a név.
Na aztán ... volt ám utána csapkodás, szentségelés - és persze új személyi kiállítása.
Az asszony az új útlevelével csaknem ugyanúgy járt. De ő sem vette át.
A hivatalos naccsád meg őrjöngött (lehet, hogy ugyanaz a személy volt?)

Amiért fizet az ember, azt nézze meg rendesen,
aki meg jól elbaltázza, az javítsa ki ingyen! (vagy a saját költségére)

enigma777 2013.11.09. 07:27:21

Nem rég én is ugyanígy jártam, azonban nekem nem számoltak fel "javítási díjat". Igaz, több mint fél órába telt, amíg megkaptam a javított bérletet, és végig kellett néznem a pénztáros bénázását.

Roan 2013.11.09. 09:01:43

@atpijkamo: Igen, csak amit írtál, az nem járható, hogy nem veszed át a hibásat, mert a pénzt már átvette, tehát azt buktad. Mondjuk én biztos nem mennék el addig, míg vissza nem adja a pénzt, vagy nem ad egy jól kitöltött bérletet, de azt lássuk be, ha náluk a pénz, nálad egy rossz bérlet, a helyzeti előny náluk van.

mellékvágány 2013.11.09. 09:28:46

@Roan: akkor vedd elő az okostelefonodat, és nyomd be rajta a kamerát, aztán töltsd fel a BKK facebook oldalára..

gumicsonti 2013.11.09. 09:33:30

Kiváncsi leszek mikor felejtik már el ezt a játéknyomdás bélyegzősdit. Nem volt nekik elég figyelmeztetés, hogy nagyüzemben hamisítják a pénztárosok közreműködésével, hiszen ők bélyegezték le újra, sőt volt aki árusította is. Nem is értem, miért nem privatizálják már a tömegközlekedést?! A vízfejet lapátra tenni, a sok taxist átképezni, vissza a kalauz rendszert!

Netuddki. 2013.11.09. 10:11:53

Ha a törvényben lévő határidőig nem válaszoltak akkor megzsanetteztetheted őket a fogyvéddel. Ezért is jobb ügyfélkapun keresztül feladni a panaszokat...
süti beállítások módosítása