Tékozló Homár

Megalázták az Ofotértben

2013.11.11. 14:48 | jackyll | 245 komment

Naiv ügyfél nem érti, miért rágott be rá a szemvizsgálaton a doktornő, miután leoptometristázta:

Mellékelve küldöm a levelezésem, amelyet az ofotérttel folytattam. A problémám részletesen le van írva az első levélben. A doktornő minősíthetetlenül beszélt velem, ráadásul amikor az egyik eladónak ezt utána jeleztem, akkor annyi visszajelzést kaptam, hogy a doktornő "velünk is ilyen elmebetegen viselkedik". (!)

Megírtam hát a panaszomat az ofotértnek, amire megjött a sablon válasz hamar. Amikor persze rákérdeztem később, hogy az "haladéktalanul megkezdett vizsgálatnak" mi lett az eredménye, akkor az alábbi levelet kaptam. Magyarul semmi...

Szóval én nem javasolnám senkinek, hogy az ofotértban felkeresse a doktornőt, de ha megteszi, jobb ha egy szót se ejt ki a száján, mert hangulatától / menzeszétől függően jól meg fogja alázni. (Egy idős bácsit vizsgált előttem, na arról is tudnék mesélni, ami kihallatszott... pl.:

Bácsi: - Mondom, hogy +2-es a bal lencse.
Doktornő: - Az nem számít semmit, hogy maga mit mond! A lényeg, hogy ÉN most MEGÁLLAPÍTOM, hogy magának +2-es a bal lencséje.)

Tisztelt Ofotért!

Ma vettem át az elkészült szemüvegem és teljes mértékben elégedett vagyok, egy dolgot leszámítva, amelyet most meg szeretnék osztani Önökkel.

Felkerestem a Bartók Béla úti üzletüket múlt szombaton, mert a munkahelyemen szemüveg támogatást lehet igénybe venni és szerettem volna egy újat csináltatni. Fél 11-re volt időpontom a doktornőhöz. Az eladók készségesen fogadtak, azonban a doktornő stílusa felháborító volt. Ugyanis amikor befáradtam hozzá, megkérdezte van-e panaszom és én azt feleltem neki, hogy igazából azért jöttem csak, mert a cégnél a szemüvegtámogatás igénybevételéhez orvosi igazolás kell. Nekünk az intraneten külön írták, hogy csak szemorvos igazolása megfelelő, optometristáét nem fogadják el, bár nekem végül is az is megfelelt volna, mert nincs panaszom és úgy érzem a szemem se romlott.

Máig nem értem, hogy a fentieken miért háborodott fel, de utána minősíthetetlen stílusban beszélt velem, mert hogy ha én nem tudom mi a különbség az optometrista és a szemorvos között, akkor "jobb, ha csöndben maradtam volna azzal a néhány agysejtemmel, ami a fejembe szorult". Továbbá az életkoromra is megjegyzést tett, hogy biztos ezért nem tudom miket beszélek stb.. Kérem magyarázzák meg nekem mi sértő van a fenti kijelentéseimben, mert erre azóta se jöttem rá! (Hiszen nem a doktornőt optometristáztam le, csak közöltem, hogy nekem egy optometrista igazolása is megfelelt volna, hiszen nincs panaszom, a dioptria és pupilla távolságának lemérést meg az optometrista is meg tudja tenni.)

Mivel nem vagyok egy kötekedő típus és örültem, hogy végre végeztem a doktornőnél, utána megemlítettem az esetet az ott dolgozó férfi eladónak, aki megdöbbenésemre közölte, hogy "igen, ilyen tipikus doktornő... Velünk is szokott ilyen elmebetegen viselkedni".

Számomra ebben az az igazán kiábrándító, hogy egy fizetős szolgáltatásnál, olyan embert alkalmaznak, aki ilyen minősíthetetlenül beszél a betegekkel (zárójelben jegyzem meg, hogy az előttem vizsgált idős úrral se bánt kesztyűs kézzel, legalábbis ami kihallatszott), ráadásul mindez a boltban dolgozók tudtával zajlik! Nem tudom, hogy ezt hogyan értékeljem, hogy most tulajdonképpen jó, hogy az alkalmazottakkal is így viselkedik a doktornő, így legalább nem lepődnek meg a panaszokon, vagy Önöknek végül is mindegy hogy ki, csak rendeljen valaki...

A szemüveggel egyébként elégedett vagyok, nagyon gyorsan el is készült, de hogy Önökhöz nem megyek még egyszer szemvizsgálatra, az biztos.



 Ofotért Vevőszolgálat <vevoszolg.ofotert@t-online.hu <mailto:vevoszolg.ofotert@t-online.hu>>

     Mindenek előtt kérem, engedje meg, hogy elnézését kérjem Cégünk vezetése, a szaküzletünkben dolgozó kollégáim, valamint a magam nevében is az Önt ért kellemetlenségek miatt! Őszintén sajnálom, hogy a szemvizsgálat során szaküzletünkben Önt kellemetlenség érte.

     A levelében foglaltakat továbbítottam az üzlet felettes vezetője részére, aki haladéktalanul megkezdte az ügy kivizsgálását.

     Köszönjük szépen, hogy a szaküzletünkben tapasztaltakat jelezte Vevőszolgálatunk felé, még akkor is, ha ez sajnos jelen esetben negatív tapasztalatokról számolt is be. Tisztelt Vásárlóink visszajelzései segítenek minket abban, hogy a szolgáltatásunk színvonalát valamennyi szaküzletünkben egységes magas színvonalon tarthassuk, és ahol szükséges, ott a jelzett hibákat kijavíthassuk.

     Bízom benne, hogy  a jövőben szaküzleteink egyikében sem érik Önt olyan kellemetlenségek, amelyek miatt bejegyzést, vagy levelet kell írnia!

     Kérem, amennyiben kérdése, kérése merül fel, forduljon bizalommal a továbbiakban is Kiskereskedelmi Vevőszolgálatunkhoz!

Kedves Ofotért!

Szeretnék érdeklődni, hogy az alábbi ügyben végül is mi lett a vizsgálat eredménye? Azért merült fel ez most bennem, mert édesanyámnak is kellene új szemüveg, de nem szívesen ajánlanám neki ezt a helyet, ha továbbra is a doktornő praktizál ott.

From: Ofotért Vevőszolgálat <vevoszolg.ofotert@t-online.hu>

Sajnálattal olvastam a történteket.
Szaküzletünkben optometristák dolgoznak folyamatosan, amennyiben orvosi vizsgálatot szeretnének, a Bajcsy Zs. út 16.(1/268-1139), Októberhuszonharmadika út 9. (1/365-1828) szaküzleteinket tudom ajánlani.
 A látás hónapja díjmentes látásvizsgálati akciónkat november 15.-ig meghosszabbítottuk.
 Tisztelettel:

kiskereskedelmi vevőszolgálat

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.12. 09:44:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ehető. Kérdés, zacskós spagetti-e?

@Rocco az erdei állat:
Linket ide, mert nem találom!

helianthus 2013.11.12. 09:45:42

@batgirl: aham. Oké vettem az adást. :)
@AtiSnatch a Gonosz!: azt sem olvastam és nem is hallottam még róla. :) ez a hátrány, ha vidéken lax, kevés a könyvesbót! De van sok kocsma. :D

AtiSnatch 2013.11.12. 09:51:53

@helianthus: beszélhetek én nektek a ebook szépségeiről... :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.11.12. 09:57:50

@Rocco az erdei állat:
Baráttya a fenének.
Sose hallottam a zilletőrű!4!!!

Don Quixote de la Ferko 2013.11.12. 10:21:25

Arra nem gondoltál az első beszólásnál, hogy felállsz, és otthagyod?

Ja, bocs, a szarrágás érzése felemelőbb volt, akkor ugrik a támogatás.

Így jártál. Valamit valamiért.

helianthus 2013.11.12. 10:26:45

@Don Quixote de la Ferko: az élő trollok egyre többen vannak. Nem menekülhetünk folyton, mert előbb-utóbb övék lesz a világ! Harcolnunk kell!!!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.12. 10:32:01

@batgirl: "VAn olyan könyv, amit muszáj megvenni"

Aha. Bevarly-London-Betts, A vágy 12 árnyalata

helianthus 2013.11.12. 10:36:49

@atpijkamo: én tudok 3000 könyvet is ilyet. Amit muszáj megvenni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.12. 10:42:04

@batgirl: :)) Kinek a pap-lan, kinek a pap-wifi.

@helianthus: Bele is halnék. A hölgyeknek nem jobb egy élő, hónajjszagú, szőrös pasi?

Lehet vajon olyan dzsigolót kapni, aki megver? Állítólag van olyan hölgyemény, aki azt szereti.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.12. 10:47:08

Azt hallottam, hogy ami a pasiknak a pornóvideó, ugyanaz a csajoknak a romantikus-erotikus könyvek.

helianthus 2013.11.12. 10:47:51

@atpijkamo: honnan tudod? Pont a khmm testszagú szőrös pasik a gyengéim. :) már persze nem több napos mosdatlanra gondolok. A testszag szerintem természetes dolog, van akinek erősebb, ez van. Ha tisztálkodik, nincs vele bajom. Mondjuk ültem fel buszra nyáron 50 emberrel 10 óra fizikai munka után, volt alkalmam megszokni. :) fiszont a túlzott parfőmözéstől megfájdul a fejem!

helianthus 2013.11.12. 10:49:34

@atpijkamo: áh ne hidd, mi is a poreszra bukunk! :D

Atörökk 2013.11.12. 10:50:56

'napot!
Elcseszték a hetemet. Szemüvegér' mentem a zofotértbe, benyitok, erre eladó rám förmed: nem látja a zárva táblát???

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.12. 10:51:56

@helianthus: Állítólag vannak ilyen feromonok, és azt érezzük. Magamban nem vagyok biztos, mert a záptojáson kívül nem sok szagot érzek meg.

Férfi parfűm, kakasos topán, alkoholmentes sör, guminő...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.12. 10:57:51

@atörökk:

- Doktor úr, írjon fel egy szemüveget! Nagyon rossz a szemem.
- Azt látom, mert ez egy hentesüzlet.

igazságos 2013.11.12. 10:58:18

@atpijkamo: most te ÁLTALÁNOSÍTASZ

Én pl. nézek mindkettőt.

Csak a pasik nem szeretnek társasan pornót nézni.

helianthus 2013.11.12. 10:59:16

@atörökk: :D ilyen hamar kidobott az ágy?
@atpijkamo: nem tudom, de vannak nőismerőseim is erősebb illattal. Engem nem zavar. Nekem nyári szagom van, úgy hívom. :) ha nehéz fizikai munkát végzek akkor szokott lenni, bár nem erős, csak én érzem. Legalábbis ha megkèrdem, büdös vagyok-e, azt mondják, nem. :)

igazságos 2013.11.12. 10:59:37

@helianthus: medvetípus rajongó vagy??? :)

akkor neked egy szelíd motoros /kamionos ajánlott! :)

Atörökk 2013.11.12. 11:00:06

@helianthus:
Ma valahogy nyugtalanul aludtam :)

helianthus 2013.11.12. 11:01:56

@igazságos: igeen! Miért ők mind szőrösek? Traktorosban nem tudsz ilyet? Azt szoktam volt mondani, a férfi legyen szőrös, csupasznak ott vagyok én. ;)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.12. 11:02:16

@helianthus: "ha megkèrdem, büdös vagyok-e, azt mondják, nem"

Ne végtelenül udvarias embereket kérdezz talán.

@igazságos: Hát nem tudom. Pasi társaságban nincsenek tapasztalataim, pasi-nő relációban meg ugye jobb reszelni mint bámulni...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.12. 11:03:00

Sorozáson
-Olvassa el, mi van azon a táblán!
-De, kérem, én semmiféle táblát nem látok.
-Mert nincs is tábla. Alkalmas.

igazságos 2013.11.12. 11:03:17

@agresszív kismalac: pornót nézni legalább olyan jó dolog, mint meleg romantikus könyveket olvasni.

Mert sokat lehet belőlük tanulni a pasikról!!!!

Kizárólagosan ez a szempont.

Aki meg a vágy 12 árnyalatánál tart, közlöm vele, hogy az NEM EROTIKUS költemény, hanem csak valami szenzációhajhász tákolmány.

Ennél sokkal durvább regények is vannak a közönségestől, a vulgárison át egészen a szelíd romantikáig.

Nálam a pasikról jöhet minden! :)

Én csak egy dolgot nem tudok hová tenni: hogy egy pasi minek akar nő lenni (transzi)

igazságos 2013.11.12. 11:04:33

@helianthus: szerintem a traktorosok nem szőrösek, mivel nyáron a dögmelegben ez nagy hátrány lehet, ha érted, télen meg...

Nyáron még le is fogynak, annyi a munka, olyankor leeresztik a sörhasukat, ami télen felrakódott.

helianthus 2013.11.12. 11:05:26

@igazságos: " Mert sokat lehet belőlük tanulni a pasikról!!!! "
A MELEG pasikról! De őket nem érdeklik a cicik! Fontos!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.12. 11:06:48

@igazságos: "pornót nézni
legalább olyan jó dolog, mint
meleg romantikus könyveket
olvasni."
Sőt, jobb!

igazságos 2013.11.12. 11:07:27

@helianthus: hát ez a könyvekben is úgy van, hogy egy dekoratív, nagymellű jónőt a meleg pasik is meg tudnak nézni! :)

helianthus 2013.11.12. 11:07:52

@igazságos: jó, de erről ők is tudnak? :O
Nyáron melegben melegük lesz, szőr ide vagy oda. Ès ez egy nagy igazság.

igazságos 2013.11.12. 11:09:11

@agresszív kismalac: mit panaszkodsz, mikor 30 percen át tudsz élvezni, akkor meg nem mindegy???

helianthus 2013.11.12. 11:09:52

@igazságos: te nem ismertél még meleg embert? Ne a könyvből tanuld az életet! :)

helianthus 2013.11.12. 11:11:44

@agresszív kismalac: örülök, hogy segíthettem. :) bár Igi elbizonytalanított, semmi sem biztos!

igazságos 2013.11.12. 11:11:44

@helianthus: most mé, mi bajod a könyvekkel. :) Hagyma példázata is mutatja, hogy minél több könyvet olvasol el, annál választékosabb lesz a kifejezésed, annál jobban néznek többdiplomásnak is.

helianthus 2013.11.12. 11:14:07

@igazságos: :D ez jó volt!
Na ballagok, el kell fáradnom valahova.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.11.12. 11:20:28

Te jó ég! Igi hun a szüzességed????????? Úgy oktatod ki a bandát a pornóról, hogy felmerül bennem, hoyg te soha nem voltál szűz.

Manyecska 2013.11.12. 11:21:47

@igazságos: Hagymával a meleg malac isteni!!:P ..+ sültkrumpli:)!

igazságos 2013.11.12. 11:23:52

@Rocco az erdei állat: így van, csak a kocamalac húst kell kerülni, mer annak van kesernyés utóíze!

igazságos 2013.11.12. 11:25:05

@batgirl: ugye!? :) a végén még lebuktatom magam

hiába, okítani kell titeket itt, úgy látom, rátok férne

Manyecska 2013.11.12. 11:28:29

@igazságos: ...rám már nem férnek többen..:PDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.12. 11:31:43

@igazságos: nem akarok má nagyon vindisgréc lenni de vót má neked organizmusod egyáltalába? harminc perc után elpusztulnék a görcsökbe egyazegybe.

Atörökk 2013.11.12. 11:33:15

@Art.No.88/36 PP:
Ha csak a hülyeségtől nem...

Manyecska 2013.11.12. 11:33:37

@Art.No.88/36 PP: Ja te görcsölsz?? pech..:PXd

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.12. 11:36:32

@Rocco az erdei állat: nagyon. má vótam picológusnál is, aszonta szeggyek rá görcsoldót. XD!

@atörökk: elég ellenálló génkészlet, szerintem a halálos adag többszöröse már megvolt! :D :D

Atörökk 2013.11.12. 11:37:20

@Art.No.88/36 PP:
Nincs több kérdésem, T. Bíróság! :D

igazságos 2013.11.12. 11:37:55

@Art.No.88/36 PP: ajjaj, menstruálás közbe nem mindegyik pasi szeret szexelni, bár már ez se úgy van...

Manyecska 2013.11.12. 11:38:40

@dr. phil. Sün‼ ツ: :DD az erdő lakói. Plusz a vadászok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.12. 11:40:19

@igazságos: jó kifogás, nemmondom. még a fejfájással szoktak kapálóddzni meg hogy meghótt a jucinéni múlthéten és nem tuggya kiverni a fejéből a látványt meghogy a gyerek még nem alszik.

igazságos 2013.11.12. 11:41:18

@Art.No.88/36 PP: hát már szerintem a mai világba épeszű nő nem jön a fejfájással, mint kifogással, mer annál jobbat tud kitalálni

nincs időm

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.11.12. 11:42:13

@igazságos:
A férfi menstrujáció egy eléggé érdekes téma, ez tény.

igazságos 2013.11.12. 11:42:34

@batgirl: ha már apti elkezdte, igi bevégezte :) tessék neki panaszkodni!!!

igazságos 2013.11.12. 11:47:45

@dr. phil. Sün‼ ツ: most mé, mi a helyzet a magömléssel??? na ugye

Manyecska 2013.11.12. 11:49:16

@igazságos: szerinted meddig bírják?:P

Manyecska 2013.11.12. 11:50:32

@dr. phil. Sün‼ ツ: Még az az érdekes hogy az agresszív malac majd 25 perce nem írt ideXDXD ...nayó ez túlzás4!

Atörökk 2013.11.12. 11:50:40

Az a baj, amíg menstruálok, nem tudok magömleni... :(

Manyecska 2013.11.12. 11:51:47

@atörökk: rágd ki a zsákot a spájzban XD!

igazságos 2013.11.12. 11:51:58

@Rocco az erdei állat: ez csak azért van, mert apti olyan témát dobott be, ami mindenkit felvillanyozott itt kedd reggelre.

találós kérdésekre meg nem válaszolok! :)

Manyecska 2013.11.12. 11:58:02

@igazságos: nem olvastam mert megjött közben és élni sincs kedvem.:P:DD méghogy görcsök. Az igazi orgazmust úgyis csak az ilyen kéjenc állatok élik át mint én..xddd.. azér ciki ha vki ájultan hever harminc percig. Olyan is van szólnék ám:D!!

Manyecska 2013.11.12. 12:00:18

@atpijkamo: hát biztos lehet kapni, nem tudom mér jó az elég elviselni őket in live:DDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.12. 12:13:55

@atörökk: na végre egy okos férfi, aki tökéletes kifogásokat tud!

Atörökk 2013.11.12. 12:35:07

@agresszív kismalac:
Biztos, hogy az Ofotértba'?

Biztos, hogy ő volt?

Manyecska 2013.11.12. 12:45:47

Nem hagy nyugton a gondolat hogy itt mindenki görcsöl orgazmus közben..:O

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.12. 12:46:27

Megalázónak tartom, hogy még mindig nincs post :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.12. 12:46:49

@Rocco az erdei állat: "elég elviselni őket in live:"

Mármint a Férfiakat? Pedig lehetnek szórakoztatóak is. A kisebbik lányomnak nehéz napja volt, együtt vacsoráztunk, kicsit letargikus volt. Bohóckodtam valamit, erre felröhögött. - Milyen jó, hogy nekem ilyen hülye apám van!

Manyecska 2013.11.12. 12:51:36

@atpijkamo: a hülye messze van az állat kategóriától!!:)

Manyecska 2013.11.12. 12:53:32

@atörökk: akkor illik engedni a satu szorításából:D!! na csak viccelek ilyen baromságot senki ne próbáljon ki akasztós meg ilyen hülyeségeket-Velveten is volt-brrrr..hányan haltak így meg, szekrényben..tényleg, Odri gyanús!!:DD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.12. 12:54:22

@atpijkamo: Megszavazta pár a Parlamentben... Azokon kívül is bizts akadnak mazochista csajok...

AtiSnatch 2013.11.12. 12:57:32

Dzseki! uncsi a posztcsi! köszcsi!

feketeöves chemtrail-figyelő 2013.11.12. 14:17:58

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici:
"Az okosabbak megműttetik...
Hosszú távon jobb, olcsóbb, hatásosabb, mint állandóan szemüveget csináltatni."

Még mielőtt belekötnél a lenti idézet valóságtartalmába: a legjobb cimborámnak - a saját bevallása szerint is - lényegesen romlott a látása a műtét (’90-es évek közepe) óta. Ezt egyébként én is észrevettem nála éjszakai vezetésnél.

"A hivatásos szemészek általában az azonnali tünetkezelés orvostudományi modelljét fogadják el a legszívesebben. Ez persze nagyon eredményesen megvalósítható a megfelelő szemüvegekkel vagy a lézeres szemműtétekkel. A szemüvegviselés azonban egyáltalán semmit nem tesz a miópiáddal. A lencsék korrigálják a fénytörési hibát, de a rövidlátásod és a hozzá kapcsolódó veszélyek - például a retinaleválás, a zöldhályog, a sárgafolt-elfajulás stb. 60 százalékkal magasabb kockázata - ettől még továbbra is fennállnak.

A lézeres sebészet a legújabb fejlemény a látásproblémák mechanikus megközelítésének terén. Ennek során az történik, hogy a korrekciós lencsét mintegy „rávésik" a szaruhártyádra. Mivel a szaruhártya mindössze fél milliméter vastag, mindennemű műtéti beavatkozás jelentősen meggyengíti a szövetet. Ez a sebészeti beavatkozás elkerülhetetlen következménye. Az ezt követő komplikációk pedig látáskárosodást okozhatnak. Továbbá az éjszakai látásod valószínűleg komolyan romlani fog, úgyhogy megeshet, hogy sötétben nem is tudsz majd a volán mögé ülni. Az Egyesült Államokban és Kanadában folyamatban van azoknak a törvényeknek a megalkotása, amelyek eltilthatják a lézeres szemműtéten átesett embereket az éjszakai vezetéstől. Németországban a jogosítvány megszerzésének egyik követelménye a speciális kontrasztvizsgálatok elvégzése. Sok ember, aki átesett a Lasik lézeres szemműtéten*, megbukik ezen a vizsgálaton, következésképpen nem szerezhet vezetői engedélyt. Egyesek pedig azt veszik észre, hogy a lézeres szemműtét után olvasószemüveget kell hordaniuk, így ők gyakorlatilag az egyik szemüveget egy másikra cserélik."

Idézet Leo Angart - Szerezd vissza éleslátásodat c. könyvéből.

"Aki nem informált, vagy megreked egy szinten, az ostoba."
Ez akkor rád hatványozottan igaz, nem?

helianthus 2013.11.12. 15:04:37

@Art.No.88/36 PP: asszem én értem mire gondolsz és hasonló gondjaim vannak. Szóval én is azt vallom khmmm, hogy legyen inkább 3x10 perc szünetekkel, mint egybe 30! khmmm...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.12. 15:08:58

@helianthus: elég abból egy is eccerre! vagy fenetudja, de öt másodperc múlva úgyis mindig elalszom :D :D

helianthus 2013.11.12. 15:26:52

@Art.No.88/36 PP: öt másodperc múlva? Nekem azért kell hozzá 15 mp is! :)

SarahConnor 2013.11.12. 19:27:54

@feketeöves chemtrail-figyelő: a lézeres szemműtét után szükségessé váló olvasószemüvegről én is tudok, és én is említettem. 2008ban műtötték a legjobb barátnőmet, neki most, 2013-ban, tehát 5 évvel később már olvasója van. Az se volt egy jó biznisz.

2013.11.12. 22:04:44

@feketeöves chemtrail-figyelő: Igen rengeteg probléma van még Lasik után is - rengeteg fórum foglalkozik ezzel (kontraszt gondok, túlkorrigálás, száraz szem, stb. stb). Nem csinálnám mégegyszer, nekem nem éri meg a kockázat. Előbb utóbb mindenkinek kell az olvasószemüveg, még annak is akinek az egyik szemét "alul korrigálják" - ez kitolja a határt de nem végérvényesen.

Nem tudok arról hogy Kanadában lenne-e ilyen törvény készülőben ami az idézetben van. Akkor szinte senki nem mütetné meg a szemét és egyelőre nyomják az ipart rendesen. Jelenleg meg kell felelni a szemvizsgálaton, ha elbuksz, akkor gond van. Tény hogy az éjszakai vezetés sokaknak probléma - ha szemüveget viselek éjszakai vezetéshez úgy nincs gond. A jogsihoz való vizsgálatot is szemüveggel csinálom, igy ez sem probléma. A szemüveg viszont kibacottul drága. :)

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.11.12. 22:37:06

@feketeöves chemtrail-figyelő: Ahogy mondtam, fejlődik ez az ipar is. LASEK, ASA LASEK, M-LASEK, EPI-LASIK, LASIK, IntraLASIK, PRK, RLE, Prelex, Intacs, Phakic intraocular lens implants, AK or RLI (nem lézeres), RK technológiák vannak most, ahogy olvastam, a szem „jobbá” tételére. Ajánlom figyelmedbe több forrás megtekintését. Meg említettem, hogy fejlődik, faszért hasonlítgatod össze a 90-es éveket a mostaniakkal, de ha neked ettől jobb, menjünk vissza az ipari forradalomig, vagy Trianonig, és kovácsoljunk érveket, hogy akkor ez meg ez volt, meg, ha az lett volna, hogy. Blikket olvasod azé?

SarahConnor 2013.11.13. 09:22:05

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: még mindig nem árultad el, hogy már műttettél-e (ha igen, akkor hol, hogy sikerült), vagy még előtte vagy a nagy szónoklat ellenére.
Arra gondolni se merek, hogy nincs baj a szemeddel, mert te írtad:
"De aki szimplán fél, az csak kibaszott ostoba. Pláne, mert ezt meg azt hallott, meg olvasott, ráadásul jól látóktól, ami egyébként, hogy a faszaba tényező?
Te hiszel a jósos adón lévő sámánfajzatoknak?"

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.11.13. 10:38:08

@Fenimore: Jövő évben érem el a műtéti státuszt, anyagilag. Én úgy érzem sokszor akadályoz a szemüveg, főleg sportoláskor nagy hátrány. Ismerősömnek 2012-ben volt a műtéte, állítólag nem volt kellemes, de azt mondta megéri.

SarahConnor 2013.11.13. 15:05:58

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: lencsét nem hordasz? Én amúgy küzdősportolok, a szemüveget szerintem az első edzésen belepasszírozták volna az agyamba. :)
Én nem érzem kényelmetlennek soha, bár nem tudom, ez azzal függ-e össze, hogy 22 éve hordom folyamatosan és baromira megszoktam.
Megkérdezhetem, ha nem titok, hogy hol műttetsz és hanyas a szemed?
Ha tényleg van kockázatmentes műtét, amiről beszéltél, egy vizsgálatot minimum megérne nálam is a téma.
süti beállítások módosítása