Tékozló Homár

A NAV rajtunk hajtja be az önkormányzati lopások árát is

2013.11.13. 13:10 | jackyll | 116 komment

Dbpetinek egy elsőre hagyományos fantomtartozásosnak látszó 5 évvel ezelőtti illetéket kellene a 2009-ben vásárolt autója után a NAV-nak fizetni. A rendőrség szerint rengeteg más autóssal együtt bűncselekmény áldozata lett, az önkormányzatban ellopták az illetékét. A NAV tud erről, de mégis naiv adózótól szeretnék a pénzt. Gondolom aztán majd 15 év múlva jóváírják. Nem elég az áfa meg a jövedelemadó? Mit lehet még ellopni ebből a nyomorult ország lakosságától? Minek van az állam egyáltalán? Valamit szolgáltat?

2009 februárjában vettem egy BMW 528iA szgk-t, egy debreceni kereskedésben. Az autó átírását a kereskedő cégre bíztam. Az autó átírása megtörtént a helyi okmányirodában, az érvényes forgalmi engedélyt megkaptam. Idén augusztusban kaptam egy levelet a NAV-tól, miszerint fizessek meg 67032 Ft vagyonszerzési illetéket, mivel ők ezt a pénzt nem kapták meg.

Felhívtam a rendőrséget, akik tájékoztattak róla, hogy valószínűleg bűncselekmény áldozata lettem, ez már a sokadik eset. Amikor egy autót átírok, csatolni kell az okmányirodában a befizetésről szóló csekket. Az okmányiroda akkori alkalmazottja úgy írta át az autómat, hogy a csekket nem csatolta, a pénzt pedig (feltételezem a kereskedő alkalmazottjával összejátszva) zsebretette.

Adatszolgáltatást kértem a KEK-KH-tól, arra voltam kíváncsi, hogy milyen dokumentumok alapján írták át az autómat, és hol van a befizetést igazoló csekk, aminek hozzá kell legyen tűzve az autó kartonjához. A KEK-KH arról tájékoztatott, hogy akkoriban még nem volt köteles az okmányiroda a csekket a kartonhoz tűzni, és a csekk nincs náluk. Azóta egy újabb kérvényt nyújtottam be, amiben tájékoztatást kérek arról, hogy akkor mi alapján állították forgalomba a járművemet? Erre még nem kaptam választ.

A NAV tud az esetről, tudják hogy bűncselekmény áldozata vagyok, mégis rajtam akarják behajtani a pénzt. (teszem hozzá, mindezt karácsony előtt teszi). Feljelentést tettem a rendőrségen, akik arról tájékoztattak, hogy mivel az ügy már elévült, ezért nincs értelme megtegyem.

Kérdéseim a következők:
A NAV miért rajtam akarja behajtani azt az összeget, amit egyértelműen kifizettem? Hisz ellenkező esetben nem kaphattam volna érvényes forgalmit az okmányirodától. Egyértelmű, hogy a helyi okmányiroda bűnöző alkalmazottja a felelős, ezt még a NAV is elismeri. Miért az én problémám és felelősségem ez?

A NAV miért várt csaknem 5 évet azzal, hogy beszedje ezt a pénzt? Feljelentést sem tehetek már, mert elévült a rendőrségnél az ügy.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doe, John 2013.11.13. 13:40:34

Az ügy nem évült el, ez ismét jó példája a rendőrség hozzáállásának/tárgyi tudásának.

Az ilyen visszaélések károsultja az állam (az a tény, hogy az állam tudja kártalanítani magát azzal, hogy beszedi a saját hülyesége miatt általa elszenvedett veszteség összegét itt nem releváns).

Vagyis ugyanaz az elkövető számos alkalommal, ugyanannak a károsultnak a sérelmére, ugyanazzal a módszerrel elköveti ugyanazt a visszaélést.

BTK 12 § (2) Nem bűnhalmazat, hanem folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben többször követ el.

Ez azért fontos, mert folytatólagosan elkövetett bűncselekmény esetén az elévülés az utolsó cselekménytől kezdődik.

A rendőrség ott rontja el, hogy automatikusan abból indul ki, hogy a feljelentő magánszemély bűncselekmény károsultja. Nem, az állam ingyen átírta a kocsit és hagyta azt forgalomban.

Az államnak magának kellene feljelentést tennie és attól a ponttól kezdve tök világos lenne a folytatólagos elkövetés, de:
1.) az állam nem lép, mert az állam már csak ilyen (és egyébként is az állam mehet a tulajdonoshoz tartani a markát)
2.) a rendőrség nem veszi a fáradtságot, hogy ténylegesen elemezze az elkövetett bűncselekményt, egyszerűbb elévülés alapon eltántorítani a feljelentőt, így legalább nem romlik a nyomozati statisztika.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.13. 13:50:09

@fghjk: Ez pont olyan, hogy én még szegény adóellenőrt sem láttam.

Atörökk 2013.11.13. 13:53:21

Magyarország, ún. jogállam, 2013.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.13. 13:54:50

én most kivárnám, hogy föl lesznek-e ezek húzva a villanypóznára a közeljövőben esetleg. ha nem, akkor meg még mindig perelhecc, nem látom be miért évülne ez el.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.11.13. 13:56:31

@fghjk: arra akrtam felhívni a figyelmedet, hoyg a delikvens, befizette az illetéket, mert muszáj volt.
Pl. Bejelentett munkád van. Tőled a cég levonja a járulékaidat, de b..szik befizetni a Nav felé, ettől még tőled nem kérik újra az adókat, hanem lecsapják a munkáltatót. Képzeld már el ezt a gk. illetéknél. Világos? Vagy esetleg vagdalózol még egy kicsit?

RepÜlő 2013.11.13. 13:56:52

Ha nem fizeted be az illetéket, nem is kapod meg a forgalmit! Ergo, a forgalmi bizonyítja, hogy befizetted az illetéket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.13. 13:57:38

amugy tenyleg
10 eve szajkozom
az atirast intezze a vevo
bemegy. vesz egy rendszamot
olyan pofonegyszeru, vettem a kocsit, bementem az irodaba, fizettem kb 50 dollart es kezembe adtak a rendszamot
felszereltem a kocsira
onnantol mindenkinek kuss van

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.13. 14:00:41

@Doe, John: Még három éve is ez ment Debrecenben. Tehát nem évülhet el, a poszt toló küldjön egy privát üzenetet!
Valaki meg csinálhatna egy pofakönyv-csoportot a debreceni áldozatoknak!

Ha rövidesen nem kapok valakitől (Józsikám! Vetted?) ~ 23eFt-ot (előtte megpróbálom felhívni), a "magántisztviselő" minden adatát ide fogom írni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.11.13. 14:01:19

@Art.No.88/36 PP:
A forradalom szele elsőként löki a Dunába őket!44!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.13. 14:05:42

@batgirl: "tőled nem kérik újra az adókat"

Szerintem se. De a nyugíjad annyival kisebb lesz.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.11.13. 14:07:26

@batgirl: egyáltalán nem ua a kettő, senki nem kötelezte a vevőt arra, h odaadja a zsét a kereskedőnek, saját maga is intézhette volna, akkor most nem lenne probléma.

Doe, John 2013.11.13. 14:09:13

@Kitalátor = másként_gondolkodó: Nem én kellek neked hanem egy jó ügyvéd ÉS egy jó adószakértő. Jó sok érintett autótulajdonost összehozni, a fenti két szakembert sikerdíj alapon felfogadni és várni.

Ha ezen kívül szükséged van még tanácsra szólj itt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.13. 14:11:33

@RepÜlő: Mezőgazdasági lengőcsapszeget!
A NAV elnöke úgy döntött, hogy nem. Vajon azért, mert akkor ha visszaszedik a pénzt attól, aki lenyúlta, újabb kártérítési per indul Magyarország ellen?

Ez a dupla harács egyébként kiterjedt bűnszövetségben, nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés/sikkasztás.

Manyecska 2013.11.13. 14:14:56

Én arra lennék most kíváncsi, elnézve a kisdedek étkezési csekkjét, az iskola hová nyeli le a karácsonyi ünnepséggé átszervezett utolsó nap ebédjét??:) merthogy oda nem adták soha az tuti... Remélem jótékony célra megy, tőlük nem sajnálom, de 400Ft /nap/ x egy egész iskola kajája az nem kis összeg:(( :D:O

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.13. 14:16:26

@Kitalátor = másként_gondolkodó: Te nem a posztoló vagy, hanem egy komment-troll. Láttál már olyan ügyvédet, akit 23eFt miatt érdemes felkérni? Ha az egészet megkapja, sem foglakozik vele. Eggyel kevesebbet blöfföl a pókerben, és megvan neki...
Bűnügyben (maffiabűncselekmény gyanúja esetén) is lehet pertársaságot szervezni?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.13. 14:23:26

azt ne is említsük, hogy b+ mellétűzött csekkel bohóckodnak 2013-ban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.13. 14:26:30

@Doe, John: Bocs, magamba lőttem:
Te nem a posztoló vagy, hanem egy komment-troll. Láttál már olyan ügyvédet, akit 23eFt miatt érdemes felkérni? Ha az egészet megkapja, sem foglakozik vele. Eggyel kevesebbet blöfföl a pókerben, és megvan neki...
Bűnügyben (maffiabűncselekmény gyanúja esetén) is lehet pertársaságot szervezni?

Doe, John 2013.11.13. 14:27:51

@Kitalátor = másként_gondolkodó: Attól, hogy nem értek egyet veled még nem gondolom, hogy komment troll vagy.

Egyébként ezért mondtam, hogy több tulajdonost kell összehozni, ott már az ügyvéd is rámozdulhat.

De lehet, hogy nem és akkor a tulajdonosoknak maguknak kell eldönteni, hogy egyszerűbb-e befizetni a 23 eFt-ot vagy pereskedni. Hálistennek nem vagyok ilyen helyzetben, de magamat ismerve én valszeg az elvi alapon perelés mellett döntenék.

Más meg nem. Virágozzék ezer virág!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.13. 14:27:57

@ColT: És megszorult végrehajtót /végrehajtási bírót?

lobster thermidor 2013.11.13. 14:29:44

@hagyma:

Ember!
Te direkt provokálsz, vagy csak szimplán nem fogod fel, hogy itt nem pont úgy működnek a dolgok, mint a te választott hazádban.

♔batyu♔ 2013.11.13. 14:33:00

@Rocco az erdei állat: Miért, a karácsonyi ünnepségre te viszed be nekik a kaját?

Manyecska 2013.11.13. 14:35:02

@♔batyu♔: ilyen félnapos ünnepség van, konyha nuku. Igazgató vehet egy guminőt belőle legalább karira, nem baj.

lutria 2013.11.13. 14:35:10

Egy ilyen ügy már ki lett elemezve pár hónapja,azért vegzál most a NAV mert mint büntetőügy már elévült 5 év után-ezért az ügyfél nem tud semmit tenni-viszont mint adóügy 5 év + december 31-ig él,ezért gyorsan be kell szedniük a pénzt év végéig.

Doe, John 2013.11.13. 14:38:48

@lutria: Nem nem évült el, nézd meg a hozzászólásomat fentebb. Persze a nem akarásnak mindíg nyögés a vége és nem vitás, hogy egyszerűbb az adófizetőt piszkálni, mint dolgozni.

Doe, John 2013.11.13. 14:41:55

@Kitalátor = másként_gondolkodó: Egyébként egy másik megközelítés az Ombudsman.

Panaszt NAGYON alaposan kifejtve benyújtani és minden eljárásban halasztást kérni az Ombudsman állásfoglalás kiadásáig.

Addig persze mindenkinek meg kellene tennie a feljelentést a rendőrségen, hogy a rendőrség elutasíthassa (hibásan) és akkor már az elmulasztott intézkedésért az állam kártérítési felelőssége is befigyel.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.13. 14:42:05

@Doe, John: Pláne egyszerűbb elutasítani a tulajdon ellenin szabálysértések kivizsgálását egyesével, mint hivatalból megtenni a feljelentés nagy összegre, bűnszövetségben elkövetett sikkasztás illetve hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.13. 14:45:25

elleni
Bocs!
@Doe, John: Megvolt! Ügyfélkapun. Úgy is lehet, legalább nem kell bélyeget venni. Válasz bushit generátoros formalevében, egy szövegértésből felmentett jogtechnikustól.
Más lenne, ha kapna pár ezer panaszt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.13. 14:46:33

@lobster thermidor: provokal az isten
de miert nem lehet atvenni ami jo
itt rengeteg a kocsi
es minden gordulekeny, mert jo a szisztema
tehat?
meg kene nezni hogy mukodik itt
es onnantol elmulnanak ezek a nem adobefizetesek, hogy tilosban parkolt aki nem iratta at a kocsijat, hogy az eladonak is le kell jelentyeni, hogy eladta es ilyen faszsagok
szemelyre szolo rendszam es jonapot kivanok
nem , nem es nem
ilyen iroda olyan iroda, ilyen ado olyan ado, ilyen birsag, olyan birsag
stb.
es a megoldas pofonegyszeru es mar ki van talalva

Péklapát 2013.11.13. 14:48:27

Szintén így jártam mint a posztoló.
Egy nagyon trükkös jogszabályba kapaszkodva és csak azt mantrázva játsza a hülyét a NAV és kérik a zsetont:
- A vagyonszerzési illeték megfizetése a gépjármű tulajdonosát terheli.

Innentől kezdve arra hivatkoznak, hogy tőled az ő számlájukra nem érkezett meg az összeg, ergo nem fizetted meg, tartozol nekik.

Az összes többi körülményre szarnak, az ő szemszögükből teljesen irreleváns, hogy ki hol trükközött, hogy lehet forgalmid, stb. Nagyon is tisztában vannak vele, hogy történtek ezek az átírások, csalások.

Igazából nekik az a lényeg, hogy jogszabály szerint beszedjék a hiányt, innentől kezdve miért is nyomozgassanak, őket így kár nem érte, az embereket meg leszarják.
Majd 1000 károsult van az ország különböző pontján, okmányirodák, helyi NAV képviseletek tisztában vannak vele hogy mi történt.

Ja, a NAV azt javasolta, ha ÉN kiderítem ki volta hunyó, akkor feljelenthetem a rendőrségen és polgári peres úton követelhetem tőle a pénzem....

Doe, John 2013.11.13. 14:49:31

@Kitalátor = másként_gondolkodó: nem ismerlek, szóval nem akarok előre tudni dolgokat, de ha nem vontál be ügyvédet és adószakértőt akkor az ombudsman panaszod valószínűleg nem olyan színvonalú ami ott eléri az ingerküszöböt.

Nem mondom, hogy ez helyes, de ez a realitás.

Manyecska 2013.11.13. 14:52:08

@hagyma: Lehet szidni az országot de nálunk nem állt le a közigazgatás még eddig és nem is fog xd

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.13. 14:54:06

@Rocco az erdei állat: holszidtam en a szulohazamat?
kerlek idezd
koszi
tehat nem
a kozigazgatas meg, amikor szerinted megallt, tizszer gyorsabb volt mint alapbol otthon

tomii86 2013.11.13. 14:54:33

Sajnos az első részt törölték valami relytélyes okból egy külföldi oldalra irányít át, viszont a második még megvan, érdemes elolvasni, nem vagy egyedül..

totalcar.hu/magazin/kozelet/2013/08/21/az_atiras-saga_folytatodik/

Doe, John 2013.11.13. 14:55:06

@Péklapát: Azért ezen egy jó adószakértő tudhat fogást találni, mert a feladatot átadták az önkormányzatnak/okmányirodának és az Adózás rendjéről szóló törvény kimondja (nem tudom hol, de ott van), hogy a NAV/APEH ellenőrzi, hogy az önkormányzat/okmányiroda megfelelően jár-e el.

Illetve még hozzátenném, hogy az illeték megfizetésének egyik - elég erős - bizonyítéka az átírt forgalmi.
Persze értem, hogy a NAV-nak egyszerűbb kiemelni egy mondatot a törvényből, de az még nem azt jelenti, hogy az ilyen ügyeket ne lehetne megnyerni a bíróságon.

És sajnos az is igaz, hogy jogászok nem véletlenül mondják, hogy ma Magyarországon bármilyen pert meg lehet nyerni és el is lehet veszíteni.

kristofxx 2013.11.13. 14:56:32

Akkor fizetted be, ha nálad van a csekk, vagy annak másolata. Ha nincs, neked kell bizonyitanod, hogy befizetted. Ez elég egyszerű. Egyébként meg tanulópénz. Az adókivonatodon meg rajta kellett korábban is lenni mint tartozás.

tomii86 2013.11.13. 14:57:33

@Doe, John: Olvasd el amit linkeltem, tanulságos...

Manyecska 2013.11.13. 14:59:57

@hagyma: Figyelj, azt akartam kérdezni, mit tolsz két napja tuti lehet..xd itthon se lassú mondanék valamit elküldök az ügyfélkapun vmit már jön is a visszaigazolás 2!! másodperc alatt + a nyugta, ennél gyorsabb???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.13. 15:01:47

@tomii86: eleve az a gond,, hogy minek erre megbizot keresni?
aki vagy csal vagy nem
itt el sem tudnam intezni nelkulem
/ ja hogy nem akarok sorban allni es lesz, ami lesz.../

Doe, John 2013.11.13. 15:02:39

@tomii86: Olvastam a megjelenés napján. Nem foglal állást az elévülés kérdésében.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.13. 15:03:28

@Doe, John: "A jognak asztalánál" jogászok foglalnak helyet. Én kettővel dolgozom egy szobában, amúgy mindig kedvesek és aranyosak és néha egész emberiek is...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.13. 15:03:40

@Rocco az erdei állat: en csak ragondolok, hogy holnap lejar a jogsim es 10 mp mulva kopog a postas az ujjal, es a keses miatt hoz egy pack sort, meg egy konyvet

Manyecska 2013.11.13. 15:04:43

@hagyma: meg plusz három bevándorlót a konyhádba..xddd

Péklapát 2013.11.13. 15:06:24

@Doe, John:
"Illetve még hozzátenném, hogy az illeték megfizetésének egyik - elég erős - bizonyítéka az átírt forgalmi."

Én is ezt gondoltam, de a NAV szerint NEM bizonyíték :D
Az a bizonyíték, ha megvan az eredeti csekk a befizetésről, vagy a másolata.
Kereskedő intézte az egész forgalomba helyezést(amióta eltelt 4 év), csekket nem találom, pedig rémlik hogy volt.
Az okmányirodában még az sincs meg, hogy ki volt az a személy, aki az átírást végezte(pedig kötelező lenne dokumentálniuk). Szóval szopóroller. Ha nem akarsz megőszülni és gügyőgősre hülyülni, beletörődsz és befizeted. NULLA az esély rá, hogy jól jöjjön ki az ember az egészből, welcome to Hungary :(

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.13. 15:07:47

@Doe, John: "Mi a különbség a jó ügyvéd és a sztárügyvéd között?
- A jó ügyvéd alaposan ismeri a jogszabályokat.
A sztárügyvéd meg a bírót."
Avagy mi az: egy jogászokkal teli repülőgép motorjai elkezdenek rettenetesen füstölni az óceán felett?
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Jó kezdet!

campobaszo 2013.11.13. 15:08:18

Most hallottam,hogy a NAV-nál vizsgálat indult az ügyben.

Péklapát 2013.11.13. 15:09:57

@campobaszo: Ja és majd jól megállapítják 2 nap mulva, hogy semmi különös nem történt, midnen rendben van. Lásd a legutóbbi hétvégi NAV "átvilágítást" :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.13. 15:10:05

@hagyma: Az lassú! "még nem is gondoltam, hogy szarni kell, és már be is fostam"

campobaszo 2013.11.13. 15:10:59

Megvan a vizsgálat eredménye: minden teljesen szabályosan történt.

Péklapát 2013.11.13. 15:14:58

Csak érdekesség, hogy mennyire komolyan végzik a dolgukat:
-belsős infó alapján tudom,hogy egy nagy budapesti autókereskedést is vizsgált a NAV, mert hamis csekkelt iratta át az ügyfél Audiját. Persze a tulajt basztatta a NAV, mert hamis csekket mutatott be.
Mikor megkeresték a kereskedést, hogy mégiseztígyhogy? Befizette az eredeti illetéket és ügy lezárva. Se csalás,se hamisítás miatt semmi nyomozás nem indult...

Manyecska 2013.11.13. 15:15:31

@hagyma: a bevándorló eszkimók aki a fagyasztott pogit helyben gyártják!XDD
na, ON, ezt a jobb sorsa érdemes posztot nem offolom szét:(

tomii86 2013.11.13. 15:15:53

@Doe, John: Én is és úgy emlékszem hogy a cikkben írják; 5 év után évül el az ügy, ezért a NAV nak jogában áll akár 4év 9. hónapján is elővenni. A cikkben is írják/írták az első részben ami érdekes módon eltűnt hogy a rendörség már elévültnek tekinti az ügyet de a NAV nál még nem, tehát hiába tesz feljelentést nem lesz belőle semmi. Valószínű hogy zsebrevágták a lóvét és egy kamucsekk alapján írták át az autót, ezért nincs csekk. Mivel nincs csekk ezért nincs bizonyíték, ergo ha nem tudja bizonyítani hogy valóban befizették, márpedig az nem elégséges hogy átírták pont a fent leírtak miatt akkor újra be kell fizetni.

A gond az hogy nem a NAV nak kell bizonyítani hogy te nem fizettél hanem pont fordítva.

Ezért nem szabad megbízni senkibe és inkább rááldozni 1 napnyi sorbanállást a postán és személyesen befizetni a zilletéket, mert különben a zember elveszik a bürokrácia rothadó bugyraiban...

Doe, John 2013.11.13. 15:18:21

@Péklapát: Azért ennél egy jogi eljárás összetettebb. A bíró azt nézi, hogy a bizonyítékok összessége alapján mi valószínűbb, hogy befizette valaki az illetéket vagy hogy nem.

Ha valaki befizette, vagy az államot abba a tévedésbe ejtette, hogy az összeg be van fizetve (és az állam hagyta hogy félrevezessék) akkor az nem a te mulasztásod. Az állam nem teheti meg, hogy semmilyen kontrol környezetet nem épít ki a csalások elkerülésére, mondván, hogy ha őt becsapják akkor majd megy az autó tulajdonosához.

Szóval az APEH/NAV azt az egy jogszabály-helyet idézi agyonra ami az ő ügyét erősíti. A polgári perrendtartásról és az állítások igazolásáról jogszabályokat, szabályokat meg nem említi, mert az neki nem jó.

Itt azt használják ki - szerintem meglehetősen etikátlan módon - hogy az ő hibás eljárásuk miatt sok relatív kisösszegű veszteséget elszenvedő autótulajdonosok nem állnak össze. Jogászt meg pláne nem fogadnak, mert egy 23 eFt-os tételért ki fogadna jogászt.

Manyecska 2013.11.13. 15:19:00

@hagyma: Jogsi? fél nap a konyhábanXD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.13. 15:19:20

@Rocco az erdei állat: ne is offold
beszelj inkabb a tengeri malacrol
/a megoldast meg mar elmondtam, de suketek parbeszede, lehet el kellene indulnom a jovo evi valasztasokon, bajnainal meg hazmesternel tuti jobb vagyok, csak Vikivel kene kuzdenem, de nekem cimbim, ezert nem is indulok valszinu/

Doe, John 2013.11.13. 15:20:44

@tomii86: Megismétlem mégegyszer: az ügy nem évült el. Részletesen leírtam feljebb miért nem, szóval nem fogom újra leírni.

Az, hogy a rendőrség azt mondja, hogy elévült még nem jelenti azt, hogy tényleg el is évült.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.13. 15:22:36

@Rocco az erdei állat: a jogsimat konkretan kb 3 ora alatt kaptam meg, elmeleti kepzessel, elmeleti es gyakorlati vizsgaval egyutt, azutan meg elmentem a rendszamert
tehat ugy cakk-pakk az uj kocsi az amerikai jogsi es az uj rendszam kb. delelott 10-tol delutan 3-ig tartott, de kozben meg is ebedeltem, bar a szakcsno bajszos volt es a pincer kajlabajszu
/jut eszembe itt most nem borotvalkozunk egesz novemberben/

Manyecska 2013.11.13. 15:25:27

@hagyma: majd este, most inkább a menstruációm érdekel..:)

Manyecska 2013.11.13. 15:27:13

@hagyma: három óra?? megoldható..xdxd..fiszont itt nem lőnek át rajtam hirtelen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.13. 15:32:03

@Rocco az erdei állat: eddig meg rajtam sem lottek at
sot meg lovoldozest sem lattam
teljesen bekes varos
mondjuk van nehany fegyverem, de nem hasznalati hanem gyujtesi celbol
van aki dvd-t gyujt vagy blue rayt, nekem ez jobban bejon
/ ja 3 ora netto ido, ez otthon olyan 300 ora cakk pakk/

tomii86 2013.11.13. 15:32:23

Nos, a kommentekből úgy látom hogy nem lesz könnyű menet...

''Boxzoli 2013.09.04. 12:30:20
Üdv!Én is kaptam levelet a NAV tól a 2008 áprilisban vett autó miatt,csekk persze nincs meg,minek lenne?Átírt forgalmi kézben,mit aggódjak?Elmentem az átírást végző okmányirodába,adtak egy igazolást amin feltüntették a befizetési csekk számát és az összeget.Kérvényt írtam NAV-nak,mellékeltem a papírokat.Eltelt két hónap és kaptam egy felszólítást egy sárga csekk kíséretében,hogy fizessem be az illetéket megint.Telefon NAV ügyintézőnek:"semmilyen más igazolást nem fogadunk el,csak a befizetést igazoló csekkszelvényt!".Tehát egyik kormányhivatal a másiktól nem fogad el hiteles pecsétes igazolást!! Ezek után és a fentieket elolvasva nem sok lehetőséget látok!Egyébként ha otthon a csekkszám birtokában,fotoshoppal csinálok egy csekket(higgyék el nem tudnák megmondani hogy nem eredeti)akkor megelégedetten lezárnák az ügyet,akkor megvan a pénz????
A másik: A NAV sárga csekkje biztos franó? nem lehet,hogy az is hamis?ha befizetem akkor öntessem műgyantába és tegyem egy atombunkerbe,hogy 1000 évig is eláljon?
Na ennyi,várom a fejleményeket a saját és a mások ügyeiben is!Ha a NAV ráért 5 évig én is várhatok egy kicsit még!''

tcomment.blog.hu/2013/08/21/az_atiras-saga_folytatodik/fullcommentlist/1#c20536679

Doe, John 2013.11.13. 15:33:33

@tomii86: Azt írod: "A gond az hogy nem a NAV nak kell bizonyítani hogy te nem fizettél hanem pont fordítva."

A forgalmi átírásának feltétele volt a pénz befizetése, amit az átíráskor ellenőriztek is.
Mivel neked van átírt forgalmid, a befizetést már egyszer ellenőrizték és helyesnek találták. Ez vitathatatlan tény. Vagyis eddig a pontig a te bizonyítékod (forgalmi) erősebb, mint a NAV-é (azt mondja nem látja a pénzt).

Innen két út van:
1) te becsaptad az államot. Akkor a NAV-nak fel kell jelenteni téged és a büntetőeljárás során megállapítják a kárt és azt a NAV behajthatja. A téged elitélő bíró ítélete alapján. Ilyen nem lesz.

2.) a NAV elkeverte a pénzt valahogy. Közismert tény, hogy számos olyan befizetés érkezik minden adó és illeték NAV bankszámlára, amit a NAV-osok nem tudnak beazonosítani (elmosódott a befizetőről szóló rész, nem teljes az adószám, stb.). A NAV-nak előbb ezt a pöcegödröt kellene teljesen kisikálni minden adónemre vonatkozóan ahhoz, hogy hiteltérdemlően bizonyíthassa, hogy a befizetésed nem a "ki nem tisztázott tételek" több milliós tétele között van valahol. Na, ez lenne az a pont ahol a NAV visszalépne. Csak sajnos senki sem megy el idáig, mert azt gondolják, hogy a hiányzó csekk miatt minden bizonyítási kötelem rajtuk van. Pedig nem.

Manyecska 2013.11.13. 15:34:51

@hagyma: külgyek neked karira postán egy "Rocco mormota, erdei állat"ot? valami háromezer forint most csak..xdxd

Manyecska 2013.11.13. 15:39:34

@hagyma: Há mér, a coccolinót is sikerült feladni ugye..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.13. 15:42:30

@Rocco az erdei állat: hat feladni mindent fel lehet
az hogy a csavo coccolinoval narkozott az egyeni problema, de mormalis ember nem kuldet oblitot otthonrol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.13. 15:47:14

meg hat oblitot nem lopnak
bezzeg a 20 dollaromat:)

paveway 2013.11.13. 15:50:54

Ha 2009-ben vette a kocsit, hogy járt le az 5 év? Gondolom, hogy 5 év az elévülési idő.

nyman 2013.11.13. 15:56:55

Mivel ez 2009-ben tortent, Gyurcsany a hibas! :)

Netuddki. 2013.11.13. 16:17:56

Nem az van, hogy a NAV így akarja behajtani a multiknak elengedett adóbevételt?

ex-dr. vuk 2013.11.13. 18:04:14

Na de ha az ugy elevult, akkor hogy kerhetik rajtad a penzt?...

En pl. a NAVnak a sajat hulyeseguk miatt tartozom kb 6ezer ft-tal 2008 nyara ota, amit NEM tertivevenyes levelekben evenkent kikuldott sima "egyenleg tajekoztato" papirjukban. Mostanra elevult szoval mehetnek a sunyiba vele.

Deviáns 2013.11.13. 18:04:59

Van-e a károsultnak átvételi elismervénye az átiratást végző cégtől, hogy átvette a zsét?
Mer' az okmányirodától van (forgalmi) hogy ők látták a sárga csekket.

trx · http://www.conspiracy.hu/ 2013.11.13. 18:09:31

rajtam meg valami 24000 Forint súly meg mifeneadót akarnak behajtani 2010-2012ig arra a kocsira, amit 2009 novemberében véglegesen kivontak a forgalomból miután leadtam a rendszámot meg a papírt, amint az autóbontó adott... és ezt is mindig karácsony előtt kérik. :P

Atörökk 2013.11.13. 18:13:23

@trx:
Ó, ezt velem is megcsinálták. Olyan kocsira, ami tán 2001? 2002? óta nem az enyém. Pár éve már voltam bent, megbeszéltük. Most olyan jól sikerült nekik, hogy a nem létező tartozásra végrehajtást is indítottak. Múlt héten bementem az adócsoporthoz, csináltam egy diszkrét cirkuszt, tegnap előtt hívtak, hogy jaj, bocsánat, tényleg igazam van, nem kell fizetnem. Most várom róla a hivatalos papírt.

Taxomükke (UK) 2013.11.13. 18:49:49

Gyere, költözz te is Angliába. Itt feleannyiba kerülnek a kocsik és nincs átírási illeték. Kurvajó.

Facelessbook · www.dont.think.so 2013.11.13. 18:59:25

Nekem ma erkezett hasonlo level. 2009 februari autovasarlas, bar en Budapestem vettem a kocsit, 71.880Ft-ot kovetelnek. A markakereskedes meg mindig letezik, mar irtam nekik egy e-mailt a problemaval kapcsolatban. Mondjuk nekem nehezito tenyezo, hogy azota mar kulfoldon elek, igy levelezgetni, telefonalgatni nem tudok az uggyel kapcsolatban.

gabors 2013.11.13. 19:03:40

@hagyma: Azert ennel kicsit bonyolultabb (alapeset uj autoval rendszam nelkul kb ennyi) de a hatterben a rendszamhoz regisztralod az auotot amit meg csak a "title" atruhazassal tudod megcsinalni, vagyis hasonlo az "atirashoz". Ja meg kotelezo biztit is kell bizonyitani.

Mifelenk csak megszabott ideig 30 (vagy 60) napig lehet rendszam tablad "regisztralt" auto nelkul utanna vissza kell adni ha nem, mindenfele szankciok vannak. Most akart a NY State extra penzt egy uj tablaert mert valami orult ujra tervezte ... mondtam lofaszt jo a regi ...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.13. 19:05:56

@Taxomükke: Na de tedd hozzá, hogy rossz oldalon van a kormány, nincs keverőcsap, és állandóan esik.

gabors 2013.11.13. 19:18:29

@Rocco az erdei állat: bocs!!! De a kozigazgatas NEM allt le mert az mindig helyi !!! Allami vagy varosi ...

Ami RESZBEN leallt az a szovetsegi allam egyes nem kritikus szolgaltatasai (pl nemzeti parkok) atlag embert hacsak nem egy ilyen hivatlban dolgozott nem nagyon erintette. Ki talaltak ezt a politikusok. Legnagyobbat pont a Washington D.C. -ben lakok es dolgozok szivtak, de ugy kell nekik :-)

Gondolom csak a szallagcimeket olvasod hogy minthogy "US Government Shut Down "

Secnir 2013.11.13. 21:06:25

aki esetleg nem olvas végig minden linkelt doksit, annak egy megjegyzés az 5 éves határidőhöz:
a rendőrség a vélelmezett bcs. (jelen esetben a csekk/okirat-hamisítás) kezdetétől számított 5 év után mondja azt, hogy elévült. tehát ha 2008 január 7-én vette valaki az autót, akkor a rendőrség szerint 2013 január 7.-én elévült, tehát nem nyomoznak.
ámde a NAV szerint az ötödik tárgyév DECEMBER 31.-e (!) az elévülés, tehát aki 2008 januárjában vette az autót, az a rendőrségen nem tehet feljelentést, hiszen kifutott az 5 évből (60 hónap), de a NAV 5 évéből (2013 dec. 31.) még nem! ergo a NAV simán megbaszhatja, jogorvoslatnak helye nincs.

és ez a szopóálarc.
(én 2009 decemberében vettem az enyémet, kereskedő intézte szintúgy. jövő héten megkeresem, biztos, ami biztos)

kisQtya 2013.11.13. 21:36:05

@Secnir: Olvass följebb elévülés ügyben....

kisQtya 2013.11.13. 21:37:48

@tomii86: De ha megvan a csekk száma, akkor a postán nem lehet nyomon követni a pénzmozgást???

terensz szpenszer 2013.11.13. 23:10:34

@hagyma: Ja, mert az ott rajtad múlik, ez itt meg mondjuk rajtam. Pökhendi faszfej vagy.

Sandor Akarki 2013.11.13. 23:48:31

@Thule: Honnan tudod, hogy a kereskedőnél tűnt el? Hogyan kapott akkor forgalmit? Hamis? Mert ha nem, akkor bizony az önkormányzat állította ki, amit csak akkor tesz ha megkapta a pénzét.

Sandor Akarki 2013.11.13. 23:49:49

@Secnir: Nincsenek is linkelt doksik...

Secnir 2013.11.14. 06:54:44

@Sandor Akarki:
totalcaros linkek fentebb. tessék végigolvasni.
@kisQtya:
én olvastam mára totalcarost is, kb a megjelenése napján, azért nem értem, hogy most, a homáron megjelenve jackyll miért nem oktatja ki? a posztolót

Manyecska 2013.11.14. 07:55:10

@gabors: én már azt sem:(
Amúgy: "A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei 72 példány élő kecskerákot találtak egy mikrobuszban Nagylak térségében. A 3,6 millió forint eszmei értékű állatszállítmányt lefoglalták, a jármű vezetője ellen büntetőeljárást indítottak." Cuki!:P

opati666 2013.11.14. 10:08:51

Csak halkan kérdezném, hogy ha én befizetem csekken az előírt összeget, akkor azt hogyan csalja el az okmányirodai alkalmazott? Úgy hogy nem teszi mellé a befizetési szelvényt? Ez hülyeség! Attól még az be van fizetve!! Ha nem is kérek befizetéskor igazolást, attól még a rendszer látja ezt, a címzett még megkapja az összeget. Világosítson fel valaki légyszi!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.14. 11:27:51

@opati666: Juliska!
Azok szívtak-szívnak most többségükben, akik nem személyesen álltak sorba az Ocsmányirodában, hanem használt autót vettek kereskedőtől, és az egy "magántisztviselővel" elintéztette az átírást, természetesen külön ügyintézési költség felszámítása nélkül. Azokat ui. soron kívül/külön ablaknál szolgálták ki, villámgyorsan, a korrupció nagyobb dicsőségére, míg az egyéni ügyfelek órákon át oboáztak a sorszámosztó és az ablak között.
A vevő megkapta a kocsit, megkapta az új forgalmit, pár nap múlva az új törzskönyvet, miért gyanakodott volna? Politikus nem volt köztünk, mert ők új kocsit vesznek...

Doe, John 2013.11.14. 11:49:52

@opati666: Nyilván több variáció is van, ahol ilyen úton bűncselekmény miatt vagy anélkül szívhatsz, de csak kettő.

1.) Te fizeted be a csekket.
1.a) az ügyintéző rossz csekket ad, te befizeted a pénzt, de az a rossz csekk miatt pld. az önkormányzat helyi iparűzési adó számlájára megy.

Amikor az APEH/NAV elkezdte összefésülni a pénzügyi teljesítéseket a gépkocsi átírásokkal (mert az nekik is feltűnt, hogy nincs minden rendben) akkor azt látják, ogy te átírtál egy kocsit, de nincs a neved alatt az erre a célra alkalmazott bankszámlán bejövő pénz. Nosza, küldik a levelet. Ha megvan a csekked mázli, ha nincs akkor szíttál.

1.b) a csekk jó, de mivel kézírásos (régen így volt, nem olyan rég tértek át a nyomtatott csekkekre, pont az itt leírtak miatt) nem olvasható a befizető adata (rendszám vagy bármi amit az APEH/NAV a tranzakciók összepárosításához használ. Nosza, küldik a levelet. Ha megvan a csekked mázli, ha nincs akkor szíttál.

2.) Nem te fizeted be a csekket, hanem mondjuk a kereskedő akinél a kocsit vetted. A kereskedő elveszi tőled a pénzt, de hamisít egy csekket, ami alapján az ügyintéző átírja a kocsit. Az ügyintéző vagy tudja mi történik vagy nem. A legtöbb ügyfélnek elég az ha megkapja az átírt forgalmit, azután már nem fog csekket kérni, mert a forgalmit úgysem kaphatná meg a befizetés nélkül. Évek múltán az APEH/NAV rájön, hogy nem lát bejövő pénzt, de egy másik adatbázis szerint kocsit írtak a nevedre. Nosza, küldik a levelet. Ha van csekked mázli (valószínűtlen), ha nincs akkor szíttál.

De természetesen mindezt annak fényében mondom, amit fentebb is írtam az elévülésről (vagyis, hogy a rendőrség hibásan értelmezi a bűncselekényt és az igazából nem évült még el).

McZozo 2013.11.14. 12:05:58

@batgirl: ott nem igaz hogyha dolgozol es a ceg nem fizeet utanad azt igenis rajtad fogjak el keresni nem a cegeden barmennyire is ok nem fizettek utanad

Péklapát 2013.11.14. 22:41:59

@Doe, John:
Kiegészíteném még egy plusz ponttal, az alapján amit a saját ügyemben sikerült kideríteni okmányirodai alkalmazottaktól:

Postai befizetést igazoló bélyegzőt hamisítanak, így gyakorlatilag semmiféle pénzmozgás nem történik, csak egy hamis pecséttel ellátott igazolószelvényt ad oda az okmányirodai alkalmazottnak a csaló.

Az okmányirodákban tudnak erről, de az alkalmazottak nemigazán tudják megkülönböztetni az igazit a hamistól, valamint ott helyszínen ellenőrizni se tudják, hogy megtörtént-e a befizetés.
Emiatt ahol lehet, az okmányirodán belül, közvetlenül az ügyintézők mellett alakítottak ki egy mini postai befizető helyet és csak az ott befizetett csekket fogadják el.

Igazából annyira nagyon nem sikerült így sem kiszorítaniuk a csalást, mert az ügyintéző elmondása alapján épp most is folyik helyben ellenőrzés, mert találtak már 2013-as újfajta hamis pecsétet is...

Mert ugye marha bonyolult lenne bankkártya terminál az ügyintézőkhöz és csókolom.
De hát egy olyan hülye országban ahol sikerként könyvelik el készpénzes fizetés ösztönzését és a mindenféle elektronikus-bankkártyás tranzakciók ellehetetlenítését, nem is értem mit csodálkozok....

Zedder 2013.11.14. 23:08:43

@Péklapát: "Mert ugye marha bonyolult lenne bankkártya terminál az ügyintézőkhöz és csókolom."

Ugyanmár, ez science-fiction, ne lázíts!

Igaz, hogy jó sok évvel ezelőtt, mikor ideiglenesen Svájcba költöztem, és bejelentkeztem a Kreisbüroban, akkor az ügyintézőnél lévő terminálon húztam le a kártyámat.

De hát az ugye a hanyatló nyugat volt, nem pedig a jobban teljesítő magyarország.
süti beállítások módosítása