Tékozló Homár

Többe került a postaköltség, mint az áru

2013.11.13. 10:22 | jackyll | 75 komment

Naiv júzer 2000 forintért eladta felesleges billentyűzetét, amit a Posta 2915 forintért szállított 35 km-rel arrébb:

Szeretném megosztani élményemet a Magyar Postával kapcsolatban. Ott kezdődött a történet, hogy volt egy felesleges billentyűzetem amit eladásra szántam. Jelentkezett is érte egy úriember és megbeszéltük, hogy postán utánvétellel feladom. A billentyűzet értékét 2000 ft-ban határoztam meg. Kótajban lakom és Tiszavasváriba kellett szállítaniuk (kb 30-35 km). Semmi extrát nem kértem az utánvételen és azon belül, hogy a vevő fizesse átvételkor a postaköltséget is. Tehát se nem elsőbbségi se nem törékeny semmi ilyesmi. A csomag súlya 820 g volt, tehát nem betonkeverő nagyságú és súlyú.

A posta 2915 Ft-ot (!!!!!) számított fel postaköltség gyanánt! Ezt merőben felháborítónak és kizsákmányolásnak tartom, ugyan nem én fizettem ki, de égett a pofám mint a meszes, mikor írt szegény vevő, hogy közel 5 ezer forintot fizetett a billentyűzetért. Jogosan tehette volna meg, hogy azt mondja h nem veszi át a terméket. Ez esetben a posta visszahozza Kótajba és fizessem ki a 2915 + 2915 Ft oda vissza költséget, ha továbbra is magaménak akarom tudni a billentyűzetem.

A Postának így is rezeg a léc a sok futárcég meg az internetes levelezés, csekkbefizetés miatt... Úgy gondolom, hogy megtartani kellene a kuncsaftokat elérhető árakkal, nem pedig így szégyenbe hozni, meg kizsákmányolni.

Kápé bónusz történetéből pedig kiderül, hogy a Posta átszervezése nem érintette a kártyás fizetést, az továbbra is az automatás pénzfelvétel szerint fizetendő valamilyen misztikus ok miatt:

Nem tudom, Neked a tenger alatt kellett-e már postán kártyával fizetned, ezért én megosztanám Veled, hogy nálunk a szárazföldön, közelebbről a tengerrel nem rendelkező Magyarországon hogyan is van ez...

Történt, hogy a minap csomagot kellet feladnom a postán, MPL futárral. Megjegyzem a szabadrablást végző állami cég ezen szolgáltatásával eleddig semmi bajom nem volt, hozták-vitték, időre de tényleg, úgy ahogy az elvárható.

A gond a fizetéssel volt. Két szaladás között voltam ezért nem vettem ki készpénzt. (tudod Kedves Homár, nálunk azért is fizetni kell, hogy a saját pénzedhez hozzá juss, de a királyunk már intézkedett ez ügyben). Na, itt rontottam el.

Mivel azonnal sorra kerültem (magam sem értem hogyan..) átadtam a csomagot, a postás kisasszony kedvesen intézte, nyomtatott, pecsételt és mondotta: 950 Ft. Ok, kp nuku ihol a kártya. TUDOM, hogy itt kellett volna menekülnöm, de időm nem volt, automata meg pláne nem közel s távolban, még egyszer meg nem állok sorba, az tuti, ha már ilyen gyorsan bekerültem. Kifizettem kártyával, öröm-bótottá.

A meglepetés pár nappal később ért, amikor megláttam a tranzakció díját a számlakivonatomon. Kérlek szépen, 950 Ft fizetése 480 forintba került a postán. Tudtam, hogy ez kp felvételnek minősül és a díját is e szerint állapítják meg, 50%-os rablásra azért nem számítottam.

Remélem, a posta illetékes „ha már nálunk adod fel a csomagodat, jól megszívatunk te kis hülye” osztálya is olvassa soraimat. Ez úton üzenném nekik, lépjenek legora! Éjszaka, hidegben, tele húgyhólyaggal, a wc felé menet.

További csodás tenger alatti blogolást, eszedbe ne jusson a szárazföldre kijönni!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.13. 10:27:38

Az első esetben a kedves user nézze meg, hogy adja fel a cuccot. Sima csomagként 1000-1200Ft a posta, 2000 az már gondolom törékenyelsőbbségkikiskutyafüle.

A második esetben jár a postának a sünsz@rás,azért kell mindig elkutyagolnom kápéért, mert ezek lehúznak, ha náluk kártyával fizetek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.13. 10:27:38

Az első esetben a kedves user nézze meg, hogy adja fel a cuccot. Sima csomagként 1000-1200Ft a posta, 2000 az már gondolom törékenyelsőbbségkikiskutyafüle.

A második esetben jár a postának a sünsz@rás,azért kell mindig elkutyagolnom kápéért, mert ezek lehúznak, ha náluk kártyával fizetek.

Manyecska 2013.11.13. 10:32:16

@ColT: Igen, valamit elikszelhettek, van ilyen.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.11.13. 10:32:23

ha gondolkoztál volna... mivel ez pénzfelvétel mondhattad volna h akkor kiveszel mondjuk 50 ropit, és akkor ugyanott vagy mintha atm-ben vetted volna ki.

Manyecska 2013.11.13. 10:34:32

"Ez úton üzenném nekik, lépjenek legora! Éjszaka, hidegben, tele húgyhólyaggal, a wc felé menet." nem, jajjjajjjozó világító katicabogárra kell ami körbe is fut a szobában! megtörtént mikor egyesek hajnalban osontak haza:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.13. 10:34:58

@Rocco az erdei állat: Van ilyen... Csak azt a postáskisasszony meg szokta kérdezni, hogy hogyan akarod feladni... Nekem is mindig le kell őket beszélni, hogy mindent elsőbbségivel akarjanak :D

impetus_ 2013.11.13. 10:37:16

Az tényleg pofátlanság, hogy a postán kp felvételnek minősül a kártyás fizetés, de azt nem a posta határozza meg, hogy mennyibe fog kerülni, hanem a user számlacsomagja.

Manyecska 2013.11.13. 10:38:03

@ColT: tőlem mindig megkérdezik hogy van a pappferi a mirigyből mer múltkor együtt mentünk csekket feladni:D ránk szólt a múmia majdnem hogy halkabban beszélgessünk:(( de legalább azóta köszönnek:P:DD

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.11.13. 10:45:09

@ColT:
Van neted?
Miért nem olvasod el a postai dijszabást, félinformációk helyett?
És már miért a posta húzna le, ha a tranzakcióért többet fizetsz, mintha sajátbank automatábol vennéd fel?
Menj a bankodhoz, vagy a kormányhoz, aki ilyen trv-eket hozott

Egyúttal a poszttolót és a vevőjét is ekéztem ezzel

Manyecska 2013.11.13. 10:49:09

Épp gondolkoztam hogy írok a homárnak mer ami az itteni postán megy, csúcs:(( egymással üvöltözött a két postáscsaj addig a sor meg birka módon állt. Valami négyszázhatvan forintról vitáztak. Azt se tudják mit csinálnak szerintem..:)

Putyur 2013.11.13. 10:49:38

Érdemes olvasgatni a T. Magyar Királyi Posta honlapján megtalálható küldeményforgalmi díjszabást. Ha egy kicsit is áttanulmányoztad volna, nem húztak volna be a csőbe a lehető legdrágább feladási móddal. Eleve az utánvét egy baromság, csak a Posta jár jól vele.

(Ja, nem; mondjuk sokkal drágább is lehetett volna, ha mondjuk bebiztosítod 10 000 000 Ft-ra a csomagot.)
---
A postán történő kártyás fizetés meg emberemlékezet óta készpénzfelvételnek minősül, miért változott volna meg...? Ezt illik tudni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.13. 10:52:52

@Rocco az erdei állat: :D

@horex: Khm, elég rendszeresen küldök csomagokat, pont tudom az ilyen méretű dolgokra a díjakat...

Azt is tudom, hogy a Pista azért kápéfelvételnek veszi az ottani fizetést, mert saját bankja van, csak éppen mivel máshol nem lehet csekket befizetni, igazán lehetne olyat is, hogy legalább az OTP és más magyar bankok kártyáit elfogadják rendesen -> ha már annyira a hazai termékeket nyomja ez az iióta kormány.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.13. 10:55:46

@horex: Különben én is találkozok néha ilyen idiótákkal, hogy ő mindenképpen utánvéttel akarja megvanni azt az izét, mert nem mer előre utalni -> mondom neki, hogy az utánvét drága -> neki akkor is utánvét -> feladom, és elkezd hisztizni, hogy miért ilyen drága.

samcro 2013.11.13. 11:06:13

Az utánvét 335 Ft, szóval nem attól lett 2950 Ft a vége.
Pár éve volt egy talán Start nevű díjuk, 1690 ft, amiben benne volt utánvét és értékbiztosítás is talán 20-25.000 Ft-ig, az elég korrekt volt.

A poszter meg gondolom a Mekiben is a nagyobb krumplit és a nagyobb üdítőt viszi.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.11.13. 11:06:55

@ColT:
Kétszer adtam fel utánvéttel , nem vágtak át, átvették, de az utóbbi időben nem adok igy fel
Küldözgetek én is mivelhogy vatera
Amikor viszont az 1Ft-os cuccot postán kéri annak ellenére hogy odairom a személyes átvételt, nem adom fel
Nem tecc neki és nem érti hogy 1 Ft-ért nem melózok és autózok a postára vele

Az árakat ismerem, kétszer vívtam törékenység ügyben a feladáskor, de meggyőzni nem tudtam a felvevőt.
Aztán ügyfélszolgálat és vagy egy hónap mulva visszakaptam a pár száz különbözetet

Csigorin 2013.11.13. 11:10:10

Rinya hogy draga a posta. Eloszor el se akartam olvasni.
De emiatt megerte : " lépjenek legora! Éjszaka, hidegben, tele húgyhólyaggal, a wc felé menet."
:))

samcro 2013.11.13. 11:12:18

@samcro: Annyiban meaculpázom a poszter ekézésemet, hogy írta: csak utánvétet kért. A feladási bizonylatot gondolom ő töltötte ki, átnézhette volna, hogy miket ikszel be. Van egy átverős rubrika is, az Érték nevű. Na, ha oda írunk valamit az máris megemeli a költséget, ezt tapasztalatlan csomagfeladók nem mindig tudják, egyszer én is belefutottam.

Taxomükke (UK) 2013.11.13. 11:14:02

@ColT: Nem, egyrészt az utánvét kurva drága, másrészt külön díja (felára) van, ha az átvevő fizeti a postaköltséget.

Manyecska 2013.11.13. 11:18:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: minek?? majd arrébb teszik a gurulós polcokat, az fog változni. azért is ölik már a szügyfelek egymást mert nem férnek el a zuhanykabinoktól:P amibe tarcsák a plüss-dínókat amik különben hótállatok,de..Érted:( Inkább elmegyek a másikra ugyan másfél km-re van:P

2013.11.13. 11:22:07

MPL 5 kilóig 1300. Ott van a vatera honlapján mint vaterafutár.

Atörökk 2013.11.13. 11:24:56

Legközelebb adjál el drágább billentyűzetet. Problem solved.

Manyecska 2013.11.13. 11:25:45

Ez legalább a duplája a sima csomagnak.
Hajtás-pajtás futár tegnap felszállt a HÉV-re biciklistül, hát nincs igaza?xd..lehet hazament:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.13. 11:37:38

Velem mér nem történik soha ilyen?

Illetve egyszer akartam feladni postán néccázezer értékű cuccot. De hogy ne veszítsék el nekem, biztosítással kértem. Azt mondja, hogy harminckétezer a biztosítás. Mitakarsz? Minden tizenharmadik csomagot elvesztitek, és úgy vagytok egyenesben? Anyátok! Szépen leszállítottam magam, nyugis délelőtt volt, pilinkéztek a hópihék.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.11.13. 11:40:44

@atpijkamo:
Velem mér nem történik soha ilyen?"

Hát igen, a szürke kispolgárok élete olyan
Bezzeg mi, akik pörgünk és kétpofára habzsoljuk az életet...

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.11.13. 11:49:38

1 forintért vettem kártyaolvasót 599 volt a posta kínából ;)

helianthus 2013.11.13. 12:06:45

Megin posta. Idén nem nyernek díjat?

biorobot (gyönyörű metálkék) 2013.11.13. 12:13:08

@Rocco az erdei állat: "mikor egyesek hajnalban osontak haza"
Hehe.. vidám dolgok ezek. Egyesek meg óvatosan vetkőztek hajnalban, vagy inkább már reggel. Asszony felébredt és azt hitte, hogy élete párja dolgozni indul. A hosszú hallgatást a következő párbeszéd előzte meg;
-Már mész is?
-Nem, már meg is jöttem.

Atörökk 2013.11.13. 12:14:53

Oda kell baszni a a postás fasszopó fejét. Ja nem, azt holnap. Holnap van a fejodabaszás világnapja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.13. 12:15:39

@atpijkamo: negyszazezer erteku cucc?
a Hahota osszes nem er annyit!
vagy fel akartad adni a suzukidat?

Manyecska 2013.11.13. 12:30:39

@biorobot (gyönyörű metálkék): nem, mi alapvetőn hűk vagyunk:P ez ilyen éccakai ivászat..olyankor a vasalódeszkát valamiért mindig nyitvahagyom keresztbe hogy nagyobbat szóljon:D

Tomasz_a_gozmozdony 2013.11.13. 12:32:41

Mpl futárral 1300 körül kijött volna. nem a postát kell szidni, ha ennyi eszed van.

biorobot (gyönyörű metálkék) 2013.11.13. 12:43:27

@Rocco az erdei állat: Ááá... hova gondolsz? Ez is a haverjával videjózott:-) De az a vasalódeszka nagyon gonosz:-(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.13. 12:43:27

@atpijkamo: ah nem, megyek melozni
csak ugy elkepzeltem, hogy mi a faszt akartal feladni postan 400 ezer forint ertekben es mar ezert erdemes volt felkelnem, hogy egy klasszikust idezzek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.13. 12:44:47

mondjuk erloszort a konyvtaradra gondoltam/ hahota/ azutan megallapodtam a suzukidnal
de azt, ha lenne itt, nem postan adjuk fel altalaban
van kereke

The Good Boy ! 2013.11.13. 13:32:08

múlt hónapban a feleségem is adott fel utánvételes csomagot, a kétezer ft-os árúhoz úgy beszélte meg a vevővel, hogy szerinte, 1.000. max 1.200. lesz a díj, amit a vevő el is fogadott (nem vatera). Jött is falunk kedves és mindig segítőkész mobilpostása, aki a táblázatával megakad a díjszámolással, mert 700 ft-nyi összeg után nem találta a maradék, még hozzá tartozó utolsó tétel tarifáját. Ezért felhívta a központjukat, hogy adják meg a hiányzó tétel árát, amit a telefonos segítség sem tudott, bent a központban!!44!!
Erre a kedves postásunk felajánlotta, hogy elviszi magával, kideríti az árat, saját pénzből kifizeti, másnap pedig én rendezem nála. Másnap sajnálkozva közölte, hogy 1.900.- ra jött ki a díj...
Persze a vevőnek így is kellett a cucc, de a feleségem érezte magát kellemetlenül az extra kiadás miatt.
Na kb. ez volt az utolsó, amikor a postára bármit rábízok a csekkek feladásán kívül.

2013.11.13. 13:37:59

@impetus_: a postának semmi köze ahhoz hogy a sárgacsekket befizeted, miért kellen neki állnia a kp.felvételi díjadat ????
A boltban ahol kártyát használsz ott a bolt a saját nyereségéből fizeti a kártyadíjat.
A postán csak keresztülmegy a sárgacsekk összege, neki abból nincs profitja, max a csekk feldolgozást és készpénz mozgatását fedezi valmi kis jutalék a csekk kibocsátójától.
De korántsem a te kp.felvételi költséged.
Már milliószor ki lett ez a téma tárgyalva a homáron... unalmas kicsit.

Charles63 2013.11.13. 14:21:46

A poszt-toló tényleg lúzer egy kicsit. Ha megnézte volna az MPL postafutár díjtábláját, akkor a billentyűzet mérete és súlya alapján 930 Ft-ért a vevőnek házhoz vitték volna a cuccot. Másik verzió: buszra ül vagy ő, vagy a vevő. Oda vissza kb. 1200 Ft a jegy. Ja, ha valaki ragaszkodik az utánvéthez, az drága dolog.

InTheGajd 2013.11.13. 15:42:47

Akkor miért a postával adatod fel idióta? Hogy lehessen megint sírni egy jót?

lutria 2013.11.13. 16:23:59

Kíváncsi lennék milyen konstrukcióban adta fel a billentyűzetet mert most kaptam 2 autógumit párba csomagolva 16.7Kg súlyban,1490Ft szállítási díjért,3 nap alatt,215 km távolságból.

kakukk11 2013.11.13. 16:26:42

@ToTheVmi: Életképtelen egyedekkel van tele a világ, íme egy mintapéldány. Ha nem lenne ilyen kegyes mindenkivel a civilizált közösség, hanem mondjuk 5000 évvel ezelőtt élnénk, az ilyen emberek halnának ki leghamarabb, meg a lakosság 80% vele együtt. És ezt most minden bántás nélkül mondom.

InTheGajd 2013.11.13. 17:32:59

@kakukk11: Akkor most, hogy kiírtad magadból azt ami a kicsi szíved nyomta ideje válaszolni a kérdésre. Vajh miért is velük küldte el?

torrentisz 2013.11.13. 18:30:45

Csunnya de a magyar posta ilyen.
Előtte körülnézni az árak ügyében, esetleg ilyen csekély összegű termék mással csatolva adni el.

A posta egy cucista maradvány. Soha ne biznicelj ilyen céggel..

stano 2013.11.13. 21:40:52

Ennél már csak a Postán faxolás a még nagyobb vicc kategória. Utoljára 1-2 éve voltam kénytelen 1 (!) oldalt faxolni, és valami 8-900 forintot kértek el...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.13. 21:59:01

@stano: Szerintem megérdemelték. Lemenni a raktárba, leporolni a fax gépet, beüzemelni, elküldeni az egy oldalt, megint lezsírozni három évre, és vissza a raktárba.

zsigamarcelllookingatthings 2013.11.13. 22:28:28

Mi az az utánvét? Mi az a készpénz? ez a 21. század.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.11.14. 10:08:09

csomagként adtad fel a billentyűt azért 2950 ft a díja. egy csomag 20kg-ig van, tehát 25 billt is 2950-ért adtál volna fel. (cserébe volt értékbiztosítás, és időgarantált kiszállítás)

2 kilóig levélként is fel lehet adni sokkal kedvezőbb, UV-vel is 1000 körül lett volna. Futárcég sem olcsóbb ha UV-vel adod fel.

(most nem mondod hogy egy postának 23456 féle szolgáltatást kéne tartania hogy minden hülye megtalálja a neki legmegfelelőbbet, amin nem nyávog)

2-3 opcióból te sikeresen a legszarabbat választottad, és ez nem a posta hibája.

fizetés kártyával: nem 50% a srac, ez tévedés, mert ha 12345 Ft-ot kellett volna fizetned, a kártyás fizetés ára akkor is 500 Ft körül mozgott volna, ami látszik hogy nem 50%.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.11.14. 10:12:07

Ráadásul Start plusz-szal valószínűleg az meg másnapi kiszállításos. a 3 napos időgarantált (sima start csomag) 2000 alatt lett volna.

ilyenkor a legjobb egyébként előre fizetni, és akkor sallangmentesen feladni (előre fizetés, csakis ellenőrzött eladójú oldalaknál szabad, ahol melletted áll az weboldal ha az eladó átbaszna)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.14. 11:10:56

@Putyur: Miért változott volna meg? Pl. mert volt egy fülkeforradalom.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.14. 11:12:46

@ColT: Máshol is lehet csekket befizetni, pl. néhány bankautomatánál. Pénzfelvétel nélkül, kártyával.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.14. 11:14:21

@horex: Milyen álnéven árulsz a Vaterán? Vettem már tőled valamiz?

Putyur 2013.11.14. 11:25:14

@Kitalátor = másként_gondolkodó:
A kettőnek az égegyadta világon semmi köze nincs egymáshoz. Valaki korábban világosan leírta, hogy miért KELL készpénzfelvételnek minősüljön a postai fizetés.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.14. 13:27:13

@Putyur: Azt én is tudom: azért, hogy több pénze legyen a Postának és kevesebb az embereknek.
A kártyás fizetésen kívül mindenben mezei kereskedelmi és szolgáltató cég, állami tulajdonban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.14. 15:47:34

@Putyur: Nálad a demagógia az igazság szinonimája? Az egy dolog, hogy alkalmasint jogszabályokkal körbebástyázott lenyúlás is lehet.

Putyur 2013.11.15. 08:54:05

@Kitalátor = másként_gondolkodó:

Ez nem igazság, hanem igazságtalanság (lenne). A lenyúlás az lenne, ha a sárgacsekk-befizetéskor a készpénzfelvételi díjat/banki költséget te nyúlnád le a Postától.
Tudniillik a kártyás fizetésnek díja van, amit a pénz befogadója fizet a banknak. Ha Te befizeted a sárgacsekkedet, akkor (kártyás fizetés esetén) a Postának kellene állni a banki költséget, mert a befizetett összeget továbbadja a csekk kibocsájtójának. Persze; kap valami jutalékot, de ebbe nincs belekalkulálva a banki költség.
Ezt egyébként már gyönyörűen leírták előttem ( @Kulics: ), csak el kellett volna olvasnod, és értelmezned.

A postai szolgáltatások díjába sincs belekalkulálva a bank sápja, azért nem lehet kártyával fizetni. Sok más üzletben ma sincs kártyalehúzó, csak készpénzzel lehet fizetni (jellemzően pl. kis számtech üzletekben, mert ezeken az cikkeken nagyon kicsi az árrés, és nem bírná el a banki jutalékot). Néhány éve még a McDonald's-okban sem volt... :-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.15. 09:47:08

@Putyur: A Posta bácsi nem vesz fel készpénzt, ha a "sárga csekket" kártyával fizetnénk be. Hülyeség! Elmegy a Posta néni a bankautomatához, felveszi a kp-t, beteszi egy kis borítékba, ráragasztja a csekkszelvényt és elküldi a címzettnek? Ne már! Inkább a kp befizetésből keletkezik költsége, mert azt őrizni-szállítani, és a banknál a szálára befizetni kell. Egyébként már több bank egyre több automatájánál lehet kártyáról, kártyás fizetésként utalni. Ha ez teljes körben elterjed, annyi a Postának!
Egyébiránt statisztikailag nem alátámasztható szubjektív tapasztalataim szerint a készpénzes fizetéshez (rendelkezésre álló infrastruktúra esetén) a Postán kívül szinte csak a szürke- és fekete gazdaság szereplői ragaszkodnak. Ebben azok a "számtech üzletek", amelyek termékein "nagyon kicsi az árrés" különösen beletartoznak, szinte mindegyik ÁFA-csalásból él, és papíron néha talán hússzor is megkerüli a földet minden Távol-Keleten (és újabban Afrikában, meg hajókon az óceánokon) (gyermek)rabszolgamunkával fillérekért előállított kütyü.

Putyur 2013.11.15. 10:11:21

@Kitalátor = másként_gondolkodó:

"... A Posta bácsi nem vesz fel készpénzt ..."
Ezt ki mondta...? A kp-t TE veszed fel (és fizetsz a felvételért); vagy a Posta fizeti (fizetné) a kártyás tranzakció díját. Ebből a két lehetőségből a Posta - hosszas megfontolás után - az elsőt választotta.

A Postának már egyébként is annyi; nem véletlenül árulnak a csokitól a DVD-n keresztül a könyvekig minden vackot... :-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.15. 12:38:56

@Putyur: Milyen "hosszas megfontolás után"? Ahogy bevezették (erővel) a közszférában kötelező jelleggel a számlára utalást, és ahogy az első POS-terminálok megjelentek a Postán, rögtön a faxolási díjhoz hasonló erkölcstelen, ráadásul monopolhelyzettel visszaélő szabályozást (pontosabban harácsolást) vezettek be.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.15. 12:41:21

@Putyur: A Magyar Posta csak akkor lenne működőképes, ha a megyei és országos igazgatóságok létszáma és bértömege 20% alatt maradna.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.15. 12:54:03

@Putyur: www.dehir.hu/vilag/figyel-a-nagy-testver-rajta-tartja-a-szemet-a-penzatutalasokon-a-cia/2013/11/15/

Csaxólok.

Bizonyos éttermekben meg ezért nem lehet kártyával fizetni. A diplomáciai csomag viszont nem rossz megoldás, Horn Gyula is úgy hordta ki az ország által hitelbe felvett dollárt Moszkvába, bőröndszámra, és ugyanúgy továbbították "a fejlődő országokban szabadságharcukat vívó elvtársaknak a szocialista világforradalom támogatására". Ezek az országok és ezek az emberek ma ún. terroristák. Főleg azok, akiknek az USA-ból is vittek jó sok dollárt.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.11.16. 00:05:06

Pedig most ennyibe kerül a kp. felvét...

Amúgy ott követte el a poszter a hibát, hogy csomagként adta fel. Levélként nem került volna ennyibe, és a mérethatárokba még pont belefér egy billentyűzet.

Putyur 2013.11.16. 10:21:36

@Kitalátor = másként_gondolkodó:

Ember! Te most le akarsz engem hengerelni a szóáradatoddal...? Miről beszélünk...? Hogyan jutottál el a postahivatali bankkártyahasználattól a CIA-ig...? Tudod még egyáltalán hogy miről van szó...? Megáll az eszem. Elmagyaráztam neked valaminek a miértjét, és erre elkezdesz csúsztatni, maszatolni és másról beszélni. Miért nem lehet egyszerűen annyit írni, hogy: "kösz, értem"???

A "hosszas megfontolás után"-t meg nyilvánvalóan ironikusan írtam. Vélhetőleg nem sokáig kellett gondolkozni a Posta illetékesének azon, hogy a számukra anyagilag kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb megoldást válasszák. Te is így tettél volna a helyükben (vélhetőleg)...

wazzu 2013.11.16. 20:32:54

A feladó ott követte el a hibát, hogy a "címzett fizet" opciót választotta, ami portós feladás, és nagyon drága. A helyes megoldás a postai díj befizetése lett volna RÉSZÉRŐL, valamint az utánvételi összeg ezzel emelt beárazása. Ekkor utólag megkapta volna a kifizetett feladási díjjal emelt eladási árat.

Xezs 2013.11.17. 10:43:23

Kibaszott hülye a poszter is meg a vevő is. Egyikőjük sem gondolta hogy lesz postaköltség és nem is néztek utána. Le van írva feketén fehéren a posta díjszabásában hogy mi mennyi, csak meg kell nézni. Alapszabály, hogy ilyen kis szar értékű dolgokat nem postázgatunk sehova se. Billentyűzetet meg amúgy is csak az Aldiból. Amatőrök.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.18. 06:59:42

@Putyur: Szóval postás vagy! Edig azt hittem, vasutas... ;)
A Posta és tulajdonosai (Magyarország, a magyar állam, azaz mi) számára semmi racionális pénzügyi oka nincs annak, hogy a kártyásokat elriasszák. Meg kellene nézni, hogy az így visszaduzzasztott készpénzforgalom költségei mennyivel növelik a tarifákat és az állami támogatás-igényt! Meg azt is (fogalmam sincs), hogy a pénz őrzése- szállítása mennyibe fáj - nekünk.
És kiknek olyan nagyon jó....
Nehogy azt mondd már, hogy egy bankautomatával helyettesíthető tevékenység, azaz a pénzátutalás, drágább, mint az "élő erő"! Statisztikailag nem megbízhatóm a véletlenszerűség kritériumainak nem megfelelő megfigyeléseim szerint a "fronton harcoló" postások munkájának több mint a fele a banki átutalások készpénzfedezetének átvételéből, kiadásából és ezek adminisztrációjából áll.
Nem beszélve arról, hogy a kisebb városokban, falvakban nincs is bankautomata (vagy legalábbis max. 1-2 féle), tehát a jelenlegi pénzfelvételi harács erősen monopolhelyzettel való visszaélés a székesfőváros és a megyeszékhelyek kivételével.
Ez kinek a célja?

Putyur 2013.11.18. 07:23:54

@Kitalátor = másként_gondolkodó:

Hozzászólásodnak első mondatára reagálnék csak (a többi nem érdekel, túltárgyaltuk a témát): KIKÉREM MAGAMNAK, HOGY AKÁR ÁTTÉTELESEN, BURKOLTAN ÉS CÉLOZGATVA; DE SÉRTEGESS!!!

Befejeztem.

Xezs 2013.11.18. 21:34:26

@Kitalátor = másként_gondolkodó: Amúgy a rendőrnek igaza van. A csekk egy készpénzátutalási megbízás, vagyis szó szerint azt jelenti, hogy az ügyfél kp-t ad át, a posta pedig átutalja.

Ha igazi kártyás tranzakciót akarsz, arra ott az internet.
süti beállítások módosítása