Tékozló Homár

Árukapcsolás felsőfokon a T-Home-nál

2013.11.25. 11:56 | jackyll | 36 komment

Naiv szülőknek azt mondta a T-Home, hogy nem mondhatják le a tévé-telefon-internet csomagjukból az internetet. Csak az egészet tudják lemondani egyben, aztán darabonként újra megrendelni, merthogy szerintük vissza kell kötni az analóg telefont. Új megrendelésnél viszont gond nélkül ki lehet választani, hogy csak IPTV és telefon legyen.

Szüleim még anno a Matáv idejében telefon előfizetők lettek. Aztán az évek során bővültek a szolgáltatások, ugye igény szerint. Így lett két évvel ezelőtt a még otthon élő húgom miatt a telefon-tévé kombináció mellé egy internet szolgáltatás is. Ekkor az analóg telefonvonal átváltozott digitális internetalapú telefonszolgáltatássá. Persze volt öröm és boldogság, a mai napig. Húgom már nem lakik otthon, ezért az internet szolgáltatást szeretnénk lemondani.  De ezt csak úgy lehetséges, ha a telefont is megszüntetik. WTF?


Miért? A válasz, mert ők nem szolgáltatnak internet nélkül internetalapú telefont szolgáltatást. (De a legkisebb csomagjuk több ezer Ft, amit kihasználatlanság miatt felesleges igénybe venni) Kérdezem, hogy akkor lehet-e az analóg szolgáltatás visszaállítani? És itt jön az abszurd dolog. Persze, létezik ez a megoldás, de ez azzal jár, hogy bizonyos ideig ( ÁSZF szerint 30 nap!) nem lesz telefon szolgáltatás.

De most érted ugye? A szolgáltatások váltását gombnyomásokkal oldják meg. Tehát én leadom írásban a felmondást, ők több munkacsoporton keresztül ide-oda tologatják a levelemet, majd ha elér a műszaki csoporthoz, ők elvégzik a nehéz feladtatot. De persze bármi közbejöhet, ás akkor ezt csak a 30. napon teszik meg. Addig biza nincs telefonod.  Kérdem én, mi a kénköves rosseb tud közbejönni? Eltörik a  műszaki kolléga keze? Vagy leesik a hó, és mindenki síelni megy? Ésszerű magyarázatot adjon már erre valaki nekem! Akár egy T-Comos emberke is, hogy mi tart ennyi ideig?? Vagy úgy vannak vele, hogy ha nem kell neked az internet, akkor szívjál már egy kicsit?

Szóval nem értem én ezt. Ráadásul más szolgáltató sem nagyon játszik, csak az Invitel. Hát annál már a postagalamb is jobb módszer kapcsolattartásra.

Vajon mikor jön el az az idő, amikor nem akar egy szolgáltató sem rád kényszeríteni valamit, amire nincsen szükséged?? Vagy ez csak egy álom?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.11.25. 12:00:23

@A Kisvakond: kemény szavak így délben!!

Dr. Kix 2013.11.25. 12:00:47

Megteszik, mert megtehetik. Sajnos.

Manyecska 2013.11.25. 12:03:48

Nem is rossz ötlet a postagalamb, mért ne térhetnénk vissza a régi módszerekhez?
Nemzeti vezetékes telefonokat otthonra, stb.!! Kell-e ez a sok barom kütyü??:P

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.25. 12:10:48

Nem tudom, mit várt a poszt toló egy olyan monopol-szolgáltatótól, amelyet egy burkus állami cég "privatizált".

Farkos Tsapó Gyurka 2013.11.25. 12:11:55

Kilátásba helyezik a szopórollert, hátha meggondolod magad. Csak ennyi amit erről elmondhatok.

asdf 2013.11.25. 12:12:50

Kell rendelni egy analog telefonvonalat ideiglenes telefonszammal, ha az megvan, akkor arra szamhordozni az internet alapu telefonvonal hivoszamat, es ha ez megvalosult es a telefonszam az analog telefonon csorog, akkor le lehet mondani az internetet.

Supreme* 2013.11.25. 12:13:46

Attól, hogy a poszttoló számára nem világos, hogy ip telefon nincs internet nélkül, és ip telefon+ (talán ip)tv csomag nincs az egyik vagy másik szolgáltatás nélkül az nem a thome hibája. Magyarul ha lemondja a telefont, akkor ahhoz szerződésmódosítás kell, az pedig a csomag felbontásával jár (azért csomag, mert több szolgáltatásról van szó, összevont kedvezmények stb)

Szóval igen, ha kurvanagy kavarást csinál a juzer, akkor lehet, hogy nem megy minden zökkenőmentesen.

A thome fizetett kommentjét olvasták. Janemis.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.11.25. 12:20:55

már megint a T-é... vajon miért nem lepődök meg...

Faus to 2013.11.25. 12:23:11

"A szolgáltatások váltását gombnyomásokkal oldják meg."

Én is megoldanám a posztolót szívesen egy-két gombnyomással, hátha észhez térne.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.11.25. 12:24:56

egyébként nem értem a problémát... IPTV-t rendel az ügyfél, tehát net van..

mondani kell a T-nek, ha akkor az is analóg legyen, szopjanak ők is ;))

ferand1979 2013.11.25. 12:33:41

... mobil???? Tudom, jó a vezetékes, ingyen csacsogni a többi vezetékessel..
Tudom, az öregek ragaszkodnak a hagyományoshoz..

Ezzel szemben amit itt a szolgáltatók megtehetnek, s meg is tesznek, az már túlontúl idegesítő.. röhej..
Mesélhetnék én is.. De jelenleg épp a T-com-nál van folyamatban egy 5000Ft-os kedvezményem egyéb okok miatt..
Viszont a PanTel-nél már egyszer volt alkalmam áthelyezni egyik cégnél az ADSL-t, amire eredetileg 30 napot mondtak (leszereli a szerelő, eltelik 30 nap, és felszereli a szerelő)... A 30 nap helyett kb. 30 percbe telt úgy, hogy megvártam a szerelőt, hogy odamenjen már az új helyre, eközben a régin kihúztam a zsinórokat, és átmentem az autóval 10 km.re az új helyre.. mindent bedugtunk, a szerelő egy röpke 3-4 perces telefonálás után már töltötte is a jegyzőkönyvet.. Minden okés volt...
Ez rugalmassági kérdés..

A posztolnál viszont van rá esély, hogy ha a régi számot kikötik, azt nem szeretnék visszaadni, mondván, hogy az új szerződésnél új számot adnának... (hasonlóan az e-mail címeket sem mindig szerették újra odaadni... miközben telefonos ADSL-, vagy kábelnetes Internet szolgáltatást cseréltek fel.. A válasz arra, hogy miért???
kitalálhatjátok... (kb. a T-com is ki szokott találni indokokat...)

ferand1979 2013.11.25. 12:35:13

@Supreme*: a netet mondaná le, és szeretné ha maradna a telefonja... Olvasd el a posztot, és úgy reagálj....

Supreme* 2013.11.25. 12:38:05

@ferand1979: De a telefonja a nettől függ, tehát ha lemondja a netet akkor nincs telefon, ha átváltja a telefont analogra akkor borul a csomag, mi nem világos neked ezen?

ferand1979 2013.11.25. 12:45:28

@Supreme*: tudom, értem, szakmában vagyok.. A 30 nap nem világos.... érti?
Az, hoyg kitaláltak egy 30 napos átfutást, az sajnos a szolgáltatónál azt jelenti, hogy minimum az 3-4 hétig szarakodhat rajta...
Ellenben ha normális lenne a hozzáállás, akkor a bejövő t-kábelre (nem koaxos, hanem telefonos) rádugatnák az analog telefont, és központilag ráállítanák a telefon szolgáltatást.. (ezt egy program felületen lásd ügyfél -> szolgáltatás Digitálisról átállítva analoggá.. Frissítés.. MAjd egy fél órás átállítási ciklus után, un rendszerfrissítés után műxik is... mindezt telefonon az ügyfélnek legegyszerűbb módján elintézhetnék)
Ezzel szemben 1 hónapig nem akarnak szolgáltatni.. Lemondás, új szerződés, meg akármni... jó ez így? Így kell működnie??

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.25. 12:51:13

@ferand1979: Így hát! Bűnhődjön, aki kevesebbet akar fizetni! Szerintük.

Supreme* 2013.11.25. 12:52:56

@ferand1979: De ehhez az átálláshoz is kell egy szerelő nem? Nem vagyok szakmabeli, de azt sejtem, hogy minél kevesebb szerelő alvállalkozót foglalkoztat a thome (és valószínűleg előre veszik úgyis az új ügyfelek bekötését) és gondolom a 30 nap arra vonatkozik amíg maximum ki kell vonulnia egy szerelőnek. Ez nem az ügyfél szopatására van, hanem spórolás és a saját seggük védelme. 2013, tessék felébredni :)

jézushka 2013.11.25. 12:55:55

@ferand1979: mára már én is ott tartok, hogy nincs mobilom. a vezetékesről mindent el tudok intézni, ha meg nem vagyok itthon (éljen a távmunka) akkor ne hívogassanak mobilon.

ferand1979 2013.11.25. 13:12:32

@Supreme*: Az átálláshoz az ügyfél otthonában NEM kell szerelő, amennyiben a szolgáltatás hagyományos telefonkábelen történt (és nem koaxos, tv-kábelnek ismert kábelen...)
Csak kihúzod a digitális modemből (vagy routerből) a kábelt (asszem rj-25-ös dugó) ill, kihúzod a Splittert (az elosztót, ha van.. bár mintha a digitálisnál ez nincs, csak a hagyományos ADSL-nél...) és rádugod a telefonod...
Ez az ügyfélnél.. Kb 5 perc ha saját maga csinálja, és az asztal alól is ki kell húzni a kábelt...
A Szolgáltatói oldalon az elosztóban kell slottot (kártyát) cserélni, vagy más szlottra (volnalra) dugni.. A szokásos szürke utcasarki T-comos dobozokban kell matatnia a szerelőnek, ez mellett a rendszerben központban ráállítani az új szolgáltatást.
Namármost.. Hogyha az ügyfél szeretne szolgáltatást lemondani (NET) és kötve van a NET a szolgáltatáshoz, felvehetnék úgy az átállítást mint munkát, hogy telefonál majd az Ügyfélnek a szerelő, amikor odamegy 1-2 nap, 1-2 hét múlva az utcasarki dobozhoz, hogy szerelné, átállítaná.. Ekkor az ügyfél otthon átdugja közvetlen a telefonba a kábelét.. ÉS közben a T központ meg a rendszerben csinálná a dolgát...
Addigis amig az 1-2 napot vagy 1-2 hetet megvárja az Ügyfél, nem kellene lemondania a telefon szolgáltatásról... ÜZEMSZÜNETMENTESEN át tudna állni...
NE MONDJA SENKI, HOGY EZT NEM LEHETNE MEGTENNI, VÉGHEZVINNI!!!!
Nem akarásnak, nyögés a vége..
És a szolgáltató visszaélve a monopoliumával, megpróbálja még pár hónapig fenntartatni a NET szolgáltatást, majd nyugodtan kibír a szolgáltató 1 hónap telefonszolgáltatás kiesést, mert bőven előtte megsarcolta az ügyfelét..
Továbbá a Szolgáltatónak igazán mindig az új ügyfél az elsődleges, ezért kell mindig a 30 napot kivárnia a réginek..
Egy új szolgáltatás bekötésére NEM 30 napot adnak, és nem is a felét, 15-öt.. Hanem jóval kevesebb időt...

És igaza van annak aki szerint kevés szerelővel szolgáltat a T-com is.. És nem is tud kiszervezni, mert az is pénzbe kerül.. Bűnhődjön az Ügyfél... 21. század...

Supreme* 2013.11.25. 13:18:29

@ferand1979: Igazad is van meg nem is. Gyanítom, hogy a felhasználók legalább fele, de ha tippelnem kéne, inkább 70-80%-a nem azért fizet, hogy neki kelljen szerelnie, és igen, nagy részüknek, mondjuk benyögné a telefonos ÜFSZ, hogy na akkor kovácspista dugja át a kábelt a modemből a telefonba, már attól agyfaszt kapna és szerelőért kiáltana, mert azt se tudja mi az a modem, csak villog valami szar anmibe és amiből kábelek mennek ide-oda. De ettől függetlenül igazad lehet, nem vagyok szerelő, így elhiszem amit mondasz, hogy megoldható lenne.

Putyur 2013.11.25. 13:33:17

Nemtudom. Én váltottam ISDN-ről analógra (miközben lemondtam a netet) talán két éve; eltartott az átállás vagy 20 percig... (Az is a "T" volt.)
Ez a 30 nap egy ilyen "ebbebiztosanbeleférünk" határidő.

ferand1979 2013.11.25. 14:05:24

@Supreme*: persze... Igaz..
De ezt lehetne úgyis, hogy megkötik a szerződést, és akkor amikor kimegy a szerelő (oda ahova kell...) akkor szüntetik meg a régit, és állítják be az újat..
Nemá' azzal indítani egy ÜGYFÉLNEK, hogy akkor most emiatt 30 napig nem használhatod a szolgáltatást..
És miért kellene tudnia az ügyfélnek, hogy a NET lemondása miatt a digitális dobozt kell kiiktatni, meghogy analog lesz az új, stb..
Ezt is csak azért próbálták megtaníttatni a felhasználókkal, mert jópár éve szereldmagad csomagokat árultak.. Futár kivitt mindent, és otthon a 70 éves nénike összedugdosta...
Ez sem jó, nem erről beszéltem...

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.11.25. 14:08:30

Naiv szülőknek"

Innen kezdve mit mongyak?

Le lett mondva biza darabonként, most jön a tv is a set top miatt
Semmi gond nem volt, eltekintve , hogydehát nem akarja mégis megtatani?

Jónapot!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.11.25. 14:10:15

@horex:
Teszem hozá, már nagyon régen lehet telefon nélkül is rendelni netet a T-töl

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.25. 17:02:31

@Rocco az erdei állat: igy van
megjon a galamb
elolvasod a levelet
fozol belole egy levest
jobb mint varnyu
mindenki jol jar
/najo a galamb nem/

CsakMintTe 2013.11.25. 19:46:02

A UPC-ről már sok rosszat olvastam itt (és máshol is), de nekünk a posztban említetthez hasonló esetben is szerencsénk volt velük. Eredetileg jupicis digiTV-net párosunk volt, és költözés miatt szerettük volna a netet lemondani, a telefont viszont megrendelni (megszabadulni az Inviteltől) plusz számhordozni és költöztetni a TV-vel együtt. Nem részletezem, hibátlanul és gyorsan megoldották. És lám, anyámnál most az én régi modememről megy a telefon, miközben net meg nincs.

Szóval nem értem: a trékom vagy hóm vagy miszösz ennyire el van telve magával, hogy mindegy neki? Vagy csak a telefonoskisasszony volt ennyire tudatlan a saját lehetőségeik felől? Vagy mi? Mindegy, eddig se szerettem őket, és remélem, ezután sem szorulok rájuk...

közödeszed 2013.11.25. 23:42:18

gondolom azért nem adnak voipot önmagában hogy a dslam-on ne "foglald" a portot olyantól aki ugyanott tv-t netet telefont kapna ugyanezen a technológián...kellet nektek kapitalizmus :-D :-D

mozesapo 2013.11.26. 00:11:59

@közödeszed: Ez zöldség. Most van nete, telefonja, iptv ha jól gondolom. A netet simán le lehet mondani belőle, akár hüségidő közben is, de akkor 1, módosul a havi díj, 2, az igénybe vett kedvezményeket kifizettetik.
És nem foglal feleslegesen portot, mivel telefon, tv marad, iptv-nek meg kell a port.
Szegény posztolót megvezették rendesen, menjen be egy T-Pontba, ne T-Partnerbe.

CID 2013.11.26. 10:21:12

@mozesapo: Hol írta, hogy IPTV-je van?

mozesapo 2013.11.26. 12:44:09

@CID: Hát itt "Új megrendelésnél viszont gond nélkül ki lehet választani, hogy csak IPTV és telefon legyen."
Első pár sor. Olvasni tudni kell.

jézushka 2013.11.26. 13:45:35

@mozesapo: azt nem a posztoló írta, hanem a homár. Posztoló nem írta milyen tévéje van.

Mr. Alkohol 2013.12.06. 23:42:02

Na, ezért nem engedtem én ezeket a digitálisra átkötni a telefonomat!
süti beállítások módosítása