Tékozló Homár

A Tesco nem kéri a 36 napja lejárt sajtot

2013.11.27. 15:03 | jackyll | 110 komment

Anita szerette volna kideríteni, hogy visszacserélik-e a Budaörsön az egy hónappal ezelőtt vásárolt, akkor 6 napja lejárt sajtot, de hiába nyomozta ki az ügyfélszolgálat titkos telefonszámát, mert elég hamar kinyomták:

Körülbelül egy hónapja nagybevásároltam a budaörsi Tescoban, de csak mikor hazaértem vettem észre, hogy a sajt amit vettem már 6 napja lejárt. Ezen annyira nem is húztam fel magam, legyünk jóhiszeműek, elfelejtették bevenni a pultokról előfordul az ilyesmi. Ráadásul a nyugta is megvolt a vásárlásról. Gondoltam felhívom a budaörsi Tesco ügyfélszolgálatát, hogy hogyan tudom becserélni majd egy nem lejárt szavatosságúra a terméket. Amiatt is beszélni akartam velük, hogy egy hónap múlva is be tudják-e cserélni a terméket, mert nem járok mindennap arra és kb. havonta szoktam egy nagyobb bevásárlást csinálni ott és akkor egybekötném azzal. Csak egy 700 Ft-os sajt miatt pedig nem akarok 10 km-t oda 10 km-t vissza leautózni, mert a benzinköltségem több lesz mint az egész probléma. Ezért ahogy korábban írtam úgy döntöttem felhívom az ügyfélszolgálatot.

Azaz felhívtam volna... A budaörsi Tesco honlapján egyszerűen nem elérhető egy telefonszám sem.  Ha Google-be beírom, hogy budaörsi Tesco, akkor kidob egy telszámot: (20) 827 0000. Nosza, akkor ez biztos jó lesz, hívom egyből, majd a 4-es melléket kell választani vásárlói panasz esetén. Aztán kicseng... kicseng... és senki nem veszi fel. Legalább tízszer próbáltam különböző időpontokban: délelőtt, kora délután, késő délután, de semmi... (Itt jegyezném meg, hogy a budaörsi Tesco 0-24 órás, de vásárlói panaszkezelés csak négyig van, azaz inkább lenne). Ekkor már kezdett kicsit elszállni az agyam és most már csak azért sem hagytam annyiban a dolgot. Vissza a Tesco budaörsi honlapjára, ahol legalább egy e-mail címet kerestem, de nincs. Utána a Tesco főoldalán nagy nehezen megtaláltam a vevőszolgálatot (csak üzenetet lehet írni!), ahol leírtam a panaszomat.

Másnap e-mail-ben válaszoltak, hogy minden valószínűség szerint kezelni fogják a problémámat a lejárt termék és a nyugta ellenében (de nem mondták biztosra!) és, hogy máskor egyből a Vevőszolgálati pultnál reklamáljak. Kösz szépen és ha esetleg otthon veszem észre, hogy valami lejárt szavatosságú vagy nem stimmel vele valami (mint az esetek 90 százalékában)?!?! Kértem egy közvetlen telefonszámot a vevőszolgálati pulthoz a fentebb említett helyzet miatt (egy 700 Ft-os sajt miatt nem akarok 10 km-t oda 10 km-t vissza leautózni, hogy később is becserélhetem-e a sajtot stb.), amit megkaptam. Másnap hívom a számot: (20) 827 4173. Sokáig semmi, majd a harmadik-negyedik próbálkozásra felveszi egy nem túl kedves középkorú női hang a telefont. Elkezdem neki ecsetelni a fenti problémát és a mondandóm közben rámteszi a telefont!!! Na ezen nagyon felhúztam magam és ekkor döntöttem el, hogy írok Önöknek és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnek is.

Utána még próbáltam elérni őket, de akkor már egyáltalán nem vették fel. Egy 700Ft-os veszteségért pedig nem fogok 1000 Ft-ot még benzinre költeni, hogy csak úgy érje meg ha megint nagybevásárolok náluk, mert akkor megint az ő bevételüket növelném, én pedig azt nem fogom azok után, hogy így állnak a vásárlókhoz. Tesconál az a panasz"kezelés", hogy ne tudj panaszt tenni, reklamálni... alternatív, de rendkívül hatásos módszer. Vagy talán hosszú távon mégse, mert én többet nem fogok vásárolni a Tescoban! Van egy francia Auchan nevezetű áruház 1 km-re tőlük, azt hallottam ott remekül kezelik a vásárlói panaszokat! Felveszik a telefont... Aztán majd a Tesco elgondolkodhat, hogy megérte-e...meg hogy hány hozzám hasonló vásárlót vesztettek már el amiatt, hogy nem veszik fel a telefont. Az is vicces, hogy a Tesco vevőszolgálati központja, ahonnan e-mail-ben válaszoltak nekem, pont a budaörsi Tescoban van... úgy tűnik még a "saját áruházukban" sem túl olajozott a panaszkezelés, akkor milyen lehet a többiben?!

Az is elgondolkodtató, hogy egy idősebb vásárló, mondjuk egy kisnyugdíjas, akinek nincsen internete, hogyan tud panaszt tenni, ha a telefont soha senki nem veszi fel?! Persze ha egyáltalán eljut odáig, hogy kinyomozza a hívandó számot... Felháborító, hogy egy ekkora multinál a vásárló tulajdonképpen csak egy zavaró tényező!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.27. 15:28:11

@helianthus: "mindennek nézem a lejárati idejét"

Semminek se nézem. Ha nézném, a lejáratot, árat, gyártó országot, adalékanyagokat, mindent, tényleg meglenne egy élet alatt a 3000 könyvnyi olvasás. Attól, hogy még nem járt le, rámpenészedik, és attól, hogy lejárt, többnyire semmi baja sincs. Nem látok összefüggést, úgyhogy leszarom. Meg nem tárolni kell, hanem megenni. Kaviár még sose penészedett rám.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.27. 15:30:09

@szemi90: "nem romlik meg hónapokig"

A kemény sajtok. A camembert addigra saját lábán kisétál a lakásból.

jézushka 2013.11.27. 15:30:38

Van aki ilyen állapotában eszi a sajtot. Pedig ez nem hat napja járt le:))

napisajt.blog.hu/2010/05/11/cantal

szemi90 2013.11.27. 15:31:41

@atpijkamo: Speciel a camembert az pont úgy finom ha már sétál. Ezért is szoktam néhány napig az ablakban érlelni. :P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.27. 15:34:04

@szemi90: :)) De nem hónapokig.

Párommal szépen kiegészítjük egymást. Amíg neki ehető a camembert, addig nekem még nyers, mikor már olyan, hogy nem eszi meg, nekem pont akkor jó.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.27. 15:35:14

@szemi90: :)) De nem hónapokig.

Párommal szépen kiegészítjük egymást. Amíg neki ehető a camembert, addig nekem még nyers, mikor már olyan, hogy nem eszi meg, nekem pont akkor jó.

opati666 2013.11.27. 15:36:34

"Egy 700Ft-os veszteségért pedig nem fogok 1000 Ft-ot még benzinre költeni"

De telefonra elköltöttél legalább ennyit...

"Van egy francia Auchan nevezetű áruház 1 km-re tőlük"

Akkor meg mi a f..szért mentél eddig is a tecskóba?

Bonus: Nézz szét jobban. Ötszáz méterre biztosan van egy Aldi is. Azt meg tudjuk, hogy sajtot csakis az Aldiban érdemes vásárolni!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.27. 15:39:25

A nyolcvanas évek elején itthon nem sok fajta sajtot lehetett kapni. Mikor először kint dolgoztam nyugaton, számomra a boltban hatalmas volt a választék. Én mindig élvezettel fogyasztom a "héját" is, de amit vettem, annak nem izlett a széle. Viaszból volt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.27. 15:50:17

@opati666: ""Van egy francia Auchan nevezetű áruház 1 km-re tőlük"
Akkor meg mi a f..szért mentél eddig is a tecskóba?"

Trianon.

helianthus 2013.11.27. 16:00:42

@atpijkamo: "többnyire semmi baja sincs"
Nana! Vettem már decemberben áprilisban lejárt ropit, ami avas volt! Rosszízű! Meg vettem savanyú tejterméket és zöld felvágottat. Tanultam a hibáimból és nézem a lejáratot. Annyira nem nagy vaszisztdasz, és mégsem dobálok ki feleslegesen párszáz forintokat, arról nem is beszélve, hogy mekkora csalódás, ha megveszel valamit és nem eheted meg. A 3000 ezer könyvnyi olvasás még nem jött össze így, de szépen haladok! :)

Ádám 2013.11.27. 16:01:46

@helianthus: kösz a választ! Quimby, JA!

Utána érdeklődtem s kiderült, hogy a Mi fáj gyere mesélj-t. Koós Janibá énekli...

szereztél egy nagy fekete foltot!

2013.11.27. 16:02:58

A hatnapja lejárt sajtnak semmi baja nincs !!!!
egyes sajtokat évekig érlelnek !!!

azért kicsit meredek, hogy egy hónap múlva akar visszavinni egy lejárt terméket.. addig otthon penészelteti ??

vagy akkor már nem baj, hogy lejárt... esemmegáll..

hát komolyan megérdemli a posztoló a f***korbácsot.

elwood 2013.11.27. 16:03:23

@atpijkamo: pedig a tej bizony megsavanyodik lejárat után.

helianthus 2013.11.27. 16:09:13

@vén szivar: hát ha ennek utána kellett nézni, akkor itt komoly generációs szakadékok tátonganak. Mármint köztünk. Hálistennek! :DD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.27. 16:09:52

@elwood: "a tej bizony megsavanyodik lejárat után."

Nagy kaland! Előtte is. Valszeg nem hord magánál naptárat.

Egyébként nem lenne probléma ha megsavanyodna, innék aluttejet. De konkrétan megrohad.

@helianthus: :)) Nyuszifül, te rossz boltba jársz.

@Kulics: "egy hónap múlva akar visszavinni egy lejárt terméket"

Arra meg nem gondol, hogy hogan teszik vissza a mászó sajtot a többi közé, hogy egy másik balek megvegye.

helianthus 2013.11.27. 16:10:10

Gyertek harmadikozni az új posztba!

helianthus 2013.11.27. 16:11:17

@atpijkamo: rossz boltokba! Mert ezek nem egy helyen vannak. Ezért tudom azt, hogy az ilyen dolog, nem márkahű, a tecsóban ugyanúgy előfordul, mint máshol. Sajnos.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.27. 16:11:19

@helianthus: "@vén szivar: hát ha ennek utána kellett nézni"

Én még beszéltem Koós Janibával.

Mária 2013.11.27. 16:29:55

Tökre hihető, hogy egy hónappal a vásárlás után blokkal tudja bizonyítani a posztoló, hogy akkor vette, és azt a darab sajtot, ami miatt rinyál.

Ádám 2013.11.27. 16:45:54

@Mária:... a blokkot gyűjti, mint más a bélyeget...

Aureliano Buendía 2013.11.27. 17:29:30

ugye a posztolót már lehet...?

Drágám, akkor kellett volna megnézni, nem nagy kunszt. Szerintem rád férne egy kiadós dugás.

Ádám 2013.11.27. 17:36:36

@helianthus: NA! S korban? Mekkora az a szakadék?

Destroyah2 2013.11.27. 18:05:49

nálam volt egy nő az idén aki a vízparti nyaraló kialkudott árából még matekozni kezdett egy ezressel lefelé, mondván, hogy ők a klímát nem fogják bekapcsolni...
azt hittem az az alja mindennek, de tévedtem, ez az...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.27. 18:08:57

@atpijkamo: Akartam már mondani, hogy ne állj szóba minden bugrissal.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.27. 18:11:50

Én szinte minden Anitába szerelmes vagyok, de ez a nő soha, semmilyen körülmények között nem kéne.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.27. 18:56:09

@agresszív kismalac: "ne állj szóba minden bugrissal."

Na, hozzád se szólok többet.

"ez a nő soha, semmilyen körülmények között nem kéne."

Mert? Az Anitákat az eszükért szereted?

Ádám 2013.11.27. 19:21:09

@Destroyah2: Engedtél volna egy ezrest s leszerelted volna a klímát...:)

M. Péter 2013.11.27. 19:58:13

Ha még meg is van a számla, hogy bizonyítja, hogy pont azt a darab sajtot vette 36 napja?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.27. 20:23:25

@atpijkamo: 3002 jelenleg
@vén szivar: azt Zoran enekli Te seggfej

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.27. 20:26:03

a sajt meg nem romlik meg, vagy ha igen ki kell baszni

Putyur 2013.11.27. 20:28:54

@atpijkamo:

"... A camembert addigra saját lábán kisétál a lakásból. ..."

Be kell csukni az ajtót. Amúgy akkor a legfinomabb.

Caine hadnagy 2013.11.27. 20:41:39

Hát azé odabasz embereknek mi problémáik vannak... Ennek is csak megszületni volt nehéz!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.27. 20:47:53

@hagyma: "3002 jelenleg"

Miaz, megjelent két új Hahota szám? Vagy csak újraolvastál kettőt? Gondolom, tele volt a hátizsákod, mikor szeren... sajnos kivándoroltál. Nem rongyolódtak még el?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.27. 20:49:07

@Putyur: "akkor a legfinomabb"

Azért a camembert-nél is van egy határ, amíg ehető.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.27. 20:53:53

@atpijkamo: a hatizsakomban csak egy kerouac volt
az uton
de mar emlitettem, vannak akik 40 eves koruk elott mar tudnak olvasni
es teszik is
amugy meg fogsz lepodni
legalabb 100 magyar nyelvu konyvem mar itt is

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.27. 20:57:23

Gyöngyhajú lány a zongoránál,
Álmodtam, hogy fehérebb az orgonánál,
Igen, jött, és szépen játszotta a
Zöld meg kék rapszódiát.
Gyöngyhajú lány, akit úgy szerettem,
Igaz talán, hogy soha nem feledtem,
Kék hegy mögött voltam, mint egy kisdiák.

SarahConnor 2013.11.27. 21:15:06

Poszter, ennél a pörgésnél könnyebb lett volna megenni, 'oszt az egészet felfogni tisztítókúraként :)

2013.11.27. 23:11:37

Hihetetlen, elvárja hogy visszavegyék a büdös sajtját egy hónap múlva, mert ő azért külön nem megy be. Ekkora butaságot. Különben is, nyugodtan megehette volna a sajtot még vásárlás után - de nem, várt még egy hónapot. Nincs az az üzlet a világon ami egy hónap múlva visszavette volna az árut, erről ennyit. Még az is lehet, hogy mindig jó az a sajt, szagolgassa meg! :)

Az ügyfélszolgálatról meg annyit, ha valami problémád van, ne hőbörögj, legyél udvarias, igy többet fogsz elérni. Az ügyfélszolgálatis is ember, és valszeg nem túl sok pénzért dolgozik.

tamasz 2013.11.27. 23:14:39

Felhívás!Kérem azokat a kommentelőket akik agy nélkül osztják az észt (pl.ezzel az esettel kapcsolatban is),hogy a velük történt, számukra hátrányos vagy bosszantó fiktív,vagy valós esetet osszanak meg a homáron.Háthasegíthetünkmiisneki.Szeretem a tökéletes tévedhetetlen,"sohasemhibázó"mindentleszaró kommentelőket.Pl.szét.aszná az agyamat a tény ,ha én vettem volna meg az én 700Forintomért azt a lejárt sajtot és nem tudom visszavetetni a rohadékokkal.www.hirado.hu/Hirek/2011/08/02/17/Lejart_szavatossagu_elelmiszerek_a_budaorsi_Tescoban.aspx

tamasz 2013.11.27. 23:28:07

U.i.az ilyen jellegű sajtéshozzáhasonlódolgok lerendezése nálam elvi kérdés,akkora gyökér vagyok!Valakimeg:lejárt sajtot vettünk apjuk!-leszarom együk meg,de a felvágott is lejárt!-leszarom azt is együk meg,a sör is le van járva!-leszarom öntsd ki a csapba.nem kéne megreklamálni?hagyjál már a p.csába ,a mi pénzünk nem?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.27. 23:47:59

A gazdag, fejlett fogyasztói társadalom velejárója a sok szabály és a belőlük következő pazarlás. Az élelmiszerboltokban a szigorú szabályozás miatt mindent kidobnak, ami esetleg problémát okozhat a vásárlónak, és így az üzletnek is. Ilyenek például az aznap lejáró, de már leárazva sem eladható termékek, a sérült csomagolásúak, a csak párban vagy csomagban kínált dolgok, melyeket a tudatlan vásárló felbontott, aztán a pénztárnál nem tudták lehúzni a kódot. Vagy azok az áruk, amelyeket a hűtőpultról vettek le a vásárlók, aztán meggondolták magukat, és a pénztár előtt kitették egy hűtetlen pultra. Ezek az élelmiszerek – sokszor messze a lejárati dátumuktól, gyakran még hidegen, lehűtve, vagy épp frissen, forrón, érintetlen, zárt csomagolásban – ott hevernek az üzletek mögötti konténerekben.

www.origo.hu/utazas/azsiaesausztralia/20131125-elmenybeszamolo-egy-olcso-ausztraliabol-2-resz.html

pettyes 2013.11.28. 02:26:14

@cougarcat: Mert 1000 Ft-ot leautózni egy 700 Ft-os sajt miatt nem butaság mi? Szerintem logikus, hogy a következő nagybevásárlással akarta összekötni a cserét.

El se tudta érni az ügyfélszolgálatot te szerencsétlen. Amikor meg huszadik próbálkozásra elérte rábaszták a telefont, mielőtt még elmondhatta volna, hogy mi van.

Amúgy az a lényeg, hogy a Tesco ügyfélszolgálata egy fos nem pedig az a ku*va sajt!

pettyes 2013.11.28. 02:33:17

@opati666:
- telefonálni ingyen is lehet (munkahely, vannak olyan csomagok ahol bizonyos idősávban ingyenes vagy fix díj van stb.)

- talán, mert eddig nem volt gondja a Tecskóval...

Bónusz: dugd át a két combod között a fejedet. na ott van a segged. oda dugd be a kis fejedet, szűklátókörűbb már úgyse leszel viszont jó meleg lesz :)

2013.11.28. 02:34:31

@pettyes: Egy hónap után, te szerencsétlen!!??? Használd már az agyadat!! De elérte az ügyfélszolgálatot és rábaszták a telefont mert valószinüleg olyan stilusban pofázott mint ahogy most itt te. Amúgy nem vitatom hogy általában szar az ügyfélszolgálat szinvonala.

pettyes 2013.11.28. 02:44:04

@cougarcat: Szerencsétlen max. te vagy mert egész nap ilyen blogokban vered a nyáladat. Amúgy irreleváns az időtartam, ha megvan a blokk és a termék is. Én se szívesen autóznék 20 km-t a semmiért ha amúgy semmi dolgom arra. Az meg hogy ő milyen stílusban pofázott az feltételezés semmilyen bizonyíték nincs rá, hogy nem normálisan próbálta elmondani a problémáját. Viszont ha dühösen tette, akkor is kutya kötelessége az ügyfélszolgálatnak végighallgatni, ugyanis ezért ügyfélszolgálat. Amúgy szerintem te is igen ideges lennél ha 20x hívnál már egy ügyfélszolgálatot, de nem veszi fel senki...

A hozzászólásom színvonala és stílusa csak a tiédhez, az ittlévőkéhez és a jelenlegi Magyarországéhoz idomul. Csak ugye szar ha valaki ilyen stílusban kapja és nem adja a kritikát...

2013.11.28. 02:51:20

@pettyes: Miből gondolod hogy egész nap itt vagyok? Ez hülyeség.

Arra sincs bizonyiték, hogy normálisan mondta el a problémáját. Nem, az ügyfélszolgálatnak nem kötelessége fröcsögő emberekkel beszélgetni, mert ők is emberek. De végül is egyikünk sem tudja hogy mi történt.

Én is bosszankodnék ha igy járnék. De át tudnék lépni rajta. Remélhetőleg tanult ebből és legközelebb lecsekkolja a szavatosságot.
Peace

2013.11.28. 02:53:51

@pettyes: A kommentekben elég sok az irónia is, itt ez megy és te jól felhúztad magad rajta. Nem érdemes.

Tamas Szelig 2013.11.28. 03:06:45

@cougarcat: Ez nincs így! Az ügyfélszolgálatnak az a feladata, hogy a vásárló panaszokat kezelje. A probléma ott kezdődik, hogy olyan nem létezhet, hogy egy ügyfélszolgálatot tízszer nem tudnak elérni! Ráadásul két különböző számon egy közvetetten és egy közvetlenen se. Után a lecsapást nem is kommentálnám. Amerikában még akkor is kötelesek végighallgatni az ügyfélszolgálatosok a panaszost és jó képet vágni hozzá, ha egetverő baromságról van szó. You know azért, mert a te meg az én (a vásárlók) pénzéből léteznek ők mint cég egyáltalán.

2013.11.28. 03:13:40

@Tamas Szelig: Ha megnézed az eredeti hozzászólásomat, én azt tartom butaságnak hogy egy hónap után elvárja hogy visszavegyék az élelmiszert. Rendben van, hogy csak akkor tudott menni, de hát akkor igy járt.

Egyébként rosszul tudod, még az USA-ban se kötelesek személyeskedéseket végighallgatni, bár azzal egyetértek hogy ott az ügyfélszolgálat magas szinvonalú.

Tamas Szelig 2013.11.28. 03:20:57

@cougarcat: Nyilván személyeskedett, amikor azt se tudta, hogy pontosan kivel beszél :) Amúgy a leírásból inkább az derül ki, hogy az ügyfélszolgálatos volt inkább mogorva, amit simán el tudok képzelni. Lehet, hogy Te azt butaságnak tartod, de az egész panasznak nem az a lényege, hanem az elérhetetlen szar ügyfélszolgálat. Ebben a Homár is ludas, mert hülye címet adtak a bejegyzésnek, nem a lényegi problémára hívják fel a figyelmet.

2013.11.28. 03:28:03

@Tamas Szelig: Pedig én pont a 30 napról beszéltem.

Persze, elképzelni mindent lehet, én is azt tettem. :)

2013.11.28. 03:30:23

@Tamas Szelig: Ha eltöltesz egy kis időt a blog.hu-n akkor rájössz hogy a személyeskedéshez nem kell, hogy téged személyesen ismerjenek. Sajnos megy az anélül is.:)

opati666 2013.11.28. 07:16:57

@pettyes: Csak nem te vagy a posztoló, hogy így megsértődsz? Nem én vagyok a szűklátókörű, hanem éppen te, hogy nem ismered fel az irtóniát. (Igaz, elkövettem azt a bűnt, hogy tettem ki egy smiley-t). Bár ahogy a további hozzászólásaidat elnéztem, nem is vagy te szűk látókörű, csak az IQ-d kétszámjegyű... Szerencsétlen.

Benoke2 2013.11.28. 07:59:04

Áruhaázanként komoly eltérést mutat a panasz kezelés. Telefonon ez nem tudom mennyire különbözik, de a Budaörsi tecso kulonosen dzsuva hely. Koszos, piszkos, arukeszlet nulla, ha meg is van akkor se a jobbik fajtabol. Budaörson a madaras tesco fényévekkel jobban teljesít, pedig az sem egy leány álom. Viszont a hosszútávú megoldas az ha az ember hanyagolja az ilyen hipereket. Ráadásul a tesco sajt választeka nulla, auchan sokkal jobb, de csak a külföldi sajtokból. Nem igazan szabad ilyen helyen nagybevasarolni, csak ha nem szamít milyen szemetet eszik az ember.

Benoke2 2013.11.28. 07:59:04

Áruhaázanként komoly eltérést mutat a panasz kezelés. Telefonon ez nem tudom mennyire különbözik, de a Budaörsi tecso kulonosen dzsuva hely. Koszos, piszkos, arukeszlet nulla, ha meg is van akkor se a jobbik fajtabol. Budaörson a madaras tesco fényévekkel jobban teljesít, pedig az sem egy leány álom. Viszont a hosszútávú megoldas az ha az ember hanyagolja az ilyen hipereket. Ráadásul a tesco sajt választeka nulla, auchan sokkal jobb, de csak a külföldi sajtokból. Nem igazan szabad ilyen helyen nagybevasarolni, csak ha nem szamít milyen szemetet eszik az ember.

CID 2013.11.28. 08:12:20

Csak azt tudnám, egy önkiszolgáló/diszkont áruháznak, mi a lófüttyfürüttyért kell telefonos ügyfélszolgálat ?

Panelproli 2013.11.28. 09:07:15

Velem is előferdült. hogy lejárt szavatosságú élelmiszert vásároltam. Emberi dolog időnként hibázni.
Ennek kezelésére van egy olyan, hogy "ügyfélszolgálat".
Sajnos a neve szerint sokszor csak félszolgálat és nem egy teljes valami.
Ide a Homárra nem írnék le ilyen történetet, mert minimum fillérbaszó figyelmetlen hülyefasz titulust kapnék.
De attól, hogy lehisztispicsázok valakit, nekem nem lesz jobb.
Szerintem mindenkinek joga van tévedésből megvásárolt lejárt szavatosságú termék miatt reklamálni az ügyfészolgálaton.
Ott pedig aki rámteszi a telefont, na az a hisztispicsa!

2013.11.28. 09:21:44

@tamasz: jajaja a te pénzed és a TE IDEGRENDSZERED. Ha többre tartod a szar héccáz forintot mint a agyvérzést akkor csak hőbörögj egy forintos számlák miatt meg ilyen marhaságok miatt. Legalább nem kell sokáig eltartani téged a gyerekeidnek mert hamar meghalsz...
istenem, milyen emberek vannak ! :-)

2013.11.28. 09:23:21

@Benoke2: "Nem igazan szabad ilyen helyen nagybevasarolni"
hol szabad ?
a helyi kisboltban aki a tesco/auchan/metro-ban vásárol be, megszorozza kettővel az árakat és te meg dalolva kifizeted hogy milyen jól jártál ???
NA de tényleg, mesélj, taníts kérlek.

2013.11.28. 09:25:08

@Panelproli: elfeledkezel azon egyszerű tényről, hogy a posztoló egy hónap múlva akarta visszavinni a terméket. Ez jelentős és lényegi momentum.
Ő nem sima eset.

♔batyu♔ 2013.11.28. 18:12:26

Addig ott van a táskájában?

Én is visszavinnék fél liter tejet, 2 zsömlét és húsz deka parizert, zacskóban, csak 2 napos, tegnap szartam.

2013.11.28. 20:16:45

@Kulics: Nem értik, na. Hihetetlen, de igy van.

pettyes 2013.11.28. 23:10:23

@opati666: Az IrTónia az nem tudom mi és smiley-t se raktál ki az már egyszer biztos. Ha az IQ-m kétszámjegyű, akkor mondjuk legyen 99. Ami az átlag körüli és még mindig dupla akkora, mint a tiéd.

Amit műveltél az szimpla mocskolódás volt, nem irónia! De én vagyok a postoló! Ezért regisztráltam már öt éve ide, hogy rákészüljek! (na ez az irónia!)

Szerencsétlen max az anyád, hogy kijöttél belőle!

pettyes 2013.11.28. 23:23:49

@Kulics: "egyes sajtokat évekig érlelnek !!!" - akkor miért ne vihetné vissza 1 hónap múlva? Lehet, hogy csak jobb lesz :)

Kívánom, hogy egyél meg minél több romlott sajtot, sonkát, parizert és halj meg minél korábban, hogy ne az én adómból és járulékaimból finanszírozzák a későbbi egészségügyi kezelésedet!

opati666 2013.11.29. 08:37:36

Először kérlek mutasd meg, hogy az első hozzászólásomban hol van a mocskolódás!

Szerintem sehol. Ellenben a nekem címzett válaszodban már valóban van mocskolódás (mármint hogy hová is helyezzem a fejem), pedig téged egyáltalán nem bántottalak (mert hogy nem te vagy a posztoló).

Ezért történt, hogy a fenti válaszodra adott reakciómban meg kellett emlékezzek az IQ-ról is...

Ezt persze te kifogásolod és anyázol. Én nem vettem a szádra a te anyukád nevét, talán neked sem kellett volna. Sajnos azonban az ilyen súlyos orvosi esetek mint te ezt úgysem értik meg. Érvelésed kimerül abban, hogy támadsz, anyázni kezdesz.

Ezért a "beszélgetést" itt én befejezettnek tekintem.

2013.11.29. 09:22:31

@pettyes: OSTOBA ROSSZINDULATÚ GONOSZ FÉREG VAGY.
ÍGY EGYSZERŰEN.

kicscsávók 2013.11.29. 12:05:14

A poszter is csak hőbörögni tud, meg fikázni, de nehogy gondolkodjon egy kicsit is, mert megárt annak szép eszének.

Egyszer-kétszer én is futottam már bele olyanba, hogy otthon vettem észre a lejárt szavatosságot. Nem írom le a tutit az ilyen esetekre mert a magyar az egy olyan fajta, hogy nem él, hanem visszaél a lehetőségeivel. A megoldás pofon egyszerű, a következő bevásárláskor már két korrekt cuccal érek haza, amiből az egyiket az ügyfélszolgálatos ad oda a kezembe miután a lejártat átadom neki, és még hálás is, hogy szóltam...

2013.11.29. 14:21:47

@kicscsávók: ez nem működik.
Ha már otthon van nálad a romlott sajt, akkor a zsebedben legközelebb visszacsempészed a boltba ?
ÉS utána ?
Leveszed a polcról a lejárt vackodat és újra kifizeted a kasszánál ?
Másképp nem jutsz az ügyfélszolgálatra.

Vagy veszel egy jó sajtot és kinn meg visszacseréled a romlottat, a most vásárolt jó sajt blokkjával ?

Na de ehhoz még egyszer 700 Ft-ot be kell ruháznod, továbbá korántsem biztos hogy pont 700 ft lesz agy hónap múlva is az ára... stb stb

Tamas Szelig 2013.11.29. 16:10:07

@cougarcat: Ezért hülyeség a harminc napról beszélni, mert nem az a lényeg. Pont ezért nincs értelme feltételezgetésekbe bocsátkozni, mert nem tudjuk mi történt. Maradjunk a leírtaknál. Az viszont tény, hogy szar az ügyfélszolgálat, mert valaki más is megerősítette már itt, hogy esélytelen elérni.

Tamas Szelig 2013.11.29. 16:17:22

@cougarcat: Amúgy nevetséges, hogy a fogyasztók/vásárlók ahelyett hogy összefognának és elérnének valamit, inkább egymást baszogatják. Nem csak itt, hanem ahogy végignéztem az összes témánál. És ezt teszik alaptermészetükből fakadóan, irigységből, unalomból. A multik, meg nagy cégek meg hátradőlve röhöghetnek, hogy minek javítsunk a szolgáltatáson ez a sok loser hamarabb 'kinyírja' egymást itt az online térben mint hogy történne is bármi.

2013.11.29. 17:24:29

@Tamas Szelig: De a 30 nap a lényeg. Már eleve hülyeség volt az ügyfélszolgálattól ilyet kérdezni, met tudhatta volna a választ. És ne haragudj, senki nem csapja rád a telefont ok nélkül, ott valami történt. A hölgy stilusából itélve értetlenkedett és akadékoskodott. De még egyszer mondom, mert nem akarod megérteni: én nem állitom hogy az ügyfélszolgálat nem hibázott.

Milyen irigységről beszélsz? Nálam ilyen eset elő nem fordulna mert olyan országban élek, ahol a ló másik oldala van, nézd meg fentebb belinkelt cikket.

Gondolkozz el egy kicsit. Ha van egy jogos problémád (amire speciel ez a poszt nem példa), akkor te azt a Homár blogra küldöd be?? Menjen a Tescohoz vagy valami érdekvédelmi szervezethez ha van, és ott intézze el. Persze nem tudja, mert hülyeség az egész. 700 forintos sajtról van szó amit 30 kerek napig tartogatott, és utána elvárta hogy visszavegyék. Semmi irigység és unalom nincs abban ha azt mondom, ez butaság. Még csak semmi rosszindulat.

Arról nem beszélve, hogy te hol látod itt reprezentálva a másik fél véleményét? Mert ugye igy lenne kerek a történet. Ide beirkálnak emberek, erős felindulásból,túlfütött érzelmekkel, bizarr sztorikkal. Talán jó, mert igy levezetik a feszültséget. Na de ennél többet elvárni egy nyilvános blogon ahol minden második kommentben irónia és hülyéskedés megy?

Az is röhej hogy visszajöttél fikázni és loserezni, amikor egyszerüen arról van szó, hogy nem egyezik a véleményünk és te ezt nem vagy képes elfogadni.

Ezek után szerintem te is a Tesconak panaszkodj, ne nekem. Köszi.

tamasz 2013.11.29. 22:05:32

@Kulics: Van egy rossz tulajdonságom:órákon át tudok érvelni anélkül hogy 72-ről 73-ra menne föl a pulzusom.Üzletvezetőként dolgoztam 12 évig,sok reklamációt le kellett rendeznem ez idő alatt.Gondolom te is tudod,hogy nem szabad támadási felületet adni a vevőnek,mert beír a vásárlók könyvébe,ha mást nem pl.tiszteletlenül beszéltél vele.És azt szívtad.Tudok reklamálni,csak tisztában kell lenni a jogszabályokkal (és az nagy előny ám)határozottnak,de nem nagypofájúnak kell lenni(én sem adok támadási felületet).Leírok neked egy példát:vásároltam a volt Cora áruházban egy tetőcsomagtartót a kocsimra.Természetesen olyat választottam, ami a doboza szerint jó a kocsihoz.Otthon kb.1órás harc után sem sikerült föltenni,viszont fölfedeztem,hogy a csomagolás számozása és a csomagtartó számozása eltér egymástól.Vissza vittem a vevőszolgálathoz és megkértem őket hogy valaki szerelje föl.Ha nem sikerül kérném vissza a pénzemet.Nem vállalták a fölszerelést,mivel látható volt,hogy a terméket "elcsomagolták".2 telefon után engadélyezték a pénz visszaadását.(egyébként nálad hol a "leszarom" értékhatár?)A pultos tájékoztatott,hogy kapok egy utalványt 14ezer forintról,a vételárról amit egy év alatt levásárolhatok náluk.Megkérdeztem tőle:hölgyem,biztos benne hogy ez így szabályos?Tessék figyelni,elmondom,hogy mi fog történni:vissza tetszik adni a pénzemet kp.-ben,én elmegyek egy autósboltba és veszek egy csomagtartót.Nem akarok egy évig idejárni kenyérért.A megoldás a"biztos tetszik lenni benne,hogy ez így szabályos?"kérdés föltevése volt.2telefon és a zsebemben volt a PÉNZEM.Ismételten elmondom neked,hogy ez nálam elvi kérdés és nam fogok tőle agyvérzést kapni, mert NYUGODTAN tudok reklamálni.Viszont lentebb olvastam néhány hozzászólásodat és te kifejezetten ideges tipusnak tűnsz!Osztod az észt rendesen.kb.5760 hozzászólást jegyzel,sikerült már valakinek segítened?Te olyan "megmondóember vagy micsoda" lennél?Szóval én reklamálok,nem állok roki helyre,irányjelzőzök kifelé a körforgóból-hogy haladjon a másik paraszt is-és egy tipp:sötétben,ha lámpánál vagy más okból várakozol ne nyomdd a fékpedált mert nagyon vakítja a féklámpa a mögötted állót.Na csákány!(u.i.ha vannak jó ötleteid tedd közzé,hadd használják mások is)És ne légy ennyire mogorva,mert gondok lesznek az epéddel!Tudod-epés megjegyzések.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.29. 22:40:34

@tamasz: Jókat mondasz. Egy dologban tévedsz, @Kulics: minden, csak nem ideges. Ő mégjobbakat szokott mondani.

tamasz 2013.11.29. 23:21:34

@atpijkamo: Köszönöm.Véletlenül tévedtem ide,és furcsa volt a sok negatív hozzászólás.Szerintem meg kell tanulnunk,hogy igenis ki kell álnunk az igazunkért.De mi magyarok vagyunk és inkább szívatjuk,mint segítjük egymást-tisztelet a kivételnek.Anyámat simán lehúzta volna a biztosítója 100ezerFt-al,ha nem segítek neki.Kórházi kezelés miatt augusztusban! nem fizette be a következő januári! csekket.2 hetet késett vele és felmondták az életbiztosítását.Bemutatta a zárójelentést,papírokat levelet írt,de le..arták a fejét.Ídős ,nyugdíjas sírógörcs stb.2x telefonáltam-mondom szeretném,ha rögzítenék a beszélgetést.Aztán kértem,hogy keressék már elő hány szerződésük volt és van az ügyféllel 25évre visszamenőleg.Igaz hogy nem nagy összegűek,de folyamatosan vannak.Mondom szerintem egy olyan ügyféllel aki havi 500ezret hagy náluk nem b.szkódnának.Kértem hogy tolmácsolják a történetet egy olyan vezetőjüknek,aki döntési pozícióban van és gondolják át a dolgot.1 hét múlva a postás hozta a pénzt.Gonolom ha leírtam volna a sztorit a homáron,a sok gyökér kioktatott volna,hogy pl.minek egy nyugdíjasnak életbiztosítás stb.Szóval ennyi.Kössz a hozzászólásod!

bibok 2013.11.30. 16:09:12

a posztolónak igaza van, vett valamit, ami rossz, próbálta megoldani a dolgot de sehol sem érte el a panaszát hol tudná érvényesíteni...
jó példa arra, hogy hol érdemes vásárolni... Én amúgy tescot kerülöm...

2013.12.02. 15:03:23

@tamasz: ööö köszönöm a hosszú kommentedet, melyen tanítani próbálsz, életcélt és stílus tanácsod adsz.
Nyilvánvaló. hogy a te helyzeted teljesen más volt a csomagtartóval, mint a posztoló sajtja. Ha nem tudod a kettő közti különbséget meglátni, hanem elvekre hivatkozol, akkor nálam rossz helyen kopogtatsz.
Én nem vagyok ilyen "elvi síkon" kőmerev.
Simán kidobom a héccáz forintos sajtot és nem idegeskedek rajta.
Ellenben a két és fél éves ötezer forintos dekopírfűrészt visszavittem, mert három éves garanciája volt. És simán visszakaptam a pénzem mindenfajta vita nélkül.
Ellenben nem hívtam fel a boltot, hogy elromlott a fűrész de csak a jövő évben járok arrafele és majd akkor cseréljél ki nekem.
Ugye érted a különbséget ?

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2013.12.02. 18:02:14

"Egy 700Ft-os veszteségért pedig nem fogok 1000 Ft-ot még benzinre költeni" .. ha már úgyis nagyfokú intelligenciádnál fogva eltelefonáltál 6000et...

Tamas Szelig 2013.12.02. 19:52:51

@cougarcat:
Te egy nagyon sérült emberke lehetsz! Én teljesen nyugodtan, általánosságban fogalmaztam te pedig mindent magadra vettél egy az egyben...

És továbbra is feltételezgetsz ráadásul úgy, hogy nem olvastad el rendesen a postot! NEM egy hónap múlva jutott eszébe visszavinni, hanem akkor jár majd újból arra, mert amúgy messze lakik onnan... Az is kiderült, hogy egyből reklamált és az is, hogy írt a fogyasztóvédelemnek is. Innentől irreleváns, hogy mit gondolsz az esetről, mert nem is vagy tisztában azzal.

Aki nem tudja elfogadni a másik véleményét az pont te vagy! Aki állandóan "visszajön" pont te vagy! Aki mindent magára vesz, pont te vagy! Aki úgy oktat ki másokat, hogy el se olvasta rendesen vagy fel se fogta a postot te vagy! Aki "fikáz" az te vagy! Az ne jártassa a száját, akinek fingja nincs az esetről! Innentől abszolút nem érdekel mit írsz a posttal kapcsolatban, mert egy 14 éves hülyegyerek színvonalát ütöd meg!

2013.12.02. 20:13:20

@Tamas Szelig: Mocskolódjál csak, ez mindent elmond rólad!! Külön élvezem, ahogy elképzelem, hogy kivörösödött pofával és habzó szájjal fröcsögsz!

Egyébként kösz, tudtam hogy vissza fogsz jönni, és ezzel be is bizonyitottad, hogy mi történt a posztiróval. Értetlenkedés, butaság és kötekedés után rábaszták a telefont. Te is ugyanigy járnál és igy is fogsz járni, ezzel a viselkedéssel.

Te még panaszkodsz hogy reagálok az engem ért sértegetésekre? Valami szociopata lehetsz, jóember. Külön kreáltál egy fikanicket és azóta is engem baszogatsz.

Ha nem akarsz tőlem választ akkor ne irj nekem, baszdmeg, ez ilyen egyszerü.

Tamas Szelig 2013.12.02. 20:23:12

@tamasz: Teljes mértékben egyetértek! Ahelyett, hogy a fogyasztók/vásárlók ahelyett hogy összefognának és elérnének valamit, inkább egymást baszogatják. Nem csak itt, hanem ahogy végignéztem az összes témánál. És ezt teszik alaptermészetükből fakadóan, irigységből, unalomból. A multik, meg nagy cégek meg hátradőlve röhöghetnek, hogy minek javítsunk a szolgáltatáson ez a sok loser hamarabb 'kinyírja' egymást itt az online térben mint hogy történne is bármi. Én is véletlenül tévedtem ide, de már megbántam, mert a net legundorítóbb, legbűzösebb bugyra ez, sok sérült, rosszindulatú emberrel...

Tamas Szelig 2013.12.02. 20:38:17

@cougarcat:
Én teljesen nyugodt vagyok, idegesnek te tűnsz inkább... :) És mindenki magából indul ki :)

A posttal kapcsolatban írtakra nem reagálok, mert ahogy írtam irreleváns a véleményed, mert nem vagy tisztában az alap helyzettel és most is csacskaságokat írtál és érdemben nem reagáltál az előző kommentemre, ahol a korábbi hülyeségeidet írtam le.

Fikázást, mocskolódást, baszdmegolást te kezded és észre sem veszed! Ezért vagy kezelésre szoruló!

Kérj egy beutalót a ZÁRTOSZTÁLYRA hülyegyerek, hogy lecsillapodj BASZD MEG! ;)

2013.12.02. 20:43:47

@Tamas Szelig: Na, visszajöttél mocskolódni fikanick? Csapkodd még egypárszor a földhöz magad, mint egy ovis, nagyon élvezem.

pettyes 2013.12.03. 18:03:14

@opati666: 6x6 a faszom a szádba pattanhat :)

pettyes 2013.12.03. 18:05:31

@Kulics: te PEDIG EGY LÁBSZAGÚ, GUMICSIZMÁS, BÜDÖS PARASZT!!! :)

pettyes 2013.12.03. 18:08:48

@cougarcat: Cicamica nagyon ideges... biztos ma sem állt fel neki :P

opati666 2013.12.03. 18:27:29

@pettyes: Bocs, nem tudtam, hogy már kivetted anyukád szájából... Ha végeztél a picsájával is, akkor hozhatod!

2013.12.04. 09:20:00

@pettyes: na jó, de nekem csak az avataromból tudsz ilyet kitalálni. Valójában Monacoban élek és a teraszablakból most látom, hogy hajózik ki Rainer herceg... lehet délelőtt utánuk megyek én is a yachtommal és csapunk egy görbe estét.
Te viszont a kommenthjeiddel elárultad milyen lelki romlást és személyiség problémákat takar az agressziód.
Nem lennék a helyedben.

tamasz 2013.12.04. 23:15:25

@Tamas Szelig: Bakker,úgy látom anyázásig mennek a dolgok.A sajtot már el is felejtették.Szóval el lehet rejtőzni a laptop kijelzője mögé mindenféle érdekes embereknek.Néhányuk nagyon el lehet nyomva,ha itt,és így ereszti ki a gőzt.Megoldás:át kell ugrani selejtes hozzászólásokat,szerintem csak partnert keresnek az anyázáshoz.Lehet,h.csinálok egy oldalt pl.tékozló gyökér,bekezdek egy "na mivan köcsögök"-kel és már indulhat is a móka.

Tamas Szelig 2013.12.05. 15:59:30

@cougarcat: Ahogy mondtam mindenki magából indul ki, hülyegyerek ;)

Tamas Szelig 2013.12.05. 16:03:51

@tamasz: Ááá ők ilyen ellenálló fajta. Ha a blog egymás ócsárlásáról szólna, akkor ott tuti, hogy kulturált társalgás folyna, hogy csak azért se legyen már az amit a blog indító akar :)

pettyes 2013.12.10. 15:21:00

@opati666: Tévedsz, a te anyád redves seggéből vettem ki, és majd azzal baszlak szájba!

pettyes 2013.12.10. 15:22:56

@Kulics: Nem is tudtam, hogy Rainer herceg LÁBSZAGÚ, GUMICSIZMÁS, BÜDÖS PARASZTokkal lóg mostanában...
süti beállítások módosítása