Tékozló Homár

Elfogyott a sávszélesség az AltaNetnél

2013.12.11. 14:09 | jackyll | 20 komment

Naiv ügyfél 10Mbitre szerződött az AltaNetnél, amiből bekötéskor hivatalosan már csak 5 Mbit volt elérhető, de valójában 2Mbit lett. Ez mostanra tovább tizedelődött, úgyhogy érdeklődött az ügyfélszolgálaton, de hiába:

AltaNet ügyfél vagyok. Alapvetően az ár miatt választottam őket, de nagyon megbántam. Az internet megrendelésétől számítva nem 8 hanem 30 napra kötötték be a szolgáltatást. 10 Mbit/s-ost szerettem volna, de azt mondták 5 elérhető. Ebből maradt 2. Ami mostanában 0,2 Mbit-es szokott lenni. Már kétszer jeleztem a hibát, amit a Magyar Telekomnál el is hárítottak. (Övék ugyanis a hálózat, de ugyebár velük nem vagyok szerződéses viszonyban.) Megjegyzem mindkétszer volt mit elhárítani. Természetesen mindig nekem kellett telefonálni az AltaNetnek, ők sohasem kerestek, hogy nem lesz jó a hálózat, vagy bocsi kijavítottuk. Ahogy a beszerelésig eltelt 30 nap alatt is mindig én hívtam őket, hogy ugyan hogyan állnak.

És most feltették az i-ra a pontot: vasárnap e-mailben jeleztem a hibát (2 helyett, megint 0,2 a sebesség), amiről küldtem egy internet sebesség mérő portál eredményt is. Délig vártam a hívást, ami nem jött. Felhívtam őket, ahol érdeklődtem a hiba kijavításáról, és az esetleges nem teljesítésből adódó szerződésbontás feltételeiről.

Ekkor közölték, hogy az emailt még nem dolgozták fel, és egyébként meg mérjem meg 3 óra különbséggel az ő oldalukon található sebesség-ellenőrzővel a kapcsolat sávszélességét. Mivel estére vagyok otthon, ezért közöltem az ügyintézővel, hogy mérjék le a központból. Ő tovább erősködött, hogy a legjobban én tudom lemérni. Mondtam nem érdekel az eltérés 0,2-ből sehogyan nem lesz 2. Ekkor azt mondta, hogy na jó, majd lemérik a központból, és az alapján fognak vizsgálatot indítani. Tehát mégis csak le tudják mérni a központból?!?  

Mindezért közel 50 ezer forintot fizettem előre egy évre, amiből eltelt kb 2 hónap. Felmondás esetén 14 ezer forint környéki összeget tudnánk visszafizetni. Tehát marad az szerződési feltételek olvasgatása, hogy háta nem teljesítés miatt mégiscsak fel lehet mondani a szerződést. Ha nem, ki kell várni az egy évet, mert ennyit nem szívesen bukik az ember. Ám ti még véletlenül se szerződjetek velük hűségidővel!

Egy AltaNet károsult

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.11. 14:17:16

@Rosszindulatú Vászka:
Héberű tanúsz?

Antennás kábelinternetet köll venni, oszt jónapot!

Rosszindulatú Vászka 2013.12.11. 14:18:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: gondoltam feldobom kicsit a hangulat úgy multikultival. Monnyuk elrontottad.

killerkaller 2013.12.11. 14:23:52

Sávszélességet csakis a közútkezelőtől.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.11. 14:26:07

@Rosszindulatú Vászka:
A dobogó mindhárom fokát csak kivételesen óvatossan illik elfoglalni.
Könnyen sértődés lehet belölle!

Rosszindulatú Vászka 2013.12.11. 14:27:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: igazad van. Sőt, még az is lehet, hogyy nemsokára visszamenőleg díjköteles lesz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.11. 14:31:21

Ez milyen állat ez a altanet??????????????

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.11. 14:31:34

@Rosszindulatú Vászka:
Bevezetik a kommentadót?
Akkor nem kommentelek.
Viszont akkor fizethetem az antikommentadót.
Ehh, sehogy se jó ez.

chloe queen 2013.12.11. 14:35:09

Előre fizetni? Mikor már a sima hűségidő is szopatás? Jujj...

AtiSnatch 2013.12.11. 14:39:03

@dr. phil. Sün‼ ツ: az attól függ, hogy mit kommentelsz :)

például:
mocskos Fidesz - 10 év net eltiltás, 10millió ft pénzbírság, 5 év közügyektől való eltiltás
éljen Viktor - ők fizetik a neted. (plusz egyéb juttatások)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.11. 14:39:14

@agresszív kismalac:
Régi szép idők!
Mikor még a zsindex/velveten is lehetett komment tolni...
A sok hp cicket.

Rosszindulatú Vászka 2013.12.11. 14:43:44

Kedves poszter!

Nézzed meg a szerződésbe, hogy milyen lefedettséget vállaltak - úgy kb. 98%-ot szoktak.

Osztán szépen jegyzeteljél, hogy mikor nincs net és lehet kérni kultúrált reklamációs levélben a kieső napokra a díj elengedesét nem treljesítés miatt. Legaklábbis a T-nél nekem ez bejött.

TheReaperCooL 2013.12.11. 15:26:15

Mindig a posztolónak kellett bejelenteni a problémát?
Vasárnap ügyfélszolgálatot hívni?
A szolgáltató mérje le, hogy a posztoló gépén/lakásán milyen jól működik a Net?

Nincs több kérdésem :)

Atörökk 2013.12.11. 15:50:40

Amikor elfogy a sáv szélessége, ottan a cippzár-módszert ajánlják.

Aureliano Buendía 2013.12.11. 19:00:02

Ide vezet a szarrágás.
Mit tehetsz? Sebességet mérsz, dokumentálod, szerződést átolvasod párszor.

A telefonod ügyfélszolgálat úgy működik, hogy felhívod, elmondod a bajod, igyekszenek megoldani. Nem azért vannak szerintem, hogy visszahívjanak.

Meg kell nézni, hogy az elektronikus megkeresést hány NAP alatt kell megválaszolniuk. Szerintem 15 alatt ne reménykedj. Ezért, ha írsz egy mailt, ne várd 10 percen belül a választ. Ha nyavalyád van, telefonálj, járj a nyakukra.

Ne hálálkodj, ingyen volt.

Panelproli 2013.12.12. 08:45:53

Magyar Telekomnál a garantált sávszélesség 0 Mbit/s!
Értelmezze ki-ki a képességei alapján.
süti beállítások módosítása